Lassan két hónapja, hogy New York lakója lettem, nagyvárosi lány. Kicsit talán még mindig bizonytalan vagyok, és néhanap azon veszem észre magam, hogy egyre többször érzem a honvágyat. Sosem voltam még ilyen sok időt távol az otthonomtól, és egyre többször jut eszembe, hogy vajon hogyan zajlanak otthon a mindennapok a blessingtoni farmon. Ebből a szinte örökös álmodozásból igyekszik mostanság kirángatni Sarah Jonas. Nem sokkal azután ismertem meg, hogy az egyetem tanulmányi osztályán szépen eltévedtem és a temérdek papírral a hónom alatt bizonytalanul toporogtam az egyforma ajtók labirintusában. Sarah harmad éves joghallgató, aki a fejébe vette, hogy New York első női polgármestere lesz. A hirtelen szőke, világítóan kék szemű lány segítőkészen kisérgetett irodáról irodára, és még azért sem nevetett ki, mert rémesen érezhető volt az ír akcentusom. Azóta, mondhatni töretlen a barátságunk, és igyekszik számomra, Erin mellett megkönnyíteni az életet, és azt, hogy megszokjam ezt a számomra igazán pezsgő és tökéletesen ismeretlen metropoliszt.A telefonomra térképes applikációt töltött le, meg mindenféle más alkalmazást, aminek a feléről azt sem tudom, hogy mire jó, de mindenképpen nagy segítség, ha esetleg eltévednék. Bár azt hiszem inkább nem vallom be neki, de néha szeretek eltévedni. Csak úgy egyszerűen belevetni magam a nagyvárosi forgatagba. Erin szerint felelőtlenség, hiszen New York, mindamellett, hogy gyönyörű, egyben veszélyes város is. Talán a világon az egyik legveszélyesebb. Ma úgy volt, hogy közös programunk lesz Sarah-val, valami kiállításra akart elvinni, ahol kortárs művészek alkotásaiból nyílt tárlaton számtalan Íroszágot ábrázoló festmény, fotó és más műalkotás kerül bemutatásra. Talán segíteni akart azzal, hogy oldja azt a nyomasztó érzést bennem, hogy mennyire jó lenne hazamenni. Tévedés ne essék, szeretek itt lenni, szeretek új dolgokat felfedezni, szeretem az itteni barátaimat, sőt azt is elmondhatom, hogy vannak már kedvenc helyeim is, amelyeket könnyen megtalálok,és gyakran meg is fordulok ott. Mégsem köt ide semmi más, csak az újdonság édes varázsa, ami idővel tompulni fog, majd el is tűnik. Mégiscsak más az otthonom. Már fél órája vártam Sarah-t, és nem lepődtem meg, hogy késésben van, hiszen a pontosság nem igazán az erénye. Gyakran várok rá minimálisan ennyit, de nem egyszer fordult elő, hogy kerek egy órát vártam rá, lekésve ezzel egy színházi előadást, vagy éppen mozit, netán bukva egy asztalfoglalást, egy kellemes kis fényfüzéres étteremben. Nem neheztelek rá érte, Sarah és a pontatlanság kéz a kézben járnak, mondhatni megszoktam már.Fél óra után csörgött a telefonom, és közölte, hogy sajnos ma sztornó a közös program, ha gondolom menjek egyedül a kiállításra, mert sürgősen Springfield-be kell utaznia a nagyszüleihez. Nem részletezte, de éreztem a hangjából, hogy baj van. Szerettem volna megkérdezni, hogy mit segíthetek, vagy tehetek esetleg valamit, de erre már nem maradt lehetőségem, mert Sarah meglehetősen sietősen bontotta a vonalat. Ahogy azt is elfelejtettem megkérdezni, hogy tulajdonképpen eredetileg hova is tartottunk, hol lett volna az a bizonyos kiállítás. Miközben a telefonomat a táskámba sülyesztettem, csak mosolyogtam magamban, hogy itt vagyok egy lassan rám boruló estével, és tulajdonképpen fogalmam sincs hova is tartottam eredetileg. Én ugyanis csak mentem volna Sarah után. Ebben a pillanatban a fejem felett, a tinta szín égbolton egy villám cikázott át, egészen káprázatos fénybe borítva ezt a kis manhattan-i utcát, majd másodpercekkel később egy dörrenés jelezte, hogy hamarosan esni fog. Na tessék, még ez is. Itt vagyok egy nyári ruhába, egy apró táskával az oldalamon, na és persze esernyő nélkül. Gyakorlatilag egy percen belül lassú, kövér cseppek pettyezték szürkére a járdát. Az emberek sietősebbre fogták lépteiket, van aki az ég felé tekingetve elhúzta a száját, vagy riadt arcot vágott. Ekkora lenne a baj? Igaz megszoktam már, hogy New York-ra szinte váratlanul és a semmiből képes egy felbukkanó vihar lecsapni. Otthon másféle az ilyesmi. A látóhatár, ahol összecsókolózik az égbolt a horizonttal, tökéletesen kivehető a közeledő eső, nagyjából fél órával már korábban. Otthon minden más. Itt nem csak az élet, de a természet is sokkal gyorsabb. Az eső egyre sűrűbben kezdett esni, én pedig balra, majd jobbra néztem, hogy hova tudnék befutni, legalább addig amíg kitalálom, haza