886 • ain't it fun •    • öltözet • ♕ + ♔

Valójában mindig az volt a helyzet, hogy utáltam társaságban filmeket nézni, és szerencsére az én ízlésem sokszor nem egyezett meg az átlag emberekével. Ez persze távolról sem azt jelenti, hogy jobb és műveltebb lennék bárki másnál, szimplán csak arról van szó, hogy egyszerűen képtelen lettem volna végig ülni egy Marvel vagy DC filmet komolyabb bőgés nélkül. Na nem, engem biztosan nem Ironman halála kergetett volna a sírásba, hanem maga a tény, hogy a történet amúgy nem szól semmiről a mai pc nézetek népszerűsítésén és a kötelező színesbőrű, vagy kisebbség alkalmazásán, ellenben az egész plotot ki tudom találni még mielőtt beülnék megnézni a filmet. Nem szerettem, amikor valaki a tartalom nélküliséget valami giccset csinnadrattával álcázta, ugyanakkor semmi bajom nem volt azokkal az emberekkel, akik ezeket a filmeket kedvelték. Nem szálltam vitába azokkal, akik állították, hogy márpedig a képregények remek szórakozást nyújtanak, és igényesek. Kétségem sem volt afelől, hogy az eredeti művek rendben vannak, szimplán nem hatott meg túlzottan a tematika, így nem foglalkoztam olyan dolgokkal, amik nem keltik fel az érdeklődésem.
Sokan talán úgy gondolják, hogy nem jó a hozzáállásom a dolgokhoz, vagy túlságosan is sznob vagyok, amiért úgymond magas igényeim vannak bizonyos dolgokkal kapcsolatban. Viszont én ezt nem éreztem különösen bajnak, mivel nem erőltettem rá senki másra az ízlésem és cserébe elvártam azt is, hogy velem se tegyék meg ugyanezt. Van önbizalmam, ebből kifolyólag érdekes embernek tartottam magam, ami azt eredményezte elsősorban, hogy bárkivel bármit tudtam csinálni. Az ivás végső soron általában jó programnak ígérkezett, illetve a lánybarátaimmal kifejezetten könnyebb dolgom volt. Nem kedveltem azokat a pasikat, akik azért nyomultak rám a Tinderen, mert úgy látták, hogy elég alter a stílusom, és szójatejjel kérték a lattét a kávézókban. Emiatt szívesebben mentem csajokkal ilyen helyekre akkor is, ha ez határozottan diszkrimináció volt a pasikkal szemben. Hiába tartottam fontosnak a nők jogait és tiszteltem a férfiakat, attól függetlenül voltak dolgok, amik nekem sem feltétlenül fértek bele az összképbe.
Ilyen volt mondjuk az is, hogy nem nevettem volna ki alap esetben senkit, aki miattam ejti le a szendvicsét, de mivel volt szerencsém gyakorlatilag az elejétől a végéig végig követni a tekintetemmel a folyamatot, egyszerűen képtelen voltam visszafogni a nevetésem. Tudom én, ez nagyon is tapló dolog, de attól még magán a tényen nem változtatott, hogy az étel konkrétan lassított felvételben, szomorúan ért földet, pazarlás ide, vagy oda.
- Képtelen voltam visszafogni – azt egyelőre nem tettem hozzá, hogy valószínűleg, ha én járok így, saját magamat is ugyanilyen hévvel nevetem ki. Talán megbocsájtható volt a dolog, mert ő is mosolygott, bár lehet ezzel kihúztam most nála a gyufát rendesen, mégsem zavartattam magam. Elég jó voltam abban, hogy bizonyos helyzeteket menedzseljek, pont emiatt nem is aggódtam azért, hogy miként jövök ki jól ebből is.
- Nem eszek túl sokat, és amúgy is ráérek enni a film után – én vele ellentétben szórakozni jöttem a moziba, emiatt ragaszkodtam ahhoz, hogy ha már bajt kevertem az ebédjével kapcsolatban, akkor minimum megosszam vele a sajátomat. Főleg azok után, hogy még ki is nevettem a filmekbe illő esést, amit a szendvicse produkált… Mert nyilván nem én voltam a hibás.
