Az utóbbi években meglehetősen tartós károkat okozott bennem, amiken keresztülmentem. Két hosszú éven át kínáltam fel a szívem a főnökömnek egy bárban, ahol a hely királynőjévé váltam, alig pár hét alatt. A férfi ujján karika csücsült, ami rendesen megátkozta kettőnk történetét. Aztán, ahogy ilyenkor lenni szokott, a pasas tovább lubickolt a boldogtalan biztonságban, így az egyetlen fél a háromszögből aki szenvedett, én voltam.
Mondván az egyik 'barátja' bárjában helyet kínáltak nekem, máris távoznom kellett. Ez jóformán inkább csak afféle fedősztori volt arra vonatkozóan, hogy a pasas nem bír többé egy fedél alatt lenni velem, ezért mennem kell.
Abban a bárban is a korábbi árnyékommal kellett megküzdenem, elfogadni, hogy nem voltam elég jó neki. Az igazságra csak később, hónapok után jöttem rá. Tulajdonképpen ő volt gyáva ahhoz, hogy boldogan éljen. Én pedig napról napra erősödtem abból a törésből - amit igazán sosem ismertem be magamnak -, s ennek az új főnöknek is hamar a szíve hölgyévé váltam, de inkább mint egy ereklye, sem mint nő. És aztán a hely veszélyessé vált, amikor a bárban lövöldözés történt, én pedig úgy éreztem megfojt annak a fickónak a hosszú karma, ami alatt még akkor is tartott. Így kerültem ide. Erre a Manhattan-i, jóval barátságosabb közegbe. Ismeretlenül, tiszta lappal. Kihívásokra felkészülten. Igaz, hogy a hajnali - éjjeli utazásokkal még nem egészen barátkoztam meg, de jóformán még élvezni is kezdtem azokat.
A ma esti műszak után már a takarítással is készen, a pultból egy pohár vodkával jutalmazom magam. S miközben elfogyasztom, folyamatosan köszöngetek az újdonsült munkatársaimnak, akiket igazából még nem igazán sikerül nevekkel illetnem, inkább az arcuk, vagy egy-egy kivételes védjegyük kapcsán becézgetek. Hiányzik Lanai, és a közeg, ahol már inkább ismertem a helyet, és az arcokat is, de sosem igazán voltam az a túlságosan stresszes személy.
Ennél fogva most sem igazán okoz nagyobb fejtörést, hogy a főnök láttán fogjam-e magam, s köszöntsem-e. Fiatalos, jóképű, egészen kedves pasasnak tűnt. Már amennyi főnökhöz volt szerencsém eddig, ezt elsőre leszűrtem belőle - nyilvánvalóan fennáll a lehetősége, hogy tévedhetek. Az első elbeszélgetésünk után nem igazán volt rá mód, hogy megköszönjem a munkát, vagy hogy különösebben bármit is megtudjak róla, vagy arról, amit megosztana velem.
Így lágyan eltolom magam a pulttól, s felé veszem az irányt, legyen éppen bárhol is. Az arcomra bűvölök egy nem túljátszott, de azért kedveskedő görbét.
- Csatlakozhatok Főni? - kérdezem megállva előtte, hogy aztán egy kérdő pillantást vessek rá. Mögöttünk sorra köszöngetnek el az emberek, én pedig igyekszem mindenkire figyelni. Ha szeretném ezt a munkát, akkor törekednem kell rá, hogy a főnök annak lásson, ami vagyok: Alkalmasnak rá, hogy itt legyek.
- Nem volt még alkalmam megköszönni a lehetőséget. Szóval csak... - emelem felé a poharam, hogy ezzel mondjak nonverbális hálát. Megfogadtam, hogy ezúttal semmiféleképpen, semmilyen körülmények között sem kerülök még csak baráti viszonyba sem a felettesemmel, így kész vagyok rá, hogy ennél a beszélgetésnél tovább ne menjünk, csak formális keretek között, ha úgy alakul. Megiszom a maradékot, aztán bájosan a férfira somolygok.
- Elmosom ezt, és rendet teszek a pultban. Jim jelezte, hogy nem tud zárni ma este, úgyhogy ha kapok kulcsot, megoldom. - lépek hátra egyet, hogy elinduljak az utolsó simítások elvégzésére, kíváncsian nézve Milora, hogyan dönt közben.

Londoni lakasomban vagyok, amikor megcsorren a telefonom. A felettesem hiv, igy nem varatom meg, azonnal fogadom a hivast. Egy not ejtett tuszul valami pszichopata, nekem pedig azonnal indulnom kell a helyszinre. Miutan eleg reszlettel szolgaltak es kezbe kaptam a legalabb harminc kilos taskamat nem huztam tovabb az idot, megkerestem a tokeletes megfigyelesi helyet, nagyjabol 200 meterre a celponttol. A keplet egyszeru: harckeptelenne kell tennem a fazont. A taskambol elokapom a szukseges cuccokat, amik nelkul semmire sem vinnem. Felallitom az allvanyt, ami utan johet a puska, tavcso, lezeres tavolsagmero es a hangtompito. Ekozben a radio adovevo is mellettem hever, de ezzel most nem foglalkozom, minden massal viszont igen. Minden tenyezot figyelembe kell vennem. Csak egy lovesem van, nem baltazhatom el. Bemerem a fickot, jeleznek, hogy cselekedhetek, ujjam a ravaszon, keszen allok, hogy meghuzzam, amikor megszolal az ebresztom. Kurva elet, csak alom volt. Ezek utan nem tul nagy eletkedvvel, de felulok az agyon, mire Rocco mar csovalo farokkal kozeledik is. -Na mivan, nagyfiu? Induljunk lassan? - simogatom meg. -Elotte azert egyunk valamit - na nem mintha olyan nagy etvagyam lenne, de o biztosan nem banna, ha kapna valami finomat.
Egy gyors zuhany es szett valtas utan mindketten megreggelizunk es mar megyunk is futni. Szep lassan, motivalo zene mellett levezetem a felesleges feszkot, Rocco is farad mar, igy kenyelmes tempoban hazasetalunk.
Delutan kenytelen vagyok apammal talalkozni, aki a szivem csucske. Mar az elso ot percben felbasz, de tovabb hallgatom a faszsagait a ceggel kapcsolatban. Menet kozben gondolataim elkalandoznak a regi munkamhoz, eletemhez. -Figyelsz te egyaltalan vagy feleslegesen jartatom a szamat? - csak akkor kapok eszbe, mikor kicsit megemeli a szamomra kisse irritalo hangjat. Nyilvan nem figyelek, orulok, hogy eszrevette. -Kivulrol ismerem a sztorit, hisz millioszor hallottam mar. Jo lenne, ha megertened, egyelore biztosan nem szallok be a bizniszbe. Koszonom, jol elvagyok a barban - es ezzel felallok, majd tavozok a kavezobol. Semmi kedvem ehhez a faszsaghoz, megvan a magam baja.
Csak este nezek le a barba, egy ujabb zuhany es szett valtas utan. Egy fekete farmert kapok magamra, fekete poloval es szinten fekete bordzsekivel. Rocco tarsasagaban meg elszivok egy szal cigit, aztan beulok az automba es meg sem allok a Paradise-ig. Ma csak Tom ert ra, ugyhogy sztorizgatas kozben megittunk egy-egy italt, aztan neki is tavoznia kellett. Lassan kovetkezett a zaras, az emberek pedig elkezdtek kifele szallingozni. Egy ujabb nap vege. Szerencsere.
Az asztalon hevero telefonom epp akkor kezd vibralni, amikor figyelem, ahogy az uj pultos lany felem halad. Mivel csak az egyik kalandom hiv, igy gond nelkul kinyomom. Helyette inkabb vegigmerem a not, akinek szinte csak a nevet tudom.
-Csak nyugodtan - jelenik meg egy baratsagos, kedves mosoly a kepemen, mikozben a mellettem hevero szekre intek, hogy nyugodtan foglaljon helyet.
-De inkabb csak Milo, ha kerhetem - teszem hozza, majd a whiskymbe kortyolok.
-Nem is szukseges - de azert en is iszok ra, pontosabban inkabb lehuzom a poharam teljes tartalmat.
-Ha nem gond, amig te pakolaszol, en innek meg egyet - allok fel, hogy kovessem a pultig, ahol gyorsan kiszolgalom magam, mert hat meglepo modon kepes vagyok ra annak ellenere, hogy Hela is megtehetne. A whiskymmel helyet foglalok a pultnal.
-Szoval meselj magadrol - huzom elo a nadragom zsebebol a doboz cigarettat, amit a no fele tartok, hatha o is ker. -Mit erdemes rolad tudni? - veszem ajkaim koze az egyik szal bagot, majd a zippommal meggyujtom azt es mely slukkot szivok belole. Ha Hela is vett egyet, termeszetesen neki is szivesen adok tuzet.

~ ★ ~

Nem kerüli el a figyelmemet, hogy a főnök éppen egy bejövő hívást helyez mellékvágányra miattam. Miközben kinyitom a szám, elgondolkodom rajta, hogy talán jeleznem kellene, hogy vegye fel csak nyugodtan, semmi fontos, de ha úgy gondolja, hogy az "új csaj" fontosabb, akkor nem szükséges beavatkoznom.
- Ó, van még egy kis meló a pultnál. - csóválom meg nemleges irányba sietően a fejem, amikor hellyel kínálna. Hogy korábbi fogadalmamhoz hű maradhassak, nem szándékozom túlságosan barátias viszonyt ápolni vele, ennek ellenére túlságosan tartózkodónak sem szeretnék tűnni.
- Milo. - somolygok rá elismételve a nevét, jelezve, hogy vettem a kérést. Hangosan még egyszer sem hívtam így, a kollégáknak is úgy emlegettem, hogy 'Főni'.
Miután a formaiságokon túl vagyunk, hátrálni kezdek a pult felé. Nem sűrűn fordult elő a korábbi munkahelyeimen, hogy a főnök úgy érezte, hogy a zárás után is maradnia kell, sőt. Ezért is lep meg, hogy Milo úgy dönt, még marad és inna. Kérdőn pillantok felé a szándéka miatt, ám az jobban megdöbbent, hogy magának tölti ki az italát. Somolyogni kezdek a pakolászás közben.
- A tiéd. - búgom szelíden. Már ami a helyet illeti. Hiszen úgy közölte, hogyha nem gond, hogy inna még. Ha engem kérdezne, az egész helyet felihatná, senki másnak nem lehetne beleszólása.
Miközben törölgetni kezdem a poharakat kérdőn felkapom fejem a kérésére. Nedvesítek ajkaimon megcsóválva közben a fejemet. - Még a próbaidőm sem telt le... Nem biztos, hogy meg akarom ismertetni magam már most. - mosolyom kiszélesedik, egyértelműen viccnek szánom. Habár tény, hogy nem vagyok büszke az életem minden pontjára. Nem szeretném, ha azt gondolná, hogy stréberkedni fogok, mert ez nem igazán jellemző rám. Ahogy a pontosság sem. Általában én vagyok az, aki elkésik. És megeshet, hogy az én szám a legnagyobb. De tudom, hogy mikor kell csendben maradnom. És egy új helyen, nem árt, ha nem fecsegem el elsőkézből, hogy honnan jöttem és mi az, amit magam mögött hagytam. Nem kérek a cigarettából, megrázom csupán a fejem, aztán csak lágyan vállat ejtek. - Amióta az eszemet tudom, dolgozom. Bárokban. A pultban, vagy a pulton... Ahol lehetőséget kaptam. - felpillantok rá, elvégre sok mindent elárultam pár szóba csomagolva, de biztos vagyok benne, hogy nem tőlem hall először ilyesmit.
Erős kezdés volna közölni, hogy az előző munkahelyeim egyiként viszonyt folytattam a főnökömmel. Vajon mennyi borravalótól esnék el?!
- És mit kell tudni rólad? - keresem a szemkontaktust. - Másképpen megfogalmazva, mit nem árt tudnia egy alkalmazottadnak? - helyesbítek lefojtva egy újabb somolygást.

