Nate & Aida

Will you please tell Santa that instead of presents this year, I just want my family back?

Amióta Mitchie megszületett, lényegében teljes mértékben átformálódtak a szokásaim, ahogyan az eddig élt életem is valamennyire megváltozott. Nem mondom, hogy mindezekkel tökéletesen ki voltam békülve, és szinte azonnal sikerült beleszoknom az anyaszerepbe... Szerintem ez senkinek sincs így. Tény és való, hogy az a bizonyos anyai ösztönként emlegetett dolog teljes mértékben fellelhető bennem, azaz igyekszem a kisfiunknak lehetőség szerint mindent megadni. Mindez számomra egy kicsit sem jelentett tehert, viszont ettől függetlenül voltak másodlagos dolgok, amik miatt aggódtam, vagy éppenséggel nem voltak túl kellemes velejárói a gyereknevelésnek.
Ilyen például az, hogy a kisfiunk kifejezetten szeret minden éjszaka, hajnali kettő tájékán kiabálva sírni, aminek hála általában megébredek, és nem tudok visszaaludni azután sem, hogy a gyerek már újra álomba szenderült. Mondjuk ennek hála példának okáért nincs azzal problémám, hogy otthonról is tudjak haladni a munkámmal – mert a hét nagy részében én vagyok itt Mitchellel napközben – viszont ennek hála már én magam is ráálltam arra, hogy nyolckor a gyerekkel együtt dőlök ki.
Szerencsémre a férjem eléggé igyekszik besegíteni mindenbe, és keresne is megoldásokat arra, hogy miként segíthetne nekem többet. Például ilyen volt a javaslata a házvezetőnőre, mert megengedhetnénk magunknak, viszont szerintem ő maga nem érti meg azt, hogy nekem mit jelent feleségnek lenni. Nem akarom, hogy a férjem ruháit más mossa ki, hogy más főzzön rá, hogy az otthonunkat más rendezze be, más takarítsa. Hogy a gyerekemmel más játszon csak azért, mert éppenséggel nagyobb lett rajtam a teher. Nem fogom megfizetni senkinek azt, hogy az én dolgomat végezze el, hiszen lényegében az egyetlen lehetőségem arra, hogy családom legyen a jelenlegi helyzet volt... És ezzel nagyon is tisztában vagyok, illetve nem akarom elbaltázni a lehetőségeimet.
Pont itt jön képbe az, hogy én a magam részéről mennyire érzem nőiesnek a testem. Tény és való, hogy a szülés után viszonylag gyorsan sikerült leadnom a kilókat, de még így is éreztem, hogy bőven lenne hova fejlődnöm ezügyben. Valahol mélyen féltem attól, hogy esetlegesen Tae Yangnál majd beüt egy kapuzárási pánik a későbbiek során, én pedig nem leszek elég jó ahhoz, hogy ténylegesen magam mellett tudjam őt tartani.
Viszont mindezek mellett, ahogyan egyre inkább közeledett a karácsony és varászolt el engem is az ünnepi hangulat, úgy éreztem, hogy a kiscsillagunk is nyugodtabb lett, aminek hála a tegnapi éjszakát sikerült teljes egészében végigaludnom. Pont ezért is lepődtem meg azon, kicsit megráncolva az orromat, amikor végül a kávégép hangjára ébredtem fel. Nem próbálkoztam meg azzal, hogy esetlegesen visszaaludnék, inkább csak belebújtam az ágy mellé készített, szőrös papucsomba, és rögtön a hálóink között levő babaszobába kukkantottam be. Amikor észrevettem, hogy Mitchie ébren van, képtelen voltam visszafojtani a mosolyom – bár igazából nem is akartam – rögtön a kiságya fölé hajolva simítottam végig a feje búbján.
- Szia, Baba – suttogtam oda a fülébe, miközben egy pici puszit hagytam a halántékán – Megnézzük mit csinál apa, jó?
Rögtön óvatosan a karjaimba is vettem a gyereket, és még mindig kicsit álomtól kótyagosan indultam meg a lenti konyhánk felé, ahonnan minden bizonnyal a férjem ügyködését hallhattam ki. Normál esetben valószínűleg kivágtam volna a konyhából, viszont még nem tértem eléggé magamhoz azért, hogy ilyesmit meg tudjak tenni. Valamilyen szinten a saját felségterületemnek éreztem a helyet, így az evésen kívül mást nem engedélyeztem ott a hímeknek.
- Meg fogsz fázni – szólítottam meg lágy hangon, miközben előkerestem a papucsát, amit mindig a kanapé mögött hagy el – Mikor ébredtél?
Ahogy mögé értem, rögtön le is tettem a földre a papucsot és csak ekkor pillantottam meg lényegében azt a kuplerájt, amit csinált.
- Na Tae Yang! – a hangom sokkal inkább volt fáradt, mint számonkérő, ahogyan a homlokomat végül a karjának döntöttem – Csak ne robbantsd fel a konyhát, oké? Segítsek valamiben? Bár először lehet inkább a te segítségedre lenne szükség.
Egy ideje gondolkoztam már azon, hogy talán le kéne vágatnom az ikonikus, hosszú gesztenyebarna tincseimet, mert a gyereknek minduntalan a legújabb hobbijává vált az, hogy marokra gyűjtve a szálakat, próbálja meg egyesével kiténi a hajam. És úgy elég nehéz lett volna megszakítanom a műveletben, hogy mind a két kezemmel fogtam őt.

Outfit »« Szószám: 656

Nate & Aida

Will you please tell Santa that instead of presents this year, I just want my family back?

Ami a férjemet és a házimunkát illeti... Soha nem kényszerítettem rá semmit. Elég régi vágású családból származom, és bár nyugatiasodtam, illetve nem tartom magam földhöz ragadtnak, ettől függetlenül is vannak olyan feladatok, amiket kivétel nélkül kötelességemnek tartok ellátni. Ilyen például a lakás tökéletes tisztántartása és a főzés, meg a kert rendezése is. Persze nyilvánvalóan vannak feladatok, amit ráhagyok a férjemre – ilyen például a túl nagy ablakok takarítása, mert azt én példának okáért férfimunkának tartom – vagy éppenséggel a fűnyírás. Persze ha nincs más választásom, én is megcsinálom ezeket, de ha lehetséges, akkor megkérem rá a férjemet. Aztán az, hogy Tae Yang mekkora lelkesedéssel végzi el ezeket, már másik kérdés.
