Hiszel a szellemekben? - Igen-Nem
Tudsz úszni? - Igen-Nem
Gyűjtöttél gyerekkorodban sportkártyákat? - Igen-Nem
Mutatkoztál már be valaha hamis névvel valakinek? - Igen-Nem
Ettél már valaha gabonapelyhet kézzel? - Igen-Nem

► Úgy gondolja, hogy az életet élni kell és ezt nem a négy fal között fogja tudni megtenni. Rendszeresen jár el társasággal szórakozni, habár nem az a tipikus klubozós fajta. Sokkal jobban szeret beülni valahová a barátaival, amikor épp nem a színpadon van.
► Kritikus magával szemben és mások véleményére is kifejezetten odafigyel, habár ezt sosem vallaná be, vagy adna erre utaló jelet. Amikor valaki kritizálja, rögtön a fejébe veszi, hogy korrigálja a hibáit.
► Ha baja van, nem osztja meg másokkal. Nem a kifejezőkészségével van probléma, hanem azzal, hogy nem szeret gyengének tűnni mások előtt. Évek óta nem sírt már, kivéve a szülei halálakor.
► Minden helyzetet képes rettentő kreatívan megközelíteni, legyen szó tényleges alkotói tevékenységről, vagy bármilyen hétköznapi szituációról, amelyből esetlegesen ki kell vágnia magát. Nem jelenti ez azonban azt, hogy jól hazudna, sokkal inkább lehetne a szavak emberének nevezni.
► Szeret nevetni és megnevettetni másokat, jellemzően a társaság lelke és nehezen fogy el az energiája. A másokkal való találkozás feltölti őt.

Aludtál már valaha az ágyad alatt? - Igen-Nem
Volt már olyan, hogy nem zuhanyoztál egy hétig? - Igen-Nem
Csaltál már valaha valamilyen játékban? - Igen-Nem
Ha adódna lehetőséged, laknál a dzsungelben egy faházban? - Igen-Nem
Leborotválnád valaha a hajad? - Igen-Nem

► Hajlamos félreérteni dolgokat, maga sem tudja pontosan miért. Utólag, amikor magyarázatot kap ezekre a szituációkra jellemzően kék halált kap az agya, míg próbál rájönni min csúszhatott félre a dolog.
► Remekül kijön a gyerekekkel, ami már megmutatkozott abban is, ahogyan az öccsével együtt felnőttek. A jellemük több ponton is különbözik, de mindig azt vallotta magáról, hogy jól megérti Blayze-t.
► Szereti a pörgést és azt, ha van mit csinálnia, ugyanakkor nagyon jó alvó is. A rekordja tizenhét óra.
► Kifejezetten romantikus típus, amikor tetszik neki valaki - habár tény, hogy az utóbbi időben jóformán arra hagyatkozik, hogy minden helyzetbe képes előbb bedumálni magát, utána pedig ki.
► Nem tekinthető haragtartó típusnak, viszont nagyon nehezen dolgozza fel az érzelmeit, mivel a fiatal kora miatt sosem élte meg őket eddig túl mélyen. Az érzéseit jellemzően a zenén keresztül dolgozza fel és értelmezi igazán.

Tetováltatnál valaha az arcodra? - Igen-Nem
Ki tudod mondani a teljes neved visszafelé? - Igen-Nem
Emlékszel a napra, amikor születtél? - Igen-Nem
El tudod énekelni a kedvenc dalod, zene nélkül? - Igen-Nem
Van különleges képességed? - Igen-Nem

► Nem tartja túl nagy erénynek, de sokszor képes nőket megszégyenítő ideig készülődni. Öltözködését tekintve igényes és nagy kedvelője a kiegészítőknek is. Tőle legalább sosem hallani, hogy nincs mit felvennie.
► Vezető személyiség, nem csak a véleményével a barátikörén belül, hanem összességében is, kiállásában. Ha vannak is gyengeségei, vagy olyan tulajdonságai, amelyek miatt bizonytalan, ezeket igyekszik megtartani magának.
► Kedveli az állatokat, de sosem érezte magát késznek egy sajátra.
► Viszonylag szervezetlen, főleg ami a testmozgást illeti. Néha épp elég neki az, hogy kimozogja magát a színpadon egy-egy koncert alatt, de olyan is előfordul, hogy többre vágyik. A konditermet túl monotonnak tartja, úszni viszont imád.
► Tipikus igen-ember. A baráti társaság azon tagja, aki előbb elmondja mekkora hülyeségnek tart egy ötletet, aztán hozzáteszi, hogy "csináljuk".