- India vagyok és nagyon örülök – az arcomon a korábbi, széles mosoly volt ott, de rövid időn belül ráncolni kezdtem a homlokom arra, amit ezek után mondott. Ismertem magam, aki képes volt a fogával tartani egy szelet csokit, miközben fotózott, mert pontosan tudtam, hogy éhesen hisztis és elviselhetetlen vagyok. Mivel Aurorával együtt dolgoztunk, azért elég extra lett volna, ha ketten csináltuk volna a fesztivált. Bár, ez alapvetően nem volt ritka esemény amúgy sem, mert az a nő valamiért engem soha nem kedvelt. Ha összefüggésben volt azzal, hogy megdugtam a bátyját, arra nem tudtam volna mit mondani. Leszámítva azt a tanácsot, hogy ő is megtehetné ugyanezt valakivel, és akkor hirtelen engem is megértene.
[color:430c=#660000#7f9396]- Ez – miután sikerült elővarázsolnom a BigMacet, egyszerűen a kezéért nyúltam, hogy bele tudjam nyomni a szendvicset – Pont elég két órára. Utána megint éhes leszel, és lesz okod eljönni velem randizni.
Ahogy rákacsintottam és ismét szétterült egy mosoly az arcomon, már rég tudtam, hogy flörtölök vele, mégis zavartalanul viselkedtem. Ha nem venné a dolgot, akkor elég egyszerűen megoldanám, hogy egyikünknek se legyen kényelmetlen a helyzet. Nem álltam le mindenkivel, nyilvánvalóan Mézi és Saf olyan lányok voltak, akikre csak a hecc kedvéért nyomultam és mind tudtunk nevetni a dolgon. Volt egy radarom azzal kapcsolatban, hogy kik azok, akikkel megengedhetek magamnak dolgokat, ez pedig nem volt tévedhetetlen, ami miatt jobban szerettem még így is fiúkkal ismerkedni, mint lányokkal.
- Miért nem? – egyszerűen félrebillentettem a fejem, aztán halkan elnevettem magam – Csak mert tudok nagyon bunkó is lenni, ha azt szeretnéd.
Más kérdés volt, hogy nem szívesen álltam volna le vele kiabálni, főleg azok után, hogy őt ítéltem éhezésre, ráadásul még dolgoznia is kell. Nem egyszerű az élet ezt aláírom, én pedig ezek szerint még jobban megnehezítettem ma számára. Tehát nekem az volt a minimum, ha rendes voltam vele.
- Biztosan nem, mert egyedül jöttem ide – húzhattam volna az agyát a témával kapcsolatban, de nem igazán tartottam szórakoztatónak a dolgot. Szimplán örültem neki, hogy egyáltalán érdekli az, hogy hiányolna-e valaki, vagy sem. Nem ismertem őt, de mégis volt egy olyan érzésem, hogy az egyenességgel jelenleg többre fogok menni, mintha belemennék valami ócska játszmába. Vannak emberek, akik erre vágynak, de valamiért Priya szemei őszintébbnek tűntek ennél.
- Valószínűleg arra az egyre, amit egyedül fogok megnézni – egyszerűen képtelen voltam visszafogni a nevetésem, mert tényleg nem tudtam elképzelni, hogy rajtam kívül bárkit érdekelnének a darabok, amiket én szerettem – Kitalálod ennyiből, hogy melyikre jöttem?
Miközben kortyoltam egyet a kólámból, már éppen bunkónak gondoltam volna magam, amiért nem kínáltam meg őt, de szerencsére megpillantottam a kulacsát, amiből következtetni tudtam arra, hogy szomjat halni legalább nem fog miattam… És talán éhen se.
- Egyébként… - a szempilláim mögül pislogtam fel rá, majd elmosolyodtam – Komolyan gondoltam a film utáni meghívást. Pont két órás, amire készülök beülni.