-En nem surgetlek - ertem ezt arra, hogy raer azzal a kis meloval a pultnal. Persze azt is megertem, ha minel elobb vegezne a dolgaval es nem reggel szeretne hazaerni. Nem vagyok egy eroszakos tipus, ugyhogy termeszetesen ove a dontes.
Egy halvany mosoly jelenik meg az arcomon, amint kiejti a nevem es letesz a "Fonizesrol". Senki ne kerdezze miert, egyszeruen csak nem szeretem, ha Fonoknek hivnak, ugyhogy minden alkalmazottat arra kerek, szolitson nyugodtan a nevemen. Akadnak olyanok, akiknek ezt nem eleg egyszer, de meg haromszor sem elmondani, idovel viszont meg az ilyenek is belejonnek. Viszont a nagyja hamar felfogja, hogy siman hivhat Milonak, igy nem olyan veszes a helyzet.
-Szar nap - magyarazom el roviden, miert is van szuksegem meg egy whiskyre. Mar apam is eleg ahhoz, hogy elkurja a csodas napjaimat, de most inkabb az almom az oka annak, hogy le kell huznom meg egy poharral. Tudtam, hogy hianyozni fog az az elet, de azt nem, hogy ennyire. Nem allitom, hogy szornyu dolgom van itt, hisz egy bart vezetek, ami azert ismerjuk be, nem olyan rossz melo, de szamomra nem ez az igazi.
-Marmint a bar? - pillantok a nore egy jatekos mosollyal az arcomon, mikozben ujratoltom a poharamat. Ezt kovetoen megkerulom a hatalmas pultot es helyet foglalok az egyik szeken.
Elvigyorodok a valaszan, kozben azon agyalok, vajon o milyen terheket cipelhet. Mar ha cipel egyaltalan, hisz vannak kibaszott mazlistak a Vilagon. Csak azt tudhatom biztosan, hogy mik az en keresztjeim. Amint jelzi, hogy nem ker a cigarettabol, visszasullyesztem a dobozt es a gyujtot a nadragom zsebebe, mikor pedig szora nyitja a szajat, minden figyelmemet neki szentelem.
Erdekel a tortenete, nem csak illembol kerdeztem ra, vagy mert az a tipus lennek, aki nem birja a csendet es mindenkepp ugy gondolja, hogy pofazni kell megallas nelkul. Nem, en valoban kivancsi vagyok a sztorijara. Mely slukkot szivok a bagobol, a tudombol pedig csak szep lassan engedem ki a fustot, ugyelve arra, hogy ne a no arcaba fujjam, mivel nem vagyok egy vadparaszt. -Tehat tancolsz is.. - kortyolok az italomba. -Csiped is ezeket a melokat, vagy csak azert vallalod el oket, mert nincs jobb? - pillantok a szemeibe. Rengeteg no elvezi, ahogy a ferfiak rajuk csorgatjak a nyalukat tanc kozben, sokan viszont szinte irtoznak ettol a melotol, am nincs mas valasztasuk. Erdekel o melyik kategoriaba tartozik.
-Rolam? - kerdezem egy apro mosollyal a szam sarkaban, majd egy ujabb slukkot szivok. -Nos.. - kezdek bele komoly arccal. -Hiszed vagy sem, brit vagyok - ekkor mar elvigyorodok. Ezt a leghulyebb is kiszurja, amint megszolalok, ugyhogy ezzel semmi ujat nem arultam el magamrol. -Sosem vagytam egy barra - ismerem be. -Nem is olyan regen meg mesterlovesz voltam. Emellett van egy kutyam, Rocco - huzom le a whiskymet. -Ujratoltened, kerlek? - megtennem en is, csak ahhoz ujra kerulgetnem kene a pultot, neki pedig csak egy karnyujtasnyira van az uveg. -Most nem az alkalmazottam vagy - hisz a munkaideje mar lejart. -Mit szeretnel meg tudni? - kerdezem, mikozben a tolem nem messze hevero hamuzoba elnyomom a csikket. -Azt tudom, hogy cigarettat nem kersz, de piaval is szolgalhatunk - ha esetleg kiszaradt volna a torka.

~ ★ ~

- Ha van túlóradíj, akkor én sem iparkodok. - pillantok rá a vállam fölül hátra, miközben somolyogva jelzem, csak ugratom. S ha nem volna egyértelmű, hogy nem pénzbeli jutalomra számítok, úgy megemelem a poharat, ami kiürült az iménti hálálkodásom közepette. Aztán csak előre tekintve haladok a pult felé, hogy végezzem a dolgomat. Ami azt illeti, lekéstem a csatlakozást, s így oly mindegy mikor utazom egy órát hazafelé.
Nem hiszem, hogy éppen nekem szeretné elmondani, hogy miért volt szar napja, sőt mi több, azt is megkérdőjelezem, hogy egyáltalán bárkinek elmondaná. Nem mintha olyan ügyes emberismerő volnék, de az, aki nem siet haza egy kifejezetten szar nap után, hanem inkább egy idegen nő oldalán tölti a hajnali órákat whiskeybe merülve, már sokatmondó lehet. Ámbár az is igaz, hogy sok körülmény vezethette hozzá, hogy így döntsön: még maradna.
Bólintok alig észrevehetően, majd nedvesítve ajkaimon csak annyit mondok; - Akkor fenékig. - egy finoman ívelt görbe fölül.
A kérdést hallva elismerően biccentek felé, hogy aztán csak finoman oldalvást húzzam a szám. Arcom tükrözi az övén pihenő játékosságot, ha valaki, én tudom, milyen ebben a stílusban társalogni valakivel. - Is. - ha labdázunk, ne nálam pattanjon le!
Az ismerkedés közepette próbálom nem elfelejteni, hogy végsősoron a főnökömmel beszélgetek. Nem szeretek sokat elárulni magamról, de az igazságomhoz hozzátartozik, hogy szeretem az egyenes utat bejárni, így ez az oldalvást megkerülöm a lényeget dolog nem mindig szolgál ki rendesen. - Nem ismerek mást. - vallom be, egy pillanatra leengedve a kezemben tartott, éppen törölt poharat. - Vannak jó esték, és vannak még jobbak. Azt hiszem a természetemből adódóan én inkább élvezem, amit csinálok, mint sem. De bevallom, a kedvenc részem az, amikor a pasik kiöntik a szívüket a pultnál és tőlünk várják az isteni útmutatást. - megcsóválom a fejem nevetve némelyik vendég emlékén, s már folytatom is az imént abbahagyott munkát. - Persze, biztos jobb és kifizetőbb egy puccos irodában ücsörögve számok felett görnyedni, de én azt hiszem az nem az én világom. - vállat ejtek. Sosem fogom megtudni, hogy milyen lenne, de nem is igazán hiszem, hogy akarnám. Még akkor sem, ha pénzt ajánlanának érte.
Félig felvont szemöldököm alól mosolygok rá, fel-fel lesve a tekintetére, miközben mesél magáról. Brit. Sejtettem. Aprókat bólintok, jelezve, hogy figyelek. Aztán, amikor arról mesél, hogy mit dolgozott korábban, ismét leejtem a kezem puhán. Őszinte meglepettséggel hallgatom, ajkaimmal megformálva egy hangnélküli 'wáoh'-t. - Szexi. A kutyás lövész srác. -  vigyorodom el, aztán a kérésére reflektálva máris mozdulok. - Hogyne. - nyújtózom az üvegért, majd ha felém tartja a poharát töltök neki.
- Miért pont egy bár? Elég éles váltás. - kíváncsiskodok, ha már szabad terepet kaptam. - Család? - kérdezem kedves hangszínt megütve.
Nem igazán lemosható ajkaimról a mosolyom, amit újra és újra sikerül rám aggatnia. - Mennyibe fog ez fájni nekem? - kérdem őt nézve, miközben a korábban használt - még el nem mosott - poharamba töltök magamnak is whiskeyt. S ha már letettem az üveget, akkor felé nyújtom az italomat, lágyan a pultra támaszkodva közben, hogy koccintson velem. - A szar napokra.

-Persze, hogy van - ezek utan mondjak, hogy nem en vagyok a legjobb "Fonok". -En - teszem vegul hozza egy mosoly kisereteben. -Most mondd, hogy nem jarsz jol - elvegre nem elvezheti barki a csodas tarsasagomat. Na jo, ennyire ontelt nem tudnek lenni, ugyhogy termeszetesen nem gondolom teljesen komolyan, amiket most kiejtettem a szamon, remelhetoleg errol arulkodik is a mosolyom, mert nem szeretnem, ha egy bekepzelt fasznak gondolna.
Altalaban magasrol teszek az emberek velemenyere, azonban ha munkarol, illetve az alkalmazottaimrol van szo, jobb, ha nem szidnak a hatam mogott, amiert ugy gondoljak, egy ontelt, elkenyeztetett kis pocs vagyok, aki barmit es barkit megkaphat. Az eletem soran akadtak emberek, akik igy velekedtek rolam, nem is igazan erintett melyen, sot.. Es hogy van e benne nemi igazsag? Nos, akarmikor elismerem, hogy apam gazdag ember, aki sosem hagyna lesullyedni, es ezt a bart is reszben neki, illetve megboldogult nagybatyamnak koszonhetem, de ennyi. Ritka volt az, amikor segitseget kertem tole, ahogy ahhoz sem en ragaszkodtam annyira, hogy ide jojjek es felujitsam a Paradiset.
-Fenekig - ismetlem utana, bar jelen pillanatban errol most valami egeszen mas jut eszembe. Azon igyekszem, hogy ne latszodjon a kepemen, hogy fejben kisse elkalandoztam az anal iranyaba, mert hogy a fenekrol nehany pohar whisky utan igy az ejszaka kozepen hirtelen az ugrott be. Mocskos e a fantaziam? Igen, kicsit az. Ha nem igyekeznek elterelni a gondolataimat, valoszinuleg sorra ugrananak be a nok, akiket paratlan elvezetben reszesitettem, de ezeket most gyorsan elhesegetem.
-Es meg? Mire gondolsz? - folytatom a kis jatekot, ujabb labdat dobva neki.
A valasza kisse meglep, reszben pedig kisse elszomoritonak gondolom, hogy ezeken kivul nem ismer mast. Az arcomon jele sincs sajnalatnak, ugyanis en is ruhellem, ha barki barmiert sajnalni mer.
-O, amikor azt hiszik tancos helyett epp terapeutanal vannak? - vigyorodok el. Szinte elottem van a szanalmas jelenet, amint valami szerencsetlen egy dolgozo nonek rinyal a rendkivul szomoru eleterol, akit valoszinuleg cseppet sem erdekelnek a problemai, maximum csak a penzert hallgatja vegig, nem tul nagy orommel. Hat en biztosan nem birnam idegekkel.. -Ha azokat el tudtad viselni, turelmes tipusnak kell lenned. Tevedek? - pillantok ismet a szemeibe.
A puccos irodarol egybol a csaladi ceg ugrik be, mire kortyolok is egyet a whiskymbol. -Hat az enyem sem.. - bamulok magam ele, mikozben azon agyalok megis meddig huzhatom meg ezt a barosdit, es mikor kenyszerulok ra arra, hogy buszkeve tegyem apamat. Nagyjabol fel perc kell ahhoz, hogy megszabaduljak eme csodas gondolatoktol, aztan lehuzom a pohar teljes tartalmat.
"Szexi kutyas lovesz srac". Na ez volt az a resz, amikor sikeresen elnevettem magam. -Mi olyan szexi ebben? - kerdezem, mikozben a kepemen meg mindig ott virit egy szeles mosoly. -Koszonom - nezek a nore, amint megkapom az ujabb adagot.
Nem mondanam, hogy meglep a kerdese, valoszinuleg en is rakerdeztem volna a helyeben. -Ket opcio volt. Beszallni a csaladi cegbe, vagy felujitani megboldogult nagybatyam egykor jol futo barjat - probalom a leheto legrovidebben vazolni a helyzetet. -Mint latod, az utobbit valasztottam, amikor hivott a kotelesseg - ez alatt a csaladot, pontosabban apamat ertem. Anyam halalara nem terek ki, ugy gondolom felesleges plusz info lenne, hisz igy nagyjabol mar ertheto a sztori.
-A vendegem vagy - felelek kicsivel halkabban, mint eddig, ha mar kozelebb kerult, amikor a pultra tamaszkodott. -A szar napokra - mosolyodok el, majd koccintas utan a whiskymbe kortyolok.
-Na es.. hol van ilyenkor a baratod? Nem hianyol? - folytatom a kivancsiskodast.

