Nincs bajom a másokkal való csevegéssel. Ha kedvelek valakit, tulajdonképpen bármiről elbeszélgetek vele, de szerintem ezzel nagyon nem vagyok egyedül. Ettől függetlenül úgy gondolom, minden fodrásznak van legalább egy különleges képessége, ez pedig nem más, mint az ügyfelekkel való zavartalan kommunikáció, vagy épp annak hiánya, amikor egy-egy vendég olyan energiát áraszt, amivel nem igazán érintkezne az ember. Vannak, akik nem érzékelik mikor kellene befogni a szájukat, vagy mikor pletykálhatnak nyíltan bizonyos dolgokról. A fodrászok, kozmetikusok és műkörmösök minden bizonnyal valamilyen plusz képzésen vesznek részt, hogy profivá váljanak ebben. Gondolom én azért nem tudok erről, mert nem jutottam el addig a képzésen, hogy engem is bevegyenek ebbe a titokzatos kis körbe. Ettől függetlenül nem panaszkodtam. Lehet, hogy néha nagyon soknak találtam azokat az embereket, akikkel a többi munkám során találkoztam, de ha teljesen egyedül, illetve csak az öcsém társaságában kellene töltenem a szabadnapjaimat, megőrülnék. Jellemzően olyan embereket vállaltam, akikkel jól el tudtam beszélgetni, mert kellemetlen lett volna, ha végig csendben vagyunk egy hajvágás vagy festés alkalmával, de az is, ha végig kellene vitáznom valakivel. Még az is lehet, hogy valamilyen végzetes hibát is elkövettem volna közben és az illető teljesen más frizurával - plusz fizetés nélkül - távozott volna.Ha mégsem volt kedvem bájcsevegni másokkal, egyszerűen lemondtam aznapra az időpontokat. Mivel nem vagyok hivatalosan fodrász és a pénz amit megkeresek nincs sehová bejelentve, úgy érzem megengedhetem magamnak ezt a luxust. Visszatérünk rá, amikor mindenkinek alkalmas, jellemzően egy-két nappal később. Tylarral néha nehezebb volt összeegyeztetni egy időpontot, mint bármelyik nővel, akinek foglalkoztam már a hajával. Nem azért, mert annyira nehéz eset lenne, szimplán csak vannak időszakok, amikor neki is olyan mennyiségű munka szakad a nyakába, amikor arról is megfeledkezik, hogy egyáltalán nő a haja. Ami egyébként meglepően gyorsan nőtt, még azután is, hogy néha rábeszéltem őt egy egészen szokatlan színre. A kéket, vagy épp a padlizsánlilát például tökre nem nevezném megszokottnak. Habár láttam már elég érdekes kombinációkat a ruhaüzletben is, ahol egyébként dolgozom - igen, most arra a lányra gondolok, akinek sötétvörösből narancssárgába ment át a haja, és egyáltalán nem nézett ki jól együtt. Persze az is lehet, hogy inkább a fodrászát kellene hibáztatnom, akinek nem sikerült megfelelően kiviteleznie a színeket. - Nem, nem találtam még lakást a te környékeden, hogy halálra tudjalak idegesíteni - feleltem nevetve. Igazság szerint mindketten annyit dolgozunk, hogy valószínűleg állandóan elkerültük volna egymást, vagy történetesen csak ugyanabban az időpontban esnénk haza, amikor köszönésnél többre sincs energiánk. A vicc kedvéért mégis megérte ezzel fenyegetni. - Átgondolom amíg készen leszünk a hajaddal és visszatérünk rá, jó? - Megvártam a válaszát, csak azután bólintottam egy nagyot. Kedves volt tőle a felajánlás, habár én még mindig hittem benne, hogy meg tudom védeni magamat - bizonyos dolgoktól. Ezen a környéken alapvetően mindenre gondolni kell és rengeteg olyan bűncselekmény is történik, amit csak szerencsével lehetne túlélni. - Múltkor valaki lekoptatta nekem Marcot és azt mondta szükségem van egy önvédelmi tanfolyamra, vagy egy késre. Szerinted..? - Nevetve csóváltam meg a fejemet, a gondolataimat azonban nagyon is lefoglalták bizonyos kérdések Isaiah-val kapcsolatban. Vajon tényleg komolyan gondolta a dolgot és hajlandó lenne ő maga tanítani nekem bármilyen technikát? Finoman megráztam a fejemet, amivel egyben emlékeztettem is magamat arra, hogy olyan dolgokról, mint Isi visszatérése a környékre, az olyan nőknek mint én, egyáltalán nem kellene álmodoznia. - A nővérednél voltál? A