Az évek alatt már megtanultam, hogy sokszor a legmerészebbnek, vagy a legkilátástalanabbnak hitt szövetségek szoktak a legkifizetődőbbek is lenni. Ezt a fenomént talán pont az magyarázza, hogy a közös érdek elérése közben tapasztalt ellentétek, és eltérő megközelítések egy újabb, számunkra szokatlan megvilágításba helyezik a tapasztaltakat. De míg számomra a piszkos, és tiszta módszerek egyaránt csábítóak, addig egy rendőr, hát még egy FBI-os erkölcskódexébe mennyire fér bele, ha ki kell mozdulniuk a számukra békés komfortot jelentő törvényből? Úgy érzem, hogy Ms. Ambaniról rengeteg mindent tudok, de még legalább ugyanennyi sötét és homályos folt vár megismerésre. A múltjából feltártaknak köszönhetően úgy érzem, kész lennék szinte egy teljes önéletrajzot megírni róla, és valószínűleg nem is állnék annyira messze a valóságtól – ennek ellenére arról semmi információm nincs, hogy mennyire megvehető, és mennyire él annak az elvnek, aminek n, azaz: „Mindent a cél érdekében.” Naiv gondolat lenne azt feltételeznie, hogy ezt a terrorista csoportot mindenféle vérontás, és a törvény legnagyobb tisztelete mellett képes elkapni, de egyelőre még nem ismerem az álláspontját. Ezzel a találkozóval pont ez a célom, hogy feltérképezzem, vajon mire, és mire nem hajlandó a húga gyilkosainak előkerítéséért.
Szerencsétlen egybeesés volt, hogy a hívás pont akkor érkezett be hozzám, mikor kifejezetten messze voltam a helyszíntől. A szerencse annyiban nyilvánult meg, hogy ezt a bandám is tudta, így már időben, még mielőtt a helyszínre ért volna megkaptam tőlük az információt.
Folyamatos kapcsolatban voltam velük, és minden fejleményről beszámoltak nekem, míg végre meg nem pillantottam az ügynök kocsiját, rajta a lediktált rendszámmal. Mögötte leparkoltam, és felvéve - az eleve sötét szerelésemre - a védjegyemmé vált fekete, térdkalács fölé érő kabátomat, megindultam a helyszín felé.
Csak úgy visszhangzottak a lépteim a hely akusztikájának köszönhetően, illetve az alig pár órája leszakadt eső alkotta tócsákba bele-belelépve. Fel akartam hívni magamra a figyelmet, és miután a lámpa rám világít, a pisztoly pedig rám szegeződik, elvigyorodom. Nem felelek az első kérdésére, hisz nem akarom teleordítani a szomszédságot, ezért csak kimért léptekkel, a kabátom zsebében kutakodva lépek egyre közelebb a nőhöz. Miután bizonyosságot kapok arról, hogy a megfelelő személy áll előttem, és én is kellő közelségbe kerültem, nekitámasztom a hátamat a raktár ajtajának. Meggyújtom a számba vett cigarettát, és legalább kettőt beleszívok, mielőtt megszólalnék. Egészen addig csak figyeltem, és hallgattam. Mivel már az épületen belül vagyok, az arcom vonásait is kiveheti.
- Ms. Ambani! Pont magácskát kerestem ezen a komor, hűvös éjjelen! - tárom szét a karjaimat ünnepélyesen, mutató-, és középső ujjam közé csippentve az égő szálat. - Megtenné, hogy leereszti a fegyvert? Ha bántani akartam volna, már legalább négy alkalmam lett volna rá. Nem beszélve az embereimről, akik azóta figyelik, mióta elindult erre a helyre, vagy arról a tényről, hogy nyíltan, szemtől-szemben közelítettem meg, nem hátulról - nem mintha elhinném, hogy ez bármiféle megnyugvást is fog neki okozni. Ha továbbra sem engedi le a kezét, újra megszólalok. - Akkor legalább üljön le ahhoz a poros asztalhoz, mielőtt még elfárad a karja… - sóhajtok fel szememet forgatva, újra beleszívva a szálba, és ellökve magamat a faltól, lassan, de határozottan közeledve hozzá. Pontosabban az asztal felé, mit sem törődve azzal, hogy még mindig az arcomba tartja-e a pisztolyt, vagy sem.
