Mély érzésű, merengő típus aki kevesebbet mutat magából kifelé, mint ami benne van. Kifejezetten gondolkodó alkat, szeret a kávéjába meredve az életen agyalni. Cselekvő típus, ugyanakkor megfontolt, felelősségteljes és komoly. Hisz a spiritualitás és a realitás közti harmóniában. Nem tesz dolgokat puszta kíváncsiságból, két lábbal áll a földön, mégis lenyűgözik azok az egzotikus dolgok, amik színessé teszik a világunkat. Érdekli a vallás, hogy honnan ered, hogy az emberek miért hozták létre azt. Boldog, de összességében mégse az. Elégedett az életével, de úgy gondolja, hogy az emberi léthez hozzátartozik a szenvedés. Filozofikus alkat. Nehéz formálni a gondolkodását és kevesen értik meg igazán.

Megtartja a véleményét saját magának, mivel nem szeret másokat bántani. Nem gondolja magát többnek és jobbnak a legutolsó hajléktalannál sem, mivel hisz abban, hogy az életünk felett bár befolyással vagyunk, ettől függetlenül mind egyenlőek vagyunk sok szempontból. Pesszimista típus, keresi az élet értelmét, igazi választ még nem kapott a kérdéseire. Depresszív, amit nem igazán mutat ki, mert erős akar maradni. Sosem rakná a terheit más nyakába. Tiszteli a tudást, ugyanakkor édesnek tartja a tudatlanságot. Hisz abban, hogy azért szenvedünk, hogy egyszer boldogabbak legyünk.

Nem akkor menekül a természethez, amikor már kimerült, hanem folyamatosan ott van, amikor szereti. Szeret a nedves fűben ülve javítani, a hallgatói beadandóit olvasgatni. Többet játszik a szabadban a kislányával, mint a lakásban. Állandóan kirándulásokat szervez, hogy a családjával minőségi időt tölthessen együtt. Ha valakit szeret, azt örökké, megmásíthatatlanul szereti. Szkeptikus alkat, viszont könnyen kialakít másokkal kapcsolatot. Nehezen viseli, miután már nem  találkozik a hallgatóival, de a későbbiekben is a rendelkezésükre áll. Huszonhat évesen döntötte el, hogy az ő feladata az életben az, hogy a bizonytalan embereknek segítsen utat mutatni. Jelenleg annyi pénze van, amennyit elkölteni sem tudna, ezért inkább olyanokra fordítja, akik rászorulnak. Gyakran adományoznak a feleségével, illetve minden évben egy beteg kisgyerek kezelését teljes egészében finanszírozzák. Ha kutatóként megy egy adott helyre, akkor igyekszik megismerni a területi problémákat, majd a későbbiek folyamán segítséget nyújtani.

Hűséges. Szereti a megszokott dolgokat, hiába nyitott az újdonságokra is. Öt éve ugyanazt a borotvahabot használja, mert jó tapasztalata volt vele. Általában akkor változtat valamin az életében, ha az egy logikus döntésnek tűnik. Ha egyszer valakit beenged a saját világába, mindent megtesz azért, hogy meg tudja tartani maga mellett. Nehezen múlnak el az érzései, az emberek iránt. Extrovertáltnak tűnik, de valójában introvertált. Neki nem teher a magány, szeret egyedül lenni, ugyanakkor jobban tiszteli azokat a perceket, amikor emlékeket szerezhet. Néha kissé kaotikus tud lenni, amikor minden egyszerre a nyakába szakad. Emiatt a legtöbb diákja már találkozott a kislányával, akit nem mindig tudnak hova tenni. Úgy érzi, hogy a felesége és a gyereke mentette meg az életét, emiatt törődő férj és családapa. Képtelen lenne más nő iránt érzéseket táplálni.

