Hajnali három van és én még mindig Luciannal vagyok. Pedig őszintén szólva, nem tudom, hogy mit keresek még itt. Ez idáig egy játszma volt, mert szerettem volna vége felszabadultan megtenni azt, amire vágyom. Hosszú idők óta. De most már eljött az a perc, amikor azt veszem észre, itt sem kellek. Valójában, nehéz olyan helyet találnom, ahol azt érezném, hogy igazán szükség van rám. Leszámítva a jegybenjárásomat egy olyan férfival, akivel soha nem lesz közöttünk szerelem.
A levegő iszonyatosan felfrissít az erkélyen. Még akkor is, ha Lucian az ölelésébe zár, ezzel megnehezítve a dolgom.
- Tudom, hogy nem érted és nem is akarod. De nem keres engem senki. – nevetek fel gyengén, elnézve a távolba, majd ez egy apró könnycseppet hoz magával. – Bárhogy is magyaráznám neked az eljegyzésem, úgy sem értenéd, hiszen te más elvek szerint éled az életed, amivel nincs is semmi baj. Sőt, talán te csinálod jól. Én viszont ebben vagyok és már nem számít, hogy miért vagy hogyan. Minden nap azzal vígasztalom magam, hogy úgysem tart örökké. – letörlöm a könnycsepp hagyta nedves nyomot az arcomról és Lucian felé fordulok. – Ezekután biztosan felhívod az egyik kedves női ismerősöd, hogy látni szeretnéd. – nevetek fel, utalva arra, amire és ő ezt biztosan érti is. A szél egyre erősebben fúj és a vizes hajtincseim szinte szárítják.
- Én nem arra vágytam, hogy egy dögös pasi megfektessen. Persze, ennek ellenére, ha nem ebben a helyzetben lennék és nem ilyen állapotban, biztosan megtenném. Nem vagyok apáca, de ez biztosan lejött már neked is. Valami olyasmit kerestem benned, amitől… - csuklik el a hangom. – Amitől fontosnak és értékesnek éreztem volna magam. Ne vedd rossz néven, de erre nem a legjobb embert találtam meg, hiszen te teljesen mást vártál ettől az estétől. Mégis, amiket mondtál, jól esett. – bólogatok sebesen. Nem akarom érzelmesre venni a figurát sem drámaira, azt meghagyom a szobám falainak. Szimplán csak utálom, ha valaki olyas valamit gondol vagy társít hozzám, ami nem rendelkezik a megfelelő igazság szintjével. Jobb szeretek tiszta vizet önteni a pohárba.
- Nem akarom tovább rabolni az idődet. Igazad van, jobb, ha megyek. – nézek körbe a lakáson. – ezzel kikerülöm és összeszedem a kanapéról a cuccaim. Beletúrok a hajamba és visszafordulva hozzá, pár lépést teszek. – Azért, jó móka volt, nem? -kacsintok rá. Közel lépek és a tarkóját magamhoz húzva megcsókolom, valahogy úgy, hogy ne felejtse el egyhamar.
– Vigyázz magadra! És kösz mindent! – mosolygok. Ezzel megfordulok és a lift felé veszem az irányt.