Talán még egy picikét részeg vagyok. Ez összességében nem túl meglepő egy olyan giga Las Vegas parti után, amit Braylen tökéletesnek gondolt a szülinapja megünnepléseként. Nem véletlenül vettem meg neki, a világ leggiccsesebb koronáját tekintve, hogy Braylen Yang csak egyszer lesz 21 éves. Nem tudom mennyi ideig kellett arról győzködnöm az egy hetes, jubileumi partiján, hogy nagyon jó befektetés ez neki, mivel drágakövekkel van kirakva, szóval egy kisebb vagyont ér az amúgy teljesen haszontalan ajándékom. Őrizheti majd egy üvegdobozban, és minden alkalommal rám gondolhat, ha ránéz. Nem vagyok biztos benne, hogy egyáltalán sikerrel jártam azt illetően, hogy igenis hasznos volt, az amúgy csak rongyrázásra alkalmas, ékszernek nevezhetetlen dolog, amit vettem neki. Ugyanakkor az ő születésnapja nem feltétlenül arról szólt, hogy lenyűgöző ajándékokkal halmozzuk el, mivel gyakorlatilag bármit megvehet magának. Ez inkább a közös időtöltést foglalta magában.
Hogy mennyire jó ötlet Braylen Yang partija után bemenni ahhoz a tanárhoz, aki pikkel ránk, és a szülői értekezleten épphogy csak rendbehozott sminkkel, kócosan, és egyértelműen partiból érkezve előadni magunkat? Úgy gondolom, hogy semennyire, mivel igazolatlanul hiányoztam egy hétig az órájáról, és egyértelműen nem vagyok beteg, csak másnapos. Tartottam tőle, hogy az elfogyasztott italok szaga egy kicsit még mindig párolog a bőrömből, amit nem tudtam elnyomni azzal a parfüm mennyiséggel, amit időközben magamra locsoltam. Mégis itt voltam, és valamit reméltem Mr. Songtól.
Nem voltam biztos benne, hogy a szemeim a helyén vannak, amikor ránézek. És ezt most nem olyan értelemben gondolom, ahogy a kedvenc diákjai a seggét bámulják minden alkalommal, amikor megfordult a táblához. Lehet, hogy el kellene mondanom neki, hogy ez a helyzet, és inkább már velem akarna jóban lenni, amiért nem szexualizálom őt. Talán egy fokkal könnyebben a helyén tudom kezelni azt, ha egy vonzó személlyel vagyok egy légtérben, ennek pedig csak az az oka, hogy én is annak gondolom magam. Ettől függetlenül nem gondolom azt, hogy a mi pozíciónkban játszana az, hogy két 10/10-es ember kezdhetne egymással valamit főleg annak fényében, hogy én biztosan, ő pedig valószínűleg párkapcsolatban él.
- Az jó, úgyis elég régen láttuk már egymást – talán túl közvetlen volt a hangnem, amit megütöttem vele szemben, de ha tényleg ráér, akkor engem nem feltétlenül fog érdekelni, ahogy a banya anyukák várakoznak, mert bőven van miről beszélgetnem most Mr. Songgal. Szerencsére a szüleim nem nagyon foglalkoztak azzal; hogy a szabadidőmben merre mászkálok, és amiért azt mondtam anyámnak, hogy majd én elintézem a jegyeimet, nem ő jött ide. Pontosan tudtam, hogy milyen eszközei vannak, ezek pedig számomra baromi kínosak voltak. Csak azt erősítették bennem, hogy nem vagyok több annál, amivel nem akarok azonosulni.
- Szerintem most bizonyította be, hogy így van – talán a tenyerem egy kicsit hangosabban csattant az asztalon, de mindössze abból a célból raktam oda, hogy megtámaszkodhassak és kényelmesebben tudjak elhelyezkedni – Nem hívna így, ha nem erről lenne szó.
Sosem voltam a teljes nevem nagy rajongója annak ellenére sem, hogy a görög emberek nagyon szerették a mai napig használni a Cleopatra meg a Cleopus nevet. Mindig azzal szívattam Cole-t, hogy ha fiunk születik annak muszáj megkapnia a nevem férfi verzióját. Valójában engem is elborzasztott, hogy a szüleim ennyire fantáziadús emberek voltak, aztán elköltöztek egy idegen államban. De a Cleo-t szerettem annyira, hogy ne akarjak megváltoztatni a nevem. Igazából csak az elcseszett kapcsolatunkat mutatta az, hogy még egy normális nevet se tudtak adni nekem.
