Bár nem vagyok szociológus hallgató, de mondhatom azt, hogy joggal nagyképűsködhetek ezzel a szakterülettel, mivel kőkemény egy félévet eltöltöttem a politológia tanulmányaim mellett ezzel a tárggyal. Emiatt tisztában voltam azzal, hogy bizonyos társadalmi különbségek megfigyelhetőek az eltérő csoportok között. Ilyen volt mondjuk köztem és a hatvanéves szociológus tanárom között, mivel teljesen más élethelyzetben nőttünk fel. Ha nagyon szakmai akartam lenni, akkor megneveztem volna az ő korcsoportját babyboommernek, mivel egyidős volt a nagyszüleimmel, én pedig egyértelműen a z generáció szülöttje voltam. Ez röviden annyit jelentett, hogy több társadalmi osztály is volt köztünk, ami megnehezítette a megértést egymás számára. Minden bizonnyal, ha Joan tudná, hogy őt és a hatvanéves professzort egy kategóriába sorolom, akkor baromira kiakadna, de attól függetlenül még, hogy nagyon szép és fiatalos nő volt, akivel jól ki tudott jönni gyakorlatilag bárki, igaz volt rá is az, hogy húzódott köztünk egy generációnyi szakadék, ami miatt ugyancsak éreztem azt, hogy nehezebben ért meg engem, mint ahogy az nekem ideális lenne. Ez mondjuk a kapcsolatunkat nem feltétlenül befolyásolja, mert legalább neki el merek mondani dolgokat a szüleinkkel ellentétben, akiknél több egyéb tényező is közrejátszik. Mondjuk az, hogy az életüknek egy nagyobb szeletét töltötték Kínában, mint én és Joan, emellett mivel ők már megint egy más generációt képviselnek – jelen esetben az X-et – köztem és köztük nagyobb az előbb említett szakadék. Nem olyan bonyolult ez az elmélet, ellenben annál jobban igazolja azt, hogy miért félt túl a nővérem bizonyos esetekben, holott kettőnk közül nekem kellene aggódnom azért, hogy mennyi alkoholt fogyaszt és kinek a társaságában. Nem akartam neki mondani, hogy Laylával a pasizási szokásaikat kevésbé tartom rendellenesnek, leginkább ennek pedig csak az volt az oka, hogy a nővéremről volt szó és szerettem Joant, emiatt nem akartam neki rosszat. Ugyanakkor ő már elég felnőtt nő ahhoz, hogy tudja mit csinál, én pedig szívesen beverem bárkinek a képét, aki nem úgy bánik vele, ahogy – SZERINTEM – megérdemelné. - Mivan, attól félsz, hogy szó szerint dobni fogom majd? – csak a szám sarkai kunkorodtak felfelé, amire a családom mindig azt mondta, hogy úgy nézek ki tőle, mint egy kifejezett macska. Az a fajta, aki tudja, hogy rosszban sántikál és csak azért is csinálja, de előtte megvárja, hogy a gazdái biztosan figyeljenek rá. Én nem akartam ezzel ellenkezni, mert tisztában voltam azzal, hogy csináltam dolgokat, de jó érzés volt úgy feltenni Joannak a kérdést, mintha képes lennék behajítani a táskámat az irodájába. - Alábecsülsz – úgy mentem közelebb hozzá, hogy a hátamat behajlítottam, emiatt egymással szemmagasságban kerültünk. Mivel féltettem a tyúkszaros életem, nem böktem meg a homlokát – Én pedig ezer éven nézlek józanul, részegen és másnaposan. Arra is emlékszem, hogy anyáék hogy reagáltak, amikor először hazajöttél részegen, kicsi voltam. A nővérem ivási kvalitásait ennek ellenére nem akartam vitatni. Annak ellenére, hogy hozzám képest egy törékeny nő, a javukra lehetett írni azt, hogy ő és a baráti köre jól bírták az alkoholt. Ennek kapcsán pedig kedvem lett volna megkérdezni tőle, hogy ő hogyan értelmezi azt a mondást, hogy az embereknek érdemes megválogatni a barátait. Mert azok, akikkel ő lóg pont olyanok, mintha kritérium lenne a magas alkohol lebontó enzim. - Csak tippelek – vontam meg a vállam – Az egyik közös tulajdonságunk, hogy majdnem ugyanannyit vagyunk másnaposak. Egyébként nem szar úgy dolgozni? Én csak azt tudom, hogy az egyetemre általában kapucniban és napszemüvegben megyek be egy ilyen alkalom során. És bár tudom, hogy a tanáraim személyiségi jogait sértem azzal, ha felveszem az órákat, mégis képtelen vagyok ezt nem megtenni azok után, hogy összefolynak a gondolatok az agyamban. Általában a nap második felében