- Nah? - érkezik meg mögém Kevin, aki a maga 1.9 magasságával épp meglátott egy koktélokat kínáló pincért és gondolta gyorsan leinti, hogy hozzon nekünk belőle.
- Bukta - fordulok meg a játék végén, majd elveszem tőle a felém nyújtott koktélt.
- Tudod, hogy nem vagyok jó Black Jack-ből... - Nem tudom, hogy ezzel magamat szeretném-e vígasztalni, vagy csak okot őróbálok keresni a vesztésemre, amit egyáltalán nem lenne szükséges megindokolni. Mindig a ház nyer, kivéve, mikor véletlenül nem, ezek a véletlenek pedig Black Jack-ben nem akarnak megtalálni.
- És sokat tettél rá legalább? - Kevin eközben már azt keresi, hogy hol szabadult fel új hely. Jókerezni akar, mégpedig nagyon türelmetlenül, mert mindig lemaradt a játszmák kezdetéről valami buta ok miatt.
- Dehogy! Sosem teszek fel sok pénzt egy játékra, pláne nem erre. - Szinte kikérem magamnak ezt a kérdést, lehet, hogy nem egy anyagi háttérrel rendelkezünk, de nem csak az én szemszögemből nézve nem játszottam nagy pénzekkel, mármint ezúttal. Van, hogy érzem a szerencsémet, akkor akkor ittasan minden mindegy alapon felteszek egy szép nagy számot a játékra, de ezek után másnap reggel mindig nagyon rosszul érzem magam, hiszen természetesen elbukom a pénzem. Igen, ez az én pénzem. A családomra mindig számíthatok - na meg velük élek még -, de amikor magamnak vásárolok, vagy szórakozni megyek akkor sosem a szüleim által megkeresett pénzt költöm el, így sokkal inkább fel tudom mérni a tétjeim súlyát.
Kevin csak forgatja szemeit, amire inkább csak belekotyolok a koktélomba és tekintetemet az egyik jókerasztal felé vezezetem.
- Szerintem menjünk oda, hogy a következő körben el tudjuk foglalni a helyünket  - Végtére is mindegy, hol ácsorgunk amíg elfogyasztjuk a koktéljainkat. Barátnőm és Kevin mind egyetértenek ezzel, úgyhogy megindulunk a pókert célozva meg. Persze nem csak mi várunk ennyire a következő fordulóra...
- Lefogadom, hogy a pultnak támaszkodók fele le fog csapni a székekre.
- Tuti! Úgyhogy remélem jó vagy székfoglalóból... - nevetnek fel ketten, mert tudják, hogy borzasztó vagyok abból és rendszerint valaki ölébe ülök ahelyett, hogy magamnak tulajdonítanám a helyet. Míg kiröhögik magukat, én csak kinyújtom nyelvemet feléjük, megeszem a koktélcseresznyémet szexi pillantásokkal, csak hogy még húzzam az agyukat ezen lázadásommal, aztán megfordulok, hogy a pultra helyezzem az üres poharamat. A bartender egyből el is veszi és jó házigazda lévén már adná is a következő italt.
- Mit adhatok, Anastasia? - Meglepve pillantok rá, de annyira mégsem gyökerezik földbe a lábam, sokszor megismernek, de legalább nem kell bemutatkoznom. Hirtelen nem is tudom, mit szeretnék inni, úgyhogy bal oldalamra nézek, hogy a mellettem ülő italáról ihletet nyerjek. Még egy koktél biztosan nem fog beütni... remélem.
- Oh, azt hiszem egy olyat szeretnék! - Rámutatkok közben a poharára, majd néhány másodperc erejéig a férfira mosolygok kedvesen és ártatlanul, talán nem veszi zokon, hogy lemásolom a választását.

