A meglehetősen kényelmetlen ruhák után felüdülés hétköznapi göncbe vágnom magam. Csillám itt, csillám ott. Lakk emitt és lakk amott. A vetkőzésre kevesebb hangsúlyt kell már fektetni, mint az öltözésre. Hacsak beugrósként is, de itt is oda kell tennem a szívem és a lelkem is. Ha őszinte akarnék lenni, egyiket sem szabad igazán odatennem, a testemen kívül. Előbbit már odaajándékoztam valakinek, aki nem tartotta túl nagy becsben, utóbbit pedig orvul elragadta tőlem valami, amit úgy hív az ember, hogy; Élet. Tehát a testem az egyetlen, amit adhatok, 'mi ebben a szakmában akár a festő ecsete, működik. Ha ideális és kedvelt, jó bevételt hozhat, sok borravalóval. De ahogy minden szakmának, - ha nevezhetem annak - meg van a maga átka. Úgy kiváltképpen ennek is!
Az olyan hétköznapi dolgok, mint a család, és a kapcsolatok nem működnek. Egyetlen vérrokonommal sem tartom már a kapcsolatomat, és igazán barátaim sincsenek. Egy pár vendég, akikkel eldiskurálok az élet nagy dolgairól, pár visszatérő, vagy éppen mindig más formában megjelenő lelki szemetes, ha épp kíváncsi rá, hogy a pult mögött felszolgálónak vannak-e érzelmei. No, nem mintha túl érzelgős személyiség típus volnék, de ahogy neked, úgy nekem is megvannak a magam elrejtett, talán szégyellt emócióim. Sokan elítélik, ha egy nő áruba bocsájtja a testét, de ezek a személyek többnyire jó helyzetben élő emberek, vagy olyanok, akiket a sors még nem vert el. Úgy. Rendesen.
Velem nem bánt kegyesen sem a szülőföldemen, sem a nagy almában. A költözés mindig belecirógatja a reményt a lelkünkbe, elhisszük, hogy majd jobb lesz utána. Az igazság pedig az, hogy az utóbbi négy év, a legszebb időszaka volt a hátam mögött hagyott napoknak, mégis a legnehezebb is. Érdekes, hogy egyszerre lehet valami rettentően fájdalmas és csodálatos is...
- Szóval nem a tiéd a macsek? - kérdem, miközben a lakása előtt totyogunk az esőben. Nincs bajom az időjárás szeszélyességével, sőt, én kimondottan szeretem, ha meglep! Sűrűn pislogva haladok Lanai mellett. Korábban még nem hozott fel, nem ismerem a járást.
A kettőnk kapcsolata elég ropogósan friss, még nem ismertük ki egymást igazán, de az meglehetősen jól látszik, mennyire egy húron pendülünk. Mintha csak első perctől kezdve meglenne a kedves - harmonikus - egymásra találás. Aminek én kimondottan örülök, hiszen, ahogy korábban már említettem, nem rendelkezem túl sok jó-barát-alapanyaggal. Nőkkel pedig egyenesen nehezen jövök ki, ha nem tízen évekkel idősebbek, avagy fiatalabbak tőlem.
- Ugye tudod, hogy most már nem csak a mocskos gondolataim viszem fel hozzád, hanem a mocskos cipellőimet is!? - kérdem tőle, ahogy már a házban haladunk fel(?) az ajtajáig. Nem tudom, hogy mi a szokás, mennyire izgatja ilyesmi, ettől függetlenül már megszokhatta tőlem, hogy állandóan bagatellizálok és ritkán veszek bármit is komolyan. Ahogyan azt is pontosan tudja, hogy nálam titokban marad majd, hogy négylábút lopott. Vagy fog. Ha kiderülnek a részletek, pontosabb kép lesz a fejemben.
- És melyikben lakik a fickós? - szemöldökeim enyhén felfutnak, ha rám tekint, még gunyoros somolyog is elkaphatja.

Többségében azt hiszem egészen jó dolog, ha valakinek lánytestvére van. Válogathatunk egymás szekrényéből és megbeszélhetünk mindent, a pasiügyektől kezdve a legújabb kedvenc smink termékig. Legalábbis így volt ez egészen addig, amíg nem terveztem el, hogy muszáj elköltöznöm otthonról és megpróbálni a saját lábamon is legalább olyan könnyedén folytatni, mintha csak meglenne még az a támogatást, amelyet apa adott egészen születésemtől fogva. Hogy magyarázhattam volna el nekik, hogy az egész függetlenedés nem jelentett többet egy rosszul fizető részmunkaidős állásnál, na meg egy másik, olyan munkahelynél, amelyet be sem vallhatok másoknak? Ha beszélnék odahaza a bárról, különben is csak azt kapnám, hogy nem méltó hozzám, amit csinálok és inkább költözzem haza, de ne dolgozzak ilyen helyen. Holott fogalmuk sincs róla, hogy egy-egy jobb estén pusztán abból, hogy a pult mögött állok, na meg összeszedem az üres poharakat, megkeresek annyit, mint egy tisztességes, részmunkaidős állásban az állatklinikán. Ilyen alapon pedig mi értelme tisztességesnek lenni, ha a végén úgysem éri meg?
Sosem féltem attól, hogy kapcsolatot kelljen teremtenek másokkal, így mondhatni az is könnyen ment, hogy azokkal az emberekkel, akikkel napi szinten, vagy legalábbis a munkának köszönhetően többet kellett kommunikálnom, felvegyem a kapcsolatot. Egyértelműen ők voltak azok, akik ebben a helyzetben sokkal jobban megérthettek engem, mint a saját családom. Hela is ebbe a kategóriába tartozott, azok közé, akikkel bizonyos szinten kötelező volt kapcsolatban lennünk, de aztán meg egyik dolog követte a másikat és hirtelen megvolt az a közös hullámhossz, amit mindig emlegetnek.
- Sajnos nem. De nagyon pályázom rá, mert ha láttál már szép macskát... - Az égnek emelem a tekintetem, szavakba sem tudom önteni pontosan milyen szépségű macskára kell gondolnia. - Ráadásul esküszöm neked, abban a lakásban nincs jó helye. A gazdája... Jordan... Szóval a barátnője totál kattant, állandóan ordít és csak azt hallod, ahogy azon a magas frekvencián visít, amit csak mi nők tudunk megütni. Borzasztó. - Talán túlságosan is beszédes vagyok a szomszédaimat illetően, de be kell valljam, hiába nem töltök túl sok időt itthon, attól még sikerült kiismernem őket. Vékonyak a falak. Túlságosan is.
- Hmm, nem is tudom melyikre van inkább szükségem tőled! - Vigyorogva pislogok rá, mert bizony engem az időjárás és a borult idő sem állít meg abban, hogy energiabombaként robbanjak mindenki arcába. Akkor is, ha akarják, na meg persze akkor is, ha nem. A szerződés apró betűs részét úgysem olvassa el senki, nálam meg szinte csak az van.
Gyors ütemben beírom a kapukódot, majd hirtelen avatott, saját magam által kinevezett lovagként indulok meg a lépcsőn, hogy mutassam az utat. Nem mintha ne bíznék Hela képességeiben azt illetően, hogy képes feltalálni egy lépcsőt, de magát az ajtót úgyis csak én fogom megismerni. - Lakik a földszinten egy néni, mindig ő takarít. Néha magam sem vagyok benne biztos, hogy meghalt-e, vagy mi a helyzet vele, de a végén mindig valaki kitakarít. Szóval még él. - Érdekes gondolatmenet, na meg érdekes bemutatása a mi kis közösségünknek ebben a házban, de a néni jól jár, kap pár dollárt minden itt lakótól, nekünk pedig nem kell izgulnunk a lépcsőház takarítása ügyében. Elég ha a saját lakásunk tájékán nézünk körül.
Amikor Hela kérdéssel fordul hozzám, én rá pillantok, s lebiggyesztem az alsó ajkam az arckifejezése láttán. Nem mintha a szívemre venném, egyszerűen csak újra eszembe jutott az a lopnivaló macska. - Ott szemben - mutatok rá a megfelelő ajtóra, miközben komótosan odasétálok a sajátomhoz. A hangom szándékosan lehalkítom valamelyest, nehogy megsejtsenek valamit a szomszédok a tervemről. - Gyakorlatilag egy karnyújtásnyira. Fáradj kérlek beljebb. Ötletem sincs mekkora rumlit hagytam itthon, szóval attól tekints el. - Kitárom előtte az ajtót, s ezúttal előre engedem. A lakáson belül már sokkal inkább adja magát  dolog, mint a lépcsőházban.
- Én első körben iszok valamit, mert mindjárt kiszáradok. Porzik a torkom, mint a sivatag! Te mit kérsz? - kérdő pillantást vetek rá, s közben elmosolyodom.