~ ★ ~

Felcsillannak a szemeim, amikor azt mondja, hogy van túlóradíj. Noha csak tréfának szánom, ugyan kit ne motiválna? Aztán csak kiszélesedik a mosolyom, amikor önmagát kínálja fel jutalomként. Lágyan el is nevetem magam, sűrűn bólogatva. - El sem tudok képzelni nagyobb jutalmat! - a mellkasomra csúszik egyik tenyerem, hogy őszinteségemre rájátszhassak. Habár való igaz, hogy megismerkedni egymással nagyobb kincsként tűnik fel a fejemben, mint a pénz. Ó, ennyire nem vagyok jótét lélek, félre értés ne essék! De a főnökről van szó, őt ismerni pedig nem elsősorban fontos. Legalábbis nekem. Nem mintha elmennék innen, ha kiderülne, hogy egy rossz ember, most nem áll módomban, s lehetőségem sincs rá, hogy megint váltsak. Így csak bízhatok benne, hogy pont olyan jó a belbecs, amilyen helyes ábrát mutat a külcsín.
Úgy tűnik, hogy mindketten egyetértünk abban, hogy nem kell részleteznie mit takar a 'szar nap'. Elegendő a számára is, ha csak koccintunk rá. Ámbár úgy tűnik gondolkodóba esik, én nem kérdezek rá, hogy mi az oka, csak végzem a dolgomat közben.
- Pontosan. Nem tudom miért érzik azt, hogy pont nekünk kell kiönteniük a szívüket. Félre ne érts, szívesebben foglalkozok mások életével, mint a sajátommal, szóval szinte már nekem tesz szívességet. - somolyogva közlöm, fel véve a szemkontaktust közben. Szolidan tovább mosolygok, miközben törölgetem a poharakat. Nem olyasmi ez, amire panaszkodhatnék, elvégre talán ezeknek a pasiknak is az a motivációja, hogy ki, ha nem egy idegen nő érthetné meg azt, amit ők nem képesek?! A férfi logikáról már régen megszületett a véleményem, noha nem tartom mindannyiójukat egyformáknak. Ebben nem hiszek. A logikájuk alapján vonom le a következtetéseimet.
A boncolgatását a témának nem tartom jó ötletnek. De én dobtam vissza azt a bizonyos labdát, nem kéne meglepjen, hogy vissza is kapom.  - Minden, ami benne van... - ködösítek. A szemébe mondhatnám kerekperec, hogy az italokra gondoltam, de akkor hol maradna a móka?
- Egyáltalán nem. Ráhibáztál. Végtelenül türelmes vagyok. - felveszem a szemkontaktust magam is, egyik írészéből a másikba mondom. Három éven át vártam valakire, aki végül belém kapaszkodva mászott ki a szar kapcsolatából. Úgy mondva engem kihasználva tette szebbé a hétköznapjait a feleségével. Az egyetlen, aki ezen bukott, így én lettem. Ha valaki, akkor én aztán türelmes vagyok.
- Fiatal vagy. Simán válthatsz! - próbálok lelkesítő, bátorító lenni. Nem volna szabad olyan munkát választania, amiben nem leli örömét. Ezt megtanultam, miután apám jóformán eladott és egy magamra maradtam a világban. Sokáig kellett hagynom, hogy az történjen, amit mások szeretnének. És csak miután meg tudtam állni a két lábamon, azóta engedhetem meg ezt a fajta luxust. Kinek a kaviár, kinek a szabadság!
Tetszik a nevetése. Leutánzom a mimikáját, én nem nevetek, csak vigyorgok rá nőiesen gödröcskéket formálva ajkaim két oldalára ezáltal.  - Az a pasi, amelyik tud célozni és állatbarát is, csak annak nem szexi, aki vak. Már megbocsáss! És még jól is nézel ki. Elszégyellhetnéd magad egy kicsit. - játékosan felhúzom az orrom, hogy azért grimaszolhassak mintha undorodnék ennyi jó dologtól egy helyen, egy emberben.  - Egészségedre! A májadért nem felelek. - lefojtok egy újabb mosolyt, ahogy visszateszem az üveget a helyére.
Megértőn bólogatok, miközben tovább jár a kezem. Persze lassabban, hiszen a figyelmem megoszlik a munka és közte. Szemöldökeim finoman összesimulnak, ahogy feldolgozom a hallottakat.  - Rendes dolog tőled, hogy elvállaltad. - nem ások mélyebbre, ha szerette volna, jobban kifejti. Ehelyett inkább arra reflektálok, ami először eszembe jut. Nem sok tehetősebb korabéli vállalna el egy olyan munkát, amihez semmi ingerenciája.
Mosolyom elterül arcomon, amikor a vendégévé avanzsál. Aprót bólintok, hogy aztán koccinthassunk, és én magam is iszok. Másra nem is tudnék, csak a szar napokra. Habár vidámabb lenne a részemről az új munkahelyem miatt inni, de ez egyelőre nem jut eszembe. Talán, mert sértőnek gondolom úgy inni valaminek az örömére, hogy a másiknak rossz napja van.
Lepillantok a pultra, miközben az utolsó poharat kezdem el forgatni a kezemben. Ajkaimat egy pillanatra összemorzsolom, mielőtt csak megrántanám a vállamat.  - Nincs nekem olyanom. - közlöm tárgyilagosan, aztán felnézek Milo szemébe.  - Nem való nekem egy ilyen komoly dolog. Az utóbbi években csak egy összetört szívet vonszolok magam után. - magamra erőltetek egy mosolyt, hogy aztán a helyére illesztgessem az eltörölt poharakat.  - És te? Hol van a támogató asszonypajtás? - nézek rá kiszélesedő mosollyal ajkaimon. Őszintén érdekel, hogy miért van egyedül, amikor szüksége lenne rá, hogy valaki támogassa őt.

Vigyorral a kepemen figyelem, ahogy felcsillan a szeme a tuloradij hallatan, majd ahogy elneveti magat azon, hogy penz helyett inkabb magamat ajanlom fel. -Tudtam en.. szerintem is jobban jarsz velem - talan meg mindig kisse onteltnek tunhetek, de bizom benne, hogy a mosolyombol leesik neki, mennyire nem gondoltam komolyan. Na jo, egy kicsit talan megis.
Mivel nem vagyok az a tipus, aki azt hiszi eppen terapeutaval ul szemben, igy nem kezdek el az eletemrol sirankozni, na meg amugy sem szokasom. Neha meg a barataim is harapofogoval huzzak ki belolem a nyomaszto problemaimat. Azert nagy ritkan elofordul, hogy egybol meg tudok nyilni, de ez nem valami gyakori, es akkor sem zuditok ra minden szart az illetore. Nem tudom milyen mely szintre kene sullyedjek ahhoz, hogy ilyesmik megtortenhessenek velem.
-Miert? - ertem ezt arra, hogy szivesebben foglalkozik mas eletevel, mint a sajatjaval. Ennek biztosan van valami oka, engem pedig valamiert rendkivul erdekel, de termeszetesen ha nem szeretne megosztani velem, nem fogom eroltetni, az o dontese.
-Nos ez igaz - er veget ezen a ponton a lasztizas. Minden az enyem, hiaba nem kertem, vagy vagytam ra, megkaptam.
-Velem ellentetben - kortyolok ismet az italomba. En nagyon nem mondanam magam a turelem mintakepenek. Egy darabig el tudok viselni dolgokat, de azert eleg hamar az agyamra tudnak menni, azt pedig jelzem is. Ez alol pusztan apam kepez kivetelt, ertheto okokbol, de meg neki sem engedek meg mindent. Ha megunom a szarsagait, lazan ott hagyom, viszont nem boritom ra elotte az asztalt, vagy vagom kepen, hogy levezethessem a feszkot. A csaladunkat nem valaszthatjuk meg, ugyhogy barmennyire is fel tud kurni es nem kedvelem tulsagosan, el kell viselnem.
-Valthatnek akar holnap is, valami rosszabbra - gondolok itt apam cegere, ami biztos vagyok benne, hogy nem olyan tiszta, mint amilyennek tunik. Hogy jobban keresnek, az biztos, de valoszinuleg az is, hogy nem boldogitana az a munka. Ettol fuggetlenul egyszer ki kell majd probalnom, addig ugysem nyugszik.
-O, szoval az eseted vagyok? - kerdezem egy jatekos mosoly kisereteben, a no szemeibe nezve. -Azert te sem panaszkodhatsz - gondolok itt a kulsejere, de azert az sem utolso, hogy tud tancolni. Szivesen vegigneznek egy musort. Voltam mar olyan helyeken, foleg az egyetemi eveim elott/alatt. Igaz, akkoriban a tanc csak egy volt a sok kozul. A VIP reszlegen a szep kis eloadast mindig valami mas kovette, amirol uriember nem beszel.
-Nem kell miatta aggodni, jol birja a strapat - gyujtok ra egy ujabb cigarettara, ha mar a majam szoba jott, a tudomet se hagyjam ki a bulibol.
-De meg mennyire - en mondjuk maskepp neveznem, de ez most nem lenyeg. Raadasul koztudott, hogy ez a Vilag nem a rendes embereke. Ok azok, akik altalaban a rovidebbet huzzak es szopnak. Most az erkolcstelen, gatlastalan, mindenkin atgazolo emberek tarolnak, akik kihasznaljak a rendessegedet, ugyhogy nem sokra megy vele az ember, ha csak nem elvezi a szivast.
Egy kisse meglep, hogy nincs pasija. Gyonyoru no, aki nem tunik butuskanak, elveszettnek a nagy Vilagban.
-Legkozelebb ne engedd, hogy osszetorjek - inkabb tegye meg o massal, ha valasztani kell. -Azert nem valo neked, mert meg nem heverted ki az elozot? - kerdezem felpillantva ra. Ilyen esetekben nagyon hatasos lehet egy "fajdalomcsillapito". Csunyan hangzik mas kihasznalasa, de legalabb megszabadit a fajdalomtol. Nem beszelve arrol, hogy a legtobb ember igyis-ugyis kihasznal valamilyen modon. Meg az is, akirol sosem gondolnad.
-Mondjuk ugy, hogy nincs idom komoly kapcsolatra - szivok egy slukkot a bagombol. -Raadasul olyan novel sem talalkoztam meg itt letem alatt, akivel tobbet is el tudnek kepzelni nehany menetnel - ismerem be. -Nem is hianyzik? - kerdezem ujabb korty utan. -Marmint egy parkapcsolat - teszem hozza.

~ ★ ~

Hogy is mondhatnék nemet egy ilyen ajánlatra? Megtagadnám önmagamat, még akkor is, ha megfogadtam, hogy a főnökkel nem flörtölök. Flört ez egyáltalán? Inkább csak érett játék, semmi több. Nincs mélysége, igaz?  - Nem tudlak megcáfolni. - somolyogva nézek fel rá. Látom a görbét ajkain, ezért tudom, hogy ő is csak mókázik, semmi komolyság. Ez pedig bátorít. Hiába a vékonyka hang a fejemben, hogy ennél ne tovább, nem sietek haza.
A kérdését hallva azt illetően, hogy miért törődők inkább mások életével, mint a sajátommal, halk, hitetlen kuncogással felelek. - Hát ez egyáltalán nem nehéz feladvány. Nem túl vidámak a lábnyomaim a hátam mögött... - kedves mosollyal nézek fel rá, ám nem mondva ennél többet. Se család, se egy rendes otthon, de még csak egy szerető fickó se. Mi lenne az, amivel szívesen kellene foglalkoznom? Az a pár ember, akik valami számomra érthetetlen oknál fogva kedvelnek, ahogy én őket. De pár barát miatt az életem nem lesz egy olyan könyv, amit szívesen levennék a polcról. Sőt. Az igazság az, hogy az utóbbi négy évben történtek arra késztettek, hogy egy kicsit eltávolodjak saját magamtól. Furán hangzik, igaz? Mégis, arra van szükségem, hogy azt az összetört bíbor dobozt a sarokba felejtsem kicsit. És mi jobb módja volna ennek, mint hogy nem foglalkozom vele, hogy ott egyáltalán létezik?
A labda leesik nála, én pedig ahelyett, hogy a győztes szerepében kihúznám magam, inkább csak hálálkodom, hogy nem kellett tovább nyúznunk egymást e téren. Nem vagyok jó a leállásban, ha elkezdem. Szívességet tett.
- Miben nyilvánul ez meg? Mármint a türelmetlenséged. - kíváncsian nézek rá, őszinte érdeklődéssel. Nem látom magam előtt, ahogy erektől duzzadó nyaki ívével asztalokat borít fel, de sosem ismerhetünk meg igazán senkit.
- Hm. - hümmentek elgondolkodva, ahogy a poharakkal szöszölök. - Azt gondolná egy magamfajta egyszerű nő, hogy egy hozzád hasonló fickónak semmiség váltani két munka között. Nem gondoltam rá, hogy kényszerhelyzetbe is kerülhetsz. - vallom be őszintén, egy lesajnáló tekintet mellett. Nem őt, inkább a saját butaságomat. Valahogy az én gondolkodásom másképpen működik. Ha tehetősebb vagy, megtehetsz mindent - elven. Talán azért, mert másfajta problémákkal küzdünk, meg sem érthetem az övéit.
A kérdésére elnyílnak ajkaim, mikor rámutat, hogy épp bevallottam, hogy az esetem. Mosolyogni kezdek, mielőtt bármit is mondanék. - Szedhetem a cuccomat, ha azt mondom, hogy igen? - húzom oldalra ajkaim, hogy aztán csak elnevessem magam a bókján. - Tudtam én, hogy nem az önéletrajzom miatt vettél fel. - vigyorgok rá, bízva benne, hogy megérti a tréfát. Sosem vádolnám azzal, hogy ilyen felszínes, de ettől még jó érzés egy picit kötözködni vele.
- Akkor jó. - felelek ennyit az egészségügyi állapotára tett megjegyzésem után. Egyszer úgyis meghalunk, tulajdonképpen nem hiszem, hogy számít miben. Inkább a mikor foglalkoztat. De még akkor sincs jogunk beleszólni a másik életvitelébe. Azért is mondhatom így, mert én sem törődőm az enyémmel.
Aprót bólintok, amikor egyetért velem abban, hogy rendes volt a részéről, hogy elvállalta. Jobban nem boncolgatom a témát én sem. Egyrészt, mert nem hiszem, hogy egy hét után rám tartozna a családi háttér minden zeg-zuga, másrészt pedig nem szeretnék kotnyelesnek tűnni. Ezzel még szerencsére nem vádoltak!
- Értettem, Főnök! - somolygok rá, mert bár tudom, hogy nem szereti, ha így nevezik, a beszélgetésünk ezen részéhez igenis beleillik. Ha ő mondja, nem fogom engedni, hogy összetörjék a szívem. Ámbár nem is hagyok rá lehetőséget. A kérdést hallva bólogatni kezdek szelíden. - Japp. - prüszkölöm egyszerű válaszomat. Nem tudom, hogy milyen az, ha valakinek komoly, egészséges kapcsolata van. Nekem még csak a mérgezőből jutott, talán ez áll a nevem alatt kisbetűsen.
Fejem oldalra billen, miközben hallgatom őt. Mosolyom karcsúsodik, amikor közli, hogy nem találkozott még olyan nővel, akivel tartósabbat építhetne. - Előbb utóbb majd elkap a rózsaszínköd. - bólintok, aztán kiiszom a poharam teljes tartalmát. A kérdését hallva kíváncsian nézek előbb a poharam kiüresedett fenekébe, majd őrá. - De, de hiányzik. - ismerem be, valamivel karcsúbb görbével arcomon. - Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy fogalmam sincs, milyen is lehetne két ember kapcsolata, ha teljesen egészséges és boldog. Én csak a szar oldalát ismerem. - elnevetem magam a fejem csóválva. - Ezért nem töröm magam annyira, mert még nem ismerem azt az oldalát, így nem tud olyan erőteljesen hiányozni. Hiányozni azt hiszem csak az tud, ami már a tiéd volt. - nézek finoman csücsörítve, apró grimasszal arcomon.
- Na és neked? Nem rossz, hogy nincs egy állandó személy az életedben? Habár a férfiak ezt könnyebben kezelik, nem? - kérdezem, ahogy aztán mosogatni kezdem a poharat, amiből az imént ittam.
- Nem sokára indul az utolsó vonatom. - pillantok fel az órára, majd onnan egy kiszélesedő mosollyal Milora nézek. - Még hátra kéne mennem öltözni. - vallom be fültől fülig érő mosollyal figyelve a férfit. Nem szívesen szakítom meg a beszélgetésünket, de hacsak nem akarok az utcán aludni, iparkodnom kell.