Mindenesetre ételekben példának okáért sosem szenvedett hiányt, mert kifejezetten ragaszkodtam ahhoz, hogy ha nem is olyan a kapcsolatunk, mint az átlagos házasoké, akkor is azt egye, amit én teszek elé. Mivel tudok főzni, nem vagyok lusta és enni mind a kettőnknek kell, igazából nem halok bele abba, hogy esténként ,vagy éppenséggel kora reggel összeütök valamit. Megcsináltathanám egy bejárónővel is, de nem igazán éreztem soha helyénvalónak ezt a módszert... Mert egy nőnek szerintem valahol kötelessége gondoskodni arról a férfiról, aki mellette áll és védelmet nyújt neki.
Nate pedig sosem bánt velem rosszul. Mindig számíthattam rá, aminek hála mindennek ellenére ő az egyik ember, akiben a legjobban megbízok. És bármennyire is próbálnám letagadni magam előtt, el kellett ismernem azt, hogy jó ember... És egyáltalán nem bánom, hogy végül ő lett a férjem, hiszen igencsak könnyedén pórul járhattam volna annak idején. Hogy ő egy igazán szeretetre méltó valaki, és határozottan jobbat meg többet érdemelne annál, amit én tudok nyújtani neki.
Ettől függetlenül a magam módján igyekeztem törődni vele, pont ezért is tettem le mellé a papucsát, amikor már a gyerekkel a karjaimban közelítettem meg. Tisztában voltam vele, hogy nagyjából két percig lesz majd a lábán, de talán ez volt a legkevésbé kínos interakció, amit a mindennapok során le tudtunk folytatni egymással. Valahol mélyen én pedig egyszerre reménykedtem abban, hogy tudja és ugyanakkor nem is sejti azt, hogy igazából fontos nekem az egészségi állapota.
Én magam is kicsit megmosolyogtam azt, ahogyan a tojással kezdett el kapkodni, én pedig a karjaimban tartott kisfiunk hajával kezdtem el szórakozni.
- Ha nagyobb leszel majd, ezt sose csináld apa után – simítottam végig a gyerek hátán mosolyogva – Sőt kifejezetten hálás lennék, ha idővel megtanulnád leszoktatni arról, hogy rumlit csináljon a konyhámban.
Persze szinte láttam magam előtt, ahogyan majd együtt fogják felrobbantani azt, ha esetlegesen valamilyen oknál fogva arra kényszerülnének rá, hogy majd a férjem csinálja az ételeket... Én pedig akár a jó cselédek, majd takaríthatok. Valamilyen oknál fogva mégis megmosolyogtatott ez a gondolat, és rögtön le is fogtam Nate kezét.
- Mi lenne ha inkább kuktává avanzsálnád magad, és a dolgok aprításával foglalkoznál szigorúan a mosogató felett? – valószínűleg hallhatta a hangomon, hogy igen jól szórakozok a jelenlegi helyzetén, ez pedig számomra is kifejezetten meglepő volt jelenleg.
- Köszönöm – tettem a vállára a kezem, majd átnyúltam a pult felett, hogy a kávémat el is tudjam készíteni – Jól igen. Gondolom te is. Amikor este benéztem hozzád eléggé ki voltál dőlve.
Nem titok, hogy néhanapján azért rá szoktam pillantani a férjemre annak érdekében, hogy megbizonyosodjak a tényről: esetlegesen nem beteg, még lélegzik vagy éppenséggel az alkohol már eléggé elnyomta ahhoz, hogy ne legyenek problémák vele a nap korábbi részében. Mert néha én is azt érzem rajta, hogy bár csodálatos ember és jól bánik velem... Ettől függetlenül tud úgy viselkedni, mint egy harmincadik x-ét betöltött, nagyranőtt gyerek.
- Várj, becsukom a szemem – jegyeztem meg, majd rögtön le is hunytam a szemeim, hogy pár másodperccel később kinyithassam őket – Még mindig vészesnek tűnik, de figyelembe veszem azt, hogy milyen időintervallumban vagyunk, így nem szidlak össze, inkább megvárom a magyarázatod. Mire készültél korán reggel a konyhámban?
Mert minden bizonnyal volt valami oka annak, hogy felkelt, bekészítette a kávémat és tulajdonképpen a berendezés nagy részét kipakolta. Hála az égnek talán pont időben érkeztem, hogy a karácsonyi menü elkészítése közben még ne kelljen a férjem után is takarítanom. Még megelőzhető az őskáosz, amit éppen előidézni kíván.
- Valami ötlet, Mr. Na? – mosolyodtam el, kicsit félrebillentve a fejem, miközben igyekeztem a kis vasgyúróval megküzdeni a karjaimban, aki mindenáron meg akart szabadítani a tincseimtől – Ön a főszakács, biztos van egy menü a fejében ami a reggelit illeti.
Talán szórakoztató lenne nézni, ahogyan a férjem szenved a reggeli elkészítésével, de nem igazán volt időm mindezt végiggondolni, mert megint rámtört az a bizonyos érzés, amit nem kifejezetten szerettem... Ahogyan figyeltem, miközben a hajamért próbált küzdeni és közben Mitchie figyelmét próbálja elvonni a csiklandozással, hirtelenjében megint csak egy dologra tudtam gondolni. Hogy bármennyire tűnik ez a dolog kényszernek, egyszerűen képtelen lennék elképzelni az életemet máshogy... Vagy nélküle. Nem tehettem róla, azonnal elmosolyodtam, ahogy megéreztem, hogy a kisfiunk az arcát odanyomta az enyémhez, és már készültem egy puszit nyomni a kis feje búbjára, amikor hirtelenjében a férjemmel találtam magam szemben... Nagyjából öt centi távolságra, így képtelen voltam figyelmen kívül hagyni azt, hogy ami a külsejét illeti is hát... Elég jól döntöttünk annak idején az öcsémmel.
Nagyokat nyelve haraptam be az ajkam, miközben igyekeztem elszakítani a pillantásomat róla. Küzdeni az ellen, hogy a tekintetem lassan az ajkaira vándoroljon, hogy szaporábban kezdjem el venni a levegőt, de képtelen voltam rá... Ahogy arra is, hogy ténylegesen haragudjak rá a kupleráj miatt, amit rendezett.