- Az egyik okot már elmondtam, a másik pedig az, hogy még most is képes nevetni rajtam – ez pedig nagyon dühítő volt. Talán hoznom kellett volna magammal valami erősítőt, amúgy is jellemzően becsempészem a laposüvegeket a suliba.
- Nagyon tisztában vagyok az álláspontjával – pont ez volt a probléma. És az, hogy a jelét sem láttam annak, hogy meggondolná magát – A tanároknak részben nem az a dolga, hogy a diákok jövőjét segítsék?
Az ajkamba kellett harapnom és lesütöttem a tekintetem. Nem. Nem flörtölni akarok vele, szimplán csak ismerem a határokat és nem fogom a fejéhez vágni, hogy ő pont nem képes felfogni a feladatkörét. Egyáltalán nem arról van szó, hogy a tárgyát becsülném le, vagy szeretném kevésbé, szimplán csak tisztában voltam vele, hogy mit vártak el tőlem, és egyáltalán nem opció az, hogy elbukjak. Valójában baromi ijesztő volt, hogy a szüleim hogyan reagálnának egy negatív felvételi levélre, mivel eddig a pontig mindig megfeleltem az elvárásaiknak – leszámítva azt, hogy volt egy bukásom, de az is gyakorlatilag azon múlt, hogy összevesztem a tanárral és kinézett magának.
- Szerintem maga egyáltalán nem érti, hogy miről van szó – halkan sóhajtottam fel – Ez nem az én preferenciámról szól, hanem arról, hogy sikerülnie kell és be KELL jutnom az orvosira. Több éves munkám veszhet kárba.
Mindez pedig azért, mert ő képtelen azokkal a diákokkal foglalkozni, akik humán vonalon akarnak továbbtanulni. Ezen a ponton nagyon kiakasztó volt az oktatási rendszerünk, mivel mégse annyira a diákok érdekeire van szabva, mint amennyire annak kellene lennie.
- A jegyeim csak egy részét képzik a felvételinek – talán az utolsó audászom az volt, hogy beavatom a felvételi menetébe – Emellett önkéntes munkát kell végeznem, amin már túl vagyok és egy több modulos teszten és alkalmassági vizsgán is át kell mennem. Ez elég nyilvánvalóan nem az alap természettudományi műveltséget jelenti. Miért nem érti már meg? Mit kellene tennem ahhoz, hogy hajlandó legyen figyelembe venni a helyzetem?
Nem akartam érzelmi zsarolást alkalmazni, de mégsem hagyott más választást nekem. Nem gondolom magam manipulatívnak, inkább vagyok gyenge jellem és konfliktuskerülő a legtöbb esetben, ezért sem értem, hogy miért hozta ki belőlem ezt.
- Az, hogy hiába szeretem a tárgyát, ha senkit se fog érdekelni ez – igazából kezdtem azt érezni, hogy az egész vita feleslegessé vált, mert nem fog engedni a dologból… Még mindig nem – Maga pedig soha nem fogja megérteni azt, hogy ez fontos. Szóval ezen a ponton talán nincs miről beszélnünk.
Talán egy kicsit szomorú és egyben dühös lehettem ahogy ránéztem. Elég egyértelmű volt egy ideje már az is, hogy a jegyeim nem fognak maguktól javulni, ő pedig lazán megbuktat, ha arról van szó, hiába sztrájkolok. Ha olyan lennék, mint az anyám, akkor simán jelenteném valami oktatásszervezőnek ezt az esetet, de nem akartam ilyen messzire menni. Talán azért vagyok képtelen meggyőzni, mert nem mozgatok meg minden követ ezért.
- Az se számít, hogy vége lesz az egész életemnek, ha nem vesznek fel az orvosira, igaz? – ezt már csak egészen halkan kérdeztem meg, miközben a csizmám sarkával doboltam a padlón. Nem is tudom, hogy milyen választ vártam tőle.

