► Megjelenésével jellemzően tudatosságot és eleganciát sugall. A szekrénye tele van ingekkel, mégis inkább a kényelem és divatosság elegye felé hajlik öltözködésében, illetve soha nem indul el otthonról úgy, hogy nincs rajta óra.
► Súrolja a száznyolcvan centit, a súlyára azonban az utolsó, kötelező jellegű középiskolai orvosi vizsgálat óta nem fektet nagy hangsúlyt. (Az akkori hatvanhárom kilónál azért azóta már többet nyom.)
► Kétkezes. Mindkét kezével ugyanolyan ügyes, így írásra is tudja használni mindkettőt.
► Külső szemlélő számára tipikusan hideg, passzív embernek tűnhet, valójában azonban kifejezetten élvezi a - megfelelő - társaságot, a barátai, családja körében képes igazán elengedni magát.
► Bilinguális. Szülei származásának hála már kicsi korától kezdve beszéli anyanyelvi szinten a koreait is, amit manapság már csak az onnan származó irodalmi művek olvasására használ. Középiskolában tanult kínaiul, és önszorgalomból japánul is. Valamint az amerikai jelnyelvet is elsajátította.

► Egyedüli gyerek, de sosem volt az a fajta, aki az anyja szoknyája mögé bújik. Kicsi korában tele lelkesedéssel barátkozott mindenkivel a játszótéren, így a jelenlegi baráti társasága egészen vegyes korosztályú tagokkal van tele. Az egykesége egyébként néhány éve megdőlt, van egy féltestvére.
► Művészetkedvelő típus. Legalább annyira szeret viszont meccset nézni, mint kiállításokat látogatni.
► Mindig két lábbal a földön állt. Pragmatikus gondolkodású és tudatos, tudja hogyan működik körülötte a világ, épp ezért nehezen lehet becsapni.
► Igazi sportos alkat, élvezi a mozgást, fiatalabb korában különösen szerette a baseballt. Az apja unszolására még karriert is hajlandó lett volna belőle csinálni, egy baleset miatt azonban soha nem léphetett profi szintre.
► Hajlamos rá, hogy csendesen, a háttérből törődjön azokkal, akiket fontosnak tart és igyekszik a megfelelő irányba terelgetni azt, aki a tanácsát kéri. Idegenek felé legalább annyira segítőkész.

► Nehézséget okoz neki, hogy saját, megszokott környezetén gyors, gyökeres változásokat hajtson végre. Hiába romlott meg a párkapcsolata és él egy olyan nővel, akivel a kezdeti dinamika már nem működik, mégsem mondja ki a végszót. Ezen tulajdonságán igyekszik változtatni.
► Nem tud nemet elfogadni válaszként, különösen, ha puszta makacsságból mondják neki. Ugyanakkor nem az a típus, aki lyukat beszél a másik hasába, ha valakit meg akar győzni, nem próbálkozik a végtelenségig.
► Hajlamos félmagyarázatokat adni, mint ahogyan arra is, hogy alig lehessen belőle kihúzni a fontos dolgokat.
► Sok esetben rendszerető, az otthonában azonban jellemző rá, hogy kevésbé zavarja a felfordulás. Amikor nagyon fáradt összepakolni maga után, egyszerűen másnapra hagyja a takarítást.
► Sokszor ha bosszantja valami, piszkálódással reagál, pedig nem a rossz szándék vezérli.