menjek, vagy nézzek utána neten, hogy hol lesz az a bizonyos kiállítás. Ha már így alakult ez az este, akkor lehet egyedül is elmehetnék. Behúztam a nyakam, és úgy kezdtem sietősre fogni a lépteimet. Néha felpillantottam, keresve egy alkalmas helyet, ahova befuthatok. Végül az egyiknél megtorpantam. Felpillantottam a homlokzatra, ahol a hívogató, neon cégér világított egyenletesen és hívogatóan: Amnesia. Egy bár volt az, ami jelen pillanatban azt hiszem igazán ideálisnak mondható, hogy átvészeljem az időközben elég komolyra sikeredett esővel és dörgéssel, na meg villámokkal kísért vihart. Mire a bejárati ajtón átjutottam már gyakorlatilag bőrig áztam. A hajam csapzottan lógott, a ruhámból szó szerint csavarni lehetett volna a vizet. A kezeimet rázva igyekeztem megszabadulni a víztől. - Hát, itt nálunk általában másképp szoktak elázni az emberek, kishölgy.- lépett hozzám közelebb egy nagydarab, negyvenes éveinek derekán járó, igazán elegáns kedves arcú fickó. Töretlen mosollyal mustrált végig, azon gondolkodva, hogy egy italt adjon a kezembe, hogy átmelegedjek, vagy egy törölközőt hozzon. - Ó igen, tudja….még mindig szoknom kell, hogy esernyőt sem ártana hordanom magamnál. - Ha jól sejtem nem new york-i. - Csak átmenetileg. Egyébként blessingtoni vagyok….ez Dublin mellett van. Írország...tudja. Bár gondolom az akcentudom árult el.- mosolyogtam, és bólogattam, a fickó pedig velem együtt tette ugyanezt.Végül a fejével a pult felé intett. - Szerintem kérjen valamit inni, én addig kerítek magának valami törölközőt...amúgy Ted vagyok, a biztonságiak főnöke. Mondja a pultosnak, hogy én küldtem.- rémesen érzem magam, és roppant kellemetlenül, de mégis hálásan nézek Ted után, aki eltűnik valahol hátul, én meg azt hiszem még vagy egy percig csak bizonytalanul álldogálok és nézek körbe. Rengetegen vannak. A vakító fénypászmák között halovány arany kis lámpások világítják meg a helyet. Van valami sejtelmes, meseszerű az egész helyben. A hajamat összefogom, és igyekszem belőle valamennyire kicsavarni a vizet., végül a ruhámon és végigsimítok. Menthetetlen. Ázott veréb vagyok, akárhogy is próbálkozom. Talán később felhívom Erint, hogy hozzon nekem egy ruhát a….a gondolat elakad. A bár nevét tudom, de az utcát nem, ahol vagyok. Nevetnem kell magamon, hogy mennyire esetlen tudok lenni néha. Szóval marad az, hogy talán sikerül egy minimális becsiccsentéssel megúsznom, amíg megszáradok annyira, hogy taxit rendeljek és hazamenjek. Azt hiszem mára elég az izgalmakból. A pulthoz érve feltornázom magam a székre, és közlöm a fiatal lánnyal, hogy Ted küldött és valami olyanra lenne szükségem, amitől kicsit átmelegszem. Még azt is elmagyarázom, hogy alapvetően nem szokásom vizes ruhákban járni, de momentán elkapott egy kiadós zápor, azért nézek ki úgy, mint aki ruhástól fürdött a szökőkútban. Azt hiszem minden második szavammal elnézést is kértem a rémes külsőmért, mire a pultos lány csak mosolygott. Úgy érzem nem én vagyok az egyetlen, különös ruhában megjelenő vendég ezen a helyen. Még szoknom kell továbbra is, hogy New York-ban vajmi kevés dolgon szokás csodálkozni. Arany színű ital kerül elém, benne jég, és két darab apró koktél cseresznye. Közelebb húzom és belekóstolok. Egy Shirley Temple, némi alkohollal megbolondítva. Gondolom, hogy könnyebben átmelegedjek tőle. - Hé Gabe, Ted mindjárt visszajön, azt hiszem fél órája téged keres. Csak éppen óvóbácsit játszik, hogy hozzon az ázott kis Shirley Temple-nek egy törölközőt.- a pultos lány a vállam mellett néz el, a hátam mögé, valakihez szólva, akit én még nem látok. A poharammal a kezemben fordulok meg, tudatosítva magamban, hogy az emlegetett Shirley én lennék, és pontosítani szeretném, hogy engem nem így hívnak.A mosolyom szélesedik és gyakorlatilag a levegő bennem reked, amikor megpillantom az előbb emlegetett Gabe-t. Meglehetősen groteszk látvány lehetek, a levegőben tartott pohárral, egymerő vizesen, meg a lassan elolvadó mosollyal. A helyét a döbbenet veszi át. Gabe. Gabriel….a pasas, akivel a véletlen szinte már fájdalmasan sokszor hozott össze, akivel aztán találkozóm lett volna, és amire végül nem jött el. - Hello, Gabriel!- ez az első és egyetlen amit ki tudok nyögni érthetően, és nyelek egy nagyot. Megkapaszkodom a pohárba és iszok is belőle. Kiszáradt a szám és a torkom. Vajon az élet szórakozik most velem, vagy vele? Vajon mit kéne mondanom. Kellene valamit egyáltalán? Tegyek úgy mintha idegenek lennénk, és nem éreztem volna felültetve magam a legutóbbi alkalommal? De hát tulajdonképpen csak egy találkozó lett volna. Lehet meggondolta magát. Végsősoron joga volt hozzá. - Ki gondolta volna, hogy egy helyre sodor megint az élet bennünket. Kezd kicsit ijesztő lenni, hogy állandóan keresztezzük egymás útját. Gyakran jársz ide?- jön a végén egy végtelenül hülye, majdhogynem gyerekes kérdés. De zavarban vagyok. Nagyon. Mert nem tudom mit kellene mondanom. Kérdeznék. Sok mindent.