622 | remélem tetszik  | ruhácska | ⚶

Az életem egyetlen területén sem sikerült tartós barátságot kötnöm egyetlen azonos nemű ismeretségből sem. Egy ideig még hibáztattam magam. Kölyökfejjel sokszor porba rúgtam, leültem az ócska játszótér sarkán nyikorgó hintába és arról ábrándoztam, hogy majd egy napon... Az én életem sötét foltokból épült fel, amik közé egy törékeny barátságnak nem volt helye beleszületni. Én pedig nem is igazán tettem azért, hogy lehessen. Nem is éreztem szükségét. Az éppen zajló kapcsolatok, az adott - jelenlegi munkatársak kielégítették ezen szükségleteimet. Nem kerestem megoldást arra, hogy kivel menjek moziba. Egyrészt az utóbbi években szerzett sebek nyitották csak fel a szemeim, hogy talán szükségem lehet rá, de akkorra már magam mellett tudhattam Thomast. Thomast és Benjit. Többre pedig nem volt szükségem. Aztán rádöbbentem, - legalábbis azzal győzködtem magam,- hogy képtelen vagyok szót érteni más nőkkel. Sosem igazán tudtam megérteni a magas, vékonyka hangon olvadozó nőciket. A flitterek, a körömlakkok és a legújabb piacra dobott parfümök nem igazán vonzottak be. Még a saját köreimben is nehezen viseltem el a belső féltékenykedéseket, irigységet és képmutatást. Valahogy be kellett látnom, hogy én ennél a hozzáállásnál 'tökösebb' vagyok. Aztán jött Lanai, és megtörtént a szirupos rácsodálkozás, hogy haverinával bővültem. És most itt vagyunk, éppen hozzá tartva...
- És mi a helyzet ezzel a macskás fiúval? Jordan? - kaparom ki a lényeget a szőrös történetből. Az nem igazán lep meg, hogy a nő hisztérika. Az esetek többségében azok a nők, akik kapcsolatban élnek nem egészen normálisak. Ha engem kérdezne valaki... Nyilván hozzáállás és vélemény kérdése, de ott a statisztika is. - Tehát állatvédőként kötelességednek érzed jobbá tenni az életét... - összegzem mindentudó mosollyal a hallottakat. Én magam is annak vélem, így aztán természetesen semmi kifogásolnivalót nem látok abban, amit mond.
- Veszélyes vizekre evezel... - somolyogva, lapos oldalpillantást vetek rá, mielőtt halkan kuncognék mellette. A helyzet az, hogy a 'hivatás'unkból adódóan is már csak lezserül, lazán és mocskosan, már szinte állandó kétértelműséggel tudunk cseverészni. Én pedig ezt kifejezetten élvezem. A magas labdáim nem pattannak el a feje mellett, reflexből levágja őket, vagy éppen hozzám. Akárhogy is, ez a fajta társalgás kimondottan szórakoztat.
Követem őt befelé, gondosan ügyelve rá, hogy másfél lépésnél tovább ne maradjak le. A nénire tett megjegyzésre enyhe grimasz ül az arcomra, aztán egy értetlen grimaszból induló mosoly. - Nagyon laza, saját házvezetőd van. Micsoda luxus! - oldalra húzom ajkaim, ha rám pillant láthatja, hogy ismét csak fecsegek. Rossz szokásom!
Már a tekintete elárulja, hogy tényleg a macska a mindene. Nem szeretném megbántani azzal, hogy komolytalannak tekintem a problémáját és a célt, hogy övé legyen a szőrgombóc. - Ha tudok segíteni, tudod. Nem is gondolnád, de remek tolvaj vagyok... - büszkén felszegem állam, aközben magyarázva, ahogy elhaladok mellette befelé a lakásba. Igazából nagyon régen nem loptam (jó, talán tegnap egy üveggel). És annyira ügyes sem vagyok... Ennek ellenére, ha valamiben segítségére lehetek, nem gondolkodnék sokáig. Elég bolond és vakmerő vagyok hozzá, hogy balhét csináljak, ha kell. Ahogy beljebb lépek, mosolyom fültől fülig érővé válik. - Rumli?! Én egy matracon alszom... a földön. És nincs túl sok bútorom se. - vállat ejtek, ahogy afölött hátra szólok neki. Elégedett somolygással fürkészem, miközben ledobom a cipőim még a küszöb mellett.
- Ne sajnáld a torkom, se a gyomrom, ha van valami erősebb. Hozhattam volna valamit. Elég béna vendég vagyok... - magyarázkodom leejtve minden fölösleges réteget magamról, gondosan az egyik -kijelölt- sarokba hányva, majd Lanai után lépkedek.
- Szóval gyakorlatilag minden második napunkat együtt töltjük, és imádom, hogy együtt dolgozhatunk még egy rövid időre... De mégis úgy érzem, hogy tele vagy titkokkal. Vagy legalábbis még kibeszéletlen előtörténettel... - dobom magam kényelembe a konyhában, vagy az előtérben, nappaliban, ahol hellyel kínál és figyelhetek.

- Nem is tudnám igazán szavakkal leírni. Tudod, köszönünk, néha megkérdezem mi újság, általában ott van a lakógyűlésen... De még véletlenül sem akarom, hogy a nője rám gyújtsa a lakást, szóval hiába irtó vonzó, próbálok nem én lenni a felmosóvíz - egészen mély sóhaj tör elő belőlem, az az igazi álmodozó fajta, amivel Rapunzel is ráomlott az ablakpárkányra a mesében - meg valószínűleg a Disney hercegnők háromnegyede is. - Határozottan - vigyorogva, heves bólogatással igazolom a szavait. - Egy macskának sem szabadna ilyen elnyomásban és stresszes környezetben élnie. Én csak megmenteném szegénykét. - Hogy a macskáért, vagy a tulajdonosáért tenném inkább, abban magam sem vagyok biztos, annyiféle verzió létezik már. Az egyik publikus, a másik csak a saját fejemben rajzolódik ki.
- Felkészültem a következményekre - vigyorral viszonozom az ő arckifejezését, s ezt nem is igen vagyok hajlandó palástolni a továbbiakban sem. Sok olyan ember van, akik már hosszú évek óta nem részei az életemnek, s akik valószínűleg nem tudnák elfogadni azt, hogy a "normális" állásom mellett mi mindennel keresem még a pénzemet. Holott pultosnak lenni mindenhol ugyanolyan, egy sztriptízbárban pedig talán még jobban is vigyáznak a dolgozókra, mint bárhol máshol nem csak ebben a városban, de potenciálisan a világ bármely pontján. Hela az, aki teljes mértékben meg tudja érteni a hozzáállásomat és aki valami furcsa okból nem úgy fogja fel ezt az egészet, hogy a műszak lejártával nem is akarja látni azokat, akikkel együtt dolgozik.
- Inkább úgy mondanám, hogy a néni már nagyoon régóta özvegy. A lakásában nincs senki, akit ok nélkül lecseszhet. Bezzeg amikor kint kószál, bármelyik lakóra rákiabál, hogy ne járják össze a felmosást. Még akkor is, ha még el sem kezdte! - Utóbbit úgy teszem hozzá, mintha csak szövetségi ügynökök által titkosított információról lenne szó, aminek a kiadása ugye azzal járna, hogy meg kelljen ölnöm Helát. Mivel azonban nem szövetségi ügy, és nem is gondolom teljesen komolyan, inkább a lakásba invitálom be végre a nőt, hogy elkezdődjön az igazi szórakozás is.
- Ha lebuknál, mekkora az esélye, hogy ki tudnád magad dumálni Jordan előtt? Nem mondom, őt sem kell félteni, de azért nem olyan durva, mint a barátnője. Szegények nem tudom hogyan viselik el egymást. Néha örülök, hogy meg tarthatom a szingliségem. - Máskor meg csak arra vágyom, hogy valaki mellett legyek. Az eddigi tapasztalatokat összegezve azonban jellemzően minden pasi eltűnik az életemből, ki egy éjszaka után, ki tényleges, igazán vattacukros, rózsaszín felhős hónapok után - de ugyanúgy szó nélkül.
- Szerezzünk neked néhányat? - Ha van valami, amire ez a környék megtanít, akkor az a túlélés és az, hogy minden sarkon vár egy üzlet. Persze nem feltétlenül szó szerint azokra gondolok, akik tradicionálisan a sarkon várják az üzletet, de talán ebben az értelemben mégiscsak Bronx a leginkább kiemelkedő ebben.
- Húú, viszont azokat a polc tetejéről kell levadásznunk. Egy üveg vodka biztosan van a hűtőben, a többit azért raktam oda, hogy ne fogyasszam el unalmamban. - A legfőbb kérdés persze, hogy ha valahogyan fel tudtam ügyeskedni, akkor most mégis mi akadályozna meg abban, hogy a konyhaszekrényre mászva le is szedjem onnét? - Fent tuti van tequila, mert az drága. - Így szerencsés, ha nem élem fel túl gyorsan. - Itt még van bor is. Mellesleg ne sajnáld a házigazdát, azért hívtalak, hogy kiforgass a vagyonomból - vigyorogva nézek rá, miközben kezemmel még mindig a hűtő belseje felé intek, ahol a két üveg italt hollétét sejtem. Ha kiválasztotta valamelyiket, elő is veszem a megfelelő üveget, poharakat illetően viszont semmi fancy-vel nem tudok készülni, így jobb híján két szimpla vizes poharat veszek elő. Majd elképzeljük, hogy koktélozunk.
- Noos.. nem titkolok én semmit, embert például még nem öltem. Csak senki nem kérdezi - nevetem el magamat. - Mire vagy kíváncsi? - Intek neki, hogy foglaljon helyet a nappaliban, ahová rögvest szervírozom is a korábban megbeszélt italt, s esetleg a kísérőt, ha mégsem vagyunk olyan bátrak, hogy a vodkát magában nyakaljuk, mintha szívfájdalmunk lenne. Habár a mi szakmánkban kell, hogy legyen valami az ember szívével, különben nem bírja sokáig.