► Közel négy éve derült ki számára, hogy az apja kettős életét élt és éveken keresztül egy másik családnak is szerves részét képezte az öreg. Élete egyik legnagyobb csalódásának tartja a pillanatot, amikor végre kiderült, hogy mi a teljes igazság, s hogy hány éven át hazudott neki a saját apja.
► A kezdetekkor elutasította azt a lehetőséget, hogy valóban lenne egy féltestvére, s hogy az apja képes lenne ilyesmire.
► Nem túl régóta próbálkozik komolyabban is felvenni a kapcsolatot az öccsével, tudva, hogy a fiúnak nincs mása rajta kívül, akit ténylegesen a családjának tekinthetne. Eddig a próbálkozásai sikertelenek voltak.
► Szinte heti rendszerességgel kapja az apró - vagy épp egészen nyilvánvaló - utalásokat a barátnőjétől arra vonatkozóan, hogy ideje lenne már elvennie feleségül.
► Nem tervez lánykérést.
- Mondtak már valami konkrétat? - Bizonytalan szavak törik meg a kórházi eszközök monoton sípolásának háttérzaját. Az ágyban fekvő kamaszfiú pillantása a barátjára siklik, már-már meglepettséggel tudatosítva saját magában is a jelenlétét. Annyira elkalandoztak a gondolatai, hogy teljesen megfeledkezett arról, hogy nincs egyedül.
- Nem. - Óvatosan megrázza a fejét, nyaka még mindig merev a műtétet követően, s az azóta kapott fájdalomcsillapítóknak köszönhetően is. Minden sejtjében fáradtságot érez, legszívesebben lehunyná a szemét, hogy elfelejthesse ami történt.
- Nem vagy éhes?
- Nem.
- Egész nap nem ettél.
- Nem.
- Noah! - A fiú hangja hitetlenséggel, pillantása pedig igazi, szívből jövő aggodalommal teli. Válaszul csak egy mély sóhajt kap, s egy ingerülten elfordított fejmozdulatot. - Mindjárt jövök.
Noah akkor nyitja ki újra a szemeit, amikor a lépések ezúttal közelednek a szoba felé, s nem távolodnak. Felrántja a szemöldökeit, amikor a barátja mögött nővérke érkezik egy tálcával, amelyen gondosan elrendezett ételek sorakoznak - leves, főfogás és még egy bizonytalan kinézetű sütemény is a sarokban. Ha egy pillantással ölni lehetne, Noah most épp gyilkosságot követne el, ahogyan az osztálytársára néz, szavak nélkül is szidva őt, mivel a nővérke előtt nem akar hálátlannak tűnni. Csak akkor szólal meg, amikor a nő elhagyja a helyiséget.
- Nem vagyok éhes.
- A felépülésed azon is múlik, hogy milyen fizikai állapotban vagy. Én most épp segítek neked felépülni, szóval fogd be és egyél. Meg is köszönhetnéd. - A magyarázat elhadart szavakban érkezik, miközben a fiú közelebb húzza a széket, amin eddig is üldögélt, majd várakozóan pillant az ágyban fekvőre, aki előtt fel lett sorakoztatva a késői ebéd.
- Fél kézzel úgyse menne. - Megfeszül az állkapcsa, miután kimondja a szavakat, s dühösen mered az egyébként ártatlan levesbe, ami semmit nem követett el ellene. Noah érzi, hogy hiába várnak az orvosok véleményére, ő már nem fogja tudni ugyanúgy használni a műtött vállát, mint előtte. Oda a baseballnak, oda a jövőjének. Ennek pedig az apja nem fog örülni.
- Chh... Felvágom neked. Te hisztis vénasszony.


- Mit jelentsen ez a vádló hangnem, fiam? - A középkorú férfi szemöldökei megemelkednek, ráncokba szedve ezáltal a homlokát.
- Nem hallottad, amit mondtam? Igaza van?! - A fiú szavai egyre kétségbeesettebbé válnak, legbelül egyenesen azt kívánja; bár ne kelt volna fel a mai nap.
- Úgy ismersz engem, hogy hazudnék? Tudnék én valaha ártani nektek? Fiam... - gondterhelt sóhaj szakad ki a férfiból, őszbe hajló tincsei a homlokába hullanak, amikor előre billenteni a fejét. Noah szemei a férfin cikáznak, jeleket keres, amelyeket eddig nem akart, vagy képtelen volt észrevenni. Magát vádolja, előbb a vaksága miatt, amelyet a saját apja felé tanúsított, aztán a tényleges bizonyítékok nélkül való ítélkezésért, valaki olyan fölött, akit egész életében tisztelt. Hogy is hihetne valaki olyannak, akit most látott először? Egy kamasz fiú szavai hogyan érhetnének többet, mint az édesapjáéi?
- Fájdalmat okozol, hogy akár csak egy percig is megfordul a fejedben, hogy neki lehet igaza. Gondolod, hogy képes lettem volna magára hagyni anyádat és téged valaki másért? Hogy ne ti lennétek nekem a legfontosabbak? - A szavai külön-külön értelmesek, összeállva azonban bizonytalanságot okoznak a fiú fejében.
- Akkor ki volt ez? Miért találta ki ezt a sok hazugságot? Hogyan...? - Noah lélegzete elakad, mély sóhajjal fejezi be az újabb kérdést. Széthullott az, amit eddig az életéről gondolt, a kép, amit a szüleiről, s különösen az apjáról épített. A darabokat pedig hiába igyekeznek közösen összeszedni, megragasztva már nem adnak olyan biztos képet. Mozaikként állnak össze, résekkel a darabok között, amelyeket az apja szavai úgy próbálnak meg betömni, mint a ragasztó. Japánban arannyal reparálják a törött dolgokat, hogy még szebbek legyenek, mint az eredetiek, Noah azonban képtelen aranyként nézni azokra a vádakra, amelyek apja ellen hangoztak el. Hazugság, hűtlenség, manipuláció. Ha hamisak a vádak, miért hisz mégis olyan könnyedén nekik?
- Egy rosszakaróm lehetett az. Hazugságokat talált ki és ide küldte azt a fiút... - Szemöldökeit összevonja, kezeit pedig összefonja maga előtt, ujjai egymásba fűződnek. - Nekem nincs másik fiam, Noah. Te vagy az egyetlen.


