Yindee && Priyasha

Néha megfordult a fejemben az a gondolat, hogy könnyebb lenne az életem, ha ugyanolyan leszarom üzemmódban élném azt, mint a saját ikertestvérem. Jaideet valószínűleg az sem érdekelte volna, ha épp valamilyen kicsikét is illegális dolgot követ el, amíg ő élvezi ami történik. Biztosan nem rugóztam volna bizonyos dolgokon túl sokat és könnyebben elengedtem volna az engem ért sérelmeket. Így is mindig tisztában voltam azzal, hogy vannak olyan dolgok, amiket nem éri meg olyan szinten felvenni, hogy rosszul érezzem magam tőlük, mert nem tudok rajtuk változtatni. Ennek ellenére sem szerettem volna belefásulni a mindennapjaimba, mert céljaim attól még ugyanúgy voltak és azokat nem attól fogom elérni, vagy épp elveszíteni, mert tetszik valaki - pontosabban hogy az a valaki ugyanolyan érzéseket táplál-e az irányomba, mint én felé.
Nem az határoz meg emberként, hogy kibe vagyok szerelmes. Ezzel a részével igazából mindig is tisztában voltam, azóta pedig különösen, hogy én magam is rájöttem, hogy nekem nem az a fontos, hogy csak férfiakkal legyek kapcsolatban, vagy csak nőkkel, vagy csak olyanokkal, akik adott csoport tagjának definiálják magukat, mert nemtől, kortól és szexuális beállítottságtól függetlenül mindenki ugyanolyan értékes. Én is. Ha pedig a bátyám rettentő okos szavaival kellene élnem, akkor az marad ki a jóból, aki nem látja ezt bennem. Jó dolog persze a családom szeretetére támaszkodni és eszemben sincs panaszkodni a mennyiséget illetően, de róluk örökké tudni fogom, hogy elfogultak velem szemben. Akkor is szeretnének, ha pontosan ugyan olyan lennék, mint JD, csak lány kiadásban. Néha már így túlságosan hajazok az öcsémre, ami a viselkedését illeti, de nem tehetek róla, elég erős befolyással lehetett rám még akkor, amikor vagy kilenc hónapot töltöttünk anya pocakjában. Szóval szimplán csak arra akarok kilyukadni, hogy néha jól esne, ha nem csak a saját családom szeretne annyira, hanem mástól is megkapnám ezt a fajta érzelmi támogatást. Azt hiszem én akkor működök rendesen, amikor csupa érzelmekkel teli ember vesz engem körül, akikkel én is megoszthatom a sajátomat.
Ma pedig - sokadik alkalommal már - a nővéremmel fogom ezt tenni, mert ő ért meg engem a legjobban ebben a nagy és zajos családban. A fiúkkal sem esik nehezemre megbeszélni a dolgaimat, de JD jellemzően csak azt várta tőlem, hogy mondjam meg, hogy meg kell-e vernie valakit - amennyiben pedig egyértelműen nem volt a válaszom, már nem is érdekelte az egész. Vic pedig akármilyen támogató volt is velünk kisebbekkel, nem volt mindig itt. Dee-re volt a legkézenfekvőbb támaszkodnom és mondhatni az esett a legjobban, ha együtt töltöttük az időnket. Nem vagyunk mindenben egyformák, de így is nagyon jól megértjük egymást.
- Látod, ezért nem mentem egyetemre. Elegen vagytok már okosak Vicel együtt ebben a családban. - Nevetve vontam meg a vállaimat, mintha a világ legkézenfekvőbb dolgát közöltem volna vele éppen, aminek nincs különösebb jelentősége. Tényleg nem gondolom, hogy mindenkinek egyetemre kellene mennie ahhoz, hogy érvényesülni tudjon az életben, vagy épp olyan elfoglaltságot találjon magának, amiben szívesen helyezkedik el. A szüleink sem olyanok, akik egy bizonyos irányba akarnának tolni bennünket - JD-t nem is lehetne és nem csak azért, mert elkezdte kigyúrni magát -, ami ideális volt mindannyiunk számára. Vic komoly állást kapott, a nővérem kiélheti a művészethez való vonzalmát, én... Nos, én egy kicsit el vagyok veszve, míg az öcsénk valószínűleg az univerzumot is képes lenne leigázni és nem kerülne neki túl sok energiájába.
