Az utóbbi két napban természetesen állandóan eszembe jutottak Milo szavai. Nem a drámai értelemben, mindenféle mellé képzelt jelenetsorral, vagy ilyesmi. Egyszerűen csak a felfogása, a stílusa, a hozzáállása a dolgokhoz. Nem bántam meg, hogy az öltözőben végül nem lett semmi komolyabb közöttünk, mert talán akkor ennyivel le is tudtuk volna egymást, és esélyt sem adtunk volna egy kötetlenebb találkozásnak. Itt, a parkban. Ahol nincs munka, nem a beosztottja vagyok, hanem egy nő, akivel találkozik, mert szimpatikus neki. Röviden és tömören. S hacsak egy hosszantartó barátságról is lesz szó a közel jövőben, nekem meg kell ragadnom ezt a lehetőséget. Ha pedig extra is jár hozzá, hát ezúttal elfogadom. Talán azért is tetszik nekem, mert emlékeztet magamra. A régi, független oldalamra, amitől megfosztott a szívem.
Én már a parkban várakozom. Hoztam magammal Rocconak ajándékot (Pedigree Schmackos-t). Nem szeretném lekenyerezni, szó sincs róla. A gazdája elmondása alapján nem is szükséges. Ettől függetlenül úgy gondoltam, hogy ha már Milonak is hozok valamit, ő se maradjon ki. A férfi ugyan nem árulta el a konkrét kedvencét, arra gondoltam, hogy meglepem őket. És nem csak magamat hozom. Egy kisebb pléd, és pár falat nasi is van nálam, hogy le tudjunk ülni, piknikezni, ha lesz kedve, kedvük. Lehet ostoba ötlet volt, és kinevet majd érte, vagy legyint, de akkor legfeljebb elfogyasztom, ha elváltunk. Gondoltam, ez a legrosszabb lehetőség. Nem szokásom készülgetni senkinek sem ilyesmivel, most sem azért tettem, mert ennyire előzékeny lennék - inkább csak meg akartam hálálni a fuvart!?
A kosárban, amit magammal cipeltem van két üveg alkoholmentes sör, gyümölcsös. És hoztam sajtos nasit, meg egy fürt szőlőt is. Nem vertem magam túl nagy költségekbe, de bíztam benne, hogy értékelni fogja az igyekezetemet. És élvezni is. Így ácsorgok a fa alatt, ahová le sms-eztük a találkánkat. Két kézzel fogom magam előtt a kosarat, még egészen csinos-szabadidő ruhába is bújtam a találkozásunk kedvéért.
Ha felbukkannak, kiszélesedő mosollyal nézem végig, hogyan közelítenek hozzám, de el nem mozdulok. Megvárom, hogy odaérjenek hozzám. - Sziasztok! De jól nézel ki. - vigyorogva nézek Milora, majd Roccot fürkészem kíváncsian. Csak, hogy megismerkedhessünk leteszem a kosaramat. Ha attól már megváltam, a kutyussal foglalkozom. Persze, csak ha engedi. - Mármint Te is! - pillantok fel a férfira, gunyoros grimasszal a képemen. - Ahw, milyen szép vagy! - ha szabad, még egy-két percig biztos a pajtival foglalkozom, csak utána, ha már neki is elege lett belőlem, akkor egyenesedek fel, felkapva a kosarat, nehogy elfogyjon, mielőtt közölhetném Miloval, mi van nálam.
- Hoztam nasit! Meg egy plédet is, ha szeretnél egy kicsit összefeküdni. - vigyorgok rá. Biztosan tudja, hogy csak viccelek, de azért kettőnk közé emelem a magammal hozott ajándékot, hogy bele leshessen, miket tartalmaz. - Hogy vagy? Minden rendben? - kíváncsiskodom, miközben átnyújtom Milonak Rocco nasiját, hogy ő döntse el, mikor adja oda neki.
- Remélem marad ilyen az idő, esőt mondtak. - jelzem, mielőtt még meglepetés érne bennünket, s hogy ennek tudatával tartson velem arra a bizonyos piknikre. - Tessék. - kiveszem az egyik sört, közben felakasztva alkaromra a kosarat, hogy kibontva adhassam át. Ha nem is kedveli, legalább szomjoltónak jó lehet.

