Talán buta döntést hoztam akkor, amikor rábólintottam a határozottan nehéz órarendemre és hagytam a szüleimet beleszólni egy olyan kérdésbe, ami keményen érinti az életem további részét. Ugyanakkor sok barátom és Cole is mellettük volt, ez pedig csak erősítette bennem az érzéseket azzal kapcsolatban, hogy mit kell tennem. Talán nem voltak túl mély beszélgetéseim az életem folyamán, ugyanakkor nem kifejezetten sajnáltam magam emiatt. Voltak körülöttem emberek, egyáltalán nem kellett nélkülöznöm senki törődését és figyelmét, mivel gyakorlatilag mindent megkaptam. Pontosan tudtam, hogy az élet nem tökéletes és fekete fehér, tehát ha az egyik oldalról kapok valamit, akkor máshonnan fog elvenni mást. Maga a tény, hogy elég jó anyagi helyzetben voltunk ahhoz, hogy zavartalanul tudjak a tanulmányaimra koncentrálni, lehetőségem van az ország legjobb egyetemeire jelentkezni és alapvetően előre ki van kövezve az út számomra, mindig úgy éreztem, hogy nekem elég. Nem túlzottan érdekeltek más emberek, ugyanakkor azt elmondhattam magamról, hogy valamennyire érzékeny voltam szociálisan. Ez azt eredményezte, hogy hálás voltam, amiért szép ruhákat hordhatok és nem kellett számolgatnom a pénzt, amikor valamit szerettem volna. Ugyanakkor nem voltam álszent se, és nem hagytam ott a Charlotte Tilbury palettákat a boltban csak azért, mert vannak olyan emberek, akik hasonlókat nem engedhetnek meg maguknak. Nem osztott az élet egyenlő lapokat, így én valahol a személyes boldogságom egy részét veszítettem el a pénzért cserébe, amivel a szüleim rendelkeztek. Ugyanakkor nem voltam egy olyan személy, aki ellustult, emiatt pedig egy csomó más dologban örömömet tudtam lelni, ha arról volt szó.
Tehát véleményem szerint sokaknak sokkal rosszabb a helyzete, mint nekem. Ebbe a besorolásba számítok nagyon sok embert ebből a teremből, akik nyálcsorgatva fogják figyelni a férfit, aki tartja a kurzust. Nem állítom, hogy több és jobb vagyok náluk viszont maga a tény, hogy szépnek születtem és volt némi eszem is valahogy túl soknak tűnt ahhoz, hogy még álmaim is lehessenek. Ettől függetlenül örültem a lyukasórának, hiszen az idejét pazarolni senki sem szereti, én pedig inkább feltöltődésként gondoltam erre a kurzusra a sok reál hülyeség miatt, amit a fejembe próbálnak tölteni, mint plusz vállalásként.
Magam sem tudom, hogy pontosan miért mosolyodtam el azon, amit mondott, miután konkrétan szóban kitessékelt amiatt, hogy ha nem élvezném az óráját. Jelenleg azt próbáltam megfejteni, hogy amúgy is szigorúbb jellem a kora ellenére, vagy pedig szimplán elég elhivatott ahhoz, hogy komolyan vegye a tárgyát. Egyikhez sem volt túl közöm és tudtam, hogy pofátlan dolog ilyeneket kérdezgetni a felnőttektől, szóval egyszerűen bölcsen csendben maradtam és egy bólintással jeleztem felé, hogy megértettem, amit mondott.
- Ezt jó hallani – óvatosan simítottam hátra pár tincset az arcomból, aztán közelebb hajoltam hozzá egy kicsit, mert lényegében egy titkot akartam vele megosztani – Van egy matektanár az iskolában… Ne lepődjön meg, ha majd magába áll amiatt amilyen. Általában minden óra előtt üvölt velünk egy sort arról, hogy a matek nélkül meg fogunk halni.
Azt már nem tettem hozzá, hogy a faszi láthatóan küzd azzal a problémával, hogy egész életében középszerű volt, emiatt pedig nyilván a felesége sem kívánja már. Mr. Songot pedig nem lehetett ilyennek nevezni, szóval szinte teljesen biztos voltam abban, hogy lesznek problémáik. Soha nem fogom megbocsájtani a férfinak, amiért egyszer egy dolgozatomra négyes fölét adott, míg egy másik diáknak ötös alát, pedig ugyanannyi pontot értünk el.
- Dehogynem – nem akartam belemenni az életem nagy drámájában, mert a fejemben is elég unalmas és hasztalan volt az a harc, amit lefolytattam – Persze, hogy megéri. Csak sokan ezt másképp gondolják.
Nem terveztem komolyabban kifejteni a dolgot, inkább csak visszahúztam az általam viselt kimonót a vállaimra és mikor már ténylegesen nem volt mit megbeszélnünk, helyet foglaltam egy üres széken. Bár elővettem egy füzetet, abba mindössze egy két szó került bele, amik a többiek által emlegetett, hasonló könyvek címeit tartalmazták. Mivel véleményem a legtöbb esetben volt a dolgokról, nem okozott nehézséget az órai részvétel. Így még az a szünet is hamarabb telt el, amit a nyári foglalkozások során sokkal inkább éltem meg büntetésnek, mint jutalomnak. Nyilvánvalóan az ember tudott enni valamennyit, de az körülbelül tíz percet tett ki az időből. A barátaimmal meg nem nagyon volt kedvem ilyenkor beszélgetni. Rohadjanak meg mind, amiért ők nem az iskola falai között töltik az idejüket.
