Hazel Castro-Lee a Flower in the River, a Day of Secrets és a Door of Sunshine díjnyertes írója. Lee jelenlegi munkásságát édes, szórakoztató, megkapó és egyben akciódús gyermekkönyvek töltik meg. A szereplői okosak és bátrak, míg a való életben Hazel fél a pincéktől, a méhektől és attól, hogy úgy menjen fel a lépcsőn, hogy sötét van mögötte. Könyveit elismerésben részesítette a Kirkus Reviews, a Booklist, az Entertainment Weekly és mások. Legfrissebb műve a Cup of Wonder Parent's Choice Award elismerést kapott.

A koreai származású írónő a Edinburgh-i Egyetemen szerzett kreatív írás szakirányú mesterdiplomát, később doktori tanulmányok keretében a New York Egyetemen szerzett tudományos ismereteket összehasonlító irodalomtudományok témában. Ennek ellenére a gyerekek és a tejeskávé iránti szeretete felülkerekedett kutatói ambícióin, ami több, mint tíz könyv megjelenéséhez vezetett. Legújabb kiadványai a Ghost in My House, Stories On The Moon és a House In The Forest, 2022-ben pedig várhatóan a Boys Of Gold és a Little Boy Of Mystery lesznek.

Lee a Society of Children's Book Writers and Illustrators tagja és a We Need Diverse Books lelkes támogatója. Emellett lelkes pék, aki a pandémia alatt tökélyre fejlesztette a tökéletes házi kenyér receptjét. Hazelt leggyakrabban Staten Island-i otthona teraszán lehet megtalálni írás közben, megfelelő mennyiségű koffein mellett. Férjével hét éves kislányuk büszke szülei.


Hazelt tipikusan nyugodt, optimista és kedves emberként lehetne leírni. Igazi idealista, olykor talán túlságosan is, mivel a legelvetemültebb emberekben és a legtragikusabb eseményekben is keresi a jót. Talán olykor igazi jéghercegnőnek tűnhet - habár mások szerint kenyérre lehet kenni és ez látszik is rajta -, valójában azonban nem hiányzik belőle a belső tűz és szenvedély. Igazi gondoskodó típus, aki szívesen hallgat meg másokat. Könnyen alkalmazkodik az őt körülvevők ritmusához, holott a rendszeres kórházban tett látogatásai miatt inkább hozzá kell igazodni.

Inkább a szíve vezérli, mint a logika, habár belátja, hogy fontos előbb gondolkodni és csak azután cselekedni. A tetteit tisztaság vezérli, nem célja hasznot húzni másokból, a szerelmi életében sem jellemző az, hogy játszmázna. A szeretetnyelvét az elismerő szavak képzik, amit ő maga is szeret visszakapni. Nincs szükség drága ajándékokra ahhoz, hogy lekenyerezze valaki, de szereti a szép és esztétikus dolgokat. Hisz benne, hogy a házassága a kölcsönös bizalmon és megértésen alapszik. Soha nem mulasztja el az alkalmat, hogy megossza a férjével, hogy mennyire szereti.

Választékosan fejezi ki magát, szeret kommunikálni másokkal és könnyen is tud mély és tartalmas beszélgetéseket folytatni. Nem pusztán a szavakkal bánik jól, hanem a művészetekben is szívesen elnavigál - egyik kedvenc időtöltése amikor az ízlésének megfelelő zenét hallgathat. Ha túl sok minden között kell megosztani az energiáját, akkor jellemzően elfárad és összetörik - amit megígér, mindig szeretné teljesíteni, az egészségügyi állapota miatt azonban ez nem mindig megy neki elsőre.

Ragaszkodó, kreatív, önzetlen és idealista hozzáállása hozza ki az együttérzést, jóságot és szépséget a világból.

