Tény, hogy mindent el lehet mondani rólam, tényleg, mindent, de azt nem, hogy ne lennék segítőkész. Elég bonyolult jellemmel áldott meg az ég, és bizony sivár, nehéz utat hagytam hátra magam mögött - ettől függetlenül, vagy épp emiatt megmaradtam annak a töretlenül vidám nőnek, akivé válnom kellett. Amikor magasabb rétegekbe csalogat a pénz szaga, természetesen mindig elbámészkodok, elalélok azon, miféle emberek zsebeibe kerülhet a hatalom. És bizony olykor, mint ez esetben is, elszörnyülködöm azon, hogy az ezüst tálca közepén ücsörögve mennyire nem tanultak meg ezek az emberek küzdeni, kitartani, és élni. Nem irigykedem rájuk. Többé már nem. Sőt. Mást nem is vagyok képes a vad lelkemben raktározni, csak a sajnálatot irántuk. De, ahogy minden bulinak, ennek is vége lesz hamar. A maradék italokat pedig - jobb híján - közöttünk osszák szét. Nem sok nőci maradt. Én ma este csak felszolgáltam, de ez is jobb volt, mint Ferdinand közelében lenni, a bárban. Így elkerülhettem a lehetőségét, hogy tovább törjem a szívemet miatta. Elég sok alkohol kerül a vérembe, mire feleszmélek, hogy hol is vagyunk Erinnel. - El sem hiszem, hogy egy egész üveggel megittuk! - emelem fel a kezemben maradt üres darabot, amiben már csak pár csepp nedű csücsül türelmesen várakozva. Kuncogni kezdek, bár nehéz lenne megmondani, hogy az ital miatt, vagy mert tetszik a szoba, ahová megérkeztünk. Igazából fogalmam sincs, hogy kerültünk ide. - Ahhoz képest, hogy most találkoztunk először, máris szobára vittelek... - nedvesítem ajkaimat, majd somolyogni kezdek, miközben ledobom magam a nyikorgó ágy szélére. - Merd azt mondani, hogy tudsz ellenállni nekem! - vonogatom játékosan a szemöldökeimet, közben halkan elnevetem magam. Valószínűleg a pia beszél belőlem, meg persze az is, hogy nem akarok egyedül maradni estére. És ez a nő, már az első perctől kezdve szimpatikussá vált nekem, ahogy megpillantottam a bulin. Valamiért meg van hozzá a képességem, hogy egy mozdulatsor után levonjam a tartós véleményemet az emberekről. Erinről nem volt nehéz, legalábbis, ami a társaságát illeti... - Remélem a pasid nem baltás gyilkos. - kuncogok, miközben egy másik üveget húzok elő a táskámból, felé nyújtva azt. Én biztosan nem tudom kibontani, csak ha leütöm a nyakát, de akkor meg több, mint valószínű, hogy elvágom valamelyikünk kezét, és száját is. Azt pedig használhatnánk kellemesebb dolgokra is...
Még nekem is kijár pihenő, valami feltöltődés más élményekkel, hogy ne érezzem a világot csak szürkének. Kell, amikor én leengedhetek, vagy éppen a felgyülemlő rossz élményeket száműzhetem valami kellemesebb élménnyel. Mai nap elkeltem egy bulira, amin személyesen megjelentem. Beszélgettem, s cseppet sem flörtölgettem, mert a munkám miatt sokat kell. Inkább füleltem, nevetgéltem egy viccen, mondtam valami jót, s újra hallgatásba burkolóztam. Az este folyamán most érzékenyebb vagyok, mint máskor. Természetesen innivaló fogyott nálam, de cseppet sem olyan tempóban, mint máskor. Így jobbára színjózan maradtam a buli végéig, ahol végül összefutottam egy nővel. Ő választott engem, ami elsőre meglepett, de cseppet sem elleneztem a közelségét. Szó -szót követett, s bátrabbá