Nem terveztem arra, hogy egy elköszönésnél többet beszélgetek még az új tanárral, mivel amúgy sem ismertük egymást eléggé ahhoz, hogy természetes legyen tőlem csak úgy odamenni hozzá és arról kérdezősködni, hogy mizu van vele és társai. Pont ezért is lepett meg az, hogy ő viszont megszólított és odahívott magához. Azt leszámítva, hogy éhes voltam igazából ráértem, szóval nem akartam visszautasítani a férfit.
- Persze – amíg ő a papírok között keresgélt, addig én elővettem egy tollat a táskámból, amit még a használat előtt vissza is ejtettem oda, mivel időközben ő is elém rakott egy másikat. Nem biztos, hogy örült volna annak a mentaszínű tűfilcnek, amivel összefirkálni készültem a nevem melletti helyet. Ahogy a papírért nyúltam, hogy magam felé fordíthassam, a kezem véletlenül az övéhez ért, de gyorsan és határozottan vissza is húztam azt, csak egyetlen gyors pillantást vetettem a férfira, utána pedig azzal foglalkoztam, hogy le tudjam írni az emailcímem lehetőség szerint olvashatóan. Fogalmam sincs, hogy a fiatal tanárok fejében mi jár, de egyáltalán nem állt szándékomban flörtölni vele. Abban biztos voltam, hogy nem én vagyok az első és az utolsó személy, aki ezt elköveti, de én tényleg véletlenül értem hozzá, ezt pedig nem voltam hajlandó tovább magyarázni magamnak még gondolatban sem.
- Ez talán meglepő lehet, de jobban kedvelem az európai irodalmat az amerikainál – halkan nevettem el magam, miközben a papír fölé hajoltam, aztán újra hátra dobtam az arcomból pár hosszú tincset – Eredetileg én is az vagyok szóval, ha szabadidőmben olvasok, akkor inkább az apukám polcáról emelek le valamit.
Nem mentem bele abba, hogy mekkora teher egy diáknak maga a kötelező terhe, mivel pont azért nem szeretnek sokan olvasni, mert kötelezővé tesznek az iskolában bizonyos dolgokat. Nem feltétlenül voltam megelégedve a tantervvel, de ettől függetlenül hajlandóságot mutattam az olvasásra annak érdekében, hogy tudjam tartani a jegyeimet.
- Viszont kedvelem Kafkát és Hessét – csak megvontam a vállam és óvatosan elmosolyodtam – És magának ki a kedvence?
Az irodalomtanárainkat hasonlóról soha nem kérdezzük meg, emiatt kifejezetten kíváncsi voltam a válaszára. Viszont nagyon feltartani sem akartam, gondolom neki is volt még dolga. Ettől függetlenül bunkóságnak éreztem volna csak úgy elhagyni a termet és hagyni, hogy ő egyedül tegye meg ugyanezt.
- Lesz még ma órája? – nyilván, ha lett volna, akkor logikus itt maradnia – Sikerült már kiismernie magát az épületben?
Elég sok diák járt ide, de nyáron kifejezetten rossz volt egyedül szenvedni, mivel a folyosók nagyon is üresnek hatottak. Ez viszont kicsit sem jelentette azt, hogy egyáltalán várnám az évkezdést, mivel tisztában voltam vele, hogy a végzős évemben még annyit se lazíthatok, mint a korábbiak során. Kemény időszaknak nézek elébe és én magam sem tudtam azt, hogy sikerrel zárom-e majd a másodjára ismételt évem. A szüleimnek nem akartam csalódást okozni, mert azt megint csak én hallgatnám, szóval tényleg ki kell hoznom magamból a lehető legtöbbet.

1 139 szó || outfit

A magam részéről a gimit mindig egy kicsit elcseszettnek láttam. Elég gáz, hogy mindenki játssza a felnőtt embert, ugyanakkor csak annyi telik tőlünk, hogy egymást, alaptalanul fúrjuk és kibeszéljük. Határozottan egy olyan közösségnek voltam én is a tagja, ahol nem igazán lehetett megbízni senkiben, illetve a mi iskolánkban nem feltétlenül volt fellelhető az a fajta rivalizálás, amit a legtöbb amerikai suliról képzelnek az emberek. Ez szerintem egy olyan dolog lehetett, ami alapvetően tévesen adtak át a filmes produkciók, ugyanis nálunk nem volt menő terrorizálni azokat, akik kövérek voltak, vagy éppenséggel nem luxuscikkekből állt a ruhatáruk. Az ilyen embereket egyszerűen nem vették észre a hozzám hasonlók, mivel nálunk a kinevezett „lúzerek” és a „menők” körei között nem volt átmenet. Nem beszéltünk olyan emberekkel a suliban, akik talán okosak lehettek, de nem tudták ugyanazt megengedni maguknak, mint mi… Gondolok itt anyagi és erkölcsi dolgokra is egyaránt. Emiatt joggal érezték magukat kirekesztve, én pedig meg tudtam érteni, hogy miért öl mindenki a tekintetével, és már hallottam is a pletykát: Cole épphogy elballagott, én pedig a háta mögött fűzöm a szexi tanárbácsit. Erre az egészre lényegében csak forgatni tudtam a szemem, mert különösebben nem érdekelt a dolog, viszont ezen a ponton már benne is volt a kérdésben a válasz azzal kapcsolatban, hogy miért nem közösködöm másokkal a barátaimon kívül. Talán arrogánsnak tűnhetek ettől, de nem izgatott a dolog. Ha valakin azt láttam, hogy odajön hozzám és normálisan szól hozzám szimplán azért, hogy beszélgessen velem, akkor soha nem küldtem el. Ha valaki hátsó szándékkal közelített meg – legyen az indok akár az, hogy az illető az általunk tartott bulikra akart meghívást szerezni a kapcsolatépítés céljából – akkor már nem fogadtam túl szívélyesen az embereket. Emiatt határozottan ridegnek és egy picsának gondoltak a legtöbben, ami miatt rám is ragadt a baráti körünkben a nagyképű ribi jelző, de erre is csak a vállamat rángattam és nevettem rajta… Mert konkrétan ez volt a legtöbb, amit megtehettem. Lényegében a ribi jelzőt amúgy is megkapta mindenki, aki egy kicsit is jobban nézett ki az átlagnál. Én együtt tudtam élni ezzel.