Reggel egesz pontosan kilenc orakkor kezd el vibralni a csuklomon levo ora. Tegnap eleg kesoig maradtam bent a barban, ugyhogy ma megengedtem magamnak azt a luxust, hogy kivetelesen ne hetkor ebredjek. Legszivesebben megnyomnam a szundi gombot, de tudom, akkor valoszinuleg tizkor sem masznek ki a kenyelmes, tagas agyambol. Csak a reggeli zuhany utan ugrik be, hogy ma lesz az a hires randim, amit Charlie intezett valami egzotikus szepseggel, akinek mar a nevere sem emlekszem, pedig draga baratom emlitette nehanyszor. Na mindegy, nem foglalkozok vele, majd ugyis megtudom, amikor osszefutunk delutan. Miutan korulbelul negyed ora alatt osszedobtam valami reggelit es a kavemat is lehuztam, johetett a szokasos reggeli futas, ami nem tobb, mint egy oraig tartott. Amint beleptem a lakasom ajtajan, kovetkezett egy ujabb zuhany, majd magamra kaptam egy fekete farmert, fekete izompolot, a meg nedves hajamat pedig csak egyik kezemmel lazan hatrafesultem. Meg gyorsan fujtam magamra a hires bugyinedvesito parfumombol, aztan kezbe kaptam a fekete bordzsekimet, majd utra keszen is alltam. Magamhoz kaptam a legfontosabb holmijaimat, aztan kisetaltam az epuletbol, autoba pattantam es egyenesen a bar fele vettem az iranyt. Szokas szerint eleg nagy volt a forgalom, igy a fel oras utbol egy ora lett es meg igy is mazlistanak mondhatom magam. Talan mult heten volt, amikor kereken ket orat acsorogtam egy helyben es majdnem imadkozni kezdtem, hogy elinduljon vegre a sor. Fekete Mustangommal azonnal leparkolok, ahogy az Amnesiahoz ertem. A kint acsorgo es cigarettazo Ted-et egy kedves mosollyal az arcomon udvozlom, kezet is fogunk, aztan tovabb haladok. Legszivesebben inkabb cseveresznek egy sort, de var ram a papirmunka. Nem is tudom, miert nem veszek fel valakit, aki elvegzi ezt helyettem, hisz egyszeruen ruhellem. Mindig addig halasztgatom, amig csak lehet, de mar rohadtul osszegyult es hat van rajuk egesz pontosaan - pillantok az oramra -, ket oram. Utana irany a randi, ami egy kedves kis kavezoban lesz nem is olyan messze innen. Remelem nem kell csalodnom Charlieban es valami ertelmes holgyemennyel akar osszeboronalni. Az irodamba lepve azonnal kiszurom az iroasztalomon hevero papir tornyot. Bar attol tartok, ezt meg a vak is latna.. Egy nagy sohajt kovetve megkerulom az asztalt, majd elfoglalom melto helyemet es nekilatok a munkanak. Szo szerint fajdalmasan lassan haladok. A falon levo orara pillantok, meg csak egy ora telt el. Megfordul a fejemben, hogy nekem a folytatashoz tomenyre lenne szuksegem, de azt hiszem randi elott nem tul jo otlet az alkohol, inkabb majd utana. Foleg abban az esetben, ha rosszul sulnek el a dolgok. Erot veszek magamon, mert hat nem vagyok en puhany, es folytatom a munkat, aztan jelez az oram, hogy ido van. A papirmunka felevel vegeztem, ami azert szep teljesitmeny - tekintve, hogy mennyi gyult ossze -, ugyhogy egesz buszke vagyok magamra. Egybol felallok, majd sietos leptekkel haladok kifele, mint aki latni sem akarja tobbe ezt a borzalmas szobat. - Este majd jovok. - szolok oda Staceynek, aki epp kiszolgal egy vendeget. Nincs ideje csevereszni - amit meg is ertek, hisz szerencsere jol megy a bolt, nem panaszkodhatok -, igy csak bolint, jelezven, hogy vette az adast. Veres bucsut veszek Tedtol is, aki sok szerencset kivan, majd autoba ulok es meg sem allok a kavezoig. Amint leparkolok es kiszallok a jarganyombol, helyet is foglalok az egyik szabad asztalnal. Egy percet sem kestem, sot, jo szokasomhoz hiven hamarabb erkeztem. Ruhellek kesni es azt sem csipem, ha engem varatnak meg nagyon. Alig ot perc telik el, amikor megpillantom a felem halado kreol, hosszu haju szepseget. Gyonyoru, az mar biztos, am ez nem eleg. Ahogy azt illik, felallok, apro vigyorral a szam sarkaban bemutatkozom neki, majd uriemberhez meltoan kihuzom a szeket, hogy helyet foglalhasson. Elotte persze diszkreten vegigmertem