A ma kitalált ötletem talán nem életem legjobbja volt, ezt pedig lényegében akkor realizáltam, mikor lementem beszélgetni a házunk előtt állomásozó testőrcsapattal. Három kétajtós szekrény orosz férfi volt az, akik elég meglepetten néztek rám, amikor konkrétan megkocogtattam az ablakot és vigyorogva hajoltam be nekik az általam vásárolt BigMac menükkel. Gondoltam már megéhezhettek, mivel ma nem mentem be az egyetemre – sokkal érdekesebb volt festeni például – és egész nap a kocsiban kellett maradniuk. Csak akkor volt még kevesebb a bűntudatom, mikor megláttam a hátsó ülésen felhalmozott ételmennyiséget. Ettől függetlenül én nem szimplán gondoltam a nagyfiúkra, hanem olyan szolgálatot tettem meg értük, ami egyáltalán nem volt kötelező. Éppen ezért gondoltam egyet és úgy döntöttem, hogy talán hasznosíthatják magukat és eljöhetnek velem a kisboltba, ahol összesen négy rekesz sört terveztem elhozni, meg akkor már letudtam a bevásárlást is, mert kongott a hűtő az ürességtől.
- Fiatalúr – a szemem sarkából érzékeltem, ahogy az oroszos akcentusra felkapják a fejüket a nénik a boltban, bár valószínűleg a megnevezésem jobban izgatta őket. Megbeszéltük a srácokkal, hogy egyszerűbb, ha mind angolul folytatjuk le a társalgást, mert a mostani helyzet miatt egy orosz számára nem túl biztonságos ez az ország. Alapvetően én jó voltam az akcentusom elrejtésében, mivel több nyelven is beszéltem, de az oroszok jellemzően az oroszon kívül nem voltak hajlandóak más nyelveket megtanulni, ha nem volt muszáj.
- Mondjad csak – éppen valami mogyoróvaj kalóriatartalmát akartam kitalálni, ami kicsit sem volt érdekes, szimplán csak annyira nehéznek tűnt ez a krém, hogy felfordult a gyomrom attól, hogy mennyire nehéznek nézett ki maga a krémes állagú cucc. Talán túl finnyás vagyok, ezt elismerem, főleg orosz létemre, akik köztudottan kurva szarul főztek.
- Biztos, hogy ezt mind meg akarja inni? – teljesen biztos voltam benne, szóval bólintottam. Az egyértelmű volt, hogy nem egyedül fogom, mert azért tartottam magam ahhoz, hogy csak a szamarak isznak magukban, nekem pedig volt egy barátom, akinek hálával tartoztam rengeteg minden miatt. Éppen ezért is rendeltem magamhoz Archiet este hatra, és ígértem meg neki, hogy megtanítom balkormányos kocsival vezetni. Sokat voltam Thaiföldön, emiatt én is tudom, hogy milyen az, amikor az embernek át kell szoknia az egyik oldalról a másikra. Mindezt persze a testőrök társaságában terveztem elkövetni, apától pedig a múlt héten kaptam ajándékba egy autót, amit valójában még nem vezettem, mert szerettem a deszkámat és az itteni tömegközlekedést.
Ettől függetlenül az autó nyilván hasznos volt, főleg akkor, amikor Loretta előtt akartam valamivel flexelni, én pedig határozottan úgy képzeltem el, hogy jól nézek ki a volán mögött. Egyébként Archie-nak nem terveztem túl nagy készülődést, mindössze dobtam egy zuhanyt, meg összeszedtem némi kaját, mivel a négy rekesz sört nem feltétlenül akartam megtartani. A hajam még nedvesen tapadt a tarkómhoz, mikor elcsomagoltam az új gitáromat, majd annak a szíját a hátamra vetettem, aztán ismét leszaladtam a testőreimért, akiket gyakorlatilag csicskának terveztem használni a cipekedésben. A gitáron kívül mindössze a mobilomat raktam el a zsebembe, aztán a lift felé indultam és intettem a srácoknak is, hogy nyugodtan kövessenek. Nem lepődtem meg túlságosan, amikor láttam, hogy a srác már lent vár.