Talán ezen a ponton egy kicsit idegesíteni is akartam azokat a lányokat, akiknek nem adatott meg a lehetőség, hogy pár szót váltsanak az új tanárunkkal, szóval arra, amit mondott csak elmosolyodtam és a fülem mögé tűrtem pár tincset. Nem gondoltam, hogy ez flörtnek számítana, mivel amúgy is elég sok és hosszú hajam volt, ami rendszerint zavaró tudott lenni, főleg ebben a melegben, viszont összekötni is kényelmetlen volt a számomra. Ezen a ponton már tudtam, hogy diadalittasan fogok választani egy széket a hátsó sorban, és nevethetek a markomba, mivel fel tudtam borzolni néhány kétszínű kis ribanc kedélyeit. Mindig utáltam azokat a lányokat, akik előadták a jó kislányt, aztán hazamentek szexregényeket olvasni. Az ilyenek véleményem szerint csak papolnak az erkölcsökről, meg arról, hogy nem akarnak összefeküdni minden szembejövő fiúval, Biztos vagyok benne, hogy ha valamelyik népszerűbb srác felkínálkozna nekik, akkor nem mondanának nemet.
- Ezt örömmel hallom – legalább lesz valami mód arra, hogy normálisan beszélgethessek apával a hétvégéken. Annak ellenére, hogy nem humán szakirányban helyezkedett el, nagyon szeretett olvasni, emiatt pedig közelebb éreztem magamhoz őt, mint anyát. Azzal már nem nagyon próbálkoztam, hogy anyámat bármivel meg tudjam puhítani, mert ő eldöntötte, hogy minden körülmények között a saját képére fog engem formálni, ha akarom, ha nem. Apa a maga módján csak aggódott értem, mivel lány vagyok, de szerintem sosem akart rosszat. Részletkérdés, hogy úgy tudta magát kifejezni, hogy legszívesebben elköltöztem volna otthonról, de voltak napok, amikor jól megvoltunk.
- Szerintem ezzel a kijelentésével sokan nem értenének egyet – magam sem tudtam, hogy mit kellett volna választ adnom a kérdésre. Benyalni nyilvánvalóan nem akartam, értelmét sem láttam a dolognak, mivel egy nyári kurzusról van szó és nem is feltétlenül jelenti azt, hogy megkapjuk szeptembertől irodalomtanárnak a férfit. Az pedig elég egyértelmű volt, hogy sokan a tárgy iránti szeretet miatt jöttek ide, de nyilvánvalóan azért vannak többen ezen a kurzuson, mint az én fizikaóráimon, mert az tartja, aki. Egyáltalán nem akarom kétségbe vonni a szakértelmét, de maradjunk annyiban, hogy a férfi kellemesebb látványt nyújt a már kopaszodó fazonnál, aki olyan karót nyelt és száraz módon próbálja lenyomni a torkunkon az anyagot, hogy konkrétan bejárok az órákra, leírom a fő számításokat, de képtelen vagyok figyelni nála hosszútávon. Ha a kurzus végéig nem veszem elő a telefonom, akkor Mr. Song tudja, hogy hogyan kell tanítani.
- Akkor a diákja leszek – ezek után már nem feltétlenül volt már több mondanivalóm a számára, amikor a padok felé intett, egyszerűen elindultam a hátsó sorok felé és képtelen voltam letörölni a vigyort az arcomról. Minimum vártam volna egy köszönömöt a kislányoktól, de a rosszalló pillantásaik talán még nagyobb örömforrást jelentettek a számomra. Már pontosan tudtam, hogy este a barátaimtól fogom visszahallani azt, hogy fel akarom szedni az új tanárt.
Ettől függetlenül kicsit rosszul érintett, amikor a teljes nevemen szólított, mivel mindig cikinek tartottam a szüleim választását annak ellenére is, hogy a görögöknél mind a Cleopatra, mind a Cleophus elég népszerű volt. Mondjuk alapvetően a legtöbb tanár nem becézgetett minket már a korunkban, én pedig jó ideje gondolkoztam azon, hogy rövidítenem kellene a nevemen, csak akkor meg a szüleim sértődnének meg rám. Szerintem vagy be voltak gombázva, amikor anyakönyveztettek, vagy csak iszonyatosan nagy trollok és szívatni akartak. Ezt már nem tudjuk meg, de én igyekeztem fókuszálni minden alkalommal, amikor a nevemen szólított a férfi. Otthon túl sokat hallom, emiatt pedig már módszeresen nem hallgatok a Cleopatrára.