Szoktál beszélni álmodban? - Igen-Nem
Mondtad valaha egy tanárodnak, hogy szereted? - Igen-Nem
Van olyan beceneved, amit utálsz? - Igen-Nem
Ha lenne lehetőséged, utaznál tengeralattjáróban? - Igen-Nem
Kóstoltál meg zsírkrétát gyerekkorodban? - Igen-Nem
- Muszáj ezt hallgatni? - Talán ezredszerre hagyhatja el a száját a kérdés. Fel sem pillant a telefonjából, csak amikor az anyja hangját hallja, az anyósülésről, ahogyan kedvesen megdorgálja őt.
- Hazafelé lehetsz te a zenéért felelős, jó? Nekem tetszik ez a szám. Lay? - A nő előre nyomja a biztonsági övet, hogy kényelmesen hátra tudjon fordulni a fiaihoz. Előbb a nagyobbra mosolyog, aztán a kisebbre néz, akinek feltette a kérdést. - Neked jó, ha ezt hallgatjuk?
- Nekem jó ez. - A hangja bizonytalan ugyan, de halvány mosolyt látni a szája sarkában, amit a bátyja is észrevesz. Ha bosszús is a választás miatt az idősebb fiú, nem ad hangot a véleményének. Neki elég az ígéret, hogy néhány nap múlva ő ül majd az anyósülésen és kezeli a rádiót. Ha tehetné inkább a saját kedvenceit hallgattatná az egész családdal végig, az egész utazás alatt, ha már nem illik kihúznia magát a társalgásból azzal, hogy egyszerűen a fejére biggyeszti a fejhallgatóját és elmerül a kedvenc számainak válogatásában, vagy épp a saját maga által felvett dalokban, amikből nem egyet találni a telefonján.
Az egész helyzet talán attól tűnik túlságosan is kedves családi idillnek, mert a kormány mögött ülő férfi a visszapillantóba pislogva követi végig az eseményeket és a két fiát, ahogyan csendben, de kinyilvánítják a véleményüket az utazással kapcsolatban. Évek óta az egyik nagy félelme már, hogy Archie egyszer úgy dönt: kihagyja a közös családi kirándulást, mert túl önállónak érzi magát ahhoz, hogy a szüleivel és az öccsével töltse az idejét. Így minden alkalommal, amikor a fiú igent mond a kirándulásra, boldoggá teszi a férfit.
Túlságosan is idilli a kép, Archie pedig pontosan tudja miért. Álmodik. Előre tudja mit fog mondani a rádióban a bemondó, hány fa suhan el mellettük és hogy az utolsó pillanatban néz csak fel a telefonjából, meg sem jegyzi igazán a szülei arcát. Nem vési az emlékeibe az édesanyja hajának a színét, az apja homlokát barázdáló ráncokat. Nem köszön el tőlük, még csak azt sem mondja nekik, hogy szereti őket.
- Néhány perc múlva három óra, híreink következnek.
Legszívesebben ordítva kérné az első üléseke ülő szüleit, hogy kapcsolják ki, vigyék másik adóra, vagy egyszerűen húzódjanak le. Hatalmába keríti őt az a szokásos érzés, amikor egyszerre érzi magát jelen a szituációban, mint résztvevő, de látja a helyzet egészét is, mint külső szemlélő. Tudja, hogy hiába szólt volna rá az apjára, hogy ne a rádió hangerejének feltekerésével legyen elfoglalva, ha az utat figyeli, akkor sem tehet semmit a katasztrófa ellen azokban a percekben. Szorítást érez a mellkasán, tudja, hogy álmodik és minden porcikájával azért küzd, hogy fel tudjon kelni. Hogy ne kelljen újra élnie az egyenesen feléjük száguldó reflektorfény közeledését, a dudálást, az ütközést.
Zihálva ül fel, egész teste verejtékben úszik, néhány pillanatig fel sem fogja pontosan hol van, csak pislog bele a szoba sötétjébe. Úgy érzi magát, mint aki nemrég futott le egy maratont, kapkodja a levegőt és a mellkasához emeli a kezét, hátha a remegő ujjainak finom masszírozása segít a szorító érzés elmulasztásában. Reszketeg sóhajt hallat a sötétben, a kezét ezúttal feljebb emeli, hogy ujjaival végig szántsa a homlokába tapadónyirkos tincseket.
Maga sem tudja pontosan mit kellene tennie. A szobára telepedő sötétség és a tény, hogy nem szűrődik át fény a függönyök redői között arra enged következtetni, hogy messze még a reggel, de tart is attól, hogy ha most visszafekszik, rögtön visszacsöppen a rémálomba, amit egyszer átélt és azóta is vele van az emlékei között, amelyekről mindenkinek azt mondta, hogy egyszerűen elvesztek. Könnyebb azt mondani, hogy nem emlékszik semmire, mint megosztani bárkivel, hogyan nézte végig a szülei halálát.


