Őszintén szólva fáraszt a titkárnőm, mióta csak felvették hozzánk. Mellém jobban mondva. Ami elsőre még valami lágyan csillámló értelmiségnek tűnt a szemében, azt bekoszolta azzal az ostoba kamu szemüveggel. Most úgy néz ki, mint egy különös Minnie egér, aki túl sok szájfényt használ. Mindenesetre körülbelül négy perce csak ezzel vagyok elfoglalva, pedig szüntelenül beszél hozzám. Elkeserítő, hogy egyetlen szót sem hallok. Bár már azzal elvette a kedvem, hogy heti programlista, amikre engedelmemmel igennel reagált. Csalódottá válok, mármint persze, tudom, hogy találkoznom kell bizonyos emberekkel azért, hogy a papa megnyugodjon odaát, hogy a cég új része jó kezekben van és igazán, tényleg tudom, hogy mi a dolgom. De az a helyzet, hogy egyszerűen nincs most ehhez kedvem. Csendre intem, csak egy kicsit ne mozogjanak az ajkai, amíg sikerül a saját gondolataimat felszínre hozni. - Ebből mondj vissza hármat és válassz ki kettőt, ami valóban - nyomatékosítom a szót - értelmes és olyan vendégséggel bír, akikkel érdemes találkoznom. A többi mehet a kukába. - persze élvezné, ha elvinném magammal, de mindketten tudjuk, hogy arra nem fog sor kerülni. Megigazítom a kezemen a Henry Winston gyűrűt - bájos ajándék volt, valljuk be - és szinte szurkolva várom, hogy meghalljam a kis buta, csalódott sóhajt. Túl sok a szájfénye, jesszusom! Megint eltűnik a hangja, amíg sorolja vélhetően a kik a meghívottak fejezetet. Újra kinézek az ablaktáblákon, bár már sötét van, a rengeteg fénytől úgy tűnik, mintha valaki csak felhúzott volna felénk egy sötétkék lepedőt, hogy eltakarhassa kicsit a nap fényét. Egy névre viszont felkapom a fejem. - Pardon? - már jóval kevesebb francia szó jön a nyelvemre és erről bizonyára a város tehet, végtére is már hetek óta itt vagyok abban a tudatban, hogy most nem kell majd hazamennem, ha a papa hiányol. Most itt maradhatok és ettől egyszerre vagyok feldobott és ijedt is. Bizonyára kinevetnél érte, hogy így van és mondanál valami elméset, egy meggyőző félmondatot, ami vagy az egyik, vagy a másik véglet felé tolná el a meggyőződésemet. - Patrick Turner? - gondolkodom egy pillanatig, de beugrik. Ő felelős azért az épületért, amire én beruházásként tekintek. Már legalább egy hete várom, hogy elintézze. Megkapom, hogy a Death & Co. -ban találkozunk hétkor. Jó időpont, a bulizók este 11-ig nem esnek be, a randisok pedig kikopnak 8 tájékán. Volt időm megfigyelni a várost. - Mondd neki, hogy ott leszek. Kérem a kocsit. - felállok, mára itt végeztem és akaratlanul is eszembe jutsz. Fel sem hívtalak még, pedig már majdnem eltelt egy hónap azóta, hogy leszálltam a gépről. De most nem gondolhatok rád, a lényedre! Dolgom van és el kell intéznem. - Akkor menj haza kérlek, ha mindennel végeztél. Ne maradjon holnapra. - elnyúlok a táskámért és egy bátorító mosollyal magára hagyom. Az irodai kamera úgyis veszi a történéseket, ha esetleg elragadtatná magát. A sofőr szerencsére nem kérdez, mert csak közlöm a címet. Pár ital csupán és hátha sikerül meggyőznöm Turnert, hogy kicsit vesse bele magát jobban a dologba és ne a hajléktalanokkal törődjön a kérdésben. Hiába, az üzlet legtöbbször kegyetlen és csak úgy jöhet el a siker, ha letaposunk másokat azon a bizonyos létrán. Mielőtt kiszállok, megigazítom magamon a blézert és komótosan, negyed órás késéssel besétálok a bárba. Patrick szőke haja, a sötétkék HB ingje és a már meglazított nyakkendője szinte világít az asztalánál. Nem értem miért nem vette le, nem hivatalos találkozón van, inkább csak kenyérre akarom kenni és feléleszteni benne azt, hogy miért is kell ezt nekem baszott gyorsan összehoznia. - Patrick! - a mosolyom széles, szívélyes és üres, professzionális bájmosoly, amit otthon fejlesztettünk ki mindannyian. Célie-vel órákig röhögtünk rajta, amikor már fájt szinte. - Remélem, jó hírekkel érkeztél meg hozzám. - a kézcsóktól mondjuk el tudnék tekinteni, mert szükségtelen fizikai kontaktba lépni addig, amíg nem mond valami..értelmeset. - Scotchot, jéggel. - muszáj lazítania az agyamnak egy kicsit. Fel kellene hívjalak, igaz? Te segítenél ezen a kérdésen, megoldanád nekem a lazítást, vagy épp elterelnél róla. - Hogy érted, hogy nem? Ezek hajléktalanok, az isten szerelmére, nem a flancos kongresszusotok! - látom rajta a meglepődést, azt az óvatos rándulást a szemöldökén. Nem, ez nem vicc és nem azért jöttem el, hogy valami balga randin a fülembe tudjon súgni, pedig talán ezzel a módszerrel több hatékonyságra lehetne sarkallni. Francba is. Rágyújtok. - Bocsáss meg, csak.. - sóhajtok és kimentem magam egy mosdó körrel, amiből visszajövet már nagyon is ismerős hangot hallok, de gondolom csak képzellek. Vissza kell húznom a fókuszt Patrickre, akihez vissza is megyek és sokkal negédesebb stílusra váltok vele. A hím önérzetére próbálok hatni, aki segít és cserébe mindketten jól fogunk járni. Megfogja a kezemet és bátorító mosolyt kap. - Csak érd el, hogy aláírja ez a Ms. Glowsky. Kérlek, Patrick! - már enyhül az arca és mosolyog ő is. Felállunk, megölel és biztosít. Kifűzöm a nyakkendőjét, egy bárban vagyunk és csak a mosdóba megy. Egyre többen jönnek be, nekem is intenek a pulttól, hogy leszek szíves máshol dohányozni. És lélekben felkészülök - áldásoddal - legalább arra az egy, kezemben tartott italra, amit magányosan és csendben ízlelgetve teszek majd a magamévá, amíg...meg nem látlak. És van az a pillanat, amikor az agy egyszerűen felfogja amit lát, összeérkezteti az információkat és most tudom, nem jókor látlak meg. Menekülök a férjem pillantása elől, ez mennyire minősül szánalmasnak? Remélem nem vettél észre és csendben kislisszolhatok a bár másik részére, ajkaim között már remegő szál cigivel. Nem tudnék mit mondani rólad és nem állok rád még készen. - Ó, a francba.. - ejtem el a gyújtót és mintha az idegeim inkább visszafelé lennének simogatva. Előzékeny valaki adja nekem vissza és csak arra gondolok, ha háttal állva cigizek, maradhatok láthatatlan. Nagyot kortyolok a scotchból.
Ma se nem volt próba, se nem volt más elfoglaltságom, így egy baráti iszogatást beiktattunk páran az egyik Manhattan-i bárban. Mindenkinek kell a fáradt gőz kieresztése az életében, és ezzel én sem voltam másképp. A cigaretta füst keveredése a whisky-k fanyar, mégis füstösen telt illatával egészen sajátos harmóniát hozott a levegőbe. Az ismerős hang ugyan egy pillanatra megzavart, de elkergettem a gondolatot. Amikor erre jár, mindig engem hív először, így semmi kétségem nem volt, hogy csak egy nagyon hasonló hangú nőről lehet szó. Egészen addig ebbe a hitbe ringattam magam, amíg a férfi, akivel a nő beszélt, ki nem ment a mosdóba, és meg nem pillantottam az arcát. Ezer közül is felismerném a vonásait, eleget láttam már annak ellenére is, hogy mégis... közel sem eleget. Lecsaptam a pénzt az asztalunkra, hogy sűrű elnézésékérések közepette indulhassak meg a sietősen távozó után. A többieknek úgy is csak egy dögös barna lesz a sokból, elvégre mindig ezt csinálom. Kiszemelek valakit, és hazaviszem. Csakhogy ez alkalommal ez most más. Nagyon-nagyon más. Felvont szemöldökkel figyeltem azt, ahogy kiejtette a kezéből a gyújtóját, amit aztán egy egyszerű mozdulattal vettem fel a földről, hogy átadhassam a nekem háttal álló nőnek a válla felett. Két nagyobb lépéssel kerültem meg őt, hogy elé léphessek. Egy finom mozdulattal húztam ki a cigarettát a szájából, hogy aztán a sajátomba pakolhassam, a jobbom ujjait az álla alá csúsztatva. -Megzavartam a randidat? -néztem le rá kérdőn, egy megnyerő, laza mosolyt erőltetve az arcomra. A tökéletes álcám. -Nem gondoltam volna, hogy épp itt futok beléd, és épp így. Csak nem válni szeretnél, mon cher? Mostanság a Patrick-ek lettek a befutók túlságosan szoros nyakkendőben nálad? -remélem, van rá valami értelmes magyarázatod. Tudod, hogy utálom, ha a hátam mögött szervezkedsz. -Mikor érkeztél? -kezdtem el az ujjaim köré csavargatni egy hosszú, barna tincset, kifújva a füstöt.
Re: One scotch, one cigarette..there's a blues song
Hétf. Szept. 04 2023, 21:17
Azi - Lotte
“You don’t know much about me, do you?”
Tudom, hogy hibáztam, amikor nem jelentkeztem be nála és nem újságoltam a remek surprendre-t, hogy nem kell visszamennem már Franciaországba, hanem itt maradok. Micsoda ostobaság, ezt nem lehet elmondani. Neked nem, mert akkor meg kellene oldani az életünket úgy, hogy Charlotte Dupont is éljen egy életet itt, amiben nincs meg a helyed. Nekem most éppen a mosdóban lévő Patricken kellene aggódnom minden bizonnyal, akinek a ma esti kis fellépésén sok pénzem és lelki békém múlik. Annyi lenne a dolga, hogy suhanjon el Ms. Glowskyhoz és tegyen egy olyan ajánlatot, ami elfeledteti vele azt a bugyuta gondolatot, hogy mindenkit meg kell menteni. Elég nagy ez a város ahhoz, hogy egy másik romhalmazba költöztesse a hajléktalanjait. Patrick a kulcs, ami illik abba a zárba - nem véletlenül fizetek neki és ígérgetek sorozatosan - és nekem tennem kell azért, hogy a kulcsom elinduljon az ajtóhoz. Annyira remélem, hogy nem láttál meg, nem tűntem fel neked és csendesen eltűntök innen. Nem is szereted az ilyen helyeket és még nincs este nyolc sem! Szinte kétfelé ránt az aggodalom, hogy vajon elmész-e, és ha nem, akkor miért nem vettél már észre azonnal. Sosem értettem ezt, de most nem szabad itt lenned, kérlek, most nem. Elrontod az üzleti megbeszélésem. Kérlek! Megremeg a kezem, alig bírom bekattintani a gyújtót, ami természetesen leesik és leginkább ostobán meredek rá, mert egy nagy korty italba menekítem a remegést, amikor már előttem is van. Hála rebben az ajkamon és te elém. Bénultan nézem, ahogy a szádba dugod a cigimet, amit eloroztál és hiába kerülném azt a tekintetet, nem tudom, mert finomhangolt a kényszerítés, hogy rád nézzek. Lássalak. - Őszintén? - erőltetek fel egy gyenge mosolyt, félszeg idiótát, mert tudom minek látszott a helyzet. Nem tudom mennyit láttál. - Nem..én.. - próbálom legyőzni a hangom remegését, azt a hülye élét, ami disszonánsan csenghet, egy rajtakapott nő disszonanciájaként. Pedig nem így van. - Félreérted. Ez egy megbeszélés és nagyon fontos. - meg az illatod is mindjárt fontos lesz, ha sokáig így állsz előttem. Megköszörülöm a torkom. - Nagyon-nagyon fontos, Patrick meg.. - hát róla mit is mondhatnék? Nyilvánvalóan nem az igazat. - A kulcs. - sóhajtok egyet és kelletlenül előveszek még egy cigit a zsebemből, kérlelve nézek fel rád, hogy adj nekem tüzet. - Nemrég. - lassan egy hónapja, de a részletekkel most nem kell foglalkozni. Vissza kell mennem, útjára kell Patricket indítanom és kérnem kell a biztosítását, hogy igenis el fogja rendezni az ügyemet. Meginog a várfal, mert megint hozzám érsz és mintha valami furcsa erő áramlana a hajhagymáimon át belém, ami tőled jön és amire nagyon nem figyelhetek most. - Este akartalak hívni, de most.. - halk nyögés fuvolázik bennem - most vissza kell mennem Patrickhez, beszélnem kell vele. Aztán beszélünk, jó? Megvársz? - lépek hátrébb, ki a bűvkörből, hogy magamra találhassak és rendezzem azt, amiért jöttem. - Utána beszélünk. - beharapom az ajkam és felnézek rád és indulok is egy dobott csók után befelé, csak előbb felhajtom az italom.