-Azt sejtettem - na nem mintha olyan nehez lenne. En azert tudnek annal jobb programot, mint hogy velem iszogasson zaras utan, de ha megosztanam vele oket, csak magammal basznek ki, ugyhogy inkabb megtartom magamnak.
-Es gondolom ennel tobbet nem akarsz elarulni - jelenik meg egy baratsagos mosoly az arcomon, majd az italomba kortyolok. Ha igy van, nagyon is meg tudom erteni, szoval mint mar emlitettem, biztosan nem eroltetem a tema boncolgatasat. En sem osztom meg szivesen fuvel-faval anyam halalat, illetve apam baromsagait. A sejtesemrol pedig, miszerint a ceg nem eppen tiszta, meg a legjobb barataim sem tudnak. Reszben azert, mert nem vagyok benne biztos, reszben pedig azert, mert ha igy van, nem en leszek az az ember, aki majd elarulja az apamat. Minel kevesebben tudnak rola, annal jobb. Arrol viszont fogalmam sincs, en hogyan tudnam kezelni azt, ami neki olyan rendkivul konnyen megy.
-Nos egykori munkamban fontos volt a turelem, ami meglepo modon soha nem is jelentett problemat, hisz elveztem minden percet - meg azokat is, amikor neha orakon keresztul allva, guggolva vagy fekve kellett megfigyelnem.
-Viszont az az idoszak lezarult, azt pedig, ha egy szemely farasztott, sosem viseltem tul jol - vonom meg az egyik vallam. -Egyszeruen csak nem vagyok az a tipus, aki kepes orakon at hallgatni valamit, ami legkevesbe sem erdekli, de ettol fuggetlenul meg nem boritom rajuk az asztalt - csak gondolatban, de ezt mar nem teszem hozza. -Ilyenkor jelzem, hogy nem igazan vagyok vevo a temara es vagy valtunk, vagy megpattanok - egeszitem ki a valaszomat.
-Ha elveznem azt a masikat, nem is esne nehezemre, de igy ... - inkabb addig huzom ezt a barosdit, amig csak lehet, es addig nem lepek be a cegbe, mig nem muszaj. Legalabbis ez a terv, azt pedig csak remelni tudom, hogy apam semmilyen baromsagot nem talal ki. Na nem mintha olyan nagyon meglepo lenne tole.
-Maximum le - gondolok itt a vetkozesre, ha mar felmerultek a cuccai. Arcomon ismet megjelenik egy jatekos mosoly. Persze nem gondolom teljesen komolyan, hogy mar a mai napon megfektetnem az egyik alkalmazottamat, de mivel vonzo no, en pedig ferfibol vagyok, igy ha benne lenne, valoszinuleg nem lennek akkora barom, hogy ne eljek a lehetoseggel. Letamadni biztosan nem fogom, ugyanis nem latok a fejebe, nem tudom mire vagyik, szoval amig nincs jelzes, maradok a helyemen.
Elvigyorodok a szavain. -Igazabol, ha ez az iszogatas hamarabb megtortenik, valoban nem erdekelt volna az oneletrajzod - vallom be. Eleg ha tudom, hogy munkat keres, illetve mennyire tapasztalt ezen a teren. Ha pedig kesobb nem lennek vele megelegedve, maximum felveszek helyette valaki mast. Ez nem az a melo, amit olyan nehez lenne elvegezni, vagy belejonni.
Ezuttal egy mosoly kisereteben elnezem, hogy ismet Fonoknek szolit. Rovid valaszat hallva nem boncolgatom tovabb a temat. Talan ez is olyan, amirol nem beszel szivesen, foleg nem akarkivel.
-Ami mint tudjuk, eleg veszelyes tud lenni - foleg azert, mert a szerelem ugye ol, butit es nyomorba dont, ha nem vagy eleg ovatos. A rozsaszinkodos idokben valahogy nem onmaga az ember es a legrosszabb, hogy meg csak fel sem tunik neki. Aztan hiaba is magyarazol, nem erdekli az illetot, megy a sajat feje utan, ami olykor jol is elsulhet, olykor irto nagy szopas lesz a vege. Na persze nem mindig a jo ertelemben.
-Ebben egyetertunk - marmint abban, hogy igazan hianyozni valoban csak az tud, ami egyszer mar a tied volt. -Talan ideje lenne kiprobalnod, es elfelejtened az elozot - dobok fel egy otletet.
-Jol mondod... a ferfiak ezt konnyebben kezelik - jelenik meg egy vigyor a szam sarkaban. Ez alatt az alkalmi dugasokat ertem, ami egy idore tokeletesen kielegit.
-Rossznak nem mondanam, talan nagyon ritkan jol jonne egy, de ennyi - igazabol nem szoktam ezen toprengeni. Nem erzem azt, hogy olyan nagy szuksegem lenne egy komoly kapcsolatra. Lehet azert, mert nem talalkoztam a megfelelo novel, fogalmam sincs. Vagy talan azert, mert olyan sokan panaszkodnak arrol, milyen elcseszett a kapcsolatuk, megsem lepnek ki belole. Ilyen sztorikat hallva valahogy nem jon meg az ember kedve ahhoz, hogy keressen valakit es belevagjon, epp ellenkezoleg.
-Ha gondolod, elviszlek - ajanlom fel szolgalataimat, mert hat meg mindig egy igazi uriember vagyok. -Messze laksz? - kerdezem, hatha elfogadja az ajanlatot. Abban az esetben nem art tudni errol az aprocska inforol. Bar most inkabb arra gondolok, hogyan vetkozne az oltozoben. -Esetleg segitsek? - megyek bele egy ujabb jatekba egy szeles mosollyal a kepemen.

~ ★ ~

Mosolyogva végzem a dolgomat, miközben fel-fel lesek rá. Talán nem kéne olyan szigorúan vennem a saját magam által hozott szabályt, miszerint a főnökömmel csak a kötelező dolgokról beszélek. Értem úgy, hogy ez a beszélgetés is egészen kellemes ahhoz képest, hogy nem ismerjük egymást egyáltalán. Van abban valami, hogy egy idegennel minden könnyebb!
Elnyílnak ajkaim, és mély levegővel telítem a tüdőmet, amikor úgy érzem folytatnom kéne a történetem és nem csak ködösítve azon. Fejem lágyan ingatva, beletörődön vállat ejtek. - Hát görög vagyok, legalábbis ott születtem a csóró végén. Apám pedig gondolt egyet és eladott, amikor azt érezte, hogy ideje van. - felveszem a szemkontaktust Miloval, rámosolygok. Nem akarom, hogy megsajnáljon, inkább csak a reakciójára volnék kíváncsi.  - Tizennégy éves lehettem? Nem is emlékszem már. Aztán megjártam a poklot. És körülbelül tíz éve vagyok szabad. Ám bár nem hiszem, hogy annak a történetnek vége van. A különbség csak az ezúttal, hogy nem félek senkitől. - kihúzom magam, miközben nedvesítek a torkomon. Nem biztos, hogy okos döntés ilyesmit megosztani a leendő munkahelyemen, de biztos vagyok abban, hogy ha akarnának tőlem valamit, már megkerestek volna.  - Az egyetlen dolog, amit sajnálok, hogy fogalmam sincs, hogy mi lett az öcsémmel, él-e még egyáltalán. - félrehúzom a szám, majd vállat rántok.  - Elég lehangoló történet. - folytatom a munkámat, pótcselekvés. Furcsa mód, régen nem beszéltem erről senkinek sem.
Kíváncsian, türelemmel hallgatom, amit mesél magáról és a múltjáról. Aprókat bólintok jelezve, hogy figyelek rá, akkor is, amikor a kezem esetleg máshol jár.  - Értelek, persze. - somolygok.  - Akkor a sok részeg balhé, ami előfordul itt, kikerget a világból. Igaz? - nézek fel rá kíváncsian. Elvégre egy bárhoz jár az efféle móka!
- Hát nem egyszerű a helyzeted! - mondom ki, amit gondolok. Hozzátartozik mondjuk, hogy fogalmam sincs milyen lehet a család súlyát érezni. E percben cseppet sem irigykedek.
Kiszélesedő mosollyal nézek rá, hogy aztán csak a fejem csóváljam nemleges irányba.  - Ezt bóknak veszem! - és zárom le a vetkőzés témáját ennyivel. Ez a terület, ahová nem szabadna eljutnom vele. Mégis, be kell valljam, hogy kedvemre való lenne közelebb kerülni hozzá. Olyan értelemben, hogy nem lennék este egyedül és nem tűnik rossz partinak. Nő vagyok! Nekem is lehetnek vágyaim, nem?
- Hasznos tipp az újoncoknak. Csináltatni kéne egy táblát, amire kiírjuk, hogy a beugró ára egy iszogatás a Főnivel. - vigyorgok magam is, játékosan kihúzva magam, végül csak kuncogok az elképzelésen. De az is igaz, hogy egy kis hangulatjavítóval mindenki őszintébb. Könnyebb volna kiszűrni azt, aki nem való a kezed alá, mint alkalmazott.
- Ez így van. A legtöbb probléma okozója. - egyetértőn bólogatok. Úgy fest, hogy ezen a téren hasonlóan gondolkodunk. A tanácsát hallva elnevetem magam szerénykedve.  - A szerelem gyerekeknek való. - felelem. Persze, nekem is jól esne, ha rám találna, ha én találnék valakit, de nem hiszem, hogy ez meg fog történni.
- Irigyellek is érte. - vallom be. Jó volna olyan erős mozgatóizommal létezni, ahogy a férfiaknak megadatott. Habár azért be kell vallani, nem vagyok olyan gyöngéd szerető, sem olyan lágy szívű nő, aki várja a herceget, vagy hasonló baromságok. Sokkal erősebb vagyok ennél, és komolyabb is. Ezért birkózom meg a magánnyal is jobban, mint ők.
- Értelek. - mosolyogva biccentek. Nagyon is megértem őt, a nézetét. Én sem szoktam rágódni ilyesmin, értelme nem nagyon van. Aztán már csak rálesek az órára és tudom, hogy indulnom kell lassan, ezért próbálom finoman közölni Miloval, hogy akkor mégis csak neki kellene zárnia, ha marad még.
- Hű, nagyon kedves tőled! De inged-gatyád rámenne a benzinre. - nézek rá somolyogva.  - Brooklynban. - nincs két percnyire tőlünk, ezért nem várom el tőle, hogy ilyesmit tegyen értem. Tökéletesen megfelel a két lábam az állomásig, utána pedig a vonat.  - Ne fáradj, tökéletes ajándékot kaptam. - rákacsintok, majd az ital felé bökök, jelezve, hogy őt is és a whiskeyt is köszönöm.
Épp indulnék, de kérdő mosollyal nézek rá, amikor felajánlja a segítségét az öltözéshez. Ami inkább vetkőzéssel indul.  - Nem vagyok szégyellős. - vigyorgok rá játékosan, aztán csak vállat rántva andalogni kezdek az öltöző felé. Nyitva hagyva az ajtót. Ha akar, csatlakozik. Ha csak nézné, nézze. Ha szeretne segíteni, adok feladatot. Alsó ajkamba harapva kuncogok a fejem csóválva közben.
- Hagysz kulcsot? - kiabálok ki, hogyha netalán elmenne előbb, akkor gondoljon rá, hogy zárnom kell.