mi reszortunk az asztrológia és a szakítás utána fodrászkodás. - Kérdőn pillantottam rá, részben elviccelve az egészet. A családja többi tagjával csupán hallomásból voltam ismerős, de mind jófejnek tűntek, szóval biztosan a nővére is az. Efelől kétségem sem volt. - Sokat kell majd nézegetni magadat a tükörben, hogy segítsen az új frizura. - Ez a megjegyzés nem volt más, pusztán logika. Hogy lehetne valaki boldog, ha nem nézegetheti azt a bizonyos új dolgot, amire pénzt költött? Ha meg a hajunkról van szó, automatikusan magunkat kell nézegetnünk. - Attól függ. Teljesen rám bízod magad, vagy inkább azt csináljuk, hogy adok választási lehetőséget és te döntesz? - Én teljesen rendben lettem volna mindkettővel. Ismertem Tylar haját, a munkáját és azt is, hogy eddig mennyi mindent engedett meg nekem, ami a kísérletezést illeti. - Igazából van valami, amit szívesen kipróbálnék, ha te is benne vagy. - Kérdőn voltam fel a szemöldökeimet. - Oké, én benne vagyok. - Beleegyező bólintást követően indultam tovább, a konyha felé. - Gyere, ülj le amíg elkészül a kávé - intettem a nem messze álló székek felé. Nem kellett mondanom neki, hogy érezze otthon magát, mert épp elégszer járt már itt és szinte minden alkalommal ezt hallotta tőlem. - Hű, azért ez elég váratlan. Mi történt? - Sok dolog eszembe jutott, de nem akartam azzal vádolni a most már ex-menyasszonyát, hogy megcsalta volna Tylart - azzal meg végképp nem, hogy mekkora hülyeséget csinált, ha tényleg így történt. Előbb hallani szerettem volna a válaszát. - Az öcsédnek örülök. Nem volt neki nehéz a váltás a középsuli után? - Azoktól a nőktől, akiknek egyetemista korú gyerekeik vannak mind azt hallottam, hogy sokaknak nehéz megszokni, hogy már nem fogják annyira a kezüket az egyetemen, mint korábban a középsuliban. Persze ez csomó pozitív szempontot is jelent, a fiatalok szempontjából. - Gondolom most, hogy ilyen nagyfiú már, megy a buli is a tanulás mellett. - Oldalpillantást vetettem Ty-ra. Nem csodálkoztam volna, ha a fiú annyira élvezi az életet, amennyire a körülmények megengedik neki. Tylar családja sem élt a legjobb körülmények között, de én mindig azt vettem észre rajta, hogy próbálja a lehetőségekhez mérten a legpozitívabban élni az életét. Ez pedig tetszett nekem. Valószínűleg azért kedveltem annyira őt. - Hé..! - Előbb a kezembe nyomott bankjegyre pillantottam, aztán a srácra. - Ne csináld már. - Sóhajtva pillantottam újra a bankjegyre, amire igenis nagy szükségem volt, de sosem kértem volna ennyit azért, mert megcsinálom a haját. Úgy éreztem, ha megpróbálnám visszaadni neki, azzal mindkettőnket kellemetlen helyzetbe hoznám, ezért nagy nehezen bár, de lenyeltem a büszkeségemet. - Ha elmondom Davienek, hogy miből van a szülinapi ajándéka, jobban fog szeretni téged, mint engem valaha. - Oldalba böktem őt, figyelve arra, hogy azért a szerveit ne üssem le. A pénz még azelőtt a megfelelő befőttes üvegbe helyeztem, hogy kinyitottam volna a konyhaszekrényt, ahonnan a kávénak szánt bögréket terveztem levenni. - Köszi, tényleg. - Teljesen őszintén csengett a hangom. - Ezért most valami különösen jó hajat kell alkotnom neked, hogy fel tudj majd szedni valaki mást a menyasszonyod helyett. - Mosolyogva pillantottam rá, próbálva egyben puhatolózni is ezzel a kijelentéssel, hogy vajon mennyire érinti még rosszul a párkapcsolata vége. A férfiak általában később jönnek csak rá, hogy pontosan hogyan is érinti őket, ha szakítanak valakivel. - Mi a helyzet a melóval? - Nem értek az autókhoz, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetnék udvarias. Különben sem arra vagyok kíváncsi, hogy milyen autót szerelt mostanában, hanem hogy van-e még élete és némi ideje az alvásra a munkája mellett. - Mit kérsz bele? - A kávéra böktem, ami idő közben lefőtt és amit kitöltöttem magunknak a korábban előhalászott bögrékbe.