656 | remélem tetszik  | ruhácska | ⚶

- Pedig néha kifejezetten előnyös felmosóvízzé válni, de nincs túl sok tapasztalatom a komoly kapcsolatok terén, úgyhogy rám nem érdemes alapozni. Én a helyedben már biztos berángattam volna a liftbe... - nem sok értelme van szépítenem. Vállat rántok lemondóan, ami a korábbi megjegyzésem illeti. Egy magamfajta egyébként se nagyon vágyjon olyan dolgok után, amik ennyire elérhetetlenek, másfelől pedig mivel nem úgy érzékelem Lanaiból, mint akin rózsaszín vacak felhő ül, arra asszociálok, hogy testi vonzalomról van szó. Olyan égi dolog az érzelmek világa, amit én a pokolból nem érthetek meg.
- Hozzátoldhatok egy többes számot? Úgy sejtem, hogy ketten is vannak a banyatanyán, akik rád várakoznak... - vonogatom gyanakvón a szemöldökeimet. Nincs jogom beleszólni a magánéletébe, a szíve szférájába pedig még annyira se, de azért igen csak izgat, hogy Miss Foster életének ezen a színterén mi történik a bár után, a bár mögött. - Én egyszerűen nem tudom megérteni, hogy ha egy férfi nem boldog egy nő mellett, és természetesen fordítva, vagy akár fordítva, akkor minek erőltetik?! - igen, sok ember eszembe jut e pillanatban, de legfőképpen egyetlen egy. Kényelmes szarból nehéz kimozdulni, minden bizonnyal.
- Mindig is szerettem volna hallani, ahogy ezt mondod! - kiszélesedő mosollyal nevetem el magam utána, vele együtt. Valahogy van abban valami lélekcirógató, hogy Lanaival ilyen gördülékenyen megy minden, s hogy elviseli az én mocskos, -általában- modortalan megjegyzéseimet anélkül, hogy magára venné és egy életre elvágná tőlem magát. Már az első perctől kezdve egy egzotikus, gyönyörű, mégis egy kissé elérhetetlen nőnek láttam őt. És az, hogy idővel beengedett egy olyan sötét foltot a makulátlan felületre arról tanúskodik, hogy jó szíve van. Egy valódi angyal az ördögök között...
- Hm, lehet szenilis a néni. - vállat ejtek. Sose lehet tudni, hogy ki lehet elcseszett. Nem mintha különösebben érdekelne az öreglány története, de azért a vállam mögött hátrapillantok, nem-e kíván leskelődni utánunk.
- Csak nézz rám! - mutatok végig magamon. - Őszintén tedd fel a kérdést magadnak, hogy el tudsz e képzelni olyan helyzetben, ahol zavarba jövök és a lebukás miatt egy helyben totyogva sírva fakadok!? - arcomra ül rosszallásom, hogy egyáltalán feltételez rólam ilyesmit. - A szingliség a legjobb, csak a világunk még túl maradi ahhoz, hogy ezt megértse. Ám ahány korcs kapcsolat születik, és amennyire elmérgesedik.., annál hamarabb lesz végül igazam. Felgyorsult minden, az ingerek, a vágyak. Már nem elég egy... Hiába hitegetik magukat. És amikor majd megszűnik a házasság, mint létező ostobaság, akkor majd a válladra teszem a kezem és azt mondom, hogy én megmondtam! - ezt úgy mondom, hogy közben visszafojtok egy nevetést. Elképzelem, ahogy a nemzeti szingli zászló lebeg a hátam mögött, és büszkeség tölti el a mellkasom. Lágyan meg is döntöm a fejem, hogy Lanai érezze, mennyire komolyan is gondolom. Persze, ha az a karika eltört volna, amikor kértem, most nem így gondolnám...
- Jó így nekem! Rá se ránts! - újabb vállrántás a részemről. És valóban úgy is gondolom, hogy nincs szükségem puccos bútorokra. Ami szükséges és lételemem, az már van. Ami pedig csak dísz, vagy csak luxus, az nem fontos. Nem bánom, hogy az otthonom kissé színtelen, ha cserébe a lakója színes. Törekszem ezen az elven élni a hétköznapokat.
- Nem sajnállak, ha sajnálnálak, nem jöttem volna át. - nyelvet öltök finoman, majd a vodka felé bökök állammal. A pohár milyenségén elégedetten somolyogni kezdek. Egyáltalán nincs ellenemre, hogy nem pakolja ki elém a gyémánt-tartalékát. Ettől otthonosabban érzem magam!
- Köszönöm! - motyogom, de nem indulok el a nappaliba, amíg nem töltjük ki az italokat, csak ha megvagyunk vele, akkor vezetem a sort a poharainkkal, hogy ne neki kelljen felszolgálni. A műszaknak már vége! Éppen csak kuncogok előtte, ahogy ledobom magam. - Igazából mindenre. Nem tűnsz egy betörő állat-tolvajnak, de mégis... És ez kifejezetten szórakoztat. - a poharakkal együtt süllyedek bele a kanapéba(?), hogy aztán ott oldalvást felé fordulva bevárjam, majd kínáljam, és szorgalmazzam az első körünket.
- Tetszik, hogy van egy oldalad, amit senki nem ismer, szexi. Hozzád képest én egy nyitott könyv vagyok... - elégedetten bólogatok, majd ha engedi, koccintok vele és erre iszom. Rá!

- Hazudnék ha azt mondanám, hogy most nem ültetted el a bogarat a fülembe és nem képzeltem el a dolgot - széles vigyor ül ki az arcomra, abban pedig valóban képtelen vagyok magamat megállítani, hogy ne képzeljem el a helyzetet, ahogyan Jordant a kedvenc fekete pólójánál - ami annyit van rajta, hogy már lassan minden gyűrődését megjegyzem - fogva berángatom a Hela által emlegetett liftbe és.. Nos, talán kicsit túlságosan is hatással van rám a másodállásom, ugyanis olyan szinten megindul a fantáziám, hogy már magam előtt is be kell ismernem; rég voltam férfival. Másrészt talán épp amiatt nem is feltétlenül vágyom a férfiakkal járó nyűgre, mert olyan helyzetekben és intenzitással kapom a társaságukat a bárban, hogy a saját lakásom falain belül inkább nem kérek belőlük.
- Hmm, nem is tudom. Tudod olyan ez, mint amikor a gyerek előtt kell egy kutya, de a kutya előtt meg egy szobanövény ami legalább egy évet kibír. Na én még a növényt sem próbáltam - elnevetem magam. Igazság szerint az egész felvázolt folyamathoz határozottan fiatalnak érzem még magam, a társaság viszont tud hiányozni, amikor egyedül vagyok itthon, így képes lennék megbarátkozni a macskával. Illetve nyilvánvalóan a gazdájával is. - Habár nyilván a növényről meg a macskáról is tudna gondoskodni, ha a gazdája is vele jön. - Bólogatva jelentem ki a képletes tárgyalás végén hozott döntést. - Ötletem sincs! Talán csak a megszokás, de mi értelme, ha mindketten tönkre mennek bele és kiállhatatlanná válnak? - Megrántom a vállam, tényleg megmagyarázhatatlannak tartom a tényt, amikor két ember közös döntéssel kergeti az őrületbe egymást. - Amúgy is, nem kötelező valakivel lenni ahhoz, hogy boldogok legyünk. - Ez így elméletben természetesen kifejezetten jól hangzik, de vannak olyan napok, amikor igenis jól esne, ha lenne valaki, akire zúdítható minden érzelem, amit már nem bírok magamban tartani.
- Mi értelme az életnek, ha csak a biztonságra játszunk? - Mosolyogva vonom fel a szemöldökeimet, kérdő pillantásom pedig a nő felé fordítom. Sokan vannak, akik nem foghatják fel puszta játékként az életet, de én személy szerint úgy vagyok vele, hogy mivel bármelyik nap elüthet egy busz vagy becsapódhat egy meteor nincs értelme túl komolynak, vagy megfontoltnak lenni. Sokszor a saját életünk is külső események mozgatják, akkor mi értelme túlságosan rágörcsölni?
- Jó, jogos - nevetem el magamat jóízűen. - Van jogsid? Fogadok, ha kapcsoltak is már le a zsaruk, te kidumáltad magad a büntetésből. Vagy meg sem merték mondani, hogy fizetned kell. Túl szép vagy, hogy gyorshajtáért fizess - jelentem ki végül határozottan.
- De mikor jön el az a pont, hogy végre a társadalom lemondjon arról az igényről, hogy egy nőnek a konyhában a helye és feltétlenül szülnie kell két, de legalább három gyereket, mert csak úgy lehet boldog? - Elfogadom, ha valakinek az jelenti a boldogságot, hogy a koszos pelenkákat cseréli óránként, meg a zöldborsófoltos pólóban, kócosan és öt perc csendre vágyva mászik a földön, hogy megkeresse a gyerek kedvenc játékát, ami a konyhaszekrény mögé esett... De őszintén szólva, ha vállalnék is gyereket, legalább olyan emberrel tenném, aki nem hiszi, hogy teljesen rendben van, ha nincs jelen a saját gyereke felnevelésében.
- Lakik vagy két házzal arrébb egy orosz srác, aki valahonnan, ötletem sincs honnan tök jó vodkát tud szerezni. Segítettem neki párszor, mert gondjai vannak a nyelvvel, szóval tőle kaptam ajándékba. - Meglengetem az emlegetett üveget kettőnk között, mielőtt megszabadítva azt a tetejétől töltenék magunknak belőle. Követem őt a nappaliba, s gondolkodás nélkül huppanok le a már valamelyest kiszolgált, de épp ebből adódóan határozottan kényelmes és otthonos kanapéra.
- Szerintem csak azért van, mert a szellőztető rendszer sosem volt teljesen karbantartva, valamelyik szomszéd meg úgyis füvet termel a mosdóban, lehet attól ment el ennyire az eszem. - Vagy pusztán csak tényleg arról van szó, hogy ennyi idősen újraélem a tinédzserkorom és vonzódom egy sráchoz, aki oly távol van tőlem, s mégis közel.
- A bár miatt valamit úgyis titokban kell tartanom, ha az egyik oldalról nem beszélhetek a másiknak, akkor meg fordítva miért tenném - magyarázom elgondolkodva, majd széles mosoly költözik az arcomra, s így emelem oda a poharam a koccintásra, amit követően le is húzok valamennyit a vodkából. Fintorogva teszem le a poharat, de a torkomon végig futó forróság most valahogy mégis kifejezetten jól esik. Arról nem is beszélve, hogy két-három kör múlva ezt már nem csak a torkomban fogom érezni, hanem a fejemben is. - Én mindig pont az ellenkezőjét gondoltam. Te olyan egzotikus vagy és amikor nem angolul beszélsz, felőlem el is adhatnál, le lennék nyűgözve. Még egy? - Felvonom ugyan a szemöldökeim, de csak félig fordítom felé a fejem, miközben megelemelem a vodkás üveget.
- Régen naivan azt hittem, hogy amiért mindenki azt mondja, hogy lehet belőlem bármi és az élet szép, tényleg így van. Most már azt hiszem inkább úgy érzem lehetnek álmaim, de senkit nem fognak érdekelni, akkor meg minek vágjak bele? Egyszerűbb azon gondolkodni, hogy hogyan szokassam magamhoz a szomszéd macskáját - nevetem el magamat. Lehet, hogy olykor szingliként megfordul a fejemben, hogy igazán lehetne már egy férfi az életemben, aki nem áll tovább pár hónapon belül és hajlandó elviselni, de nem kell ahhoz lemondani a függetlenségről, hogy akadjon valaki, akivel nagyon is jól megértjük egymást és egy üveg vodka mellett akár világuralomra is törünk - határozottan a kanapéról.