Kisse komoly arccal hallgatom a tortenetet, kozben neha beleslukkolok a cigarettamba. Azt mar az eddig hallottakbol sejteni lehetett, hogy nem volt egy gazdag csalad az ove, de az nem fordult meg a fejemben, hogy az apja eladta volna. Egyelore nem szolok kozbe, neman hallgatom, ahogyan mesel.
-Mit jelent szamodra a pokol? - kerdezem vegul, amikor ehhez a reszhez er. -Marmint benned nem ert veget? - gondolok itt arra, hogy mai napig kiserti a multja, amit hat meg tudnek erteni. Nem tudom mi tortenhetett vele, miutan eladtak, de boven eleg az is, hogy tizenevesen lepasszolnak valami idegennek, ahhoz, hogy ez maradando legyen. Az ilyesmi gondolom egy eletre beleeg az emberbe. Nem tudom van e az a terapia, ami az ilyesmit helyre tudja hozni. -Felni nem is kell, de ovatosnak lenni talan nem arthat - bar nem tudom van-e egyaltalan barmi oka a jelenben arra, hogy barkitol is tartson. -Ot mikor lattad utoljara? - erdeklodok tovabb, ujabb slukkot szivva a bagobol. Talan ot is eladtak ugyan annak az embernek?! Esetleg otthon maradhatott, vagy o mashoz kerult?! Sajnos nem most hallok ilyen sztorirol eloszor, akkor is akadt eleg tortenet, mikor meg Londonban eltem es dolgoztam. Ket okbol nem sajnalom a not:
1. Mert ha a helyeben lennek, en sem szeretnem, raadasul nem is mennek sokra masok sajnalataval. Azt hiszem kifejezetten zavarna, ha maskepp neznenek ram a tortenetem utan.
2. A munkam soran megtanultam "kezelni" az ehhez hasonlo nem eppen pozitiv dolgokat. Sajnos vagy nem, de tokeletesen tisztaban vagyok azzal, milyen elcseszett egy vilagban elunk es hogy az ilyesmi egyes helyeken mindennapos.
Azt hiszem olyasmi ez, mint az orvos-paciens kapcsolat. A doki sem sajnalkozik, hisz attol a betegnek nem lesz jobb. Ettol fuggetlenul meg neki is van lelke, egyszeruen csak ki tudja zarni ezeket.
-Valoban az, de ha szukseged lenne segitsegre, nekem szolhatsz - foleg akkor, ha ez a tortenet nem csak benne nem zarult le, hanem mas ertelemben sem. Nem vagyok egy beszari tipus, raadasul kapcsolataim is vannak, tehat a minimum az, hogy segitek egy nonek, amennyiben szuksege van ra.
A kepzesen nem csak loni tanitanak meg, igaz, kozelharcra talan nem fektetunk akkora hangsulyt, de arra is felkeszitenek, ha esetleg egy bunozo elfogasa kozben a testi eronket is hasznalnunk kellene.
-Szerencsere a legtobb vendegunk tud viselkedni, de persze neha elofordulnak ilyenek is. Akkor viszont az erre felvett arcok cselekednek es maris kint talaljak magukat a jo emberek - vonom meg az egyik vallamat. Ebbe a barba regen foleg uzletemberek jartak, nem pedig a csoro reteg. Ez apam es nagybatyam ismeretsegi korenek koszonheto. Igaz, hogy most nem csak uzletemberekbol allunk, de keves tipikus balhes arc farad be. Ha pedig valakik megsem birnak magukkal, azt ket alkalmazott perceken belul elintezi, ugyhogy ezek szerencsere nem mehetnek az idegeimre.
-Kie az? - mosolyodok el, bar biztos vagyok abban, hogy igen is akadnak kibaszott mazlistak, akik joval kevesebbet szivnak, mint egyesek.
-Az is volt - hisz nem vagyok az a tipus, aki barmilyen nore kivancsi lenne. Ha valakinek sikerul felkeltenie az erdeklodesemet, az altalaban nem egy negyes, esetleg otos holgyike.
Szavai hallatan szeles vigyorra huzodik a szam. -Akkor lehet tenyleg aggodhatnek a majam miatt - es talan az idegeim miatt is, mert biztos akadnanak fura fazonok, akik kevesbe izgalmasak, mint Hela.
-Siman rafoghatjuk - bolintok egyet, majd elnyomom az ujabb csikkem a hamuzoba. -Szerintem ez nokent is megoldhato - pillantok ra. Elvegre nem csak mi ferfiak dughatunk meg minden olyan not, aki megfelel a celra. Egy no is vadaszhat kedvere, amikor csak jonak erzi. Igaz, hogy sokan elitelik es ribancnak titulaljak ezt a tipust, de szerintem ez baromsag. Aki pedig akkora fasz, hogy itelkezzen, annak nem erdemes torodni a velemenyevel sem.
-A penzemet nem feltem, de Rocco mar lehet turelmetlenkedik - mosolyodok el. -Az allomasig azert elviszlek - mar ha akarja persze.
-Maskor is kaphatsz - huzom le a whiskymet, az ures poharat pedig a pultra helyezem. -Jo, mert en sem - allok fel ezzel a szekrol, es mar kovetem is kenyelmes tempoban. Egy ideig a falnak dolve figyelem, ahogy megszabadul par ruhadarabjatol, aztan egesz kozel lepve hozza egyik kezemet a derekara csusztatom, majd egy gyors mozdulattal magamhoz huzom. Annyira kozel, hogy egy centi se valasszon el tole. -Szoval nem sietsz? - kerdezem egeszen halkan, mikozben a kezem feljebb csuszva kicsatolja a melltartojat.

~ ★ ~

Nem értem, miért mesélek életem legnehezebb időszakáról. Ez olyasmi, amit inkább rejtegetni szoktam, nem pedig első alkalommal emlegetni. Talán azért nyílik meg ilyen könnyedén, mert tudom és látom, hogy nem fog megsajnálni. Nem az a típus. Ez pedig segít ebben. A kérdéseit hallgatva bólogatni kezdek szelíden. - Jól vagyok. - mosolyom kiszélesedik ajkaimon, szinte elterül. Sokkal lágyabb, mint a korábbi játékosabb ábrázataim. Én is tudom, hogy nem szabad félvállról vennem azt, ami történt, de azzal is tisztában vagyok, hogy túl sok értelme sincs egy életen át azon rágódnom, ami már megtörtént. Erősnek kell maradnom, mert senki más sem teszi meg értem. - Persze. - inkább nem mesélek róla, hogy az utóbbi időben a szívtörőm felesége nagyobb fenyegetést jelentett rám nézve, mint a vásárlóm hajdanán. Biztos vagyok benne, hogy a nő küldte a fenyegetéseket. - Aznap, amikor elvittek. - vallom be. Ha valami bánt, s ha akad valami, amit soha sem fogok tudni megbocsátani magamnak, az az, hogy az öcsémmel elveszítettük egymást. Lepillantok a pultra, lefoglalom magam. Hangosan még sosem mondtam ki, hogy az volt az utolsó pillanat. Hiába kértem, hogy ne sírjon, az utolsó emlékem róla a teljes összeroppanása. - Köszönöm! Nagyon kedves. - ismét oldódik mosolyom feszessége. Ha sor kerül rá, hogy utánam erednek, vagy hogy a nő ismét felbukkan, legalább tudom, hogy valakinek szólhatok róla.
Megértőn bólogatok. A kidobó fiúk jelenléte valószínűleg sok idegsejtjét óvják meg. Még ha puccosabb is a hely, a részeg ember az részeg ember.
- Akadnak mázlista emberek. - vállat rántok. Nem ismerem azt a réteget, de tudom, hogy miféle problémákkal küzdenek, mert a korábbi munkahelyeimen is megfordultak sorra, s arról beszéltek órákig, milyen nehéz a soruk. Három ház, négy autó, öt nő. És itt vagyok én szemben velük.
- Még elpirulok. - vigyorogva lesek rá, enyhén grimaszolva. Viszonozhatnám a bókot, ugyanis találnék olyat rajta, ami említésre méltó, de inkább visszafojtom.
Elnevetem magam halkan, amikor a mája ismét szóba kerül. Nem vesézem jobban ki a témát, de megmosolyogtat, hogy vigyorogni látom. Főleg, miután azt mondta, hogy szar napja van.
- Egy időben próbálkoztam vele. - vallom be. Főként, amikor bánatosabb voltam a pasi miatt, aki átsétált a szívemen. - De most a melóra kell koncentráljak. - vigyorgok rá. Tudja, hogy kifogás, mert nem okoz ez akkora gondot, s nem olyan nehéz, mint egy irodai hálózat vezetése például. Azóta nem voltam férfival, ő volt az utolsó. Ha megteszem, végleg lezárok valamit. És jót tenne, ez biztos. Ám azért ahhoz partner is kéne.
- Rocco? - kíváncsian felkapom a fejem, elnyílt ajkakkal mosolyogva rá. - Rendben, lekötelezel és adósod maradok. - elfogadom a felajánlást, de csak azért, mert egy úriemberrel van dolgom, s mert ha jól látom a válla fölött, szakad az eső. - Máris imádom ezt a helyet! - vigyorgok rá. Amikor a pultra teszi a poharát, megjegyzem, hogy kifelé menet még el kell mosnom!
Az öltöző felé lépkedve hallom, hogy követ. Lefojtok egy somolygást erre vonatkozóan, de én közöltem nyíltan vele, hogy nem rezzenek össze, ha esetleg meglát. Nem faragtak ijedős fából. Mégis, amikor nem érkezik válasz a kérdésemre, hanem helyette magához húz megszeppenek egy pillanatra. - Megspórolta a főnök a sétát, úgyhogy nem kell kapkodnom. - a szemeibe nézve beszélek, de tekintetem elkalandozik az arcának számos pontján, majd le a mellkasára, amikor érzem, hogy kibontja a melltartómat. Összemorzsolom ajkaimat, úgy mosolygok rá. - Köszönöm, egyedül nem tudtam volna megoldani. - egyik tenyerem megállapodik a mellkasán, míg a másik felkarjára siklik. Lefojtok egy újabb mosolyt, miközben végig simítok a kezén. Nyilván csak incselkedem vele. - Ha már azt levettük, segítenél a másikkal is? - bökök állammal a székre készített ruhakupacra. Annak a tetején ott hever egy fehér darab. Nem mondanám, hogy hidegen hagy a közelsége, sőt. Nagyon is uralkodnom kell magamon, hogy ne ugorjak az ölébe rögvest, de a riasztó a fejemben folyamatosan ébresztget, hogy a főnököm, a főnököm, a főnököm...

