Sosem gondoltam volna, hogy én egyszer egy terapeutánál kössek ki. Mindig is rendben voltam lelkileg és megvolt a kellő támogatás, még akkor is, ha nem hagyományos családi környezetben nőhettem fel. Sosem tartottam magam lelkiszegénynek emiatt és azt mondják, hogy ennek ellenére is annyi őszinte szeretett szorult belém, hogy manapság már az ilyen hihetetlen számban megy. Sosem hagytam magam elnyomni, de ha lehetett kerültem a konfliktust és mindenféle erőszakot. Szerettem mindent higgadtan kezelni. Most viszont úgy néz ki, eljött az idő, hogy ezt is kipróbáljam, milyen is egy vadidegennek mesélni magamról és ő mit állapít meg rólam ezek alapján. Bár szeretem a tudományos vonalat, kicsit szkeptikus vagyok az ilyesmiben. Egy vadidegen ember, hogy tudna engem megfejteni pár beszélgetés alkalmával? Hiszen már én is húszon éve tanulmányozom magam. De nálam nincs olyan, hogy valaminek ne adjak esélyt, csak azért, mert van egy kialakult véleményem róla. Nem szabad bekorlátoznunk magunkat, a dobozon kívül kell szemlélni a világot, vagy hogy is szokták ezt mondani. Tény, hogy csak a suli miatt vagyok itt elsősorban, de talán ma is tanulok valami olyat, amit később is szívesen megtapasztalnék, ergo lenne még kedvem visszajárni. Lehet, hogy egy harmadik fél új perspektívát tudna adni a számomra.
Arra azonban rá kellett jönnöm, hogy jó szakembert rövid időn belül nehéz találni. Nekem viszont ez határidős dolog lenne, így hát addig keresgettem és hívogattam a hozzáértőket, míg valaki el nem vállalt. Szerencsémre egész hamarra kaptam időpontot. Egyetlen hátránya az, hogy nem Manhattanben található a rendelő. De ennyi gondom legyen, se több. Néha nem árt egy kis kirándulás, nem igaz? Így történt hát, hogy ma a suli után nem az edzőterem felé vettem az irányt, hanem nyakamba kaptam Brooklynt és elindultam megkeresni a megadott címet. Csak reménykedni tudtam, hogy nem kóborolok sokat, szeretnék időben megérkezni. Szeretek pontos lenni, de a sietést nem, így ha tehetem igyekszem jóval hamarabb indulni, hogy kényelmesen eljuthassak a célig. Végül meg is érkezem egy egész aranyos kis irodába, ahol hangos köszönéssel jelzem is jöttömet. – Jó napot! Casper Phan vagyok. Remélem jó helyre és időre jöttem. – zavartan mosolyodom is el, mert hát lehet bármi előfordulhat. Lehet a címet írtam félre vagy az időpontot. Jobb biztosra menni. Így első megjelenés alapján egész aranyosnak tűnik a nő, reméljük megyünk is vele valamire.
Megyek is arra amerre invitálnak, majd ledobom magam az egyik ülőalkalmatosságra a cuccommal együtt. Jó egy kicsit pihenni a sok mászkálás után. Legalább ez is felér a mai kimaradt edzésemmel. – A sulitól kaptam pár papírt, amit a kezelő félnek kéne kitöltenie, hogy mennyire talál alkalmasnak meg ilyenek. Őszintén csak egy fél percre pillantottam bele. Remélem elhoztam mindet… - nyitom is szét a táskámat, hogy kivegyem belőle azt a mappát, amiben a papírok vannak, majd nyújtom is át, hogy átolvashassa és feltudjon készülni a beszélgetésre. – Gondolom, valamilyen szinten normális, ha kicsit zavarban van az ember az első alkalommal. Még sosem jártam ilyen helyen szerencsére. – remélem nem veszi sértésnek az utolsó mondatomat vagy valami, mert nem ellene és a társai felé irányult volna, csupán szerintem a helyzetemhez képest szerencse, hogy sosem volt szükségem ilyesfajta kezelésekre. Aztán ki tudja, lehet még maradt némi gyermekkori trauma bennem. – Persze a lapon megadottakon kívül is haladhatunk. Ahogy a doktornő jobbnak látja. – a megszólításban nem egészen vagyok biztos, de valamilyen szinten ő is orvosnak mondható nem? Koreában legalábbis mi azt hiszem elég tág körben használjuk ezt. Ha esetleg nem tetszik neki vagy valami, akkor majd úgy is kijavítja a botlásomat, nem tűnik házi sárkánynak.

ruha || 603 || tökéletes || დ