∞ Gyerekkorában fuvolán szeretett volna megtanulni játszani, helyette a szülei zongoraórákra fizették őt be. Emellett szeret énekelni, habár főleg azóta, hogy megszületett a kislánya.
∞ Ha mérges, általában elsírja magát.
∞ Körülbelül 7 éve diagnosztizálták súlyos anémiával. A betegség tünetei közé tartozik a sápadtság, a szapora szívverés és nehézlégzés, a fáradékonyság, az időszakos szédülés, étvágytalanság és az ájulékonyság.
∞ A különböző személyiségtesztek alapján a következő csoportokba sorolható: kék, Hugrabug, illetve INFP.
∞ Allergiás az algopyrinre.
∞ Tizenegy éves korában volt egy nagyon rossz élménye a fodrásznál, azóta valójában nem is szeret fodrászhoz járni.
∞ A lepidolit és a rózsakvarc a kedvenc ásványai.
∞ Kedvenc évszaka az ősz, ilyenkor ünneplik a házassági évfordulójukat is a férjével.
∞ Sokkal jobban szeret nyomtatott könyveket olvasni, mint e-book olvasót használni. Ha valaki felhozza neki ezt a témát, leggyakrabban azzal védekezik, hogy csak a nyomtatott könyveket lehet dedikálni.
∞ Hisz a nemek közötti egyenlőségben - kivéve a gardróbszobájukban, ott egyértelműen az ő irányába billen a mérleg nyelve ami a helykihasználást illeti.