szoktam magamhoz térni ilyenkor, de senkinek egy szava sem lehet rám, mert becsületesen bejárok az egyetemre, ha a szüleim fizetik azt. - Nem szoktam ezt reklámozni – vontam meg a vállam – Összességében most már annyira nem félek tőlük. Vagyis hát, de, de az övükétől nem, mert lassú és lusta. Nincs türelme megharapni meg semmi, szóval meg is szoktam simogatni olykor. Nápolyi masztiff. Szürke. A fényképpel kapcsolatos kérdéssel csak ráztam a fejem, mert egyáltalán eszembe sem jutott, hogy én egy kutyát akarjak fényképezgetni. Örültem neki, hogy nem akart keresztben lenyelni, szóval igazából rendben voltam azzal, hogy a közelemben van az állat, de attól még nem szerettem meg a kutyákat. - Mit tudnál összedobni? – nyilván a mézes kacsa elég jól hangzott, de tudni akartam a választási lehetőségeimről. Ha pedig már ilyen ajánlatot kaptam, akkor véletlenül sem fogom felhozni azt, hogy rendelek magamnak indiai curryt a másnaposságomra – Mennyire menjek bele? Nem voltunk szomjasok a végére azt tudnod kell. Még jó, hogy ott tudtam aludni, mert a hazaút lehet kissé kalandos lett volna. Egy barátom határozottan állította rólam, hogy már sétáltam bele bokrokba, de én mindezt nem voltam hajlandó elhinni feltétel nélkül. Ugyanakkor nem is tűnt teljesen kitaláltnak, csak jó lett volna, ha videofelvétellel tudja ezt bizonyítani nekem. - Persze, én is ezt mondanám a rabszolgáimnak, ha tartanék párat – nyilvánvalóan nem gondoltam komolyan, mert nagyon szívesen segítettem a kávézóban, ha úgy alakult – Jövő hónapban viszont el kell utaznom majd egy reklámfilm miatt. Fotómodellként nem utaztam olyan sokat, mint azok, akik gyakorlatilag szinte bármit tudtak vállalni, de előfordult pár alkalommal, hogy én is kipróbáltam magam a kifutón. Összességében nem voltam hozzá még így se elég magas, szóval tisztában vagyok vele, hogy nagyrészt azért tudok vonulni, mert már népszerűséget szereztem a szakmában fotómodellként. - Miért nem? – tettem fel a kérdést – Úgy se tartanám meg. Semmi szükségem nem volt arra a jattra, amit nálam hagytak. Mivel egy munkámmal többet keresek annál, amit Joan fizetni tud nekem egy napra – és itt nem őt húzom le, szimplán én vagyok kivételes helyzetben – általában szoktam ragaszkodni ahhoz, hogy a fizetésemet forgassa be a kávézóba. Általában, ha odaadta, akkor is valahogy becsempésztem az irodában fenntartott közös kasszába, amiből csapatépítőkre tudtak menni. Én nem azért segítek a testvéremnek, hogy azért pénzt adjon. - Ha visszaforgatom a cégedbe, akkor végül is mindegy, nem? – nem akartam a nővéremet kellemetlen helyzetbe hozni, de kicsit már talán túlzás volt az, hogy ingyen is fogyasztok, illetve fizetést is kapok, ha itt dolgozom nem beszélve arról, hogy amúgy is azért csináltam, mert Joan hajlandó volt falazni nekem, amikor berúgtam. - Legyen rendelésfelvétel – az viszonylag könnyű volt, mert nem kellett attól tartanom, hogy nem lesz tökéletesen szép a kávé, amit megkapnak a vendégek csak azért, mert kiestem az eddigi rutinomból – Koordináljak vagy vegyem őket? Összességében, ha beindul itt a forgalom akkor úgyse fogunk tudni folyamatosan egymással beszélgetni, szóval nekem lényegében mindegy volt, hogy hol segítek be. Mivel soha nem vagyok bunkó az emberekkel, tényleg rendben voltam a vendégekkel történő kommunikációval. - Csinálsz nekem egy flatwhite-ot extra presszóval? – tudom, hogy az már triplát jelent, de jelenleg gondjaim vannak a másnappal – Aztán összeszedem magam. Úgyis akartam kérdezni tőled valamit. A karomat továbbra is a nyakában tartottam, ahogy az iroda felé tereltem, de csak akkor merészkedtem el addig, hogy ezt ténylegesen meg is kérdezzem tőle, amikor beértünk. - Múltkor volt az a szexi-szexi férfi, akire Layla ráesett – szinte büszke voltam magamra, amiért infókkal rendelkeztem – Jelentkezett már? Csak mert kiderítettem, hogy ki az és ha Laylának nem kell, te szülhetnél neki két szép pár gyereket.