Tiszteli és szereti a művészetet. Fontosnak tartja a művészeti ágakban történő kommunikációt, ezért galériákat tekint meg, érdeklődik az építészet iránt, ugyanakkor zeneileg is nyitott, bármilyen műfajban szeret zenét hallgatni. Segít a Slam poetry versenyek lebonyolításában, mivel egyetemistaként ő is próbálkozott a műfajjal. Jelenleg próbál küzdeni a papírhiány ellen. Tiszteli a művészeket és azt az elbeszélésmódot, ahogyan a saját szemszögükből mutatják be a világot. Feminista férfi. A haladó gondolkodásban hisz, viszont szerinte nem léteznek fekete és fehér utak, emiatt fontosnak tartja a hagyományok őrzését. Multikulturális családból származik. Nyugodt, összeszedett. Annak ellenére, hogy sokszor negatívan gondolkodik az életről, nagyon mosolygós. Hisz abban, hogy a kedvesség többet ér bármilyen hatalomnál, amivel az ember rendelkezhet. Tanárként az empátia híve, szeretne inkább jóban lenni a hallgatóival, mint hatalmat gyakorolni felettük. A beszélgetős, gyakorlati órákat jobban szereti az egyoldali tanításnál. Soha nem ismerné be, de keresi a hallgatóinak a pontokat, hogy jobb eredményeik legyenek. Az ő életének célja az, hogy sikeres, gondolkodni tudó, jóravaló emberek neveléséhez járuljon hozzá. Másokat segítve szeretne nyomot hagyni a világban.

A Supplementary Story:


- Gyere – először a felém nyújtott, apró kézre meredtem, aztán a szemüvegemet feljebb toltam az orromon és a gazdájára kezdtem el meredni. Valójába nem is viseltem szemüveget, ez pedig csak a reflex volt. Szemüveges vagyok, általában az iskolában hordom, mert nem látnám enélkül a táblát, szimplán pár elmosódott, zöldes árnyalatú pacára firkált fehér dolgot tudnék kivenni. Mintha angolórán ülnék, de valójában a leírt szavak olyan nyelven lennének, amit nem igazán értek.
A szüleim ragaszkodtak ahhoz, hogy kontaktlencsét használjak ma, nekem pedig nem volt szívem megbántani őket. Engedelmes gyerek vagyok: cserébe ők pedig békén hagynak. A nővérem ballagása most épp eléggé leköti minden gondolatukat ahhoz, hogy szabadidejükbe a hisztiző öcsémmel foglalkozzanak. Én nem igényeltem sok törődést, szimplán elég volt nekem, ha nem szóltak hozzám.
A családom viszont aggódott, amiért nehezen jöttem ki az emberekkel. Általánosságban véve voltak barátaim, de nem olyanok, akiket hazavittem volna bemutatni. Elvoltam a magam kis világába, ők pedig aggódtak, hogy mit rejtegethetek belül. Pszichológushoz akartak vinni. Nem állítom, hogy nem volt szükségem rá, viszont az én helyzetem más volt, mint a többi tinédzseré. Olyannyira megrémítettem a családom, hogy ők már inkább azért imádkoztak, hogy nőzzek, vagy drogozzak. Mert akkor nem tűnnék mindig túl nyugodtnak, túl érzéketlennek. Nem kellene attól félniük, hogy valamit bezártam magamba, amit nem tudok elengedni.
Nem vagyok problémás fiú. A könyveim birodalmába temetem magam, így a mai alkalommal hiába ünnepeljük a végzősöket a bálon, én kinyitottam a szekrényem, oda ültem be és egy zseblámpával olvastam azt a könyvet, amit születésnapomra kértem a családomtól. Pont ez a dolog volt az, ami miatt a szüleim nagyon aggódtak értem. Otthon is tudnék olvasni, de én egy társasági eseményen is magamba fordulok. Valójában már lassan én sem tudtam azt, hogy pontosan mi a baj velem vagy az életemmel, de szerettem elvegyülni egy olyan világban, aminek soha nem lehettem a részese. Azért szeretek olvasni, mert bármilyen érzést, jelenetet, kellemetlenséget, örömöt bánatot meg tudok tapasztalni anélkül, hogy az én lelkem sérülne. Valójában féltem.
- Hova? – már ezer és egy éve ismertem a lányt, aki furcsa hatással volt rám mindig. Soha senki nem értette, hogy miért zökkentett ki könnyen az én kis világomból, a választ pedig bármennyire kutattam, egyszerűen én sem találtam meg. Ahelyett, hogy a fülembe dugott vezetékkel játszottam volna el, hogy zenét hallgatok és nem hallom, amit mond, most rá figyeltem.
- Menjünk fel a tetőre. Mutatok valamit, ami tetszeni fog.