859 | remélem tetszik  | ruhácska | ⚶

Elégedett bólintással konstatálom, hogy Lanai gyönyörű buksijába is ugyanaz a kép játszódik le, ami az imént elhagyta a számat. Nagyon vad, erotikus és... A többit inkább egy lefojtott mindentudó mosoly mögé csomagolom, hiszen rám nem tartozik. Ámbár kezd megrémíteni, hogy képes vagyok a kolléganőm elképzelt szexualitástól dagadó jelenetéről fantáziálgatni. Talán nem ártana, ha a saját életemben pakolnék rendet e téren, ahelyett, hogy más szív és biológiai ügyleteivel foglalatoskodom.
- Ne is mondd. Bagoly mondta verébnek, hogy nagyfejű... - gondolok az iménti megjegyzésemből asszociálva magamra. Félrehúzott ajkakkal vonom meg a vállaimat. Mintha én akkora párkapcsolati szaki lennék. Nevetséges. Végül el is nevetem magam, miféle groteszk képe van annak, ahogy én tanácsot próbálok adni egy ilyen szinte tanácstalan helyzetben, ahol még Lanai sem igazán tudja, hogyan is - mit is kéne kezdenie az életével. - Ez a megközelítés nagyon is tetszik... És nem utolsó sorban veled is. - kacsintok a lánykámra, hogy érezze, a kijelentése számos helyen megáll, de azért ezt az apró részletet nekem még feltétlen hozzá kell csapnom.
Ahogy szóba jön egy eredménytelen, mérgező kapcsolat miért létezése - máris egy fokkal lentebb ereszkedik a hangulatom. Lévén harmadikként éltem hosszú éveken keresztül, számomra olyan ez a téma, mint egy célkereszt a szívemen. Egy soha meg nem válaszolt kérdés. - Kapaszkodnak a biztos pontba, és közben lemondanak a többi lehetőségről... Esélyt sem adva rá, hogy ott egy sokkal biztosabb, sokkal kellemesebb pontra leljenek. - hangszínemből ugyan nem érződik ki, mennyire járatos is vagyok ebben a témakörben.
- Pontosan. - úgy is van, nem kell hozzá más, hogy boldogok legyünk. Kivéve Karácsonykor, Valentin napon, és az év többi átkozott napján, amik előszeretettel a képembe röhögve tálalják, hogy mennyire elbaszott egy életem van, és mennyire magányosan is élem a szürke hétköznapjaimat. A gondolataimmal ellentétben egy keserédes mosollyal grimaszolok.
- Kérek egy ilyen pólót! Ha megkapom, soha többé nem hordok másikat... - mintha csak az életfelfogásom tenné fel egyetlen kérdésbe csomagolva. - Most komolyan. Az emberek annyira rá tudnak parázni dolgokra, hogy észre sem veszik a lehetőségeiket... Pont mint ez a te szomszédod. Hacsak nincs baj a látásával, vagy az értelmi képességeivel, akkor fel kéne fognia, milyen nőci lakik egy fallal odébb. - tudálékos pajkossággal jegyzem meg, noha minden szavam komolyan is gondolom! Lanai nem csak gyönyörű, de nagyon okos is. Aki ezt nem látja, az ostoba.
Felnevetek a kérdésén, ami egyben már szinte kijelentés is rólam és a zsarukról. - Nos, erre nem válaszolok, helyette iszom! - somolygok felé, hogy aztán maga dönthesse el, hogy megcáfoltam, vagy megerősítettem-e abban, amit mondott.
- Hmmmpff, szerintem nekem nem is lesz kölyköm. Valahogy nem látom magam ősanya szerepben. - vállat rántok. - De te cuki mami lennél. Ezt a baromságot pedig sosem fogják elfelejteni. És tudod miért? Mert mindig lesznek férfiak, és a férfiak mindig felsőbb hatalomnak képzelik majd magukat, mindegy mit mondanak. És örökké ott lesz a kezükben az a gusztustalan audász, miszerint annak idején is mi nők így tettünk, szóval... - csettintek a nyelvemmel végül. Nem szeretem ezt a témát. A hivatásom épp eléggé a kirakatba tol már így is, és a múltamban tett dolgaim is bizonyítják azt, hogy egy nőnek hol a helye, ezért hát kár is lenne megjátszanom, mekkora harcos asszony vagyok, mikor az életemben soha nem álltam ki igazán a nemem mellett.
- Akkor én iszom ennek az orosz srácnak az egészségére! - gunyorosan jegyzem meg, ahogy a nappaliban helyet foglalunk. Hátradőlök, miközben az itallal babrálok.
- Ha ezt hamarabb tudom, beköltözök a szellőzőbe. - bökök állammal felfelé, mintha sejteném merre lehet pontosan a füves tanya, végül csak mosolyogva megpihentetem tekintetem a szemben ücsörgőn. - Nincs ebben semmi furcsa. Vonzódsz egy jó pasihoz, aki szar kapcsolatban van. Te vagy a mentőöve! Hagyd, hogy beléd kapaszkodjon és fulladjatok meg együtt! - nőiesen fintorgok, mintha valami utálatos lenne a dologban, pedig csak az irigység beszél belőlem.
- Hát ha ez számít valamit, csak fokozza a szexiséged, hogy titkolózol. Ezt minden pasi szereti. - kiszélesedik a mosolyom, ahogy nézem, hogyan fintorog a vodka után. Ki is nevetem éllel a hangomban, hogy aztán hasonló grimasszal nyeljem le a keserű nedűt, felszántva a torkomra száradt önsajnáltatást. - Tőlem ne kérdezd, csak töltsd, ha még bírod. - vigyorgok rá, miután egy puszit formáltam ajkaimmal a kijelentése után.
- Mennyire tekered ki a nyakam, ha azt mondom, hogy már a beszéded elején elvesztettem a fonalat? - kuncogva felpakolom a praclijaim magam alá, egyik oldalamra húzva a súlyommal közben. - Kell, hogy legyenek álmaid. Ha nem lesznek, olyan leszel, mint én. Azt pedig sosem bocsátanám meg neked! - rábökök mutatóujjammal, majd közelebb nyújtom a poharam, hogy tudjon nekem is tölteni.
- Nézd Bébi, az álmainkat eddig is letojták, ezután is lefogják. De akkor élsz igazán, ha ezek ellenére nem hagyod, hogy eltántorítsanak tőle. Persze csak mértékkel, mellette tessék inni, füvezni, meg macskázni a liftben! - emelem a poharam felé, kiszélesedő, fogvillantós vigyorral. Biztosan adhatnék neki hasznosabb tanácsot is, de nem végeztem olyan iskolát és bölcsnek sem születtem. Az élettapasztalatom az egyetlen, amit megoszthatok veled kicsi lány.

- Azért nyugtass meg, hogy nem vagyunk mi olyan elcseszettek. Szerintem például a mi generációnk már csak nem rendelkezik azonos értékrenddel, mint a szüleinké. - Képmutatás lenne elhinni, hogy régen nem jártak az emberek olyan helyekre, ahol pontosan ugyanazokat, vagy legalábbis hasonló szolgáltatásokat kaptak, mint nálunk a bárban. Felnőtt embereknek mindig is szükségük volt arra, hogy valamilyen módon kielégítsék a szexuális igényeiket, ez általánosan elfogadott tény. Innentől kezdve pedig akár el is ismerhetnénk, hogy létezik ilyesmi és vannak azok a kifejezetten ilyen jellegű igényekre specializálódott helyek, amelyek meg is adják ezt azoknak, akik hajlandók fizetni érte. Nem atomfizika és azt hiszem épp itt az ideje, hogy ne próbáljuk meg tabuként kezelni, vagy eszementnek titulálni azokat, akik ilyen helyen dolgoznak.
- Látod, te olyan okos vagy! Nem akarsz kiselőadást tartani esetleg a macskás srácnak, hogy jobb lesz neki, ha ott hagyja azt a szipirtyót? - Nem akarom nagyképűen kijelenteni, hogy bezzeg mellettem mennyivel jobb dolga lenne, hiszen nem tudok főzni, alig vagyok itthon és amikor mégis akad egy kis szabadidőm, nagyrészt alvással, vagy vásárlással töltöm. Az életem egyik oldala arról szól, hogy állatmániás állampolgárok mindennapi problémáit hallgatom naphosszat, miközben azokban a szünetekben, amikor megállnak levegőt venni, ajánlok nekik valamilyen rohadt drágán árult jutalomfalatot, a folyton változó kínálatunkból - attól függ épp melyik cég referense szimpibb az állatdokinak épp. A másik fele pedig gyakorlatilag egy olyan munkahelyet jelent, amit még a saját apámnak sem vallanék be, mert biztosan többet álmodott számomra, mint hogy egy sztriptízbárban dolgozzak.
- Lehet, hogy hobbiból el kellene kezdenem ilyen pólókat gyártani - jegyzem meg vigyorogva. - Mindenki szereti az olyan hangzatos szavakat, amiknek a felét nem is érti. Lehetsz alapítóanya velem és együtt gazdagszunk meg. - A szemöldökömet vonogatva nézek Helára. Szép is lenne, ha csak egy-egy ilyen gondolatunk múlna a jövő és az, hogy valami olyanba fogjunk bele, amiből aztán életünk végéig kényelmesen megélnénk. - Egy csomó vendég részeg elszólásait és életbölcsességeit fel lehetne használni. Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem tök szórakoztató, amikor félig részegen magyarázzák nekem, hogy mi az élet lényege. - Finoman megingatom a fejem. - Mintha azt csak úgy meg lehetne mondani. - Ráadásul úgy érzem mindenki nagyon más dolgokat tudna kinevezni "élete értelmének". Pénz, család, barátok, élmények, vagy épp bármi más, ami akár tönkre is tehet bennünket.
- Hú, ez kísértetiesen hasonlított egy én még sohára - nevetve billentem oldalra a fejemet és pislogok a szemem sarkából a nőre. Biztos van egy pont minden beszélgetésben, amikor már gyakorlatilag bármiről lehet beszélni, kezdve például onnan, hogy kinek milyen foglalkozású pasijai voltak már. - Vajon ha valakinek rendőr a pasija, ugyanolyan vonzó egyenruhában, mint a hamis halloweeni jelmezben? - Életbevágóan fontos kérdésnek ugyan nem nevezném, de valamiért a fánkzabáló húsgombóc sztereotípia és a szexi vetkőzős rendőr nagyon is két végletnek tűnik. Felmerül a kérdés, hogy pontosan melyiknek is kellene inkább hinnem. De miután a saját apám is a rendfenntartók sorait erősíti, talán etikusabb lenne nem ezen fiozofálni.
- Tudod mit felejtenek el? - Kihúzom magam, hogy egyenes derékkal tarthassam meg a hatásszünetemet. - Hogy nők szülik őket. Nélkülünk nem is lennének - fújok egyet felháborodásom jeleként, amelyet nem igen lehet elmulasztani a témával kapcsolatban. - Nem mintha tapasztaltam volna... De az ember mégiscsak egy kis hálát várna azért, ha valaki húsz plusz órákat szenved azért, hogy világra hozzon egy hímsovinisztát. - Talán ha saját gyerekem lenne, vagy legalább lenne egy korábban szóban forgó kutyám, esetleg szobanövényem, minimálisan átérezném milyen szeretni valakit, akit etet és nevelget az ember. Addig viszont amíg nem következik be valamelyik opció, jól megvagyok a véleményemmel és nem is vagyok hajlandó mérlegelni.
- Picit úgy hangzik, mintha azt mondanád a bungee jumping megéri, mert ott van a kötél. Az oké, hogy van ami megtartson, de milyen lesz visszapattanni? - Elismerem, hogy a szomszéd srác igenis szexi és hogy nem lenne ellenemre, ha az én számat fogná be úgy, mint a szomszédasszonyét egy-egy veszekedés után - pedig esküszöm nem szokásom hallgatózni, egyszerűen csak túl sokat voltam a folyosón. - Utálom a várakozást. Jobb lenne, ha tudnám, hogy ő is akar-e fulladozni, vagy csak én várom a kezét a nyakamra. - Az időgép sem rossz vállalkozás, különösen mert elsők lennénk a piacon és én magam is tudnám hasznát venni. Monopol helyzet, vagy valami ilyesmi.
- Néha én sem vagyok biztos benne, hogy tudom követni magamat - vigyorogva rántom meg a vállaimat, miközben kihasználom a korábban kapott engedélyemet arra, hogy én magam legyek a felelős a kettőnk legalább minimális lerészegedéséért.
- Miért, neked miért ne lennének álmaid? Nem vágysz mondjuk Karib-tengeri utazásra, vagy egy villára Mexikóban? - Előbbi talán reálisabb opció, habár ötletem sincs mennyit kellene dolgozunk egy huzamban ahhoz, hogy megengedjünk magunknak egy kényelmes nyaralást - habár az is tény, hogy némi extra szolgáltatásért valószínűleg épp, hogy egy-egy ügyfél kérne térden állva arra, hogy menjünk velük.
- Igenis, vettem az adást! - nevetve rakom le a vodkás üveget és emelem gyors mozdulattam a homlokomhoz a kezem, hogy tudjak Hela felé tisztelegni. - Majd megpróbálom valamivel motiválni magam, hogy egyszer felmondjak annál a dilis állatorvosnál. Komolyan, a munkaköri leírásomban benne sem volt, hogy mindig én tájékoztassam a vendégeket arról, ha nagy baj van az állatokkal. - De talán épp az itt is a probléma, mint amiről már korábban beszéltünk. Hogy a doki pasi, így felhatalmazva érzi magát, hogy én legyek a rossz zsaru, ő meg a hős. Csak hogy ez azt is kellene, hogy jelentse, hogy nálam van fegyver, ami elé neki kell ugrania, ha elsütöm azt.
- Az ivás és füvezés rendben van, de a liftes sztorit nem értem, várj. - Megfogom ezúttal a poharamat, amit felé emelek, jelezve, hogy ideje koccintanunk, csak mert olyan rég volt már, hogy összecsörrentek a poharaink. - Szóval a macskával szaladjak a lifthez, vagy én legyek a Macskanő a szomszéd pasinak? - Magam sem akarok belegondolni pontosan mit is érthetek ezalatt, de tegyük fel, hogy mindenki tudja, hogy a macskák nagyon hajlékony állatok.
- Nem vagy éhes? Rendeljünk valamit? - kérdőn pislogok rá, miután sikerült normális kifejezést erőltetni az arcomra, az újabb feles lehúzását követően. Nem tudom ki találta ki, hogy az alkoholnak ilyen íze legyen, de jobban meglennék vele, ha vattacukor íze lenne és ugyanolyan hatása, mint a tömény vodkának.
- Miért csak rólam van szó amúgy? Most te lettél a titokzatos nő, szóval térjünk is át rád, szépség. - Vigyorogva nézek rá, miközben hozzá hasonlóan én is felhúzom a lábamat, törökülésbe hajtogatva magamat. Ebben a helyzetben dőlök újra hátra. - Egyrészt mondd, hogy voltál már rendőrrel... Másrészt mesélj róla melyik a leghaszontalanabb tulajdonságod. Nekem az, hogy tudom mozgatni a füleim.

