Nem vagyok a sportok híve, de valószínűleg csak azért nem, mert minden napom úgy néz ki, hogy tíz és dél között felkelek, akkor azután még lustálkodok az ágyamban. Vagy ha máshol kelek fel éppen, akkor gyorsan lelépek, utána összeszedem magamat és valami emberi kinézetet varázsolok magamra, hogy délután, mikor megyek melózni, addigra mosolyogva fogadjam a vendégeket és tudjam játszani a munkatársammal a jó kis meleg pár szerepét. Na jó, ez így túlzás. Csak szeretik a lányok meg a meleg pasik, ha félreérthető dolgokat mondunk. Amúgy semmi közünk egymáshoz. Munkaidőn kívül nem is szoktunk együtt lógni. De hogy az eredeti témához visszatérjek, egy ilyen időbeosztás és hajtás mellett a francnak sincs kedve se edzeni, se semmilyen sportot űzni. Mégis időnként az edzőterembe esz a fene, mert azért szeretnék valami kis izmot varázsolni magamra. Nem szeretném, ha megtörténne megint az, ami hét évvel ezelőtt, így egyszerűbb, ha kicsit kigyúrom magamat, hogyha valami gond lenne, akkor legalább erőm legyen elfutni, vagy visszaütni, vagy valami. Bár harcolni ugyan nem nagyon tudok, de az izom az már egy pluszt jelent, pláne ha látszódik. Szerencsére a srácokat ennyi idősen már kevésbé támadják meg, főleg akkor, ha magabiztosak, de soha nem lehet tudni.
Ma is éppen végeztem a szokásos kis edzésemmel. Nem szoktam nagyon megerőltetni magamat, mert hát ahhoz túl lusta volnék. De valamennyit mégis csinálok, ha már így elhatároztam magamat, hogy izmosodni akarok. Valamennyit már sikerült is, aminek nagyon örülök. Bár nagyon régóta nem csinálom, de már ennek is van eredménye. Valószínűleg ez azért van, mert nem kellett súlyfelesleget ledolgoznom. Minden esetre örülök az eredményeimnek, mert így talán még vonzóbbnak is tűnhetek, ha a helyes pofim nem lenne elég, meg a fantasztikus technikám, amivel bárkit le tudok venni a lábáról. És a szó szoros értelmében bárkit. Azt hiszem ez egy nagyon nagy előny nálam. Ezért is kedvelhetnek a bárban annyian, mert engem ugyan nem érdekel, hogy ki melyik nembe tartozik. Vagy nem tartozik. Most az edzőteremben is szemeztem pár emberrel, mert itt aztán tényleg találni elég szép fogasokat. Talán majd ha lezuhanyoztam, akkor az egyiket meg is hívom egy italra, vagy valamire, csak hogy az este se legyen olyan unalmas. Sajnos nem tehetek róla, ilyen vagyok. Nem tudok megmaradni senki mellett, de sokáig nem bírom egyedül sem.
De előbb tényleg át akartam öltözni, valamint megmosakodni, mert utálok izzadt lenni. Az amúgy sem valami szexi és senki nem rajong érte, ha tiszta csapzottan hívna el valaki egy randira. Várjunk, ezt lehet randinak nevezni egyáltalán? Na mindegy, most az lesz. Egyszóval az öltöző felé veszem az irányt, majd a zuhanyzóba lépve gyorsan megmosdok, és felveszem a rendes ruhám. Közben más is bejön, akire az elején ügyet sem vetek, csak akkor, amikor mellettem megáll és kinyitja a szekrényét. Ha nem akartam volna is megjegyeztem a kódot, majd mikor az illető távozik, habozás nélkül lépek oda, ahol az előbb még ő állt és kinyitom. Egy kis szórakozás még belefér, mielőtt lelépek, így szépen elkezdem nézegetni, hogy milyen értékek lapulnak a szekrényben, de a telefonon kívül nagyon sok más érdekességet nem találok.