One, three, one noble and noble, me and my girlfriend making new history, let's leave this city because there's no answer, a dream utopia just for both of us, when I see you, the whole world sings Gloria, there's no tomorrow, run to the end of the world, ride or die, Bonnie and Clyde phobia
I was a little kid now I’m star Like Posty man I feel just like a rockstar, but soy sauce crab is better than lobster, I ain't flexer, live my own way, what I saw isn't everything, now I know
Sweet poison in my blood veins Cold hands seek you, lips call out your name, I'll gladly sacrifice myself for you, sacrifice myself, take my life, now I'm, dying in your arms, feeling like on a cloud, spreading through my veins, taste of your (It spreads into the sweet blood)
★ lakhely ★ :
Manhattan
★ :
★ foglalkozás ★ :
model | columbia student; politics
★ play by ★ :
lee joo yeon
★ hozzászólások száma ★ :
48
★ :
Re: making colors pop; Soren & Joan
Szer. Feb. 16 2022, 21:10
Syaoran & Joan
A családunk összetétele soha nem kívánta meg tőlem azt a feladatot, hogy úgy viselkedjek az öcsémmel, mintha én lennék a második anyukája. Az édesanyánkkal ellentétben azonban én azzal is tisztában voltam, hogy Ren hogyan viselkedik az iskolában, vagy amikor a szüleink nem látják őt. Azt hiszem a családunk "legkisebbjeként" mindenki elkönyvelte róla, hogy egyébként is élénk gyerek volt és nincs azzal gond, ha felnőttként sem válik életunttá, vagy karót nyeltté. Én egy fokkal jobban féltettem őt a világtól és mindattól, amit adott esetben én már megtapasztaltam. Még ha nőként más élményem is volt bizonyos dolgokban, szerettem volna, ha az öcsémet semmi nem téríti le arról az útról, amelyen gyerekkorunkban indítottak el bennünket a szüleink. Teljesen más értékrendben nevelkedtünk fel, mint az amerikaiak többsége és bár a fiataloknak nyilván Kínában is van lehetősége szórakozni, tartottam tőle, hogy Syaoran hogyan birkózik meg mindazzal, amit az itteni divat szakma megkövetel tőle. Talán számára kellemetlen volt, hogy szerettem rendszeresen megkérni arra, hogy jöjjön be a kávézóba segíteni nekem, én mégis ezt tartottam az egyik legjobb módnak arra, hogy legyen időnk kibeszélni a dolgainkat. Kevesen voltak, akik csatlakozni tudtak volna a kínai nyelven folyó beszélgetésünkbe - amivel egyébként egyáltalán nem az volt a célunk, hogy mások kellemetlenül érezzék magukat miattunk, vagy hogy kibeszéljünk bárkit is a jelenlévők közül. Szimplán csak ez az anyanyelvünk, ehhez szoktunk hozzá és lényegében ez a kényelmes számunkra. - A táskádat bedobhatod az irodámba is, vagy rakd be oda... - A kezemmel a megfelelő szekrény felé intettem, amit részben az ilyen esetekre tartottunk üresen, részben pedig azért, mert előnynek tartom, ha nem nőjük ki a helyünket idő előtt. Normál esetben minden vállalkozó célja a terjeszkedés, de egy olyan kaliberű hely, mint amilyennek a mi kávézónkat tartom, nem replikálható túl könnyen. Ha pedig megpróbálnánk franchise-ként üzemeltetni, egyszerűen elvesztené a varázsát. - Tudod nekem már ezer év tapasztalatom van az ivásban, úgyhogy azt sem vennéd észre, ha most be lennék rúgva - egészen fölényesen magyaráztam neki, még ha magasságban ő is volt a nyertes. A szabad kezemmel még mutogattam is, a másik karom viszont ott pihent a derekán, amit nem engedtem el azután sem, hogy megöleltük