Outfit »« Szószám: 874

Nate & Aida

Will you please tell Santa that instead of presents this year, I just want my family back?

Ami a házasságunkat illeti... Elsőre talán kifejezetten furának tűnhetett az, ahogyan egymással bántunk. Talán nem voltunk halálosan szerelmesek a másikba, talán a kis angyalunk is véletlenül kopogtatott be az ajtónkon, viszont ettől függetlenül már akkor is képesek voltunk feltétel nélkül tisztelni egymást, amikor még csak a vakrandira igyekeztünk.
Igazából nincsenek szaftos részletek. Azóta lényegében annyit változtunk, hogy az akkori szőke tincseimet most a férjem festette meg magának és bár nálunk lényegében semmi sem volt rendben, ettől függetlenül erről még a családjaink sem tudtak.
Sok olyan pár, akik talán szenvedélyesen szeretik egymást, elvárják a másiktól, hogy emberileg minden gusztustalanságot és hülyeséget eltűrjenek a másiknak csak azért, mert ők „ilyenek”, ezen nem tudnak változtatni. Mi ezzel ellentétben nem akaszkodunk egymásra, így vicces, hogy mennyivel kiegyensúlyozottabbnak tűnünk az ilyen eseményeken. Nem tapadunk egymásra, de Tae Yang keze mindig a derekamon vagy éppen a karomon van, udvariasan bánik velem, ami miatt a házasságunk a legtöbb ember számára főnyereménynek tűnik az életünkkel együtt. Pedig sokkal több hullámvölgy van, mint amennyit engedünk láttatni... Mert azért sajnos valamennyire mi is a felszínes tömeghez tartozunk, és inkább titokban elveszekedünk egymással ahelyett, hogy felkeresnénk egy párterapeutát, nehogy kiderüljön és felkapják a kapcsolatunkat. Szeretjük fenntartani annak a látszatát, hogy egy rózsaszín buborékkal egyenlő a szerelmi életünk, ami tulajdonképpen nincs is.
Viszont amellett nem lehet elmenni, hogy lényegében mind a kettőnket összehozott a gyerek annyira, hogy egymással is megpróbáljunk kedvesebbek lenni, és talán épp ez az oka annak, hogy nem kezdtem ki azért, amit a konyhában művelt. Meg valószínűleg kifejezetten visszatartó erőnek számított az is, hogy a gyerekkel csak nem verhettem el ezért és nagyjából egy másodpercig sem tarthatott a haragom. Ha csak egyetlen pillantást vetett a fiunkra, azzal már képes volt mosolyt csalni az arcomra. Mert minden nehézségünk ellenére csodálatos apának tartottam és sokkal nagyobb szeretetet éreztem iránta amióta Mitchie világra jött.
- Tökéletesen boldogulok a konyhában – tettem egy megjegyzést arra, amit mondott – Viszont ha nagyon akarsz az ünnepekkor besegíthetsz, ha ettől jobban érzed magad.
Egyáltalán nem jelentett számomra soha főzni rá. Boldog voltam, amiért a gondját tudtam viselni, mert valahol mélyen mindig éreztem, hogy szüksége van rá. Ellenben nem olyan ember, aki könnyen megnyílik, és éppen ezért nem is faggattam soha semmiről. Mert ha ő nem akar róla beszélni, akkor ki vagyok én, hogy megpróbáljam kiszedni belőle azt, ami esetlegesen nyomaszthatja? Nyilvánvalóan rászolgálhattam a bizalmatlanságára, így egyáltalán örültem annak, hogy tudtunk normális beszélgetéseket is reprodukálni.
- Hát csak nem robbantod ránk a házat. Ha úgy megcsinálod, hogy nem vettem észre, akkor meg is érdemeltük – vigyorogtam rá, miközben igyekeztem jobb fogást találni Mitchien és óvatosan végigsimítottam a hátán.
- Reggel mégis állandó jelleggel úgy nézel ki amíg meg nem látogatod a fürdőt, mint aki legalább egy hete nem alszik – válaszoltam neki még mindig mosolyogva, miközben próbáltam megkeresni a tekintetét. Nem állítom, hogy nekem nem tesz jót egy zuhany, némi smink meg a hajam tökéletes beállítása, de Tae Yang nagyjából zombimódban játszik a reggeli végéig.
- Én már elfogadtam, hogy a tévével szemközti kanapé a tiéd – mondtam meg mosolyogva a vállam – Amikor meccs van és elterpeszkedsz, az embernek esélye sincs arra, hogy melletted foglaljon helyet. Így a konyha lehet a saját felségterültetem, nem? Mondjuk úgy a bárpultig és az asztalig?
Mert azért csak megengedem a saját uramnak, hogy kényelmesen költhesse el az egyéb étkezéseket. Lényegében csak azt nem szerettem, ha valami szét volt pakolva, de mivel állította, hogy eltakarít, ráhagytam a dolgot. Nagyon sok mindent nem kell csinálnia azon túl, hogy a mosogatógépet megtölti, ha meg esetlegesen a kályhát összemocskolja és otthagyná, majd közlöm vele, hogy az eltakarításba az is beletartozik.
- Omlettre szavazok – jelentettem ki határozottan – Kíváncsi vagyok milyen tökéletesen tudja összehajtani Mr. Na. És ha lehetséges, akkor sajttal tessék megcsinálni.
Engem is meglepett a hirtelen rámtört jókedv. Korábban képesek lettünk volna egy ilyen beszélgetésen összekapni, de most valahogy semmi ilyesmi nem történt közöttünk. Lehet, hogy az ünnepek vannak ránk ilyen hatással, de kifejezetten furcsa volt az, hogy mennyire harmonikus közöttünk most minden. Furcsa, de meg tudnám szokni ezt az egészet.
- Azért ne bonyolítsuk a menüt – cukkoltam, finoman a vállára simítva a tenyeremet. Mondjuk a zabkását valószínűleg minden probléma nélkül meg tudja csinálni, mert amikor éppenséggel rájön, hogy elkezd edzeni, akkor kőkemény három napig tudja tartani a diétáját, aztán feladja. Nem mintha bármi probléma lenne a testével, de szerintem Tae Yang valahol betegesen félhet attól, hogy elkezd apukásodni majd idővel.
Persze a mosoly egészen addig tartott ki, amíg a kisfiunk be nem bizonyította, hogy valószínűleg iszonyatosan nagy mókamester lesz majd belőle, hiszen neki hála került a férjem arca nagyjából öt centire az enyémtől, ami mind a kettőnket kellőképpen zavarba hozott. Más pároknál talán teljesen természetes az, hogy ilyenkor egy-egy apró kis csókot ellopnak egymástól, de mi ketten folyamatosan egymásra bíztuk a folytatást, ami miatt végül sosem lett semmi a dologból... Ahogyan most sem. Én pedig csak a Tae Yang által feltett kérdés hatására voltam képes arra, hogy elszakítsam az ajkairól a pillantásom, ezzel pedig meg is tört az idilli reggelünk képe. Hirtelen annyira szomorúnak éreztem magam, mint amennyire boldognak pár perccel ezelőtt.
- Csak egy kis tejet – válaszoltam végül inkább a feltett kérdésre és annak érdekében, hogy a férjemtől minél távolabb kerülhessek, inkább kihúztam a gyerek etetőszékét, amibe rögtön bele is ültettem, mert valószínűleg hamarosan meg fog éhezni, így ki is vettem egy gyümölcsös bébiételt a hűtőből, hogy az felmelegedhessen, mire fogyasztásra kerül majd.
- Sajt – nyúltam rá a polcra és, hogy az említett tejterméket Tae Yang kezébe nyomhassam – Nincs jó omlett sajt nélkül, neked pedig szükséged van a több fehérjére, ha esetlegesen megint rádtörne a roham az újév közeledtével és edzőterembe akarnál járni.
Bár megint igyekeztem könnyed hangon beszélni, azért az előbbi jelenet még mindig bennem volt, ami miatt ez nem sikerült teljes mértékben. Mindenesetre nem fogok átmenni passzív agresszívbe, amiért megint elmarasztaltuk egymás pusziját, hiszen ez alapvetően gyakori helyzet, és a fiam előtt amúgy sem lenne szép dolog hozzávágni valamit az apjához.

