Nincs bajom a másokkal való csevegéssel. Ha kedvelek valakit, tulajdonképpen bármiről elbeszélgetek vele, de szerintem ezzel nagyon nem vagyok egyedül. Ettől függetlenül úgy gondolom, minden fodrásznak van legalább egy különleges képessége, ez pedig nem más, mint az ügyfelekkel való zavartalan kommunikáció, vagy épp annak hiánya, amikor egy-egy vendég olyan energiát áraszt, amivel nem igazán érintkezne az ember. Vannak, akik nem érzékelik mikor kellene befogni a szájukat, vagy mikor pletykálhatnak nyíltan bizonyos dolgokról. A fodrászok, kozmetikusok és műkörmösök minden bizonnyal valamilyen plusz képzésen vesznek részt, hogy profivá váljanak ebben. Gondolom én azért nem tudok erről, mert nem jutottam el addig a képzésen, hogy engem is bevegyenek ebbe a titokzatos kis körbe. Ettől függetlenül nem panaszkodtam. Lehet, hogy néha nagyon soknak találtam azokat az embereket, akikkel a többi munkám során találkoztam, de ha teljesen egyedül, illetve csak az öcsém társaságában kellene töltenem a szabadnapjaimat, megőrülnék.
Jellemzően olyan embereket vállaltam, akikkel jól el tudtam beszélgetni, mert kellemetlen lett volna, ha végig csendben vagyunk egy hajvágás vagy festés alkalmával, de az is, ha végig kellene vitáznom valakivel. Még az is lehet, hogy valamilyen végzetes hibát is elkövettem volna közben és az illető teljesen más frizurával - plusz fizetés nélkül - távozott volna.Ha mégsem volt kedvem bájcsevegni másokkal, egyszerűen lemondtam aznapra az időpontokat. Mivel nem vagyok hivatalosan fodrász és a pénz amit megkeresek nincs sehová bejelentve, úgy érzem megengedhetem magamnak ezt a luxust. Visszatérünk rá, amikor mindenkinek alkalmas, jellemzően egy-két nappal később.
Tylarral néha nehezebb volt összeegyeztetni egy időpontot, mint bármelyik nővel, akinek foglalkoztam már a hajával. Nem azért, mert annyira nehéz eset lenne, szimplán csak vannak időszakok, amikor neki is olyan mennyiségű munka szakad a nyakába, amikor arról is megfeledkezik, hogy egyáltalán nő a haja. Ami egyébként meglepően gyorsan nőtt, még azután is, hogy néha rábeszéltem őt egy egészen szokatlan színre. A kéket, vagy épp a padlizsánlilát például tökre nem nevezném megszokottnak. Habár láttam már elég érdekes kombinációkat a ruhaüzletben is, ahol egyébként dolgozom - igen, most arra a lányra gondolok, akinek sötétvörösből narancssárgába ment át a haja, és egyáltalán nem nézett ki jól együtt. Persze az is lehet, hogy inkább a fodrászát kellene hibáztatnom, akinek nem sikerült megfelelően kiviteleznie a színeket.
- Nem, nem találtam még lakást a te környékeden, hogy halálra tudjalak idegesíteni - feleltem nevetve. Igazság szerint mindketten annyit dolgozunk, hogy valószínűleg állandóan elkerültük volna egymást, vagy történetesen csak ugyanabban az időpontban esnénk haza, amikor köszönésnél többre sincs energiánk. A vicc kedvéért mégis megérte ezzel fenyegetni.
- Átgondolom amíg készen leszünk a hajaddal és visszatérünk rá, jó? - Megvártam a válaszát, csak azután bólintottam egy nagyot. Kedves volt tőle a felajánlás, habár én még mindig hittem benne, hogy meg tudom védeni magamat - bizonyos dolgoktól. Ezen a környéken alapvetően mindenre gondolni kell és rengeteg olyan bűncselekmény is történik, amit csak szerencsével lehetne túlélni. - Múltkor valaki lekoptatta nekem Marcot és azt mondta szükségem van egy önvédelmi tanfolyamra, vagy egy késre. Szerinted..? - Nevetve csóváltam meg a fejemet, a gondolataimat azonban nagyon is lefoglalták bizonyos kérdések Isaiah-val kapcsolatban. Vajon tényleg komolyan gondolta a dolgot és hajlandó lenne ő maga tanítani nekem bármilyen technikát? Finoman megráztam a fejemet, amivel egyben emlékeztettem is magamat arra, hogy olyan dolgokról, mint Isi visszatérése a környékre, az olyan nőknek mint én, egyáltalán nem kellene álmodoznia.