- Nem hiszem, hogy bemutatkozásra szorulnék, szerintem kellően tisztában van az aktámmal, szóval az ismerkedés ezen részét azt hagyjuk meg egy későbbi találkozásra egy ital kíséretében. Sajnos most nincs nálam semmi, csupán dohány. Esetleg…? - nyújtom át felé a dobozt, amiből vagy kivesz egy szálat, vagy nem, én hamar visszaejtem a zsebembe. Leporolom a széket, majd helyet foglalok rajta, lábaimat keresztbe vetem. Míg egy újabb, nagyobb slukkot szívok a cigarettából, látványosan végig mérem az előttem álló – avagy ülő – nőszemélyt. Illedelmességből a füstöt nem rá fújom ki, a tekintetemet azonban továbbra is rajta tartom.
- Mondja csak, mit keres egy ilyen csinos, fiatal hölgy itt éjnek éjjelén egy ilyen kietlen, elhagyatott raktárban? Talán megcsapta egy nyom a szimatát a húga gyilkosaival kapcsolatban? - nem szeretek köntörfalazni, ezért amennyire lehetséges, rögtön a tárgyra is térek.

Az én munkakörömben egy bizonyos idő után szinte szükségszerűvé válik, hogy az ember rettenthetetlen legyen. Meg kell békélnie mindenkinek a halál gondolatával, máskülönben nem tartozhat a szervezetünkhöz. Mindenkitől a maximumot várom el, és hogy ha a szükség úgy hozza, akkor azt is, hogy az életüket adják az ügyünk érdekében. Próbálom elkerülni az ilyesfajta ultimátumokat, azonban néha még az én kezeim közül is ki tudnak csúszni a dolgok. Senkinek nem kívánom a halálát, és én sem vágyom arra, hogy idejekorán csatlakozzak a végtelen, sötét ürességhez, de könyörögni senkinek és semminek nem fogok azért, hogy kíméljen meg. Ha valaki végezni akar velem, hát tegye, sok ember életét könnyítené meg, és még többekét döntené romba. A túlélőösztönömet én sem tudom elnyomni, csupán megfelelően leplezni. Éltet, hajt a belső vágy, hogy az élők között maradjak, de ezeket az ösztönöket sosem hagyom, hogy a felszínre törjenek. Észérvekkel próbálok hatni mindenkire, aki pisztolyt szegez rám, vagy aki fenyeget, és úgy érzem, Ms. Ambanival is hasonlóképpen kell majd eljárnom.
Nem félemlít meg se a modora, se a hangneme, se a tettei. Szívesen belelátnék a fejébe, hogy vajon a mutatott magabiztosság mögött mi bújhat meg. Félelem? Izgalom? A vágy, hogy egyetlen mozdulattal elhallgattasson mindörökre? A rémület, hogy tudja, az ő pisztolya mit sem ér, mikor az embereim már hetekkel ezelőtt célba vették őt?
- Teljes valómban! Örvendek a személyes találkozásnak! - és még ünnepélyesen, mint egy úriember meghajolok előtte, mielőtt helyet foglalnék a széken. A színpadiasságom ellenére komolyan gondolom azt, amit mondok, tényleg örömteli végre a sok szöveghez arcot is párosítani. Láttam róla képeket, illetve egy-egy bevetéséről videókat – amelyekhez mellőzzük, hogyan is jutottam hozzá -, de az mégsem ugyanolyan, mint a rút, esetünkben a csinos valóság.
- Nyugodjon meg, ügynök, nehogy itt még rohamot kapjon nekem! - felszólítom, a hangomból azonban továbbra sem vehető ki izgatottság, csupán az az éteri nyugalom, amivel eddig is illettem őt. - Kérem, Ms. Ambani! Ez tényleg olyan kérdés, amit nekem kell megválaszolnom? - ha ismer engem, akkor tudhatná már, hogy az egyik fő cikk, amiben utazom, az az információ. Információ, amelyekkel, ha szeretném, akár politikusokat, vagy még kormányképviselőket is megdönthetnék. Bár erről valószínűleg pont nincsenek adatai... Ez nem olyasmi, mint a drogok, vagy a fegyverek, melyek nyíltan is világot láthatnak, hanem olyasmi, amelyről csupán a kiválasztott szerencsések/szerencsétlenek tudhatnak.
Ahelyett, hogy a kért indokot megadnám neki, csupán összeszűkült szemekkel, az arcát vizsgálva szívok bele egyet, majd még egyet a cigarettába. Ahogy még közelebb lép hozzám, én továbbra is rezzenéstelen testtartással, cseppnyi félelmet nem mutató arccal nézek fel rá. Elszívom az utolsó slukkot, majd elnyomom az asztalon a csikket, amit aztán gondosan belecsomagolok egy papírzsebkendőbe. Nem szeretek se szemetelni, se bármilyen nyomot, vagy DNS-t hagyni magam után. Nem véletlen a fekete bőrkesztyű sem.