egymást. Nem igazán tudtam volna kellemetlenül érezni magamat a közelségétől, egyedül a nyakamba nehezedő karját lett volna fárasztó cipelni hosszú távon, de most még ezt sem bántam. - Amúgy meg miből gondolod, hogy másnapos vagyok? - Gyanakodva szűkítem össze a szemeimet és pislogok rá, a választ várva. Ha a részeg smsezés bűnnek számít, akkor én magam is elkövettem már ilyesmit eddigi életem során, de azért a tegnap estémre még tisztán emlékszem. Legalábbis eddig azt hittem tudom, mit csináltam. - Miért épp téged hívott át? Nem tudja, hogy félsz tőlük? - Talán cikinek találja, hogy ezzel nyaggatom őt, de mit mondhatnék. Ahhoz képest, amekkorára nőtt, egészen aranyos tud lenni, amikor a mi apró kutyánktól is láthatóan tartja a távolságot. - Milyen kutyája van? Van képed? - Amennyi dolgot megoszt az interneten, nem hiszem el neki, ha most nemmel válaszol. Lehet, hogy én magam is kutya tulajdonos vagyok - félig -, de ez még nem jelenti azt, hogy minden fajtát fel tudnék sorolni. - És mit szeretnél enni? Csináltam mézes kacsát, vagy összedobok neked itt valamit. Hm? - Várakozón pillantottam fel rá. Kétségtelen, hogy a szüleim és az én szemem fénye is ez a gyerek, csak ne lenne olyan szemtelen néha. Erről jut eszembe... - Mennyit ittatok tegnap? - Utólag talán azt kívánom majd, hogy bár ne kérdeztem volna rá és ne tudnám, hogy mennyi alkoholt fogyaszt már ennyi idősen is az öcsém. De ha ilyen fiatalon kezdi, talán megvan az esélye, hogy mire elég felnőtté kell válnia, leszokik róla. - Én csak el akarom kerülni, hogy kimagyarázd magad a dologból, tudod hogy imádlak. - Mosolyogva emeltem meg a kezemet, hogy legalább a fejét meg tudjam simogatni, amihez szerencsére nem kellett még lábujjhegyre állnom. - Túl elfoglalt vagy már és alig látlak. Csak így tudlak rákényszeríteni, hogy velem töltsd az idődet. - Ez nem volt száz százalékban igaz, ráadásul annak is örültem, hogy nem csak munkája van elég, de barátja is. De könnyű volt úgy tenni, mintha én lennék az áldozat ebben a helyzetben. - Igeen, de nem ér a borravalóra játszani... - vigyorogva intettem az ingére, ami nem sokban különbözött volna attól, ha egyáltalán nem szán energiát arra, hogy begomboljon rajta bármit is. - Egyébként is túl magas az órabéred a takarításhoz, nem? - Meglapogattam az oldalát, miközben a jókedv még mindig ott bujkált a hangomban és a szám sarkában is. Ezúttal viszont a pillantásom hamar a pult mögött serénykedő többi alkalmazottra siklott és azt próbáltam fejben kilogisztikázni, hogy hova állhatunk be mindketten, ha arra van szükség. Sosem degradált számomra, hogy ugyanolyan alkalmazottá váljak néha, mint akiknek a fizetését biztosítjuk, ráadásul unalmas is lett volna egész nap az irodából figyelni, hogy hányan és milyen emberek érnek be a cuphouse-ba. - Segíts nekem a rendelésfelvételben, jó? - Tulajdonképpen ha nem tetszene neki az ötlet és mást kérne tőlem, azt is hajlandó lennék neki megadni, mert ő tesz nekem szívességet, így örülök, ha egyáltalán gondolt rá, hogy esetleg takarításra lesz befogva. - De előbb egyél és beszélgessünk. - Ilyenkor persze mindig azt kockáztattam, hogy jön nekem a szövegével, hogy gyereket kellene már vállalnom, de nem bántam. Szeretem, ha Ren boldog és a nővéreként igyekszem is azzá tenni - de többször esküszöm nem falazok neki, ha piálni megy a barátaival.