1077 | én meg téged!  | ruhácska | ⚶

Egyszerű, de kecses a mozdulatom, ahogy leintem a levegőben. Árad belőlem a sztoikus nyugalom, miközben háttal belesimulok ültőhelyzetembe. Mosolyom görbéje ível, már szinte fültől fülig díszíti arcomat. Lepillantok valahová magam elé, aztán csak megcsóválom a fejem. Ha elcseszettek is vagyunk, van értelme rágódni rajta?
- Nagyon szívesen elbeszélgetek vele! Meggyőző tudok lenni... - kacsintok rá, hogy átérezze mindenféle trükköm bevetném, hogy segítsek neki elérni a célját. Ismerem az érzést, de mivel a magaméért már nem-igen van értelme küzdeni, hát övéért az összes cipőmet!
A legkevésbé sem nőies kacajom, ahogy a pólókról, és a Dalai Pultbérlőkről beszélgetünk. Még szemöldökeim is összecimborálnak, miközben igyekszem csillapítani belső nevethetnékemen. - A kedvedért a következő műszakban elkezdek jegyzetelni... - vigyorgok rá derűsen, ahogy állam felszegem egy pillanatra. Meglehetősen nevetséges és nem kevésbé intim dolgokat szoktak megosztani velünk, annak ellenére, hogy az elitebbek semmi mást nem látnak a magunk félénken, minthogy örömszerzési kellékek vagyunk, akadnak olyanok, akik épp ellenkezőleg, valami magasztos, okos géniuszállományt látnak a jó öreg szürkeállomásainkba. Ettől máris egy lecsúszott pszichológus kislány elevenedik fel szemeik előtt, akiknek minden szava gyógyír lehet az ő alkoholtól bűzlő és szexuális vágyaktól fűtött problémáikra. Igazán bölcs köpések kerülnének abba a bizonyos noteszba! - Különben bármiféle pénzszerzési ügyletben benne vagyok, amíg nem tapad vér a körmeimhez. Mondjuk, ha egy szar alak lenne az illető, talán még abban is. - legyintek valahová kettőnk közé. Én magam sem tudom, hogy meddig tart a józanész és hol kezdődik az őrület határa, s amilyen sötét világban élek én, nem áll tőlem olyan messzire, hogy belekeveredjek a legaljába. Nem igaz?
Somolyogva nézek a gyönyörű ivó cimborámra. Nem rontanál el a fejében megalkotott képet az igazság felfedésével. Annak minden részlete mocskos lenne! - Fogalmam sincs. Nem volt még tartós kapcsolatom, így nem tudom mikor puhul meg a tésztája! - rántok vállat hetykén. Azért arcomra ráül a képe, hogy kissé elkalandozok a fejemben lerajzolt képen. Olyan morálisan erkölcstelen életet éltem eddig - és fogok ezután is, nagy valószínűséggel -, hogy képtelen vagyok beleképzelni magam a helyzetbe.
Érdeklődve hallgatom, kellő komolysággal fordulva a lány felé. Amikor kihúzza magát, így teszek én is. A poharammal játszom, ujjaim annak száján köröznek. Apró bólogatással jelzem egyetértésemet. - Ahg, hálátlan banda! - felmorranva prüszkölöm ezeket a szavakat. - Ha csak feleannyira érdekesek is lennének, mint amennyire előadják magukat, még meg is érteném a felsőbbrendűségi tévképzetüket. Csakhogy erről szó sincs... Egyforma mind, csak van, amelyik ügyesen titkolja. - az utolsó kortyokkal öblítem le a bölcsességemet. - Néha tényleg úgy gondolom, hogy fel kéne adnom ezt az egészet. Máskor meg rádöbbenek, hogy nincs is mit feladnom! - villantok egy széles vigyort Lanaira. Igazából nincs mit feladnom. Nincs egyetlen jó fej szomszédom sem, vagy egy férfi, akiért megérné küzdeni egy kicsit. Ilyen világot élünk. Szomorú...
- Az okos emberek ilyenkor azt mondják, hogy nem tudod meg, amíg ki nem próbálod. - vállat rántok, majd félig elnyíltan felejtett ajkaimon nedvesítve folytatom: - Én meg azt mondom, hogy neked személy szerint tényleg nincs túl sok veszítenivalód. Ha pedig valóban egy rossz kapcsolatról van szó, akkor előbb utóbb valaki kirángatja majd onnan... Miért ne te legyél az?! - nézek rá kíváncsian, félig már csak a poharam mögül pislogva rá.
Elégedetten kostatálom, hogy ezentúl ő lesz az alkohol felelősünk. Felé nyújtom a poharam, majd intek is, hogy érezze a hálámat.
Amikor az álmaimról kérdez, és terítékre kerülnek olyan luxus opciók, mint az utazások és kistestvéreik, csak kacarászni tudok. - Hogyne lennének! Jó lenne beutazni a világot, és úgy élni, mint a királynők, de ahhoz kéne egy tiara is... - félrehúzom a szám. Jól tudom, hogy van annak módja, hogy így élhessek, s hogy feljebb küzdjük magunkat azon a bizonyos létrán, csakhogy az, hogy a Nagy Almába élhessek már elég sok efféle mocskot hagyott a lábnyomaimban. Ezeket idővel talán elfelejti az ember. Mások nem. És amilyen szerencsés csillagkép alatt születtem, valószínűleg az utóbbiba tartozom.
A tisztelgésre kihúzva magam igazítok öltözékemen, mintha legalábbis egy ezredes ülne a kisasszonnyal szemben.  - Ihgg. - lerí az arcomról, hogy fintorgok kissé. Eszembe jut Thomas és Benji kapcsolata. Ha Benjivel történne valami, az a srác azt nem élné túl. - Ez nem lehet könnyű. Mármint nekem nincs állatom, a legutóbb egy hörcsöggel próbálkoztam, de elfelejtettem, hogy van, és hát megette magát... - bocsánatkérőn nézek a lányra velem szemben. - Ha nem okoz örömet a munkád, hagyd ott. - kicsit ironikus, hogy pont én tanácsolom ezt, de megteszem.
Nevetve koccintok vele, hogy újra az a bizonyos ellenkező nemű kerüljön szóba. Az értetlenkedésén somolyogva aprókat bólintok, hogy jelezzem, értem, hogy mivel zavartam össze. - Te vagy a szexi macskanő, nem kell oda semmi más. Csak egy olyan ruci, ami kiemeli az adottságaidat, és már repülhet is a banya! Bimbam, dobd utána a seprűjét! - kuncogok, ahogy elképzelem. Fészkelődök picit, ahogy fejem oldalra billentve nézem és lekövetem a reakcióját.
- Igazából de. Rendelhetünk valamit, de ha motivált lennél a piától meg a szent beszédemtől, akkor nem akarnálak feltartani! Ha érted, hogy mire célzok... - a nyelvem a szájüregem belső ívébe préselem, hogy egy bizonyos felnőtt tevékenységre asszociáljak. Aztán csak ismét kortyolok a kesernyés nedűből, mielőtt kitörne belőlem a nevetés.
Finom ívben ejtem le a poharat az ölembe, ahogy rám zuhan a rivaldafény. Már épp mosolytól fűtött ábrázattal kíváncsiskodnék, hogy ugyan, mire lenne kíváncsi velem kapcsolatosan, amikor a rendőr téma a terítékre kerül. Aztán a tulajdonság miatt arcom mimikája eltorzul és izgatottá lesz.  - Oké, oké, mesélek! De ezt látnom kell! - mutatok rá, kivárva, hogy megmozgassa azokat a szép füleit nekem. Közben fel-felnevetek, ahogy fürkészem.
- Az én leghaszontalanabb tulajdonságom... - gondolkodóba zuhanva nézek végig magam, hogy aztán a megvilágosodás hullámai átfussanak a képemen. - Tudok zongorázni. - vállat ejtek. Nem nagy haszon, ha a mai világot nézem, szinte minden ötödik ember képes rá. De ez az én haszontalan képességem.
- Kétszer. - motyogom a poharamba, hogy aztán kuncogva folytassam. - Irathiány, gyorshajtás. - vállat rántok. - Utóbbi az a pasi, aki követett hozzátok is. A klubba. Stevie, tudod, minden csütörtök. - somolyogva lesütöm a pilláim. Évekkel ezelőtt volt, de az a zsaru nem képes leszáradni rólam. Lanai pedig biztosan látta már, mert folyton engem keres, hogy csevegjünk picit.
- Hát ilyen az élet. Legcikibb sztori? - kíváncsiskodom, ahogy a poharat ürítem.