Outfit »« Szószám: 975

Nate & Aida

Will you please tell Santa that instead of presents this year, I just want my family back?

Pár pillanatig csak némán meredtem a férjem,re, ahogyan próbáltam feldolgozni a szavait, illetve nem utolsó sorban a helyzetet, amibe lényegében belekevertük magunkat. A házasságról sokan tartják, hogy szent és sérthetetlen, hogy felróhatatlan dolog, ezért érdemes az embernek nagyon megválasztania azt a partnert, aki mellett végül leteszi a voksát. Akire azt mondja, hogy egy életöltőnyit le tudna élni mellette.
Nagyon sokan vakon döntenek erről a kérdésről, csak az érzéseikre hagyatkozva, rózsaszín ködbe burkolózva. Talán ez az egyetlen dolog, ami nálunk mondhatni jobban alakult, mint a legtöbb amúgy alapvetően nyomorúságos házasságban. Mi nem várjuk el a másiktól azt, hogy folyamatosan a toppon legyen, nem ugráltatjuk egymást a saját kényünk-kedvünk szerint. Nem akarjuk kisajátítani a másikat, ellenben tudjuk, hogy egymáshoz tartozunk, mert nagyon más választást nem is kaptunk az élettől. Ez pedig bőven elég ahhoz, hogy együtt tudjunk élni, akár hosszú ideig is. Illetve nem utolsó szempontként vannak jelen a következmények. Amikkel el kell számolnunk abban az esetben, ha kimondjuk a válást... És amik esetlegesen a másikra várhatnak, a saját hibánkból.
Nem akartam fájdalmat okozni a férjemnek. Talán nem ment minden tökéletesen az életünkben, talán az esetek nagy részében én magam is megdöbbentőnek találtam azt, hogy mennyire könnyen előadjuk a tökéletes házaspárt. Ugyanakkor ott van a hátránya is mindennek... Hogy mindez csak egyfajta kirakat. Ismerjük egymás szokásait és tiszteletben is tartjuk azokat, viszont halvány gőzünk sincsen arról, hogy miféle érzései vannak a másiknak, hogy milyen problémákkal küzd az. Tae Yang lényegében megelégszik azzal az esetemben, hogy csak a felszínt kapargatja, én pedig nem rendelkezem elég önbizalommal ahhoz, hogy fel merjem tenni neki a kérdéseimet. Ennyi az egész történet velünk kapcsolatban... Legalábbis az a része, amit össze tudtam rakni magamban, a saját tapasztalataimra támaszkodva.
- Nem tudom... – sóhajtottam fel végül, ahogyan az egyik kezem Mitchie kis fejére kúszott, mert időközben a vállamra hajtotta azt – Nem akarlak házimunkával stresszelni vagy hasonló, így is van elég bajod.
Nem mintha nekem kevesebb dolgom lenne nála. Ha úgy vesszük, lényegében én sem a kitartott nők sorait erősítem, holott valószínűleg kényelmesen tudnánk élni Nate pénzéből is. Viszont túlságosan aktív életem volt és nagyon céltudatos vagyok, ami miatt egyszerűen csak képtelen lennék arra, hogy otthon üljek a gyerekkel, aztán elmenjek a jóga óráimra. Az egyszerűen csak nem én vagyok.
- Ettől függetlenül a fűnyírást megnyerted, amint jobb idő lesz – jelentettem ki, miközben egy halvány mosoly költözött az arcomra. Tisztán emlékszem, amikor már határozottan gömbölyödő pocakkal akartam nekiállni rendbe tenni a kertet ő pedig nagy drámaian rohant felém, hogy véletlenül se legyen esélyem ilyesmire. Azt hiszem a kapcsolatunk legszebb pillanatait akkor éltük át, amikor Mitchellt vártuk. Legalábbis valamilyen oknál fogva akkor jobban tudtam a férjem figyelmét érezni, mint bármikor és ettől boldogabb voltam, mint amilyen általában vagyok.
- Nem tudom, egyszer majd teszünk egy próbát a dologgal kapcsolatban. Te főzöd hétvégén az ebédet – vontam meg a vállam, miközben lassan tudatosult bennem, hogy a kezemben tartott kis csöppség ismét birizgálni kezdte a hajamat – De a biztonság kedvéért rendelek majd valamit. Ha meg jó lesz amit főztél, akkor átvisszük a szomszédoknak azt, amit idehoz a futár.
Lehetséges, hogy ténylegesen alábecsülöm, ami a főzést illeti, mivel valahogyan csak eléldegélt egyedül a jegyességünk előtt. Mindenesetre jobb félni, mint megijedni.
A reggeli rutinnal kapcsolatos megjegyzésein, csak jókedvűen mosolyogtam. Lényegében már eléggé megszoktam, hogy kettőnk közül én vagyok az, aki képes nyolckor elaludni a kanapén összekuporodva, ő pedig a munkába menet előtt nem sokkal mászik ki a szobájából kócosan és gyűrötten. Az már mondjuk egy másik kérdés, hogy öt perc után olyan külsőt képes magának rittyenteni, hogy a kávémat félrenyelném tőle – még ha ezt soha nem is fogom beismerni – de ez egyfajta férfi dolog lehet. Míg egy nőnek a készülődés minimum egy órába telik, addig ők felvesznek egy tiszta pólót farmerral, és már jól néznek ki. Igazságtalanság.
- Legtöbbször ott vagyok az egyik fotelban, amikor meccset nézel – mutattam rá a tényre – Csak éppen laptoppal az ölemben próbálok valamit tökéletesíteni, amikor mondjuk hazahozom a munkámat. Meg persze feltett szándékom megőrizni a nappalink épségét.
Minden férfira jellemző az, hogy egy-egy gól során hatalmas üdvrivalgásban törnek ki, én pedig nem szeretném, hogy a cseppet sem kis darabnak mondható férjem mondjuk a csillárt vagy az órát leverje a helyéről ilyenkor. Mondjuk általában annyira bele tudok merülni példának okáért a matt rúzsaink tökéletesítésébe, hogy ha ilyesmi megtörténne, azt valószínűleg észre sem venném, csak a nagy csörömpölésre lennék figyelmes.
- Ettől függetlenül egy házat leégetni nagyjából két perc – mosolyodtam el, talán egy kicsit gonoszabb módon, mint ahogy azt terveztem – Szóval azért szeretném szemmel tartani a mesterszakácsot tíz perc és nehézségi fokozat ide vagy oda.
Tény és való, hogy most már tényleg csak a vérét akartam szívni, miközben akaratlanul is közelebb léptem hozzá. Persze én szinte azonnal ráfogtam arra, hogy mindez azért van, mert a gyerekem mancsából akartam kiszabadíttatni a tincseimet... Véletlenül sem a férjem közelsége érdekelt.
És itt jött képbe ismét a saját inkompetenciánk: egyetlen jó reggelünk lehetett volna, amikor mind a ketten a jobbik lábunkkal keltünk ki az ágyból, és lényegében azt is képesek voltunk tönkretenni. Már éppen majdnem elhittem magamnak megint, hogy ez egyszer még lehet jobb is, hogy nem fogunk mindig úgy viselkedni együtt, mint két idegen, akiket egy fedél alá kényszerítettek. Magam sem tudtam, hogy miért éreztem minden alkalommal annyira mély fájdalmat, ha valami ilyen kis félresikerült ballépésen voltunk túl, de képtelen voltam lényegében feldolgozni azt, hogy soha nem leszünk képesek normális házasok módjára viselkedni... Pedig valahol mélyen én szeretném. És mindig abban reménykedek, hogy ezzel nem vagyok egyedül.
Hála az égnek eléggé lefoglalt a gyerek, aki időközben újra rákapott a hajamra, így némi harc során fogtam és összekötöttem azt a csuklómon hordott hajgumival.
- Pedig a hajszín már stimmelne – vetettem rá egy óvatos pillantást, miközben megjegyzést tettem az ezüstös tincsekre – A testalkatoddal meg nem értem mi bajod van. Szerintem sok harmincas férfi szeretne úgy kinézni, mint te.
Az utolsó mondatot már csak nagyon halkan tettem hozzá, miközben Mitchie kis babahajaival játszadoztam és természetesen a tekintetemmel is követtem az ujjaimat, miközben abban reménykedtem, hogy nem hallotta meg azt, amit a korábban mondtam. Illetve boldoggá tett volna az a tény is, ha a reggelünket nem tettük volna tönkre. Mert nem varrhatom az ő nyakába az egészet, én ugyanúgy benne voltam a dologban sajnos.
- Nem tudom – ráztam meg a fejem – Én nem igazán mennék sehova. Anyáék szerintem nem fognak jönni tudod, hogy otthon a karácsonyra nem fektetnek túl nagy hangsúlyt. Maximum majd kapunk tőlük egy képeslapot a holdújév miatt, de ennél többre nem számítok. Ettől függetlenül, ha szeretnéd, mehetünk valahova.
Én mondjuk személy szerint örültem volna annak, ha hárman töltöttük volna a karácsonyt, de nem akartam a tervei útjába állni. Ha esetlegesen jelenése volt valahol, akkor menni kellett. Egyedül pedig nem vagyok hajlandó elengedni a férjemet az ilyen eseményekre, mert egyszerűen nem szeretem, ahogyan végigjáratja a többi nő a tekintetét rajta.
- Egyébként narancsos kacsára gondoltam – jegyeztem meg – Illetve némi halra, vörös káposztával meg rizzsel. Ha van valami kívánságod ezzel kapcsolatban, akkor most mondd kérlek.
Felvettem az egyik kezemmel az elém csúsztatott bögrét, miközben a másikkal még mindig igyekeztem a kisfiunkat szórakoztatni. Csak néha vetettem egy lopott pillantást Tae Yangra, ahogyan az omlettel volt elfoglalva.
- Először a sajtot tedd le alapnak – léptem oda mellé, miközben lábujjhegyen próbáltam átkukucskálni a válla felett – És ha egy kicsit megpirult öntsed rá a tojást. Majd segítek megfordítani, hogy ne essen szét.
Óvatosan ereszkedtem vissza a sarkamra, miközben hátratett kézzel figyeltem a mozdulatait. Bíztam benne, hogy ha eléggé próbálkozom, akkor menthető lesz még az elrontott pillanatok ellenére is a mai reggelünk.