ruha. | 965 | szia, tetszel szépvagy     

935 • ain't it fun •    • öltözet • ♕ + ♔

Nem gondoltam túl nagy eseménynek a mai napot, ennek ellenére mégis határozottabban bántam a szemceruzámmal, illetve szoknyát vettem fel. Az utóbbi napokban elég sokat edzettem a stressz miatt, szóval úgy éreztem, hogy most van itt az ideje annak, hogy mutogassam magam. Mindig figyeltem a megjelenéseket, de azok az alkalmak különlegesek voltak, amikor egyedül jártam moziba.
Valójában ez volt az a típusú szórakozás, amit jobban szerettem első körben egyedül véghez vinni, nem pedig valaki más társaságában. Vannak bizonyos embertípusok, akik nem tudnak filmekre koncentrálni, ha zavarják őket, én pedig határozottan ilyen voltam. Ha valamit másodjára láttam, akkor egyáltalán nem zavart a társaság, azonban sokszor képes voltam csak azért megvenni a vip jegyeket, hogy ne legyen tömeg egy-egy filmen. Emellett általában az én ízlésem nem feltétlenül tükrözte a tömegét, szóval nem egyszer fordult elő az, hogy olyan filmeket választottam megtekintésre, ami a teltháztól kifejezetten messze állt. Az egyik volt szeretőmet egy mozi utáni mekizés során szedtem fel, aki szintén egyedül szeretett moziba járni, mi pedig végül ketten mentünk haza.
Nem állítom, hogy feltétlenül hasonló terveim voltak, viszont a költözés után úgy éreztem, hogy megérdemlek annyi kikapcsolódást – nem beszélve arról, hogy hamarosan a második diplomámat is összeszedem – hogy elmenjek moziba. Mivel hétköznaponként sokkal praktikusabb és kényelmesebb volt nadrágot hordani, ma csinos akartam lenni. Nem feltétlenül mások miatt, bár mosolyogva vettem volna tudomásul, ha összefutok Joshuával a folyosón… Bár akkor talán el sem jutok a moziba, szóval az a legtisztább, ha összeszedem magam és elindulok.
Mivel eddig Brooklynban éltem, az itteni helyeket nem nagyon ismertem, szimplán kiválasztottam egyet, amihez közel laktunk és gyalog is át tudok sétálni oda. Mivel kifejezetten szép idő volt ma, eszemben sem volt metrózni. Talán szerezni kellene egy biciklit annak érdekében, hogy az ilyen napokon élvezni tudjam, amikor ilyen melegen süt a nap.
Nem szerettem a plázában található mozikat, ezért szándékosan egy különálló épületbe mentem be, a kezemben szorongatva egy zacskót, amiben a BigMac-em volt. A pultnál kénytelen voltam lepakolni az üdítőmet is, hogy a jegyet biztonsággal át tudjam venni. Mivel egyetlen szabad kezem sem volt, jobb híján a fogaim közé vettem azt és úgy indultam el a tetőterasz felé, ami dohányzó zónának számított, és volt pár asztal, ahol nyugodtan meg tudtam volna enni az ennivalóm egy részét. Nem igazán voltam a moziban kajálós típus, mivel az ember az élményért megy, engem pedig eléggé ki tudott zökkenteni a nachos és kukoricaropogtatás. Ennek csak annyi volt a hátránya, hogy eléggé megéheztem a film végén, pont ezért is készültem még egy sajtburger menüvel is, ami lényegében csak annyi ideig segített rajtam, amíg haza nem értem. Viszont mivel Joshua sokkal jobb éttermeket ismer nálam, legalább lenne okom átmenni hozzá. Nyilvánvalóan csak a közös kajálás után.
Nem lepődtem meg azon, hogy egy moziban dolgozó lány is kint volt, nyilvánvalóan nekik is jár valami szünet. Viszont, ahogy végig néztem azt, ahogyan az étele egyszerűen a földön landolt, annyira szomorúnak tűnt a szendvics, hogy képtelen voltam visszafogni a nevetésem.
- Ne haragudj – csillogó szemekkel néztem a szemébe, a földdel pedig kerültem a kontaktust – Nem ismerjük egymást, de nézd, van ilyenem.
Ezúttal feltartottam a nagy kólámat és a zacskómat, aztán a fejemmel az egyik pad felé intettem. Nem akartam belemenni abba, hogy pontosan ezért nem szabad állva enni, ha pedig nem követett, a kólás kezemmel egyszerűen belé karoltam és húzni kezdtem az asztal felé.
- Szia… Priya – miután lepillantottam a névtáblájára, egyszerűen csak helyet foglaltam – Sokáig tart még a műszakod? Kellemetlen lenne, ha éhezned kellene a végéig.
Emiatt nem is kerteltem tovább, egyszerűen kivettem a két emeletes szendvicset a papírzacskóból és egy határozott mozdulattal feleztem meg.
- Remélem szereted – ha most Saf látna, már nyilvánvalóan a hajamnál fogva próbált volna elcipelni a lánytól, mert úgy gondolta volna, hogy flörtölök vele, ahogyan a szempilláim mögül lesek fel rá, aztán elmosolyodom. Talán azt is csináltam.

ruha. | 626 | szia, tetszel szépvagy