Az elmult napokban nehanyszor beugrott a Helaval toltott estem, de mivel eleg sok munkam akadt, igy nem igazan volt idom elkalandozni. A "nagy nap" elotti este apam hivott a barba, a hangja komoly volt, mint mindig. Sajnos nem volt mas valasztasom, oda kellett mennem, ugyhogy felkaptam magamra valamit es autoba pattantam.
A barba erve leultem a vele szemben hevero szekre, miutan pedig megkaptuk az italokat, belekezdett.
-Akadt egy kis problema a cegnel - ter a lenyegre, ami egyaltalan nem lep meg.
-Megis milyen problema? - kerdezek vissza, kenyelmesen hatradolve.
-Azzal ne foglalkozz. A lenyeg, hogy szukseg lenne rad.. es a fegyveredre. - ekkor mar a homlokom rancolom, nem igazan ertem mit szeretne tolem.
-Mit kene tennem? - igazabol legbelul sejtem a valaszt, de megsem akarom elhinni, hogy apam ilyesmit kerne tolem.
-Szep csendben vegezned kene nehany emberrel, csupan ennyi. Eddig is ezt csinaltad, nem? Hol a gond? - az az apro mosoly itt fagyott le teljesen az arcomrol.
-Normalis vagy? En a rendorsegnek dolgoztam, nem egy kibaszott bunozo voltam- ez az a pillanat, amikor azonnal ragyujtok egy spanglira.
-Ott is szar embereket oltel, ezek is azok. Nem tudom miert akadsz fenn minden aprosagon.. - mely slukkot szivok a cigarettabol. Sosem gondoltam normalisnak az apamat, de ezt azert nem neztem volna ki belole.
-Aprosag? Ez neked aprosag lenne?
-Konyorgom fiam, ne dramazz. Inkabb orulj annak, hogy elismerem, jo vagy abban, amit egykor csinaltal. Ha nem igy lenne, nem kernelek ilyesmire, mert en csak profikkal dolgozom.
-Ez aztan a megtiszteltetes..
-Szoval? Megfizetem.. - sziv egy slukkot a szivarjabol.
-Itt nem a penzrol van szo. Olyasmit kersz, ami utkozik az elveimmel. En nem ilyen ember vagyok.
-Milyen? Gyilkos? El kell, hogy keseritselek, mar nem egy emberrel vegeztel. Vagy mar el is felejtetted mirol szolt a munkad?
-Te tenyleg nem latod a ketto kozti kulonbseget??
-Nem, mert nincs is kulonbseg. Es ha en neveltelek volna fel, nem lennel ilyen toketlen.
-Mit szallitasz? - kerdezem, meg sem hallva a sertegetest.
-Olyasmit, amit a nagyra becsult rendorseged nem dijazna - mondja egy vigyorral a kepen.
-Nem kell tudnod, amig be nem szallsz vegre a csaladi cegbe. Megteszed amit kertem vagy sem? Ne huzd az idom feleslegesen.
-Ha elarulod kikrol van szo, talan inkabb megjutalmazom oket azert, mert az utadba alltak. - csalodottsag ul ki az arcara, majd felall es szo nelkul tavozik. Ekkor az en arcom is elkomolyodik, lehuzom a poharam teljes tartalmat, elnyomom a csikket, majd kisetalok az epuletbol es egyenesen haza vezetek.
Hiaba mentem el futni Roccoval vagy csinaltam barmit, egesz este azon a beszelgetesen jart az agyam.
Reggel kissebb migrennel ebredek, ami a Roccoval valo futas utan meglepo modon meg is szunik. Delutan egy gyors zuhany utan magamra kapok valami laza szettet, majd idoben elindulunk a parkba. Meg veletlenul sem szeretnem megvarakoztatni Helat. Azt hittem mi erunk oda elobb, de lathatoan tevedtem. Elmosolyodom a no lattan, tekintetem pedig levandorol a kezeben levo kosarra. Az en kezemben csak egy teniszlabda van, hogy majd alaposan megfuttathassuk a nagyfiut.