es az is feltunt, hogy a kedvemert alaposan kicsipte magat. Visszaulok en is a helyemre, rendelunk egy-egy kavet, majd lefutjuk a kotelezo koroket. Mesel a munkajarol, ahogyan en is. Mint kiderul, az exemhez hasonloan o is modell. Nem csodalom, hisz megvannak az adottsagai. - Az a te kocsid? - biccent a Mustangomra, en pedig csak aprot bolintok. - Slade-et mondtal, ugye? - kerdezi, en pedig jol tudom, minek koszonhetem a vezeteknevem iranti erdeklodeset. Ha nyakkendot viselnek, azonnal lazitanom kene rajta. - Ugy van. Te pedig Martinezt, ha nem tevedek. - kortyolok a kavemba, kozben abban remenykedem, hogy el is engedhetjuk a "Slade" temat. - William Slade az apad?? - kerdezi ezt ugy, mintha az atyauristenrol lenne szo. - Igen.. - mondom egy sohaj kisereteben. Itt mar tudom, hogy a novel tobb talalkam szandekosan biztosan nem lesz. Viszont akaratlanul is eszembejut a kiallitas, ami a mai napon kerult megrendezesre az egyik galeriajaban. Arcomrol lefagy a mosoly. Mindig ez van, ha a csaladomra es a fiatalkoromra gondolok. Azokra az idokre, amikor meg ugy volt, kovetem apam almait, az enyeimet pedig egyszeruen csak elfelejtem, mintha nem is leteznenek. William Slade. Sokan ismerik, sokan hallottak rola, de kevesen ismerik igazan. Biztos vagyok benne, hogy sosem mond igazat, ha rolam kerdezik, ami nem olyan meglepo, hisz meg a vegen artanek a hirnevenek. Minel kevesebben tudjak, hogy mi lett az ifjabb Slade-bol, annal jobb. Miutan kiraktam Nicolet, megfordult a fejemben, hogy felkeresem anyamat, de hamar le is tettem rola. Azt hiszem nem lenne jo otlet feltepni a sebeket, na meg apam sem orulne, ha tudomast szerezne rola, hogy talalkoztunk, szoval jol van ez igy. Szerencsere randipartnerem hangja kizokkent a gondolatmenetembol, kerdeset azonban nem hallottam. - Tessek? - kerdezek vissza, mire jon az egi jel - egy dorges -, mely nem jelent mast, mint hogy epp eleget ultem mar itt, ideje tavoznom. A no szora nyitja a szajat, en gyorsan az oramra pillantok, majd megbano keppel kozlom, hogy sajnos mennem kell, fel sem tunt, hogy ilyen gyorsan elroppent az ido. Ezert Charliet meg megolom, az biztos. Probal marasztalni, azonban en mar fizetem is a szamlat es ahogy alltam a cechet, mar koszontem is el, amilyen udvariasan csak tudtam ezek utan. Beszalltam az automba - ami kedves Mayankat jobban erdekelte nalam -, majd az Amnesiahoz vezetek. Pentek este van, a forgalom talan meg nagyobb, mint delutan volt. Ilyenkor nagy a pezsges, a fiatalok mind szorakozni indulnak, ez pedig nekem szep summat hoz. A bar elott leparkolok, de kell egy kis ido, mig feldolgozom a tortenteket. Ekkor mar egesz szepen esik, ugyhogy mielott kiszallnek, magamra kapom a dzsekimet es csak aztan rohanok be a tolem nehany meterre levo barba. Tekintetemmel epp Ted-et keresem, amikor Stace kozli, hogy a ferfi elugrott torcsiert. - Shirley Temple? - kerdezem kisse ertetlen fejjel, mikozben lassu leptekkel haladok a pult fele. Csak akkor torpanok meg egy pillanatra, amikor "Shirley" felem fordul. - Greta.. - na igen, csak ennyire futotta. Surgosen ossze kene kapnom magam. - Hello! - teszem hozza egy kinos mosollyal az arcomon. Megszolalnek, de megis mit mondhatnek azok utan, hogy lekestem a talalkozonkat? Mivel nem tudja mi az oka, igy biztos valami suttyonak gondol, akinek a nok felultetese a hobbija. Szerencsere megtori a csendet, en pedig veszek egy mely levegot es tovabb folytatom utamat a pulthoz, majd helyet foglalok a no mellett. - Ami azt illeti, en remenykedtem benne, hogy igy lesz. - vallom be oszinten, mikozben feltunoen vegignezek rajta. - Te aztan alaposan elaztal, de legalabb ez alkalommal nem a baleseti sebeszeten kotottel ki.. - probalom a jo oldalat nezni, immar egy apro, de annal oszintebb mosollyal az arcomon. - Hol marad mar Ted azzal a torolkozovel? - kerdezem Stace-tol, mintha legalabbis neki tudnia kene. Nem varok ra tovabb, helyette inkabb leveszem a dzsekimet es atnyujtom a nonek. - Nekem amugy sincs szuksegem ra - Stacey kozben mar csusztatja is felem a szokasosat, ami whiskyt jelent, tisztan. - Hat... elegge.. - nem tudom elmondjam-e neki, hogy enyem a hely, az kicsit felvagosnak tunne, szoval en epp agyalok a dolgon, amikor Stace elvigyorodik. - Ove ez a koceraj. - abban a pillanatban rosszallo pillantast lovelltem fele, amint kiejtette a szavakat. - Igen.. - jelenik meg egy kissebb vigyor az arcomon, mikozben Greta szemeit furkeszem. - Na es te hogy-hogy itt? - ugy dontok, meg nem kezdek magyarazkodasba, hogy miert is nem jelentem meg a multkori talalkozon, inkabb majd kicsit kesobb. Elotte johet egy kis whisky, amivel le is oblitem kiszaradt torkomat.