- Biztos jól meggondoltad? – édesanyám hangját hallottam, aki egyáltalán nem vette figyelembe a tényt, miszerint olvasok és nem az érdekel most, hogy ő mennyire bízik bennem és a menyasszonyomban, vagy éppenséggel abban, hogy mennyire erős a kapcsolatunk. 23 vagyok, jelenleg Skóciában élek. Az ujjaim között tartok egy olyan könyvet, ami keménykötésű, de kaptam hozzá egy mintás, sima felületű védőborítót is. Ez a könyv jelenlegi időszámítás szerint nyolc éve van nálam, emiatt a borítás széle már több helyen felkunkorodik, annak a fényes felülete megkopott, karcossá vált. A gerinc meggyengült a sok nyitogatás miatt, a lapok ropognak minden fordítás után. Évente kétszer olvasom el a könyvet, tehát huszonhárom évesen már több, mint tízen hatszor rágtam át magam a sorokon és még mindig nem unom benne. Ahányszor újra a kezembe veszem, tanulok belőle valamit.
- Te is erre vágysz, nem? – a kérdésem csak a lényeget tartalmazta és arra is voltam kíváncsi. A családom szereti Hazelt, bár valószínűleg nem érzik azt, amit én. Mondhatnám azt, hogy mindenki más érzelmi világgal van megáldva, de ettől függetlenül szerintem fogalmuk sem volt arról, ami most bennem ment végbe. Amikor valamiről egyszerűen csak tudom, hogy meg akarom tenni. Érzem, hogy meg kell tennem, mert ez az egyetlen módja annak, hogy tovább éljem az életem. Mindezt nem tudtam volna szavakba önteni anyám előtt, mivel zavarba jövök attól, hogy a családom előtt egyáltalán szóba hozzam a szerelmemet.
- Ez most rólad szól, Ira – először emeltem rá a pillantásom, miközben az orromon lecsúszott szemüvegemet feljebb toltam, hogy tökéletesen láthassam őt. Amióta kontaktlencsét viselek, sokkal kényelmetlenebb az életem. Fáj a szemem, nem merem dörzsölni, emiatt házon belül kiveszem őket minden alkalommal. Talán ilyen érzés lehet megszabadulni egy nőnek a melltartójától. Szegény szemüveges nők… És akkor még nem mentünk bele abba, hogy mennyire kényelmetlen lehet annak a szemüveges, tinédzser lánynak, aki délután kiveszi a lencséit, ledobja a melltartóját, aztán be kell raknia az éjszakai fogszabályzót, hogy ne legyen hiábavaló az a szenvedés, amit a fogszabályzóval élt át éveken keresztül. Erről szól az egész életünk.
Anyám arca mégis derűs volt, ahogy már ötödjére simított végig azon az öltönyön, amit holnap fogok viselni az esküvőnkön. Nem állítom, hogy késő lenne most már visszatáncolni. Maga a gondolat, hogy elveszíthetem ezt a nőt egyenlő volt azzal, hogy én is elveszek, ha már ő nem lesz mellettem.