-Szia - pillantok vegig Helan, vegul a tekintetem megallapodik a szemein. Ha Rocco nem allna kozenk, hogy a not, illetve a kosarat szaglassza, akkor valoszinuleg ket puszival udvozolnem, igy azonban ki kell varni, mig lenyugszik. Mar epp viszonoznam a bokot, amikor azzal a gunyos grimasszal pillant fel ram. -Te sem vagy olyan rossz - mondom egy vigyor kisereteben.
-Hamarabb erkeztel - pillantok a Rolexemre, majd ismet rajuk. Rocco most is olyan izgalomban van, mintha meg eleteben nem simogattak volna meg. Az ember meg azt hinne, hogy egyaltalan nem foglalkozom vele es szegeny szeretethianyos, pedig ez nem is allhatna tavolabb az igazsagtol.
-Azt add csak ide, tied lehet a poraz - ajanlok fel egy cseret, a kosarra biccentve.
-Te aztan mindenre gondoltal - vigyorodom el. -En csak egy lasztit hoztam - vonom meg az egyik vallam, felmutatva a teniszlabdat.
-O, raadasul nem csak a nagyfiunak jut majd nasi - allapitom meg, miutan beleneztem a kosarba. Az osszefekves hallatan kiszelesedik a vigyorom, de most nem dobom vissza a labdat. Egyelore.
-Igen, mondhatni.. - fullentek, mert hat eleg furcsa lenne elmeselni neki a tegnap tortenteket, amiket meg en sem dolgoztam fel. -Na es te hogy vagy? Konnyen ide talaltal, ugye? - Rocco ugy figyeli a nasijat, mintha eleteben nem kapott volna ilyen, es ehhez hasonlo finomsagokat.
-Mivel ez a te ajandekod, neked kell majd oda adnod neki. Barmikor - veszem azert at a nasit, ha meg mindig lepasszolna.
-Nincs messze a lakasom, kb negyed ora - mindezt persze csak az eso miatt kozlom, hogy tudja, nem kell itt elaznunk, ha zuhogni kezdene. -De amugy nem felek az esotol - teszem hozza mosolyogva, ha esetleg ugy dontene, inkabb megazna a parkban.
-Koszonom - veszem at az italt, majd kibontom es egybol bele is kortyolok. -Az ott egesz jo helynek tunik - mutatok az egyik fa ala, ha pedig neki is megfelel, ott helyet foglalhatunk a pleden.

~ ★ ~

Jól esett készülődni, egy kicsit össze szedni a lehetőségeinket. Hiába mondtak esős időt, arra készültem, hogy a szabadba leszünk, és kiélvezzük a jó időt, amíg csak lehet. Szükségem volt rá, hogy lekössem magam, miután Thomas - a legjobb barátom - úgy döntött, hogy elmegy. Kicsit olyan érzésem támadt, mintha ismét árva lettem volna. Talán így is volt, hiszen a testvéremként szerettem őt. És mindenféle pótcselekvés jól esett, hogy ne rá gondoljak. Félre értés ne essék, Milot nem használtam ki! Nagyon is vártam, hogy ismét kettesben legyünk és beszélgethessünk, hogy megismerhessem jobban, maga a készülődés része volt inkább az, ami feltöltötte az üres járatokat. Jól tudtam, hogyha már együtt leszünk, nem fogok másra gondolni, csak rá. Az első benyomás róla nagyon is pozitívan hatott rám, annak ellenére, hogy talán a látszat nem ezt mutatta - amikor nem léptem át azt a bizonyos határt közöttünk.
- Köszi! - nevetek rá szelíden, ahogy felnézek rá Rocco mellől. Igazság szerint nem szokásom ennyire koncentrálni a szettemre, hogy milyen göncbe is bújok, de ma úgy éreztem, hogy jól fog esni, ha egy kicsit csinosabbra veszem a küllemem. Hiába, nem lehetek mindig olyan, mint aki egy rock koncertre készül!
- Én mondtam, hogy rám nem kell várni... - habár a gazdinak címzem a válaszom, éppen Rocco pofiját dögönyözik kezeim két oldalról, így az ő szemeibe felelek. Nagyon elvarázsol, de ez nem csoda. Szeretem az állatokat, valamiért velük jobban meg tudom érteni magamat, mint az emberekkel. És többre is tartom őket!