Felvont szemöldökkel néztem végig az előttem álló nőn, türelmes pillantással hallgatva a hebegését, ami leginkább úgy hangzott, mintha tényleg randija lenne, vagy most akarna ágyba vinni valakit egy üzlet reményében. Igazából fogalmam sincs, hogy pontosan mivel foglalkozik, mert sosem érdekelt. Eltűnt napokra, néha hetekre, aztán mindig előkerült. Sosem aggódtam, elvégre nálam jobb fogást aligha találhatott volna. Persze ettől még lehetne, hogy alkalmi partnerekkel elégíti ki a hiányom okozta érzést, de ebben nem hittem igazán. -Mhm, azt láttam, hogy szeretné a kulcsát a záradba tenni. Az üzleti megbeszélés szerves része a másik taperolása, a műmosoly és az, hogy meglazítod a nyakkendőjét? –néztem le rá még mindig felvont szemöldökkel, némi számonkéréssel a hangomban. Elvégre a „nemrég” valamiért nem tűnt túl meggyőzőnek, hogy pontosan mióta is van New York-ban. Egy egyszerű mozdulattal gyújtottam meg az újabb cigit, amit magának vett ki, közben a mosdó irányába vezetve a tekintetemet, hogy pontosan meddig is akar bent lenni ez a híres Patrick. Lehet, hogy sürgős dolga akadt a Minisztériumban és lehúzta magát. -Akartál, vagy csak mondod, hogy akartál? –néztem le rá összehúzott szemekkel, elnyomva a cigimet egy közeli hamutálban. Amint elhúzódott tőlem, összefontam magam előtt a karjaimat, így pislogva rá, aztán abba az irányba, ahol elméletileg ők ülnek. -Meg… persze… -forgattam meg a szemeimet, de az a gyors csókdobás nem volt élete ötlete, ugyanis 1-2 hosszú lépéssel simán mögötte termettem, hogy az üres poharát elvehessem tőle. Letettem egy közeli asztalra, hogy egy finom, de határozott mozdulattal megfordíthassam. A kezeimet a dereka köré fontam, hogy szorosan magamhoz vonhassam. -Tudod… ez nem túl kedves üdvözlési forma… összetöröd a szívem. –haraptam be az alsó ajkamat, a tekintetemet a szájára vezetve, hogy aztán a saját ajkaim is követhessék a szemeim példáját, az övére tapadva. Ezer éve nem láttuk egymást, itt nincs olyan tényező, ami miatt vissza kellene fognunk magunkat. Ezek a srácok nem a zenekar tagjai, és egyébként sem tudják, hogy házasok vagyunk. -De utálok várni. Mi lenne, ha segítenék meggyőzni ezt a Patricket anélkül, hogy az enyém helyett az ő ágyában kötnél ki az este végére, aztán mehetnénk hozzám, és megbeszélhetnénk egy forró fürdővel karöltve, miért nem mondtad meg, hogy „nemrég” megérkeztél? –húztam végig az ujjaimat a hajában, megigazgatva a barna fürtöket egy lágynak, kisfiúsnak szánt mosollyal karöltve.
Re: One scotch, one cigarette..there's a blues song
Kedd Szept. 05 2023, 17:26
Azi - Lotte
“You don’t know much about me, do you?”
Nagyon rosszkor jön ez a felbukkanás. A napjaim hetek óta jóformán szigorú rendben zajlanak és igyekeztem nagyjából mindenkivel találkozni, akit a papa előírt és persze, akit ajánlottak. Charlotte Dupontként a bemutatkozásomnak muszáj sikeresnek lennie, hogy a céget ne kezeljék komolytalanul. Ezt akarom, ha már apám végül alkalmasnak ítélt rá és engem nem szánt csinos kiegészítőnek egyik üzlettársának sem. Feleségnek, ahogy a nővéremmel tette. Ez a szó, ami most úgy válik megint igazzá, hogy az elmúlt időszakban magányosságra ítéltem magamban, téged pedig nem kerestelek meg. Most pedig megjelensz és nagyon rossz az időzítés. - Pedig ez tényleg egy üzleti megbeszélés. - megrezzenek valahol belül, mert a hangod, az illatod és a látványod a semmiből, egyszerűen csak túl sok. Az állításom pedig csak félig kamu. Tudom, hogy Patricknek nem lenne ellenére, ha utánamennék abba a mosdóba, vagy elhívnám magamhoz csak úgy. - Akkor igen, ha ismerősöm az illető. Egyébként nem taperoltam. - vonom fel a szemöldököm, hisz kicsit túlzod a képet, bár lehet, hogy nem festett a legjobban. Néha nekem sem marad más fegyverem, mint a flörtölés, a "mint, ha" képek legyártása a másik elméjébe. Honnan tudhattam volna, hogy pont ide tévedsz be? Még arra sem készültem fel, hogy találkozzunk. Ma csak pár italra vágytam és talán egy esti telefonra, vagy holnap délelőttire. Ha nem látlak, nem érzem a jelenléted, akkor sokkal könnyebb menedzselnem az életem. Hálásan fogadom a tüzet és végre kicsit lenyugtat az egyszerű szív-tart-kifúj szeánsz. Kicsit segít tisztábban gondolkodnom. Mármint nyilván nem elégít ki a "nemrég" válaszom, nyilván tudni akarod a pontos dátumot, amit érthető okokból nem mondhatok el. Annyi volt a dolog, hogy nem tehettem meg. És persze most nincs erre időm. Patrick pedig remélem találkozott valami ismerősével, vagy csak azt hiszi, kijöttem rágyújtani és udvariasan megvár. - Akartalak. Mindig felhívlak, ha jövök. - ez betonbiztos és nem mondhatod azt, hogy nem így van. Hiába nézel rám ilyen kétkedő, gyanakodó pillantásokkal. Mázsás súlyként gördül le a válaszát megelőző aggodalmam. Oké, így jó lesz. Elrendezem az ügyeimet és beszélhetünk. Jobban mondva úgysem beszélgetés lenne, de nem most. - Köszönöm, mon coeur, sietek! - mert menekülnöm kell attól a pillantástól, az illattól és a lényedtől, ami mintha skandálna a fülembe valamit, amit egyelőre nem értek tisztán. Talán csak az én szívem dobolja, hogy vonszolj már be a mosdóba, de azt meg nem hallod, szóval normálisan fogok viselkedni, ahogyan kell. A scotch ledöntése is a zsibongást hivatott elnyomni, belebizsereg a nyelőcsövem is. Vagy talán már az érintésed váltja ki, amivel elveszed a poharam,magad felé fordítasz és összesimulunk, ami felér egy kisebb áramütéssel meg két taktus levegő kihagyásával. Mit művelsz? - Ígérem, kárpótollak! - csak nem most, most nincs ilyenekre időm, nem vonhatod el a figyelmemet! Kivéve a csókoddal, amit az ajkaimra forrasztasz, a tenyereiddel, amik forróságát még a ruha anyagán keresztül is érzem. Annyira magától értetődően olvadok fel rád és ölelem át a nyakad, mintha előírás lenne. Sőt, átcsókolok némi hiányérzetet hozzád, mert régen láttalak és ilyenkor felébred bennem a megkerülhetetlen tényed. Persze kettőnk helyett is én kapkodom a levegőt. Nincs igazság. Összedörzsölöm ajkaimat az ízeddel. - Semmiképp sem. Tudom miről képzelegsz éppen és tudod milyen ilyenkor az arckifejezésed. Meg kell nyernem, nem elijesztenem. - A Dupont vállalatnak szüksége van Patrick munkájára, amiről nem beszélhetek. - És ne feledd.. - pipiskedem a füledig - engem akkor visznek ágyba, ha én is akarom. - ez egy figyelmeztetés mindkettőnknek. Mert a gondolatod túl érzéki, az ajánlat túl jó, de várnod kell. - Kérlek, Aziel. Én sem avatkozom a te ügyeidbe. - hátra kell lépnem, ki kell ebből bontakoznom és tudtam, hogy a "nemrég" nem hangzott kielégítőnek semmilyen fülnek. - Igyál addig valamit. - nem mondom, hogy nem remegek enyhén, amikor tényleg megpróbálok észrevétlenül visszajutni a bárba és remélem, nem az orrom előtt kívánsz a pultnál támaszkodni, meg fél füllel hallgatózni. A cigim persze a kezemben maradt, de inkább bezsebelek egy lecseszést a pultostól, mintsem egymásba ütközzünk a visszaforduláskor. Veszélyes vagy a lelkiállapotomra. - Bocs, bocs! Tudom! - nyomom is el, úgy látszik ma nem szívhatok el egy rohadt szál cigit nyugodtan. Kérek még egy scotchot, pedig már így is melegem van. Ahogy sejtettem, Patrick meg beszélget. Hála az égnek! Nehéz lett volna folytatni a műsort úgy, hogy látott odakint a férjemmel.
-Azt el is várom. Kegyetlenség így kioffolni életed párját, nem? –néztem le rá egy újabb megnyerő mosollyal, ahogy végül megérezhettem az ajkait az enyémeken. Rengetegféle nővel voltam már előtte is, és mostanában is, de lehet abban valami, hogy akihez egy kicsit is kötődsz, azzal ezek mások. Nem állítom, hogy ördögien nagy a szerelem, vagy hogy ez az-e, egyszerűen csak más, mint másokkal. Ő teljesen másképp lágyul el tőlem, mint az olvadozó, butácska lányok. Másképp változik a légzése, a sóhajai, és imádom, amikor egy-egy csók után összepréseli az ajkait, megízlelve újra engem rajtuk. Mint ahogy most is. -Nem, nem tudom. Milyen az arckifejezésem ilyenkor? És szerinted éppen midről… mármint… miről képzelgek épp? Pardon, nyelvbotlás. –nedvesítettem is meg vele azonnal az ajkaimat egy elégedett mosollyal. Egy pillanatra behunytam a szemeimet, ahogy a fülembe suttogott. -Igazán? –húztam végig az ujjaimat a hátán, visszafogva egy nyögést, ahogy elhúzódott tőlem, így csak a tipikus néma pókerarcommal találta szemben magát. Érdekes ez a váltás, ez a szóhasználat, ez az… incselkedés, hogy őt bizony csak akkor viszik ágyba, ha ő úgy akarja. Más csak akkor, ha kitörte a nyakamat, drágám, de nem akartam elrontani az örömét és az irányítás feletti boldogságot. Neki is jár egyszer egy évben, hogy azt érezze, irányíthat. -Hjajj… akármit csinálok, vagy mondok, úgy is visszamész, ugye? –néztem le rá kérdőn, megforgatva a szemeimet. Kelletlenül bólintottam arra, hogy igyak valamit. A pulthoz sétáltam, hogy megtámaszkodhassak, végig rajtuk tartva a szememet. Lassan kortyolgattam a whisky-t, végignézve a jelenetet, ahogy a férfi visszasétált a beszélgetésből Lena-hoz. Egy ideig csendben hallgattam őket, a tekintetemmel minden apró mozdulatukat figyelve, de aztán a pincérnővel némi borravalóért cserébe küldettem nekik egy-egy italt, kihangsúlyozva, hogy mondja meg, a szőke úriember küldi a pultnál. Amint ennek a Patrick-nek a tekintete találkozott az enyémmel, ujjmozgatós-mosolygós integetést kapott tőlem válaszul. Megfogtam a saját italomat, és közelebb sétáltam hozzájuk, ledobva magamat melléjük. Valamiféle hajléktalanokon ment a vita, ha jól hallottam. -Micsoda véletlen, hogy itt futunk egymásba. A hölgy egy kedves, régi ismerőse vagyok, és véletlenül meghallottam, hogy hajléktalanok elhelyezéséről van szó, igazam van? –néztem a nőre kérdőn, az asztal alatt a combjára simítva a kezemet, észrevétlenül simogatva azt a férfi számára. -Azt hiszem, én tudok megoldást a problémára, de ehhez tudnom kell, hogy helyileg merre is található a megszerezni kívánt épület. –húztam feljebb a kezemet, hogy a ruhája alá csúsztathassam, egy barátságos mosollyal fürkészve a férfit tovább. -A szociális intézmények és tevékenységek a szívügyem. Több szállót is támogatok, és épp most készülnek átadni egyet, ahol még számtalan üres hely van kiadó. Így nem kellene az utcára kerülniük, de nem hátráltatnák a fejlődést sem. Ugye nem szeretné, ha ez a gyönyörű hölgy bajba kerülne maga miatt, Patrick? –kortyoltam bele a whisky-mbe egy mosollyal.