Outfit »« Szószám: 1 234

Nate & Aida

Will you please tell Santa that instead of presents this year, I just want my family back?

Nyilvánvaló, hogy a mi köreinkben, sajnos az emberek véleménye számít. Sokan azt hiszik, hogy a gazdag emberek élete lényegében fenékig tejfel, de ez távolról sem fedi a valóságot. Egy-egy ártatlan kis pletyka életeket, vállalatokat dönthet össze, tehet tönkre. Mindenki bár szereti a saját családját, ugyanakkor magán érzi azt a terhet, amit csak a születésünkkel megkaptunk: meg kell felelnünk másoknak. Nem csak önmagunknak, sőt elsősorban nem önmagunknak kell jó képet alkotunk, hanem mindenki másnak, aki lát minket. És ha működik az emberek fejében az, hogy azoknak az embereknek, akiknek kicsit is vastagabb a pénztárcája, mondhatni tökéletes életük van, akkor nyertünk.
Én magam sosem voltam az a fajta ember, aki ennek ellenére beállt volna a sorba. Szeretem a dolgokat a saját szabályaim szerint csinálni természetesen úgy, hogy figyelembe veszem azt is, amit a környezetem diktál. Ennek következtében pedig mintapélda lettem azoknak a fiatal lányoknak a szemében, akik hasonlóan hozzám érdekházasságra akarják adni a fejüket, hogy a saját álmaikat elérhessék. Mert a férjem és én azt a képet vetítjük előre nekik, hogy valóságos érzelmek is kialakulhatnak ebben a helyzetben.
Ez pedig lényegében száz százalékban igaz... Legalábbis ami engem illet. Nem állíthatom azt, hogy ne szeretném a férjemet, hiszen rengeteget törődök azzal, hogy hű társ lehessek mellette. Nyilvánvalóan Tae Yangnak van egy habitusa, amit nem feltétlenül egyszerű elviselni olykor, de ettől függetlenül hazudnék ha azt állítanám, hogy rosszul bánik velem. Mégis akkor pontosan mi az, ami a gépezetben tönkrement? Miért viselkedünk kínosan akkor, ha azt senki sem látja?
- Tudom, hogy nem várod el – pillantottam végül a férfira, aztán egy halk sóhaj kíséretében folytattam – De én meg szeretem csinálni. Nem igazán bírnám ki, ha csak feküdnöm kéne itthon és figyelni a gyerekre szóval... Jó ez így, hidd el nekem.
Alapvetően egészen Mitchie születéséig azt hittem, hogy karrierista nő vagyok. Viszont amint megjelent a pocak, rögtön eldöntöttem, hogy az én gyerekem biztosan nem lesz egy bejárónő vagy egy bébiszitter kezébe adva. Rendben van, ha néha valaki vigyáz a fiúnkra, lényegében hajlandó vagyok fizetni is érte... De ettől függetlenül én vagyok az anyukája a férjem pedig az apukája, szóval mi vagyunk azok akiknek meg kell oldania számára az állandó felügyeletet. És mivel alapvetően nekem több olyan vezetőm is van, akikben teljes mértékben megbízok, rá tudom bízni másokra a munkám. Tae Yang esete ilyen téren merőben más.
- Legyen meglepetés az egész. Kíváncsi vagyok, hogy mire vagy képes. Telefonos segítséget egyszer használhatsz – jegyeztem meg neki mosolyogva, feltartva az egyik mutatóujjamat, mintha legalábbis azzal fenyegetném, hogy kikap, ha segítséget mer kérni Alapvetően engem az sem zavart volna, ha rendel valamit, mert nyilvánvalóan nem várható el egy férfitől, aki az élete jelentős részét asszonyok mellett töltötte el, hogy profi legyen a főzésben.
- Ha legközelebb meccset nézel és egy kicsit jobban összehúzod magad a kanapén, akkor lehet, hogy majd veled akarom nézni – incselkedtem vele egy kicsit mosolyogva, majd óvatosan megsimítottam a vállát. Egész természetes volt a mozdulat, mert alapvetően szeretek hozzáérni azokhoz az emberekhez, akikkel beszélgetek. Aident is folyamatosan simogatom, ha valamiről beszélgetünk, Nate pedig a férjem... Kicsit furán venné ki magát, ha tőle ezt elmarasztalnám, ellenben egy idegen férfit fogdosnék.
- Hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy még sosem néztem át utánad a kanapé környékét – jegyeztem meg nevetve. Egyszer tényleg hallottam valami töréshangot és hát... sikeresen feldöntötte az egyik gyertyatartónkat, amiben összetörte a viaszból készült tárgyat is. Én erről mondjuk nem szóltam neki, egyszerűen vettem egy újat a másik nap végén gyertyával együtt, ő pedig azóta sem vette észre. Az előzőt úgysem kifejezetten szerettem, de mivel nászajándékba kaptuk és elvileg limitált, gyűjtői darab volt, én lényegében nem akartam kidobni... És udvariatlanság lett volna eldugni is. Vicces, hogy azóta az IKEA-ban az ár töredékéért tudtam venni egy újat, ami sokkal jobban illett az amúgy nagyon is otthonos nappalinkba.
- Vissza is vonom, ha így lesz – jelentettem ki határozottan, bár a tekintetem eléggé csillogott ahhoz, hogy lássa: lényegében elég jól szórakozom ezen a tényen. Egészen addig tökéletesen is működik közöttünk minden, amíg végül rá nem jövök arra, hogy mennyire tökéletlen a házasságunk. Azokban a pillanatokban, amikor egy ártatlan puszitól mind a ketten hajlamosak vagyunk visszatáncolni, lényegében nem csak elszomorodok, hanem el is bizonytalanodok. Ilyenkor azt érzem, hogy képesek lennénk így leélni az egész életünket, és sosem fogunk ezen változtatni... Mert egyszerűen csak nem tudunk. Én már előre aggódtam, hogy a meglepően szép reggelünk ezennel teljesen tönkre is ment.
- Jó ez a szín – vágtam rá, talán túlságosan is gyorsan – Ha visszafesteted barnára, én levágatom a sajátomat.
Picit meg is birizgáltam a homlokába hulló tincseket, miközben megfenyegettem. Tudtam, hogy tetszik neki a hosszú haj, és így már lényegében érthető is volt számomra, hogy a kisfiunk honnan örökölte ezt a bizonyos fétist. Nate nem igazán tudta kifejezni azt, hogy a külsőmmel kapcsolatban mi az, ami neki tetszene, ezért igyekeztem a saját ízlésem szerint csinos lenni. Már amennyire lehetséges volt ez a csípőmre rakódott felesleg után is, amivel még mindig küzdöttem egy picikét.
A következő megjegyzésével eléggé tudtam volna vitatkozni. Ugyanis az ő esetében ez a bizonyos leépülés egyáltalán nem volt látványos, sőt... Ha jól vettem észre, akkor egyre inkább csak vonzóbbnak tűnt. Mondjuk minden bizonnyal ha sörhasat növesztene se nagyon lenne más választásom azon túl, hogy házasságban maradok vele, viszont ezt nem igazán éreztem a kapcsolatunkban mérvadónak. Ettől függetlenül is jó embernek tartom őt, és csodálatos férjnek meg apának... De olyan érzésem van, mintha ő ezt nem hinné el magáról néha.
- Én is gondoltam rá, csak először egyeztetni akartam azzal kapcsolatban, hogy mit tervez ő maga – bólintottam. Nem igazán szerettem volna nyíltan közölni azt, amiről nyilvánvalóan Nate is tud. Lényegében kicsit üldözési mániám volt azzal kapcsolatban, hogy Aiden esetleg lebukhat és ezért szenvedni fog. Mert a szüleim biztos elválasztották volna Christől. Illetve Adamnek volt szokása néha „csak úgy beugrani” hozzánk, mert hát egy újabb kötelező kör ránéznie a húgára... Mindenesetre a férjem úgyis tudta, hogy mire gondolok, ezért nem kellett túlmagyarázni a dolgokat.
- Legyen így – mosolyodtam el végül – Ririnek is biztos nagyon hiányzol. Teljesen rád volt ragadva régen. És nem, nem bánom.
Soha nem mondtam neki, hogy az egyetlen dolog, amit ezekben a kirakatösszejövetelekben kedveltem az annyi volt, hogy meg tudtam venni olyan ruhákat magamnak, amiket normál körülmények között nem feltétlenül tudtam volna viselni. És pont ezért minden egyes ilyen eseményen egy göncöt egyszer viseltem és vagy egy second handbe dobtam be, vagy pedig eladtam őket más gazdagoknak és a pénzt adományoztam különböző non-profit szervezeteknek és árvaházaknak.
- Ha valami extra kérésed van süti vagy hasonló terén, akkor majd szólj – jegyeztem meg neki szelíden, miközben megkerestem a tekintetét. Én magam sem voltam biztos abban, hogy mennyire vagyok rámenős jelenleg, szóval inkább a már etetőszékben ülő kisfiunkra néztem, mintha attól tartanék, hogy valami olyat csinál a gyerek, amivel megsérülhet. Finoman végigsimítottam Mitchell orra hegyén, aztán amint realizáltam, hogy a másik, nagyra nőtt gyereknek is segítségre van szüksége, rögtön odamentem mellé.
- Mert Jamie Oliver valószínűleg jobb az omlettkészítésben nálad – mosolyodtam egy picikét, aztán folytattam – Ha leteszed a sajtot alapnak és ahhoz sütöd hozzá a tojást, könnyebben megfordítod és feltekered majd.
Kissé zavartan rebegtem oda neki a szavakat megint. A tekintetem először a kezére futott amivel a pulton támaszkodott, aztán ismét a férfi arcára. Végül erőszakkal szakítottam el a pillantásomat róla, mert ha túl sokáig hagyom ott időzni a szemeimet, minden bizonnyal felgyújtjuk a konyhát. Viszont a közelsége ellenére sem voltam hajlandó elmozdulni, ezt pedig ő majd úgy értelmezi, ahogy csak szeretné.
- Most fordítsd meg – mondtam neki, majd automatikusan nyúltam a kezében tartott spatula felé. Finoman a bőréhez is értem az apró kezeimmel – És nyúlj alá rendesen, mert különben szét fog esni és leginkább egy omlett és egy rántotta szerelemgyerekének fog kinézni.
Finoman fogtam rá a csuklójára, hogy segíthessek neki. Határozottan nem tartottam életképtelennek a férfit, de ettől függetlenül rossz volt nézni, ahogyan az a spatula áll a kezében, ezt pedig hirtelen nagyon aranyosnak találtam és kicsit el is mosolyodtam tőle. Ezért is fogtam rá egy kicsit határozottabban, hogy segíthessek megfordítani a tojást a serpenyőben.
- Ha esetleg rád törne a vágy, hogy új dolgokat tanulj – mert ugye a mi korunkban ez már előforduló probléma. Sosem érezzük elég jónak magunkat, vagy már beleununk dolgokba – Akkor a főzés határozottan egy hasznos erősség lenne. Bár alapvetően jó dolog, hogy meg tudod különböztetni a konyhai eszközöket.
Nem akartam túlságosan kóstolgatni, ezért elismertem a tehetségét. Biztos vagyok benne, hogy létezik olyan férfi, aki egy merőkanállal állt volna a tűzhely mellé mondván, hogy ő most reggelit fog készíteni.