- Oké Főnök! - mondom, ahogy felegyenesedve megejtünk egy cserét. Ám amint kimondom, bocsánatkérővé válik arcom. - Kivételesen nem úgy értettem... - somolygok rá, őzeket megszégyenítően ártatlan ábrázattal. Most tényleg csak arra utaltam, hogy a kosár-cserét milyen határozottan parancsba adta, és nem arra, hogy tényleg a főnököm.
- Szerettem volna megköszönni, hogy hazavittél, meg a melót is. Mindent... - vállat ejtek, enyhén pipiskedve izgatottságomban. Lefojtok egy nevetést, ami leginkább saját viselkedésemnek szól. Nem szokásom elhalmozni senkit, vagy bármi ilyesmivel készülni, ezért is érdekelt annyira, hogyan reagál majd. Örömmel tölt el, hogy ha egy kicsit is meglephettem.
- Hát azért ne szokj hozzá! Nem mindig vagyok ennyire felkészülve. - nevetem el magam. Igazság szerint elég hebrencs vagyok, ha arról van szó. Ráadásul nálam az, hogy valakivel programom van, kimerül abban, hogy iszunk, és rendelünk valamit mellé. De ennek ellenére - sőt, meglepően - jól esik, hogy ma máshogy telt a napom. És hogy készülhettem valamire. Kilöktem magam a komfort zónámból. Nem tudom, hogy mi vett rá erre. Talán éppen Milo...
Nem győz meg a válaszával, szívesen rákérdeznék, hogy miért mondja, hogy csupán csak mondhatni van minden rendben, de valamiért úgy gondolom, az az érzésem támad mellette, hogy nem kell faggatnom. Ha valamit el akar mondani, azt elmeséli magától is. Lehet azért, mert én is ilyen vagyok, nem tudom. - Persze, könnyen. A betondzsungel közepén követtem a madarakat, eldalolták az utat nekem. És jól vagyok. Örülök, hogy egy kicsit kimozdultunk. - mosolygok rá elégedetten.
- Jól van! - újra Roccora terelődik a figyelem, szeretgetem séta közben, miután átadtam Milonak az italát. - Akkor ha valahová sikerül letelepednünk, te is megkapod a jussod. - kuncogok rá, annyira tetszik, hogy ilyen nagy. Hiába, az én cicám aprócska még. Megmosolyogtat a gondolat, hogy Rocco mennyivel erősebb és nagyobb tőle.
- Én sem félek! - nézek rá az oldalamon teljes magabiztosággal. Persze, ha esetleg megfázok a rövid szoknya és a vékony réteg miatt, lehet meggondolom majd ezt a kijelentésem, de ezt a problémát a jövőre bízom. A lakásra szándékosan nem reagálok, nem akarom meghívatni magam és egyébként sem akarom én feltartani egész nap.
- Tökéletes! - vigyorgok rá, aztán felveszem az irányt.
Fél percnyi séta sincs, és már oda is érünk. - Pillanat... - kiügyeskedem a Milo kezében lévő kosárból a plédet (közben nem engedve le a pórázt sem), hogy aztán letelepedhessünk. - Így ni. - eltart egy fél másodpercig mire teljesen megigazgatom, de amint elkészültem ráhuppanok és megpaskolom azt magam mellett. Ha Rocco körénk gyűlik, én rögtön ismét neki adom mindkét kezem és simogatásba kezdek. Babusgatom kicsit, majd oda adom neki a nasiját, ha Milo nem gondolta meg magát.
- Sűrűn szoktatok eljárni ide? - kérdezem. Mivel én brooklyni vagyok, nem tudhatom, hogy Manhattanbe melyik környék az, ami annyira kutyabarát lehetne. De a park annak tűnik.
Ha pedig már elhelyezkedett mellettem és a pajtija sem akar felenni mindent, akkor kipakolászom, amit hoztam nekünk. - Arra, hogy csatlakozhattam hozzátok! - mosolyom kiszélesedik, elégedetten ücsörgök mellette. Egy pillanatra rajta felejtem a tekintetem, mielőtt belekortyolnék végül az italomba.