- Szia – nyújtottam oda neki a szabad kezem a másikkal a gitárt szorongattam, de a kézfogás után egyből a kezébe is nyomtam azt – Megnézed? Tegnap vettem.
Ez pont annyi előnyt adott nekem, hogy a sörökkel érkező testőröknek ki tudjam nyitni a kocsi csomagtartóját, ők pedig bepakolhassanak. Pontosan tudom, hogy ettől elég gyanúsnak tűntem, de pont ez volt a lényeg – Érdekel, hogy mit fogunk ma csinálni, vagy megbízol bennem?
A második lehetőség egyértelműen rossz döntés lenne, mivel sok esetben csináltam butaságokat, jelenleg is hasonlót terveztem. Szerintem, ha apa tudná, hogy miben sántikálok, akkor eléggé kilenne.

592 || öltözék || mivan te     || aimyon - naked heart || autó ||●

Az embereknek van egy képe a fejükben az orosz neveltetésben, ami sok esetben tényleg olyan, mint ahogy leírják azt. Igen, az előkelőbb családokban előfordulnak a nevelőnők, nekem is volt egy. Igen, a szülők inkább konzervatívak és tradicionálisak, talán pont ez az oka annak, hogy én egy identitászavarban szenvedő, időzített bombaként nőttem fel. Anyám ágáról nyilván voltak rokonaim még, bár nem túl sok, de voltam Thaiföldön és én baromira nem tudom elképzelni azt, hogy miben nőhetett fel az anyám, mert csak érintőlegesen láttam belőle dolgokat. Azt tudom, hogy az ottani élet eléggé más, mint az ő idejében volt. Őszintén nem tudom, hogy anyám és apám hogyan estek szerelembe egymással, mert tökéletes állampolgárai a saját országuknak. Míg anyám melegszívű és kedves, szelíd nő, addig apám vaskalapos és tradicionális orosz, szóval összességében el tudom képzelni, hogy egymás tulajdonságait vonzónak tartották, de összességében nem lepődnék meg azon, hogy ha a romantikus szerelmi történetük életszagúbb lenne és csak azért maradtak volna együtt, mert én a képbe kerültem és már késő volt az abortuszra. Mindenesetre nem bánom annyira, hogy megszülettem és valójában nem igazán értem meg az apámat, de mindenképp értékeltem, hogy elengedett egy olyan országba, ahol tiszta lappal indíthattam… Még ha a testőrei fel is basztak olykor. Már egészen jól beidomítottam őket, ami miatt jó ideje pénzben fogadunk és kártyázgatunk, ha unatkozom. Viszont a mai programra határozottan nem voltak meghívva.
Az, hogy kicsi korom óta zenét tanulok nem volt túl meglepő. A szüleim mindenképp odafigyeltek arra, hogy kipróbálhassam magam mindenben, ami miatt a kosárlabda karrieremet elég hamar feladtam, ellenben a zene az velem maradt. Már egy ideje sikerült megértetnem velük, hogy hiába játszom jól több hangszeren is, nem érdekel annyira a klasszikus vonal, és pont az általuk rám ragasztott totális identitászavar, meg a római-katolikus, buddhista zavargás miatt lettem ennyire elbaszott. Szerencsére ennek ellenére is nagyon könnyen kijövök a kortársaimmal, ami miatt a mai programom sem volt túl meglepő. Meg kell tanulnia Archie-nak rendesen vezetni, mert nekem is sikerült.