váltam az alkohol pusztításában. Mire úgy józanabbul látom világot, addigra már régen nem a bulihelyen vagyunk. Teljesen máshol, s ő szólal meg először. - Pia boszorkák vagyunk – búgom bele a fülébe, s egy kicsit megkapaszkodok a derekában, hogy ne nyomjak rögtön egy hátast. Mikor emelgeti a piát, akkor én rémülve engem el, hogy nehogy fejbe vágjon véletlenül, mert jobbára számomra úgy tűnik, hogy hadonászik vele. Elkezd kuncogni, ami részegen mámorítóan hat rám. Fogalmam sincs, hogy miért kuncog, de követem a példáját. Ez már az az alkohol szint, ahol már nincsenek kérdőjelek, jó vagy rossz állapot. - Mih? Azt hittem hazakísértelek – pislogok nagyot, de a somolygása után megint nevetnem kell. Úgy érzem, hogy most először elcsábítottak, s nem én fordítva. Nem leszek ettől rosszkedvű, sőt inkább vidám. Máris teljesen új helyzetben vagyok, amit még sosem tapasztalhattam eddig. Ledobja magát a nyikorgó ágyra, s én helyet foglalok mellette. - Már itt vagyok veled nem? - nézek vissza vigyorogva, az ő szép arcát fürkészve. Nem sok alkalommal értem hozzá, de nem szeretném elkapkodni. Akkor elveszne közöttünk ez a varázs, ami most jelenleg körbeölel minket. Szimpatikus nő, s jelen állapotomban egyáltalán nem számít, hogy idősebb nálam. Valószínűleg a bennem levő folyadék segít erre rá. A soron következő kijelentése meglep, de rájövök, hogy fogalma sem lehet arról, hogy nincsenek komoly kapcsolataim. - Sajnos elhagytam őket régen, így szabad vagyok. - nevetek fel, saját magam kifejezése miatt. Tekintetem rögtön látja, hogy ő a táskájából előhúz egy üveget. Ezt most komolyan gondolta? Tele vagyok itallal! Felém nyújtja, s én elveszem. Próbálok komolynak tűnni. - Te is jóra bízod a bontást – sóhajtok egyet, s jó magam én is kutatok a táskámban, hogy dugóhúzót találjak. Úgy rémlik, hogy lenyúltam egyet indulás előtt, mikor láttam milyen italt pakol be a táskájába. De miért nem talál? Itt kell lennie? Várjunk csak? Mi ez a zavaró érzés a mellkasomnál? Ki is domborítom a mellkasom, miközben a másik kezemmel a combomra pakolom az üveget, de rajta tartom a kezem. Szabad kezemmel nyúlok be a dekoltázsomba, mikor megtapintom a tárgyat: a dugóhúzót. Fel sem merül bennem, hogy Hela mindvégig szemtanúja az eseményeknek, meg amúgy sem vagyok szégyenlős. Diadalittasan húzom elő, s mutatom fel neki a reményt, mikor rájövök, hogy ez a nő pezsgőt hozott. - Izé, ehhez nem is kell bontó! - dobom el egy hanyag mozdulattal, s látok neki a pezsgő bontásának. Távol tartom magamtól, mint a nagyok. Szépen lefejtem a műanyag dugó fedelét a csavarósat. Egy kézzel fogom a tetejét, hogy idő közben ki ne jöjjön a helyéről. Mikor ez megvan, akkor jön a dugó kihúzása. Erőlködök szépen, s nem tartom Hela felé, mikor egyet durran. Azonban idő közben maga az üveg felmelegedhetett, így most szó szerint megfut a pezsgő, ami a riadalmam miatt jut a felsőtestemre, s rántva rossz irányba Hela felé is. - Ajj! A franc ezekbe! - s mikor magamra nézek, főleg az átázott ruházatomra. Visszanyújtom Helának az üveget. - Ami benne maradt, az a tiéd. - jelentem ki, a közelebbi kezem megpihen a a nő combján. - Bocsáss meg, hogy kilocsoltam. - nézek rá bárány szemekkel.