Re: One scotch, one cigarette..there's a blues song
Kedd Szept. 05 2023, 20:31
Azi - Lotte
“You don’t know much about me, do you?”
Vitatkozhatnánk azon, hogy éppen mit csinálok, de kioffolásról szó sincs. Arról már inkább, hogy rossz és még rosszabb időzítés találkozik most egymással és mindez párosul felelőtlenséggel is, mert ez a csók kitörölhetetlenül megtörténik, sőt, abba sem kellene hagynunk igazság szerint, de az ujjaim már a tarkódon cirógatnak bele a lágy, szinte pihés szőke tincsekbe, bemondom magamnak a megálljt. Nekem épp tárgyalásom van, vagy nagyon ahhoz hasonlóm, ami az ízeddel a nyelvemen nem tűnik annyira várt dolognak. - Pont olyan, ami képes eltolni egy fontos megbeszélést. - nem tudnám szavakba önteni mi sugárzik ilyenkor a szemeidből, valami olyan, amitől egyes hímek egyszerűen csak eltántorodnak, mások meg valamiféle nyílt kihívásnak veszik, amit le kell rendezni. - Aziel! - szólok rád egy mosollyal, némi tettetett felháborodással megfűszerezve, de mondd miért viselkedem így a közeledben? Miért? - Ennél keményebb állítást már nem is tehetnék! - csak határozottság kell és az, hogy közben ne érj hozzám, ne legyél a látóteremben és ne teljek el veled semmilyen formámban. Egyszerűen most ki kell tolnom minden mást a képből és Patrickre kell figyelnem, ezért hangzik el a kérés és a tény, hogy semmilyen ügyedbe nem avatkoztam bele eddig a klubodban. Sem a zenekarodban. Sem sehol. Ennyit egyszerűen...ki kell bírnod. - Igen, mindenképp visszamegyek. - szusszanok nagyot, kihúzom magam és nem akarom, hogy menekülőnek tűnjek, pedig az vagyok. Már bent nyomom el a cigimet és szikrázó mosollyal fogadom Patricket. Tiszta hátrány, hogy rád látok a helyemről, mert az, ahogyan a pohár a szádhoz ér és megbillented, annyira tisztán tűnik erotikusnak, hogy már-már bűn. Azt hiszem régen láttalak. Túl régen. Szóval Ms. Glowsky. - Nem, semmi baj sincs, ismerősökkel bárhol össze lehet futni. - pláne, ha az univerzum gyűlöl és egy sötéten villanó tekintetű szőke démont küld az utadba. Furcsállom, hogy a rendeltem mellé érkezik egy újabb ital és mielőtt szólhatnék, Patrick már megfordul a pincérlány szavaira. Lehervad az arcomról a mosoly. Na, ezt ne! Nem teheted. Halkan elmormolok egy "jézusom" kezdetű imádságot, mert persze muszáj, hogy ide gyere. Nem tudnád kihagyni. Megfeszült mosolyt veszek fel, mert Patrick tekintete értetlenül ugrándozik közöttünk. - Valóban merő véletlen! - csikorognak a szavak, mondd miért nem teszed, amire megkértelek? Miért nem? - Úgy látszik hangosan beszéltünk, Pat. - mosolygok rá a velem szemben ülőre és te leülsz mellém, hívatlanul. A tenyered leforrázza a bőrömet és meglehetősen nehéz értelmes arcot fenntartanom hirtelen. Bizonyosan megőrültél, erre nincs más válasz. - Nem teljesen arról van szó.. - de a felbukkanásod Patricket is meglepi. Kedélyesen figyel rád, átveri a hanghordozásod. Nem hiszem el, hogy nem egyértelmű számára, mit művelsz éppen. - Bocsánat, de ki maga? - végre feltesz egy értelmetlen kérdést, amikor már a segítséged ajánlod teljesen kéretlenül és az ujjaid fullasztó csendre simogatnak egy pillanatra. Felélénkül a bőröm, muszáj vagyok inni egy kortyot és az asztal takarásában a másik kezem a kutakodódra ejteni, hogy megállítsalak. - Az épület a Brooklyn-híd környékén van és túl jó állapotban ahhoz, hogy átadják csak úgy. Nyilvánvalóan jóval többet ér, mint amire ők egyáltalán gondolni mernek. - felel Patrick és majdnem lebaszom, hogy ne fecsegjen már annyit. Aztán nézek döbbenten oldalra. Mióta támogatsz te hajléktalanszállókat? - Szóval azt állítja, hogy pusztán azért, hogy segítsen nekünk, elintézne egy teljes elszállásolást mindnek? - végem van, összeszorítom a lábaimat az asztal alatt. Patrick rám mosolyog és ez a mosoly szívélyes, de hibás. Rád kellene figyelnie, igaz? - Melyik szállót készülnek átadni? Mert nekem mind azt mondták, teltház van. - újabb korty scotch nekem és bele kell szólnom talán. Illene. Ez az ÉN üzletem, a fenébe is! - Inkább talán tedd azt, Pat, amit javasoltam. Csak nyolcig érj oda, kérlek. - Ms. Glowsky merev, mint egy pálca és hirtelen úgy érzem, hogy a férjemet kellene odaküldeni, mert leduruzsolná az ellenállását. - Várj, drága hölgyem, talán mégis járható az is, amit javasol Mr...? - várja a nevedet, hogy süllyednél el! - Szóval melyik szálló lenne?
-Oh, elnézést kérek. Aziel Darkbloom vagyok. Maga pedig...? –nyújtottam a férfinek kezet, hogy megtörténjen a formális bemutatkozásunk. Magamban egy jót mosolyogtam azon, ahogy a mellettem ülő megpróbálta feltartóztatni a rajta pihenő kezemet, de nem túl sok, mondhatni semennyi sikerrel. Finoman cirógattam tovább a bőrét, hümmögve bólintva párat Pat roppant érdekes és kicsit sem szánalmas vergődésére az épület értékével kapcsolatban. -Tudom, melyik épület az. Kívülről valóban jó állapotban van, de belülről már kevésbé. A falak néhol penészesek, megrepedt a plafon, a padló átvette a penész dohos szagát, és sárgás-szürkék a falak. Az, akinek a birtokában van, akkor lenne a leginkább a pénzénél, ha eladná. Ha kiküldenénk egy értékbecslőt, az ingatlan meglepően keveset érne, és amiket én soroltam, csak a szabad szemmel, és más érzékekkel észrevehető hibák. Nem kizárt, hogy rohadnak a csövek, rosszak a vezetékek, korhadnak a tartóelemek. Mindenki jobban járna, ha meg tudnának egyezni egymás között. –címeztem a férfinak egy mosolyt, belekortyolva a whisky-mbe. Egy egyszerű, erőteljes, de alig észrevehető mozdulattal húztam szét ismét a drága nejem lábait, hogy a kezem folytathassa a combja belső felének puha simogatását. Megmondtam kint, hogy nem az az egyetlen kemény állítás, ami ma este történt. Viseld a suttogásod következményeit. Jót mosolyogtam a kétkedő szavakon, aztán a gyenge próbálkozáson is Lena szájából, amivel próbált minket csendre inteni, de természetesen nem sikerült. Neki kellene a legjobban tudnia, hogy ellenállhatatlan vagyok, ha akarok, és ez most egy ilyen szitu. Minél előbb lerázom ezt a csávót, annál előbb lehetsz csak az enyém. -Darkbloom. –te méretes paraszt. -Nem tudom, mennyire járatos Brooklyn-ban, de gyanítom Ridgewood negyed csak megvan magának is. A hídtól autóval, forgalomtól függően olyan… -markoltam rá finoman a nő combjára, ahogy elgondolkozva meredtem magam elé, mintha csak gyorsan fejben számolnék. -… maximum háromnegyed óra. Ott van egy épület, ami nemrég került felújításra, és teljesen biztos vagyok benne, hogy vannak kiadó helyek a maguk hajléktalanjainak is. Megadhatom magának a szálló számát, ha biztosra szeretnének menni, de beszélhetek a főnökével is, ha óhajtja és nem bízik bennem. –küldtem felé egy megnyerő pillantással kísért mosolyt. -Szívesen segítek az elszállíttatásukban is, és finanszírozom az úti költséget, ha kell. Mindenkinek előnyös lenne az üzlet. Ez a bájos hölgy itt mellettem végre megkapná, amit egész este akar… -masszíroztam meg finoman a forró, puha bőrét. -…maguk pedig pénzt, és annak a látszatát, hogy valóban törődnek a társadalmunk legelesettebbjeivel. Vannak ismerőseim újságoknál is, így ha szeretnék, ezt a nemes tettet megírathatjuk valakivel, így címlapra kerülhetnek, mint irgalmas jótevők. Mit gondol erről? –sajnálom, drágám, de az üzlet továbbra is a férfiak játéka.
Re: One scotch, one cigarette..there's a blues song
Kedd Szept. 05 2023, 22:46
Azi - Lotte
“You don’t know much about me, do you?”