Nagyon álszent lennék, ha azt állítanám, hogy olyan férfi vagyok, akinek nem fontos a külseje, hiszen annak ellenére, hogy kifejezetten vonzódtam az autókhoz és minden máshoz, ami kapcsolatos volt velük, még mindig közelebb álltam egy klasszikus értelemben számított, metroszexuális férfihoz, mint ahhoz, ahogy alapvetően elképzeltek az emberek egy autószerelőt. Ehhez az viszont hozzátartozott, hogy a fizetésemből, fennmaradó részt, amit nem az öcsém tandíjára tettem félre, igyekeztem magamra költeni, mivel már nem volt menyasszonyom, apának pedig bármit venni körülbelül lehetetlen volt. Szóval lényegében el kellett dönteni azt, hogy min akarok és min érdemes spórolni. Nyilvánvalóan a ruházat volt az, ami a legnagyobb kiadást jelentette és összességében nem is annak a költségeiből akartam lecsípni. Nem az volt számomra a fontos, hogy márkás darabok legyenek rajtam, szimplán az volt a tapasztalatom, hogy egy Nike, Adidas Originals, Converse, vagy Vans cipő, már abból a mivoltjából is jobban bírta a terhelést, hogy szándékosan sportolásra lettek kitalálva. Az utcai cipők nagy része manapság nem volt elég strapabíró, és talán a ruháim nagy része nem volt hatalmas jelzésekkel ellátva, nagyon is odafigyeltem arra, hogy jó minőségűek legyenek. Egy ideje már rájöttem arra, hogy elég párszor beruházni egy kisebb tervező által elkészített, divatos darabra, amik talán öt tíz évig is húzhatják, mint bemenni egy H&M-be, és várni azt, hogy a különböző vegyszerekbe mártott cuccok szó szerint leolvadjanak, esetleg rohadjanak rólam. Pont ezért volt elég egyértelmű az, hogy havonta egy-két vagy akár egyetlen ruhadarabra sem futotta, szóval kreatívnak kellett lennem az öltözködéskor, emellett bizonyos szolgáltatásokat vagy teljesen el kellett engednem, vagy olyan emberekre kellett bíznom magam, akik nem hivatalosan dolgoztak. Gondolok itt arra, hogy bármennyire is kívánta a testem, a masszőrről lemondtam egy ideje, illetve a körmeimet még mindig a nővérem vágta, mivel állította, hogy nagyon szép kezeim vannak, nem engedte, hogy teljesen tönkre tegyem őket. Emellett spóroltam a fodrászon is, mivel Tinához bármikor beugorhattam egy hajvágásra, ő pedig nem kérte el a szalonban fizetendő árat. Mondjuk férfiként nem is kellett attól aggódnom, hogy az átlagosan maximum félhosszúnak mondható, homlokomba érő tincsek aranyat érnének. Pedig Tina mindig azt mondta nekem, hogy jó minőségű, és szép hajam van, ami még a festéket is bírta. Emiatt sokszor voltam akár a férfi hajmodellje is. Ezekben az esetekben csak egy tábla csokit tudtam vinni neki, vagy meghívni egy ebédre, mivel minden alkalommal felhívta a figyelmem arra, hogy nem szeretne pénzt elfogadni. - Még mindig nem költöztél el? – egészen tréfás hangon kérdeztem meg tőle az amúgy nagyon is komoly dolgot – Ha kell boltba menned ma, akkor csak szólj, mert el tudlak kísérni. Nem gondolom azt, hogy az amúgy szépen kidolgozott hasizmom egyenesen acélból lenne, de valószínűleg, ha valaki engem szúrna le, akkor jobbak lennének a túlélési esélyeim, mint Tinának. Mármint