Outfit »« Szószám: 1 392

Nate & Aida

Will you please tell Santa that instead of presents this year, I just want my family back?

Néha nem tudtam eldönteni, hogy a teljes kétségbeesés vagy a boldogság kisebb szikrái pattannak szét bennem akkor, amikor a férjemre kell pillantanom. A házasságunk nagyrészt viharos volt. Bármennyire is próbáltuk a szőnyeg alá söpörni a problémákat, azok sosem oldódtak meg maguktól, és az őszitétlenségünk miatt csak egyre inkább gyűlt a mocsok. Ezek a dolgok lényegében csak azért volt probléma, mert mi úgy ültünk az egésznek a tetején, mintha éppenséggel nem vetne fel bennünket a kosz. A bizonyos szőnyegünk alatt volt az összes problémánk, és bár most már van az ölünkben egy csodálatos kisfiú, ami elvonja a figyelmünket, de ettől még a gondok ott vannak. Végtelenségig játszhatjuk azt, hogy minden rendben van körülöttünk, de attól még a dolgok menete nem fog megváltozni. Nekem pedig részben pont ez a problémám. Mindig halogatjuk azt, hogy megbeszéljük a dolgokat, mert valami éppenséggel közbejön. Ezért pedig lényegében csak egymás idegein táncolunk, a feszültséget meg ilyen-olyan módokon vezetjük le. Én pedig nem akartam inkább visszaszámolni azt, hogy Mitchell mikor foganhatott meg, mert egyszerűen csak nem éreztem fairnek és helyénvalónak a gyerekemmel szemben. Ahogyan az ártatlan kis lélekre pillantottam, szinte azonnal el is lágyultak a vonásaim. Néhány pillanattal ezelőtt a férjem arckifejezését próbáltam megfejteni, ami merőben más volt a hanglejtésétől. Azóta sem jutottam többre, de már kezdtem elfogadni, hogy az embert, akivel valószínűleg az egész életemet le fogom élni, soha nem fogom megismerni jobban.
- És ez hatalmas pazarlás lenne – sóhajtottam fel halkan a fejemet csóválva – Tehát az egész világnak jó, ha továbbra is dolgozom gyereknevelés mellett. A karácsonyi kollekciónk kifejezetten jól teljesített és napokon belül kerül majd az üzletek polcaira a szilveszteri is.
Talán egy kicsit lelkesebben meséltem erről a férjemnek, mint amennyire őt érdekelte a témát. Mert lényegében nem értette volna a színek, textúrák közötti különbségek fontosságát, én pedig feleslegesnek éreztem női butaságokkal fárasztani. Valószínűleg neki teljeseen mindegy az, hogy az egész vezetőségünk a legjobbnak ítélte a vérvöröstől burgundiig terjedő árnyalatú matt rúzsokat. A szilveszteri kollekcióba pedig a holo hatású, ezüstös, illetve arany csillámokkal ellátott, nude árnyalatú szájfényeket találtuk a legjobbaknak.
Illetve tartottam magam ahhoz is, hogy minden évben munkával kapcsolatos újévi fogadalmakat teszek, így a terveim között volt betörni a bőrápolásra is. Van már olyan presztízse az általam alakított márkának, hogy ez ne jelentsen kifejezetten nagy problémát, és a költségvetésünk is megfelelőnek tűnt számomra bár... Ezt lehet majd még át kell beszélnem a férjemmel.
- Látod, ezért lenne jó egy kutya – mosolyodtam el, majd néhány ártatlan pillantást vetettem neki, amíg figyeltem, ahogyan Mitchie elkapja az ujjamat és annak a szorongatásával szórakoztatja magát – Lenne kin gyakorolnod. És valaki mindig hűségesen fogadná a főztöd. Nemhogy a reklamációt kihagyná, még utána arcon is nyalna amiért megjutalmaztad az étellel.
Kissé elakadt a lélegzetem, amikor megéreztem a bőrét az enyémen, illetve közelebb húzott magához. Épp elég ritkán csináltunk ilyeneket ahhoz, hogy ez felélessze a gyomromban a pillangókat, amik túlságosan is sebesen kezdtek el verdesni. Pár másodperc erejéig lényegében csak pislogtam, majd amikor éreztem, hogy a vérem lassan elönti az arcomat, inkább lesütöttem a pillantásom. Ettől függetlenül nem engedtem el az ujját, amit az enyémbe akasztott, hanem még végig is simítottam rajta finoman, ahogyan mozgatni kezdtem a kezem. Véletlen volt azt hiszem.
- Egyszer felhívhatod anyukádat – jelentettem ki végül, de közel sem volt annyira határozott a hangom, mint ahogyan szerettem volna mondani a szavakat – És egyszer megkérhetsz engem, hogy rákeressek valamire. Ennyi az, ami a rendelkezésedre áll.
A mondataim végén mégis felpillantottam rá, majd elhúztam a kezem. Furcsamód így már sokkal kevésbé éreztem a közelségét, ezért meg tudtam ejteni felé egyet a cserfes mosolyaim közül. Viszont közel sem volt olyan, mint amilyen tisztes távolságból lett volna.
- Csak ha meccset akarok nézni veled? – tettem fel a kissé zavarbaejtő kérdésemet már csak azért is... Mert ő is olyan dolgokra hivatkozott, amiket alapvetően nem szoktunk csinálni. Gondolok itt arra, hogy a hálószobánk sem közös, innentől kezdve pont nem az a fajta nő vagyok, aki folyton a párja ölében terpeszkedne. Mindenesetre kezdtem egyre inkább zavarban érezni magam Tae Yang társaságában, amire csak egy lapáttal tett rá az, hogy egy szál pizsamában áll előttem. Még arra sem foghatom a dolgot, hogy a szokásosan sikkes megjelenése lenne rám hatással. Ilyenkor reménytelennek és kilátástalannak látom a saját helyzetem. Mert ténylegesen az ember lányának élete férfija lehet az a személy, aki kócosan, butaságokat beszélve, a főzőlap előtt bénázva is vonzó. Ugyanakkor ha ez a bizonyos érzés viszonzatlan, akkor megette a penész az egészet. Nem állítom, hogy Nate ne szeretne engem, mert emberileg biztosan kedvel vagy legalábbis elvisel. Viszont a nyakamat tettem volna rá arra, hogy ez ennyi. Nekem pedig nem volt elég önbizalmam és bátorságom ahhoz, hogy valójában a dolgok mögé merjek nézni.
- Majd egyszer megpróbálkozom vele – adtam be végül a derekam kicsit elmosolyodva – Borozni ér közben? Csakhogy ne aludjak el.
Mondjuk nyilvánvalóan egy pohártól becsiccsentenék, annyira ritkán fogyasztok alkoholt. Általában mi nem fogadunk sofőröket a partikra, amikre járunk, így jobb híján én oldom meg a dolgot. Sokkal kevésbé nehézkes, mint a félrészeg férjemet bejátszani az anyósra, de legalább lesz tapasztalatom arra az időszakra, amikor már Mitchell is nagyobb lesz. Félő, hogy az apja nem éppenséggel a jó útra akarná terelni, sokkal inkább ő lenne az első ember, aki alkoholt adna a kezébe.
- Tényleg? – úgy tettem fel a kérdést, mintha nem tudnám a választ. Valahol mélyen szerettem volna elhinni azt, hogy Tae Yang végül csak a családunkkal járó előnyök miatt választott engem. Tény és való, hogy az önbizalmammal nem volt soha problémám, de nem kifejezetten beszélgettünk arról, hogy miféle ideális típussal rendelkezik. Mondjuk ebből a körből én is kimaradtam, ami a vallomást illeti, de az már mindegy.
- Ha esetleg Adam be akarna jelentkezni hozzánk jobb lenne, ha a másik nap vendégelnénk meg Aident, és esetlegesen Christ. – vontam meg a vállam. Elég egyértelmű volt, hogy a bátyánk sajnos feszültséget szül közöttünk, én meg egyféle villámhárító szerepet játszottam közöttük. Nem volt Aiden pofátlan, ahogyan Adam sem bántottam az öcsénket. Egyszerűen csak túl erős volt a generációs különbség közöttük, és ők teljesen más jellemmel, más célokkal operáltak. Nem mondom azt, hogy nem szeretem Adamet. Sokszor van szükségem a logikus gondolkodására, de Aiden is rengeteget segít a hatalmas szívével, ami a döntéseimet illeti. Viszont ha hárman együtt voltunk valahol, az mindig kicsit kínosra sikeredett. Szerintem ez mindenki számára jobb lenne így.
- Majd hazamegyünk és látjátok egymást. Akkor találkozhat a babával is – jegyeztem meg, miközben finoman kisimítottam a homlokába hulló tincseket. Persze én könnyebb helyzetben voltam úgy, hogy a testvéremmel csak külön városrészben éltünk. El sem akartam képzelni, hogy Tae Yang min mehet keresztül. Hiszen sokszor sajnos mi is csak a videochat lehetőségéig jutottunk el.
- Igyekszem odafigyelni rá – mosolyodtam el szerényen, majd amikor nekiállt bökdösni a testrészével, én teljesen megfeledkezve önmagamról, legyintettem egyet a fenekére – Tekintve, hogy bőven volt rá pénzed, én mindig azt gondoltam, hogy tartottál bejárónőt. Vagy rendeltél. Úgyis hűen kitartasz amellett, hogy szükségünk lenne ilyesmire.
Nem mintha rosszul esne a férjem ilyennemű törődése. Vagy derogálna nekem munkát adni olyan emberek számára, akik esetlegesen rászorulnának. Szimplán csak nem éreztem magam fáradtnak a teendőim ellenére sem és mindig szerettem, ha van mit csinálnom. Ez igaz volt a sarkok kiporszívózására, a munkámra, a bevásárlásra, és a gyereknevelésre is. Lényegében a határidőnaplómban jobban tömve voltak az otthoni feladatok és a bevásárlólisták, mint a céges teendők, pedig abból a szempontból is bőven be voltam táblázva... Még úgy is, hogy a legtöbb konferenciánkat már Skype-on tartottuk meg és én sem kiskosztümben vettem részt rajtuk.
A korábbi bénázásunk ellenére sem tűnt most kellemetlennek a közelsége. Bár nem simultam oda a testéhez, ettől függetlenül is éreztem az onnan áradó melegséget, ami miatt kissé megborzongtam. Igyekeztem minden egyes gondolatomat az omlett felé fordítani, és talán sikeresnek is tudhatom be a próbálkozásomat, mivel ügyesen megfordítottuk azt anélkül, hogy szétesett volna. Már éppen készültem volna arra, hogy megdicsérjem, de a szavak valósággal a torkomra fagytak, amikor a hajamhoz ért, majd megéreztem a nyakamon először csak a lehelletét, aztán az ajkait. Éreztem, ahogyan hirtelen az összes vérem az arcomba tódul, mégis felé fordultam, hogy megkereshessem a tekintetét. A saját számat óvatosan haraptam be, ahogyan az övét vettem szemügyre, és már éppen erőt vettem volna magamon ahhoz, hogy közelebb merjek hajolni hozzá... De ismét félbe lettünk szakítva. Ezúttal a serpenyőben sercegő olaj pattant egy nagyot és landolt egyenesen a kézfejemen, amitől egészen megijedtem. Elrántottam a kezem rögtön a spatuláról és sziszegve szorítottam rá a vöröslő kézfejemre a másik tenyerem.
- Lassan készen lesz – mondtam végül egy pillantást vetve a galád ételre – Remélem finom lesz, ha már harap is. Megpróbálod a másikat egyedül és én lehetek a kuktád ugye?
Nem mintha nagyon sajnáltatni akartam volna magam, de kissé még mindig fájt az olaj helye, ami eltalált. Ha valamit, akkor ezt határozottan utáltam minden étel elkészítésében.

Outfit »« Szószám: 1 437

Nate & Aida

Will you please tell Santa that instead of presents this year, I just want my family back?