I wanna hold 'em like they do in Texas, please
Fold 'em, let 'em hit me, raise it, baby, stay with me

Semmi vágyom, vagy küldetés tudatom nincs a ma estével kapcsolatban, én csak jól akarom érezni magam a barátaimmal, természetesen egy bizonyos összegig bezárólag, hiszen hiába nem fájna elköltenem pár nullát, apám nagyon szigorúan belém nevelte, hogy mindig szabjak meg magamnak egy határt és addig menjek el, ne tovább és ez segít, hogy ne szálljak el túlságosan. Mert ha elköltök öt dollárt, utána megengedek magamnak százat. Ha kétszár dollár semmisül meg egy játékban, következőnek simán kifolyik a kezeimből ezer is. Te jó ég, mennyi minden másra tudnék én költeni ezret dolcsit! Az a szerencsém itt a kaszinónál, hogy mindig szerencsétlen vagyok, vagyis biztosra vehetem, hogy amelyik játékba belekezdek, ott annyit fogok bukni, amennyivel beszálltam. Nincsenek illúzióim, hogy én innen gazdagabban fogok eljönni, ha ez mégis megtörténik, akkor elmondhatom, hogy tök jó estém volt a társaságon kívül is.
Miközben a többiek sorra elevenítik fel a jeleneteket, amikor ügyesen egy bácsi, netán valaki ismeretlen srác ölében kötöttem ki a rossz rakcióidőm miatt, amivel nem tudtam időben leülni a székre székfoglaló közben, én inkább szememet forgatva úgy döntök, hogy megiszok valamit. Nem a sértődöttség vezérel, tudják, milyen vagyok, ha megbántanak, az nem ilyen, ellenben nagyon látványos és összetéveszthetetlen. Még a távolból hallom, hogy már olyan messzire asszociáltak a játékról, hogy eljutottak a hasmenés gondolatáig, elvégre "bizonyára" tisztán arra lehet következtetni, hogy a wc-re is későn ülök le. Még hátra fordulok és egy grimaszos "nagyon vicces" megjegyzést artikulálok irányukba, aztán azon kapom magam, hogy a pultos már kérné is a rendelésem, én viszont arra még korántsem állok készen. Jobb ötlet híján oldalra pillantok, ahonnét egy kiköpött Mohombi néz vissza rám. Oh istenem, fantasztikus számai vannak annak az énekesnek!
Éreztem, hogy nem fogja válasz nélkül hagyni, de azért nem pont ilyen megszólalásra számítottam, mindez persze nem okoz kellemetlenséget. Alapvetően nekiállhatnék játszani a keményet és azt mondhatnám, hogy "de hát én bírom az erőset", amit én máig hiszem, hogy így is van, hátul a srácok pedig tökéletesen ennek ellentétét állítják, de mindegy is. Úgy döntök, hogy beleállok a játékba.
- Oh, és akkor mit ajánlasz helyette? - csúsztatom alkarjaimat egymásra melleim alatt az asztalon és érdeklődő mosollyal nézek rá. Tudom, a pasik nagyon szeretik, ha azt érzik, hogy ők az okosak és meg tudják mondani a tutit, én pedig szerencséjükre nem az a lány vagyok, aki mindenáron szeretné betörni őket. Egyébként pedig simán lehetséges, hogy egy nagyon jó alkoholra hívja fel a figyelmemet, ami kétségkívül jobban esne a nyelőcsövemnek, mint a whiskey.
- Sosem tudom eldönteni, hogy mit szeretnék enni vagy inni. Az éttermekben is rendszerint rám kell várni, hogy a pincér végre felírhassa amit választok. - Dehát a francba is, olyan sok étel és ital kerül szemeim elé hirtelen a választékot látva, nem tehetek róla, hogy nehéz egyet kiválasztani belőle. Tudom-tudom, miért nem kérek egyszerre többet? Csak az olyan izé...