Mintha odakint belekezdtem volna egy szélmalomharcba. Már akkor tudtad, hogy ide fogsz ülni, amikor azt mondtam, mindenképp bejövök. Igaz? Patricknek őszintén nem kellene ezt a beszélgetést lefolytatnia, mert meddő az egész és nem fog sehová vezetni, csak a kis útvesztődbe, amiben megforgatod és magára fogod hagyni. Csúfosan dühös leszek, ha ez a mai nem jön össze! Azaz lennék, ha nem simogatnál így és nem szarnád le magasról a néma letiltást. - Pontosan ez a cél, egy megegyezés. Tisztában vagyunk vele, hogy az épület önmagában értéktelen, de kitűnő helyen van és tudjuk, a szükség nagy úr. - mosolyog rád és rám is. Nem látja a viharfelhőket? Nem tud olvasni a jelekből, mint egy Hugo Bossban ázó sámán? - Ezért kell odaérnem időben, de a hölgy - megint rám mosolyog - elég akaratos, ha üzletről van szó. - meg fogom ölni Patricket, egyszerűen kivégzem valahol. Ne adjon lovat olyan valaki alá, aki már így is téves feltételezésekbe bocsátkozik. Vele valóban erőszakos voltam, bár az idő nagy részében a Minnie mouse hívogatta a nevemben az irodából. Ostoba, árulkodó a libabőr, ami végigszalad rajtam, szerencsémre a nyögésemet elnyeli a poharam, de te meghallod úgyis. A mozdulat határozottságától megrándul az alhasam és próbálok nyugodtan lélegezni, a lábaim meg engedelmesen adnak teret az ujjaidnak. Kicsit túl gyorsan hajtom fel a kifizetett italomat. Mindjárt Patrick képzeleghet, hogy alkohol gondjaim akadnak. Nem, csak idegiek. Te aljas dög.. Második hiba a neveddel, veszélyt szimatolok, de csupán megrezzen a szempillám a mosolygásban az asztal felett. Ráfogok a csuklódra, direkt kínzol meg, direkt uralod le az egész helyzetet, mintha tudnád, valójában miről is van szó. - Jaj, igen! Elnézést, még a meglepettség miatt nem figyeltem. Patrick Lynch. - korrigálja a saját, hiányos bemutatkozását, én meg ne kapjak agyvérzést mindkettőtöktől. Ráadásul, mintha elhalkulna a hangom. Nem hallotok? Alig észrevehetően megugrom a széken, mintha pózt váltanék. Patrick most minden figyelmét neked adja. Áruló pöcs. - Nem számítottam ilyen útra ma este, adja csak meg a számot! - veszi is elő a telefonját, hogy elmondd neki a titkot, amivel engem boldoggá tehet. Simogatom a pohár hűvös oldalát, finomak a csuklómozdulatok és ezernyi a néma kérés, hogy legyen már vége ennek az idióta színjátéknak! Patrick viszont elgondolkodik. Ez az ajánlat túl nyájas és nagylelkű egy idegentől. Remélem leesik neki végre, hogy beetetés történik, mint egy buta, de szép aranyhal esetében. - Mindezt pedig azért, hogy mi elégedettek legyünk a hölggyel? - a naiv, szinte kisfiús vonásai megváltoznak. Úgy néz rád, mint a kamu Télapóra, akinek a szakállánál feltűnően nem stimmel valami. - Vagy mindig ilyen előzékeny az ismerőseivel? - nyomja meg a szót és hol rád, hol rám néz. Rezzenéstelen arccal nézek rá vissza, mint aki sosem könyörgött a füledbe azért, hogy ne hagyd abba. - Igen, Mr. Darkbloom már csak ilyen...nagylelkű. - lassan mosolyodom el, vágyakat csiholsz bennem, holott csak móresre akarsz tanítani, amiért leráztalak valaki másért. Szenvedek. - A sajtó pedig jó, a jó marketing fontos. - néz rám, mintha engem akarna meggyőzni. Megnyalom az ajkam. - A főnököm odáig lesz. - jelenik meg egy lusta ragadozó mosoly az arcán, mert naná, hogy a saját képét akarja majd abban a cikkben látni, amiben szerepelni sem fog. - Ketyeg az az óra, Pat. - emlékeztetem, szöget váltok a lábammal. - De erre inni kell! A vendégeim vagytok! - dob meg minket olyan mosollyal, amivel a gimiben bizonyára bejutott akárhová. - Mindenki scotch? - bólintok, fölösleges kérdés és már áll is fel, hogy a pulthoz siessen a nem is létező dicsfényében. Amíg Glowskyval nem beszél, ezek csak szavak. - Mégis mit művelsz? - kérdezlek halkan, szinte súgva, mintha titkot mesélnék. - Mit érdekelnek téged a hajléktalanok? - fújtatok a feszültségtől, ami már bennem szikrázik a néma területjelölgetésed okán. Ráadásul le se cseszhetem Patricket, mert ha előjönnék szerződésekkel, megegyezésekkel és további közös munkával, megint csak furcsa lenne. Előre dőlök, hogy lehetőleg ne lásson be az asztal alá, amikor visszajön az italokkal. Koccintani akar. Kinyírom. - A gyümölcsöző ajánlatra, Darkbloom! Szép hölgyem! - hozzá fogom vágni a poharamat. - Foglalok asztalt jövő szerdára, ha ez összejön! - köszi, hogy itt hív meg vacsorázni, te meg már tudod, hogy egy hét múlva is itt leszek. - Rohanok, idő van. Élmény volt. Téged meg hívlak! - kézfogás és kézcsók után távozik az illatfelhőjével együtt. Most már békésen meg tudom inni az italomat. - Hallgatlak. - kommentáld, tessék.
Miután megadtam a számot a férfinak, felvont szemöldökkel néztem előbb rá, aztán a mellettem ülőre is vetettem egy hasonló pillantást. -Már mondtam, hogy a szívügyem a szociális szféra, és valóban fontosak számomra a kedves ismerősök sikerei. Ha tudok, segítek nekik. Ahogy a hölgy is említette… elég nagy a… szívem. –engedtem meg magamnak egy újabb mosolyt, folytatva a kezem simogató mozdulatait az asztal takarásában. Vitatkozhatnánk még, hogy mim nagy, de azt valószínűleg nem szeretné tudni, és elrontaná a mellettem lévő nő esélyeit is. -Biztos vagyok benne, hogy oda meg vissza lesz, ráadásul mindezt maga érte el a számára. Gondoljon csak bele. Innentől fogva számtalan lehetőség nyílik meg maga előtt. –engedtem meg vele szemben egy elégedett, cinkos mosolyt, habár belül remekül szórakoztam azon, hogy elhiszi ezt az egészet. Na, nem a hajléktalanszállót, hanem azt, hogy majd ő is kap egy kis helyet abban a cikkben. Pedig erről szó sincs. A főnöke és a mellettem ülő fognak benne szerepelni, erről én is gondoskodom, és a sajtó is. -Micsoda remek ötlet! Erre szerintem is inni kell. A skotch tökéletes, köszönjük, Patrick. –figyeltem, ahogy elmegy, majd amíg nem figyelt, a kezemben tartott lábat az ölembe húztam, hogy jobban elérhessem őt. Egy értetlen, ártatlan mosollyal néztem vissza a feleségemre, hatalmasakat pislogva. -Megnyerek neked egy semmire nagyképű üzlettársat, habár azt sem tudtam, vannak ilyenjeid. Oh, és az óta, hogy pénzem van. Szerinted mire ment el az a sok „támogatás” címszóval utalt pénz minden évben? Vagy eddig fel sem tűnt, hogy a Lucifer minden évben adakozik a rászorulóknak? Nem csak hajléktalanokat, de árvaházakat is támogatunk, kedvesem. –most legalább már tudod. Vannak fura dolgaim, így talán ezt is annak a számlájára írta. -A sikeres együttműködésre. –koccintottam hozzá a poharamat az övéhez, aztán szimplán csak lehúztam a füstöt italt. -További kellemes estét. Üdvözlöm a főnökét. –húztam egy megnyerő mosolyra a szám, de amint kettesben maradtunk és elhagyta a helyiséget az a kis féreg, egy határozott, de valamennyire azért finom mozdulattal az ölembe húztam a nőt, az ujjaimmal a hátát simítva. -Ez egy barom. Ki ez a Pat? Miért üzletelsz te velük? Minek az az épület? –néztem fel rá értetlenül, az egyik kezemet a derekára fonva, a másikkal a haját simogatva. -De egyébként tényleg megoldódik majd az elhelyezés. Létezik az a szálló, és tényleg van hely. Ismerem, aki csinálja, így biztosan nem tesznek keresztbe. –vontam meg a vállamat, elvéve tőle az italát, hogy azt is lehúzhassam. -Mit szólnál hozzá, ha ezt a beszélgetést nyugodtabb környezetben folytatnánk? Mondjuk a lakásomon? –vontam fel a szemöldököm várakozón. Van pár homályos folt a sztoriban.
Re: One scotch, one cigarette..there's a blues song
Szer. Szept. 06 2023, 10:13
Azi - Lotte
“You don’t know much about me, do you?”
Fokozódik a furcsa érzés, hogy ha ennek nem lesz gyorsan vége, valami katasztrófa felé zuhanunk és nálam semmi olyan erős bódító nincs, amitől kevésbé érezném majd a becsapódást. Sikerül fegyelmeznem magam, hogy ne nevessek fel. Az. A szíved is nagy. Hogyne és persze, véletlen sem azért csinálod az egészet, mert őt akarod kitoloncolni ebből a véletlenül felállt helyzetből. Patrick meg szinte naiv szomszéd srác módján mosolyog rád. Idióta. - Kár, hogy előbb nem említette magát. Megspóroltunk volna magunknak meddő telefonhívásokat és.. - néz rám miután felnevet - törött poharakat, ha jól emlékszem. - szívesen bokán rúgnám az asztal alatt. Nem gondoltam, hogy hallotta, amikor falhoz vágtam a poharamat, mert nem lehetett vele együttműködni. Patrick ügyvéd és egy igazán jó nevű cégnél van, a főnöke igazi legenda, ha már itt tartunk. Egyszerűen szükségem van velük az együttműködésre, a saját érdekemben. - És mindezt megtenné, persze teljesen ingyen. - Patrick kételkedik, felcsillan a szemem. Talán mégsem olyan naiv idióta, mint amilyennek most tűnik. Talán mélyen belül, ott van az ügyvéd, aki nem dőlhet be minden szép szónak, amit hall. Talán én sem élem meg azt, hogy felizgass egy ennyire nyilvános helyen. Mintha egy nagyon kemény diéta után tennél elém egy doboz fagyit, ami az enyém lehet. Az ajkamba harapok, a jelek szerint semmit sem ér, hogy ráfogtam a csuklódra. Nem érdekel. De én tudom, hogy nekem, nem lesz ingyen. Kiborulok lassan, Patrick meg inna. Akaratlanul is az órámra nézek, az apám lánya vagyok és nem szeretem, ha az, akinek fizetek egyszerűen az időt húzza és ezzel a semmibe dobálja a pénzemet. Az öledbe húzod a lábam és ez már elmenne jóformán szemérmetlenségnek, ha bárki is látná, akaratlanul nyögök fel, de legalább halkan. - Egy ideje nem néztem bele a könyvelésbe, hogy pontosak legyenek az információim. - mondom komolyan, mert meglepsz, mit lepsz..egyenesen döbbentesz. Árvaházak? Adományok? Halkan felnevetek, magam se tudom mit csináljak most veled. Nem akarom, hogy belemosódj a Dupont család és Charlotte dolgaiba, nem lehet. Elhagynál talán.. - Nem az én üzlettársam én csak..közvetítek. - ami gyakorlatilag nem is akkora hazugság, csak a te Lenád nem létezik, míg Lotte Dupont nagyon is és Patrick neki dolgozik. Akire újfent mosollyal nézek és emelem engedelmesen a poharam, remélem most már tényleg elmegy oda, ahová KELL és közben nem álmodozik címlapfotókról meg mélyinterjúkról. - Hát még a főnök, hogy fog üdvözölni engem! - most a homlokom szeretném az asztalba ütögetni, komolyan. Ahogy eltűnik, átcsúszom rád és lesimítom a ruhámat, ne tűnjek már valami ledér szajhának a bár homályában. Persze sokat kérdezel, érthető. Elmosolyodom. - Nem is barom, csak a jelek szerint nagyon naiv. - túrok a hajamba és pont úgy nézek rád, mintha ezért bizony te lennél a hibás és én tudnám, hogy éppen mit műveltél az imént. Az az igazság, hogy tudom is. Megpihentetem a kezem a nyakadnál, csak lágyan dörzsölöm a bőrödet. Önkéntelen reflex. - Nem kell az épület senkinek, a terület már más kérdés. Hamarosan sok cég fog versengeni érte és ha valamilyen módon belefolyhatok, az nekem nagyon sok ajándék dollárt fog jelenteni. - hellyel-közzel, nagyjából hazudva. Mondd miért kérdezgetsz most? Eddig sose érdekelt mit csinálok, mivel foglalkozom. Lehettem volna a prostitól az FBI ügynökig lényegében akármi. Bólintok. - Bébi, engem... - lenyelem a mondatot, hogy nem érdekelnek a hajléktalanok momentán a legkevésbé sem. Sőt! Csak az utamban vannak, de ha valóban felkínálod a megoldási lehetőséget és zökkenőmentes lehet a dolog...beharapom a számat a nagy gondolataim közepette. Könnyebb lenne, ha nem érintkeznénk, akkor mondjuk tudnék is gondolkodni. Kifújom a levegőt és neked dőlök. - meghat, hogy segíteni próbálsz. Hálás vagyok. - vagy a legkevésbé sem, attól függ melyik felem szemével nézem. - Héé! - szólok rád, hogy ne csend be az italom, végtére is engem hívtak meg rá. - Az az én italom monsieur Darkbloom! - nevetek fel és a szemedbe nézek. - A lakásodra? - mosolygok, az ott pont nem egy nyugodt környezet. Inkább valami...erotikus barlang, aminek gyorsan tud ránk záródni az ajtaja. Lehajolok hozzád, ajkaimat a tieidre ejtem, csak lopom a csókod és erre azóta gondolkodom, hogy egyáltalán kinyitottad a szádat az asztalnál. - Menjünk. - bár semmi holmi nincs nálam, általában úgy megyek, hogy már azért felkészülök. Most nem. Lecsúszom rólad, eligazgatom a ruhát, kinyújtom feléd a kezem. - És azt elárulod, drága altruista természetem, hogy az asztal alatt mégis mit műveltél? - mert alig tudtam odafigyelni, hogy mi zajlik verbálisan körülöttem. Megindulunk talán már kifelé és végre felkészülök, hogy rendes tempóban szívhassak el egy cigit. Kényelmesen és ha megint elveszed, lemoroglak.