- Szerintem maradhat az ajtó – mivel senki sem válaszolt, gondoltam megkönnyítem a dolgát és megteszem én. Legalább jött be némi levegő, és nem fognak az emberek elbóbiskolni az oxigénhiány miatt. Ezután egyszerűen keresztbe tettem a lábam az asztal alatt, és előkerestem az egyik pasztell sárga füzetem, amit ebben a pillanatban neveztem ki irodalomfüzetnek, ezt pedig használni kívántam szeptemberben is.
- Természetesen olvastam – szerintem a teremben elég sokan így voltak vele – Én személy szerint a novelláit jobban kedvelem a regényeinél.
Úgy éreztem, hogy valamennyire helye van a személyes véleményemnek is, meg tényleg eldöntöttem, hogy nem fogok benyalni neki, ezért őszinte választ adtam. Amúgy is, a személyes preferenciám nem hiszem, hogy levonna az író munkásságából. Rengeteg olyan író van, akik elég nagyot alkotnak, ezt pedig képes vagyok elismerni, szimplán nem akarom többet olvasni a műveiket, pont a hatásuk miatt. Ennek pedig rendben kell lennie egy irodalomtanárnál szerintem.


1 034 szó || outfit

Ahogy a velem szemben álló férfit, néha egy-egy pillanatra szemügyre vettem, igyekeztem kicsit belelátni abba, hogy ő milyen ember lehet, és mi okból van nálunk. Mivel elég híres iskolába járok, nem lepődtem volna meg azon, ha a férfi még egyetemista lenne, és a gyakorlatát töltené le a nyári kereteink között. Aztán az is lehet, hogy már egy harminchoz közelítő, házas emberről van szó, aki az amúgy biztosan nagyon szép feleségével az első babáját várja. Ha még ez nem játszik nála, akkor minden bizonnyal hamar éri hasonló áldás akkor is, ha nincs barátnője. Olyan irodalomtanárok amilyen ő is, lényegében a sorozatokban vannak, ugyanakkor a realitás talaján kell maradnunk. Ahogy vetettem egy pillantást a mögöttem helyet foglaló tanulókra, egyszerre kezdtem el sajnálni őket, és láttam egytől egyig szánalmasnak mindegyiküket. Mert minden bizonnyal Mr. Song feneke vonzotta ide az olvasni szerető, perverz kis szürke egérkéket, akik abban reménykednek, hogy majd ők lesznek a következő felesége. Mindezt talán a lányok is érzékelhették, mert akaratom ellenére összehúzták kicsit magukat, én pedig a fejemet csóválva vezettem vissza a tekintetemet újra a férfira. Tuti, hogy nem szingli és elég távolságtartónak tűnik ahhoz, hogy ne rontson meg diáklányokat a szertárban, mint az a tesitanárunk, akit két évvel ezelőtt hasonló miatt rúgtak ki.
Mindenesetre a szüleim összeegyeztethetetlen elvárásai miatt kiskoromban sok olyan könyvet nyomtak az orrom alá, amik hiába voltak klasszikus darabok, ennek ellenére is szerettem őket olvasni. Emiatt nem mondhatom azt, hogy utálom az irodalmat, sőt sokkal inkább éreztem magam humán beállítottságúnak. Mivel apa hobbija az olvasás volt, lényegében az otthoni dolgozószobája tele volt jobbnál jobb darabokkal. Ha pedig a mamához mentem, vagy nyaraltam, akkor mindig az ő polcáról választottam valamit, mert azt hiszem rá még mindig jobban hasonlítottam, mint anyára. Ezért az ízlésünk is hasonlónak volt nevezhető. Persze könyvmolynak így sem mondanám magam, de fordultak elő helyzetek, amikor olvastam. Azt hiszem így lehet definiálni a kapcsolatomat azzal a tárggyal, aminek a kurzusára most betévedtem.
Pár percnyi beszélgetés, illetve néhány pillantás, amivel akaratlanul is felmértem azt, hogy kivel állok szemben – ez akkor is fontos, ha egy tanárról van szó – viszont lényegében kevés ahhoz, hogy kiismerjünk valakit. Az én hátamat pedig nagyon szúrták az időközben megtelni igyekező teremben a kis lánykák pillantásai, ennek ellenére mégsem akartam rövidre fogni a beszélgetést. Sosem voltam annak a híve, hogy azokat a diákokat bántsam, akik a diákok közötti hierarchiában alattam voltak, viszont arra sem volt szükségem, hogy valaki a sarkamban lihegjen és minden alkalommal a hajamat és a ruháimat dicsérje csak azért, mert nekem több „barátom” volt, mint nekik. Minden bizonnyal úgy fog híre menni ennek az egész incidensnek, hogy én a tanárral flörtöltem, de a mi sulink kifejezetten mérgező, ami a diákok közötti kapcsolatot illeti, tehát nem érdekelt. Ha valaki az egyik teremben befingott, akkor két emelettel feljebb azt fogják majd beszélni a többiek, hogy az illető beszart. Minden bizonnyal nem én leszek az egyetlen lány, aki szóval tartja a férfit, így lényegében még a tanévkezdés előtt el fog terjedni az, hogy az egész suli az irodalomtanárral flörtöl.
