Jae-ah & Tae-yang

Szinte illegálisnak tűnt egy váltás ruhát tartani az irodában, amikor tartottam magamat annyira rendes embernek, hogy minden este hazajárjak. Nem csak azért, mert otthon volt Mitchie és Aida is. De ami azt illeti, mégis talán ők voltak azok, akik miatt mindig minden este kedvem volt autóba ülni és hazamenni, akik nélkül már képtelen lettem volna elképzelni az életem, de legfőképpen akik nélkül nem tudom hogyan éltem volna túl. Egyesek szerint a nős férfiak amúgy is tovább élnek, mint nőtlen társaik, én pedig teljes mellszélességgel ki tudtam állni ezen állítás mellett. Nem csak azért, mert Aida a megfelelő időpontokban noszogatott, hogy bár harmincon túl még nem kell temetnem magam, azért orvoshoz érdemes rendszeresen járnom, hanem mert boldogabbak azok, akiknek csak egy kicsit is hasonlít a felesége az enyémre. Nem mernék olyan részletekig menni, hogy bárki kedvesét Jae-ah-hoz hasonlítsam, mert egyre inkább kezdtem megtanulni, hogy belőle csak egy van. Nekem pedig azon a napon volt a legnagyobb szerencsém, amikor igent mondott nekem, még ha akkor teljesen más jellegű érzésekkel, mint amelyekkel most viseltetünk egymás iránt.
Öt év házasság távlatában kétségtelenül túl voltunk már jó pár hullámvölgyön, ami a kapcsolatunkat illeti. Ugyanakkor tény és való, hogy nem hiszek abban, hogy létezik tökéletes és harmonikus kapcsolat. Akik soha egyetlen apróságon sem kapnak össze, azoknál máshol kell keresni a problémát. Minden kapcsolat alapja, hogy két ember dolgozik annak működéséért, mi emberek pedig annyifélék vagyunk, hogy nincs olyan párosítás, ahol nem fordulnak elő súrlódások. Kizárólag azok intenzitása lehet különböző mértékű.
Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor be kell vallanom, hogy elég komoly fejtörést okozott nekem ez az évforduló. Nem arról volt szó, hogy elfelejtettem volna a dátumot - ugyanúgy nem menne ki a fejemből, mint a fiam születésének napja. Sokkal inkább az ajándékot illetően estem pánikba, úgy múlt hónap közepén. Egy dolog tudni, hogy milyen anyag jelképezi az ötödik házassági évfordulókat és egy teljesen másik megpróbálni olyan ajándékot találni, ami fából van és jelent is valamit. Tudván, hogy az ékszert ellőttem múlt évben, csupán egy virágcsokorral pedig nem állíthatok oda az Aida által kinézett étterembe, igazából elég rendesen izgultam a belsőzsebemben lapuló ajándék miatt. Nem éreztem úgy, hogy az apró tárgy képes kifejezni az érzéseimet, de mégis jelentéssel bírt. Mert kifejezetten mi voltunk és az egyik - remélhetőleg - legszebb közös emlékünk.
A cégnél mindenki tudta, hogy ma nem kaphatnak el az utolsó tíz percben és ne is próbáljanak meg engem olyan értekezletekre berángatni, amelyik lehetett volna egy szimpla email is. Igazából a feleségem megérdemelte volna, hogy ma egyáltalán ne menjek be dolgozni, még annak ellenére sem, hogy Jae-ah kifejezetten biztatott arra, hogy nem gond, ha most nem gondolkodunk nagyban. A bűntudatommal kapcsolatos érzéseimet rögtön azután terveztem vele megosztani, hogy megérkeztem, de amint felém fordult és megpillantottam a borvörös - amit nálam nagyobb szakértők biztosan teljesen másképp és pontosabban leírtak volna - ruhájában, gyakorlatilag elfelejtettem mindent, ami a fejemben járt. Meg kellett köszörülnöm a torkomat, hogy teljesen magamhoz tudjak térni.
- Szia... - Még mindig egészen magamon kívül voltam, habár most már talán az orromba szökő illatától és az enyémbe fúródó pillantásától. Csak egy dolog járt a fejemben, ami a számon is kicsúszott, akaratlanul is. - Mikor lettem ilyen szerencsés? - Féltem, hogy tönkreteszem a sminkjét, ezért az arcához hajoltam oda, hogy arra nyomjak csókot. Egyébként is fura lett volna egy egész étterem személyzete előtt csókolózni. Nem vagyunk azok a fajták.
- Ami azt illeti, nem - finoman ráztam meg a fejemet. - Megkértem mindenkit, hogy ma ne zavarjanak, hogy el tudjak küldeni valamit. - Így felszabadítottam az egész hétvégémet. Vezetőnek lenni tulajdonképpen azért nehéz, mert a saját teendőimen túl mindenki máséval is foglalkoznom kell. Ha utóbbit teszem a sajátommal nem haladok, és vice versa.
- Neked milyen napod volt? - Egészen addig nem fordultam el tőle, amíg meg nem válaszolta a kérdésemet. Csak aztán emeltem fel a kezemet, amiben eddig is egy csokrot fogtam, most pedig Jae-ah elé emeltem azt. - Boldog évfordulót - mosolyra húzódtak az ajkaim, miután kimondtam ezt.
- Az valami boszorkányság műve, hogy ennyire összeöltöztünk? - Szórakozottan tettem fel a kérdést, mert valójában még mindig lefoglalt az, hogy megpróbáljam levenni a szemeimet Aidáról.

Mr. & Mrs. Na