-Csak jol? - mosolyodok el ismet. -Biztosan eleg az? Raadasul a fonokod tarsasagaban.. - huzom el a szamat. -Ez enyhen serto.. - apro vigyorombol leszurheti, hogy nem gondolom komolyan.
-Sajnalom.. - mondom ki, bar ennek nyoma sincs az arcomon, egyszeruen csak komoly kepet vagok. Nem ot sajnalom, hanem a szar helyzetet, hogy elszakadt a testveretol. Na meg azert az sem lehetett tul nagy buli, hogy egy idegenhez kerult. Mindig is ugy gondoltam, hogy sok embernek nem valo gyerek..
-Nincs mit koszonnod - vonom meg az egyik vallam. Nekem ez szinte termeszetes. A barataimat sem hagynam soha az eletben szarban. Ilyesmit elkepzelni sem tudnek. Az sem jelent problemat, ha a rovidebbet huzzuk es alaposan elgyepalnak, mert hat ez is benne van a pakliban, de legalabb tudom, hogy nem voltam puhapocs, aki ott hagy a bajban. Nem tudnek ilyen ember lenni.
A mazlistakra mar nem reagaltam. Abban vagyok csak biztos, hogy nem tartom tulsagosan szerencsesnek magam es hogy vannak olyanok, akik az enyemnel jobb lapot huztak. Ilyen az elet..
Ha anyam helyett apam tavozik az elok sorabol, most minden bizonnyal sokkal boldogabb eletem lehetne, de nem igy tortent, szoval ezen kar is filoznom, hogy "mi lett volna, ha..". Az is igaz, hogy akkor nem ismertem volna meg a mostani spanjaimat, illetve valoszinuleg Rocco sem lenne, es egy bart sem tanultam volna meg vezetni. Azt hiszem erre mondjak, hogy minden rosszban van valami jo..
-Biztosan jol allna - ujabb korty whisky kovetkezik, mikozben a no arcat figyelem, majd ismet szivok egy slukkot a bagobol.
-Miert? - erdeklodok tovabb. Hisz melo mellett is lehet pasikat/noket felszedni. Az egyik nem zarja ki a masikat. Raadasul pont egy olyan helyen dolgozik, ahol tenyleg nem nehez levadaszni valakit. Sot, az is lehet, hogy ot vadasznak le, ha hagyna. Az pedig csak egy plusz, hogy a vendegek nagyja nem a szerencsetlen reteg.
-A kutyam - felelem egy apro mosollyal a szam sarkaban. -Egy tigriscsikos boxer - teszem hozza.
-Megbeszeltuk - addig pedig meg a fogadott fiam is siman kibirja, ugyanis biztosan nem telik majd orakba, mig elerunk az allomasig. Azt is erosen ketlem, hogy olyan oriasi lenne a forgalom, szoval valoszinuleg egy dugot sem fogunk ki. Na nem mintha most annyira bannam, csak Roccot sajnalnam.
-Maskor is megsporolhatom - suttogom az ajkaiba, amint kicsivel kozelebb hajoltam hozza. -Tudom, ezert is segitettem - vigyorodok el. Igazabol annyi melltartot csatoltam mar ki eddigi eletem soran, hogy lehet sok nonek nem megy ilyen profin, na nem mintha fel akarnek vagni ezzel, mert nincs ebben semmi extra.
-Eszemben sincs - kuszik le egyik kezem a formas fenekere. -Csak az esetben, ha tenyleg arra vagysz - teszem hozza, mert nem vagyok egy eroszakos tipus, es ha nem akarja ezt a menetet, biztosan nem eroltetem ra. -Szoval? Mit szeretnel? - teszem fel a kerdest, mikozben a szabad kezem az öve fele kezd el kalandozni, hogy ha ra bolint, megszabadulhassak a nadragjatol.

~ ★ ~

Le kell fojtanom egy újabb mosolyt, miközben beszél hozzám. Aprókat bólintok, a végén azonban elnevetem magam halkan. - Kiengesztelem majd, ha megtudom mivel lehet. - vigyorgok rá, miközben én is úgy beszélek róla, mintha itt sem lenne. Széles mosollyal nézem őt, még akkor is, amikor kifejezi sajnálatát. Tudom, hogy mire érti. És azt is, hogy nem fog másképp kezelni ezek után sem. Éppen ezért mondtam el neki. Az ember rögtön képes egy beszélgetés után levonni a maga következtetéseit valakiről. Nyilván, ez idővel változhat. Azonban vele kapcsolatosan, nem hiszem, hogy teljesen kifordulna magából a dolog. Ő tényleg ez a fajta személyiség, aki nem fog sírva fakadni, ha hall egy komoly történetet. Nekem pedig erre van szükségem. Talán ezért meséltem el neki.
Nem felelek a pirulásra tett megjegyzésére. Nem azért, mert ne tudnék mit, inkább mert még bennem van a tartás ettől a szituációtól, ahová hajhászhat bennünket ez a fajta társalgás.
- Talán azért, mert egy nagy csalódás után nem egyszerű újra belevágni valamibe. És bár ilyen helyeken könnyű lenne kifogni egy-két jó partit, azt hiszem, hogy a vége ugyanaz lenne. Megint én húznám a rövidebbet. És nem kell több felháborodott feleség... Még nem. - nézek rá félrehúzott ajkakkal. Ez az igazság! Szeretem a kalandokat, nagyon is élem őket. De most, azok után, amik történtek, nem hiányoznak ezek a cafkák az életembe. Sem a hazugok, vagy a durva férfiak.
Mosolyom szelíd árnyalatba fut, amikor mesél a kutyájáról. Nagyon is oda vagyok a négylábúakért. Thomas, a fickó, aki szinte már az öcsém helyett öcsém is kutyás. Sokat lógok velük. Elérzékenyülten mosolygok rá. - Mióta van nálad? - kíváncsiskodom.
Hálásan nézek rá. Nagyon értékelem a gesztust tőle. Biztosan mindig ennyire jó fej, mindenkivel, de nekem ez új. Fejem lágyan oldalra billen, ahogy ránézek, mielőtt hátra mennék.
- Mindig ilyen segítőkész vagy? - kérdezem felpillantva az ajkairól, a szemeibe. Olyan közel van hozzám, hogy az illatfelhőjében érzem magam. Fűszeres, nagyon finom. A mellkasom hevesen emelkedik-süllyed közben. Látva a vigyorgását én is hasonló arcot vágok közben.
Érzem, ahogy tenyere a fenekem felé kúszik. Lepillantok magunk mellé, valahová, magam sem tudom pontosan hová, onnan nézek fel rá somolyogva.  - Hogy mire vágyok... - nézek rá mindentudó mosollyal, miközben egyik kezem végig cirógat a vállán, addig a másikkal az oldalán kalandozom. - Régóta nem került hozzám senki ennyire közel, mint most te. De a főnököm vagy... - kérdőn nézek fel rá, miközben közelebb hajolva hozzá, éppen csak megcsókolom. Rövid, de velős a csók, amivel megjutalmazom. - Rossz pont, vagy jó pont lenne ebből? - kérdezem, ahogy a gombjaival babrálok közben.
Nem lenne szerencsés hagynom, hogy bármi történjen közöttünk. Hiszen éppen csak megismerkedtünk egymással, de mégis, nem tudom mikor éreztem rá ekkora késztetést utoljára, hogy ne hagyjam veszni az alkalmat. És emiatt haragszom magamra! Felnőttek vagyunk és ez csak szex. De sokkal könnyebb lenne, ha nem olyasvalaki lenne, akihez munka szempontjából közöm van. Megint... És ha csak egy gyors kör is, amit mindketten elfelejtünk másnapra, talán akkor sem volna helyes.
- Jobb lesz, ha most inkább arra koncentrálunk, hogy mi a helyes. Amit én szeretnék az biztosan nem az. - nézek fel rá bocsánatkérő mosollyal, miközben végig zongorázok az inge gombsávján, le egészen az övéig, ahol meg áll a kezem. Vigyorogva nézek rá. - Szóval ne várassuk meg Roccot. - somolyogva lépek el tőle, ha engedi nekem, hogy aztán folytassam az öltözködést, hogy aztán mehessünk.

A nevetese hallatan azonnal elmosolyodok, kozben pedig az arcat figyelem. -Minden bizonnyal meg fogod tudni - mar ha nem sikerult eddig kitalalnia. Mi ferfiak azert nem vagyunk olyan bonyolult lenyek, egesz konnyu a fejunkbe latni, ellentetben a nokkel. Ok egy teljesen mas vilag. Ha a megfejtesukrol esik szo azonnal eszembejut, hogy minden "igen" tulajdonkeppen nemet jelent, illetve minden "nem", igent. A "nincs semmi"-t pedig mar meg se emlitsuk. Sosem ertettem, miert nem lehet egyszeruen kimondani a frankot, es mi a francert kell helyette rebuszokban beszelni, de mivel ez egy teljesen mas tema, ki is verem a fejembol.
-A partykban az a lenyeg, hogy csak a szexrol szol, nem latunk bele tobbet. Ha pedig valamelyik seggfej elfelejti megemliteni, hogy noje van, majd az tudomast szerez rolad, hat... azt kell mondanom, ez nem a te problemad. Ha megis ragaszkodik hozza, hogy a tied is legyen, villants meg neki egy csinos kis revolvert - vonom meg lazan az egyik vallam. -Ez altalaban eleg ahhoz, hogy bokaig fossak magukat es lealljanak - igen, tapasztalatbol mondom, bar csak egyszer fordult elo, hogy ugy ragadtam fegyvert, hogy nem lottem vele. Altalaban, ha a kezembe kerul, hasznalom is. -Es ha meg igy sem nyugszik, ertesits - huzodik vigyorra a szam. Sokan esnek abba a hibaba, hogy tobbet latnak egy egyszeru menetbe, mint csak dugas. Ez velem sosem fordult elo, es biztos vagyok benne, hogy soha nem is fog. Olyan no viszont akadt az eletemben, akivel heti nehany alkalommal osszejartunk, de mar az elejen leszogeztem, hogy ebbol semmi tobb nem lesz, megis azt hitte, idovel majd lehorgonyzom mellette. Nos ez kibaszott nagy hiba. Csak magaval baszik ki az ember, ha feleslegesen remenykedik valami olyanban, amirol talan legbelul nagyon is jol tudja, hogy eselytelen, de tulsagosan szeretne ahhoz, hogy ezt beismerje maganak. Igazabol nem tudom ki mi okbol kepzel bele tobbet, de az biztos, hogy ok huzzak a rovidebbet. Ez pedig nem az en problemam, mivel minden alkalommal oszinte vagyok.
Ha pedig valakinek a kanja allna elem, miutan megdugtam a nojet, szepen vagy csunyan, de megoldanank a problemat. Valoszinuleg rajta allna, melyik utat valasztja, tolem aztan barmelyik johet.
-Kicsivel tobb, mint egy eve - felelem egy szeles mosollyal a kepemen. Eletem egyik legjobb dontese volt, hogy beszereztem a nagyfiut. -Te is allatbarat vagy? - a valaszat elore sejtem, de azert biztosra akarok menni. -Ha gondolod, majd bemutathatom - mar amennyiben lenne kedve egy setahoz a fogadott fiammal, aki mindenkinek ugy tud orulni, hogy az leirhatatlan. Meg jo, hogy nem hazorzonek kellett. Maximum halalra nyalogatna a betoroket, tobbet nem nezek ki belole. Valahogy nem latom magam elott a verengzo Roccot, ami nem is baj, nekem o igy tokeletes.
-Attol fugg, kivel van dolgom. - vigyorodok el. Meg csak az kene, hogy mindenkinek felajanljam  a szolgalataimat.
Kisse turelmetlenul varom a valaszat, de jelet nem mutatom. A "de" sosem jelent jot, ugyhogy ennel a resznel mar vettem is az adast, a csokot kovetoen pedig elmosolyodtam. Mint mondtam, nem vag vele padlora, de azert kicsit kar, hogy kihagyja a bulit.
-Egyertelmuen jo pont - pillantok le kozben a gombjaimra, melyeken az egyik keze kalandozik.
-Rendben - vagom zsebre mindket kezem, ezt kovetoen teszek is egy lepest hatra. -A parkoloban megvarlak - huzom elo egyik zsebembol a kulcscsomot, majd mikor felem pillant, atpasszolom neki. Kifele setalva mar gyujtok is meg egy ujabb bagot, amit kierve a fekete automnak dolve el is szivok szep lassan.