én aztán egyáltalán nem akarom lebecsülni a nőkben rejlő erőt, de azért nehezen lenne összehasonlítható a magasságunk vagy a súlyunk még annak ellenére is, hogy kifejezetten a vékony férfiak egyike voltam… Akárcsak az öcsém. Nem tudom, hogy kinek az alkatát örököltük, de gondolom mind a hárman anyára hasonlítottunk. Apa pofonja a múltkor megmutatta, hogy hiába öregszik, ennek ellenére még mindig ő az úr a háznál. - A csillagok állása szerint tökéletes az időzítés – vontam meg a vállam, aztán folytattam – Időközben szingli lettem és még a hajam is hosszú, szóval van szerencsém kipróbálni azt, hogy tényleg segít-e a szívfájdalmon az új frizura. Legalábbis a nők mindig ezt csinálják. Nem tudom, hogy Lola volt-e fodrásznál azóta, hogy felbontottuk az eljegyzésünket, de ez a gondolat mindössze annyira volt hasznos, hogy megint csak ő járjon a fejemben. Összességében annyit értem el ezzel az egésszel, hogy megint nem tudtam másra gondolni rajta kívül. Jelen helyzetben teljesen elképzelhetetlennek tartottam azt, hogy egyszer találok majd valakit, aki hozzá hasonló lehet… Ugyanakkor mindenki más boldogsága érdekében a legjobb döntést hoztam meg. Minden bizonnyal Lola egyáltalán nem hálás azért, mert én gyakorlatilag a ketyegő biológiai órájára fogom azt, hogy szakítottam vele, ugyanakkor tényleg képtelen voltam elképzelni magam apaként. Ez pedig éppen elég red flag volt ahhoz, hogy ne akarjam a továbbiakban húzni az idejét. Eljegyeztük egymást, tehát egyenes úton kellett volna haladnunk a házasság felé, de én nem láttam ki az akadályok mögül, amiket le kellett volna küzdenem ahhoz, hogy csak kettőnkre tudjak koncentrálni és arra, hogy végre családot alapíthassunk együtt. - Úgy indultam el, hogy csak vágást fogok kérni tőled – én is éreztem, hogy nagyon óvatosan fogalmaztam az elején – Viszont, ha most azt mondom, hogy rád bíznám magam, azt a későbbiek folyamán meg fogom bánni? Még soha egyetlen frizurámmal sem volt probléma, pedig mondhatni egyfajta kísérleti baba voltam Tina számára. A padlizsánlila hajtól kezdve a kékig eddig minden színnel és fazonnal elégedett voltam, szóval lényegében kíváncsi voltam arra, hogy ezúttal mit találna ki. Nem tartottam magam annyira unalmasnak, hogy ne merjek minden gond nélkül bevállalni megint valami extrábbat. - Még nem kávéztam, ha van kedved, akkor együtt ihatunk – semmiképpen sem szerettem egyedül inni – Egyébként megvagyok azt leszámítva, hogy az előbb nem vicceltem és tényleg felbontottuk az eljegyzésünket. Viszont az öcsém úgy néz ki, hogy jól teljesít az egyetemen. Ez persze még nem jelentette azt, hogy engedném magam felnyitni általa, de bíztam Cay ítélőképességében és abban, hogy valóban jó orvos lesz belőle. Elhittem neki bármit, amit nekem mondott. - Ez ajándék – az ujjaimat az ő jóval kisebb kezére kulcsoltam és előre a kezébe nyomtam ötven dollárt, mivel valamennyire tisztában voltam vele, hogy mennyi kellemetlen munkát elvállal annak érdekében, hogy el tudja tartani magukat – Tedd félre Davie születésnapjára és egyetek a maradékból valami finomat.