Voltak a házasságunkban a maihoz hasonló pillanatok, amiket egyszerűen nehezen vagy egyáltalán nem tudtam feldolgozni. Ezek az alkalmak olyanok voltak a házasságunkban, amikor el mertem hinni, hogy mi nem csak kiszipolyozzuk egymást, hanem tényleg megéri tartani magunkat a házassági szerződéshez. Valamilyen szinten egyikünk sem akarja a következményeit annak, amit kaphatunk. Nem gondolom a férjemet egy gyáva alaknak, azonban elbízni sem szeretem magam. Tény és való, hogy Mitchie már összeköt minket, de ettől függetlenül sosem volt felhőtlen a házasságunk, leszámítva az ilyen kis alkalmakat... Meg azokat, amikor a saját érdekünkben védjük egymást és magunkat azzal, hogy tökéletesen elszínészkedjük, hogy példaértékű életünk van. A szomorú az egészben lényegében csak annyi, hogy néha én is teljességgel képtelen voltam elhinni, hogy ez az egész csak semmiség a részemről. Sőt leginkább meg voltam győzödve arról, hogy ez nem az... Viszont a férjemben sosem lehettem teljesen biztos. Szerettem benne, hogy alapvetően tisztel és odafigyel rám, de voltak pillanatok, amikor több fájdalmat okoztunk egymásnak, mint amennyit megérdemelt volna az illető. Ezek pedig kiborítóak voltak a szó szoros értelmében.
- Biztos volt róla szó, és akkor is elvetettem az ötletet – picit  beharaptam az ajkam, és kipirosodott az arcom, ahogy beismertem a dolgot – Tudod néha jó elvonulni egy kicsit és a kerttel törődni. Egyszer ki kellene próbálnod neked is, teljesen kikapcsolja az embert. Amúgy meg a gyerekek az utcában biztos szívesen lenyírnák pár dollárért a füvet hátul is, tehát nincs szükség arra, hogy fizessünk egy szakembernek.
Nem gondolom azt,hogy tökéletes pázsitra lenne szükségünk, vagy villognunk kellene azzal, hogy mi már pedig igencsak jól élünk. Talán a köreinkből lényegében mi vagyunk azok, akik hiába mutatják azt, hogy nagyon fényűző életet élnek, ez lényegében ránk nem kifejezetten igaz. Nagyon sok mindent megengedhetnénk magunknak, de én nem szeretnék egy olyan feleség lenni, aki lusta vagy képtelen gondoskodni a családjáról. Ahogyan azt sem szeretném, hogy Mitchie egy elkényeztetett kis csemete legyen, aki a nyakunkon fog élősködni és felemészti az évek alatt gondosan összegyűjtögetett pénzünket. Nyilvánvalóan az ember a gyerekéért, viszont csak akkor lesznek életrevalóak, ha azt látják a szülőktől is, hogy bizonyos dolgokat nem érdemes pénzzel elintézni csak azért, mert megengedhetjük magunknak.
- Majd Tae Rinek küldök egy csomagot, már össze is állítottam neki – mondtam mosolyogva. A legegyszerűbb módja a tesztelésnek a férjem tizenéves húga volt, aki a korából kifolyólag minden egyes női kencéért bolondult – Vagy ha tervez valamikor nálunk tölteni pár napot, akkor oda tudnám adni neki személyesen. Jó lenne, ha így alakulna.
Kicsit rosszul éreztem magam, amiért Aiden lényegében bármikor tudott jönni hozzánk, Tae Yang húga pedig egyáltalán nem nézett errefelé még a nyáriszünetek során se. Mondjuk amikor utoljára beszéltünk megtudtam, hogy barátja van és a lelkemre kötötte, hogy nem mondhatom el a férjemnek addig, amíg nem lesz biztos a dolog. Biztos sok minden lefoglalja most és éppenséggel azt a korszakát éli, amikor a családdal bármit csinálni egyszerűen ciki, így el tudtam engedni, hogy miért nem látogat minket annyit. Viszont ugyanakkor szerettem volna ha a férjem és ő is tudja, hogy szívesen van látva a családunkban.
- Egészségesebbek és boldogabbak azok a gyerekek, akik kisállatokkal nőnek fel – egy édes mosolyt költöztettem az arcomra, ahogyan rámutattam a tényre. Nem is feltétlenül a kutyatartással kapcsolatban akartam kiállni a véleményem mellett, sokkal inkább szerettem volna egy kicsit gombot varrni a mondandójára. Ez egyáltalán nem az a fajta kötekedés volt, amit általában egymással csináltunk, szimplán csak csipkelődtünk egymással, ami már egészen furának számított a kapcsolatunkban, mégis boldoggá tett.
- Na, azért azt nem mondtam, hogy a kutya meg is enné a főztöd – finoman böktem meg a vállát a mutatóujjammal a tekintetem pedig jókedvűen csillogott – Aztán lehet, hogy neked is hihetetlen tehetséged van a főzéshez, csak még nem tudtunk róla megbizonyosodni. A végén még szerepet cserélünk, ha nagyon belejössz a dologba.
Mondjuk ha ez megtörténne, akkor minden bizonnyal arra jönnék haza a munkából, hogy lényegében repül a ház, de ők a kisfiunkkal körbeépítették az egész nappalit a kis kockákkal. Én pedig nem tudnék rá haragudni emiatt, és egy hétig hajlandó lennék pizzán élni... Aztán belehülyülnék az egészbe és a végén már én magam könyörögnék azért, hogy ezt fejezzük be.
- Majd én itt állok melletted és ha úgy döntöttem, hogy eleget hallottál, egyszerűen elveszem a telefont és pletykálok egyet anyukáddal – a mosolyom már-már kezdett ördögivé válni az arcomon, miközben a fülem mögé tűrtem a felkötött hajamból kiszabadult kis babahajakat. Nem lepődnék meg azon sem, ha a fiam képes lenne élő mászókának nézni csak azért, hogy azokat a pici tincseket is elkapja. Ha így folytatja, akkor minden bizonnyal az oviban az összes lány haját ki fogja tépni, tehát ha nagyobb lesz erről egyszerűen le kell szoktatnunk majd. Kivéve ha udvarlásra használja majd a technikát.
- Úgy igen, ha a szabályait sem érted. És akkor még nem beszéltünk a baseballról – elhúztam a számat, amikor beismertem a műveletlenségemet a sportok terén. Mivel annak idején lányiskolába jártam és apukám sem az a fajta ember, aki részegen ordítozik egy meccsen, a bátyám ugyanolyan meleg, az öcsémet meg még annyira sem izgatja a foci téma, mint engem... Nekünk sokkal inkább a színház és a kulturált szórakozás maradt egészen addig, amíg egyetemista nem lettem. És botrányt nem csináltam otthon a szőke illetve a piros hajammal, amiknek mindegyikét nagyon megbántam.
- Hát megiszom egy pohár bort és lejjebb adok a viselkedésemből – halkan elnevettem magam, aztán felsóhajtottam – Biztos nem gondolnád ezt, de régen sok fiút az asztal alá tudtam inni.
Nem igazán meséltem neki sosem arról az időszakról, amikor egyetemre jártam. Lényegében akkor ismerkedtünk meg, azonban egy steril szűrő által lényegében. Nem tudunk egymás ügyeiről, csupán pletykákból merünk következtetni, mert nincsenek mély beszélgetéseink. Emiatt ő sincs tisztában azzal, hogy kocsmatöltelék becenévvel illettek a fiúk, ahogyan én is csak hallomásból tudok olyanokat, hogy azért szakított egy lánnyal, hogy engem elvegyen. Ezt azóta sem tudtam hova tenni magamban, de rákérdezni meg túlságosan féltem. Sok mindent megmagyarázott volna a kapcsolatunkban, ha tisztában leszek a részletekkel, azonban így meg volt egyfajta rózsaszín köd a szemem előtt és titkon reménykedhettem abban, hogy rendbe tudjuk még ezt tenni... Ha eléggé dolgozunk rajta.
Én magam átkoztam azért, mert időközben felkötöttem a hajam, ugyanis így kénytelen voltam lehajtani a fejem, hogy el tudjam rejteni az enyhe rózsaszín pírt, amilyenné vált a bőröm a pillantásától. Egyszerre éreztem rossznak azt, hogy ilyen hatással van rám, ugyanakkor kicsit szomorú is volt, hogy ennyire tartózkodom tőle. Mi, akik tényleg mesterfokon űzik azt, hogy eljátszák a tökéletes házasságukat... Miért nem vagyunk képesek arra, hogy annyira bízzunk magunkban és egymásban is, hogy legalább a négy fal között megpróbáljunk házasokként viselkedni? Elég egyértelmű, hogy törődünk a másikkal és ez nem csak azért van, mert megbarátkoztunk a helyzettel? Vagy csak én szeretném, hogy ne azért legyen?
- Senkit se szeretnék kitenni az esetleges családi... helyzetünknek – jelentettem ki határozottan. Mivel a bátyám nagyon egy követ fújt apával, így elég nehéz volt bármit tennünk, illetve Adam is kicsit mintha neheztelt volna rám, ami miatt inkább Aident választottam a gyerekem keresztapjának. Persze tudtam, hogy pusztán azért, mert így hivatalos, meg fog nálunk jelenni, ugyanakkor viszont ha lehet, a kisfiamat és a férjemet se akarom kitenni annak, ami a Lee részlegen folyik.
- Mi van a hangoddal? – kérdeztem meg mosolyogva, aztán a két kezembe vettem az arcát, hogy alaposan át tudjam tapogatni, a homlokát is beeértve – Te most zavarba jöttél, vagy meg fogsz betegedni?
Az előbbit valamiért most felettébb viccesnek és aranyosnak találtam volna... Az utóbbira nem vágytam, mivel az én férjem férfi náthájánál rosszabb nem létezik. Tae Yang képtelen otthon maradni a fenekén amíg ki nem fekszi a kínját, aztán pedig kétszeres hisztivel vannak megfűszerezve a mindennapjaim és vihetem a kórházba mint a kisbabákat. Lényegében olyan értetlen ilyenkor mint egy gyerek.
Magam sem tudom pontosan, hogy mi az a folyamatos macska egér játék, amit egymással űzünk, de a takarítós megjegyzésére lényegében esélyem sem lett volna reagálni. Egyetlen pillanat alatt, ahogyan lassan megint közelebb hajolt hozzám, hirtelen a fejemből minden gondolat eltűnt és csak az ő arcát láttam magam előtt. Talán ezért is történhetett meg a baleset az olajjal, ami egyátlalán nem volt olyan komoly, mégis hagytam, hogy megfogja a kezem és lényegében csak figyeltem, ahogyan elveszik a tenyerében az enyém. Miért tűnik úgy, hogy a kezem tökéletesen illik az övébe, mégis képtelenek vagyunk normálisan szót érteni egymással sokszor? Ettől hirtelen szomorú lettem, és csak bólintottam egyet arra amit mondott. Finoman húztam el a kezem, de nem ültem le, inkább kibontottam Mitchell bébiételét és egy kis tálba tettem azt. Hamarosan eljön neki is a reggeliidő, addig pedig csak az etetőszékből nézett ránk a hatalmas szemeivel. Rögtön ellágyultak a vonásaim, ahogy a kisfiunkra pillantottam, és amíg Tae Yang szórakozott a reggelinkkel, addig én finoman hátrasimítottam a fiúnk hajszálait.
- Köszönöm a reggelit – rámosolyogtam miközben a tálalási folyamatot néztem végig, és mivel túl voltam azon, hogy Mitchie kis fejére nyomtam egy puszit, odalépkedtem a férjemhez is, összeszedtem magam, aztán lábujjhegyre emelkedtem és ő is kapott egyet az ajkaira. Nem ér az, ha az egyikük kimarad ebből, az pedig már teljesen más kérdés, hogy nekem a gyomrom kissé összeszorult ettől és zavarba jöttem tőle.


Outfit »« Szószám: 1 486

Nate & Aida

Will you please tell Santa that instead of presents this year, I just want my family back?