Mindenkinek azt tanítják a szülei, hogy az idősebbeket tisztelni kell. Nekem is ezt tanította apukám. Eszemben sincs idősebbek alatt csupán csak a nyugdíjasokra gondolni, számomra az is tökéletesen megfelel az "idősebb" kategóriába, aki alig néhány hónappal előttem született. Sőt! Aki hozzám képest akár csak egy nappal is korábban született, technikailag már idősebbnek minősül nálam. Nem kenyerem kirekesztőnek lenni és megkülönböztetést sem akarok ezeknek az embereknek, pusztán csak arra gondolok, hogy őket azért szokás tisztelni, mert tapasztaltabbak nálunk. Többet láttak, többet éltek meg, ilyesmi. Innentől kezdve pedig kétség sem fér hozzá, hogy Hela valóban sokkal okosabb és tapasztaltabb nálam. Ezért is tudok neki hinni azzal kapcsolatban, hogy meg tudná győzni a szomszéd macskás srácot, akármiről legyen is szó.
A helyzet azonban az, hogy amennyire én sem örülnék annak, ha tőlem csalná el az - egyébként nem létező - uramat a szomszédasszony, bizony én sem akarok a harmadik fél lenni, aki végsősoron összetöri mindenki szívét, beleértve a macskát is. A vagyon viszont pont olyan tulajdonság, ami gyakran a külsőtől és belsőtől is függetlenül kezelendő, szóval ha Hela meg én beindítanánk egy sikeres vállalkozást, azt hiszem sorakoznának előttünk a kegyeinkért küzdő jelöltek. Az már persze rejtély, hogy vajon a macskás srác is ott lenne-e. - Mm.. Tudod én azt hallottam, hogy ha temetőben akarsz elásni egy hullát, ott senki nem fogja keresni. - Viszonylag komolyan bólogatok a szavaim mellé, mert ki vagyok én, hogy megkérdezőjelezzem, amit a neten olvastam? Egyébként is elég logikusnak tűnik, hogy ott nem fogják keresni az illetőt, ahová jobb esetben csak emlékezni járnak az emberek. Persze különösebb tapasztalatom sem volt abban, hogy hol érdemes elrejteni valakit, akit megöltünk és hol nem. - De azért remélem tudod, hogy ha szükséged van valakire, ha segíteni kell ásni, akkor hívhatsz bármikor. - Az ilyen tervek mindig akkor buknak be, amikor hívna a másik fél, csak épp éjszakára le van halkítva a telefonom... De van, hogy tanultam már a hibáimból és nem némítom le a készüléket. Végül is az apám rendőr, bármikor történhet vele valami. Nem mintha a húgommal nem történhetne, csak azért mert nem rendőr... De ebbe ne menjünk bele.
- Egyszer azt hiszem randiznom kéne egy rendőrrel, hogy megtudjam. - Kézenfekvő lenne, ha történetesen a szomszéd srác is épp rendőr lenne, viszont akkor nagy eséllyel láttam volna már egyenruhában, így ez az opció kizárva. Ha pedig a szomszéd sráccal akarok randizni akkor nem jöhet a képbe mellé még egy másik is - szóval marad a halloweeni jelmezes opció.
- Bezzeg, ha mi akarjuk kicsit különlegesnek érezni magunkat, azt már rögtön rossz néven kell venni. - Durcásan rázom meg a fejemet. - Komolyan, egyszer kellene csak megfordulnia ennek a világnak, hogy a nőket vegyék komolyan, megtudná az összes pasi, hogy igenis komolyan vehetnek bennünket. - Nem mondom, hogy női diktatúrát kellene bevezetni, de legalább valahogyan megoldhatnánk, hogy a mai pasik is tanulják meg, hogy tisztelni kell azokat, akik megszülik a következő generációk kis pasijait. - Már csak ezért is remélem, hogy ha valaha gyerekem lesz, akkor lányt szülök. - Az egész gyerek-kisállat-szobanövény-felelősség körbe most felesleges mélyebben belemenni, szóval csak remélem, hogy az imáim majd meghallgatásra kerülnek.
- Szerintem meg kellene fogadnunk valaki nagyon bölcsnek a tanácsát, aki először mondta ezt... De ha nem gondolkodunk rajta, csak jön majd valaki normális, nem? - Én például nagyon is azt hittem, hogy középsuliban is egy értelmes és rettentő jóképű srácot sikerült kifognom. Sosem hittem abban, hogy majd ő lesz nekem az igazi és boldogan élünk amíg meg nem halunk, de azért azt sem gondoltam volna, hogy egy nap egyszerűen csak úgy eltűnik. És soha nem hallok felőle többet.
- Szerintem te boszorkány vagy. - Vigyorogva teszem a kijelentést, mellé pedig még a szemöldökeimet is megemelgetem. - Bízom ugyan az ajtóm zárjában, de attól tartok, ha feltűnik a szomszéd csajnak, hogy nálam van a pasija, meg akar majd gyilkolni álmomban. De végülis barátságból is lehet kapcsolatot indítani. Legközelebb megállítom a liftet, ha a macskás srác is velem utazik - közlöm könnyedén az ördögi tervet. Ötletem sincs mekkora az esélye annak, hogy így legyen, mert sosem voltam a legjobb matekból, de ha pozitívan állok hozzá, talán bevonzom. Erre pedig inni is hajlandó vagyok, nehogy véletlenül ne ébredjek dehidratáltan holnap. Akkor azt hinné a nappali munkahelyemen a főnököm, hogy nem is mondtam neki igazat, amikor beharangoztam, hogy eszébe ne jusson semmi sürgőssel felhívni, mert nem leszek hajlandó ugrani az ő szavára. Természetesen ő is pasi és azt hiszi, hogy övé a világ. Habár ezt lehet, hogy csak az a két pohár ital mondatja velem, amit már elfogyasztottam.
- A hörcsögök képesek rá? - Leesett állal pislogok felé, a fejemben kattogó fogaskerekeket pedig még én is hallani vélem. De az is lehet, hogy megint csak az épület fűtésrendszere rosszalkodik. Vagy a fenti szomszédok megint dugnak. Sosem lehet tudni. - Ráadásul nevetségesen keveset keresek vele. De ha nincs egy álca munkám, akkor mit mondok az apámnak, hogyan tartom fent magamat? - Megrántom a vállaimat. Lehet, hogy ennyi idősen már nem kellene, hogy érdekeljen mit gondol apa, de ő nevelt fel és függetlenül attól, hogy mennyi időt töltünk együtt, de tudom, hogy szeret. - Hogy lehet megmondani valakinek, aki szeret, hogy egy sztriptízbárban dolgozol? - Hela idősebb nálam, tehát okosabb is, így ő biztosan tudja a kérdésre a választ.
- Adj egy hónapot és visszatérünk erre a témára - vigyorogva pillantok rá. Ahhoz tulajdonképp nem fér kétség, hogy lesz mit mesélnem neki, de remélhetőleg ez nem az lesz, hogy már búcsút is intettem a macskás srácnak. - Óó, nem-nem, amúgy sem lehet engem komolyan venni, most gondolj bele mit gondolna rólam, ha így állok elé - nevetve rázom meg a fejemet. Ha már spiccesnek kell lenni egy pasi előtt, akkor legyünk együtt azok. Mint az a kedves orosz srác, akinek a nyelvtanulásban segítettem és cserébe kaptam tőle... ezt az üveg vodkát.
- Mit meg nem teszek érted - teátrálisan forgatom a szemeimet, de hamar rendezem a vonásaimat, hogy be tudjam mutatni a különleges képességem. Nagyon igyekszem, hogy ne törjön ki belőlem a nevetés, viszont amikor egy ponton Helára pillantok, képtelen vagyok visszatartani. Nem túl nőies, sem nem a szofisztikált kategória, de nincs is, aki emiatt elítélhetne.
- A zongorához tényleg hosszú ujjak kellenek? - Érdeklődve pislogok, mert ez is valami olyan információ, aminek a létezéséről a fejemben nem is tudtam. Lehet, hogy több ragad rám tévé nézés közben, minden gondolnám. Aztán vannak ezek az alkalmak, amikor csak úgy pusztítom az agysejteket az itallal.
- Stevie... Ááá, Stevie! - Megvilágosodva bólogatok néhányat, a hirtelen mozdulat azonban szédülést von maga után és inkább hamar be is fejezem. Mégis sürgősen szükség lesz arra a kajára. Előrángatom a telefonomat a hátsózsebemből és Helára nézek, amíg feloldom. - Mit ennél, kedves boszorkányom? - Mosolyogva várom a válaszát. - Stevie-re visszatérve, azt tudod, hogy ha már egyszer nemet mondtál neki, a következő alkalomtól zaklatásnak minősül és fel is jelentheted?
- Nagyon egyszerű - vihogva egyensúlyozom a poharammal, amiből még véletlenül sem akarom kiborítani az italt, ezért inkább öngyilkos akciót hajtok végre és kiiszom a tartalmát. Sziszegve nyelem le, majd egy pillanatra a nyelvemet is kinyújtom. - Középsuliban... - Elnevetem magam, de az ajkamba harapok, hogy ne adjam át magam nagyon az érzésnek. - Szóval úgy volt, hogy senki nem lesz otthon, csak én meg a pasim. Az volt a.. második alkalmunk, tudod.. És nem vettük észre, hogy hazaért apám, csak amikor már bent volt a házban. - Szerintem egy tini lány nem is kerülhetne cikibb helyzetbe. - Mi szerettél volna lenni gyerekkorodban?

