Z - Zenekedvelő: Imád gitározni, a zenében megtalálta önmagát, azt a részét, amit semmi másban nem tud kifejezni.
E - Eltökélt: Sosem vág bele semmibe úgy, hogy nem kötelezi el magát teljességgel a dolog mellett.
N - Nagylelkű: Ő nem tartja magát annak, de képtelen elmenni egy kivert állat mellett, vagy olyan ember mellett, akiről lerí, hogy szüksége van arra, hogy lássák őt, annak, aki.
O - Okos: Egyetemre járt és zenét tanult. Éles eszű és, amikor csak lehet, tanul a körülötte lévő világtól.

L - Logikus: Az érzelmek terén szegényes az élete, mindent hűvös logikával próbál megérteni, mert ez az a terep, amin biztos lábakon áll. Igazán nehéz ebből kibillenteni őt.
O - Óvatos: A bizalmatlanság a lényének része, nem sok barátot tud maga mellett, mert tart attól, hogy elárulják. Megtapasztalta már, hogy az életben csak is egy valakire számíthat igazán, saját magára.

C - Cukorbeteg: Mióta az eszét tudja, azóta a tű és az inzulin az egyetlen társa, ami mindig vele van, hisz az élete múlhat rajta.
A - Acélozott: Már kiskorában megfogadta, hogy soha nem fogja engedni, hogy bárki közel kerüljön a szívéhez, mert nincs is nagyobb fájdalom, mint elveszíteni valakit, akit teljes szívedből szeretsz. És nincs nagyobb ellenség, mint a szív, mert hazudik, áltat aztán örökre megsebez.
S - Segítőkész: Ő pontosan tudja, milyen az, ha valaki rászorul arra, hogy elfogadjon másoktól egy kedves szót, egy jó cselekedetet. Szívesen önkénteskedik, amikor ideje engedi.
T - Törékeny: Nem úgy, mint egy porcelánbaba, hanem épp ellenkezőleg. Olyan mélyen megsebezte a múlt, hogy elzárkózott mindentől, ami kedves lehet a számára. De, ha valaki megpróbálja áttörni a falat, mögötte egy olyan férfit, fiút talál, akit a saját félelmei tartanak fogva.
R - Romlott: Romlottnak érzi magát, amiért a gyermekkorát korán maga mögött hagyva kénytelen volt szembesülni a valóság kegyetlenségeivel. Egy ember nem lehet tiszta szívű, rendes ember, ha bemocskolja egy sötét folt a múltját.
O - Olasz: Ez pedig annyit jelent, hogy napbarnított bőre, sötét, csokoládé barna szemei és göndörödő barna fürtjei magukra vonzzák a tekinteteket. Teste kidolgozott, arca karakteres melyet borosta fed.


Már régen aludnom kellene, az éjjeli lámpa fénye, körbe-körbe jár a szobám falain. Néhol csillagok képei, néhol a Hold játszik fényjátékot. Tudom, hogy aludnom kell, csak behunyni a szememet, szépre gondolni és már jön is az álom. De nem vagyok álmos, izgatott vagyok! Holnap lesz a születésnapom, nyolc éves leszek, ami anyu szerint, már igazán szép kor és, hogy lassan már borotválkozhatok is. Kuncogva gondolok arra, hogy meglepődne apu, ha elcsenném a borotváját. Felkattan a folyosón a lámpa, gyorsan nyakig takarózom és csendesen piszmogok. Kinyílik a szobám ajtaja és anyu felkattintja a lámpámat.
- Lebuktam? - cincogom halkan, anyu pedig felnevet. Imádom a nevetését, vicces.
- Az nem kifejezés, kisember!
A hangja dorgáló, de ahogy az arcára nézek, látom, hogy mosolyog.
- Most már mindjárt szülinapom van?
Nevetve int magához,én pedig szorosan átölelem.
- Még nem egészen, Zeno - borzolja össze a hajamat. - Gyere, nézzünk meg egy filmet.
Sietve rohanok át a szüleim szobájába és beugrom az ágyba. Apa ma későn jön haza, dolgozik. Anya bemászik mellém az ágyba és nézni kezdjük a filmet, ami a tévében megy. Nem igazán értem és, ha csókolóznak benne, behunyom a szememet, annyira undiii! Álmos vagyok, sokat ásítok, anyu pedig simogatja a hajamat, amit annyira szeretek. Már majdnem elalszom, amikor nagy csattanás megrémiszt.
- Mi volt ez?
Anya a szája elé emeli az ujját én pedig csendben maradok, ahogy kéri. Az ágy alá mutat én pedig gyorsan bebújok oda. Kimegy a szobából, én pedig némán kérlelem, hogy ne hagyjon magamra. Egy darabig semmit sem hallok, csak a szívem gyors, erős dobbanásait, aztán anyu megszólal. Messziről, a földszintről hallatszik a hangja.
- Részeg vagy, Giuseppe.
- Te ne mondd meg nekem mi vagyok vagy mi nem! - csattan fel apa én pedig összerezzenek. Apa soha nem kiabál, főleg nem anyával.
- Lefeküdtél vele, szét tetted a lábadat a főnöködnek, mekkora egy szajha vagy te, undorodom tőled!
- Giuseppe...
- Hol a fiam, hol a gyerek? - üvölti és hallom döngő lépteit, ahogy elindul az emeletre.
- Egy barátjánál alszik.
Elő akarok mászni, de minden tagom elgémberedett. Apa elrohan a szobám felé aztán visszajön.
- Elviszem innen, el én, ha mondom! Soha nem fogod látni!
- Giuseppe, beszéljük ezt meg...
Apa felpofozza anyát. Ő pedig sír, sír, egyre csak sír és könyörög, hogy apa megbocsásson neki valamiért.
Ki akarok mászni innen. Apa, ne bántsd anyát...ne bántsd...
- Bíztam benned, szerettelek - dörmögi apa és gyengéden megsimítja anya arcát. Felsóhajtok, rendben lesz minden, csak veszekednek, csak veszekednek...
- Most csak gyűlöllek Adriana, megvetlek és undorodom tőled.
Anya az ágy felé, felém pillant, de csak egy pillanatra.
- Ne vedd el tőlem Zeno-t, Giuseppe, hibát követtem el, megbántam már - suttogja, úgy, hogy alig hallom.
- Hazudsz.
Egy fémes kattanást hallok, aztán egy dörrenést, anya pedig összeesik. Néma sikolyra nyílik a szám, üvöltök hang nélkül. Nézem ahogy apa letérdel és zokogva magához öleli anyut, aki nem mozdul, nem néz újra felém és nem szól többet semmit.
- Szeretlek, szeretlek, szeretlek!
Nem tudom behunyni a szememet, nem tudok sírni, sem mozdulni. Apa feláll és lemegy a lépcsőn, hallom a bejárati ajtó csukódását. Oda akarok menni anyuhoz, megrázni, hogy kelljen fel, öleljen meg és nézzük tovább a filmet. Simogassa a hajam és szidjon össze, amiért nem alszom. Anyu, kérlek, félek!

Izzadva ébredek, csorog a hátamon a víz, hajam csapzottan lóg és tapad az arcomra. Az előre bekészített pohár vizet úgy döntöm magamba, mintha azon múlna az életem. Már hónapok óta nem álmodtam arról az éjszakáról. Sokkal élesebb, valóságosabb volt, talán pont ezért. Soha nem fog elereszteni, soha.