The sun has set and the room is dark My heart is cold and our conversation is hot, but why If it doesn't make it better babe
Re: making colors pop; Soren & Joan
Vas. Jan. 16 2022, 11:44
Joan & Soren
― ― ―
Az emberek nagy része nyilvánvalóan meglepődhet azon a tényen, hogy van egy barista végzettségem is. Nyilvánvalóan gimi mellett lehetetlen lett volna bemenni az órákra, de mivel az olyan kávézók, mint amilyet a testvérem is vezet, fogadott különböző diákokat más vendéglátós intézményekből. Mivel valamilyen szinten ebben a szituációban is csókosnak számítottam Joan öccseként, abba az iskolába jártam, amivel ők is szerződésben voltak. Ezáltal lényegében azt bízták a nővéremre, hogy tanítson meg úgy mindenre, és ha ezzel megvoltam, elmentem vizsgázni, és megkaptam a papírom. Ebből nekem túl sok hasznom nem származott, a tesómnak viszont annál inkább. Nyilvánvaló volt, hogy nem mindennap értek rá arra, hogy kiugráljanak a pultból ezért, ha arról volt szó, akkor engem hívtak be segítségért. Nyilvánvalóan ingyen is benne lettem volna a munkába, ugyanakkor nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni se Laylát, se Joant azzal, hogy nem fogadtam el a pénzt, amit nekem adtak. Főleg azért nem, mert volt példa arra, hogy nem a nővérem, hanem az üzlettársa hívott fel azzal kapcsolatban, hogy be tudnék-e segíteni. Én pedig egyetlen alkalommal sem utasítottam vissza ezt, annak ellenére sem, hogy nem voltam állandó gyakorlatban. Elég egyértelmű, hogy a modell munkáim fontosabbak voltak ennél, mivel az sokkal inkább rólam szólt, több lehetőségem volt benne, mint egy kávézóban. Értem én, hogy ha valamelyik lány elmenne szülni, akkor talán beülhetnék üzletvezető helyettesként a vezetői székre, de egyszerűen nem vágytam erre. Néha oké volt, hogy besegítettem, de ennyi. A mai alkalom már előre le volt zsírozva. Amikor Namhoz mentem át, sajnos elloptam otthonról egy üveg alkoholt, amivel nem voltam elég elővigyázatos, szóval lebuktam Joan előtt. Ő azzal a feltétellel engedett el és tartotta a száját a szüleim előtt – sőt, még hajlandó is volt venni egy pótpiát - , hogy betartom az ígéretem, és bejövök segíteni, amikor ő arra kér. Mivel most egészen laza volt a menetrendem, szívesen jöttem, de nyilvánvalóan úgy készültem, hogy tudjak valamit enni vagy inni, mielőtt felkötném a kötényt, szóval jóval előbb indultam el. Azelőtt belopakodtam a kávézóba, hogy a nővéremnek szólhattam volna, mivel át akartam öltözni valami hasonlóba, mint amilyen az általuk viselt munkaruha is. Én nem rendelkeztem ilyennel, mivel egyszerűen felesleges lett volna a szekrényben lógatni. Úgyis kötény lesz rajtam, ők meg senkinek nem tartoznak elszámolással azzal kapcsolatban, hogy mi a rákban dolgozom, amíg az tiszta és nem hordtam korábban az épületen kívül. Ha lenne saját példányom, akkor minden bizonnyal csak otthon hagynám ahányszor szükség van rám. - Szia, Jiĕ jie – miután kiléptem a mosdóból, úgy szorongattam a táskámat, mintha muszáj lenne. Mivel egyszerűbb volt nekem bemennem a pult mögé, én voltam az, aki odalépett a nővéremhez az ölelésre. Miután megkaptam a puszi adagomat, én is adtam neki egyet, aztán egyszerűen a karomat a nyakába raktam és úgy lógattam a teste mellett, mintha egyáltalán nem lenne neki nehéz az. - Köszönöm, te is. Nem tűnsz másnaposnak – mivel kínaiul beszéltünk, egyáltalán nem éreztem úgy, hogy le kellene halkítanom a hangom. Más kérdés volt, hogy úgy vigyorogtam, mint a vadalma, ami miatt többen is felénk fordultak. Ezt a pontot ragadtam meg ahhoz, hogy mosolyogva integessek párat a többieknek. Nyilvánvalóan azokat, akik már dolgoztak, nem akartam zavarni a jöttömmel. Annyira nem voltam fontos ember. - Nagyon semmi. Tegnap sikeresen megfürdettük Nam