Nem vagyok semmi jó elrontója, ez tény. Sőt, amennyire csak tudom, kiélvezem az életem. Se kutyám, se macskám, hogy bárkinek is el kelljen számolnom azokról a dolgokról, amiket megteszek, vagy korábban tettem. Így aztán egy hotel - vagy motel - lepukkant szobájában nevetgélni az alkohol fűtötte lázgőzben egy idegen nővel, egyáltalán nem olyasmi, amitől különösebben megijednék. Sőt! - Hát az biztos, hogy nem kell minket félteni... - nevetek tovább, nem csak mert viccesnek találom, amit mond, hanem azért is, mert ahogy a fülembe búg, végig szalad gerincem mentén egy kellemesebb fajta bizsergés. Beharapom alsó ajkam, ahogy közelebb húz magához. Nem tudom megmondani, hogy utoljára mikor bújtak így hozzám, talán pont ezért, vagy ennek ellenére tetszik ennyire. Aztán csak még inkább nevethetnékem támad, ahogy elhajol tőlem. Lehetséges, hogy nem állok stabil lábakon ahhoz, hogy ennyire közel legyen hozzám, amíg kettő egy üveg is van nálam! A kijelentését hallva egyik tenyerem a számra tapasztva kuncogok tovább. - Ilyen luxust! - pillantok körbe, mintha a lakásom ennél sokkal tisztább, nagyobb, vagy szebb volna. Talán még rosszabb is! Ahogy azonban mellém heveredik, nem szűnik vigyorgásom, sőt. Jól esik, hogy velem maradt, az pedig még inkább, hogy azt hitte, hazakísért. Hogy vigyázni készült rám! Picit rosszul érzem magam, amiért nem haza indultunk, de nem rémlik még csak az emlékfoszlánya sem annak, hogy megbeszéltük volna, hogy haza megyünk hozzám, vagy hogy elkísérne. Mentségemre szóljon, sokat ittam! - Igen, hát végül is igen... - megállapodnak szemeim az ő tekintetén. Bájos kishölgy, nagyon szép arca van, és valahogy az egész kisugárzása, minden mozdulata kecses. Megmosolyogtat a gondolat, hogy velem tölti az estéjét, amikor nálam sokkal jobb partit is kifoghatott volna magának. Ezt egyelőre azonban nem dörgölöm az orra alá! - Miért hagytad el őket? A tenyerükön kéne hordozniuk... - motyogom magabiztosan, már szinte értetlen - alkoholos értetlen - képet vágva, sűrűbben pislogva, erősen koncentrálva rá, hogy egyetlen Erint lássak. Közben az üveget átadom neki. - A legjobbra! - helyeslek kuncogva, felhúzva közben a lábaimat a mellkasomig. A cipőimet lerúgom magamról, úgy figyelem mit csinál. Meglepetten pislogok rá, amikor látom, hogyan domborít, és aztán újabb, gyomorból jövő nevetés tör fel belőlem, mikor meglátom, honnan szedi elő a dugóhúzót. - Mi mindent rejtegetsz még? - kérdezem, ahogy sikerül alább hagynom a nevetést. Kíváncsian figyelem, hogyan bontja ki vele aztán a pezsgőt. Ugrok egy aprót, amikor nem csak rá, de rám is jut belőle jócskán. Vigyorgásam nem hagy alább utána sem, ahogy mentegetőzni kezd. - Ugyan, ne viccelj! Végre elmondhatom magamról, hogy pezsgőben fürödtem. - bátorítóan mosolygok rá, még mielőtt nagyon a szívére venné, hogy lelocsolt mindkettőnket. Elveszem az üveget és meghúzom, majd átnyújtom neki is. - Hát ez kínos... - végig nézek rajta, majd magamon is, hogy eláztunk. - Lezuhanyozzunk? - kérdezem, őszinte kíváncsisággal a képemen. Amilyen kába és homályos minden szín és körvonal körülöttünk, simán képes lennék alá állni!