- Csak tessék! Lőjön, ha annyira akar! Mielőtt azonban meghúzza a ravaszt, hadd világosítsam fel pár dologról. Először is: ahogy elhagyja a töltény a pisztoly csövét, nem fog már maga sem köztünk lenni, hogy megvárja, mire az élettelen testem a földre zuhan. Másodszor: ha már annyi mindent tudok magácskáról, szerinte ezt nem tudnám megfelelően felhasználni? - tenyeremet az asztal lapjára téve állok fel ültömből, és egyenesedek ki előtte. - Van harmadik is, szeretné hallani? - nem mintha megvárnám a válaszát.
- Nem áll szándékomban bántani se magát, se a családját, se a szeretteit, se senkit. Ami azt illeti, segíteni szeretnék magának. Jobban mondva szeretném, ha egymás segítségére lennénk. Letenné végre a fegyvert? Később is lelőhet, ha elmagyaráztam - aztán akár enged, akár nem, felsóhajtva folytatom. - Én is ugyanezeket a szemétládákat keresem. A fülembe jutott, hogy valami nagy dobásra készülnek itt New Yorkban, vagy legalábbis annak környékén. Nem áll szándékomban kivárni, hogy ez vajon mi lehet. Egyrészt nem szívlelem a terrorizmust, másrészt félő, hogy az üzletnek is ártana. Azt pedig tudom, hogy magácskának elég szoros, mindenekelőtt személyes viszonya fűződik ezekhez a gazemberekhez, és mindenáron kézre akarja őket keríteni. Az ajánlatom a következő: - azzal együtt pedig újra a zsebembe nyúlok, hogy egy összehajtogatott lapot kivehessek belőle. Azt kiterítem az asztalra, és visszafordulok a nőhöz. - Rávilágítana, kérem? - biccentek a papír felé, és akár eleget tesz a kérésemnek, akár nem, én továbbra sem állok le a szövegelésben. - Sikerült a nyomára bukkannunk pár rejtekhelyüknek. Azaz… az egyik emberük mondta, Isten nyugosztalja! Ez máris több, mint amit az FBI-os kollégái tudnak, hisz ezt a raktárat is már legalább egy héttel korábban átvizsgáltuk, minthogy felbukkantak volna itt. Én pedig a rendelkezésére bocsátom az információkat, és személyesen veszek részt a hajtóvadászatában, hogy leszámoljunk velük. De! Csakis a magácska részére, nem az FBI-éra, meg az egész pereputtyéra. Itt van pár hely, aminek utána nézhet nyugodtan, hogy elhiggye, igazat beszélek, és komolyak a szándékaim. Kaptunk még ezen kívül kellően sok fülest, de bolond lennék minden lapomat már a legelején kiteríteni - most pedig eljött az ő pillanata, hogy reagáljon az elhangzottakra.

Várható volt, hogy nem fog rögtön ráugrani az ajánlatomra. Az lett volna a gyanús, hogyha minden kérdés, minden kétkedés, és a részletek pontos ismerete nélkül megy bele a felkínált alkuba. Ez viszont egy pillanatig sem fog meghátrálásra késztetni engem. Szeretem a kihívásokat, és nagyon sok tervem van még az ügynökkel, melyeket egyelőre nem kívánok az orrára kötni. Szép sorjában mindenre fény fog derülni, ha mindketten megfelelően játsszuk a szerepünket.
- Én nem fogom győzködni, úgysem hisz nekem. Pedig az igazat szólom, mikor azt mondom, hogy nem tartozom közéjük. De amilyen jól informált, ezt valószínűleg magácska is tudja. Nem tudok egyszerre több helyen lenni, a londoni, illetve az indiai mészárlás idején pedig valószínűleg pontosan tudja, hogy hol voltam – nemhogy a megnevezett városokban, még a kontinensükön sem. Régóta követ már engem az FBI, és úgy vélem, ha az engem vadászó csapatoknak tagja volt, akkor ő is hozzáfért mindenhez, amit rólam tudni lehet. Többek között az is benne szerepel, hogy az elmúlt 8 évben egyszer hagytam el Amerikát, akkor is Svédországba vezetett az utam egy üzleti konferencia miatt.
- Mindent a maga idejében – kacsintok rá játékosan. Minden vágyam, hogy kielégítsem a kívánságát, de előtte még fontosnak tartom lefektetni előtte a játékszabályokat, a részleteket.
