A részegség jó. Lefejti az álarcot az emberről. Háttérbe szorítja a tanult mintákat, és előtérbe helyezi az ösztönöket.

Két nap van az évben, amikor a tűzoltók többsége azon imádkozik Szent Florian-hoz, hogy csak ne legyen akkor szolgálatban:a szentiván éji totális őrület, amikor a legtöbb emberből előjön a piromán őrület, és úgy gondolja jó hecc lángba borítani egy kiszuperált raktárépületet a brooklyn-i gettóban, vagy éppen csak egyszerűen késztetést érez arra, hogy a leglehetetlenebb helyeken hódoljon a máglyarakási hóbortnak. A másik ilyen nap még rosszabb. Olyankor egyszerűen teljesen biztos, hogy az első reggeli napsugarak felkeltével a szolgálatban lévők, sokszor éppen velem együtt, csak magukba roskadva, koszosan és büdösen, még mindig füstöt pöfékelve fel köhögéskor csak ülnek a pihenőben, és még arra is alig van erejük, hogy leadják a szolgálatot.Ez pedig nem más, mint szilveszter éjszakája, amely New York-ban mindig olyan, mintha a Sátán költöztette volna fel a Poklot huszonnégy órára, és remekül röhög a markában azon, hogyan uralkodik el a városon a káosz és az őrület. Pedig csak annyi történt, hogy a Föld egy teljes fordulatot tett meg a nap körül. Sosem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, kivéve persze akkor, ha akadt valaki az életemben, éppen akkor és ott, akinek ez valahogy mégis fontos volt.  Eddig, pár évet leszámítva, amikor még azt hittem, hogy fontos lehet egy nő azért, hogy skippeljek egy jól fizető beosztást, szóval én szinte mindig bevállaltam mindkét ünnepet. Az elsőt azért mert éppen nem volt jobb dolgom, vagy mert remek kifogás lehetett bárminemű, nekem éppen nem tetsző program lemondására. A másodikat meg azt hiszem jórészt mazochizmusból.És mert tényleg ki nem állhattam a szilvesztert. Otthon sem tulajdonítottunk neki soha jelentőséget, a szüleim inkább a karácsonyra helyezték a hangsúlyt. És mert ilyenkor az apám is sokszor szolgálatban volt. Kellett a pénz. Nem éltünk nagylábon, de mégis megvolt mindenünk ami kellett, köszönhetően apám szívósságának és munkabírásának. Na meg persze annak a sok extrának, amit azért vállalt, hogy nekünk több legyen. Nem ivott, nem volt semmiféle szenvedélye, kizárólag egy: megszállottan bütykölt a hátsó kis műhelyében felállított terepasztalon. Tíz éven át pakolta, rakta és gyűjtötte a figurákat, kellékeket, kis apró makett darabokat, hogy hűen rekonstruálja a polgárháború egyik jelentős csatáját, a siloh-i csatát. Nem tudom miért pont azt választotta, valahogy sosem tulajdonítottam annak jelentőséget, hogy megtudakoljam tőle.
Ebben az évben is el szerettem volna vinni ezt az ünnepet, főleg meg túl voltam egy meglehetősen viharos, három hónapos kapcsolat lezárásán. A fejem a falba verve fogadtam meg ezerszer, hogy olyan nővel soha többé nem fogok kezdeni, akinek konstans havibaja van, legalábbis fejben és mentalitásban.De a francba is, olyan szép és formás segge volt, mint az érett és magát kellető görögdinnye. Már augusztusban azt terveztem, hogy előre lefoglalom magamnak az ünnepet, bár soha nem volt érte nagy tolongás, ahogy a karácsonyért sem.Egy augusztusi napon jött az első hidegzuhany. A főnök hivatott.Először azt gondoltam valami nem frankó velem, esetleg eljárás indul ellenem valamiért….talán mert sokszor nagy a pofám, és pont akkor nem tudom befogni, amikor kellene. Bevetéseknél például együttműködő vagyok, és minden esetben igyekszem a maximumot kihozni magamból, de a véleményem, vagy éppen a nem tetszésem soha nem rejtem véka alá, és hajlamos vagyok beugatni a felettesemnek is. Tudom, hogy nem kellene, de stresszhelyzetben elég nehezen tudja az ember kontrollálni magát. Főleg ha dolgozik benne egy nagy adag maximalizmus, keveredve egy erős és minden szempontból kikezdhetetlen igazságérzettel.De nem erről volt szó.Kiderült, hogy a legutóbbi lövészeti kiképzésen elért eredményem meglehetősen gyatra. Mondjuk úgy, hogy egy kancsal liba jobban eltalálta volna a céltáblát mint én. Persze ez nem lenne gond, ha nem egy zsaru fia lennék, aki hamarabb látott rendes éles fegyvert, mint holmi műanyag géppuskát. Tizenkét évesen már tudtam hogyan kell tisztítani, hogyan kell tárat cserélni. Azonban a célzással mindig is akadtak problémáim, főleg mert a kamaszkorom vége felé már annyira nem érdekelt az egész, sokkal inkább futkostam a lányok után, vagy jártam el hegedű órákra, esetleg az énektanárhoz. Ha nem csajoztam volna, apám valószínű attól tartott volna, hogy buzi lettem. Pedig én egyszerűen csak a zenében találtam meg a kikapcsolódást.Meg amúgy is. Állítólag  a zene remekül fejleszti a logikát, és szerintem minden klasszikus zeneszerző metál volt. Szóval a lényeg az volt, hogy részt kell vennem egy három hónapos intenzív kiképzésen novembertől januárig….na ne mááááár, faszom! Az egy dolog, hogy buktam a júniust, mert ledöntött a lábamról éppen akkor egy nem jól megválasztott étteremben összeszedett szalmonella, de hogy most bukom a szilvesztert is, az egész egyszerűen több mint bosszantó. De hát nem én választok ebben a kérdésben. Ha nem megyek át a lövészeten - ami kell ahhoz, hogy jövő év tavaszán végre megkapjam a tűzszerészeti minősítésem is, amiért már két éve teperek keményen- akkor hiába minden eddig igyekezetem. Szóval inkább bevállaltam, hogy megcsinálom, méghozzá tökéletesre. Szeretek nagyot mondani.