Remélem nem veszi zokon, hogy csak így elkezdek sztorizgatni, van, akiket zavarni szokott, de tekintetét fürkészve, nem gondolnám, hogy ő azok közé tartozna. Tudom, hogy sok mindenben nem vagyok tehetséges, de hé, én bárkit leszólítok bárhol és kezdek vele személyes beszélgetésbe a semmiből és erre bizony nem sokan képesek!
- Itt mindenki szélhámos, a maga módján - felelem kissé úgy fordulva a bárszéken, hogy testem felé nézzen. Megvonom vállaimat vidáman. - Szerintem azt, mint a legtöbben... szórakozni jöttem. Ja, és szurkolni az egyik barátnőm bátyjának, hogy végre nyerjen is valamit. Az a tapasztalat, hogy amilyen pocsék játékos vagyok, annyira jó kabala lennék, úgyhogy... tudod, nem akartam szegényt megfosztani pár százaléknyi esélytöredéktől. - Valószínűleg roppant sokat beszélek és abszolút többet meséltem válaszként, mint amire ő számított, de két szavas válaszokat feleslegesnek tartom, az unalmas szöveget mindenki tudja, akkor pedig már mennyire kézenfekvőbb, ha elmesélem a történetemet, amivel ide kerültem az elmúlt évben már sokadszorra.
- Na és te? Hagy találjam ki... - kissé közelebb nyújtózok hozzá a pulton és gonosz kis arcot vágok - vonzó az a zöldhasú pénz, igaz? - Még kacsintottam is a végén, mintha csak azt érzékeltetném vele, hogy tudom én, miért van itt, mint ahogy ő is mondta, sok itt a szélhámos és kétlem, hogy ne tartozna közéjük ő is. Illetve én magam is, szó mi szó, nagyon szeretek élni a dollárjaimmal, amikért megdolgozok.
Ahogy újra egyenes derékkal ülök a széken, már kapom is magamhoz a srác által kiválasztott italomat. Nem vagyok rest szentelni pár kellemes másodpercet a bartendernek, hogy széles mosollyal megköszönjem a munkáját. Jézus? Milyen jézus?
- Jaaa, hogy Jesus... - Jóó, oké, leesik, hogy nem isten fiát hívta segítségül az imént, hanem éppen bemutatkozott. Ha az előző sorozatomban nem lett volt egy Jesus nevű karakter, lehet teljesen elhasalnék a bemutatkozásán és percekig nem fognám fel, hogy miről beszél. De, de így hamar kapcsolok és nem égetem be magam túlságosan, legalábbis azt hiszem. - Anastasia, vagy inkább csak Stacie. Tudom, a hosszú név átka, hogy örök becézésre vagyok ítélve - nyújtom felé kezemet. Azt hiszem, nem ismer meg és nem tudja, hogy színésznő vagyok. Na végre valaki! Légyszí legyen így, mert ahogyan biztos neki a neve és az azzal kapcsolatos játék az idegesítő, addig nekem az, hogy szinte sehova sem tudok úgy elmenni, hogy ne tudja az illető, hogy ki vagyok, így pedig már egy előre kialakított képük van rólam, de ami a legrosszabb: azt hiszik, hogy tényleg ismernek, pedig abszolút nem, legfeljebb az általam megtestesített karaktereket, azok pedig nem én vagyok.
- Szokat jársz ide? - Ha igen, az azért sokat elárul róla, persze én sem akarok pár információból ítélkezni felette. - Gyakran jössz egyedül? - Remélem nem veszi rossz néven a kérdésemet, tény, hogy eddig egyből egy alkalommal találkoztunk és most egyedül van, úgyhogy jelenleg még száz százalék a mutatója.