Aggódó pillantással fogadtam be az elém táruló látványt és az emelkedőt, amin az évfolyamtársaimhoz hasonlóan nekem magamnak is fel kellett volna jutnom. Tartottam tőle, hogy olyan feladatba vágtam a fejszémet, ami kifog majd rajtam. Nem pusztán azért, mert már így is fájtak a bokáim a túrán való eddigi meneteléstől, hanem mert az emelkedő meredekebbnek tűnt alulról, mint amilyennek fentről fog majd. Sosem voltam az a túlságosan beteges fajta, de határozottan nem voltam egy azon gyerekek közül, akik jól bírták a sportokat. Mindig is vékony voltam, a hosszas megerőltetés miatt kifulladtam és az ájulás sem volt ismeretlen számomra. Az orvosok soha nem tudtak mást mondani a szüleimnek, csak azt, hogy talán vérszegény vagyok, aztán túl is léptek egy kamaszodó, hamar megnyúlt lány esetén. Azt javasolták, hogy aludjak többet és egyek zsírosabb ételeket, komolyabb aggodalmat azonban nem keltettek sem bennem, sem pedig édesanyámban, akinek a fejében még az is megfordult, hogy táplálkozási zavaraim vannak - erről természetesen csak utólag szereztem tudomást.
Muszáj hozzátennem, hogy nem önszántamból jelentkeztem és jöttem el a túrára. Szeretek a szabadban lenni, félreértés ne essék, nem az a gond, hogy ki kell tennem a lábamat a lakásból és emberek között kell lennem. Sokkal egyszerűbb és egyben nevetségesebb oka van ennél. Ezen múlik a kitűnő bizonyítványom, mert az élsportolók helyett sokkal inkább az éltanulók közé sorolhatom magamat. A bizonyítási kényszerem és a vágyam, hogy pár év múlva bekerüljek majd egy egyetemre sokkal nagyobb annál, mint hogy egy közepes jegy díszelegjen az év végi kiértesítőmön. Na de hogyan lesz a közepesből jeles osztályzat? Erről tulajdonképp a testnevelés tanár tudna nyilatkozni, akinél kialkudtam, hogy ha eleget járok azokra a túrákra, amiket ő szervez, megkapom a kívánt jegyet.
- Felmegyünk együtt?
A hang irányába fordítottam a fejemet, amikor pedig felismertem a fiút, mosollyal köszöntöttem őt.  Ira Castro-ra akár irigykedhettem is volna, mert neki plusz feladatok nélkül is ment, ami nekem nem. Az egyik legokosabb srác volt, akivel találkoztam társadalomtörténet órán, és még testnevelésen is mindenki őt akarta a csapatába.
- Te nem félsz? - Őszinte kíváncsiság csillogott a szemeimben, amikor rá emeltem a pillantásomat.
- Te igen? - Már majdnem kicsúszott a számon, hogy kérdésre nem illik kérdéssel felelni, helyette azonban elnevettem magamat.
- Egy kicsit - vallottam be ártatlanul, hiszen ez volt az igazság. Több dolog miatt is megrémisztett az egész, de akárminek is nevezzük, attól még féltem. Ahelyett, hogy kinevetett volna, vagy megjegyzéseket tett volna a viselkedésemre, egyszerűen felemelte a kezét és megvárta, amíg az ujjaimat az övéi közé fűzöm, hogy aztán együtt másszuk meg az emelkedőt és beszélgessük végig az utat - ami így utólag már sokkal kevésbé tűnik ijesztőnek, mint akkor, amikor még egyedül néztem vele szembe. Aznap szerettem meg igazán a túrázást - és nem a kilátás miatt, ami odafent fogadott.
Nem fogott el idegesség ma reggel, amikor kinyitottam a szemeimet abban a tekintetben, hogy vajon Ira meggondolja-e magát, vagy sem. Biztos vagyok a kapcsolatunkban, kettőnkben és a jövőnkben. Eszemben sem volt azzal foglalkozni, hogy mások mit gondolhatnak rólunk, hogy vajon kritizálnak-e majd minket amiért "túl fiatalok vagyunk" a házassághoz és pletykálnak-e majd arról, hogy Ira csak azért vesz el, mert véletlenül teherbe ejtett. Szó sem volt erről, habár az igazat megvallva igenis bíztam abban, hogy egyszer lesznek majd gyerekeink. Szerettem volna, ha együtt nevezzük el őket, ha Ira szemeit öröklik, és ha úgy mosolyogtatják meg őt, amitől nekem is heveseket dobban a szívem. Nem volt bennem félelem a nap hátralévő részét illetően, sokkal inkább váltam egyre izgatottabbá.
Az agyam egy eldugott zugában igenis érdekelt, hogy minden rendben van-e a virágokkal, hogy hogy néz ki a torta és hogy minden vendégnek lesz-e elég hely. De azt is tudtam, hogy késő lenne már változtatni bármin is, amikor az egésznek nem az volt a lényege, hogy szépek legyenek a virágok a csokromban, vagy hogy mindenki megkapja a pezsgőjét már érkezéskor. Nem róluk és az apró részletekről szólt ez a nap, hanem Iraról és rólam. Rólunk.
Azt hiszem ezért is lógtam ki készülődés közben, még a köntösömben a szobából, ahol a többi hölgy még javában a sminkeléssel foglalkozott. Látni szerettem volna a vőlegényem és meggyőzetni magamat arról, hogy nem kellene elszöknünk és sokkal kevesebb szemtanúval és felhajtással elintézni ezt magunk között. Nem voltam benne biztos, hogy észreveszi majd az üzenetet, amit küldtem neki, de nem kellett sokat várnom a megbeszélt helyen, hogy meghalljam a lépteit. Széles mosolyra húzódott a szám, amikor felé fordultam és végig mértem őt.
- Nem lesz balszerencsénk, hogy az esküvő előtt látlak? - A kezeimet az övéibe csúsztattam és lábujjhegyre álltam, várva a csókomat tőle, amit a magasság különbségünk miatt szinte mindig csak akkor kaphattam meg, ha ő is akarta.
- Az csak a ruhára vonatkozik, butus. - Annyi szeretet volt a hangomban, hogy a jelző szinte túlcsordult és felválhatta volna a 'kedvesem', vagy a 'drágám' szót is a személyes szótáramban.
- Minden rendben? - Hátrasimított egy tincset a hajamból, ami hullámokban omlott a vállamra. Előbb bólintottam a kérdésére, megszólalni viszont csak azután szólaltam, hogy a fejemet a vállának billentettem.
- Csak nem bírtam már, hogy nem látlak. - Előbb éreztem, mint ahogyan hallottam volna, hogy elneveti magát, a mellkasa finoman megrázkódott, engem arra késztetve, hogy felpillantsak rá.
- Szeretlek. - Pár másodpercig csak ízlelgettem a szót, megvártam, amíg a hangok minden utórezgése elér a szívembe, és csak azután mondtam én is: - Én is szeretlek.