Nem akarok arra kitérni, hogy novembertől a falat a kapartam, mert halálra untam magam az elméleti oktatásoktól.Részletekbe inkább nem is bocsátkoznék, nagyjából három olyan alkalom volt, amikor bizonyíthatóan elaludtam és a mellettem ülő ébresztett fel az előadás végén. A gyakorlati része már sokkal inkább figyelemre méltó. Egyrészt mert végre történt is valami, azon kívül, hogy olyan fegyverekről beszélgetünk amiket már legalább negyven éve nem használnak, vagy soha nem is használtak, másrészt meg az ilyen dolgokat már több mint húsz éve magam is tudom. A gyakorlati részben azonban minőségi változás jött. Egyrészt nem csak ülni kellett és hallgatni. Másrészt pedig a rekedt hangú, ötvenes pocakos ex-CIA ügynököt felváltotta az FBI által delegált meglehetősen szemrevaló menyecske.Ezen a ponton az ember önkéntelenül is elgondolkodik, hogy melyik szervezetnek jobb a promója. Naná,hogy az FBI viszi a pálmát.
Miss Ambani azon túl, hogy félelmetesen okos, és remek a humora még külső megjelenésében is elég komoly benyomást tud gyakorolni az emberre.Persze a bókoknál tovább nem mentem. Nem vagyok hülye azért, hogy magam alatt vágjam a fát a kiképzésemen.Meg egyáltalán.
A szilveszter azonban szabad volt. Január első hetében kell letenni a záróvizsgát mind elméletből, mind gyakorlatból, én pedig úgy vagyok vele, hogy ha nem tudom megcsinálni a vizsgáimat, hát ássam el magam, meg sem érdemlem azt a tűzszerészeti plecsnit. Két év kemény meló ide vagy oda.
Hívtak a többiek amolyan ereszd el a hajam bulira, de nem nagyon volt kedvem. Ha már így alakult, akkor az év utolsó napját azzal töltöm, hogy leiszom magam a sárga földig egy krimóba, megverem biliárdban a helyi menő gyereket- vagy ő engem, részletkérdés- és eldőlök mint a meszes zsák.Az első helyen két sör erejéig maradtam. A másik helyen már ment a tömény is, meg pár órás beszélgetés egy eltávon lévő tengerészgyalogossal a pultnál - ő fizette egy ideig a piám, aztán én az övét-, neki végül mennie kellett, mert befutott a barátnője. Megint egyedül maradtam. Volt egy kis csini szöszke, akivel fél órája bővültünk egymást, amolyan “ki néz félre hamarabb” stílusban, de végül én voltam, aki fizetett és távozott a helyről. A harmadik helyre érve már nem voltam szomjas, de azért részegnek sem mondtam volna magam. Inkább határeset azt hiszem.Épp csak kikértem az italom, ami ezúttal whiskey volt, elvégre az előző helyen is azt ittam, amikor oldalra fordulva egy ismerős arcot pillantottam meg. Az első ami mégis szembetűnő volt, az a ruházata. Megszoktam a hivatalos, majdhogynem férfias uniformisra hasonlító meglehetősen konzervatív darabokat, most azonban kissé civilebb, kissé emberibb volt a látvány. És meglehetősen tetszetős. Vagy csak az ital gondoltatta ezt velem. Megvártam amíg a pultos elém tolta az italom, megragadtam a poharam, és nemes egyszerűséggel mellé telepedtem. Kezem hanyagul a pulton támasztva meg, benne a poharat tartva, félig felé fordulva ültem ott nagy vigyorgások közepette. Tévednék, ha elsőre úgy látom ő sem éppen a józan kategória? No lám, más is utálja a szilvesztert, nem csak én?
- Jó estét kisasszony! Megbocsátja tolakodó társaságom….- de nem tudtam ezt a komolykodó, kissé idétlen, és meglehetősen, tőlem karakteridegen viselkedést tartani, elnevettem magam.
- Szóval hello Larisa!Mi az esélye annak, hogy éppen ezen a helyen keresztezzék egymást az útjaink? Szintén a szilveszter elől menekülsz? Vagy vársz valakit? Rajtam kívül persze.- teszem hozzá félig tréfásan, remélve, hogy nem küld el melegebb éghajlatra, mert megzavartam. Ha már így alakult talán dumálhatnánk is….kivételesen nem a lövészetről.Persze tőle függ minden.