- A nővérednél voltál? A mi reszortunk az asztrológia és a szakítás utána fodrászkodás. - Kérdőn pillantottam rá, részben elviccelve az egészet. A családja többi tagjával csupán hallomásból voltam ismerős, de mind jófejnek tűntek, szóval biztosan a nővére is az. Efelől kétségem sem volt. - Sokat kell majd nézegetni magadat a tükörben, hogy segítsen az új frizura. - Ez a megjegyzés nem volt más, pusztán logika. Hogy lehetne valaki boldog, ha nem nézegetheti azt a bizonyos új dolgot, amire pénzt költött? Ha meg a hajunkról van szó, automatikusan magunkat kell nézegetnünk.
- Attól függ. Teljesen rám bízod magad, vagy inkább azt csináljuk, hogy adok választási lehetőséget és te döntesz? - Én teljesen rendben lettem volna mindkettővel. Ismertem Tylar haját, a munkáját és azt is, hogy eddig mennyi mindent engedett meg nekem, ami a kísérletezést illeti. - Igazából van valami, amit szívesen kipróbálnék, ha te is benne vagy. - Kérdőn voltam fel a szemöldökeimet.
- Oké, én benne vagyok. - Beleegyező bólintást követően indultam tovább, a konyha felé. - Gyere, ülj le amíg elkészül a kávé - intettem a nem messze álló székek felé. Nem kellett mondanom neki, hogy érezze otthon magát, mert épp elégszer járt már itt és szinte minden alkalommal ezt hallotta tőlem. - Hű, azért ez elég váratlan. Mi történt? - Sok dolog eszembe jutott, de nem akartam azzal vádolni a most már ex-menyasszonyát, hogy megcsalta volna Tylart - azzal meg végképp nem, hogy mekkora hülyeséget csinált, ha tényleg így történt. Előbb hallani szerettem volna a válaszát.
- Az öcsédnek örülök. Nem volt neki nehéz a váltás a középsuli után? - Azoktól a nőktől, akiknek egyetemista korú gyerekeik vannak mind azt hallottam, hogy sokaknak nehéz megszokni, hogy már nem fogják annyira a kezüket az egyetemen, mint korábban a középsuliban. Persze ez csomó pozitív szempontot is jelent, a fiatalok szempontjából. - Gondolom most, hogy ilyen nagyfiú már, megy a buli is a tanulás mellett. - Oldalpillantást vetettem Ty-ra. Nem csodálkoztam volna, ha a fiú annyira élvezi az életet, amennyire a körülmények megengedik neki. Tylar családja sem élt a legjobb körülmények között, de én mindig azt vettem észre rajta, hogy próbálja a lehetőségekhez mérten a legpozitívabban élni az életét. Ez pedig tetszett nekem. Valószínűleg azért kedveltem annyira őt.
- Hé..! - Előbb a kezembe nyomott bankjegyre pillantottam, aztán a srácra. - Ne csináld már. - Sóhajtva pillantottam újra a bankjegyre, amire igenis nagy szükségem volt, de sosem kértem volna ennyit azért, mert megcsinálom a haját.  Úgy éreztem, ha megpróbálnám visszaadni neki, azzal mindkettőnket kellemetlen helyzetbe hoznám, ezért nagy nehezen bár, de lenyeltem a büszkeségemet. - Ha elmondom Davienek, hogy miből van a szülinapi ajándéka, jobban fog szeretni téged, mint engem valaha. - Oldalba böktem őt, figyelve arra, hogy azért a szerveit ne üssem le. A pénz még azelőtt a megfelelő befőttes üvegbe helyeztem, hogy kinyitottam volna a konyhaszekrényt, ahonnan a kávénak szánt bögréket terveztem levenni.
- Köszi, tényleg. - Teljesen őszintén csengett a hangom. - Ezért most valami különösen jó hajat kell alkotnom neked, hogy fel tudj majd szedni valaki mást a menyasszonyod helyett. - Mosolyogva pillantottam rá, próbálva egyben puhatolózni is ezzel a kijelentéssel, hogy vajon mennyire érinti még rosszul a párkapcsolata vége. A férfiak általában később jönnek csak rá, hogy pontosan hogyan is érinti őket, ha szakítanak valakivel.
- Mi a helyzet a melóval? - Nem értek az autókhoz, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetnék udvarias. Különben sem arra vagyok kíváncsi, hogy milyen autót szerelt mostanában, hanem hogy van-e még élete és némi ideje az alvásra a munkája mellett. - Mit kérsz bele? - A kávéra böktem, ami idő közben lefőtt és amit kitöltöttem magunknak a korábban előhalászott bögrékbe.