Blessingtonban jóval kisebbek a kocsmák, vagy éppen a szórakozóhelyek, mint itt. Igaz ott nem nőnek ki, mint eső után földből a gomba. Mindössze három van belőle, amiből csupán egy olyan, ahova egy magam fajta fiatal lány is elmehet. A másik kettő sokkal inkább a férfiak szóváltásaitól, vagy éppen a gazdálkodásról tartott eszmecseréktől hangos. Abban az egyben pedig minden hónapba rendeznek valamiféle estét, ahol a fiatalok ismerkedhetnek, jól érezhetik magukat, kicsit talán ki is kapcsolódhatnak. A tulajdonos, egy karcos hangú, vörös üstökkel megáldott ír, bizonyos Sean Murphy, aki büszkén feszít kocsmájának fényesre suvickolt pultjánál, és ujjait megtámasztva kantáros farmere mellzsebében, mint valami puccos uralkodó néz végig a birodalmán. Itt bizony mindenért ő dolgozott meg, és minden font sterlinget ő kuporgatott össze egészen fiatal korától kezdve, hogy az álmát megvalósíthassa. Mindenki ismeri a rókamosolyát, vagy éppen a huncut, minden hájjal megkent hunyorgását, amely mégis híjján van bármiféle rosszindulatnak. Gyakran megfordultam Murphy kocsmájában, ahol péntekenként jól éreztem magam, kikapcsolódhattam. Szerettem emberekkel beszélgetni, legurítani néhány szurokszín, habos ír sört, és kicsit elfelejteni azt, hogy otthon, a szülői házban nincs feltétlenül minden rendben. Talán ezért is éreztem jobban magam Blessingtonban, semmint Dublinban. És talán ezért hiányzik most annyira a farm. Rettentően el tudok anyátlanodni, ha nincs velem egy született new york-i, aki legalább kicsit összeszed, és segít nekem, ha éppen elbizonytalanodnék ebben az óriási metropoliszban. Persze Erin szerint pár hónap és megszokom, ahogyan a búvárok megszokják a mélységet merülés után, vagy éppen az űrhajósok a súlytalanságot, de én ebben nem nagyon hiszek. Túl nagy nekem a város, túlságosan nyüzsgő, túl sok a hirtelen információ. Néha azt sem tudom kik azok az emberek akikben meg lehet bízni, vagy éppen kik azok akikkel óvatosnak kell lenni. Engem nagyon könnyű levenni a lábamról egy kedves mosollyal, mert sosem feltételezek mögé rossz szándékot. Pedig tudom, hogy kellene. Itt mások az emberek, tulajdonképpen néha úgy érzem egy teljesen másik bolygóra csöppentem. Ha nem szakadt volna a nyakamba ma ez a semmiből érkező zápor, akkor valószínű egy taxiban ülnék éppen úton a múzeum felé. Helyette azonban menedék után keresgélve tévedek be erre a helyre, ami úgy tűnik egy szórakozó hely a sok közül ebben a negyedben, viszont a tömegből ítélve talán az egyik legfelkapottabb lehet. Bár ezt sosem tudom megállapítani rendesen. Felénk egészen más fogalma van a sok embernek, mint errefelé. Sarah gyakran kinevet emiatt, pedig egyszerűen tényleg csak tudatlan vagyok. Az Amnesia nevű hely mégis kicsit olyan mintha felturbózták volna Sean Murphy kocsmáját, kicsit talán a nagyvároshoz igazították. Talán csak a pultos lány különbözik az otthon megszokott Marylou-tól, aki névről ismer mindenkit, és néha azt is tudja, hogy mit fog rendelni elsőként, de néha még azt is, hogy utána mit, vagy kísérőnek mit. Hálás vagyok Ted-nek, bár nem tudom, hogy miért akar nekem segíteni. Nem nagyon szoktam ehhez hozzá itt, valahogy annyira jelentéktelennek tűnik egy ázott ember a new yorkiak szemében. Valóban ennyire siralmasan néznék ki? Ahogy a pulthoz sétálok, és meglátom magam a szemben lévő óriási tükörben, azt hiszem a válasz kézenfekvő: valóban ennyire. Próbálhatnék valamit finomítani rajta, de a lényegen nem változtatna, hogy a ruhám csupa víz, a hajam pedig olyan, mintha éppen most szabadultam volna a zuhany alól, és nem találtam volna meg a törölközőt. A pultos lány meglehetősen jól szórakozik rajtam, én meg sűrűn bocsánatot kérek tőle. Nem hiszem, hogy holnap már emlékezni fog rám, legfeljebb még egy óra múlva, vagy esetleg kettő. Mindenesetre hálás vagyok az italért, ami legalább addig egy kicsit átmelegít, amíg az emlegetett Ted megérkezik a törölközővel. Vagy hát legalábbis reménykedem benne, hogy ez nem valami tréfás szleng volt, amibe gyakran beletörik a bicskám. Nem nagyon vagyok jártas benne, és nem egyszer előfordul, hogy olyan helyzetben amikor reagálnom kellene valamit, vagy éppen nevetnem egy tréfának szánt megjegyzésen meglehetősen értetlenül, vagy kínosan mosolyogva pislogok. Mikor megfordulok a kezemben a pohárral, most is illene valamit reagálnom, de amikor megpillantom a véletlen találkozásaim főszereplőjét és egyben azt a férfit, aki pár hete gyakorlatilag felültetett egy randevún, belémfagy a szó. Egyrészt meglehetősen méltatlan és nevetséges lenne bármiféle módon felháborodnom ilyen külsővel. Másodsorban pedig jogom sem nagyon lehet rá. Elvégre még annyit sem tettem, hogy megadjam a telefonszámom neki. És ha közbejött valami? - Hát én….