- Így lesz – nem jelentett különösebb problémát, hogy álljam Mr. Song tekintetét annak ellenére sem, hogy minden bizonnyal olyat mondtam a korábban, amivel kinyitottam a bicskát a zsebében. Én nem akartam egy lenni azok a lányok közül, akik nyájaskodva közelítik meg őt, mert eléggé szerettem és tiszteltem magam ahhoz, hogy ne egy tanár miatt ejtsek ki olyan dolgokat a számon, amiket talán nem tennék meg. Egyáltalán nem voltam vele udvariatlan, szimplán csak igyekeztem szavakba önteni azt, hogy én magam sem tudom mi előtt állok. Mivel vesztenivalóm nincs a kurzuson, lényegében teljesen mindegy volt, hogy tetszik-e majd nekem vagy nem. Azzal meg fogom tisztelni őt, hogy nem veszem elő a mobilomat, mert lényegében nekem szívesség az, hogy itt lehetek.
A továbbiakra csak bólintottam egy határozottat, nem kívántam fejtegetni azt, hogy mennyire örülök annak, hogy beengedett a kurzusára. Ha teljesen őszintének kellene lennem, akkor be kell ismernem azt, hogy lényegében végig sem néztem a választható listákat, szimplán csak bejelöltem a nekem fontosokat. Pont ezért is tartottam attól, hogy valami szabályzatba ütköző dolgot teszek azzal, hogy ide jöttem, de minden bizonnyal, ha valaki, akkor egy ilyen kiállású férfi biztosan nem szegné meg a neki előírtakat egy diákja miatt se.
- Rendben – a magam részéről biztos voltam benne, hogy tökéletesen beérem a hátsó kilátással is. Innentől kezdve senki sem mondhatja, hogy nem vagyok kedves azokkal a reménytelen kislányokkal, akiknek minden bizonnyal az új beszédtémája a fiatal tanárunk lesz. Mondjuk el tudom képzelni, hogy a baráti körömbe is fel fog merülni, mert mi sem vagyunk szentek, mindig megbeszéltük azt, ha egy olyan tanár érkezett hozzánk, aki méltó volt arra, hogy legeltessük rajta a szemünket, de én a magam részéről ettől nem éreztem különlegesnek a férfit. Én nem voltam annyira elvadult, mint a korosztályom egy része, bár az idősebb nők köreiben is nem egy olyan, akinek mondjuk egyenruha fétise van. Én Cole-lal is beértem, mert voltak jobb pillanataink. Viszont nem izgattak fel az olyan tiltott gyümölcsök, mint amilyennek számít a köreinkben ez a férfi. És nem tartottam azt sem eredménynek, hogy tanít és mellette jól néz ki.
- Ez igaz, de nem szeretném elvenni a lehetőséget azoktól, akiknek nagyobb szüksége lehet a tudásra – ezen a ponton viszont tényleg őszinte voltam – Én azért jöttem, hogy értelmesen töltsem el az időt, amíg várok a későbbi kurzusokra, tehát ha úgy vesszük ez számomra inkább olyan szórakozási lehetőség, amivel megéri foglalkozni? Ami sokkal értékesebb az Instagram görgetésénél?
Itt viszont már bizonytalanul pislogtam rá. Nem igazán akartam degradálni a tantárgyát, viszont abban sem voltam teljesen biztos, hogy jól öntöttem szavakba a gondolataimat. Mindenesetre annak ellenére, hogy nem akartam picsaként viselkedni előtte, így is jóval határozottabban viszonoztam a mosolyát. Addig gondolatban már semmiképp sem szerettem volna elmenni, hogy most vajon én mosolyogtattam meg, vagy pedig csak kedves akart lenni velem, mert mindennek nincs jelentősége.
- Nem fog gondot okozni a felkészülés – egy bólintással nyugtáztam a kérdésére a választ, miután végighallgattam azt a tantervet, amit kitalált. Gondolom ezek elhangzottak az már, csak mivel én később csatlakoztam, szerettem volna tudni a részleteket. Ezen a ponton nem maradt már túl sok kérdésem, ami a kurzust illette. Újra hátrapillantottam a lányokra, akik úgy függtek a férfi szavain, mintha már el is kezdődött volna a kurzus. Nem kellett sokat agyalnom azon, hogy mit szeretnének tudni, viszont azt is éreztem, hogy nem elég bátrak ahhoz, hogy erre nyíltan, és egyenesen rá merjenek kérdezni nála, így még mielőtt a helyemre mentem volna, újra visszapillantottam Mr. Songra, és én magam szántam el arra, hogy szavakba foglalhassam azt, ami minden bizonnyal sokakat érdekelt.
- Mr. Song – azért elkezdeni mégsem volt annyira könnyű, mint ahogyan azt én elképzeltem – Van valami, amit még szeretnék megkérdezni puszta kíváncsiságból.
Kicsit beharaptam az ajkam, mert azért mégiscsak zavarba ejtő volt egy ilyet odanyomni egy huszonéves férfi orra alá. Viszont én magam is kíváncsi voltam arra, hogy milyen szerepet tölt be a suliban a továbbiakban, meg amúgy sem a családi állapota után érdeklődöm, szóval ebben talán nincs semmi fura.
- Csak nyárra jött, és valami gyakorlati munkát lát el itt, vagy pedig szeptembertől újra találkozhatunk Önnel? – a hangom halk és nyugodt volt, azonban a pillantásomba vegyült némi kíváncsiság. Nagyon reménykedtem benne, hogy ha szeptemberben esetleg megjelenik majd az órámon, akkor most nem égettem le magam ezzel a kérdéssel annyira.