- Muszáj bemenned egész napra? - Lehet, hogy nem azért kérdezem, mert rá akarom venni valamilyen programra, mert magam sem tudom, hogy pontosan milyen a beosztásom a hét további részére. Mindenesetre legalább a tudat jó lett volna, hogy Dee-nek néha pihenni is van ideje. Vele ellentétben a bátyánknak valahogy mindig volt ideje csak a kanapén dögleni - általában nálunk.
- Kitalálnék valamit. Elmennék randizni, vagy valami. - JD keze munkája volt, hogy hegyekben álltak a Tinder matchek a telefonomon, ezeket pedig átnézni sem volt még rendesen időm, nem hogy esetleg el is menni valakivel randizni. Ha megtenném, nagyon sokat segítenék magamnak is, mert másra gondolnék. De az is lehet, hogy bárkiről legyen is szó, csak egy emberhez hasonlítanám az illetőt...
- Mhümpf - olyan hangot adtam, amit magam sem tudtam beazonosítani, de a hümmögés a prüszkölés egyfajta különleges keveréke volt ez. - Igazad van, nincs kedvem hallgatni ahogy hány. - Részben mert képes volt felfordulni az én gyomrom is, ha valaki más éppen hányt a fülem hallatára. Nem tudom hogy fogom túlélni, ha valaha lesz gyerekem és hánynom kell. Valószínűleg el fogom sírni magamat. Vagy az is lehet egy megoldás, hogy soha nem vállalok gyereket.
- Meg, de csak mert fáradtál vele. Azt pedig még eldöntöm, hogy most fogom-e használni, jó? - Igazából azzal, hogy együtt megnézzük a dolgokat és talán ki is próbáljuk őket, már el is döntöttem, hogy megyek-e vagy sem. De milyen lenne már, ha most közölném Dindee-vel, hogy feleslegesen fáradt értem? - És ha nem fog érni semmit? Mi van akkor, ha nem is jön el végül? És ha nem is tetszem neki? - Csak úgy záporoztak belőlem a kérdések, amikre magam sem tudom, hogy vártam-e választ. Azt, hogy pontosan kiről beszélek már nem is kellett részleteznem, mert nem tagadtam a nővérem előtt, hogy éppen ki tetszik nekem. Nem váltogatom olyan gyorsan ezeket a bizonyos kiszemelteket, mint az öcsénk, de azt sem állítom, hogy kicsit is jobb lennék nála, ami a kapcsolatokat illeti. Arról is beszámoltam, hogy mi történt Mattel, és Dee is megosztotta velem, hogy milyen a kapcsolata a jelenlegi pasijával - még ha mindig meg is kapta tőlem, vagy bárkitől a családban, hogy ki kellene raknia.
- Nem tudom, nem számolom... - úgy motyogtam a szavakat, hogy még én magam sem értettem tisztán. Ráadásul hazudtam is. Napra pontosan tisztában voltam vele, hogy mikor szakítottunk Mattel, mert legalább annyira rossz volt, mint bezárva lenni a covid alatt. Kellett is nekem a kikapcsolódás, meg nem is. Lehet, hogy inkább olyan programot kellett volna csinálnom valakivel, amin Louis nem vesz részt, ehhez viszont jelen pillanatban már túl késő volt. Vagy ez van, vagy JD meg a hányása.
- Lehet, hogy meg sem fognak ismerni a hajam miatt - nevettem fel halkan. Összevontam a szemöldökeimet, de nem szólaltam fel Dee viselkedése ellen, amikor összenyomta az arcomat, amitől valószínűleg úgy nézhettem ki, mint egy retardált kis mókus. - Én csak nem akarok hülyén viselkedni. Meg amúgy is, mi van akkor, ha valaki rákérdez Mattre? - Előbb talán magamban is el kellett volna döntenem, hogy mit érzek így utólag, hetek elteltével azután, hogy nem alkotunk már egy párt.