I wanna hold 'em like they do in Texas, please
Fold 'em, let 'em hit me, raise it, baby, stay with me

Érthetetlen pillantással fogadom a kellemetlen megjegyzését. Én egy egészen jóhiszemű lány vagyok, persze nem feltételezem, hogy mindenki jó ember lenne, de a felesleges izmozásnak nem látom józan okát. Meglehet, senki sem mondta, hogy a mellettem ülő férfi józan lenne, de én ennek ellenére nem látom rajta az ittasság súlyos jeleit. Szóval akkor miért ilyen bunkó? Rossz napja volt? Nem szereti senki? Megköszörülöm a torkomat, de az érthetetlen arckifejezés után újra kedves mosolyra húzódnak ajkaim.
- Nem, egy értelmetlenül kötözködő srácnak nézel ki, aki az előbb tudatta velem, hogy rossz italt választok, de arra már nem futja, hogy megmondja, mi lenne a jó választás - mondom, mint a vízfolyás, pedig azért nem jellemző rám, hogy napi szinten kell ilyen neveletlen embereket elhárítanom. Szerencsére nem veszem ezeket magamra, úgyhogy rossz érzést bennem nem kelt, azonban egy kicsit csalódtam benne olyan szempontból, hogy ő is csak egy olyan srác, aki jobban néz ki, mint amennyire intelligens. Na de sebaj, az ilyen emberekkel is tudni kell kommunikálni, anya nagyon régóta szajkózza nekem ezt és egyébként igaza van.
Ohh, mégis kinyög egy italt, a sex on the beach koktél, de nyilván nem az íze miatt ajánlja ezt. Istenem, pasik… Csak szex, pénz és ivás jár a fejükben. Tisztelet a kivételnek persze. Nem tagadom, azért a korombeli nők is sokat gondolnak a szeretkezésre, de én legalábbis nem minden férfinak adom oda magam. Pláne nem ilyeneknek, akiknek második szavuk a szex. Közelebb hajolok hozzá és pimasz mosollyal kezdem intézni hozzá a szavaimat a megszokottnál halkabban.
- Tengerparton nőttem fel, tudom hogy jól áll. Meg… a szex is, a barackra viszont allergiás vagyok. De azért köszi. - Ezt csak a téma miatt kapja, ha nem akarna egyből ágyba dugni, akkor én is sokkal kedvesebben válaszolnék, de azért nem mondhatja azt, hogy egyből a fejét a pultba döngölöm. Jól áll nekem a szex... ez egy elég kemény kijelentés, de pont ezt vágta hozzám a legutóbbi sorozatom rendezője is, hogy kiengeszteljen a sok vetkőzős jelenet miatt. - Egy martinit kérnék - fordulok egyből a pultos felé, aki szerintem nagyon jól szórakozik rajtunk. Én is nagyon jól szórakozok egyébként, ez a szerencséje és ezért nem hagytam még itt egymagára. Mi tagadás, ennyi idő alatt azért nekem is sikerült kitalálnom, hogy mit akarok inni, úgyhogy nem akarok belemenni, hogy milyen izgató koktélneveket tud még kitalálni… Jesus. Nem értem miért így nevezték el, nem illik hozzá.
Mondjuk meg kell hagyni, legalább nem kertel, hanem kimondja mit akar. Mifelénk ezt úgy mondják: „nagyon csinos vagy”. Ez is ugyanezt jelenti egy ismeretlen férfi szájából, csak sokkal elegánsabb és izgatóbb, legalábbis számomra, mert szeretem az úriembereket. De mint mondtam, nem vette el a kedvem a beszélgetéstől, csak rádöbbentett, hogy jobb, ha én beszélek és nem ő. Az sem baj, ha túlságosan untatnám az életem apró részleteivel, nincs a székhez láncolva, úgyhogy csak tessék, el lehet fáradni, ha nem bírna ki. Vicces lenne.
- Szóval… azt mondod, hogy kabala nélkül szerencsétlen vagy? – ezt csak úgy az előbbi beszólásért. De alapvetően igen, most vallotta be, hogy sosem nyer semmit és nagyon is szüksége lenne rám.