- Kérem, ne keverjen össze szimpla terroristákkal! Tettem megkérdőjelezhető dolgokat, igen, de vannak ám nekem is határaim. A gyerekeket kihagyjuk minden üzelmeinkből – fura lehet ezt hallania, mert számára valószínűleg minden bűnelkövető egy kaptafára megy, de ez esetemben közel sem így van. Gátlástalannak tűnök, de van, amihez még nekem sem fűlik a fogam.
Figyelemmel kísérem a mozdulatait, azonban továbbra sem mutatom jelét annak, hogy megrémítene. Túl okos ő ahhoz, hogy olyasmit kövessen el, amelyet aztán azon nyomban megbánna. Szíves örömest meghúzná a ravaszt, ha nem lennének következményei, ebben biztos vagyok, ugyanakkor nem kell diplomával rendelkeznie, hogy kockázatot és hasznot tudjon elemezni. Nem nyer vele semmit, ha engem lelő, ellenben mindent elveszíthet vele. Ha viszont él az ajánlatommal, a nyereség lesz túlnyomó többségben, nem a veszély. Vagy legalábbis... Ez azon múlik, hogy tudunk együttműködni.
- Pontosan ezt gondolom, Ms. Ambani. Az esze azt mondja, ne tegye, a szíve mégis győzedelmeskedett ma este. Mi másért lépne ki a hatásköréből, és kezdene magánnyomozásba azon a helyen, ahol a kollégái már kellően alapos munkát végeztek? Talán úgy gondolja, hogy magácska meglát majd valamit, ami nekik nem sikerült, hogy végre a kezére keríthesse az elkövetőket – mi más indokolná az eddig tapasztaltakat?
- Ne játssza nekem az álszentet! Mindketten tudjuk, hogy ha lehetősége adódna rá, sokkal inkább lőné le őket, mintsem bilincset tegyen a csuklójukra. Ahogy azzal is tisztában vagyunk, hogy a megfelelő papírmunkával bármit el lehet hitetni a hatóságokkal – én nekem is ezért sikerült olyan sokszor meglógnom a törvény kezei közül. – Él a lehetőséggel, vagy sem, ez a maga döntése. De úgy gondolom, hogy ezzel mindketten nyerhetünk. Maga végre igazságot szolgáltathat Chandra gyilkosai felett, és nekem sem lesznek az utamban. Tegye meg ezt akármilyen módon, az engem hidegen hagy – továbbra sem mozgat meg a hasamhoz szegezett pisztoly. Ha le akart volna lőni, már réges régen megtette volna.
- Természetesen az általam nyújtott információkért cserébe nekem is van elvárásom. Egészen egyszerű, tényleg: hagyjon békén az FBI. Mégis milyen törvénytisztelő polgárt zaklatnak ennyiszer, mint ahányszor engem? – erőteljes szarkazmus hallható ki a hangomból, de ami azt illeti, papíron tényleg nem vagyok más, mint egy ártatlan, akit valamiért kipécéztek maguknak a szövetségiek, és nem bírnak leszállni róla. Semmi nem köthető a nevemhez, akármit is próbálnak rámverni.
- Cserébe megígérem, hogy minden rendelkezésemre álló infót és erőforrást mozgósítani fogok, hogy elkapjuk őket. És a hátát is fedezni fogom, akármennyire sem szívlelem a gondolatot. Nem várom el, hogy megbízzon bennem, én sem bízom meg magácskában. De üzletember vagyok, és az üzlet számomra szent. Nem szokásom ellenszegülni annak, amit megígérek – karba tett kézzel figyelem a további lépéseit, és hogy vajon mennyire sikerült őt ezekkel meggyőznöm. Ha már azt elérem nála, hogy elgondolkozzon az ajánlatomon, akkor nyert ügyem van. Aranytálcán kínálom neki a régóta áhított lezárását, neki csak az a dolga, hogy magához ragadja.

Örülök, hogy végre belátja, a rám szegezett pisztolya csak maximum az erejének fecsérlésére jó, egyebet úgysem fog elérni vele. Ettől függetlenül kifejezetten örvendetesnek tartom, hogy a makacssága ellenére nem próbálja tovább játszani a nagylányt. A figyelmemet az sem kerülte el, ahogy a megszólalása előtt viselkedett. Egy részem, amiben még van empátia, szívesen változtatna azon a stíluson, amiben vele kommunikálok, de ezt egyelőre nem tehetem meg. Üzletről beszéltem neki, és ebbe az üzletbe most nem fér bele, hogy még a lelkét is ápolgassam. Ettől függetlenül hazudnék, ha azt mondanám, nem ütötte meg egy kicsit a már elrohadt szívemet az, ahogy a sírás megkörnyékezte Ms Ambanit, amikor a halott szerette ismételten szóba került.