1224 | te csodanő!  | ruhácska | ⚶

Ha őszintének kellene lennem, - akár egy hazugság-vizsgáló, akár csak egy interjú kapcsán, melyre nem hinném, hogy valaha is sor kerülhet életem során, - biztosan elmondanám, hogy soha életem során egyetlen lány sem került annyira közel hozzám, mint Lanai. Hogy minek köszönhetően érzem azt minden porcikámmal, hogy tartani akarom a kapcsolatot vele azok után is, hogy esetleg már nem dolgozunk egy helyen, nem tudom. A maga bájával, egyszerűen klasszikus humorával és természetes kedvességével teljesen levett a lábamról! És az hagyján, hogy az élete megütközve egy ponton ketté hasad, s mint egy badass' (mert más jelző nem létezik rá!) királynő tartja egyben azt, eközben megmarad önmagának. Energiáját szétosztja a környezetében, és minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy elérje a maga elé kitűzött céljait, jelentsenek bármekkora nehézséget is, akár család, akár magánélet szintjén. És fogalmam sincs, hogyan képes rá! És amellett, hogy napról napra küzdelem az élete, megmaradt annak a vonzó, csupaszív nőnek, aki mindig is lehetett korábban. Én pedig azt hiszem, hogy egy igazán elrejtett részemmel, beleszerettem a jelenségébe. Egyetlen kolleganőmnek sem sikerült, de még csak közelébe sem kerülni soha, hogy azt akarjam, hogy barátság legyen közöttünk, vagy legalábbis olyasmi. Mindig úgy képzeltem, hogy a barátság gyerekeknek való. Aztán megismertem őt, és hinni kezdtem abban, hogy létezik. Legalábbis most először szeretném, hogy létezzen.
Elgondolkodva bámulok el magam elé, amikor közli velem, hogy mit hallott. Több kérdésem is lenne a kijelentése kapcsán. Például, hogy kitől hallotta? Vagy, hogy tényleg képes lenne értem ilyesmire? Végül csak széles mosollyal nézek rá. - Hogy lehet, hogy nem vívnak háborút érted a férfiak? - értetlenül ráncolom a szemöldökeim ívét, miközben fejem finoman oldalra döntöm. Egyszerűen fel nem foghatom, hogy egy olyan csodálatos lány, mint amilyen ő, hogyan lehet, hogy egyedül van. Nem tudom megérteni. A magam részével tisztában vagyok, hiszen olyan mocskos múltam van, hogy ember legyen a talpán, aki bevállalná értem, hogy velem éli le az életét. De hogy Lanai ajtaja előtt nem dübörögnek százak, ez egy olyan rejtély, ami számomra sokkal érthetetlenebb, és idegesítőbb kérdés, mint az, hogy vannak-e űrfickók, másnéven idegenek. - Ez különben oda-vissza él. Az én kezem már elég mocskos, egy kis gyilkosság még simán belefér. Érted meg aztán, pláne! - játékosan rákacsintok. Sosem öltem embert, és nem is hiszem, hogy kész lennék rá, noha sokszor kellett rágondolnom fiatal koromban, valószínűleg ha sor kerülne rá, nem tenném meg. Önvédelemből más kérdés.
- Mindenképpen! - helyeslően bólintok. Valamiért illene hozzá egy rendőr. Nem tudom, miért gondolok erre, vagy hogy milyen alapon látom magam előtt a képüket, de megtörténik a fejemben. És tetszik, amit látok! - Nekem mostanában az öltönyös faszik jönnek be. Fogalmam sincs miért, nem vagyunk egy réteg. -  vállat ejtek csalódottan, de azért somolygok a lányra előttem.
Nem hiszek benne, hogy ez a világ fel fogja időben azt, hogy mit művelnek a nőkkel. Nem vagyok a nemem szószólója, soha nem is leszek az. De értem, hogy Lanai miről beszél, és a múltamban rengeteg példát tudnék felhozni annak védelmében, amiről éppen szó van. Így csak szomorkás mosollyal bólogatok. - Cuki kislányos 'milf' lenne belőled. - nyelvet öltök rá pajkos grimasszal. Jól állna neki az anyuka szerep. Valószínűleg nagyon is értené a dolgát. Meg van a szíve, és az esze is ahhoz, hogy fantasztikus szülő legyen. A későbbiekben!
- Lehetséges. Lehet azzal van a baj, hogy ennyire akarjuk és, hogy a rossz ajtóra koncentrálunk és inkább az ablakon kéne kukucskálnunk... Olyan költői lettem a kanapédon! - elnevetem magam. Ez a fajta beszédstílus nem vall rám, mégis úgy érzem, hogy helytálló, amit mondok. Metaforikusan beszélek! Valószínűleg az alkohol művel belőlem ilyen ékesszóló asszonyt! A nevetésem csak lassan csillapszik, miközben figyelem őt.
- Nagyon helyes! Tetszik, amikor felragyog a szemedben az eltökéltséged lángja. Olyan szexi! - helyeslőn bólogatok, majd iszom vele én is. Nagyon is helyes, ha van/lesz önbizalma leszólítani a rejtélyes macskás srácot, mert ha valaki, akkor ő tényleg megérdemli a boldogságát. Főleg, ha egy hisztérika áll csak az útjában. Nem tudnám elképzelni különben, hogy ne vetné rá a hálóját a fickó, ha tudná, hogy érdeklődést mutat felé. Egyszerűen képtelenség!
- Hát más magyarázat nincsen rá. Vagy kiszabadult, és azóta is a szellőzőrendszerben éli remete életét... Ez jobban hangzik. - vallom be vállat rántva közben. Különösebb bűntudatot nem érzek már, feldolgoztam. Akkor nagyon rosszul esett! De feldolgoztam. Kíváncsian hallgatom, hogyan emészti magát a munkái miatt. Teljesen nem tudom megérteni, hiszen sosem volt egy szerető apám, akit érdekelt volna, mit csinálok. Így, amikor engem kérdez, lepillantok az italra a poharamba, mielőtt bármit felelnék. - Nem igazán vagyok a témában otthon, mert nem sok ilyen kapcsolatom van, mint neked apukáddal. Talán nincs is. De azt hiszem, hogyha szeret téged, akkor ennek ellenére is szeretni fog. Ha először mérges is lesz, később biztos megbocsájt. Furcsák az emberi kapcsolatok, nekem sokszor túl bonyolultak. - nézek rá őszintén. Az igazság az, hogy sosem állt mellettem/mögöttem egy szerető család. Az apám, vagy az, akinek annak kellett volna lennie, eladott egyszerűen. Így nem hiszem, hogy ebben a kérdésben én lennék a legmegfelelőbb tanácsadó.
- Alig várom, hogy szaftos sztorikat mesélj róla! - izgatottan 'cicc'entek a nyelvemmel. Tényleg izgatottá tesz, ha arra gondolok, hogy egy hónap múlva összegabalyodhatnak. - Mit gondolhatna? Szerintem nem gondolkodna, ha meglátna úgy... - felfelé tartom a kisujjamat, hogy jelezzem, mire gondolok. No, én láttam már Lanait sokféle göncben, ezért biztosra mondhatom, hogy a srác nem gondolkodna a fejével. Mással. Mással inkább.
Még fészkelődöm is, miközben várakozom, hogy bemutassa a különleges, ám nagyon is haszontalan képességét. Amikor megteszi az elnyílt ajkas vigyorgásomból nevetés lesz. És ez csak tovább tetőzik, amikor velem együtt nevet ő is. - Imádom! - mondom két hahotázás közben.
- Inkább csak nem ártanak! - mondom elgondolkodva. Ha rövid ujjaim lennének, akkor is megtanultam volna. Mert, ha nem is vagyok egy túl művelt, elegáns nő, a zenét szeretem. És a zongora mindig is egy olyan misztikumnak tűnt nekem, amihez valamilyen úton-módon kötődnöm kell.
- Karcsúak akarunk lenni, vagy boldogok? - kérdezek vissza, amikor rákérdez mit ennék. Vigyorgásomból lerí, hogy én inkább utóbbira szavazok. Eleget spórolok az étellel, ami azt illeti. Ez az este különleges, mert együtt töltjük, adhatnánk neki az ital mellett rendesen! - Túl nyápic ahhoz, hogy tettlegességig fajuljon. És van abban valami irtó cuki, hogy a rendőr a báros csaj után koslat. Nem? - nézek rá, ahogy felhúzom a lábaim. Így a térdeim a mellkasomhoz érnek, átölelem a lábaim közben.
- Uggghhh, kellemetlen! - vigyorogva nézek rá. Nagyon is az lehetett, de azért cuki is. Arcomra ráül a letagadhatatlan elérzékenyülésemnek a jele is. Biztos édik lehettek! Bár apuka szemével nem biztos. - Él még a srác? - kérdezem kuncogva.
A következő kérdést meghallva nosztalgikus ábrándozással emlékszem vissza. A csóró negyedben laktunk, és mi mást is kívánhattam volna, mint hogy gazdag leszek és szabad? Alsó ajkamba harapok, mielőtt felelnék rá. - Ne röhögj ki! Először balerina szerettem volna lenni. Aztán pedig ügyvéd. Nem éppen leányálom, de elég szar környéken nőttem fel, emiatt sok igazságtalanságot láttam. - és szenvedtem el - de ezt már nem teszem hozzá. - Mi a legkedvesebb emléked? - előre dőlök, állam a térdemre teszem, miközben őt fürkészem.