- Komolyan, te vagy az egyetlen ember, akinek még nem fordult meg a fejében ez!
- Mi van? - ingerülten emeli fel a fejét, karjait a térdén támasztja meg, ahogyan felpillant a nőre.
- Mindenki azt kérdezi mikor veszel már el! - Bosszús sóhaj tör elő a nőből, s a mellkasa előtt összefont karokkal, durcásan vágja le magát a Noahtól nem messze lévő fotelba. Szinte látni a feje fölött az apró füstjeleket, amelyek a paprikás hangulatáról küldik az üzenetet minden szerencsétlen felé, aki ma összeakad a szőkeséggel.
- Na és mi mások véleményére fogunk hallgatni? - A kérdést teljesen jogosnak érzi, fürkésző pillantásával pedig arra igyekszik rájönni, Naomi vajon tényleg teljesen komolyan gondolja-e ezt a veszekedést. Lassan havi rendszerességgel kötnek ki itt, már amikor kihúznak három hetet anélkül, hogy előkerüljön a lánykérés, vagy a jövőjük. Naominak sosem tetszett, hogy a férfi a tanári pályát választotta, állandóan azt az időszakot sírta vissza, amikor még úgy volt, hogy Noahból híres és jól kereső sportoló lesz.
- Nem mondtam, hogy hallgassunk mások véleményére! - Hangja egészen hisztérikus magasságokba csap át, amit sem a szomszédok, sem pedig Noah nem fog megköszönni, ha folytatódik. - Én azt akarom, hogy elvegyél! Úgy volt, hogy milliókat csinálsz a karrieredből és... nem ÍGY fogunk élni! - Egy ponton dühösen mutogat körbe, mintha a kellemesen berendezett, ismerős lakás ne jelentené minden tárgyával azt, hogy otthon vannak.
- Nomi... - Fáradt sóhajnak hat a becenév, amely kicsúszik a férfi száján, pillantásában pedig megmásíthatatlanul ott a sajnálat, amelyet a nő iránt érez, aki még mindig azt hiszi, hogy a középiskolában megálmodott jövőjük beteljesülhet még.
- Minden a te hibád! Miért tetted tönkre a hülye válladat! - Fájdalom suhan át Noah arcán, hiába hallotta már ezerszer ezeket a szavakat és látta a vádló pillantást, amellyel a nő ilyenkor illeti.
- Te is tudod, hogy ez nem igaz.
- Te vagy a nem igaz! - A kifakadás végén egyszerre tör ki Naomiból a zokogás is, a férfi pedig rögtön ijedtséggel veszi ezt tudomásul. Ha van valami, amit nehezen tud kezelni, akkor az egy síró nő - vagy férfi, utóbbival azonban ritkán hozza össze a sors. Az egyetlen megoldáshoz folyamodik most is, mint minden alkalommal; előre nyúl, hogy megfogja a nő kezeit, s odahúzza maga mellé, a kanapéra. Karjai közé fogadja Naomit, aki macskaként bújik a vállához - a sérült vállához. Noah pedig csak egyetlen dologra tud gondolni, miközben lefelé siklik a keze a nő hátán: van még értelme kínozni egymást?