1 198 szó || outfit

Soha nem kedveltem különösebben a reál tárgyakat, ugyanakkor a szüleim szavai mindig hatással voltak rám. Egyszerűen elhittem nekik, hogy nem sokra mennék az életben a humán tudományokkal. Apa ennek lényegében tökéletes mintapéldája volt üzletemberként, aki rengeteg könyvet tart otthon. Szabadidejében imádott olvasni, egészen a klasszikus európai irodalomtól kezdve a Szürke ötven árnyalatáig már mindent láttam a kezében. Az utóbbi művek elméletileg azt szolgálták, hogy legyen fogalma a mainstream irodalomról és eltilthasson az undorító regényektől. Nem akartam mondani neki soha, hogy attól még, mert valami népszerű a korosztályomban, én nem feltétlenül leszek annak a fogyasztója, ez pedig igaz volt arra az égetnivaló regényre is, amit összesen három oldal erejéig bírtam, aztán elkezdtem belelapozgatni, de aztán csak megszabadultam tőle hamar. Több figyelmet lényegében nem érdemelt.
Viszont rengeteg olyan könyv van, amit szívesen elolvasnék, ha lenne szabadidőm. Ugyan sosem hánytorgattam fel a szüleimnek, de nem igazán hagytak lehetőséget a művelődésre. Választanom kellett, hogy otthon kuckózom be, vagy pedig a barátaimmal és Cole-lal töltöm a kevés szabadidőmet, én pedig egyértelműen az utóbbi mellett tettem le a voksom. Bár az elmúlt egy év egészen borzalmas volt a fiú mellett, aki azt hiszem jobban megérti a szüleimet, mint én korábban bármikor. Utálom, hogy ugyanazt a követ fújja nekem, emiatt pedig nem igazán van lehetőségem arra, hogy megpróbáljak kitörni abból a helyzetből, amibe határozottan kényszerítve lettem. Így az egyetlen dolog amit tehettem, hogy meggyőztem én is magamat. Ha ők úgy látják, hogy tudnék teljesíteni az orvosin, az minden bizonnyal így is van. És egy olyan munkám lenne, ami az emberiség hasznára válna, tehát végül is közvetve ugyan, de tudnék másokon segíteni így is.
Ettől eltekintve a kötelezőnél többet nem voltam hajlandó beleölni ebbe az egészbe, szóval egyértelműen nem vettem elő a plusz feladatokat a túlságosan is hosszúra nyúló szüneteimben. Mivel kimenni semmi értelme, lényegében annyi maradt nekem, hogy vagy kajálok és elhízom a fenekem, vagy más elfoglaltságot keresek. Jobb híján pedig az irodalomóra is megteszi... És az, hogy egy fiatal tanárt kaptunk, minden bizonnyal jó. Már nem azért, mert egy férfiról van szó, akiért a nálam jóval népszerűtlenebb lányok versenyezni fognak... Úgy, hogy a férfi minden bizonnyal rájuk sem nézne. Valószínűleg ki fogok készülni a kis stréberek állandó okoskodása miatt, de legalább addig is csinálok valami értelmeset. És ha már nagyon unatkozni kezdek, talán elkezdem megviccelni a lányokat és közlöm velük azt, hogy az ilyen pasikat nem az évszámok tökéletes felsorolásával lehet megfogni, meg amúgy a szexi irodalomtanár alapcsomagba beletartozik minimum egy eljegyzés is, és hamarosan le fog majd babázni a barátnője, ők meg boldogan élnek, amíg a pasi rajongótábora egyre csak gyűlik és reménytelenül belezúg sorra az összes lány.
Egészen megnyugodtam, amikor azt mondta, hogy maradhatok az órán. Alapvetően nálunk se fizikán, se kémián nem voltak ilyen kedvesek, időben le kellett jelentkezni a tanároknál annak érdekében, hogy biztosítva legyen a helyünk. Ugyanakkor nyílt titok volt az is, hogy a képzésre csak azok járhatnak, akik különös érzékenységet mutatnak a mérnöki és orvosi karok felé... Tehát így például mindenki megszívta, aki csillagász akart volna lenni, és némi felkészítésre lett volna szüksége egy másik természettudományi tárgyból... Esetünkben talán fizikából. És hát alapvetően nem hinném, hogy minden folyosón csillagászjelöltek rohangálnának, de annak az eshetőségét sem zárnám ki, hogy ebben a suliban csakugyan van egy olyan kis cuki csodabogár, aki ilyen terveket szövöget.
- Ennek örülök – egy halvány mosoly ült ki az arcomra, miközben a fülem mögé tűrtem az egyik elszabaduló tincsemet és igyekeztem ismét megkeresni a férfi tekintetét. Egyáltalán nem voltam előtte szégyenlős, az előbbi kézmozdulat sokkal inkább a praktikusságot szolgálta. Ha már egymáshoz beszélünk, akkor már lássa az arcomat rendesen, ne pedig a folyton rendetlenkedő tincsek rejtsék példának okáért a tekintetem.
- Az majd kiderül – majdnem megvontam a vállaimat, de elég tiszteletlen lett volna ez egy tanárral szemben még akkor is, ha ennyire fiatalról van szó – Ballos. Cleopatra Ballos.
Nem igazán kedveltem a keresztnevem teljes formáját, de Görögországban máig divatos névnek számít. Ugyanakkor pontosan tudtam, hogy ideje lenne elfogadnom, mert ha hivatalos ügyekben járok el, akkor nem használhatom a becenevemet. Elég idétlenül nézne ki, éppen ezért nem is akarom megváltoztatni. Általában a tanárok elsőként megjegyzik a nevemet, mert nem a tizenharmadik Jessica felhozatal vagyok. És hát mivel egészen jól tanulok, eddig pozitív tapasztalatok kötődtek hozzám. Gyorsan kitöltöttem a jelenléti papírt, aztán a felém nyújtott tematikát taglaló papírral kezdtem el inkább foglalkozni. Egészen meglepett, hogy feltűntek európai képviselők is a papíron, illetve akadt egy-két olyan szerző is, akiket egyáltalán nem ismertem.