- Archie, mit csinálsz? Hadd segítsek! Kisunokám! - A nagymama korához képest is meglepően fürge léptekkel terem a kórházi ágy mellett, ahol a nagyobbik unokája a felkötött karja és még mindig sajgó, gyógyulófélben lévő sérülései ellenére is vehemensen gyűri bele a ruháit a sporttáskába, amiben sokkal nagyobb rendben érkeztek meg hozzá a kórházban.
- Nem kell... - Sóhajtva veszi tudomásul, hogy hiába minden, a nagyi félretolja őt, a mögötte pár lépéssel érkező nagyapja pedig a vállára teszi a kezeit és félrehúzza a fiút. - Csak össze akartam pakolni, mire ideértek.
- Mondtuk a telefonba, hogy jövünk és hazaviszünk. Ebbe a pakolás is beletartozik, látod.. - A papa a felesége felé biccent a fejével, szája sarkában a szokásos, egyszerre kedves és játékos mosollyal.
- Rendben. - Gyanakodva pislog az asszony felé, akinek neki kellene segítséget nyújtania és nem fordítva. Ha kérdeznék, tulajdonképpen elismerné, hogy nem vágyik másra, csak hogy végre kényelmesebb és legfőképp ismerős környezetben lehessen, távol a gépek csipogásától és a nővérkék állandó aggódó pillantásától. Valahol mélyen tisztában van azzal is, hogy a kórházból való kiengedése egyet jelent azzal is, hogy részt kell vennie a szülei temetésén, de az, hogy napok óta nem vágyik másra, csak a nagymamája főztjére és egy kényelmes ágyra, mindent felülír.
- Gondoltad volna, hogy ez volt az a kórház, ahol megszülettél, Archie? - A nagymama pillantása úgy fut végig a kórtermen, mintha csak tényleg itt történt volna, nem pedig az épületegyüttes valamelyik távoli szárnyában, ahol több a gyereksírás és kevesebb az életekért való küzdés.
- Elisabeth... - Az idős férfi hangja úgy hasít a beszélgetésbe, mintha csak valaki valami rosszat mondott volna. Ez gondolkodtatja el Archiet is.
- Itt? - Értetlenül nézi a nagyszüleit, a későn betoppanó öccséről pedig szinte tudomást sem vesz. - Apáék azt mondták a Prince Alfredban születtem, úgy, mint Lay. - Kérdést nem tesz fel, a szemöldökei azonban a homloka közepére szaladnak.
- Nem, hiszen...
- Csak nyelvbotlás volt, nem érdemes ezen fennakadni. - A nagyszülők egyszerre szólalnak meg, de az idősebb férfi hangja erősebb és végül ő kerül ki győztesen a kettejük szópárbajából. Az asszony lopott pillantása a férje felé azonban sokkal árulkodóbb, mint azt gondolnák.
- Ugye nem hazudtok nekem? - Hiába töltötte be a huszonhárom évet, most mégis egészen kicsinek tűnik az előre ejtett vállaival, sebes arcával és csillogó, értetlen pillantásával. Alig veszítette el a két legfontosabb embert, akiket a családjának tekintett, ha most azt mondja neki valaki, hogy valami megmagyarázhatatlanul kegyetlen módon elhallgatják előle kicsoda valójában, darabjaira hullana a maradéka is annak, ami miatt jelenleg örül neki, hogy túlélte.