- Apa – a térdemen éreztem Ronnie pici ujjait, én pedig anélkül néztem rá, hogy megigazítottam volna az orromon a szemüvegem. Tudtam, hogy viccesnek találja, amikor ezt csinálnom, viszont ezúttal a kezemben tartott könyv lapjai kicsúsztak a gerincből és darabokban landoltak a földön. Harminc éves vagyok. Kétszer annyi idős, mint amikor megkaptam ezt a könyvet. Huszonhárom éves korom után évente négyszer olvastam el. Még mindig találtam benne olyan dolgokat, amik miatt új színben láttam a világot. Amióta megvan ez a könyv, összesen negyvennégy alkalommal olvastam el. Közben lett egy kislányom, aki immáron hatéves és ő is nagyon szeret olvasni. Mondanám, hogy rám ütött, de ez nem volt igaz. Legalább olyan gyönyörű volt, mint az édesanyja, meg ugyanennyire okos is. Minden alkalommal elcsodálkoztam azon, hogy ilyen gyermekem született. Mintha nem is igazán vettem volna részt a nevelésében, a közös játékot illetően. Annyira jól megértettük egymást Veronicával, mintha nem csak hat, hanem harminc éve lett volna velem. Ha a szüleim megkérdezték tőlem azt, hogy mit jelent nekem a családom, egyetlen szóban tudtam ezt kifejezni: mindent És ezt mosolyogva mondtam nekik.
- Mondjad, baba – úgy vettem a kezembe a kis, párnás ujjait, mintha egy porcelánbabát fognék meg. Túl nagy és erős vagyok hozzá, mindig féltem, hogy egyetlen mozdulattal fájdalmat tudok neki okozni. Pont ezért, óvatos mozdulatokkal tereltem arrébb a kis kincsemet, hogy fel tudjak állni és összeszedhessem a könyvem széthullott darabjait.
- Miért olvasod mindig ugyanazt a könyvet? – a hangjában szemrehányás volt, éppen úgy próbált megszidni engem, mint amikor mi tesszük ezt vele, ha ebéd előtt eszik jégkrémet. Nem tudjuk örökké dugdosni előle, mert mindig rájön arra, hogy éppenséggel hol tartjuk – a külső fagyasztónkban, vagy bent az otthonunkban.
- Mert szeretem – óvatosan csíptem meg a gyerekem arcát, közben pedig az összekeveredett lapokra néztem – Nem hiszem, hogy el tudom olvasni még egyszer, szóval nem lehetsz rám mérges emiatt. Sorba kell raknom a lapokat, hogy olvashassam újra.
Szomorú voltam, hogy ez történt, ugyanakkor már lassan kívülről fújtam Kafka minden kalandját. Vehettem volna új könyvet, de az sosem lett volna olyan, mint ez. A számomra egyik legkedvesebb tárgyam.
- Nagyon helyes! – magam sem tudom miért nevetgéltem ennyire, amikor a saját kislányom szidott meg, de a legaranyosabb dolognak tartottam. Mint ahogy azt is, hogy a keze túl kicsi volt ahhoz, hogy az enyémet csak úgy megfogja. Három ujjamra markolt rá és indult el, nekem pedig követnem kellett azért, hogy ne essen el.
- Ha még egyszer meglátom nálad azt a könyvet, akkor nem adom oda a születésnapi ajándékod! – ezen a ponton már közel jártam ahhoz, hogy a könnyeimet kezdjem el törölgetni, viszont amikor megpillantottam a feleségem, a vonásaim még jobban ellágyultak.
- Boldog születésnapot. Ronnie választotta neked – a szelíd hang, amivel hozzám szólt, minden alkalommal csak azt érte el nálam, hogy jobban és jobban szerettem őt. Az alakjából nem volt nehéz kikövetkeztetni azt, hogy mit kapok, mégis meglepődtem, mikor megpillantottam az ajándékom: Murakami Haruki regényét. Képtelen voltam levakarni az arcomról a mosolyt, aztán éreztem, ahogyan lassan könnyek gyűlnek a szemembe és azok legördülnek az arcomon. Ez volt a pillanat, amikor elszabadult a Pokol otthon, mivel a lányunk azt hitte, hogy nem tetszik az ajándékunk, a feleségem pedig azért kezdett el sírni, mert én is sírtam. Mégis, mikor magamhoz öleltem őket, nem éreztem semmit, csak azt, amit olvasás közben tapasztaltam: meghittséget, miközben elveszek a pillanatban. Biztonságot úgy, hogy mellette meg tudom élni az érzéseim.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Mindannyian kutatjuk azokat a dolgokat ahova a hétköznapok káoszából menekülhetünk. Ezek amiket a nyugalommal társítunk, olykor meg a boldogsággal is, hiszen különleges helyet foglal el az életünkbe. Számodra az olvasás ezt a külön világot hozta el, aminek fontosságát annyira nehéz elmagyarázni olyannak, aki nem érzi át, amit te magad. Mások mindig is furcsán fogják méregetni a döntésedet és keresik, hogy mihez köthetik hozzá amit talán értenek is. Szerintem azonban jó dolog, hogy ennyire kíváncsian szemléled a környezeted és mindig próbálsz több tudást magadhoz venni, miközben nem félsz másokkal is törődni és ahogyan lehetőségeid engedik, segíteni is nekik. Ezek és a tudásvágyad formálja a gondolkozásodat, a hozzáállásodat és olyannak tűnsz, aki szeret elveszni a részletekbe ahelyett, hogy beérné egy felszínes válasszal.
A történeted folytatása közben viszont bebizonyosodott, hogy semmi probléma nincs veled, egyszerűen a megfelelő személyre volt szükséged ahhoz, hogy megnyílj egy kicsit a külvilág felé. Olyanra, aki megérti és elfogadja azt amit szeretsz és az ilyen személyt nem egyszerű fellelni.   Mindenesetre jó volt olvasni a kiragadott jeleneteidet és azt ahogyan idővel másban is meglelted a boldogságot. Annyira aranyos kis család vagytok és alig várom hogy megtudjam miképpen alakul tovább az életetek.   Nagyon tetszett a történeted és örülök, hogy olvashattam.  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!