- Majd valahol hátrébb jó lesz... gondolom én – ha most leülnék az első sorba, akkor minden bizonnyal egész órán egy szúrós pillantást éreznék a hátamban, amiért takarom a tökéletes kilátást, és hát hátul már nem tudnak annyira figyelni – Biztos vannak olyanok, akik humán ágon akarnak továbbtanulni. Nekik azt hiszem fontosabb lehet az óra.
Magam sem tudtam, hogy ezt egy irodalomtanárnak mondani mennyire lehet biztonságos, de ettől függetlenül léteznek bizonyos prioritások. Bármilyen meglepő, de a saját tárgyaimon én is előrébb ülök. Örülök egyáltalán, ha elég gyorsan tudom másolni a feladatokat, amiket később átbeszélhetek Cole-lal. A jobb napjaimon meg a feléig tudom követni a gondolatmenetet.
- Tolsztojt kedvelem – jelentettem ki határozottan – Több szerző is van a papíron, akiknek szeretem a műveit, de ha egyet kellene kiemelnem, akkor számomra ő lesz a legérdekesebb.
Legalábbis elsős koromban, amikor unalmas nyaralásokon kellett részt vennem, akkor határozottan egyet magammal vittem a hosszabb regényei közül, és nem kellett két hétig foglalkoznom a családban. Az már más kérdés volt, hogy tényleg tetszettek a könyvek.
- Leginkább a dupla matekom utáni szünetet szeretném értelmesen kitölteni – pontosan tudtam, hogy az előbbi megnyilvánulásaim talán nem voltak olyanok, amik Mr. Song szájízének megfeleltek volna, hiszen kétszer is kvázi minősítettem egy olyan órát, amire még egy alkalommal sem ültem be – És jó lenne, ha valami olyannal éleszteném fel az agyam, ami érdekes is lehet. Tehát a lényeg, hogy bizakodó vagyok az órával kapcsolatban.
A végére mondjuk már kevésbé voltam határozott, mert egészen zavarba ejtő volt ilyen dolgokat elmagyarázni neki. Talán okosabb lett volna, ha elfogadom, hogy a korábbiból nem feltétlenül jövök ki jól és csendben maradok? Ennek az eredményét talán már nem fogom megtudni.
- Mennyire interaktív az óra? – tettem fel azt a kérdést, ami a leginkább foglalkoztatott – Lesznek nekünk is projektjeink, vagy leginkább Önt fogjuk hallgatni? Esetleg beszélgetések lesznek?
Az irodalom határozottan olyan terület volt, ahol az óratartás egészen sokféleképpen történhetett. Talán pont ezért is voltam úgy vele, hogy ezen a kurzuson jobban fogom magam érezni, mintha csak a telefonom akksiját szívnám le másfél órán keresztül.

1 064 szó || outfit

Az iskolakezdés mindenki számára egy izgalmas dolog annak ellenére, hogy a tanulás lényegében egyáltalán nem tartozik a kedvenc dolgaink közé. Ettől függetlenül már elég érettek vagyunk ahhoz mindannyian, hogy tudjuk: azok az emberek, akik sok energiát fércelnek a tudástáruk bővítésébe, valamire vihetik az életben. Lehet, hogy tizenhat tizenhét éves korunkban kifejezetten népszerűnek tűnnek azok az úgynevezett rosszfiúk, akiket lényegében csak a sport és a partizás érdekli. Nálunk is nem egy ehhez hasonló diák van a suliban, viszont ugyanakkor szinte biztos voltam abban is, hogy az osztálytalálkozónkon érdekes sztorikat fogok hallani arról, hogy ki mit csinált.
A másik oldalról ott van az is, hogy felhalmozhatunk egy csomó felesleges dolgot, amivel lehet majd a többiek előtt villogni. Én a magam részéről már vagy négy éve nem használtam a szó szoros értelmébe vett iskolatáskát, de egy évre előre több darabot is összevásároltam, így lényegében havonta tudtam cserélgetni azt, hogy mibe pakolok. Persze ha a teljes gyűjteményemet nézzük, akkor egy évig legalább tudnék minden anp más táskával suliba menni, a horribilis méretű gardróbomban pedig már egyre kevésbé férnek el a darabok. Ettől függetlenül az egyetlen dolog ami minden alkalommal élvezettel töltött el, hogy ténylegesen sorra vehettem az új back to school készletet, gondolok itt egészen a tollaktól a sminkekig mindenre.
Idén egy kicsit előbb indult el számomra az iskolakezdés, mivel a fizika faktomat egy határozott karóval sikerült lezárnom az előző évben. Emiatt pedig sajnos évismétlésre kényszerültem az utolsó nagy hajrá után... Én pedig igyekeztem ennek az egésznek a jó oldalát nézni: még egyszer van esélyem arra, hogy a végzősök bálján királynő lehessek. Lényegében az egészben az volt az ijesztő, hogy egyáltalán nem féltem attól, hogy miként fogad az új osztályom. A legtöbben igyekeztem a bizalmamba férkőzni, mivel egy voltam a leggazdagabb családból származó diákok közül. Illetve kezdtem azt érezni az év végi elbeszélgetések után, hogy hiába erőltetik nekem annyira az orvosi pályát, mindenki számára egyértelmű, hogy épphogy meg tudom különböztetni a soros kapcsolást a párhuzamostól... Sajnos a fizika pedig egy olyan tárgy, amit az orvosi karon is fokozottan figyelembe vesznek. Elég rondán nézett ki a majdhogynem kitűnő bizonyítványomban az egyetlen egyes.