-Egy naiv barom. Hogy hiheti valaki, hogy a főnöke majd megosztja vele a sikert? Meg azt, hogy kell neked ő, amikor itt vagyok én? -néztem fel rá egy elégedett mosollyal. -És miért is érdekelnek téged ezek az ajándék dollárok? Azon túl, hogy feltűnően minőségi ruhát szedtél magadra. -húztam végig az anyagon az ujjaimat jelzés értékkel. Nem igazán értem, mi folyik itt. Eddig tényleg nem érdekelt és nem tudtam, mi a frász a szakmája, a munkája. Azt tudtam, hogy ugyanazt tanulta, mint én, de ennyi. Most viszont, hogy láttam ezzel az akárkivel, teljesen más képet festett. Ráadásul... makacs az üzleti életben?! Ez a nő?! -Mhm, gondolom. De igazából téged sem érdekelnek azok a csövesek, ugye? -néztem rá kérdőn, majd csak legyintettem. -Ne is strapáld magad, az arcodra van írva, hogy zavaró tényezőnek tartod őket. De teljesen mindegy. A lényeg, hogy ennek a faszinak a főnöke megnyugodjon, senki nem bassza ki a csöviket csak úgy, aztán akkor talán hajlandó lesz érdemben tárgyalni veled. -vontam meg a vállamat hanyagul. Elég kegyetlen vagyok, de ezek a fajta dolgok tényleg a gyengéim, mivel én is voltam állami gondozott. -Milyen ital? -néztem rá ártatlanul, letéve az üres poharat a kezemből. A visszakérdezésére csak bólintottam, ahogy pedig megéreztem az ajkait az enyémeken, a tarkójára vezettem a kezemet, belemarkolva a hajába, hogy közel tarthassam magamhoz. Nem elégszem meg lopott, rövid csókokkal. Engem nem rázol le csak úgy. -Elmenjünk előbb a cuccaidért? Gondolom hotelben szálltál meg. -arra majd később rátérek, hogy miért is tudta ez a csávó, hogy jövő héten is itt leszel még, holott én azt sem, hogy már itt vagy. -Neeeem tudom miről beszélsz. -fogadtam el a felém nyújtott kezet, hogy aztán átkarolva a vállát magamhoz húzhassam, és kint foghassak magunknak egy taxit.
-Üdv nálam! -csuktam be mögöttünk az ajtót, ahogy ledobtam a saját táskámat a vállamról, egy határozott mozdulattal húzva vissza magamhoz a nőt. A csukott ajtó és magam közé szorítottam. Egy ideig csak bámultam rá, hol a szemét, hol a száját figyelve. -Hogy is volt az a sorrend? Előbb a fürdő, aztán a beszélgetés... igaz? -hajoltam le hozzá, hogy ismét birtokba vehessem az ajkait, a kezeimet felcsúsztatva a combján, előbb az egyik, majd a másik lábát is a derekamhoz húzva, hogy felkaphassam és megindulhassak vele a fürdő felé.
Re: One scotch, one cigarette..there's a blues song
Szer. Szept. 06 2023, 16:21
Azi - Lotte
“You don’t know much about me, do you?”
Csupa olyan kérdés kerülhet még elő, amikről leginkább nem, vagy soha nem kívánok beszélgetni, főleg nem veled. Nem tudnék semmiféle kielégítő magyarázattal szolgálni, maximum egy disszociatív zavar elméletével, netán az eltitkolt ikertestvér halálával, hogy ez értelmes legyen. Semmi mentségem nincs igazából, hogy miért nem tudod még mindig az igazat rólam. - Mint mondtam, ezt nem érted. Nem Patrick főnöke a lényeges, hanem az épület tulajdonosa. De tény, hogy az ígéreteddel meg fog ő is nyugodni. - a papírpina szabadságharcos Ms. Glowsky, aki legalább annyira bevándorló ebbe az országba, mint én. Apropó, a vízumot még rendeznem kell. Látod, mennyi mindent elfelejtek ilyenkor?? Az ital sokadlagossá válik az aljasul finom csókban, és ha most állnék, kénytelen lennél megtartani. Persze nem mintha az idő meg a hely oly nagyon alkalmas lenne ilyesmire, de most elveszem benned, megrándulok az öledben és nagyon erősen kell koncentrálnom a hangodra, hogy értsem is a kérdést, amit sajnos a száddal formálsz meg. - Mi? - ocsúdom a csókkábulatból - Szükségtelen, majd holnap megoldom. - mert nincs már semmiféle hotel, és bármikor itt jártam, éppen csak becsekkolni sikerült lényegében. Most meg ott a gyönyörű lakás, amit a papa intézett és ahol biztosan nem vagyunk szomszédok sem, tehát nem futhatunk össze. - Hazudsz. - mérlek végig és most végigmérnem sem kellene. Átölelem a derekad és míg hajkurászod azt a taxit, legalább fél szál cigit sikerül elszívnom. A taxiút túlélhető és megelőzve azt, hogy Minnie egér zaklasson valami baromsággal este, még ott lenémítom a telefont. Nem tudom miért van rajtam az a bizsergető izgatottság, amitől alig tudok értelmesen sétálni, belépni a lakásodra és csak félszegen állni, mint egy idióta, aki reszket attól, ami rá vár, közben pedig pont azt kérte karácsonyra. Felnevetek a szűkös üdvözlésen, üdv nálad, mintha még nem jártam volna itt. Mielőtt indulnék beljebb, előttem vagy és a hátam felsimul az ajtólapra. Biztos beteges, de ennyitől is nehezebben veszem a levegőt. Kilépnék a cipőmből is, csak az most kicsit lehetetlen küldetés. - Fogalmam sincs. - csak nézem az arcod, az ajkaidat, mert a történés előtti pillanat izgalma kicsit legyűr és az egészen egyszerű dolgok is kezdenek nehezen menni. Azt is mondhatnám, hogy nem kell beszélgetni, majd később. Valamikor. Egyszerre mozdulunk egymás felé és úgy érzem, égetnek az ajkaid. A nagy terv, hogy fürdő...egyszerűbb lenne, ha beleejtenél a kádba. Köréd kulcsolom a lábaimat, kapaszkodom beléd és szorosan tartalak, hogy minden lépésnél összesúrlódjunk. Nem nyerő, hogy a lábaim között vagy ruhában. - Várj, várj! Majd én engedek vizet. - nehogy már három másodpercet elveszítsek a látványból, amikor levetkőzöl. Ha sikeresen lecsusszanok rólad, meg is teszem és megtámogatom némi tusfürdővel is és végre kibújok a magassarkúból. - Ennek kell egy kis idő. - az övedbe akasztom az ujjam, had fűzzelek ki - Tudod min gondolkodtam még ott, a bárban? - kérdezem egy mosollyal és kigombolom a nadrágod.
Amint elértünk a fürdőbe, csak egy elégedett mosollyal figyeltem a nemrég még körülöttem csimpaszkodó nőt, ahogy lecsúszott, majd nekiállt vizet engedni. Az alsó ajkamba harapva élveztem a látványt, ahogy előre hajolt a tusfürdő miatt. Igazából az lett volna az eredeti terv, hogy ruhástól mindenestől bemasírozzunk a zuhany alá, de ez azért egy fokkal érzékibb, kevésbé nyers hatást keltett. Végül is... beleférhet, hogy megadjuk a módját. A kezemet a dereka köré fontam, finoman húzva le az ujjaimat a combjára, belekapaszkodva a ruhája aljába, hagyva, hogy megszabadítson az övemtől, aztán felnyissa a sliccet is. -Ü-üm, fogalmam sincs. Mire gondoltál? -kezdtem el egyre feljebb húzni a ruháját, hogy megszabadíthassam tőle. Éhes tekintettel, kitágult pupillákkal mértem végig, szapora levegővételek kíséretében jegyezve meg minden egyes porcikáját magamnak. -Ez már nagyon hiányzott... -húztam végig az ujjaimat a nyakán, majd a vállán, oda-vissza játszva el ezt még van háromszor, hogy aztán az ajkaimmal, a nyelvemmel is megtehessem ugyanezt az utat. Leültem a kád szélére, hogy őt is magammal húzhassam. Szétnyitottam a lábaimat, a nőt pedig közéjük állítottam, így nézve fel rá egy pillanatra, mielőtt még elkezdtem volna levenni róla mindent, ami a ruhája alatt volt. -Még mindig kibaszott jól nézel ki.
Re: One scotch, one cigarette..there's a blues song
Csüt. Szept. 07 2023, 16:11
Azi - Lotte
“You don’t know much about me, do you?”
Igazából rettttenetesen tudnék élvezni egy hatalmas méretű kádat, vagy valami római stílusú fürdőtermet, de az persze lehetetlen küldetés egy lakásban. Az amerikaiak valahogy nem hívei a nagy tereknek nagyvárosokban.Nem azt mondom persze, hogy a mi városunk olyan mocskosul tökéletes lenne, de hát Párizs a világ legszebb városa, ahogy a mondás tartja. Bele sem gondoltam igazából, hogy a ma este ilyen fordulatot fog venni, főleg mert a bárban még haragudni terveztem rád egy ideig. A hátulütője az elhatározásnak te magad vagy, mert ha elmenekültem volna onnan...mindegy, mert már érzem, hogy a bőröd sóhajt a nadrág alatt, ami alá befúrom az ujjaimat és megtolom lefelé, át a csípődön. Persze, hogy nem tudod mire gondoltam, addig volt jó nekem. Segítenék a pólóval, pulcsival, már ha nem ragadnék le a bőrödnél közben és a gondolatnál, hogy miért állunk még mindig messze egymástól. Lábujjhegyre állok, hogy azért valami segítőkészséget is láttassak és a füled mögé csókolok, ahol mindig olyan kis selymes a bőr. Csak aztán súgok, mintha bárki hallhatná, hogy: Arra, hogy miért nem viszel be abba a hülye mosdóba. - pedig alapvetően már pár év után az emberek túl vannak azon, hogy mindent felszenteljenek, ahol megállnak, úgy látszik én még a közelébe sem kerültem. Sértett szusszanással emelem fel a karjaimat, amiért közben nem érhetek hozzád. A fürdőszoba hűvöse felélénkít, a pillantásod forrósága leblokkol. Mindig megbűvölsz, sóhajjal kísérten ölellek át, már attól bizsereg a bőröm, hogy egyáltalán megérinted, de rácsókolsz, az ujjaim a gerinceden simogatnak végig, megpihenek a két gödröcskében. A tenyeredbe csókolok. - Mhm, nekem mondjuk te is. - játékosnak hat a mosoly, de az az igazság, hogy egyre nehezebben tudok normálisan funkcionálni. Belépek a lábaid közé, a hajadba simogatva nézek le rád, felragyog a mosolyom a bókot hallva. - És mégis tökre biztos vagy benne, hogy most..fürdeni szeretnél? - kérdezem, míg megszabadítasz minden fölös darabtól. Hátrébb lépek, hogy egy szintbe kerüljön az arcunk. Csókba kérlek, sőt könyörgöm benne. Felegyenesedek egy sóhajjal, megnyalom az ajkaimat. - De fürödhetünk, fontos a tisztaság. - kapsz egy halk nevetést is.