- tárom szét a két kezem zavarodottan magam mellett, benne a pohárral, fejem félrebillen, és kicsit bizonytalanul vonom meg a vállaim, amikor a nevem kimondja. - Bár egy kicsit esőmosottan, és valószínű illúzióromboló külsővel de valóban én vagyok.Mondjuk tény, hogy jobb egy koktél társaságában összefutni, mint a sebészeten kötözésre várva. Ted említésére abba az irányba fordulok amerről jöttem, és ahol összefutottam a biztonságiak elég kedves, de szégyentelenül magas főnökével, aki megígérte, hogy hoz nekem valamit, amivel megszárítkozhatok. - Nem tudom….lehet most készítik azt a törölközőt, vagy színben megfelelőt akar nekem hozni. Pedig nem vagyok válogatós, főleg akkor ha alaposan eláztam.- válaszolok én a korábban megszólított pultos helyett, mert zavaromban mindenképpen mondanom kell valamit. Egyrészt jó őt újra látni, másrészt meg elég különös érzéseket ébreszt bennem a jelenléte. Meglepetten nyúlok a kabát után amit nekem szándékozik adni, és kicsit bizonytalanul de mégis elfogadom, és a vállamra terítem. Jól esik a testmeleg, amely a vizes bőrömre simul. Megfogom a kabát galléját, és óvatosan az orromhoz emelem. Szinte reflexből jön a mozdulat, és egy másodpercre lehunyom a szemeimet. Whiskey és kellemes férfi parfüm keveredik az orromban. Jól eső borzongás fut végig rajtam. - Köszönöm.- ennyit még sikerül kinyögnöm, és közben az jut eszembe, hogy legszívesebben le se cserélném ezt a kabátot semmiféle törölközőre. Jól esik ez most. Nagyon jól. Végül megint az ajkaimhoz emelem a poharat, és érdeklődve várom a kérdésemre adott választ. - Oh….- kerekednek el ajkaim, a hangom valóban meglepett, de aztán a pultos felé kapom a fejem, és még inkább látható, hogy egészen elképedek, még egy kortyot majdnem sikerül mellényelnem a koktélból. - Kóceráj?- ahogyan már korábban említettem, nem nagyon vagyok otthona szlengben, a pultos lány, Stace pedig látva a kissé értetlen ábrázatomat csak legyintve, hevenyészve körbemutat a helyen. - Jaaaa, hogy az egész Amnesia? Szóval akkor te afféle kocsmáros vagy?- nézek most Gabriel-re, mire a pult mögött a lány diszkrétnek cseppet sem nevezhető hahotában tör ki. Hol rá nézek, hol a férfira, mert nem nagyon vagyok vele tisztában, hogy mi rosszat mondhattam. Remélem nem sértettem meg. - Ugye nem mondtam valami rosszat? Úgy értem….- miközben bólogatva jelzi, hogy valóban övé a hely, még inkább zavarodottá válok. - Szóval úgy értettem, hogy ez nálunk afféle megbecsült pozíció. Mármint ahonnan én jövök. Egy jó kocsmárost szeretnek az emberek, és ő igyekszik mindenkinek mindenben a kedvére lenni. - magyarázkodom bőszen bár nem tudom mennyire sikeresen. - Hogy én? Nos, nem tudom melyik verziót akarod hallani, de lehet a rövidebb egyszerűbb lesz. Egy barátnőmmel mentem volna megnézni egy kiállítást, aki az utolsó pillanatban lemondta a programot. Olyan sokáig gondolkodtam, hogy most mitévő legyek, hogy elkapott a nyílt utca közepén egy kiadós zápor. Rajtam meg mint látod….nyári ruha, szandál, és természetesen semmi esernyő. Rohantam mint akit üldöznek, persze az eső elől nem lehet elfutni, de szerencsére belebotlottam ebbe a….hogy is nevezted?- fordulok a pultos Stace irányába, aki csupán somolyog egyetlen szó nélkül, várva, hogy saját magam fedezzem fel azt a bizonyos új és ismeretlen szót, ami aztán hirtelen eszembe is jut. Megint Gabriel felé fordulok egy kellemes mosollyal az arcomon. Őszinte bóknak szánom a mondandómat, és fogalmam sincs róla, hogy ha esetleg sületlenséget mondanék. - Kócerájba. Sokféle megnevezést hallottam már szórakozó helyekre errefelé, de ez most új nekem.