- Jó... - sóhajtva egyeztem bele, amit egy bólintással is jeleztem. - De te nem vagy éhes? - Úgy tettem a hasamra a kezemet, mintha épp éhen akarnék halni. Ebben a családban nem csak a fiúk gondolatai jártak gyakran az ételek körül.
- Miért? Elkövettek már egyáltalán valamit? - Kérdőn pislogtam a lányra, miközben próbáltam felidézni magamban azt, hogy láttam-e bármi furcsát a lakásban befelé jövet. Amikor nem ugrott be semmi, végül csak megrántottam a vállaimat.
- Amúgy milyen napod volt ma? - Még azelőtt meg kellett kérdeznem, hogy túlzottan belefeledkeztünk volna valamilyen más témába. Szerettem őt hallgatni ezzel kapcsolatban, mert hiába vagyunk testvérek és élünk egy fedél alatt, nagyon különböző életet élünk.

1161 || outfit || ☽

Nem igazán éreztem szerencsésnek a mai nap alakulását, és talán akkor még enyhén fogalmaztam. Persze lehet bizonyos mértékig mégis annak tartani, mert szerencsém volt akaratom ellenére fogni egy olyan feneket, amihez korábban talán akkor volt szerencsém, amikor a családom szerint még volt ízlésem a férfiakhoz. Eléggé megkopott már a memóriám az exem hátsóját illetően, szóval megelőlegezhetem annak a fiúnak a bizalmat, hogy az övé mégiscsak jobb volt, mint az első komoly szerelmemnek. Mivel rá amúgy is haragudtam és utálnom kellett, mivel törvényszerű, hogy az exeket csak úgy utáljuk, mindenképpen az új fiú felé billent a mérleg nyelve.
Ugyanakkor pont azért, mert most is volt barátom, egyáltalán nem akartam azon agyalni, hogy mi történt közöttünk. Viszont túlságosan arcpirító volt a jelenet, én pedig tartottam tőle, hogy ha elmesélem a húgomnak, aki talán rákérdezhet a dologra, akkor onnantól kezdve az egész család tudni fogja, és a lepcses szájú öcsém egyszer elköpi a pasimnak, akivel emiatt komolyan össze fogok veszni. Valójában attól tartottam, hogy a családomnak sokkal inkább érdeke távol tartania engem attól a férfitől, akivel már évek óta egy kapcsolatban élek, szóval Priya semmilyen körülmények között nem tudhatta meg a dolgot. Ha mondjuk tegyük fel, ő ártatlan akart maradni a továbbiakban, valószínűleg akkor is elmondhatta volna „véletlenül” Jadnek vagy Vicnek a dolgokat. Mind a kettejükből kinéztem azt, hogy odamennek megkeresni és szembesítik ezzel a dologgal, majd eljátsszák, hogy mélységesen sajnálják azt, hogy ennyire közönséges vagyok és természetesen ők mellette vannak ebben a bajban. Javasolnák a szakításunkat, aztán pedig nemes egyszerűséggel hoznának pezsgőt hazafelé és így intéznék el a párkapcsolatomat. Tisztában voltam vele, hogy az egyáltalán nem tökéletes, azonban nem is láttam annyira rémesnek, mint amilyennek a családom gondolta.
Mindenesetre még akkor sem döntöttem el, hogy pontosan mit kellene elmesélnem a mai napomból a családnak, amikor a húgom hazaért. Az biztos volt, hogy idővel ki kell majd mennem beszélgetni anyával és a apával, illetve a terpeszkedő bátyámmal, aki úgy itta a kávét, amikor megérkeztem, mintha még mindig itthon élne. Előtte azonban Priyával akartam tölteni az idő nagy részét, meg persze sunnyogva megenni azokat a dolgokat, amiket magunknak hoztam. Pontosan tudtam, hogy milyen éhenkórász mind a két srác és addig vinnyognának, amíg egy harapással eltűntetik az egész szendvicset a nagy szájukban. Talán Vic nem lenne ekkora bunkó, de Jad biztosan megoldaná és utána még az orrunk alá is dörgölné, hogy nem tisztáztuk le azt, hogy pontosan mekkora falatot ehet meg.