Egy elégedett félmosollyal nyugtáztam a szavait, véve egy tökéletesen megjátszott, szakadozott, mély levegőt, mintha ennyire nagyon vágyat kovácsoló lenne a gondolata annak, hogy arra gondolt, miért nem viszem be annak a bárnak a mosdójába. Maga ez a kijelentés annyira nem volt izgató, elég sokszor hallottam már más nőktől is, viszont az tény volt, hogy tőle új volt és... szokatlan. -Csak nem ennyire hiányoztam neked? -címeztem neki egy újabb elégedett mosolyt, ami csak még szélesebb lett, amint nagy duzzogva felemelte a karjait, hogy könnyebben lehúzhassam róla a ruháját. Imádtam a reakcióját a csókjaimra, ahogy a nyelvem a forró bőrét érte. -Mhm, te is nekem. -és még csak nem is hazudtam akkorát, mint lehetett volna. Ha nincs itt, nehezen tudok ilyeneket csinálni vele. Illetve egyébként értelmes, művelt nő, akivel beszélgetni is lehet, de nem most. Most valahogy kurvára nem akarok beszélgetni vele. Sőőőt. Azt akarok a legkevésbé. Egy újabb elégedett mosoly futott végig az arcomon, ahogy belépett a lábaim közé. -Ki mondta neked, hogy a kádban nem lehet szexelni? -néztem rá, majd a hátam mögött lévő méretes sarokkádra pillantottam. Viszonoztam a kapott csókot, az ujjaimmal a hajába markolva, és egy frusztrált szusszanás volt a válaszom arra, ahogy elhúzódott tőlem. Ne játssz az idegeimmel, asszony. -Mhm, fontos bizony. Nagyon mocskosak leszünk, de legalább helyben a megoldás. -álltam fel végül az ülő helyzetből, elzárva a vizet. Bemásztam, hogy helyet foglalhassak, a kezeimmel a kád szélén támaszkodva meg, figyelve, ahogy belép mellém. Amint ő is a vízben volt, egy határozott mozdulattal húztam az ölembe, hogy a lehető legközelebb érezhessem őt magamhoz. A kezem mohón kezdte el felfedezni a testét, előbb a hátát, aztán a combja oldalát, végül a fenekét, hogy a lehető legközelebb tudhassam magamhoz. -Szóval... még mindig biztos vagy abban, hogy a kettőt együtt nem lehet? -néztem fel rá egy elégedett mosollyal, rekedten, egyre szaporább levegővételek közepette téve fel neki a kérdést.
Re: One scotch, one cigarette..there's a blues song
Csüt. Szept. 07 2023, 23:10
Azi - Lotte
“You don’t know much about me, do you?”
Erre a kérdésre meglehetősen buta válaszokat tudnék adni, mert amikor Charlotte Dupontként kell működnöm, léteznem és cselekednem, luxus dolog rád gondolni. Mégis ott figyelsz az elmémben, néha szinte megrezzenek, annyira valóságosnak gondolnám el egy-egy válaszodat azt illetően, hogy éppen mit teszek. Aztán fejen talál a pillanat, hogy nem vagy ott, nem hívhatlak fel csak úgy, nem adhatsz nekem tanácsot és nem ciccenthetsz megvetően. Nem létezhetsz. Akkor szoktam repülőre ülni. Ennek fényében a kérdésed zavarbaejtő. - A jelek szerint, de. - bár szigorúan te tehetsz a gondolataimról, te csókoltál meg és öleltél át, majd masíroztál be a beszélgetésembe, mintha valamelyik regényből lépdeltél volna ki és még azt is elérted, hogy alig bírtam megszólalni. Az már meg sem lep, hogy enyhe pírtól van melegem, pedig nem először és nem is tizedjére látsz hiányos öltözékben, valahogy mégis szükségem van rá, hogy így nézz rám. Pedig, ha jól rémlik régebben említettem, hogy azt hittem a dinnyemellű, neccharisnyás szőke cicák az eseteid. Mégis mindig meggyőzöl az ellenkezőjéről és mégis előttem ülsz ruhátlan kísértőként és az ujjaim már a hajadban simogatnak. - Az iskolai tanárnénim. - felnevetek halkan és már rajtad támaszkodom egy meggyőzős fajta csókért, hátha emlékszel rá, hogy ágyba is invitáltál, a fürdést pedig grátiszként jelölted valami beszélgetés mellé. A hajamba markoló ujjaid, az ízed a te meggyőzésed, már levegőért kapkodok, mikor felegyenesedem. Ismerem azt a légvételt is, értem, érzem belül is. - Csigavér. - dörzsölöm el az ízed az ajkaimon, pedig alig 20 perce még én siettem volna veled, de most megkukulok a látványtól, pedig csak beszállsz a hülye kádba. Mocskosak..sóhajtok. Egyik lábamról helyezem a súlyt a másikra, mintha vacillálnék a kérdéskörön, végül belépek a kádba és bele is süllyedek kényelmesen. Azaz tenném, de az öledben igazad van, sokkal jobb. Legyőzötten nyögök fel, ez a meccs már úgyis eldőlt akkor, amikor bejöttünk az ajtón, nemde? Igazítok, hogy a kezdeti kellemetlenség eltűnjön és melletted támaszkodom meg, míg magamba engedlek és lehunyt szemekkel üdvözlöm a pillanatunkat. Két ujjam fektetem a szádra, várj rám egy kicsit, amíg megszoklak és tudok mozdulni, míg elégedett sóhajokat nem csalsz ki belőlem. - Abban vagyok egészen biztos, hogy a tiéd vagyok, mon chat. - végre, és ezt ki akarom maradéktalanul használni, szóval mielőtt több vallomást szórnék a füledbe, mint illene, csókkal rontom a beszéd esélyeit és egyszerűen átadom magam az ösztönös mozdulatoknak, a nyögéseknek, amik lecsorognak a fürdőszobád faláról és a fullasztó csókjainknak.
-Akkor az iskolai tanárnénid még nem dugott sosem egy jót. -vontam meg a vállamat egy ördögi vigyorral. Miután véget ért az egymás kínzása csókokkal, inkább a kádba másztam, hogy így élvezhessem a látványt, ahogy némi bizonytalankodás után ő is bemászott mellém, vagyis csak mellém akart volna, de megelőztem egy gyors mozdulattal, hogy az ölembe húzhassam. A sóhajai, a lehunyt szemmel való néma élvezkedése egy elégedett mosolyt csalt az arcomra, kiélvezve minden édes pillantot, hogy megint ennyire közel kerülhettünk egymáshoz. Az újban mindig van valami izgalmas, valami ismeretlen, de tény, hogy a megszokott kellő biztonságot ad ahhoz, hogy végül mind azt akarjuk. Legalábbis ideiglenesen. Olyan ez, mint amikor valakinek van egy állandó lakása, de onnan folyton menni, utazni kell. Így jobban értékeled, ha végre hazaérsz. -Mhm, mindig az enyém vagy, és nem is lehetsz senki másé. -támasztottam meg egy pillanatra a homlokomat az övén, de aztán hozzá hasonlóan én is igyekeztem elveszni a pillanatban, a csókokban, a nyögésekben, a sóhajokban. Annak a keverékében, hogy a víz is hidegnek tűnt a felhevült bőréhez képest, ami az enyémhez ért.
Jó pár szenvedélyes pillanattal és menettel később, az ágyamban fekve, egy cigivel a számban néztem a mellettem lévő nőre. Lustán pislogtam párat, nagyot nyújtózva, hogy az agyam ismét beinduljon, mivel nem felejtettem el a korábbi történéseket. -Szóval mi is az, hogy nem rég érkeztél? Ő miért tudta, hogy jövő héten még itt leszel, miközben én azt sem, hogy már itt vagy? Ki volt ez? Mi a munkája? Mit akarsz azzal az épülettel, amiben azok a csövesek laknak most? Utálom, amikor nem mondanak el nekem dolgokat. Te sem szeretnéd, ha idegesnek kellene lennem, nem? -vontam fel várakozón a szemöldökömet.
Re: One scotch, one cigarette..there's a blues song
Pént. Szept. 08 2023, 13:06
Azi - Lotte
“You don’t know much about me, do you?”
Nem hiszem, hogy mondtam volna, de a "tanárnénim", aki gyerekként inkább amolyan magántanítói státuszt töltött be, míg apám úgy nem érezte, hogy én is mehetek közösségbe Célie után, kefélt a sofőrünkkel és nagy botrány közepette távozott, én meg utána egy magánsuliban találtam magam, ami őszintén szólva nem volt igazán ellenemre. Ezt mondjuk nem szándékozom elmesélni, talán soha, talán csak nem mostanság. Féltem ezt a valamit, amit kaptam tőled és amit a miénknek nevezhetünk. Féltem, hogy elillan és többé nem állsz velem szóba azért, mert hazudtam magamról. Ezért sem kívánok most beszélgetni, ha már így alakult az este, ahogy. Hozzád simulva és kitöltve, két nyögés és sóhaj között úgy érzem, végre visszakapom a békességemet. Vétek, hogy ennyi ideig nem tudtam jönni, de azt sem tudom, hogyan oldanám meg a két életem, ha bejelenteném, végleg itt maradok a városban. Nem is akarok még erre gondolni, csak ki akarom használni, ami most a miénk lehet, amit elveszek belőled és amit te belőlem. És erre felelni sem tudok, most elfogynak a szavak és azt akarom, hogy te se beszélj, ne gondolkodj csak szeress kicsit ma éjjel, mielőtt szembe kell nézzek a valósággal és elásom magam a munkába.
Tudom, hogy most bizonyára csillognak a szemeim, de olyan kellemes bizsergés van bennem, ami feltölt energiával és mosolyognom kell tőle. Azt hiszem, nincs okom a panaszra, ez valami olyan üdvözléses találkozás volt, amire fogalmam sem volt, mennyire szükségem volt már rá. Rád. Biztos meg kellene mozdulni, de most jó érzés csak hanyatt feküdni és a plafont bámulni, a perifériámban a látványoddal. És..jön a sorozatlövés a kérdések armadájával. Pedig azt hittem kellően le lettél te is szívva ahhoz, hogy ezeken most sikerüljön átlendülni és a lényegtelenségbe süllyeszteni őket. - Lassan ügyvédért kiáltok egy ilyen vallatás alatt. - sóhajjal fordulok az oldalamra, hogy lássalak is. Elnyúlok én is egy cigiért, időszerű lenne, hogy végre összejöjjön. Nyújtom a kezem egy gyújtóért és próbálok gondolkodni is. - Mint mondtam, nemrég jöttem és annyi minden szakadt rám, hogy előbb próbáltam elintézni és utána terveztelek felhívni. - igen, majdnem egy hónapja volt már az a nemrég és ezalatt költöztem szállodából a lakásomra, megnyitottuk az irodát és még mindig van egy csomó szarság, amit el kell intézni. De még mindig Patrick.. - Azi most min húztad fel magad tulajdonképpen? - ülök fel törökülésbe és komoly arccal nézlek - Sosem kérdezted, hogy mi a munkám és kikkel dolgozom együtt. Ennyire zavar, hogy láttál Patrickkel beszélgetni? - komolyan kérdezem. Persze, jogosan haragudhatsz, amiért nem tudtál róla, hogy megérkeztem. Zavartan tekergetem a hajam és sóhajtok egyet. - Patrick alapvetően ügyvéd, de sok mást is csinál. Az épület pedig azért "kell" - idézőjelelek -, mert ha lebontják, a terület értékesíthető. Nekem van rá vevőm otthonról, de kicsit nagyot ígértem és ők már készpénznek veszik a dolgot. Tehát muszáj - aláhúzva, kiemelve - hogy Patrick főnökén átfusson a dolog és az a merev liba hajlandó legyen jutányos áron távozni onnan. - hadarom el a zanzásított igazságot. - Egy hetembe került, hogy összehozzam a találkozót és még a kettőjükét is. - igen, most akkor tudd azt, hogy legalább egy hete itt vagyok. - Tudom, hogy fel kellett volna hívjalak, de ezt el kellett intéznem. - amit talán meg sem értesz, mert nem a híd alatt élsz és igazából a klub is ott van, de.. - Ezért tudja, hogy itt leszek, mert találkozunk a jövőhéten is. - bár ezt hallottad, nem érhet túl nagy meglepetésként. Óvatos tekintettel nézek rád, nem tudom ezt a választ mennyire értékeled elfogadhatónak és mennyire nem. Ha nem, akkor talán nem most közlöm a hírt, hogy bébi, itt élek.