~ ★ ~

Hogyne tudnám, hogy mi az, amivel kiengesztelhetném?! Nagyon is jól tudom. Nincs nehéz feladatom, hiszen jóformán a férfiak egyformán gondolkodnak ilyen téren. Ők nem vágynak ajándékokra, kis cetlikre a az autószélvédőjén, vagy a hűtő ajtaján. A hálószobában történik az olvadása a jégtömbjeinknek. És ilyen szempontból szerencsés vagyok, mert egyformán gondolkodom velük.
- Ez nagyon hasznos tanács, csak éppen fegyverem nincs. Megaztán lehet jobb is az én temperamentumommal... Veszélyes lennék egy fegyverrel a kezemben. - felhúzom az orrom, úgy somolygok rá. Biztosan érti, hogy mire célzok. Nyilvánvalóan a görög véremnek is köze van hozzá, hogy szenvedélyesebben reagálok bizonyos helyzetekben, mint más amerikai nemtársaim. Milo még nem ismeri, milyen vad tudok lenni, és nem is szeretném, ha látná. - Ha úgy alakul, mindenképpen. Köszönöm! - arcomra értetlen mosoly ül. Nem tudom megérteni, hogy miért ennyire segítőkész. Biztosan emberileg ilyen, belegondolva mivel foglalkozott korábban, érthető. Ettől még nekem, akinek egyáltalán nem értetődik magától, érthetetlen. Tiszta lap, amiről beszélgettünk, és én is jól tudom, hogy nem kellene, hogy a dugás számítson bármit is, de az a helyzet, hogy előbb - utóbb valamelyik félnek számítani kezd, ha nem egyszeri alkalom. De ha egyszeri is, sosem fordult még elő velem, hogy ne keressenek meg 'csak még egyszer' alapon.
Kiszélesedik a mosolyom, amikor a kutyája szóba kerül. Lelkesen bólogatni kezdek, mielőtt válaszolnék neki. - Igen, én is. Imádom az állatokat! Nem régiben kaptam egy macskát. Kicsi még, de nagyon ravasz! Ő az én legjobb pajtim. - vállat rántok, ahogy beismerem. Felcsillan a szemem, amikor azt mondja, hogy bemutatna a kutyájának! Rocco biztosan különleges, efelől kétségem nincs. - Örömmel. - vigyorgok magam elé. Az igazság az, hogy nem gondoltam, hogy a főnök itt ennyire közvetlen viselkedik az alkalmazottakkal, hogy még a kutyáját is megismerhetném, ha szeretném. Szokatlan, de jóleső érzés.
- Nagyon hálás vagyok érte! - bólintok elégedetten arra vonatkozóan, hogy nem mindenkivel kapcsolatban ennyire segítőkész. Ez mindenképpen hízelgő rám nézve!
Ha később, mikor este egyedül leszek meg is bánom, hogy nem éltem a lehetőséggel, ami kettőnk menetét illeti, azt biztos, hogy etikai szempontból kivételesen jól döntöttem. Miért nem vígasztal ez?
- Oké! - mondom, miközben elkapom a kulcsot. Ahogy utána nézek, ahogy elsétál, a mosolyom karcsúsodik. Az előbbi szituáció elég forróra sikerül közöttünk, noha részem volt benne, hiszen gyakorlatilag a szexről beszélgettem vele és azt sem voltam rest eltitkolni, hogy jóképűnek találom. Emellett pedig igencsak jó partinak is. Alsóajkamba harapdálva készülődök, miközben arra gondolok, hogy miért kell pont a főnökömnek lennie? Miért nem lehet a keverő, vagy a kidobó srác?  
Pár perc múlva, amint elkészülök és bezárom a bárt, a parkoló felé indulok. Van abban valami szexi, ahogy ott várakozik. Mosolyom kiszélesedik, ahogy felé haladok. Elé lépve pedig átadom a kulcscsomót neki. - Mehetünk! - mondom, ahogy megkerülöm az autót, és beülök az anyósülésre, ha úgy ítélem meg, hogy ő is készen áll az indulásra. - Tetszel nekem! - intézek felé egy cinkos mosolyt, ahogy közlöm vele a tényeket. Sosem voltam túlságosan gyáva ahhoz, hogy ilyeneket mondjak, így ezt most is közlöm. - Jófiúnak tűnsz ahhoz, hogy csak egy alkalom legyél. - ezt már akkor mondom, amikor becsatoltam az övemet és a visszapillantóba lesek. Nem akarom, hogy azt higgye, hogy bármi olyasmi miatt mondtam nemet a kettőnk menetére, ami nem igaz. - Mindig a hozzád hasonló pasik a legnehezebbek. Mert még egy magamféle is látja, hogy szívás átélni egyszer azt, ami nem lehet a tiéd. - nem azt állítom most, hogy máris bele szerettem, vagy ilyesmi, remélem nem ért félre. Még mindig azt vallom, hogy a szerelem a gyengéknek és a gyerekeknek való. Amit én átéltem 'szerelem' néven, az nekem még egyszer nem kell. De látom Miloban azt a pasit, akiért minden nő összetenné a kezeit, ezek mellett pedig én eddig csak megjártam. - Ha lenne valami deffekted, most az öledben ülnék. - teszem hozzá mosolyogva, hogy aztán hátra dőljek végre és csendben maradjak.

-Ezt meg lehet tanulni kezelni - mosolyodok el, mikozben egyenesen a szemeibe nezek. Rengeteg olyan alakkal talalkoztam annak idejen a kepzesen, akikrol azt gondoltam, kurvara nem valo fegyver a kezukbe, mert kozveszelyesek. Sot, talan meg en is ebbe a kategoriaba tartoztam, am idovel megvaltoztunk. Amikor fiatalon fegyvert adnak a kezedbe maris kiskiralynak erzed magad es azt hiszed mostmar barmit megtehetsz. Ha kelloen hulye vagy es bajra vagysz, talan meg is teszed, de ha van egy kis eszed, felfogod, hogy semmi ertelme kemenykedni.
-Na es mi a neve? - erdeklodok a macsek felol levakarhatatlan vigyorral a kepemen. Igaz, hogy inkabb kutyas srac vagyok, nem pedig macskas, de azert a cicakat is csipem. Helahoz is valamiert konnyebb lenne valami nagytestu kutyat elkepzelni, nem eppen baratsagos pofaval.
-Ez esetben az egyik szabadnapodon csatlakozhatnal hozzank - nem csak en orulnek neki, hanem Rocco is. Imad ismerkedni, legyen szo emberrol vagy negylaburol. Olyankor annyira felporog, hogy alig lehet vele birni. A kissebb gyerekek azok, akikert valamiert kulonosen odavan.
-Ugyan, nincs miert annak lenned - hisz egyszeruen csak jo tarsasag. Nem olyan, aki mellett halalra unja magat az ember, az pedig csak plusz, hogy meg csinos is. A legjobb es egyben legveszelyesebb tipus az agyas, jo no. Veluk mindig jobb ovatosnak lenni, ahogy az ilyen pasikkal is, csak hat en nem az utobbikra vadaszom.
Hela epp akkor setal ki az epuletbol, amikor a csikkre taposok. Vegigfuttatom rajta a tekintetem, mig a zarral babral, mikor pedig felem halad, az arcat figyelem, majd atveszem a kulcscsomot. -Ez egesz gyors volt - ami kisse meglepo, tekintve, hogy a nokre altalaban legalabb fel orakat varhatunk. Nem kell ketszer mondania, hogy indulhatunk, mar ulok is be a szepsegembe, es izzitom a motort. -Nem fazol? - pillantok a nore. Ha esetleg igen, szivesen bekapcsolom a futest, nehogymar nekem fagyoskodjon. Nem szeretnem, ha pont mellettem sikerulne megfaznia.
Miutan megtudom, melyik allomashoz kell vigyem, egyenesen arra veszem az iranyt. Nincs tul kozel, de nem is olyan veszes a tav, foleg ezekben az orakban, amikor hamar le lehet tudni, hisz nem igen fog ki az ember ilyenkor dugot. Ez fogadott fiamnak nagyon is jo hir, mivel igy mar nem kell sokaig turelmetlenul varakoznia az ajto elott.
-Te is tetszel nekem, de ezzel semmi ujat nem mondok - erre mar reg rajohetett.
-Jofiu? - pillantok a jobb oldalamra, pontosabban a nore egy vigyorral a kepemen, aztan vissza magam ele, az utra.
-Sosem tudhatod, mit hoz a jovo - ertem ezt arra, hogy egy kapcsolat nem feltetlenul kell veget erjen egy menet utan. Kiveve persze akkor, ha elore le volt szogezve, hogy az egesznek a dugas utan vege. Bar meg akkor is elofordulhat, hogy kesobb tobb alakul belole. En mindig komolyan gondolom, amikor azt mondom, hogy ebbol a budos eletben nem lesz tobb, es tartom is magam hozza. De hogy Helaval mi lehetne, arrol fogalmam sincs. Ahhoz meg nem ismerem elegge. Annyit tudok, hogy tetszetos no, nem hiszem hogy akad olyan ferfi, aki ne akarna megkaparintani legalabb egy ejszakara. Emellett pedig szimpatikus is, raadasul akadnak bennunk kozos dolgok. Ez annyit jelent, hogy talan lenne mire alapozni.
-Mindenkinek akadnak defektjei - mondom ezt egy jatekos mosollyal az arcomon. Csak ez olyan dolog, amikrol az emberek nem szivesen beszelnek. Szeretik a jobbik arcukat mutatni. Nos en ezzel nem vagyok igy. Egyszeruen csak nem jottek szoba a hibaim. Ettol fuggetlenul biztosan vannak, hisz nincs ember hiba nelkul. Egyikunk sem tokeletes, es ez igy a jo.

~ ★ ~

Viszonzom a mosolyát, habár nem éppen arra céloztam, hogy megtudnám-e tanulni kezelni a fegyvert. Valószínűleg pár gyakorló óra után, már én is simán bánnék vele. A saját hevességemmel már kevésbé. Nehezen fogom vissza magam, ha úgy alakul egy-egy szituáció, hogy igazságtalannak érzem a felém ejtett támadásokat. Emiatt hirtelen lobban fel a méreg bennem, és szerintem képes lennék bokán lőni azt, aki a szép szavakból nem ért. Például egy bizonyos feleséget...
- Moon. - somolyogva árulom el szőrös kispajtásom nevét. Az igaz, hogy nem túl előkelő a neve, de úgy gondoltam, hogy a sajátos tulajdonságáról fogom elnevezni. És miután éjszakánként vagy pici kifliként kucorodik a hasam elé, vagy a hátamhoz nyújtózik, mint egy nagy kifli, úgy éreztem ez a név illik hozzá.
- Boldogan! - vigyorogva fogadom el a meghívást. Tényleg örülök neki, hogy megismerhetem a négylábú bajtársát. Kíváncsi vagyok rá! Meg aztán nem csak amiatt örülnék ennek az együtt töltött délutánnak, hogy őt megismerjem, hanem Milo személyiségére is kíváncsi vagyok. Szeretném jobban megismerni. Amit eddig mutatott magából, az legalábbis elég bizonyíték volt a számomra, hogy érdemes tovább ismerkednünk.
Megmosolygom a válaszát. Jól esik, amit mond, és amit tesz értem. Alig ismer, és mégis elvisz az állomásra. Nem vagyok hozzá szokva ehhez, ezért élvezem a kedvességét, és ki is használom. Cserébe igyekszem jó társasága lenni az úton majd.
Kopog a cipőm, ahogy haladok felé. A dicséretre csak még inkább kihúzom magam, és lágyan nevetek közben. - Mondtam, hogy sietek! - nyújtom át a kulcsot, s ha már elvette tőlem, megkerülöm az autót és beülök én is. Kényelembe helyezem magam, a táskámat beejtve a két lábam közé. Aztán nézelődni kezdek a műszerfalon. Amikor megkérdezi, hogy fázom-e, felé fordítom a fejem lágy mosollyal az arcomon. - Nem, nem. - felelem halkan, további görbével ajkaimon. Jól esik a figyelmessége, pedig épp elég a számomra, amit eddig tett. Nos, nem vagyok hozzászokva. Fejem lágyan oldalra billen, ahogy egy picit még megfigyelem a vonásait, csak aztán fordítom el a fejem.
Útközben megfogalmazom, hogyan mondjam el, miért utasítottam vissza a közeledését. Közben beleszól, és elmondja, hogy én is tetszem neki. Egy pillanatra eltátva marad a szám, persze mosolyt formálva közben.
- Nincs valami szabályzat arra vonatkozóan, hogy az alkalmazottjaiddal nem kavarhatsz? Csak mert megkönnyítenéd a dolgomat. - vigyorgok rá őszinte kíváncsisággal. A választ persze tudom én is.
- Jófiú. - ismétlem el bólintva közben, széles mosollyal az arcomon.
- Igen, csak ez a baj ezzel. Így törték össze a szívemet is, hogy nem tudtuk mi lesz belőle, és látod, hogy mi lett a vége. - mondom, ahogy a visszapillantóba lesek, aztán előre, végül pedig ismét rá, amikor újra megszólal. Akkor tovább szélesedik a görbe az arcomon, és még az ajkaimat is össze kell morzsolnom utána. - Hát akkor ez pech. - kifújom a levegőt, közben megcsóválva a fejem, mintha nagyon sajnálnám. - Én többször nem mondok nemet, úgyhogy magadat okold, ha később beléd szeretek. - hogy elijeszteni próbálom, vagy egy esetleges jövőképet festek elé, fogalmam sincs. Sokkal könnyebb dolgom lett volna az előző helyzetemben is, ha ezt tisztáztuk volna. - Nem hinném, hogy erre sor kerülhet, de azért, jobb, ha felkészülsz a legrosszabbra is. - csak viccelek vele. Sosem lehetne ebből a helyzetből rossz, nem vagyunk már kis kamaszok, hogy drámai jeleneteket rendezzünk. Én eleve igyekszem majd távol tartani a szívemet attól, hogy bármi ilyesmi hibát elkövessen. Azt nem ígérhetem meg, hogy sikerül is, vagy hogy a vonzódáson is úrrá leszek majd, ha még egyszer olyan közel kerül hozzám, mint az öltözőben tette.
- Holnap után lesz a szabadnapom, ha ráértek akkor. - mosolygok rá. Felismerem az utcákat, mindjárt megérkezünk az állomáshoz.