Sosem titkoltam, hogy hosszú távon előbb foglalkoznék a fodrász mesterség minden csínjával-bínjával, mint bármi mással. Könnyű lett volna azzal jönni, hogy a turkálóban betöltött állásom és az alkalmanként végzett takarítás rendben vannak. Sokkal megalázóbbnak tartottam a dolgot annál, mintha valaki teljes mértékben antipatikus embernek kellett volna megcsinálnom a haját, aztán esetlegesen felkészülni arra, hogy nem tetszik neki és emiatt pattog. Azt hiszem megvan az előnye annak, hogy csak olyan embereket engedek be a lakásunkba és csinálom meg a hajukat, akikben legalább annyira megbízom, hogy nem dobnak fel sehol azért, mert olyan üzleti tevékenységet folytatok, ami sehol nincs bejelentve. Kétség kívül szükségem van a pénzre, mert egyszerűen nem tudnám visszafizetni azt a rengeteg tartozást, amit apám felhalmozott, ha nem tenném. Még így is szerencsésebbnek gondoltam magamat azoknál a lányoknál, akiknek a testüket kellett ajánlaniuk pénzért cserébe. Annak alapján amit olykor az utcán hallottam, nekem sem lenne problémám az ügyfélkör kiépítésében, de maga a gondolat, hogy különböző férfiakkal bújjak ágyba, amíg az öcsém iskolában van... Ez olyasmi, amit egyszer meggondol az ember, aztán rájön, hogy több gerince van ennél. Nem vetek meg senkit, aki ezzel foglalkozik, nekem egyszerűen többet jelent az, ha valakivel lefekszem, mint a potenciális pénzt mögötte. Persze a Marcoval való kapcsolatom kívülállók számára egészen másról árulkodhat, én meg erre azt mondom, hogy Marco egy gyenge pillanatban tett döntésem eredménye, amit azóta is bánok. A szex részét kevésbé, mint a tényt, hogy nincs ki mind a négy kereke.
A bolti munka és a takarítás tehát nem volt elegendő - különösen azóta, hogy megemelték az összeget, amit fizetnem kellett. Igazságtalannak tartottam, hogy én és az öcsém élünk így - nem mondanám rettegésnek, mert nem volt okuk bántani minket, amíg fizetek -, holott nem mi voltunk a bűnösök. A bűnös pedig lényegében most is börtönben ült, aminek elegendő büntetésnek kellett volna lennie, ha pusztán a törvényeket vesszük figyelembe. Megfordult már a fejemben, hogy talán nem kellene olyan mértékben megvetnem apámat, ahogyan teszem, lévén én sem vagyok jobb nála. Most is valami olyasmit fogok csinálni Tylar társaságában, ami nem teljes mértékben legális. Mégis megteszem. De ha valami az apám döntéseinek következménye, akkor mindjárt kevésbé lesz elítélendőbb, nem?
A kaputelefon hangja nem ért váratlanul, miután pedig megbizonyosodtam arról, hogy tényleg Ty érkezett meg, fel is engedtem őt a lakásba. Mindig érdekelt volna, hogy Marco hogy játssza ki az épület ezen adottságát, de tulajdonképpen én is értem már úgy haza, hogy nem volt teljesen becsukva az ajtó. Egyes szomszédok szerint gondolom ki is pakolhatnák a házat, az se érdekelné őket.
- Szia Ty! - Az én arcomra is mosoly költözött, amikor belépett, az ajtót pedig gondosan bezártam utána. Szerencsére nm vagyok olyan alkat, akit perverznek néznek emiatt, a környék biztonságát tekintve pedig előnyösebb volt mindig zárni az ajtókat. Néha még az is kevés volt.
- Igazán nincs mit. Jobban szeretek a te hajaddal foglalkozni, mint bárkinek takarítani. - Jókedvűen vontam meg a vállaimat, mert nem volt ezen mit ragozni, ez a teljes igazság. A tapasztalataim szerint aki megengedheti magának, hogy takarítónőt fizessen, automatikusan lenézi azt, akit végül kiválaszt a feladatra. Ez pedig sérti az önbecsülésemet minden alkalommal. - Ahogy nézem tényleg szükséged volt már rám - a feje, egészen pontosan a szemeibe hulló haja felé böktem.
- A valódi kérdés, hogy mit csinálhatok a hajaddal. Csak vágjam? - Finoman ráfogtam a karjára és beljebb tereltem, gyakorlatilag a konyha, nappali és fürdő között megállva félúton. Nem túl nagy a lakásunk ahhoz, hogy gond legyen ebből.
- Kérsz valamit inni? Kávéztál már? - Kíváncsian pillantottam fel rá, aztán még a válaszát hallgatva siklott tovább a pillantásom a hajára, amit még így sem megfelelő közelségből figyelhettem meg, megtapogatni pedig úgysem tudtam volna amíg leül, mert minimum lábujjhegyre kellett volna állnom hozzá. - Amúgy mesélj, mizu?