843 szó || szemüveg nélkül

Normál esetben el sem gondolkoznék azon, hogy mondjuk meglátogassam egy-egy tanár fogadóóráját. Az is igaz, hogy általában nem volt problémám velük, a mostani helyzet pedig kicsit speciálisabb volt annál, mint a többiekkel. Az új tanárok érkezése mindig problémás, Mr. Song pedig tényleg hivatásának tekintheti az egészet, ha meg sem próbál jó fej lenni. Amikor a nagyit felhívtam és elpletykáltam neki, hogy pontosan mi történt közöttünk, akkor igazából nem tudott nekem semmi olyan épkézláb tanáccsal szolgálni, ami a saját véleménybuborékomban elfogadott lett volna. Meggyőződésem volt az, hogy a férfivel ápolt kapcsolat nem volt elég jó, azonban én egyáltalán nem akartam lépni azért, hogy ezen változtassunk. Nekem rendben volt dacból összeszedni pár rossz jegyet, hogy ezzel tanúsítsak felé némi ellenállást, azonban mivel pontosan tudtam, hogy mennyire fontos a felvételin nyújtott összteljesítményem, nem zárhattam rosszul a félévet sem. Minden bizonnyal nem kellett volna lelépni az egyik legjobb barátom szülinapjára, ugyanakkor soha nem sérthetem meg egy barátomat azzal, hogy pont a 21. betöltött életévéről feledkezem meg.
Én is tudtam, hogy ez nem mehet így tovább. Ha most teljesen józan lennék, talán inkább egy barátnőmmel akarnék edzőterembe menni, nem pedig a lehetőséget keresném arra, hogy beugorjak egy fogadóórára. Viszont talán hallgatnom kellett volna Brayre a reggeli sört illetően, mivel ciki lesz, ha útközben kimegy belőlem az alkohol és mégis inkább amellett döntök, hogy lelépek. Utáltathatom meg magam ennél jobban egy tanárral? Szerintem nem, szóval talán mindegynek is kellene lennie, hogy most pontosan mit lépek. Mégis, talán egy kicsit remegett a kezem, amíg az iskola felé hajtottunk. Abban sem voltam biztos, hogy miként fogom kezelni félig ittasan azt a helyzetet, hogy egy olyan tanárral kell beszélnem, akit objektíven mindenki szexinek tart. Emiatt egy kicsit olyan érzésem volt, mintha egyenesen valami pornófilm castingra mennék. Azért nem akartam kikérni a legjobb fiúbarátom tanácsát a témát illetően, mert pontosan tudom, hogy mire tért volna ki azzal kapcsolatban, hogy mi eredményezi a feszültségünket és azt hogyan kellene oldani. Azzal kapcsolatban sem hallgattam rá, hogy Cole-t már rég dobni kellett volna, pedig egyre inkább érzem azt, hogy igaza van a körülöttem élőknek és talán nem érdemel meg engem. Ugyanakkor ez túlzottan egoista álláspont lenne, nem beszélve arról, hogy általában a környezetem próbálta megmondani, hogy mit kellene tennem, ami miatt bizonytalanná váltam. Mivel olyan döntéseket hoztam, amit elvártak tőlem, nem éreztem magam túl jól. Ha már minden kötél szakad, a kapcsolatom legyen az, amibe mások nem pofáznak bele és kedvem szerint járhatok el.
Talán valami hasonló vezérelhetett most is. Mikor kijött a bent állomásozó anyuka, aki néhány megvető pillantással nézett végig rajtam, én csak egy grimasszal válaszoltam neki. Kedvem lett volna ebben a pillanatban közölni vele, hogy ne bámuljon, mert ha akarom mind a fiának, mind a lányának a fejét el tudnám csavarni a szexuális irányultságuktól függetlenül, azonban nem tettem ezt. Ezen a ponton már örültem neki, hogy nem volt bennem még valami alkoholos ital. Bray minden bizonnyal jól szórakozott volna – természetesen utólag – az iskolában elkövetett ámokfutásom miatt, viszont én nem akartam, hogy kirúgjanak, vagy felfüggesszenek. Éppen elég lesz meggyőzni Mr. Songot – akivel talán most még halálos ellenségek is lehetnénk – arról, hogy mennyire fontos lenne, ha nem utálna. Mellesleg nem utolsó szempont az se, hogy ne szóljon arról, hogy milyen állapotban vagyok.
Ezek és hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben, amikor rátörtem a férfire. Elég egyértelmű volt az, hogy nem fogom boldoggá tenni a jelenlétemmel, ugyanakkor ennek ellenére próbáltam elnyomni a „mindenki utál” állapotot, amit gyakran éreztem az alkohol utóhatásaként. Hasznos tulajdonság volt az, hogy magamat nyomasztottam, ha még volt bennem némi pia, és nem a bulikat tettem tönkre. Nyilván, ha meglátnám a pasimat a zsíros hajú, szőke orvostanhallgatójával, aki legalább alacsonyabb nálam, akkor más lenne a helyzet.