Általában mindig a haverokkal jövök le edzeni, de most valamiért senki sem ért rá, így egyedül kellett jönnöm. Pedig azt hittem, hogy velem lesz ilyen probléma majd, hogy nem lesz rájuk időm a szerelmi életem miatt. Ehhez képest én vagyok faképnél hagyva, na szép! Egyébként nincs bajom azzal sem, ha egyedül kell edzenem, elvégre tudom a korlátjaimat, illetve a gépeket is kellően ismerem ahhoz, hogy ne legyen ebből probléma, csupán csapatban jobban megy ez. A gimi második osztálya óta rendszeres látogatója vagyok a teremnek és emellett még ugyanúgy járok taekwondozni, hogy fejlesztsem az önvédelmi ismereteimet. Mindig is örökmozgó és közösségi ember voltam, szóval nem volt olyan nap, hogy ezeket az edzéseket kihagyjam, mert tudom, hogy este csak forgolódnék és szenvednék az ágyban alvás címszó alatt, mert túlteng bennem az energia. Szerencsémre azért bent már összefutottam pár ismerőssel, akik valameddig hajlandóak voltak velem mozogni, de senki sem bírta végig szusszal velem. Ma valahogy a boxoláshoz támadt kedvem, de pár híján inkább hanyagoltam és csak erősítettem, illetve levezetésnek volt egy kis kardióm, meg nyújtásom. A lefárasztásom végeztével pedig már indulok is az öltözők felé, hogy előkészüljek a zuhanyzáshoz.
Már éppen kinyitom a szekrényem, mikor rájövök, hogy a kulacsomat bent hagytam még valamelyik gép tartójában. Gyorsan csukom is be a tároló ajtaját, aztán megyek is vissza előkeresni, míg valaki problémát nem csinál belőle. Még a végén azt hinnék az üres üvegre, hogy szemetelek. Nagy meglepetés ér azonban akkor, mikor visszatérek: valaki nagyban matat a szekrényemben! És biztos, hogy az enyémben, nem pedig csak elnéztem eggyel. Hirtelenjében nem is tudom, mi lenne a legjobb megoldás, de mivel senkit sem látok a környéken, gondolok egyet, hogy inkább megleckéztetem. Majd akkor leszokik az ilyenről! Leveszem az egyik cipőmet, majd ügyelve arra, hogy ne sérüljön meg komolyabban, bemérem a feje és az ajtó közti távolságot. Ezután pedig a megfelelő erővel dobom is el a lábbelit, hogy az a lendületével be is zárja a tolvaj előtt a lehetőségek kapuját. Majd mielőtt felfoghatná a történteket én is elrugaszkodom, és nekifutásból indulok is felé, hogy a padot megugorva, egy egyszerű repülő rúgást mutathassak be neki, ami kifejezetten a térhajlatát célozza. Ettől nem lesz baja, de alapvetően ez is kellően kellemetlen és kibillenti az egyensúlyából, hogy a földre huppanjon. Nem akarom én, hogy megsérüljön –elvégre az órákon sem ezt tanuljuk és én mindig is erőszak ellenes voltam -, de azért finomkodni sem érdemes az ilyennel. Valahol a kettő között kell megtalálni a tökéletes egyensúlyt. Attól meg még, hogy meghorzsolódik a térde az eséstől, még nem lesz mit leápolnia.
Aztán, mivel én sem vagyok egy gengszter, aki úgy vallasson, hogy közben megfélemlíti a másikat –reméljük a bemutatkozó mutatvány kellően sikeres volt az ellen, hogy most bármiféle támadási próbálkozás megkíséreljen – csak egyszerűen leguggolok hozzá, hogy a szemébe nézhessek. A szemkontaktus is lehet egy jó fegyver mások ellen, csak kitartónak kell lenni hozzá. - Ki vele, mit vettél el?! – bökök felé a fejemmel, és bár a hangomban érezni a szigorúságot, az arcomon inkább a kíváncsiság ül ki. –Más szekrényében is turkáltál? – vonom fel a szemöldökömet és kissé kételkedő pillantást vetek rá. Majd csak egy nagy sóhajjal állok fel és kezet nyújtok neki, hogy feltudjam húzni. Jobb lenne ezt a padon megbeszélni, még a végén felfázik a földön. Lehet először megkéne hallgatnom a teljes sztorit, hátha csak félre értettem. Persze hülye azért én sem vagyok. Ha annak próbál nézni és hazudni fog valamit, azért, hogy mentse a bőrét, akkor rosszabbul fog járni, mert magam viszem be a rendőrségre.