Sosem titkoltam, hogy hosszú távon előbb foglalkoznék a fodrász mesterség minden csínjával-bínjával, mint bármi mással. Könnyű lett volna azzal jönni, hogy a turkálóban betöltött állásom és az alkalmanként végzett takarítás rendben vannak. Sokkal megalázóbbnak tartottam a dolgot annál, mintha valaki teljes mértékben antipatikus embernek kellett volna megcsinálnom a haját, aztán esetlegesen felkészülni arra, hogy nem tetszik neki és emiatt pattog. Azt hiszem megvan az előnye annak, hogy csak olyan embereket engedek be a lakásunkba és csinálom meg a hajukat, akikben legalább annyira megbízom, hogy nem dobnak fel sehol azért, mert olyan üzleti tevékenységet folytatok, ami sehol nincs bejelentve. Kétség kívül szükségem van a pénzre, mert egyszerűen nem tudnám visszafizetni azt a rengeteg tartozást, amit apám felhalmozott, ha nem tenném. Még így is szerencsésebbnek gondoltam magamat azoknál a lányoknál, akiknek a testüket kellett ajánlaniuk pénzért cserébe. Annak alapján amit olykor az utcán hallottam, nekem sem lenne problémám az ügyfélkör kiépítésében, de maga a gondolat, hogy különböző férfiakkal bújjak ágyba, amíg az öcsém iskolában van... Ez olyasmi, amit egyszer meggondol az ember, aztán rájön, hogy több gerince van ennél. Nem vetek meg senkit, aki ezzel foglalkozik, nekem egyszerűen többet jelent az, ha valakivel lefekszem, mint a potenciális pénzt mögötte. Persze a Marcoval való kapcsolatom kívülállók számára egészen másról árulkodhat, én meg erre azt mondom, hogy Marco egy gyenge pillanatban tett döntésem eredménye, amit azóta is bánok. A szex részét kevésbé, mint a tényt, hogy nincs ki mind a négy kereke. A bolti munka és a takarítás tehát nem volt elegendő - különösen azóta, hogy megemelték az összeget, amit fizetnem kellett. Igazságtalannak tartottam, hogy én és az öcsém élünk így - nem mondanám rettegésnek, mert nem volt okuk bántani minket, amíg fizetek -, holott nem mi voltunk a bűnösök. A bűnös pedig lényegében most is börtönben ült, aminek elegendő büntetésnek kellett volna lennie, ha pusztán a törvényeket vesszük figyelembe. Megfordult már a fejemben, hogy talán nem kellene olyan mértékben megvetnem apámat, ahogyan teszem, lévén én sem vagyok jobb nála. Most is valami olyasmit fogok csinálni Tylar társaságában, ami nem teljes mértékben legális. Mégis megteszem. De ha valami az apám döntéseinek következménye, akkor mindjárt kevésbé lesz elítélendőbb, nem? A kaputelefon hangja nem ért váratlanul, miután pedig megbizonyosodtam arról, hogy tényleg Ty érkezett meg, fel is engedtem őt a lakásba. Mindig érdekelt volna, hogy Marco hogy játssza ki az épület ezen adottságát, de tulajdonképpen én is értem már úgy haza, hogy nem volt teljesen becsukva az ajtó. Egyes szomszédok szerint gondolom ki is pakolhatnák a házat, az se érdekelné őket. - Szia Ty! - Az én arcomra is mosoly költözött, amikor belépett, az ajtót pedig gondosan bezártam utána. Szerencsére nm vagyok olyan alkat, akit perverznek néznek emiatt, a környék biztonságát tekintve pedig előnyösebb volt mindig zárni az ajtókat. Néha még az is kevés volt. - Igazán nincs mit. Jobban szeretek a te hajaddal foglalkozni, mint bárkinek takarítani. - Jókedvűen vontam meg a vállaimat, mert nem volt ezen mit ragozni, ez a teljes igazság. A tapasztalataim szerint aki megengedheti magának, hogy takarítónőt fizessen, automatikusan lenézi azt, akit végül kiválaszt a feladatra. Ez pedig sérti az önbecsülésemet minden alkalommal. - Ahogy nézem tényleg szükséged volt már rám - a feje, egészen pontosan a szemeibe hulló haja felé böktem. - A valódi kérdés, hogy mit csinálhatok a hajaddal. Csak vágjam? - Finoman ráfogtam a karjára és beljebb tereltem, gyakorlatilag a konyha, nappali és fürdő között megállva félúton. Nem túl nagy a lakásunk ahhoz, hogy gond legyen ebből. - Kérsz valamit inni? Kávéztál már? - Kíváncsian pillantottam fel rá, aztán még a válaszát hallgatva siklott tovább a pillantásom a hajára, amit még így sem megfelelő közelségből figyelhettem meg, megtapogatni pedig úgysem tudtam volna amíg leül, mert minimum lábujjhegyre kellett volna állnom hozzá. - Amúgy mesélj, mizu?