- Még nem döntöttem el, hogy egyáltalán el merem-e mondani – halkan nevettem el magam annak ellenére is, hogy egy zenésszel állok szembe. Valószínűleg pont Archie lett volna az az ember, akinek nem kell megmagyarázni, hogy miért drágák a hangszerek, főleg, ha az ember professzionális módon zenél. Szerencsés vagyok, amiért olyan tanáraim voltak, akik mind át tudták adni a tudásukat és mellé a kreativitásra is ösztönöztek, ezért most ilyen széles látókörűen tudok tekinteni a zenére. Nem misztifikálom túl a dolgot, tudom, hogy tehetséges vagyok, de ettől függetlenül azzal is tisztában vagyok, hogy ez egy készség, amit bárki elsajátíthat egy bizonyos szintig. A zene varázsa pedig nem abban rejlik, amit kihoztak belőle az emberek, hanem sokkal inkább több millió évvel korábban kereshető, amikor a rítusokhoz használták fel. Szerintem az ujj eltartós, egy stílusban mozgó emberek azok, akikből idővel nem lesz semmi, mert képtelenek megújulni.
- Persze – vontam meg a vállam mosolyogva – Háromezer dollárt fogsz most a kezedben. Ennek a fényében próbálgasd.
Egyértelmű volt, hogy csak ugrattam. Alapvetően egy zenészről van szó, aki hozzám hasonlóan tisztelte a hangszereit, ezért szinte biztos voltam benne, hogy az enyémmel sem fog állat módjára bánni. Alapvetően pedig hiába vigyáztunk rájuk, attól függetlenül még használati tárgyak voltak és megsérülhettek ugyanúgy, szóval fel voltam készülve rá, hogy két hét múlva már össze lesz fogdosva és talán megütődik itt-ott a szállítás közben. Az más más kérdés volt, hogy a barátnőim kezébe már nem szívesen adnám ugyanezt.
- Azért, hogy olyan problémával semmiképpen se kelljen szembesülnünk, hogy idő előtt fogy el a sör – mosolyodtam el, mert tisztában voltam, hogy ha ennyit megiszunk egy éjszaka alatt, akkor valószínűleg egy komlóültetvény is kihajt bennünk – Valamit annak idején tanultam arról, hogy miért nem lehet lefagyasztani a sört. Te erre emlékszel még?
Mondjuk az én középiskolás éveim mindenképp közelebb voltak, mint neki, de más kérdés volt az, hogy mivel töltöttem a tanulásra szánt időt. Voltak egészen jó időszakaim, amikor dicséretre méltó volt a teljesítményem az iskolában, de alapvetően inkább az volt a jellemző, hogy a hanyagságom miatt minden mással elfoglaltam magam, ami nem az órához kapcsolódó dolog volt.
- Hát, szórom a pénzemet még – vigyorodtam el – Ez az egyetem elég nehéz dolog. Egy csomó időt elvesz tök feleslegesen, de megígértem apámnak, hogy nem hozom szégyenbe, és lediplomázom. Most emiatt minden második nap lehetek részeg és mondhatom ezt, hogy stresszkezelésről van szó.
Lehetne itt azzal jönni, hogy ez egyenes út az alkoholizmusba, de valójában még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy ne éljek. Legalább nem olyan ember leszek, aki hetvenévesen azokra a dolgokra gondol vissza, hogy miket nem tett meg soha. Mondjuk úgy összességében nem igazán hittem, hogy leszek valaha ilyen öreg.
- Inkább neked kellene mesélned valamit – egyelőre a fejemmel az anyós felé intettem, mert most beküldeni a forgalomba valószínűleg öngyilkosság lenne – Felszedted már a lakótársad? Ha nem csinálod meg ezt rövid időn belül, akkor rányomulok.
Nyilvánvaló volt, hogy nem tenném meg, de attól még ösztökélhettem őt drasztikus módszerekkel. Pont ezért is, miután biztonságban tudtam a gitáromat, egyszerűen beültem mellé – Szerinted bejönnék neki?

820 || öltözék || szemtelenkedek veled    || chanmina - love face || autó ||●