Joon kutyáját – halkan sóhajtottam fel – Nagyon ijesztő az az állat, de engem hívott át. Azt mondta, hogy egyedül nem bír vele. Nem mentem bele egyelőre abba, hogy miért volt két emberes feladat az állat. Épp elég volt maga a tudat, hogy csupa víz lettem és végig halál félelmem volt. Aranyosnak találtam a kutyákat messziről és fényképről, de kifejezetten féltem tőlük. Legjobban attól a szemtelen vakarcstól, akit folyamatosan a kávézó területén cirkált és a vendégeket szórakoztatta. Utáltam, amikor Joan hazavitte, de ezt nem mondhattam meg neki. - Persze, hogy éhes vagyok – halkan felsóhajtottam – Az én szakmámban el kell döntenie az embernek, hogy iszik vagy eszik. Nyilván az előbbit választottam, de már voltam edzeni, szóval be tudnék dobni valamit. Nem feltétlenül süteményekre gondoltam, de szerencsére árultak itt szendvicseket is, amiket én magam is már el tudtam készíteni. Ennek ellenére egyelőre nem álltam neki, mert egy kicsit reménykedtem abban, hogy a nővérem főzött valamit, és abból én is fogok kapni. - Persze, hogy emlékszem, Jo – nem volt olyan régen, hogy kimenjen a fejemből – Ennyire megbízhatatlannak tűnnék? Már át is öltöztem, hogy passzoljak a kávézódhoz. Részletkérdés volt, hogy a mai napra egy olyan inget találtam, ami túl rövid volt, és én sem vesződtem sokat a gombokkal, szóval lényegében kint volt belőle mindenem, ha egyet nyújtóztam… A kötény úgyis takarni fog, meg legalább több borravalót szedek össze az étteremnek. - Milyen posztra kellene a segítségem? – remélem értékeli a nagyvonalúságom. Alapvetően tudtam bánni a pénzzel, gyorsan számoltam fejben, ugyanakkor minden más feladatot is szívesen elláttam – Nem alibizhetek ma takarítással, mi? Mondjuk túl drága volt az ingem ahhoz, hogy összemocskoljam.
One, three, one noble and noble, me and my girlfriend making new history, let's leave this city because there's no answer, a dream utopia just for both of us, when I see you, the whole world sings Gloria, there's no tomorrow, run to the end of the world, ride or die, Bonnie and Clyde phobia
I was a little kid now I’m star Like Posty man I feel just like a rockstar, but soy sauce crab is better than lobster, I ain't flexer, live my own way, what I saw isn't everything, now I know
Sweet poison in my blood veins Cold hands seek you, lips call out your name, I'll gladly sacrifice myself for you, sacrifice myself, take my life, now I'm, dying in your arms, feeling like on a cloud, spreading through my veins, taste of your (It spreads into the sweet blood)
★ lakhely ★ :
Manhattan
★ :
★ foglalkozás ★ :
model | columbia student; politics
★ play by ★ :
lee joo yeon
★ hozzászólások száma ★ :
48
★ :
making colors pop; Soren & Joan
Vas. Aug. 08 2021, 01:39
Syaoran & Joan
- Milyen volt a szabadság? - Éppen akkor teszem fel a kérdést, amikor a laptopommal lavírozok be a pult mögé, kikerülve előbb az egyik pincér lányt, aki a mosatlanok összeszedéséért indult el, aztán pedig a barista srácot is, akinek feltettem a kérdést. - Tök jó! Élveztem. - Mosolyogva bólogat, én pedig jókedvűen hallgatom meg a rövid beszámolót, amit ad arról, hogy milyen volt neki a Nagy-tavaknál, ahová gyerekkora óta rendszeresen járnak, részben azért, hogy meglátogassák a nagyszülőket. - És neked? - Udvariasan pillant felém, én pedig elmosolyodom. Habár mindig is fontos volt, hogy megmaradjon a főnök-beosztott viszony közöttünk és az alkalmazottaink között, sosem volt célunk, hogy terrorizáljuk őket, vagy éppenséggel többnek akarjunk tűnni náluk. Laylaval ránk szimplán csak több papírmunka jutott és szervezés, na meg persze az egész vállalkozás pénzügyi része, ami nem volt túl hálás feladat, de mégis szükséges. Érdekelt, hogy mi van azokkal az emberekkel, akik nekünk