Amikor meghallottam a hangját, már rögtön felálltam, hogy üdvözölhessem, viszont ő gyorsabb volt nálam, így csak elmosolyodtam, amikor a derekam köré fonta a karjait. Akkor fordultam oldalra, hogy tudjak adni egy puszit az arcára, amikor az álla már a vállamon volt.
- Szia – picit rászorítottam az ujjaimmal az orrára, aztán halkan elnevettem magam - Ma kevés órám volt. Holnap szerintem reggelig nem is látsz majd.
Nem csak tanítani kellett mennem, meg foglalkozni a saját doktorimmal, hanem dolgoztam is. Ezt mondjuk így hangosan sosem mondtam ki a család füle hallatára, mivel nem igazán tudták, hogy mivel foglalkozom még másodállásban. Anyának és apának annyit mondtam, hogy pultozom egy közeli bárban, Priyának valamit elmondtam az igazságból, de tudtam, hogy megállítanának, ha tudnának a dologról. Nem mondom, hogy életem munkája volt, amit csináltam, vagy élveztem volna, de a családi kasszának jól jött a pénz. Csak a borravalómból elvoltunk két hétig.
- Ne legyél buta – finoman túrtam bele párszor a hajába, de a hangom ennek ellenére is szigorúan csengett – Mit csinálnál, ha nem mennél? Azt hallottam, hogy az öcséd bulizni megy pénteken. Őt akarod hánytatni hajnalban?
Nem mintha én boldog lettem volna ettől a feladattól, mert valószínűleg anyára hagytam volna a dolgot, de azért fenyegetésnek nem volt rossz. Sosem felejtem el azt, amikor egyesével, először hazajöttünk részegen. Apa röhögött rajtunk ahogy hányunk, anya pedig már papot akart hívni.
- Megnézted, hogy mit hoztam neked? – az alapján, hogy nem akart menni, arra tippeltem, hogy nem – Most már nem futamodhatsz meg ennyire könnyen, Priyasha! Meg fogod bánni, ha meg sem próbálod.
Azzal kapcsolatban, hogy pontosan mi a helyzet a szerelmi életével, már nem tartottam én sem pontosan lépést. Tudtam, hogy Louis tetszett neki, közben azonban lett egy másik barátja, akivel szakítottak. Emiatt pedig ráférne az, hogy kimozduljon. Ahelyett, hogy elkezdtem volna tovább erőltetni a dolgot, egyszerűen szembefordultam vele és úgy mondtam el neki a további véleményemet.
- Nézd, Baba – óvatosan simítottam ki egy tincset, ami az arcába lógott – Mikor szakítottatok Mattel? Nem hiszem, hogy gondot jelentene, ha elmennél a barátaiddal szórakozni. Ráadásul valószínűleg a szíved még úgysem fogja engedni azt, hogy bárki másra nézz. Csak próbálj meg egy kicsit lazítani, oké?
Igyekeztem egy bíztató mosolyt villantani felé, aztán a két kezembe vettem az arcát és kicsit összenyomtam azt. Volt már elképzelésem azzal kapcsolatban, hogy mit kellene viselnie azon a programon, de ez határozottan változhatott.
- Próbáljuk ki azokat a dolgokat, amiket hoztam neked, aztán még beszélünk róla, jó? – a karjaimat a dereka köré fontam, aztán halkan, alig visszatartva a nevetésem suttogtam a következő szavakat a fülébe – Úgy sincs kedvem a bátyáddal meg az öcséddel lógni. Megláttam őket és már ideges lettem.