Nem mondanám, hogy tipikusan az a magány kedvelő típus vagyok. Szeretek én másokkal lógni, de tényleg. Sőt, ha sokáig nincs senkim, akkor egyenesen már elvonási tüneteim vannak. Persze nem olyasmi, mintha a cigit vonnák meg tőlem. Egy nap után simán ki tudok készülni, pláne ha nincs semmi, ami elterelné a figyelmemet. De a társaság hiánya azért nem visel meg közel sem ennyire. Sőt néha azon kapom magamat, hogy néha még jó is, ha épp nem ugrálnak körülöttem mások. Azért mégiscsak másokkal élek együtt, a munkában is ott az a rengeteg vendég, akire oda kell figyelnem és még az életstílusom miatt is ismerkedek emberkékkel szinte napi rendszerességgel.
Edzeni viszont határozottan csak egyedül szoktam jönni. Senkit nem ismerek, aki éppenséggel rajongana a testmozgásért, vagy éppen csak jó formába akarna kerülni. Mondjuk én magam is határozottan csak nyűgnek érzem, mikor úgy kelek fel reggel, hogy megint edzőterembe kell mennem. Néha csak teher ez nekem, főleg mikor előző este sokáig dolgozok. Utána másnap még fel is ébreszt a telefonom, amit legszívesebben az ablakon dobnék ki, hogy maradjon csendben, nem akarok kikelni az ágyból. Mégis megteszem, mert nem akarok úgy járni, mint régen. Bár sokan mondják, hogy az erő nem minden, hogyha igazán meg akarok tanulni vigyázni magamra, akkor önvédelmet is kéne tanulnom, de most őszintén, kinek van pénze befizetni egy olyan tanfolyamra. Még ha lenne is, akkor tuti akkor dolgoznék, mikor az órák lennének. Egyszóval eleve felesleges egy ilyenbe belevágni. Legyen izmom, hogyha ütni kell, akkor az fájjon a másiknak és el tudja futni és sokáig bírjak rohanni. Én ezzel már boldog vagyok.
Miután úgy döntöttem, hogy mára eleget izzadtam és fárasztottam magamat, le is lépek az öltözőkhöz, hogy megmosakodjak, aztán ahogyan hozza a sors, vagy egyedül távozok, vagy valakivel. De addig is tisztára akarom magamat vakarni. Nem valami szexy büdösen flörtölni valakivel.
Frissen és üdén lépek ki végül a zuhanyzóból, hogy aztán összeszedjem magamat és le is lépjek. Amennyire ki akarom magamat gyúrni, pont annyira örülök minden egyes nap, mikor vége a kínzásomnak. Amit saját magamnak okozok tulajdonképpen. Akkor az továbbra is kínzás? Érdekes egy kérdés az biztos.
A saját szekrényemben pakolgatok, mikor a mellettem lévő gyerek lelép, én pedig kinyitom az ajtót, amit a srác pont az előbb zárt be. De nagy bánatomra tényleg semmi érdekes nincs benne. A legnagyobb érték is a telefonja. Az pedig le van zárva és nem hacker vagyok, hogy itt most elkezdjek szórakozni a felnyitásával. Amúgy sem tudom, hogy mi érdekes lehetne rajta. Maximum, ha van barátnője, akkor néhány csábosabb kép. Erre a gondolatra egyből el is kezdek szélesen mosolyogni, akkor azonban valami zajra figyelek fel, majd be is zárul előttem a szekrény. Még mindig kisebb sokkban nézek magam elé, mikor jön a támadása. Igazából fel sem fogom, hogy mi történik, csak annyi tűnik fel, hogy az egyik pillanatban még álltam, most pedig a földön heverek.
Majd az a fiú néz velem szembe, aki épp az imént távozott. – Először is, aú! Mi vagy te valami ninja teknőc?! – teszem fel én a kérdést, de még a válasza előtt nyújtom oda neki a készüléket, ami a kezemben maradt. – Nem tudtam felnyitni nyugi. – Tudom, hogy mikor vesztek és olyankor nem próbálok meg visszavágni. Most például határozottan nem szándékozom tovább veszíteni a határt nála, mert még a végén lekaratéz. – Nem, mivel másnak nem láttam a kódját. – válaszolok a következő kérdésére miközben a szemeimet forgatom. A kéznyújtásra csak fintorogni kezdek. Most ő maga valami személyiségzavarós módjára eljátszana egyedül a jó zsaru, rossz zsaru szerepet? De azért elfogadom. – Fura egy srác lehetsz… De mivel helyes vagy, így elnézem. – teszem még hozzá egy kacsintás kíséretében és az arcomra is visszatér a szokásos mosolyom.