- És ha egyszer együtt kipróbálnánk? Ha nem tetszik majd, esküszöm elengedlek – egészen mosolygós volt a hangom, ahogyan kimondtam ezeket a szavakat. Egyáltalán nem akartam beleerőszakolni, hogy ő most aztán mindenképp jöjjön velem kertészkedni, viszont szerintem az élményt egyszer mindenkinek meg kell tapasztalnia. Az ember felett ilyenkor egyszerűen csak elröppen az idő, és mire ténylegesen végigér a növényeken, addigra már be is esteledik. Viszont általában ha kertészkedéssel töltöttem a hétvégémet, akkor újult erővel tudtam a következő hetet elkezdeni. Tényleg csodálatos varázsa van a természetnek, és ezért is hiszek annyira a vegán formulákban és a természetes összetevőkben.
- Ez azért lehet, mert hamar eljöttél otthonról – kicsit lebiggyesztettem az ajkam, mert rögtön megéreztem, hogy egyfajta keserédes érzelmek dúlhatnak Tae Yangban. Nyilván örül neki, hogy a húga ilyen szép kislánnyá cseperedett, ugyanakkor egyrészt zavarhatja, hogy lemaradt a folyamatról és ideje sem lett volna hozzászokni a változásokhoz – De néha én is meglepődöm azon, hogy Aiden milyen nagy és okos már. Ez szerintem így természetes.
Legalábbis az ember a kistestvérei növekedéséhez képtelen hozzászokni. Akaratlanul is képesek vagyunk rájuk örökké csecsemőként gondolni, ezért számomra az is elég meglepő volt, hogy Aiden ténylegesen lenőtt engem az évek során és ennyire szép fiú lett belőle... Nem mintha gyerekként csúnya lett volna, de mintha az évek csak egyre jobbat tennének neki.
- Valamelyik hosszabb szünetében biztos el tud majd látogatni hozzánk – tényleg szomorú, hogy az unokaöccsét sem láthatta még a férjem lánytestvére, szóval a fejembe is vettem, hogy a következő beszélgetésünk alkalmával majd megemlítem Natie-nek, hogy mindenképpen megemlítsem – ismételten – hogy mennyire szívesen látjuk. Arról nem is beszélve, hogy van egy csomó olyan ruhám, ami egyszer volt rajtam nagyjából, de elég csinosak és fiatalosak ahhoz, hogy ő is nyugodtan hordhassa őket... Mindenképpen meg akartam szabadulni a felesleges dolgaimtól.
- Hát ez szomorú – amikor megbökött a könyökével, kicsit oldalra is ugrottam, mivel sajnos eléggé csikis vagyok egyes helyeken – Én nem bánnám, ha foglalkoznom kellene vele.
Ez mondjuk csak én voltam, de ettől függetlenül nem fogom a férjemre erőszakolni, ha nem szeretné. Csak azért, mert én a magam részéről mindig keríteni akarok valakit, vagy valamit, amivel törődhetek, tényleg nem biztos, hogy állandóan jutna időm egy kutyára. Azt tudom, hogy nem elég reggel és este megetetni, foglalkozni is kell vele és úgy nevelgetni, akárcsak egy kisgyereket. Majd talán ha később tényleg nagyobb lesz Mitchie, akkor tarthatunk állatot, de én elsősorban jobban örülnék neki, ha egy hörcsögöt, vagy egyéb terráriumi kis csodán gyakorolna a fiú, ha már tényleg az ő érettségéhez kötjük a háziállatok mivoltját.
- Legalább a kutya, mi? – most rajtam volt a sor azon, hogy mosolyogva oldalba bökjem a férjemet, aztán pedig egyszerűen reagáljak a mosogatásra tett megjegyzésére is – Te láttál majd szakácsot mosogatni? Vettem új mesekönyveket Mitchie-nek, nyugodtan lapozgasd át vele reggeli után.
Pontosan tudtam, hogy a kisfiunknak rengeteg játéka van, ami miatt talán nem feltétlenül kellene erre költenünk. Viszont pont amiért mi mindezt megengedhetjük magunknak, szeretném ha Mitchie minél több dologgal ismerkedne meg, a meg már nem használt játékait pedig nyugodt szívvel ajándékozzuk tovább olyan családoknak, ahol rongyosra tudják használni őket. Én pedig ezt egyáltalán nem gondoltam pazarlásnak, mivel semmi nem lett kidobva, más pedig tökéletes állapotban kapta meg ingyen a mi dolgainkat.
- Szokták mondani, hogy teher alatt nő a pálma – csak mosolyogva megvontam a vállam, aztán lábujjhegyre emelkedtem, hogy kisimíthassak egy kósza tincset a férjem homlokából. Ezen a reggelen pedig eldöntöttem, hogy arra nem fogok megjegyzést tenni, hogy a szeme épsége miatt, nem csak a színre, hanem a hosszra sem ártana odafigyelnie.
- Nem, mi az a les, Tae Yang? – egészen ártatlan pillantással néztem rá, a hangom pedig halk és lágy volt. Nőként soha nem érdekeltek annyira az olyan sportok, mint mondjuk a foci, vagy lényegében bármi, ami a férfiakat lázban tudja tartani. Számomra a sport lényegében kimerült a pilatesben meg a jógában, amit nem feltétlenül csak az egészségem miatt űztem. Amikor teherbe estem elég vékony voltam és nagyon féltem attól, hogy képtelen leszek még a cseppnyi kisfiamat is elbírni, de hála az égnek hasonló gondokkal egyáltalán nem kellett megküzdenem. Mivel a férjem nem volt mindig mellettem, hogy segítsen – és ez így van teljesen rendjén – azt hiszem elsősorban megizmosodtam legalább annyira, hogy ne kelljen a biztonsági őrt ugráltatnom, ha valamit el kell vinni a kocsiig. Innentől kezdve azt hiszem készen álltam volna akár arra is, hogy Mitchie-nek legyen majd kistestvére. Hiába lenne nehéz a baba, és súlyosabb a kisfiam, legalább a növekvő pocakon meg tudnám támasztani egy kicsit, ha elfáradok.
- Sosem beszéltünk az egyetemi éveinkről – vontam meg a vállam határozottan, mintha nem az én hibám lenne – Szőkére festettem akkoriban a hajamat és sokat buliztam.
Ez pedig határozottan segített rajtam olyan szempontból, hogy legalább nem lettem egy azon nők közül, akik a házasságukban akarják kiélni magukat. Nagyon sokan úgy gondolják, hogy ez a bizonyos tulajdonság csak a férfiakra jellemző, akik nem voltak elég szabadok mielőtt megállapodtak volna. Én a magam részéről úgy gondolom, hogy mindenkinek szüksége van az életében egy olyan időszakra, amikor látszólagos őrültségeket csinál. Ezek lehet, hogy pillanatnyilag nem a legjobb döntések, de ugyanakkor a későbbiek során egyfajta menedéket jelentenek az ilyen színes emlékek. Illetve az ember csak akkor tud igazán megpihenni, ha előtte már élt egy kicsit. Pont ezért nem fogom tiltani a kisfiamat sem attól, hogy mondjuk fiatalon bulikba járjon majd. Úgy érzem, hogy ezt a folyamatot amúgy sem tudnánk meggátolni.
Egészen megkönnyebbültem, amikor a karácsonyi ünneplésünk témájában mind a ketten egyetértettünk. Ha nem is kifejezetten mondhattam ki ezt száz százalékban ettől függetlenül is biztos, hogy Tae Yang mellettem volt a döntésemben. Úgy érzem, hogy tényleg rányomná a karácsonyunkra a bélyeget az, ha Adam és Aiden egyszerre jönne hozzánk egy feszült helyzetben. Amúgy sem kell Aident azzal untatni, hogy idejön egyedül egy csomó házas ember közé és a tanulmányairól beszélget velünk.
A férjem viszont ebben a pillanatban annyira aranyosnak tűnt, hogy egészen meg is feledkeztem magamról és arról, hogy egyáltalán nem kellene átlépnem a hatáskörömet. A mi házasságunk egy kimondatlan egyezség volt közöttünk, aminek az is a része volt, hogy nem mászunk egymás szférájába, mindent tiszteletben tartunk a másikkal kapcsolatban. Ez számomra sokszor nehéz volt, mert úgy gondoltam, hogy egy olyan embert, mint amilyen Tae Yang is, egyáltalán nem nehéz megszeretni. Ebbe a hibába pedig olyan szempontból bele is estem, hogy egyszerűen csak... Mégsem erőltethetem rá az érzéseimet, ha ő ezeket nem tudja elfogadni.
Pont ezért is lepett meg nagyon, amikor a tenyerembe puszilt. Neki a hangja csuklott el, nekem az arcom pirult ki ennek hatására, és hirtelen magam sem tudtam, hogy mit kellene gondolnom. A házasságunknak voltak szakaszai, amik túlságosan is normálisnak tűntek. Túl igazinak ahhoz, hogy egyszerűen el merjem hinni.
- Akkor... jó. – ennél többet nem tudtam ki nyögni és hirtelenjében nem is számított már az, hogy Tae Yang zavarával mi van, mert én is hasonlókon mentem keresztül, mint ő korábban. Ennek ellenére is mintha a holtpontunkon egyszerűen túljutottunk volna, úgy hajoltam az ajkaihoz, mintha ténylegesen a reggeli találkozásunkhoz tartozna ahogyan egymást csókolgatjuk. Sokat nem gondoltam bele a dologba, már húzódtam is volna el tőle, de épp elég szorosan tartotta a keze a derekamat ahhoz, hogy képtelenség legyen hátrahúzódni. Én pedig mielőtt felocsúdhattam volna a döbbenetemből, újra megéreztem az ajkait, amitől pár pillanatra egészen megszédültem. A testem megbénult és kissé elernyedt, a karjaimat óvatosan fontam a nyaka köré, de viszonoztam a csókját. Egészen féltem, hogy ha jobban magamhoz húznám őt, akkor egyszerűen eltűnne, én pedig pont úgy érezném magam, mint aki elől az első falat után elvettek egy finom tortaszeletet.
Akkor sem húzódtam hátra, amikor végül megszakította a csókunkat, az ujjaim finoman simogatták a férjem tarkóját, miközben próbáltam felfogni a kérdése értelmét, de hát... Ez jelen helyzetben nem ment könnyen.
- Ühüm – mindössze ennyit tudtam kinyögni, közben pedig csak reménykedtem benne, hogy tényleg jogos a bizalmam az irányába, és nem éppen egy háromnapos ivászatot engedélyeztem számára a haverjaival. Hiába voltam egy határozott nő, ha munkáról vagy a családomról volt szó, ezekben a pillanatokban mégis leginkább egy tinédzsernek éreztem magam, ami miatt mindig zavarba jöttem.



Outfit »« Szószám: 1 302