Yindee && Priyasha

Ahányan vagyunk az Amarin családban, annyifélék vagyunk. De olyan magánéletileg szerencsétlennel, mint jómagam, még egyáltalán nem találkoztam még. Rám szakadna a plafon, ha azt mondanám, hogy mindig csak a hülyéket fogom ki, szimplán csak jól elcseszem magamnak a dolgokat, amiért olyan után sóvárgok, aki észre sem vesz, miközben elveszítek valaki olyat, aki meg igenis velem foglalkozna. Egyáltalán nem akarom másra fogni a dolgokat, nagyon is tisztában vagyok vele, hogy itt én vagyok a szerencsétlen. Én csak azt szeretném tudni, hogyan törhetem meg ezt az átkot és mit kellene tennem ahhoz, hogy ne fájjon annyira a szívem valaki után, akinek talán soha nem fogok bejönni. Ha ez menne, akkor már biztosan képes lennék normális és hosszú kapcsolatokat is kialakítani másokkal. Talán az is segítene, ha nem ugranék bele csak úgy mindenbe, amivel szembe kerülök, de ezt a részét határozottan képes vagyok arra fogni, hogy nem rajtam múlik, mert szimplán csak így lettem összerakva. Vágyom a szeretetre, és nem arra a fajtára, amit a fiú testvéreimtől kaptam meg amíg felnőttem, mert szerintem nálunk rosszabb gyerekeket nem igazán hordott még a színén a Föld. Eldönthettem volna, hogy mostantól kapcsolati elvonóra megyek és nem akarok randikról hallani sem, amíg úgy nem érzem, hogy most már eléggé felvérteztem magamat - de legfőképp a szívemet - arra, hogy helyt tudjak állni egy kapcsolatban. Igazából kedvem lett volna írni erről a nővéremnek a múltkori kiakadásom tudatában és megmondani neki, hogy fújjunk le minden tervet, nem akarok én tetszeni senkinek és amúgy is megvagyok a ruhatárammal a jelenlegi állapotában. Talán meg is tettem volna, ha nem épp munkában vagyok és elérhető közelségben van a telefonom.
- Jöttök hétvégén a vidámparkba?
- Naná.
- Priya?
- Hogy én? - Hátrafordultam, hogy megtámaszkodjak a székem háttámláján, amíg a Hailey szemébe nézek. Szerettem volna rávágni, hogy én inkább nem megyek, de egyébként meg túlságosan szerettem a barátaimmal lenni, hogy kihagyjam ezt az alkalmat, aztán meg napokig hallgassam hogy mi mindent csináltak - nélkülem. Azt már nem. - Persze, én is jövök. - mosoly jelent meg az arcomon, de hamar el is komolyodtam, mert a szemem sarkából már láttam a felénk közeledő, mozizni vágyó embereket. Ezért is rendeztem a vonásaim és fordultam vissza a feladatomhoz. Csevegtünk még egy keveset Haileyvel is, akinek egyébként a büfében volt dolga, viszont csak azután ment vissza, hogy biztosított róla minket, hogy többek között Louis is jelen lesz a vidámparkos találkozón. Ettől valószínűleg csak még inkább görcsbe rándult a gyomrom és elkalandoztak a gondolataim.
Nem gondolom úgy, hogy szükségem lenne egy teljes stílusváltásra, de igenis irigyeltem a nővéremet, amiért képes volt jól kinézni különböző szoknyákban és ruhácskákban. Még az alakunk is elég hasonló ahhoz, hogy ne féljek attól, hogy hülyén állnának rajtam ezek a darabok, szimplán annyira berendezkedtem a kényelmes öltözködésre, hogy már az sem okozott nehézséget, hogy napi szinten lopjak valamelyik fiú testvérem szekrényében pulcsikat. Mint ahogyan ma is tettem azt, annak reményében, hogy nem fog nekik feltűnni. De ők fiúk, egészen másképp érzékelik ezeket a dolgokat. Mint ahogy a buszon sem éreznék magukat kellemetlenül, mert azokban a darabokban amiket hordanak, sose néznék meg őket úgy, mint ahogyan például a nővéremet szokták.
- Megjöttem! - Hangosan, szinte kiabálva jeleztem a megérkezésemet a családnak, miközben megszabadultam a cipőimtől az előszobában, majd a kezeimbe fogtam őket, hogy tovább tudjam azokat vinni a szobába. Nem volt arra szükségem, hogy a bátyám, vagy az öcsém a maguk negyvenhatos lábaival letapossa nekem őket, mert keresztülgyalogolnak mindenen, amikor hazajönnek.