- Nézőpont kérdése. Önvédelem során is megölhetünk valakit, mégsem fognak hidegvérű gyilkosnak elkönyvelni, ha a körülmények megfelelőek, és indokoltak voltak. Ahogy mondtam, minden a papírforma - ugyan még nem dolgozik olyan régóta az FBI-nál, de abba már minden bizonnyal sikerült belelátnia, hogy egy-egy nyomozásnál mit, vagy hogyan keresnek a kollégái – ahogyan én is. Tudom, hogy ha valamit el akarok hitetni a hatóságokkal, akkor azt hogyan tehetem meg. Rémisztő még számomra is, hogy milyen érzékem van ehhez az élethez, miközben sok-sok évvel ezelőtt még a sebességhatárokat is csak félve közelítettem meg, nehogy gyorshajtáson kapjanak. Egy-egy tragédia gyökerestül felforgathatja az ember életét, és olyan úton indíthatja el, amelyre addig nem is gondolt volna. Ami azt illeti, ez olyasvalami, ami közös Ms Ambaniban, és bennem.
- A törvény a marihuánát is bünteti, mégis számos pozitív egészségügyi hatása van. Majd kipróbálhatjuk, magácska, meg én - kaján vigyor ül ki az arcomra, ahogy hozzá hasonlóan én is kissé megdöntöm a fejemet az egyik irányba. Nem szükséges neki szeretnie a dohányt ahhoz, hogy egy-egy szál füvet élvezni tudjon. A kezdeti nehézségeken kell csak túlesni, utána pedig már nem is fog azzal foglalkozni, hogy ő mennyire dohányzásellenes.
- Látja, pont ez adja a patthelyzetünk szépségét. Nem bízunk egymásban, mégis muszáj lesz. A cél, jelen esetben a közös érdekek szentesítik az eszközt. Egyikünknek sem áll szándékában, hogy egy ilyen lehetőséget elszalasszon azzal, hogy valami megfontolatlant csinál - márpedig az FBI-t belevonni ebbe a tervbe egy hatalmas ostobaság lenne akármelyikünk részéről. Én nem nyernék azzal semmit, hogy őt bemártom, és ő sem azzal, hogy jelentést tesz rólam. Azaz de, lenne egy újabb adag papírmunkája, amivel lefoglalhatná magát, míg az agya hátuljában folyamatosan azon kattoghatna tovább, hogy az írogatás helyett a húga gyilkosait is üldözhette volna, ha igent mond az ajánlatomra.
Örülök, hogy nem nehezíti meg a dolgomat, és ilyen közel lép a személyes terembe, így egész egyszerűen tudok becsúsztatni a zsebébe egy cetlit, és egy eldobható mobilkészüléket, miközben a tekintetemmel fogva tartom az övét. A papírra nincs más írva, mint egy rövid üzenet, hogy ha meggondolná magát, akkor csak nyomjon rá a hívás gombra. Szeretek minden téren biztosra menni, így most sem tettem másképpen. Remek kimenetelnek számítana, ha máris egyről a kettőre léphetnénk, de várható volt, hogy így fog alakulni az este. Azzal a telefonnal nem ér semmit önmagában, csupán egy idejétmúlt elektronika az egész, ami a híváson kívül nem sok mindenre lesz jó neki.
Végig hallgatok mindent, amit mondani szeretne nekem, érdemben azonban nem válaszolok neki. - Alig várom, hogy ismét találkozzunk, Ms. Ambani - nyögök neki oda mindössze ennyit, ahogy játékosan rákacsintok a sarkon fordulása, és a raktár ajtaján történő kilépését megelőzően. Össze fognak még a mi útjaink érni, ebben teljesen biztos vagyok. Hogy egy újabb razziában láthatom őt újra, vagy esetleg mégis élne az ajánlatommal, és felkeresne, az már részletkérdés. Az utóbbi valószínűleg hamarabb be fog következni. Előbb-utóbb muszáj lesz belátnia, hogy nélkülem csak a sötétben tapogatózik, a segítségemmel azonban új, sokkal kifizetődőbb utak nyílhatnak meg előtte.
Csendben, figyelmesen követem a tekintetemmel, míg eltűnik a látóteremből. Még pár percig ott maradok a raktárban, mielőtt továbbállnék. A keresésem nem fog leállni a terrorszervezet iránt. Ambanival, vagy nélküle, de kézre fogom keríteni őket, és visszaszerzem az ellopott szállítmányt is. Vissza kell szereznem, mert túl sok minden múlik most ezen. De már azzal is kiegyeznék, ha a kettőből csak az egyiket sikerülne véghez vinni.