-Vallatás? Ha jól tudom, házasok vagyunk, nem? Vagy talán titkokra kérdeztem rá? –vontam fel a szemöldökömet, miközben odaadtam neki az öngyújtómat az éjjeliszekrényről. -Ha előbb felhívsz, akkor segíthettem volna. Tudod, hogy az üzlet, a bájolgás, a megjátszás, meg ehhez hasonlók a fő profilom. –ott volt, amikor átvettem a Lucifert, és akkor is, amikor tárgyaltam különféle cégekkel, hogy időnként küldjék hozzánk kikapcsolni a túlhajtott munkásaikat, mi nem áruljuk be őket senkinek sem. -Nem! Az zavar, hogy ő tudta, hogy itt vagy, én meg nem. Előbb találkozott veled, mint én. És ha nem megyek oda, akkor csak el kellett volna hinnem, hogy ő csak egy üzletelős akárki? Persze, hogy nem kérdeztem, mert annyit tudtam, hogy valamiért ingáznod kell Európa és Amerika között, elfogadtam. De sosem csináltál ilyeneket a hátam mögött. –fontam össze magam előtt a karjaimat, összehúzott szemekkel vizsgálgatva a vonásait, ahogy felült mellettem. -Már megszoktam, hogy mindig ide-oda ingázol, ez nem érdekel. De most sokkal több időre tűntél el, mint szoktál, és utálom a gondolatát is, hogy ki tudja, tényleg felhívtál volna-e, ha ma nem futunk össze. Ha véletlen belém botlasz az utcán, akkor mit mondtál volna? „Jajj, épp hozzád indultam.” És mondjuk Brooklyn-ban lettünk volna. Nagyon hihető. Ráadásul… már legalább egy hete itt vagy, és nekem annyit nem mondtál, hogy szevasz. Egy SMS-t írhattál volna, hogy itt vagy, de dolgod van, egy hét múlva találkozunk. Ez olyan geci nehéz lett volna? –utálom, ha mellőznek, nem bírom elviselni a gondolatát, hogy nem én vagyok a legfontosabb. -Plusz akkor segíthettem volna már korábban megbűvölni azt a merev libát. –vontam meg a vállamat hanyagul. -Mhm, és meddig maradsz pontosan? Plusz… nálam akarsz maradni, vagy a szállodában? –néztem rá kérdőn, elnyomva a saját cigimet. Megvártam, hogy elszívja végre azt a nyomorult dohányt ő is, amit a találkozásunk óta nem sikerült neki, hogy aztán ragadozókat megszégyenítő gyorsasággal gyűrhessem magam alá, a csuklóit az ágyra szorítva. -Nem csinálhatod ezt velem, hogy idejössz, ennyi idő kihagyás után, és nem szólsz róla. Gondolj bele, mit mulasztottál volna el, ha most nem futunk egymásba abban a bárban. –vizsgálgattam előbb a szemeit, aztán a száját, hogy lehajolva kiharcolhassak magamnak egy erőszakos, követelőző csókot tőle.
Re: One scotch, one cigarette..there's a blues song
Pént. Szept. 08 2023, 18:31
Azi - Lotte
“You don’t know much about me, do you?”
Még mindjárt el is szégyellem magam, hogy annak érzem, ami. Egy vallatás. Ennyi kérdést a bíróságon nem tesznek fel hirtelen. Ezek szerint jobban berágtál, mint gondoltam. Valahol pedig tisztában vagyok vele, hogy igazad van. Fel kellett volna hívjalak. TUDOM én is, a fenébe is.. - Nem, csak furcsa a nagy érdeklődésed, ennyi az egész. - mert eddig nem volt így, igaz, többször már a reptérről szóltam, hogy megjöttem. Sőt, lényegében mindig. Mert téged meglepni azért nem olyan egyszerű dolog, mint azt bárki gondolná. Ráadásul mindig akartam, hogy tudj rólam. Mindig. Amíg nem Charlotte-ként jöttem ebbe az országba. - De vannak dolgok, amikben nem kérhetek örökké segítséget. - megjelenik egy félmosoly az arcomon, tudom bizony, hogy mennyire a főprofilod mind, amit felsoroltál. - Mert egyedül kell megtanulnom őket. - ez biztos gyenge kifogásnak hangzik, pedig valójában tényleg tanulni küldött ide az apám. Bizonyítani. Illetve én könyörögtem ki tőle, jórészt MIATTAD, de hát ezt nem mondhatom meg. - Mert ő tényleg csak egy üzlettárs! - úgy érzem meg kell azért ezt a részét védenem az elmédnek attól a részétől, ami feltételezett dolgokat gondol rólam és Patrickről. - Nem kiemelendő valaki a történetben. De oké, értem mit akarsz mondani. - értem, persze, hogy értem és rá kell gyújtanom, mielőtt belevágunk a többi kérdésbe és módszeresen baszhatsz le, ami részint tényleg jogos...de egyébként meg talán egy kis túlzás van benne. Ezért biggyesztem le az ajkam és veszek fel pótcselekvést. - Elég érdekesen reagálsz most rá ahhoz képest, hogy nem érdekel. - sandítok rád két slukk között. Sose kérdeztél én meg nem akartam mesélésbe fogni, tehát mondhatjuk, hogy baszottul kényelmes helyzeteket éltünk meg mi ketten. - Biztos kielégített volna egy ilyen üzenet. - felvonom a szemöldököm, hát a gőz kicsapott volna a füleden, ha tudod, hogy itt vagyok és majd valamikor megkereslek, mert dolgom van. Meg ahogy azt előadod... - Igen, felhívtalak volna, mindenképpen felhívtalak volna. Aziel ne csináld már.. - harapok az ajkamba, ennyire megbántottalak volna ezzel? Pedig nem úgy tűnt a bárban sem, sőt, azóta pedig egyáltalán nem. - Tudod, hogy nem szeretek nélküled lenni, de most muszáj volt. - ez az érv sem hangzik annyira igaznak, mint amennyire valójában az. Nem tehettem meg, hogy veled legyek. - Ha beszélünk, akkor úgyis idejöttem volna és pontosan ugyanezt csináltuk volna és igen, most nem lehettem veled. - mert elvonod a figyelmem, tiéd az időm, a testem, a lelkem és akkor nem dolgozom és apám hazarángat. Neem, az a forgatókönyv nem jöhet létre. Tovább csavargatom a hajamat, mert ki kell találnom, hogy kérjek még századik módiban is bocsánatot tőled. - Nem kérhettelek meg rá. - én nem, a feleséged megkérhetne, de én nem tehetem. Na meg, ha ennyit nem tudok saját erőből összehozni, akkor mit akarok mégis? Jaj, ez a kérdés. Ez az, amitől egyszerre vagyok izgatott és amitől baromira féltem is, hogy végül eszedbe fog jutni. - Nem akarok szállodába menni. - felelem halkan, miért akarnék elmenni tőled? De valamit ki kell találnom erre az egészre, mert ha azt mondom, hogy egy lakásban élek, kiborulsz. Megint. Elnyomom a cigim és mire eldönteném mit mondok, már hanyatt is döntesz, pedig most éppen nem ennél a fejezetnél vagyunk. Próbálnám mozdítani a karjaimat, magamat, de belepréselsz a matracba. - Várj, várj.. - mocorgok alattad szerencsétlenül. Mit mulasztottam volna? Jobban tisztában vagyok vele vélhetően, mint te, drágám.. - Veled ellentétben én tisztában voltam vele, milyen közel vagy és nekem sokkal szarabb volt. - úgy itt lenni, hogy nem tudod, hogy nem beszélhetünk, nem érezhetlek magamban, magam mellett. A csókod követel és csak a fejem tudom felemelni hozzád, nem tudlak átölelni, hát nyavalygósan nyögök benne. - Eszedbe se jusson.. - hisz még csak egy cigit szívtál el és még beszélnünk kell, nem vonhatod el a figyelmem, így is prímán beetettél az élvezkedéssel, hogy nem akarsz te semmiről beszélni, túl vagyunk Patricken meg mindenen. Felemelkedem egy csókért, hátha közben elengeded a csuklóimat is, de most akarom az ajkaidat az enyémekre. Jobb, mint vitatkozni..
-Nagyon szépen kérlek, hogy ne kísértsd a sorsodat. Persze, hogy így reagálok rá, hányszor mondjam még el? Értem, hogy üzleti dolgaid vannak most, de igen, kielégített volna. Simán. -mivel akkor is élem az életem, ha nem vagy itt, szóval kurva mindegy. De legalább nem éreztem volna magam úgy, mint akit mellőztek, mint akinek nem is akartak szólni erről. Már itt van egy hete, és mindenféle jöttment előbb tudott róla, mint én. Nem érdekel ez a pacák, nem érdekel az épület. Ezek elvek. Neki hogy esne, ha én mennék el Párizsba és mondjuk véletlen futna össze velem?! -Mhm, hát persze. -zártam le ezt a felhívós dolgot inkább ennyivel. Ez a hajó már elment, és sajnos nem hiszem el, hogy tényleg így tett volna. Sőőőőőőt. -Muszáj? Mégis miért? Mi az, ami miatt nem kereshettél? -néztem rá felvont szemöldökkel. Most akkor mondjad csak. Felvont szemöldökkel meredtem rá tovább, ahogy közölte, hogy nem akar szállodába menni, de olyan halkan nyögte be ezt, hogy csoda, hogy hallottam. -Oké, és ez mit jelent? Nálam akarsz maradni? Vagy lakást akarsz, vagy mit szeretnél, mert nem igazán értem, most mi van. Meddig maradsz? -néztem rá kérdőn, szinte számonkérőn téve fel a kérdéseimet neki, hogy aztán végül magam alá fordíthassam. E fölött a helyzet fölött legalább van uralmam, van ráhatásom, így akkor sem engedtem el, amikor mocorogni kezdett. -Sokkal szarabb? Komolyan ezzel jössz? -néztem le rá hitetlenül, majd némileg idegesen. -Micsoda ne jusson eszembe? -vontam fel a szemöldököm, viszonozva a csókját, hogy aztán fordíthassak a helyzetünkön és magam fölé emelhessem, hogy így nézhessek rá tovább. Finoman kulcsoltam az ujjaimat a dereka köré, a tekintetemmel az övét keresve. -Mi az, amit nem akarsz nekem megmondani? Rendőr vagy és lekapcsolsz füvezésért, vagy mi? -azt megnézném.
Re: One scotch, one cigarette..there's a blues song
Szomb. Szept. 09 2023, 00:17
Azi - Lotte
“You don’t know much about me, do you?”