Majdnem elnevettem magamat, mikor a szobámba lépve megpillantottam az asztalomra helyezett dolgokat, amikről kapásból tudtam, hogy kitől származnak, mert az öcsém szerintem sosem venne nekem kávét csak úgy, szeretetből. Ő nálam hagyna valamilyen nyolcszor becsomagolt üres dobozt és vihogna a markába, amiért képes vagyok mindet kibontani. Mindenesetre most nem fedeztem fel az ikrem ámokfutásának nyomait a saját szobámban, ezért a kávéval és a narancsszínű tasakkal a kezemben indultam meg a nővérem szobája felé, akihez a könyökömmel kopogtam be, jelezve az érkezésemet, hiába volt félig nyitva az ajtaja. Nem voltam meglepődve azon, hogy oldalra fordulva befértem azon a résen, habár nem vidít fel, hogy olyan embert kell magam mellé találnom, aki jobb szereti a fogpiszkálókat, mint a formás fákat.
- Szia Dindee. - Előbb a kezemet szabadítottam fel, aztán a nőszemély felé indultam, hogy hátulról át tudjam ölelni a derekát és a vállára billentsem a fejemet.  - Korán hazaértél, mikor volt időd ennyi helyre rohangálni? - A helyzet az, hogy szívesen cseréltem volna vele a mai nap erejéig. De mondjuk ha a férfiakhoz való hozzáállását nézzük, akkor is szerettem volna csapolni az önbizalmából. Ott van például a legjobb barátja, aki egy tök dögös pasi, és sosem hallottam még azt, hogy a nővérem bármit is érezne iránta. Nem tudom mit kellene elkövetnie Lou-nak, hogy én is így legyek vele.
- Ma lefixáltuk, hogy áll a hétvégi program. Szerintem ki fogok találni valamit, hogy miért nem tudok menni. Addig nem megyek amíg nem leszek másba szerelmes. - Ez így hangosan kimondva még jó ötletnek is tűnt. Ebben a pillanatban. De persze épp azért osztottam meg Dee-vel is, mert ezen a ponton már nem bíztam a saját ítélőképességemben.

832 || outfit || ☽

Miután kifizettem a drogériás vásárlásom, amit pontosan 11 termékre akartam leszűkíteni – nyilvánvalóan nem sikerült, mert találtam magamnak valami olyat, ami megtetszett és úgy éreztem, hogy megérdemlem, meg hát tampont sosem árt venni még akkor sem, ha már konkrétan kiborul a fürdőszobaszekrényből – két kávéért és kisebb szendvicsekért beugrottam a közeli kávézóba, ahol a húgomnak szánt darabra ráírattam a nevét, hogy ne keverjük össze őket. Időközben anya írt, hogy nincs otthon rizs, szóval nagyon örülne neki – ilyenkor általában nem volt választásom – ha vinnék haza, ami miatt még egy-egy csokit vettem neki és apának, és pár zacskó chipset a szaros fiútestvéreimnek is. Mikor megnéztem a számlaegyenlegemet, el kellett nyomnom egy sóhajt. Onnantól kezdve, hogy a barátomat apa alig egy hete robbantotta ki a szobámból, gyakorlatilag én lettem a személyes pénztárcája. Minden alkalommal, amikor nemet mondtam, elég hülyén reagált. Nem akartam többet ezzel szarakodni, mivel lelkiismeret-furdalást tudott kelteni bennem, amikor megvádolt, szóval egyszerűen csak végeztem egy gyors fejszámolást és elnyomtam magamban három káromkodást. A mai napon nem nagyon sikerülnek a dolgok.
Miközben helyet foglaltam egy padon, mosolyogva vettem a kezembe először a zacskót, ami azokat a termékeket rejtette, amit egy eladó segítségével válogattam össze a húgomnak. Csak később húztam ki egy másikat a táskámból, amibe már korábban összegyűjtöttem pár ecsetet és szivacsot, amiket magamnak vásároltam, de nem használtam őket. Mindig beleestem abba a hibába, hogy a saját elhasznált, ecsetekhez nyúltam, mivel azokat tudtam kezelni, be voltak járatva.