- Nem fogom sokáig rabolni az idejét – egész normális hangon szólaltam meg, mivel nem akartam, hogy egy durcás kislánynak nézzen. Nála ez a technika minden bizonnyal nem működött volna. Ha volt is gyereke – tudom, hogy nincs neki, mert már egy szégyentelen osztálytársam megkérdezte őt – akkor sem elég idős ahhoz, hogy azonosulni tudjon a problémáimmal. Ha most egy ötvenes nő ülne velem szemben, akkor talán hisztiznék, de így csak szerettem volna, hogy egyenrangúként kezeljen magával. Mivel úgy éreztem, hogy ezt megkaptam tőle, kihúzott derékkal ültem, szépen. Pár kissé kócos tincset eltűrtem az arcomból, aztán ahelyett, hogy gondosan megválogattam volna a szavaim, csak kiböktem az, ami nyomta a szívem.
- Miért utál engem ennyire? – igyekeztem megkeresni a tekintetét, közben pedig a nyelvembe haraptam és nem folytattam azt, amit mondani terveztem. Egy ilyen férfinél felesleges lenne belemenni olyan gyerekes dolgokba, hogy szebb vagyok-e a barátnőjénél. Egyrészt megérdemelte a tiszteletet, hogy ne bánjak vele ennyire alpári módon, másrészt az ő kategóriája nem jár olyan nőkkel, mint a zsíros hajú, de legalább alacsony orvostanhallgatók.
- Szeretném megbeszélni ezt. És tiszta lappal indítani, mielőtt még a felvételit is elbukom. Értem, hogy már többször elmondta a problémáját, viszont most azért jöttem, hogy végre közös nevezőre jussunk – próbáltam barátságos hangon beszélni, szimplán a mozdulat volt egy kicsit frusztrált, amivel a göndörödő tincseimet próbáltam meg a helyére simítani. Túl sok hajam van. Ki kellett volna vasalnom, és akkor nem lenne ennyi baj vele egy ilyen fontos pillanatban.

843 szó || szemüveg nélkül

Mivel bőven volt kiírt fogadóóra időpontjáig, lényegében a reggelit tényleg egy-egy doboz sörrel zártuk. Nem állítom, hogy jó volt a másnaposságra, de ennek hála sikerült legalább arra rávennem magam, hogy egy zuhanyt megejtsek. Alapvetően gyűlölöm ha nem használhatom a saját cuccaimat, éppen ezért csak Braylen húgának a tusfürdőjét nyúltam le – lényegében lusta voltam feltúrni az egész bőröndömet, ha ez már úgyis kéznél volt. A hajam nem volt rémesen szar, ami miatt a mosást elengedtem, azért pedig nem fogom leszedni a sminkemet, hogy utána újra az arcomra kenjek valamit… Így határozottan annak a híve voltam ma, hogy egyszerűen kijavítom a korábbit.
- Mit gondolsz, melyik a legkevésbé ribancos? – tettem fel a kérdést Braylennek, aki egyébként arra sem vette a fáradtságot, hogy felém nézzen, tehát lényegében fogalma sem volt arról, hogy pontosan milyen darabokat rejt a bőröndöm. Minden bizonnyal egyáltalán nem is érdekelte a dolog, mert el volt foglalva azzal, hogy az ágyon hanyatt fekve nyomkodja a mobilját.
- Mindegyik az – csak a szememet forgattam a válaszára, de rövid időn belül tényleg egyet kellett értenem vele. Alapvetően tudtam én magam is, hogy elég kemény belépőre készülök, mert kiskorúként, másnaposan – majdhogynem még mindig ittasan – közelítem meg a gimnáziumot, ahova járok. Ugyanakkor, igazat kellett adnom a srácnak abban, hogy az elvitt ruháim alapján lényegében azt dönthettem el, hogy a seggem vagy a mellem rakom ki, és jelen helyzetben egyiket sem szerettem volna.
- Téged jobban bírlak a húgodnál – halkan sóhajtottam fel, aztán olyan otthonosan léptem a fiú szekrényében, mintha legalábbis mindennap onnan öltözködnék – Majd meghálálom a kedvességed, de ezt most kölcsönveszem.