Mire rám került a ruha, némi idegesség mégis költözött a gyomromba, olyan kicsire húzva azt, hogy még abban sem voltam biztos, hogy a tortából le fogok tudni nyomni akár csak egy falatot is. Attól tartottam, hogy megbotlom a cipőmben, beakad a lábam a ruhám valamelyik rétegébe, vagy kibomlik a hajam. Mindezeket azonban rögtön elengedtem, amikor apa oldalán, a felcsendülő zene ütemére lépve elindultam az oltár felé - a jövendőbelim felé. Azon kaptam magam, hogy újra arra gondolok, hogy mi minden leszünk még ezek után, hogy milyen erős kapcsolat van közöttünk és hogy milyen apa lesz ebből a férfiből. A szemembe szökő könnyeket hevesen próbáltam visszapislogni, hogy ne tévesszen meg senkit, hogy mit érzek valójában. A mosolyom még így is sugárzóan őszinte volt és boldog, mint ahogyan a szívem is.
Apa finoman megszorítja a kezem, én pedig úgy pillantok felé, mintha azt is elfelejtettem volna, hogy mások is vannak itt rajtunk kívül. Iran és rajtam kívül. Amikor a kezeim immár az övéibe csúsztatom, eszembe jut az első alkalom, amikor ugyanígy fonódtak össze az ujjaink. Amint pedig kimondjuk az igeneket, az életünk is.
Türelmetlenül köröztem a lakásban, direkt elkerülve a fürdőt. Végtelenül vágytam arra, hogy berobbanhassak oda és megnézzem a terhességi teszt eredményét, de nem telt még le az a három végtelenül vánszorgó perc, ami garantált eredményt ígér. Tartottam tőle, hogy a teszt egyszerűen nem működik és nem mutat eredményt, én pedig itt maradok a lakásban egyedül, a gondolattal, hogy nem tudom biztosan, vajon terhes vagyok-e. Az is megfordult a fejemben, hogy talán feleslegesen élem magamat bele, a rosszulléteim valami teljesen más betegségnek köszönhetők és most csalódnom kell. Egy sokkal pozitívabb oldalon viszont azon törtem a fejemet, hogy ha tényleg igaz, ha tényleg terhes vagyok, hogyan mondom el Iranak. Már-már viccesnek tartottam, hogy jelenleg olyan helyzetben vagyunk, amilyenben - hogy én egyedül várakozom a lakásunkban a teszt eredményére, ő pedig terepgyakorlaton van, ahová eredetileg én is vele tartottam volna, de a rosszulléteim miatt úgy döntöttünk, hogy jobb lesz ha kipihenem magam. Erre tessék, most úgy körözök az ebédlőasztal körül, mintha nem lenne holnap - és még kilométer hiányom is lenne. Megrezzentem, amikor a telefonom pittyegve jelezte a három perc leteltét, és úgy illantam a fürdőszoba felé, mintha kergetnének. Remegő kézzel emeltem fel a mosdó mellől a tesztet, de automatikusan csuktam be a szemeimet. Mély levegőt vettem, s csak azután nyitottam ki a szemeimet és olvastam el az eredményt, hogy kifújtam azt.