- a poharam szépen lassan kiürül, így kihalászom az egyik koktélcseresznyét, és az ajkaim közé dobom. Nagyot sóhajtok. Azt hiszem felesleges lenne kerülgetni a forró kását, szóval hirtelen és minden átmenet nélkül kezdek bele. A kezeimmel gesztikulálok mellé kicsit talán zavarodottan és ostobán, de mindenképp őszintén. - Figyelj Gabriel….csak azt szeretném, hogy tudd, én nem….mármint annyiszor futottunk össze, és lehet, hogy ebben volt valami sorszerű meg minden, de lehet, hogy az a találkozó butaság volt, és nem akarom, hogy úgy érezd neheztelek rád azért, mert nem jöttél el, mert ez nincs így….mert nyilván bármikor meggondolhatod magad, nekem ez igazán nem jelent gondot, és tudom, hogy ha meglett volna a telefonszámom, akkor lemondtad volna, de mivel nem volt meg, így nem tudtál értesíteni….szóóóóóval.- húzom a nyakam a vállaim közé a szinte egy szusszra elmondott monológomat követően, majd félrebillentem a fejem látva a kissé szórakozott és roppant vonzó mosolyát. - Mi olyan mulatságos?- kérdezem tőle, miközben hozzá hasonlóan lassan az én mosolyom is kiszélesedik.
Ha valaki jo par evvel ezelott azt mondja, hogy a jovoben egy bar tulajdonosa leszek, nagy valoszinuseggel egyszeruen csak hulyenek nezem es kozlom vele, hogy ha esetleg nem tudna, en bizony egy Slade vagyok, a nev pedig kotelez. Megis hogyan vezethetnek pont en egy bart? Ugyan mar.. hisz galeriaim lesznek, tovabb viszem a csaladi uzletet, ahogyan azt illik es ahogyan azt elvarjak tolem, ez igy van rendjen, nem igaz?! Aztan amikor raebredsz, hogy ez az elet nem neked valo, ugyanis tavol all toled, ugy erzed, ha nem lepsz le azonnal, menten megfulladsz. Csakhogy azt nem teheted, nem lehetsz halatlan, nem fordithatsz hatat a csaladnak. Megis milyen ember lennel, ha megtenned? Nos, a valaszt kesobb megkaptam: szar alak vagyok, aki keptelen megbecsulni azt, amit az elettol, a csaladjatol kapott, amiben komoly munka van, ami a mindent jelenti. Vajon hany ember irigyel es hanyan lennenek a helyemben? Valoszinuleg rengetegen, hisz bar mondogatjak, hogy a penz nem minden, mind tudjuk, hogy nagyon is sokat szamit, ha akarjuk, ha nem. Talan ha lett volna meg bennem egy kis szufla, engedek apam akaratanak es egy ideig meg eljatszom a szerepemet, a boldog, kiegyensulyozott, ifju Slade-et, de sajnos mar nem tehettem. Az elet dontesek sorozata, en pedig nehany eve meghoztam eletem egyik legfontosabb donteset, ami nagy hatassal volt mind az en, mind a csaladom eletere. En biztos vagyok benne, hogy jol dontottem, ok pedig abban, hogy nagyon rosszul es idovel majd meg fogom banni, hogy inkabb ezt az eletet valasztottam. Az atlag emberek koreben egy bar vezetese jo melonak szamit, am a csaladom koreiben ez lenezendo. Nos meglehet, hogy en nem kaszalok annyit, mint ok, de sok olyan embernel boldogabb vagyok, akik abban a sznob tarsasagban ragadtak, mert muszaj volt nekik, vagy inkabb csak feltek kilepni belole. Esetleg igy sokkal kenyelmesebb es az is lehet, hogy megeri nekik kevesbe boldognak lenni a penzert, hirnevert csereben, hisz szinte barmit es barkit megkaphatnak, csak csettinteniuk kell. Azt hiszem csak anyam miatt banom kicsit, hogy aznap este gondolkozas nelkul tavoztam a hatalmas hazbol. Aztan jott Matt, vagy hat vegulis en mentem hozza, es cselekedtunk. Azt tettuk, amihez ertunk a jo cel erdekeben. Sokat koszonhetek neki, mert nelkule mindez nem jott volna ossze, de annak is orulhetunk, hogy a vegen nem vegeztuk egy aranyos kis cellaban olyan alakok tarsasagaban, akik nalunk sokkal komolyabb dolgokat kovettek el es akik joval elvetemultebbek. Tisztan emlekszem arra a napra, amikor kezbe kaptam a bar kulcsait. Reg viritott olyan szeles vigyor a kepemen, az mar biztos. Volt mit kolteni a helyre, mert hat nem volt a legjobb allapotban, de kijelenthetem, hogy megerte. Az eredeti nevet azonban ugy dontottem, hogy meghagyom, tehat az Amnesia nem az en fejembol pattant ki. Mindenki elhiheti, ez is jo dontes volt. En biztosan sokkal benabb nevet adtam volna neki. Szoval az uzlet megy, de a randik teren mar kevesbe vagyok szerencses. Most viszont van egy ujabb eselyem. Eselyem, hogy bepotoljam azt az elmaradt delutant a Central Parkban vagy legalabb megmagyarazzam, miert is nem ertem oda. Mazli, hogy a kinos talalka utan Mayaval nem dontottem ugy, hogy hazamegyek, helyette inkabb beugrottam ide, ahogy azt Staceynek igertem. Amint megpillantom Gretat, azt is elfelejtem, hogy nehany masodperce meg miert kerestem Ted-et. Mostmar csak egy torolkozot varunk tole, amit kimondani is furcsa. - Egyaltalan nem illuziorombolo.. - ekkor van alkalmam ujra vegigmerni a not. Semmit nem valtozott, de hat ez nem is meglepo, elvegre nem