- Szerintem túlságosan sötét az aurám. - Úgy kezdek bele a magyarázatba, mintha teljes mértékben a híve lennék ennek a felfogásnak az újjászületéssel, meg azzal együtt, hogy az ásványoknak ereje van. Ha őszinte akarok lenni, több értelmét látom ezekbe hinni, mintsem hogy a lapos Föld hívők közé tartozzam, vagy úgy gondoljam, hogy a világunkat kicsi zöld emberek irányítják. Nekem is sok időm van hülyeségeken gondolkodni, de ennyire azért mégsem. - Mondanám, hogy azért van, mert valójában a környékbeli jó pasik vérében fürdök és azért vagyok ilyen bomba nő. De ha elmondom, hogy a középiskolás pasim tényleg eltűnt, még a végén elhiszed - nevetgélve magyarázok, még annak ellenére is, hogy amikor elveszítettem Zade-et, nem nevettem ennyire. Azokkal az emberekkel ellentétben pedig, akiknek valamilyen oknál fogva tényleg késztésük van arra, hogy másokban kárt tegyenek, nekem nincsenek hasonló ambícióim.
Néha még azokat a terveimet sem vagyok képes megvalósítani, amelyekre ténylegesen vágyom. Azért tanultam például sminktanfolyamon, hogy később el is helyezkedjek benne, viszont túlságosan vonzott az, hogy huszonévesen már ne apámmal lakjam. A függetlenedéshez viszont pénzre van szükség, mert mosollyal nem lehet a számlákat fizetni - erre egyébként szemét módon senki nem figyelmeztet. Pénzt pedig könnyebb a bárban keresni, mint feltörekvő sminkesként. De most, hogy ez így feljött, bevallom nem is olyan rossz ötlet összeszedni valami pasit, aki ért a videószerkesztéshez, aztán szimplán youtubernek állni. Minden tinilány életcélja, akkor nekem miért ne menne?
- Hmm, mondd csak, akarom tudni, hogy mitől mocskos a te szép kezed? - Mosolyogva emelgetem a szemöldökeimet, ahogyan Helára tekintek. - Ha egy olyan világban élnénk, azt hiszem mi tökéletes, képregénybe illő villain páros lennénk. A lábaink előtt heverne a város. - Az óvodás időkkel ellentétben felnőtt koromra sokkal inkább felértékelődtek azok a tulajdonságok, amelyekkel a gonosz karakterek rendelkeztek. Nekik egyébként is mindig menőbb ruha jutott. - Régebben mindig úgy gondoltam, hogy egy pink Power Ranger latex cucc állna a legjobban, de már meggondoltam magam. Szerinted melyik állna jobban, egy piros, vagy egy fekete? - Klasszikus, de nagyszerű színek.
- Mm, megértelek. Abban valahogy olyan... - A kezeimmel próbálom utánozni egy öltönyös fickó körvonalait, a hátsójánál megállva és markoló mozdulatot téve. Végül nem bírom tovább, nevetés tör ki belőlem. Ez a mozdulatsor ezerszer kevésbé lehetett vonzó, mint amikor egy férfi formál homokóra alakot a kezeivel, de arról nem tehetek, hogy az erősebb nemet a Bermuda-háromszöghöz szokás hasonlítani.
- Ha könyvet adsz ki, ne felejts el engem írni az elejére. - Vigyorogva pillantok felé. Merem feltételezni, hogy ha az együtt iszogatás szintjén tartunk, akkor bizony lenne helyem a különlegesek körében, akik kapnának tőle könyvet. - Viszont ha meglátok valakit a negyediken az ablakból velem szemben, szerintem rögtön hozzámegyek. Csak Pókember lehetne az... - Elgondolkodva magyarázok, miközben a pillantásom ténylegesen is ablak felé suhan. Ha egy gazdag környéken laknék, egy sokkal menőbb lakásban, valószínűleg az ablakmosókat is rendszeresen látnám odakintről, de addig is kénytelen vagyok beérni egy jövendőbeli Pókember reményével.
- Ettől csak még több önbizalmam lesz, vigyázz! - Nevetgélve billentem előre előbb az egyik, majd a másik vállamat. Mindenképpen ebbe a beszélgetésbe fogok kapaszkodni, amikor ténylegesen is elszánom magamat arra, hogy elbeszélgessek a szomszéd pasival. - Mennyivel egyszerűbb dolgom lenne, ha ő lenne a főzős típus és épp elfogyna valamelyik alapanyaga. Túl közel lakom hozzájuk, hogy ne ide jöjjön kuncsorogni. - Én pedig adnék neki bármit, nagyon szívesen. Legfőképpen magamat.
- Egyetértek. Ez nekem is sokkal jobban tetszik. - Elfogadni, hogy a háziállatok elpusztulhatnak? Még mit nem! Mondom ezt én, aki egy állatorvosi rendelőben dolgozik részmunkaidőben és heti rendszerességgel hallom, ahogyan a gazdik megtudják, hogy nincs remény a kedvencük számára. Rosszabb esetben még a rossz hír hozójának is nekem magamnak kell lennem. Komolyan, Tedet le fogom cseszni, amiért nem kapok még lelkisegély pótlékot emiatt a feladat miatt!
Néhány másodpercig elgondolva figyelem a nőt, akivel közösen mi lennénk a város legszexibb főgonosz párosa, csak a kis szünetet követően szólalok meg újra. - Lehet, hogy le kellene mondanunk arról, hogy megértsük az embereket. Szerintem a használati utasításunk zulu nyelven van, ezerkétszáz oldalas és a fele elveszett. - Talán csak azért ilyen határozott a meggyőződésem, mert épp eleget ittam hozzá, hogy átlássam a világ nagy titkait, talán csak olyan téma ez, ami teljesen másik alkalmat, teljesen új üveg italt érdemel.
- Te leszel az első, akinek mesélek. Úgy legyen, ámen, vagy halleluja! - Nevetve helyeslek. Úgyis nemrég lepleztem le, hogy az én legkedvesebb munkatársam egy boszorkány, nem most fogok kételkedni a képességeiben és abban, hogy akár igaza is lehet. Egy férfi mindig férfi marad, ha az eszével nem is szeret meg, de a másik gondolkodójával még megteheti. Nem ellenkeznék, esküszöm. - Ezzel leszek a nemzet büszkesége - jelentem ki vigyorogva, visszautalva a kis produkcióm, amelyet követően művészi nemességgel hátra dőlök a kanapén.
- Is-is, de én olyan sporttal akarom elérni, amihez ágyban lehet maradni. - Olyan könnyedén mondom ezt ki, mintha nem lenne mellette egyetlen mocskos gondolatom sem. De mit is vártam az alkoholmámoros agyamtól, amikor az előbb még a kedvenc macskás emberemről volt szó? Kifejezetten szexi jelenség, hogy nem az én jövőképemben rémlik fel egy macska, akivel majd együtt élhetünk, hanem jár mellé a gazdája is. Legalábbis járhatna, mert én is járnék vele, és nem csak egy lépcsőházban! - Kínai, olasz, indiai vagy arab? - Személy szerint ahogy sorolni kezdem, úgy tűnik mindegyik szimpatikusnak, sorban egymás után. Ezért is bízom benne, hogy Hela választása magabiztosabb lesz az enyémnél. Ha pedig bebizonyítja, hogy ahogyan korábban is mondtam, alkalmas lenne akár a világ vezetésére is, sorolni kezem neki az opciókat az étlapról.
- De, ebben igazad van. Valld be, hogy az is érdekel, mit tud a bilincsével. - Pimaszkodó pillantást vetek rá, de azután, hogy bevallottam, hogy legszívesebben a liftben ragadnék a szomszéddal, talán megbocsátható bűnt követek el. - Nos... - Mély levegőt veszek, mielőtt ténylegesen válaszolnék a kérdésére. - Amit korábban mondtam... Ő volt az, aki eltűnt. Nem tudom mi van vele. - Megrántom a vállaimat, de hagyom is őket visszaesni. - Lehet, hogy annyira elege volt belőlem, hogy így ghostingol. - Ha újra tizenéves lennék és újra szerelmes, talán tényleg rosszulesne a dolog. Viszont volt időm elfogadni a történteket, Zade-nek pedig a legjobbakat kívánom, ha már nem az apám nyírta ki.
- Sosem tenném! Képzeld, én is az akartam lenni egy ideig. Aztán egyszer láttam egy balerina lábát a tévében és meggondoltam magam. - Szerintem azok, akik mégis balerinának állnak, csak azért maradtak ott, mert valószínűleg nem látták előre, hogy mi lesz a lábukkal. Komolyan! - Tuti zseniális ügyvéd lettél volna. De rengeteget kellett volna seggelned, nem lett volna uncsi? - Én legalábbis nem lettem volna képes megcsinálni. Nem véletlenül nem is akartam soha ügyvéd lenni. Tuti nem állnának jól a kosztümök.
- Amikor megérkezett hozzánk a húgom - jelentem ki szinte rögtön, mosollyal az arcomon. - Nem vagyunk vérszerinti testvérek, de én úgy szeretem, mintha azok lennénk. - Az, ami a családjával történt olyasmi, ami túl szomorú ahhoz, hogy csak úgy fel lehessen hozni. Ezért nem is teszem. - Na és neked? - Úgy illik, ha én is megtudom neki mi a legkedvesebbje, ha már olyan aranyosan néz ki, felhúzott térdekkel.
- Mi az a dolog, amit te szeretsz, de senki más a környezetedből nem? - Úgy érzem, hogy én magam is belezavarodom a kérdésbe, de csak remélni merem, hogy Hela értette. Ha mégsem, akkor remélem, hogy képes a gondolataimban olvasni és onnan érteni fogja. De lehet, hogy a gondolataim is túl zavarosak, amit csak egy újabb ital segíthet ki.

1215 | imádlak nagyon   | ruhácska | ⚶