- Ez nem igaz, van aki nem elsősorban pénzért van itt – felelem miközben megkapom a martinimet, amit egyből ujjaim közé is veszek és megköszönöm a pultos fáradozását. Ha nem hiszi el, nos, itt lennék én erre mint élő példa. Ajkaimat éri a koktél üvege, mikor hozzáteszi, hogy most őt sem feltétlenül a pénz vonzza. Ajjaj, azt hiszem erre most nagyon nem szabad rákérdeznem, mert a végén előjönne megint a szex témával és akkor én szerintem felállnék és diszkréten elsétálnék a közeléből.
- да, русская принцесса - [Da, russkaya printsessa] - felelem helyeselve, de tulajdonképpen csak megismétlem a szavait oroszul, mintha teljesen véletlenül pont egy orosz hercegnő lennék. Az igazság persze az, hogy se orosz nem vagyok, sem pedig hercegnő, utóbbi mondjuk egy sorozat erejéig már voltam, de most nyilván nem a színészi karrierem a téma. Ami pedig a random orosz szavakat illeti… az „igen”-t szerintem mindenki tudja fejből, a másik két szó pedig egy orosz dalnak a címe és innen ragadt meg. Plusz meg akarok tanulni egyszer oroszul, ez is fent van a bakancslistámon.
- Aha. Szóval nincsenek barátaid. - Látszik, a modorán is, meg hát, ez csak duma, senki sem akar ide egyedül jönni. Ha mással nem is, egy csinos lány rendszerint elkíséri az ilyen pasikat. Valószínűleg tagadni fogja, de mindketten tudjuk az igazat.
- Egyébként… - jut eszembe valami, miközben arcát kezdem fürkészni összeszűkülő szemekkel - Nem te voltál pár hete az egyik Brooklyn-i kávézóban, aki brutális jelenetet rendezett egy asztal miatt? - fejemet kezemmel támasztom meg, míg másikkal a koktélt tartom, amelyből már kezd igazán kevéske lenni. Nem szemrehányásként, csak mindig tök jó érzés rádöbbeni, hogy mintha már láttam volna őt valamikor. Még biccentett is felém, mire én csak egy mosollyal feleltem akkor, kicsit sem leplezve, hogy imádom a drámákat, pláne, ha azok élőben történnek.
Nem sokkal később felszabadul egy asztal a környékünkön. A társaimra pillantok, mire látom, hogy ők már rég nagyban játszanak. Na szép, és még csak nem is szóltak nekem. Jesus testtartásából és reakcióiból is látom, hogy menni készül, én pedig nem szándékozom visszatartani. Alapvetően a pultossal is nagyon szívesen elbeszélgetek, úgyhogy készülök is elköszönni tőle, már félig a bárpultot támasztva, mikor ő feláll és közelebb érve hozzám felkér, hogy legyek a kabalája. Látszik rajtam, hogy megdöbbenek amiért nem hagy csak úgy itt.
- Oh… öhm, persze! - Miért ne? Kellek nekik, valljuk be és ha őszinte akarok lenni, egy kicsit csípem is. Már… nyilván nem úgy, csak a modorát tartom különlegesnek a maga nyers és éles stílusával. Kezemet belehelyezem az övébe, elfogadom a segítséget, miközben leszállok a magasított székről és elindulok az üres asztal felé, ahonnan egyre többen készülnek felállni. Megvárom, hogy ő helyet foglaljon, én pedig ráhelyezett testsúlyom egy részét a székének kartámlájára.
- Nyugi, tudok pókerarcot vágni - jegyzem meg, még mielőtt neheztelné, hogy én is láthatom ilyen pozícióból a lapjait. Ha nem hiszi el, van mivel alátámasztanom, de hogy őszinte legyek, arra készülök, hogy testem és arcom reakciójával félrevezessem a társait és így érjem el, hogy nyerjen.  

I wanna hold 'em like they do in Texas, please
Fold 'em, let 'em hit me, raise it, baby, stay with me