teltek el evek az utolso talalkozasunk ota. - Viszont az sem lenne szerencses, ha megfaznal. - ugyhogy Ted igazan belehuzhatna. Nem is ertem hol marad ennyi ideig. - Ki lehet nezni belole, mivel eleg maximalista ficko.. - vigyorodom el, aztan lelki szemeim elott meg is jelenik Ted egy cuki, szines torcsivel a hatalmas kezeiben. En sem vagyok alacsony vagy kis darab, de Ted inkabb oriasnak mondhato, nem hiaba vettem fel pont Ot. Az ember a kulseje alapjan azt gondolna, hogy egy mogorva, maganak valo alak, de en inkabb az ellenkezojet allitanam rola. Persze nem mindenkivel kedves es segitokesz, de rendes foszer. Mivel Ted ilyen sokat kesik, szivesen atadom a dzsekimet, itt mar amugy sem esik, en pedig csak azert kaptam magamra az autoban, hogy ne azzak el, mig beerek. Csak szotlanul figyelem, ahogy felveszi a fekete bordzsekit. Meg kell hagyni, jol all neki. Mar majdnem jobban mutat benne, mint en. Es itt a fantaziam szivesen el is kalandozna, azonban igyekszem esznel maradni. - Ne koszond, ez csak termeszetes. - barki megtenne a helyemben, ez igazan nem nagy dolog. En pedig amugy is az adosa vagyok a multkori miatt, amikor feleslegesen vart ram kitudja mennyi ideig. Csak abban remenykedem, hogy fel oranal tovabb nem varakozott. Kerdese hallatan legalabb olyan ertetlenul nezek ra, mint O rank, aztan Stacey nevetese megtori a csendet, mikozben korbemutat a helyen. - Igen, az egesz.. - mosolyodom el a no szavain. Leginkabb azon, hogy kocsmarosnak nevezett, de egyaltalan nem veszem sertesnek. - Azt hiszem, nem ez a megfelelo szo ra.. En inkabb csak a tulaj vagyok, aki el szokott latogatni a felepitett birodalmaba. - magyarazom, majd lazan megvonom az egyik vallam. Stacey persze most sem birja befogni es hozzateszi, hogy emellett azert a papirmunkat is elvegzem, amikor kedvem tartja, tehat nagy ritkan. - Igaz.. De arra inkabb gondolni sem akarok. Szerintem a jovoben majd felveszek valakit, aki elvegzi helyettem a "piszkos munkat". - magyarazom mindkettejuknek, aztan kortyolok egyet az italombol. - Itt is mondhatjuk valamennyire megbecsultnek, de nalam sokkal nagyobb halak uszkalnak az oriasi tengerben, igy azert nem olyan nagy dolog, ha valakinek barja van.. - mosolyom ismet kezd lefagyni, ha azokra a bizonyos nagy halakra gondolok, de minel elobb probalom kiverni oket a fejembol. - Mifele kiallitasra? - erdeklodok, mikozben igyekszem elveszni a tekinteteben es nem gondolni rajta kivul semmi es senki masra. - Nem szeretnem, hogy felreerts, de ezeket a vizes holmikat sem artana minel elobb lecserelned.. - szemeimet gyorsan vegigfuttatom rajta, kozben azon agyalok, van e olyan gonc ebben az epuletben, amire levalthatna a ruhajat. - Stacey, tartunk mi itt ilyesmit? - kerdezem a notol, mintha nem nekem kene jobban tudnom, de nem tarthatok mindent eszben. Egy pillanat erejeig eltopreng, aztan csak annyit vag ra, hogy mit tudja o, talan majd Ted azt is hoz magaval, ezert kesik olyan sokat. Hat remeljuk a legjobbakat. - Koceraj - segitem ki Gretat, ha mar Stace nem teszi meg, igy sikerul egyszerre kimondanunk a szot, amit keresett, ezen pedig akaratlanul is elmosolyodom. - Majd hozzaszoksz a szlengekhez.. - nyugtatom meg. - Idovel.. - teszem hozza, mert hat valljuk be, ez nem megy par nap alatt. Miutan lehuztam a poharam tartalmat, Stace pedig epp ujratolt, az jar a fejemben, hogy mostmar talan ideje lenne felhoznom Azt a napot, amikor rendesen elkestem. Epp szora nyitom a szamat, de Greti beeloz, hamarabb sikerul felhoznia a temat. Nem szolok kozbe, turelmesen, egy apro mosollyal az arcomon, vegighallgatom. Csak akkor kezdek bele a mondandomba, amikor vegzett. - Semmi, semmi, csak.. - kell nehany masodperc, mig megtalalom a megfelelo szavakat. - Szerintem nem volt butasag. - vagok bele immar komoly keppel. - Szerettem volna elmenni, viszont az az elotti napom kisse, hat hogy is mondjam.. huzosra sikeredett. Ezert eloszor egy barban kezdtem iszogatni, vegul pedig otthon vegeztem a kanapemon, egy uveg whisky tarsasagaban.. Masnap finoman szolva nem alltam a helyzet magaslatan, ezert nem ertem oda. Ez lenne a rovid verziom.. - hat kisse hulyen hangzik, de ez az igazsag. - Ne haragudj. - kerek a notol bocsanatot, amit mar nehany perce megerdemelt volna. - Remelem nem vartal ram tul sokaig.. - akkor csak meg rosszabbul ereznem magam, hogy az egesz napjat elcsesztem Nicole-nak es a nem keves alkoholnak koszonhetoen.
Kezdőlap