Loni megtanulni szamomra szinte gyerekjatek volt. Azonban a mesterloveszet ennel kicsit bonyolultabb es nehezebb. Itt abszolut minden tenyezot figyelembe kell venni, nem csak egy gyors lovesbol all az egesz melo. Most azonban arrol van szo, hogy egy kis akarattal lehet "kezelni" a hevesseget. Hogy amikor valaki felkurja az agyad, ne ragadj azonnal fegyvert, csak mert te megteheted. Sokszor en is fegyvert tudtam volna fogni egy-ket seggfejre, de ez idovel elmult. Foleg azert, mert felfogtam, hogy par szarhaziert ez az egesz nem eri meg. Az persze mas helyzet, ha mas megoldas nincs. Ez esetben nyugodt szivvel hasznalnam, de a legjobb, ha kerulod az ilyen es ehhez hasonlo zuros helyzeteket.
-Moon - izlelgetem a nevet egy mosollyal az arcomon, kozben pedig probalom elkepzelni. -Tetszik - es nem csak a macsek neve, de ezt inkabb megtartom magamnak.
-Ennek Rocco is orulni fog - ezzel elarulom, hogy nem csak a fiam, de jomagam is orulni fogok neki, na nem mintha titkolni szeretnem. Altalaban kimondom azt, amit gondolok. Mar latom is magam elott a nagyfiut ahogy nagy extazisba kerul, mikor megpillantja a szamara idegen not, aki meg akarja ismerni. Az mar biztos, hogy nagy lesz az orom. Csak tudnam mitol ilyen rendkivul baratsagos es szocialis. Neki aztan tenyleg mindegy kivel, csak jatszhasson es szeretgessek.
-Igazan nem szeretnek altalanositani.. de a legtobb no sietve kesik fel orat - mondom ezt egy szeles mosollyal az arcomon. -Orulok, hogy te kivetel vagy - eleg turelmetlen tipus vagyok, de azert nem azt mondom, hogy ot-tiz percet nem tudok varni valakire. Viszont a fel ora azert mar fel tud cseszni. Szerintem nem olyan nehez idoben kozolni valakivel, hogy "figyu, kicsit kesni fogok, gyere kesobb" vagy barmi. Persze elofordul, amikor valami fontos kozbejon, amire az illeto nem szamitott, az ilyen eseteket meg tudom erteni.
-Nagy sajnalatodra az en baromban nincsenek ilyen hulye szabalyok - vigyorodok el, mikozben meg mindig az utat figyelem. -Miert is basznek ki sajat magammal? - ehhez teljesen hulyenek kene lennem. Adott lenne egy jo no es azert ne kezdjek ki vele, mert az alkalmazottam.. raadasul en dontenek ugy, hogy ez tilos. Szerintem ilyet erosen mazochistak csinalnak.
-Biztos konnyebb lenne ugy? - nezek a nore egy pillanatra. Hisz azt mondjak, a tiltott gyumolcs a legedesebb.
-Nem vagyok en olyan artatlan jofiu - mosolyodok el, mikozben tovabbra is az utat figyelem. Az igaz, hogy ha tehetem, segitek egyes embereknek, igyekszem odafigyelni masokra es nem bunkozni, stb, de ettol fuggetlenul meg nem leszek olyan ritka jofiu. Rossznak sem tartom magam, valahol kozepen allok szerintem.
-Hat sajnos keves olyan ember van, aki elsore magtalalja a Nagy O-t. A tobbieknek minimum egyszer osszetorik a szivuket. Ezt kovetoen altalaban ovatosabbak lesznek, mert nem vagynak ujabb csalodasra, ami ertheto is. A kerdes az, hogy megeri e kihagyni egy ujabb bulit csak azert, mert az elozo szarul sult el? - raadasul azt sem szabad elfelejteni, hogy minden kapcsolat megtanit valamire, ami a jovoben hasznunkra valhat.
-Ez lenne a legrosszabb? - nevetem el magam. -Mi lehet a legjobb? - ha a legrosszabb az, hogy egy no beled szeret, tenyleg nehez elkepzelni a legjobb opciot.
-Szerintem jo lesz a holnaputan. - pillantok a nore, amikor megallitom a motort az allomas melletti parkoloban.

~ ★ ~

A gondolat, hogy több időt töltünk majd együtt, mint ahogy a munka előírja a számunkra, megmosolyogtat. Ezek szerint a szimpátia közöttünk kölcsönös. Továbbra is csak azt az egy problémát vélem felfedezni ebben a képletben, hogy túl jó parti. Nem csak küllemre az esetem (mint minden más lánynak!?), az, amennyit megmutat magából szintén tetszettős. Ha engedek a kísértésnek, és hagyom, hogy elcsábítson, akár egy-két éjszakára, nincs rá garancia, hogy megbánom. De talán kevésbé bánom meg, ha belevágok és elszúrom, mint azt, ha meg sem próbálom? Van ennek bármi értelme? Mikor is törődtem ilyesmivel? Mielőtt összetörték a szívemet sosem foglalkoztam vele, éppen ki az, akivel megosszuk egymás negédesebb perceit. Nem agyaltam túl, engedtem magamnak a luxust, és csak jól éreztem magam. De amióta egyszer felsültem, már óvatosabb vagyok. Talán hiba.
- Mi a kedvenc nasija? - kíváncsiskodok. Nem mintha ne hallottam volna meg azt a bizonyos 'is' szót a feleletében, de nem lovaglom meg a témát. Inkább őt lovagolnám... Mióta nekem is van egy négylábúm, azóta tisztában vagyok vele, hogy milyen nasik vannak a számukra. És hacsak Rocconak van kedvence, vagy ha Milo nem tiltja az ilyesmit, akkor vinnék neki. Nem hiszem az elmondása alapján, hogy lekenyerezésnek számítana. Inkább csak egyszerű udvariasság. - És neked? - bukik ki belőlem a kérdés.
- Én mindenben kivétel vagyok. - rákacsintok, hogy értse csak úgy, ahogy szeretné. Az igazságtól egyébiránt nem áll túl távol ez a kijelentésem. Soha nem is voltam olyan, mint a legtöbb nő. Jól tudom, hogy a többségük megvetne azokért a dolgokért, amiket tettem, amik a hátam mögött vannak. Példának okáért nem kell túl mélyre ásni a múltamban, itt van, hogy egy házas férfival kavartam, évekig. Ez elég sok nőt megbotránkoztatna, tudom én. Ismerem a nemem erősségeit, de a hibáit is.
Elnyílnak ajkaim, amikor közli velem, hogy az ő bárjában nincsenek efféle szabályok, miszerint nem kavar az alkalmazottakkal. Az elképedésemből hamar egy őszinte mosoly lesz, ami aztán egy játékos, halk nevetésbe fordul át. - Erre nem számítottam! - lefojtok egy somolygást, miközben kipillantok az ablakon. - Borzasztóan sajnálom... - teszem hozzá nevetve. Igazából nem, egyáltalán nem sajnálom, hogy nem hozott ilyen szabályokat. Kifejezetten jó pont a részéről - ismét. Az utóbbi két munkahelyemen élt ez a szabály, emiatt feltételeztem róla is. De őszinte megkönnyebbülés, hogy nem köti meg a kezem - nem hittem, hogy valaha örülni fogok annak, hogy nem kötik meg a kezem...
A kérdésre, hogy könnyebb lenne-e úgy, ha tiltott lenne a dolog közöttünk, csak mosolyogva nézek rá. Fejem hátra ejtem a támlának, úgy nézek rá pár másodpercig, talán fél percig is, de a kérdésre nem felelek szóval és emiatt talán tudja is a válaszomat.
- Értelek... - bólogatok apró mozdulatokkal, hogy aztán ismét előre fordítsam a fejem és én is az utat figyeljem helyette. Az igazság az, hogy egy ponton túl nem fog számítani, hogy jó, vagy rossz fiúnak titulálom be. De ezt inkább nem közlöm vele.
Kíváncsian hallgatom, amit a szívtöréssel kapcsolatosan kifejt. Elgondolkodva nézek hol rá, hol a kormányra, hol le a sebességváltóra, hol ismét fel rá. - A legnagyobb baj, hogy fogalmam sincs, meddig akarok még bulizni. - prüszkölöm a szavakat egymás után, megingatva a fejem. Egy törött szívvel? És húsz éves sem vagyok már. Nem mintha valaha is elhittem volna, hogy gyerekeim lesznek, meg boldog nagy családom, de ettől még elgondolkodtató, hogy tényleg így akarok e élni? Egyelőre a válaszom egyértelműen igen.
- Nem ismersz még Milo... - kuncogok a kérdésein, miközben felé fordulok még a törzsemmel is. Vigyorogva nézem őt, ahogy az éjszakai fények fel-felvillannak az arcán, alaposabban sikerül megfigyelnem a vonásait.
- Akkor megbeszéltük. - bólintok a találkára, ahogy feleszmélek, hogy megérkeztünk. Nem akarom feltartani őt, ezért máris bontom az övemet. Mielőtt azonban kiszállnék az autóból, odahajolok hozzá és megpuszilom. - Köszönöm! - a fuvart, a munkát, a beszélgetés, igazából mindent. Még az orrom hegyével is megbököm arcélét, ha engedi nekem. És csak azután szállok ki, hogy útjára engedhessem.
Lépve párat még megfordulok, hogy integethessek neki, és még egy csókra is csücsörítem az ajkaimat. Aztán már nem nézek vissza többet, de egész este gondolkodom rajta. Azon, amiket Milo mondott nekem. És amit éreztem közben.

-Pedigree Schmackos - vagom ra szinte azonnal. Sok mindennel probalkoztam mar, de ez az, amiert ugy igazan, mindig, kivetel nelkul megorul. Olyan tempoban kepes fogyasztani, mintha legalabbis eheztetnem, pedig sok mindent mondhatnank, de ez aztan nagyon tavol allna az igazsagtol.
-Hogy nekem? - huzodik szeles mosoly az arcomra. -Biztos a kedvenc nasimra vagy kivancsi? - fordulok egy ropke pillanatra az iranyaba. -Amugy passz.. szinte mindenevo vagyok - vonom meg az egyik vallam, mikozben mar az utat figyelem. -Nincs kedvencem - teszem hozza. Igazabol sosem agyaltam ezen. Ha valami elem kerul, azt szinte gondolkodas nelkul elfogyasztom. Az az egy biztos, hogy a tengeri herkentyukkel ki lehet kergetni a vilagbol. Azokkal siman vallatni tudnanak. -Na es neked? - kerdezek vissza, amikor epp megallunk egy pirosnal.
-Mint peldaul? - kerdezem egy vigyorral a szam sarkaban. Egy-ket nem tul hetkoznapi dolgot sikerult mar megtudnom rola, de ugy erzem, ez meg edes keves.
-Szeretned, ha bevezetnem? - pillantok ismet ra, mielott a gazra taposnek. Igazabol senki nem tudna ravenni arra, hogy ilyen hulye szabalyokat vezessek be. En oszinten nem latom ertelmet. Nem is ertem masoknak ez miert jo.
Tetszik a nevetese, ha pedig epp nem vezetnek, kozben az arcat tanulmanyoznam, azonban most mindkettonknek jobb, ha inkabb az utra koncentralok, mert bar nincs olyan nagy forgalom, mint reggel vagy delutan, azert boven akadnak ilyenkor is az utakon.
-Ezt nemnek veszem - ertem ezt arra, hogy szerinte sem segitene a helyzeten egy ocska szabaly.
-Neked kell eldontened - nezek ismet az arcara. Ez egy olyan dolog, amit csak o tudhat, senki mas. En egyszeruen csak uszom az arral. Ha akad egy olyan no, akivel tobbet is el tudok kepzelni nehany gyors menetnel, miert ne vagnek bele?! Aztan ha szarul sul el, hat igy jartam, elofordul. Ha pedig nem akad ilyen az utamba, akkor kalandozgatok tovabb, nincs ebben semmi bonyolult.
-Még - fordulok fele, miutan leparkoltam az allomas kozeleben. -De ez valtozhat - termeszetesen csak akkor, ha akarja, illetve hagyja is.
Figyelem, ahogy kicsatolja az ovet, a puszit kovetoen pedig csak elmosolyodok.
-Nagyon szivesen. Legyen szep ejszakad - mondom, mikozben figyelem, ahogy kiszall, majd elsetal. Vissza intek neki, mielott meg beinditanam a motort es hazafele vennem az iranyt.
Bele telik jo idobe, mig vegre hazaerek. Jol sejtettem, a nagyfiu mar az ajto elott uldogelt turelmetlenul. Miutan lenyugodott, raadtam a porazt es kivittem egy gyors setara, aztan hazaerve mindketten kidoltunk.

~ ★ ~