Egy egyszerű fehér inget vettem ki onnan, aztán birtokba vettem a folyosó végén levő fürdőszobát. Szinte biztos voltam benne, hogy amúgy fel sem tűnne neki még az sem, ha soha nem kapná vissza tőlem a cuccát, de ennek ellenére nekem nem feltétlenül volt szükségem olyan férfiruhára, ami egy idegen srácé volt. Ennek ellenére elég otthonosan mozogtam a srác előtt bugyiban és az ingében, viszont a biztonság kedvéért vettem alá egy rövidnadrágot, mert nem feltétlenül akartam villantani Mr. Songnak.
- Szerintem jobb volt, amikor kitetted a segged – ahogy hallottam, Bray jelen helyzetben egészen jól szórakozik azon a kis műsoron, amit lenyomtam – Azzal talán meg tudtad volna győzni arról, hogy ne utáljon annyira.
Én csak a szememet forgattam a megjegyzésére, és az idő további részében igyekeztem nem terhelni a női hülyeségekkel, szimplán csendesen megigazítottam a sminkem, aztán odamentem a fiúhoz, hogy nyomhassak egy puszit az arcára, mert ideje volt távozni.
- Akkor kölcsönveszem az egyik sofőrötöket, ha nem gond – egy mozdulattal kifésültem a túl hosszúra nőtt, szőke haját a szeméből. Minden bizonnyal túl másnapos volt ahhoz, hogy egyáltalán érdekelje az, hogy megvakul-e vagy sem – Majd írj, vagy hívj vagy valami. A vendégem vagy ebédre.
Ezzel pedig ott is hagytam őt, mert a továbbiakban nem kívántam zavarni. Így is bőven elég időt szánt arra, hogy engem is megpróbáljon egy kicsit összekaparni, nekem pedig amúgy is dolgom volt. Egész úton azon gondolkoztam, hogy lényegében miként kellene előadnom magam, mert minden bizonnyal arra nem fog számítani az irodalomtanárom, hogy majd megjelenek lényegében parti szettben, még épphogy ízlésesen elkenődött szemfestékkel, a cigiszagú hajammal. Jelen esetben akkor még nem beszéltünk arról, hogy bármennyire próbáltam, nem tudtam teljesen megszabadulni az alkohol illatától, de zavaró sem volt a dolog… Szimplán csak baromira érződött, hogy a parfümömmel próbáltam meg elfedni azt.
Hiába vezetett kíméletesen a sofőr, így is túl hamar értünk oda, szóval nem nagyon volt más választásom, terv nélkül kellett elindulnom megszelídíteni az alvó oroszlánt. Mindenesetre legalább közben jól néztem ki, ahogyan a fekete szőrmebundámat leengedtem a vállamról és hangos kopogás közepette megérkeztem a folyosóra. Meglepődtem azon, hogy senki sem várakozott, viszont a kopogással egyelőre nem fáradtam. Pár perc múlva egy szülő amúgy is nyitotta az ajtót és elhagyta a kijelölt termet, szóval én ellöktem magam a faltól és határozottan indultam el az ajtó felé. Szerencsére a reggeli sör épp eléggé felspannolt ahhoz, hogy legalább a férfi pillantása ne zavarjon, ahogyan a mini bőröndömet behúzom az ajtót, és a térdig érő csizmáimban odasétálok a vele szemben kihelyezett székhez, amin igyekeztem lehetőség szerint úgy helyet foglalni, hogy a combom nagy része rejtve maradjon.
- Jó napot! – vagy talán inkább estét, mivel fél hat volt, de teljes mértékben részletkérdés volt ez – Sajnos az édesanyám nem tudott eljönni ma, szóval én vagyok itt helyette. Lenne pár kérdésem Önhöz.
Igyekeztem viszonylag színtelen hangot megütni, miközben beszéltem vele, de én magam is éreztem a hangomban az ellenszenvet. Ha úgy fél évvel korábban kérdeztek volna meg arról, hogy kinek az óráit szeretem a legjobban, akkor biztosan Mr. Songot mondom, és ez nem a kinézetével függött össze. Viszont most már csak szimplán rugalmatlannak gondoltam, illetve szinte teljesen biztos voltam abban, hogy pikkel rám, amiért év elején megkérdeztem tőle azt, amit.

781 szó || szemüveg nélkül