dolgoznak, mert így oda tudtunk figyelni arra, hogy senkinek ne teher legyen az a munka, amit itt végez. Nem éreztem volna jól magamat attól, ha úgy kényszerítek valakit munkába, hogy közben odahaza a családi dolgai nincsenek rendben, ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy teljes harmóniát soha senki nem fog elérni, aki a vendéglátásban dolgozik. Részben ezért sem szálltam ki teljesen abból, hogy a programszervezés mellett néha a pult mögött is besegítsek, mert így én magam is jobban átláttam, ha valami átszervezésre szorult, vagy épp hiányosság merült fel. - Kivettem a hétfőt, hogy meglátogassam a szüleimet és az öcsémet, jó volt, tényleg. - Annak ellenére is, hogy mi mindent kellett végighallgatnom azzal kapcsolatban, hogy nincs még kilátásban sem esküvő, sem pedig születendő unoka. Syaoran-nal ellentétben a szüleim egészen más hangulatban voltak képesek megközelíteni ezt a kérdést, én pedig belefáradtam már abba, hogy minden alkalommal magyarázkodjak amiatt, ahogyan élek. Tisztában vagyok vele, hogy ők sem azért hozzák fel, mert ne támogatnának egyébként, csak úgy, mint az öcsémet a modellkedéssel és az egyetemen - szimplán csak elértek egy olyan kort, amikor már aggasztónak tartják, hogy a harmincéves lányuk még nem követte az ő példájukat. Ráadásul más opciójuk nincs is, Sorentől még határozottan nem szeretném azt hallani, hogy gyereket csinált valakinek. Azt sem veszem túl szívesen, hogy mennyit bulizik, de nem vonhatom túlságosan felelősségre, mert én is el szoktam járni inni az ismerőseimmel - a különbség csak annyi, hogy én nagykorú vagyok és megtehetem. - Ó, tényleg... Az öcsém bejön ma, szóval számítsatok rá. - Ezt már az időközben visszaérkező pincér lánynak is mondtam, amikor pedig tudomásul vették, odafordultam a laptopomhoz, hogy befejezzem a korábban elkezdett email olvasását. Ugyanolyan hatékonyan tudtam volna végezni a munkámat akkor is, ha épp fent vagyok az irodában, de határozottan az volt a célom, hogy munkára fogom az öcsémet, amihez pedig úgy éreztem, hogy lent kell lennem és besegíteni a kasszánál, ha szükség van rám. Akkor is a laptopommal babrálok, amikor Soren megérkezik, ezért már csak akkor veszem észre, amikor a pulthoz ér és odatenyerel elém. Felpillantok, az arcomon pedig rögvest megjelenik egy széles mosoly, amikor felismerem őt. - Hát szia! - Gondolkodás nélkül kezdek neki kínaiul, figyelembe sem véve azt, hogy az alkalmazottaink nem értik, amit mondok. Lehet, hogy régóta élünk Amerikában, de a családunk kínai, így furcsa lenne és valamilyen szinten elszomorító is, ha nem beszélnénk a nyelvet. - Jó, hogy jössz, már épp gondoltam rád. - Kiegyenesedem, aztán integetek neki, hogy álljon arrébb, vagy épp fáradjon be a pult mögé, hogy meg tudjam ölelni. Ha nem hajlandó odajönni hozzám, akkor én magam lépek ki a munkaállomás mögül és lépek oda hozzá, hogy ne csak megöleljem, de egy puszit is nyomjak az arcára. - Szép vagy, jól nézel ki. - Mosolyogva paskolom meg az arcát és veszem kicsit jobban is szemügyre, annak a jeleit keresve, hogy esetleges fogyott-e, vagy beteg lenne-e. Lehet, hogy nem az én gyerekem, de attól sokszor legalább annyira aggódom érte, mintha mégis az lenne. - Mizu? Nem vagy éhes? - Egy akkora testet, mint az övé is, folyamatosan karban kell tartani, csak azért pedig, mert modellkedik, még nem kell éheznie is. Ez utóbbit - ha rajtam múlik - szerettem volna elkerülni. - Emlékszel még, hogy azt ígérted, hogy be is segítesz ma nekem, ugye? - Jelentőségteljes pillantást vetek rá, közben azonban nem tudom visszafogni a mosolyt, ami az arcomra költözik. Nem is emlékszem mikor volt utoljára, hogy Syaoran itt járt, besegített nekem a kávézóban, most viszont annál inkább örültem a jelenlétének.