- Hogy vagy? Jobb már? - Ira erős karjaiba húz, az én fejemben pedig megfordul, hogy nem is olyan rossz dolog rosszul lenni reggelente, ha ezt kapom cserébe. Az én karjaim is köré fonódnak, a fejemet pedig a mellkasának billentem.
- Teljesen elmúlt, ne aggódj. - Inkább a mellkasának motyogtam a dolgot, mint bármi másnak. De jól esett. Majd' kiugrottam a bőrömből, hogy elmondjam neki a hírt, de végül utolsó pillanatban sikerült kitalálnom valamit, hogy hogyan is oszthatnám meg vele a dolgot, és elő is készültem. Nem számított túl nagy dolognak, de több szempontból sem akartam túlzásba vinni.  - Milyen volt a gyakorlat?
- Izgalmas. Nem tudnám röviden összefoglalni, de később mesélek mindenről. - Csókot nyom a homlokomra, én pedig kis híján kibököm itt és most.
- Nem vagy éhes? - Hátrabillen a fejem, ahogyan felpillantok rá. Félek, hogy elárul a szemem csillogása, másrészről meg nem érdekel. Tudja csak meg, hogy mennyire boldoggá tett és hogy mennyire vágytam erre.
- Hm, nem. Előtte beszélgessünk. Szeretném tudni te mit csináltál. Pihentél eleget? - A pillantásába akár bele is tudnék halni, annyira szíven talál. A nappaliba megyünk hát, hogy ott beszélgessünk. Én az útjáról kérdezem, ő az én napjaimról érdeklődik - mind a kettőről, amit egyedül töltöttem itthon. Nekidőlök a mellkasának, ő meg az ujjaimmal játszik, így bököm ki végül, amit már háromszázszor megtettem fejben.
- Neked is vettem valamit a könyvesboltban. Megmutathatom? - Nem tudom, hogy az arcomon látható izgatottság, vagy a kérlelő pillantásom teszi, de bólint. Én pedig visszatérek egy könyvvel - amit kifejezetten első gyerekes apukáknak írtak - és egy dobozkával, amibe a tesztet raktam. A kezébe adom a könyvet, miután újra helyet foglalok mellette, aztán fürkészve nézem az arcát és a lassan arra kiülő érzelmeket - bizonytalanság, felismerés és az öröm is ott vannak.
- Zizi... - Hangja nem több a suttogásnál, én pedig csendben nyújtom oda a kis dobozt is. Alig kerül le róla a teteje, én máris a karjaiban vagyok. Szorosan ölelem át Irat, és érzem, hogy könnyek szöknek a szemeimbe, amelyeket most nem fogok tudni - nem szeretnék - leküzdeni.
- Gratulálok! Apa leszel. - A sírás és nevetés furcsa egyvelege bukik ki belőlem, de le sem tagadhatnám, hogy örömömben sírok - és boldogabb nem is lehetnék.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Egy igazán szerethető kis hölgyet mutattál be nekünk, aki tele van tervekkel, kedvességgel és képes arra, hogy őszinte örömmel fogadja még azokat az apróságokat is, amiket időnként az élet nyújthat. Tudod értékelni a körülötted lévő világot és ami számomra lejött az az, hogy te magad is teszel azért, hogy mások és saját magad számára is jobb legyen. És bár a betegséged megnehezíti a hétköznapjaidat, mégis úgy érzem nem hagyod magad letörni a vele szemben álló küzdelem során.
Aranyosnak találtam a történeted ahogyan az ismerkedéstől eljutottunk addig a pontig ahol családdá váltatok a partnereddel. Szépen is sikerült megragadnod, majd leírnod az érzelmeket amiken életed különböző szakaszain keresztülmentél, így szinte egyszerre örülhettem veled a boldogságodnak, sikereidnek és lehettem izgatott, hogy az esküvőd napján minden rendben menjen.  
Tetszik a fogalmazásod, ahogyan a jellemednél választott felosztás is, ezek pedig még élvezhetőbbé tették számomra a történeted olvasását. Remélem a továbbiakban is gyűjthetsz magadnak még több ilyen boldog pillanatot és kíváncsian várom mik várnak még rád a továbbiakban.  
Köszönöm ezt a kellemes napindítót!  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!