Nem volt így más választásom, mint a szüleim unszolására bejárni egy korrepetálásra a suliba. Viszont mivel több órára is jártam nyáron – matek, biosz – heti két alkalommal. Az egészben az volt a legjobb, hogy az óráim általában délelőtt egykor kezdődtek és este hatkor zárultak... Nem, egyik sem tartott túl sokáig, szimplán csak hatalmas szünet volt közöttük.
Nagyjából két napig bírtam ilyenkor pörgetni az Instagrammot órákon keresztül. A legtöbb barátom ilyenkor bulikon járatja az eszét és kávézókba jár, ahol gusztustalan mennyiségű kalóriát visz be a szervezetébe, nekem pedig olyan dolog miatt kell a suliban rohadnom, amit nem is kifejezetten szeretek. Pont ezért is indultam el a termek között, hátha addig találok magamnak valami elfoglaltságot. Ilyenkor még a büfé sem üzemel, tehát a folyton morcos Gerda nénivel sem tudok társalogni... Aki minden bizonnyal bárkivel szívesebben csevegne, mint velem.
A második emeleten, egészen pontosan a folyosó végén levő terem előtt torpantam meg, amire ki volt ragasztva egy papír. Bár a tárgyakra való jelentkezésnek már rég vége volt, én mégis érdeklődve olvastam az ott tartott kurzus nevét: Irodalmi jelenségek lélektani elemzése
Sokan nem gondolnák rólam, hogy a Glamouron vagy a Cosmopolitanon kívül mást is lapozgatok. Sőt, ha nagyon mélyre akarunk menni a jelenségben, ami engem körülvesz, akkor hát... Határozottan állíthatom, hogy sokan még ennek a tényén is meglepődnének. Bármennyire furcsa, olvasom a híradásokat és igyekszem naprakész lenni. Az irodalomóra számomra érdekes volt, ugyanakkor folyamatosan azt pumpálták belém, hogy nem fontos így nem maradt időm az órákra való felkészülésre és sokszor került puskázásra sor. Ettől függetlenül sokakat talán meglepne, hogy öt költőnél többet fel tudok sorolni, gondolok itt nem csak az amerikai irodalomra. Tehát úgy éreztem, hogy a sokkal inkább szabadidős tevékenységek ható kurzus érdekesebb lehet annál, hogy az ismerettségi körömből ki lett eljegyezve.
Volt még vagy fél óra a papíron jelzett kezdő időpontig, tehát nem reménykedtem benne, hogy a tanár itt lesz, egyszerűen csak benyitottam a terembe. Viszont az ajtónál beljebb így sem jutottam, mert enyhe meglepettség ült ki az arcomra, amikor az asztalnál egy nálam alig idősebb, ázsiai férfit pillantottam meg. Legalábbis én a tanári karban keleti származásúval nem találkoztam, és ha tippelnem kellett volna arra, hogy ki fogja tartani az órát... Lényegében egy középkorú hölgyet képzeltem volna el, vagy egy már nyugdíj szélén álló bácsit... De semmiképpen sem egy olyan pasit, akit az én koromban egyszerűen nevetséges lenne magázni, mert annyira nem számottevő a közöttünk levő korkülönbség.
- Öhm, jó napot, Mr...? – magam sem tudtam hogyan kellene befejeznem a mondatot, egyszerűen csak az ajkamba haraptam és hátrasimítottam az arcomból a szögegyenesre vasalt tincseket. Minden bizonnyal tisztában van azzal, hogy nem járok az általa tartott órára, de ha nem így lenne is egyértelművé tenné Gucci övem számára, hogy saját akaratomból nem feltétlenül tenném be ide a lábam... Az iskola közelébe sem jönnék a nyáron, ha a családomban nem faszfejkedne mindenki.
- Csak azt szeretném kérdeni – magam sem tudom pontosan, hogy miért voltam ennyire zavarban, tehát igyekeztem összeszedni magam és beljebb botorkálni egy kicsit a terembe – Hogy maradhatok-e. Későn kezdődnek az óráim és nem akarok egyedül ücsörögni egy üres teremben, bár megértem ha már nincsen szabad hely a kurzuson.
Ebbe az iskolába csak ribancok járnak, tehát szerintem az összes szabadbölcsész picsa az első sorért harcol minden keddi napon. Ahogy közelebb értem a férfihez, meg kellett állapítanom, hogy ő tipikusan az a fajta tagja a tanári karnak, akiről a lányok mindent tudnak és a titokban a barátnője ellen terveznek merényleteket. Az ilyen pasik sosem szinglik.
- Illetve ha van még hely és lehetőség rá, akkor szeretnék feliratkozni szeptember elejéig az órára – amikor elé értem már a tőlem megszokható magabiztossággal beszéltem, teljesen megfeledkezve arról, hogy az általam viselt kimonoban úgy jártam-keltem a folyosókon, hogy lecsúsztattam azt mind a két vállamon. Minden kabátot és pulóvert így hordok épületeken belül.

968 szó || outfit