Felsóhajtok, mi az, hogy ne kísértsem a sorsomat? Értem, hogy haragszol, érzem is és nem tudom már meg nem történtté tenni. Ha lenne legközelebb, akkor másképp csinálnám. De nem lesz, mert már itt élek és ezen nem áll szándékomban változtatni. Vagyis akkor igen, ha villámokat szór a szemed éppen. - Megértettem és már mondtam, hogy sajnálom! - hát mit szeretnél még hallani tőlem? Hogy nagyon sajnálom? Rohadtul? Hogy egy szemét picsa vagyok? Huh, hogy miért kell elromlania a boldog kielégüléseim utáni zen érzésnek?! Miért? Átléphettünk volna ezeken, hiszen végeredményben tudod, nem azért jöttem vissza, hogy a szeretőmmel henteregjek és nem is azért, mert mit tudom én mit tervezek éppen. - Ne csináld már, most miért hazudnék ebben? - ha már egyéb helyzetekben sajnos kénytelen vagyok. De tényleg fel akartalak hívni, hát még ide is költöztem ebbe az országba! Amit jelenleg nyilván nem vennél sem áldozatnak, sem valamiféle romantikus bizonygatásnak, de cserébe leszólhatnál érte, hogy nem kértél ilyesmire. Annyira tudtam, hogy rákérdezel a részletekre. Nem tudsz mellettük elmenni, de miért nem? Ez már elmúlt, most itt vagyunk együtt és, ha rajtam múlik, így is maradunk, na! Újból felsóhajtok, hát most mondtam el, te csacsi. - Mert akkor nem a munkámra figyeltem volna. Nincs itt semmiféle összeesküvés, csak ha éppen együtt vagyunk, akkor én is száz százalékosan jelen akarok lenni és nem mondjuk Patrickkel telefonálgatni este 11-kor, vagy bárokban hajkurászni őt, hogy miért nem veszi fel a telefonját. - sokat futottam a cégük után, mert ha ezt eltolom és apám úgy minősít, hogy nem éri meg itt mozgolódni, akkor megint hazarendel és én már nem akarok visszamenni. Belefáradtam, hogy rángat. Halkan reagálok a nevetséges kérdésre, hogy akarok-e szállodába menni. Hogy fordulhat meg ilyen a fejedben? - Persze, hogy nálad akarok maradni. Még a kérdés is nevetséges.. - és megint ki akarom kerülni a választ, hogy meddig maradok, mert nem találtam ki még, hogy ezt hogyan vezessem fel. Más valaki talán örülne, de te? Nem tudom megjósolni a reakciódat, nem tudlak kiszámítani, eltervezni. És kezdem magam felhúzni azon, hogy bizonygatok valamit, amit tudsz és nem akarsz nekem hinni, vagy nem is tudom. Biztos normális, hogy most pár dolog nem tiszta, de ne akard, hogy ezt így folytassuk. Ezért ér annyira váratlanul, ahogy mozdulsz. A súlyod és a fogásod, ami lent tart a csókkal, ami meg felégeti az ajkaimat is. Az erőlködéstől gyorsabban veszem a levegőt és úgy nézek a szemedbe. - Talán nem? Én tudtam, hogy nem vagy messze, tehát nekem volt szarabb. - míg te azt tudtad, hogy Párizsban vagyok és majd valamikor, egyszer visszajövök. Közelről látva pedig fáj, hogy veszekszünk éppen, vagy nem is tudom mit csinálunk. De mozdítom a csípőm, legyen egyértelmű, hogy mi ne jusson az eszedbe most. Nem dőlök el, mikor fordulunk és ezért kitüntetem magam, a mellkasodra fektetem a tenyereimet. A rendőr dolgon felnevetek. - Ha az lennék, nem gondolod, hogy a kluboddal zsarolnálak inkább a füvezés helyett? - nézek le rád kíváncsian. A korrupt rendőrárnyékod lennék valószínűleg, de mivel ez a veszély nem fenyeget, marad valami más. Kínosan felnevetek, mintha legalábbis azt készülnék bejelenteni, hogy van egy gyerekünk odaát Európában. Pedig nincs. - Fogalmam sincs, hogy mondjam el. - és ez annyira sok mindenre igaz. Annyira nagyon. Babrálok a lepedővel, most bárhová szívesebben néznék, mint rád. Kibontakozom a tartásból és lemászom rólad és az ágyról is, hogy járkálhassak egy kicsit. Ha nem örülsz majd, az...az mocskos rossz lesz. - Nos..én, nem így terveztem megmondani, de.. - már megint sóhajtok, nem tudom, neked miért nem tudom előadni egyszerűen. - szóval, ha ezt az üzletet nem cseszem el, akkor véglegesen itt maradhatok. És ezt valami megfelelő alkalomkor szerettem volna bejelenteni neked. Ezért volt olyan rohadt fontos, hogy minden tökéletesen menjen. - most hanyagoljuk a nüansznyi tényt, hogy már itt élek és van is hol élnem. - De most fogalmam sincs, hogy ennek egyáltalán tudsz-e örülni. - és baromira aggódom azért, hogy nem fogsz.
-Vagy mondjuk szólhatnál, hogy valami hülye nem veszi fel a telefont, és fel kell hívni az irodát, aminek dolgozik, hogy sorry, de a munkásuk nem végzi azt, amiért fizetnek neki. Ez nem így megy, hogy valakivel találkozót beszélek meg, üzletelek, és akkor baszok felvenni neki a telefont. –forgattam meg a szemeimet. Mondtam, hogy ez a Patrick egy barom. És jaaa, jelen akarsz lenni, de pontosan tudod, hogy én is vezetek valamit, vagy üzletelek, vagy hívjuk, aminek akarjuk. Nekem is van, hogy este 11-kor ott kell lennem, sőőőőt. Nightclub-om van, ha nem tűnt volna fel. -Meddig? –néztem le rá, amint kijelentette, hogy nálam akar maradni. Tök jó, de meddig?! Miért kell állandóan terelni?! -Kinek a hibája, hogy nem érhettél el, pedig a közelben voltam? –néztem le rá összehúzott szemekkel, olyan dacosan köpve a szavakat, ahogy nagyon ritkán szoktam. Nem akartam úgy hangzani, mint egy sértett gyerek, de tudnia kell, hogy ezt ő generálta. Napközben mindketten dolgozunk, este pedig lehetett volna itt is. Nem tudom, most mi annyira más, mint szokott?! -Deeee, lehet… na nem mintha a klub annyira illegális lenne… -pislogtam fel rá ártatlanul, de aztán csak úgy néztem rá, mint aki mindjárt elájul. -Jajj ne, ugye nincs gyerekünk? Nagyon nem hiányozna egy kölyök az életemből. –ráztam meg a fejemet egy sóhajjal. Nem lennék jó apa, és nem is akarok apa lenni. A-a. Nincs az az isten. Jó nekem így. Édes szabadság. Türelmesen pislogva vártam, hogy a lemászós közjátéka után végre megszólaljon. Felültem, hogy az egyik térdemet felhúzva azon támaszkodhassak meg. A szemem követte a fel-alá járkáló női alakot, aztán ahogy megszólalt, nagyokat pislogtam rá. -Várj… mi? Ideköltözöl? Az USA-ba? És hol fogsz lakni? –néztem rá értetlenül. Persze evidens lenne, hogy velem, de ő eddig távolsági feleség volt, és mindkettőnknek sokkal könnyebb volt így. Könnyebb fenntartani a tökéletes harmónia látszatát, azt, hogy hiányzik, ha nem itt van, hanem valahol teljesen máshol. Ráadásul sosem laktam együtt senkivel, legalábbis nem így. Ez valami… -Örülök, persze, csak… váratlan. –néztem rá némi nagy szemekkel való pislogással. -Pontosan mit is dolgozol? Miért jössz hirtelen ide? Eddig miért nem költöztél az USA-ba? Szabad ember vagy, egy felnőtt nő. Ki dönti el helyetted, mit tehetsz és mit nem?
Re: One scotch, one cigarette..there's a blues song
Vas. Szept. 10 2023, 15:48
Azi - Lotte
“You don’t know much about me, do you?”
- Én is tudom, hogy nem így megy és felhívtam az irodájukat. De ez is olyan, hogy úgyis nekem kellett őt elérnem, megkeresnem. - belezsarolni egy találkozóba jóformán, de ez most mellékes - Szóval, ha szólok is...mit csinálsz? Megkeresed és elém rángatod? - legyintek, nyilván nem így lenne és hallgatnod sem kellett soha, hogy én a munkám miatt stresszelek, vagy puffogok az ilyenek miatt, mint Patrick, vagy épp az asszisztensem, Minnie egér. Igazából baromira nagyon szeretnék valakivel, akárkivel beszélni róla, hogy mi ér, mitől félek, min aggódom, de ezt a helyzetet magamnak generáltam és nem tudok rajta változtatni. Ezért nem felelek megint a kérdésedre, de úgyis ki fogod szedni belőlem, ennyire már ismerlek. - Az enyém. Most örülsz? - kicsit vádló a kérdés, de már elmondtam miért nem hívtalak fel, most miért kell még szívni vele a véremet? - De attól még szar volt. - mondjuk ki, jusson el a fejedbe, hogy így van. Dolgozd fel a tényt, hogy hiányoztál és fel akartalak hívni, de ezer dolgot kellett működőképessé tennem. Kezdve azzal, hogy berendeztem az irodámat, aztán a lakásomat. Kicsit enged bennem a feszültség, az aggodalom növekszik. Tudod, hogy valamit sumákolok és tudom, hogy addig nem nyugszol meg, amíg el nem mondom. Kicsit enyhít ez a rendőrös dolog is és simán csőbe is húzhatnál vele. Az ártatlan arcodon felnevetek. - Ó, mindenhol lehet találni valamit, mon chat. - marad a mosolygás, na nem mintha a klubod bármilyen szinten bele akarnám keverni az én dolgaimba. Újra felnevetek a gyerek dolgon. Ennek még a gondolata is ijesztő. Szerintem apám nem akarja, hogy tőlem legyen unokája. Nekem a céget szánta, az anya szerepkörét pedig Célie-nek. - Nem, nincs gyerekünk. Különben is, ha lenne, akkor szerinted leraknám otthon, mint valami nem kívánatos csomagot? - igen, nevetek rajta. A feltételezésen is. Valahogy sosem gondoltam arra, hogy gyerekünk legyen. Az maga lenne a káosz, ráadásul...huh, nem. Nem, nem. Mindent megkomplikálna. Mindent. De azért elmondom járkálva a nagy helyzetet, legalábbis a rád eső részét a dolognak. És igazából valami..örömfélét várnék megjelenni az arcodon, hogy már nem kell kétlaki életmódot folytatnom és akkor meg annyit lehetünk együtt, amennyit szeretnénk. Többé kevésbé. A lakhatásos kérdés bántón csendül. Ezek szerint nem is evidens neked, hogy nálad. Tény, hogy ez nagyban megkönnyítené az életemet, de attól még bántó, na! - Már ideköltöztem. - gyakorlatilag mindenem itt van, ami kell és ugyan még azt gondolod, hogy egy hotelben élek. - A holmijaim a héten jöttek meg. - Jobban mondva az elmúlt három hétben érkeztek és próbáltam valami rendszert teremteni az agyvérzés közepette. - De a jelek szerint nem itt. - félrenézek, legalább tehetnél úgy, mintha boldoggá tenne a tényem. Én meg találhatnám ki, hogy hogyan menedzseljek mindent. De akkor legyen így, drágám. - Az arcod inkább némi sokkról árulkodik, nem örömről. - szúrom be a megjegyzést. És megint megjönnek a kérdések, szóval nem nagyon kerülgetek most már, inkább csak..úgy gondolom, hogy kihagyom a lényeget. Ami pedig sajnos az, hogy nem az vagyok, akinek gondolsz és az, aki átköltözött ide, nem a feleséged. - Egy vállalatnál vagyok projektfelelős. Francia cég. - mielőtt még az adószámunk felmerülne esetleg - Hirtelen? Aziel, négy évet én azért nem mondanék olyan hirtelennek. - szóval tényleg nem örülsz nekem. - Azért nem, mert nem volt itt székhelyük és pár héttel ezelőttig az sem volt biztos, hogy tényleg lesz. Így viszont jöttem én is. A főnököm elég...kemény menet volt. De most bizonyíthatok neki is és magamnak is. - sétálok a szekrényhez és találomra kiveszem az egyik pólódat. Pedig az első gondolatom az volt, hogy felszedem a ruháimat a fürdőszobából és inkább elmegyek, itt hagylak a sokkodban. Belebújok és már megint a hajamat csavargatom. Azt hiszem mégsem nyögtem ki magamból minden feszültséget. - Felnőtt nő, akinek van egy családja is. - akik egy hangot nem tudnak rólad, kedvesem - Apám gyűlöli ezt az országot. Talán azért, mert a nővérem ide szökött évekkel ezelőtt. - a tékozló leánya, aki ellent mert neki mondani. Példátlan, monsieur Dupontnál ilyesmi nincs a forgatókönyvekben. - Mielőtt megkérdeznéd, nem tudom hol van, azt sem, hogy milyen néven éli az életét. - és azt sem, hogy meg tudok-e neki valaha bocsátani azért, hogy ott hagyott a romok között, amit csinált. Felsóhajtok, ahogy rád nézek. Ahogy ott ülsz az ágyon, igazán éteri...de, akkor tisztázzunk le pár dolgot. - Figyelj, a jelek szerint erre - mutatok kettőnkre - nem állsz igazán készen. Megértem. - kesernyés a mosolyom, a legkevésbé sem őszinte. Dehogy értem meg. - Nem költözöm ide, most nem. - javítom is magam, mielőtt ráharapsz erre a részletre. - Így nem...nem kell rögtön beleugrani az együttélésbe. - olyan rohadt szar ezt kimondani, borzasztó. Szinte gépiesnek érzem a hangom is.
Kezdőlap
~ 