Miközben sorra szedtem ki a termékeket a kis dobozukból, és pakolgattam a matt bőrborítású narancs kis táskába, egyszerűen eszembe jutott a mai napi kalandom és rögtön elkomolyodtam. Soha életemben nem láttam a srácot, szóval reménykedtem benne, hogy nem minden alkalommal utazik azzal a bizonyos busszal, amivel én is. Volt jogsim, de a bátyám használta az autót, és nem igazán nevezhettem magam rutinos sofőrnek. Évek óta egyáltalán nem vezettem, szóval félő volt, hogy egyedül nem is menne jól a dolog. Mindenesetre az egyetlen dolog, amit így utólag tehettem, hogy sirattam a fülhallgatóm és a fülbevalóm, a diákjaimnak azt hazudtam, hogy az új stílusom szerint nem viselhetek egy párat a fülemben, közben pedig hálás voltam Hazelnek, amiért nem kellett orvoshoz fordulnom az elfertőződött testrészemmel.
Egy aprót kortyoltam a kávémból, aztán óvatosan néztem körbe, mintha valami rosszban sántikálnék. Mivel láttam valakit, aki hasonlónak tűnt – hátulról, és nem, nem a fenekét néztem – mint az a srác, szóval a Priyának szánt ajándékot lassan tettem el, és megvártam a következő buszt, mert ráértem. Nem tudom, hogy ő ma meddig dolgozik, már rég elengedtem azt, hogy a saját időbeosztásom és a húgom beosztását figyelemmel tudjam kísérni. Mindenesetre pont elfogyasztottam a saját italom és volt időm elmenni egy másikért, mielőtt odaért volna a buszom. Kicsit rosszkedvű voltam, amikor felszálltam, viszont szerencsére kevesen voltak és le tudtam pakolni azt a rengeteg cuccot, ami nálam volt. A további időt pedig azzal ütöttem el, hogy a diákjaimtól beszedett, a mostani alkalomra grafittal elkészített, gondosan becsomagolt rajzokat kezdtem el megtekinteni és az ahhoz mellékelt, pár soros leírást olvasgatni, amivel a készülő művüket próbálták meg röviden összefoglalni. Mivel egy több féléves gyakorlati tárgyról van szó, az alapozást én csináltam velük és a terveiket kellett tökéletesíteni. A gyakorlatot már nem nálam fogják teljesíteni, aminek valószínűleg egy ketten örülhetnek. Kifejezetten nehezményezték azt, hogy grafitrajzot kértem a digitális helyett, és kézzel írattam le velük a motivációjukat.
Hasznos volt így tölteni az időmet, mivel többet tudtam jegyzetelni a saját füzetembe és majdnem az egész csoportommal végeztem, amikor már le kellett szállnom. Most már jóval óvatosabb léptekkel indultam el, és határozottabban is kapaszkodtam, mintha az bármit változtatott volna azon a tényen, hogy egy kisebb fékezésre is repülhetek. Örömmel vettem tudomásul, hogy ezt most kihagytam és pár sietős, hosszú lépéssel már a lakásunk lépcsőházában találtam magam.
- Megjöttem – nem kellet kiabálnom ahhoz, hogy még a szobámban punnyadó öcsém is hallja a dolgot, aki egy nem túl artikulált – és kicsit sem kulturált – válaszböfögést adott nekem. Miután megszabadultam a cipőimtől, rögtön anyához fordultam – Itt a rizsed.
Ezután osztottam ki a csokikat, nyomtam a bátyám kezébe, amit neki hoztam – nem volt nehéz kiszámítani, hogy nálunk lesz, hiába költözött el, állandóan ide jár zabálni – a családunk legkisebb tagjához pedig csak hozzávágtam, amit neki hoztam.
Priyához először bekopogtam, viszont mivel nem kaptam választ, benyitottam. Az asztalára helyeztem el azokat a dolgokat, amiket neki hoztam és még egy post-itet is nyomtam a kávéra, amire rajzoltam egy szívecskét. Tudtam, hogy még van pár napja, amíg találkozik azzal a fiúval, és bár nem támogattam teljesen a dolgot, mivel nagyon rossz érzéke van a párválasztásban, ennyit meg akartam érte tenni. A második adag kávémat pedig a saját szobámban tettem le, a kissé rumlis asztalra, közben pedig a szekrényemet kezdtem el feltűrni, hátha találok olyan ruhadarabokat, amiknek a hasznát tudja venni a lány.