Elég egyértelműen azoknak a férfiaknak a táborát erősítettem, akik nem foglalkoztak túl sokat magukkal, de ennek ellenére rendelkeztek olyan adottságokkal, hogy igényesen néztek ki. Nem kentem nyolc féle krémet a fejemre, szimplán megmostam valami speciális szappannal az arcom, amit a nővérem vett nekem, ezenkívül pedig konkrétan ugyanazzal a krémmel kentem, mint amivel a kezeimet is szokta a családom. Nyilvánvalóan a borotválkozás miatt elég érzékeny az a felület, szóval oda kellett figyelnem arra, hogy ne nézzek ki úgy, mint egy pattanásos hülye gyerek, aki éppen iskolába igyekezik. Ebből következik az, hogy rendszeres tusoláson és a kétnapi hidegvizes hajmosáson kívül nem nagyon rendelkeztem szépségápolási tippekkel. Mégis rendre mindig megkaptam ugyanazt: hogy olyan állapotú hajjal rendelkezem, amit sokan megirigyelnének tőlem. Gyorsan nő, sűrű, ráadásul hiába nyíratok alá, még attól függetlenül is sok hajam van, aminek akkor sem esik maradandó károsodása, ha mondjuk befestetem. Candy mindig azt mondta, hogy ez ritka a férfiaknál, mi pedig az öcsémmel mind a ketten jó génekkel rendelkezünk, a hajamat illetően. Mondjuk szerintem neki se nagyon volt oka panaszra, mert amennyire ajnározott minket, én legalább annyira láttam őt is szép nőnek, de ez részletkérdés volt. Nyilvánvaló, hogy a nővérem nem lehet ronda. Mindenesetre számomra a hajam sokkal inkább volt zavaró körülmény, ami miatt már hajgumit hordtam a csuklómon. Ha túl hosszú volt, jó megoldásként szolgált, hiszen nyilvánvalóan fontos volt a szemem is a munkámban. Mostanra pedig már bőven megérett nekem egy hajvágás. Nem állítom, hogy megengedhettem volna mondjuk anyagilag magamnak azt, hogy állandó jelleggel fodrászhoz járjak, de úgy éreztem, hogy most bele kell férnie. Annak ellenére, hogy gyakorlatilag eladósodtam, mivel beadtam a derekam Kaynek is, illetve Lola gyűrűjét sem a fizetésemből vettem, már érett ez a dolog. Ha nő lennék, akkor minden bizonnyal azt mondanám, hogy ennyit megérdemlek. Viszont számomra a fodrász sokkal inkább volt szükség kérdése, nem pedig feltétlenül a külsőm ápolása érdekében jártam el. Szerencsére ismertem valakit, akinek egyszer hajmodellre volt szüksége. Mivel nem dolgozik hivatalosan, én kedvesen megőrzöm a titkát azzal kapcsolatban, hogy mit művel a lakásán, ő pedig olcsóbban oldja meg nekem a dolgot, mint ahogy más tenné. Ennek ellenére mindig többet hagyok ott, mint amennyit elkér tőlem, vagy ha férfi hajmodellre van szüksége, akkor legalább egy tábla csokit viszek, mert nyilván nem neveltek bunkónak. Nem volt könnyű átjutni Brooklynból Bronxba, de ennek ellenére a megbeszélt időpont előtt öt perccel értem oda a lakáshoz. Nem voltunk olyan viszonyban, hogy tudjam a kaput nyitó kódjukat, viszont elég volt beleszólnom ahhoz, hogy Tina beengedjen. Egyáltalán nem tudtam őt hibáztatni ezen a környéken amiatt, hogy bizalmatlanabb volt, akár velem szemben is. Valójában én is jobban éreztem magam, miután már házon belül voltam. - Szia – egy mosolyt elengedtem a lány felé és szinte azonnal elkezdtem kibújni a kabátomból – Köszi, hogy szabaddá tetted magad mára. Már szükségem volt rád. Mivel otthon sem mászkáltam cipőben, szinte azonnal kibújtam belőle, kérdés nélkül. Ezután akasztottam csak fel a kabátom, aztán megtorpantam egy pillanatra és újra ránéztem. - Fürdő vagy nappali? – mindig máshoz csináltuk a dolgot. Nyilván nem lett volna előnyös, ha összefestékeztünk mindent, de jelenleg arról sem nagyon volt fogalmam, hogy mit akarok csinálni a hajammal azon túl, hogy valamennyit vágatok belőle.
Kezdőlap
| 
― 