Különös, hogy egy lepukkant motelben, vagy hotelben kötöttem ki. Ráadásul nem egyedül, hanem egy számomra idősebb nővel, ami igazából nem zavar. A kettőnk közötti hangulat elég kellemes ahhoz, hogy ne tegyek bárdolatlan megjegyzéseket neki, vagy csupán fintorogjak, hogy jaj mi történt és hol vagyunk? Van rendesen bennem alkohol, hogy ne érdekeljen ez a kimenetel, ráadásul nem vagyok ijedős. - Rókanő – szólítom meg őt édesen, talán a játék kedvéért beletúrok lágyan a hajába. - Mi most rettenthetetlenek vagyunk azt hiszem – nevetem vissza, s mivel már nem fogok eldűlni, s stabilizáltam a helyzetem, így a kezem szépen lecsúszik először a hátsójára, majd csak utána eresztem el. Elhajolok előle, mert úgy hadonászik azzal a üveggel, hogy féltem a fejem. De nem szakad meg a beszélgetésünk, egyikünknek sincs még képszakadása a piától. A nevetése komolyan mondom, hogy megbabonáz engem, s nem tudok válasz nevetés nélkül szabadulni belőle. - Mindenkinek kell luxus! - szólok hangosan, majd nekem kell nevetnem, s ami még párosul egy lágy simogatással, ami az ő arcát ingerli. Finom mozdulatokat teszek. Változik idővel a helyzetünk, s immáron az ágyon ülünk egymás mellett szorosan. - Nah látod, nem hagyok én senkit sem hátra, főleg ha kellemes számomra – búgom a fülébe, s újdonsággal rukkolok elő szerintem, mert nyomok az arcára egy amolyan barátnős puszit. Talán csak róható fel nekem, hogy ott felejtem magam, így hosszabbá válik az egész. Végül elválok a szép arcától, hogy a kérdésére tudjak válaszolni. - Mert, mert nem olyan jók, mint hittem. Lehetséges... - szólok vissza, nem igazán hangosan kimondva a szavakat. A csalódás már csak ilyen, s egy idő után kialakulnak a speciális igényeid, mint például a gyengédségre való vágyás. A legtöbb férfi megdug, levezeti rajtam a feszültségeit, s cseppet sem gondol arra, hogy nem így kellett volna. Csak végzem a dolgom, semmi más. Átadja nekem az üveget, hogy nyissam ki, én meg vagyok olyan okos, hogy nem utasítom el. Megjegyzem én, hogy nem biztos, hogy én vagyok az embere. Feltűnik nekem, hogy a helyeslése után lerúgja a cipőit magáról, de én utána már Sherlock Holmes módjára derítem ki, hogy a kebleim között mi található? Domborítok neki, s van is mit, hiszen szép telt melleim vannak. Előkerül a dugóhúzó, s mikor azzal próbálnám kinyitni az üveget, akkor nagy nehezen leesik, hogy ez pezsgő, ehhez nincs is szükség az eszközre. Hanyagul eldobom, s hozzálátok kinyitni az üveget. - Ott már csak melleket – válaszolom kuncogva, hogy aztán az nem kincses bánya, hogy minden oda férjen el. Ami azt illeti a pezsgő bontás éppenséggel nem az én erősségem, így sikeresen lelocsolom magam, meg őt is. Elkezdek szabadkozni, hogy mennyire béna vagyok, de szerencsére nem haragszik rám. Szavaira mosolygok. - Igen, kínos. - helyeslek, s mikor előhozakodik a zuhanyos lehetőséggel, akkor a kezemből kirakom az üveget, amit visszanyújtott nekem. Szépen lassan felállok, s szembefordulok vele. Megfogom a kezét, s ha engedi magát, akkor felhúzom. Mikor a talpán van, akkor önkénytelenül megpihen a derekán a két oldalt a kezem, hogy el ne dűljön. - Mehetünk édes – de mielőtt még azt hinné, hogy kimarad a jóból, akkor kicsit hátrébb lépek, s a ruhám aljáig nyúlok, ami egy estélyi. Két oldalt fogom, s elkezdem felfelé húzni, hogy egyre több mindent fedjek fel magamból. Láb, térdkalács és végül szép combjaim válnak láthatóvá. Nézem közben a reakcióját, hogy erre ő mit csinál? Tetszik a műsorom? Végül megjelenik a piros bugyim, csípőm, derekam és a telt idomaim alja. Ekkor már nem látom őt, így idegesen gyorsan végzek a ruhalevétellel. Félredobom, majd megszárad alapon. Immáron a felsőtestem láthatja, hiszen nem volt rajtam melltartó. Ügyesen leveszem a cipőim, majd megfordulva részeges kellemes csípőmozgással indulok a fürdőtérbe. Majd követ alapon lépek a zuhany alá, s nyitom meg. Fel sem merül bennem, hogy még rajtam van a bugyi. Beállítom kellemes hőfokra, aztán alá állok, s az ajtó fel fordulva várom, hogy megérkezzen.
Kezdőlap
