Tulajdonképpen nem is telt el túl sok idő mióta kijöttem ide, de már most van egy elég jó nyomom, hol lehet Levi. A minap bejött egy egész csinos lány a bárba, aki nagyon úgy festett, hogy totál rám pörgött, szóval a szünetemben gondoltam elszórakoztatom egy kicsit. Cserébe pedig egy meghívást kaptam tőle egy hétvégi bulira, ahová a barátnői is jönnek, szóval vihetném a haverjaimat. Mintha olyan sok lenne, a fiúkon kívül a bárban, meg a lakásban nem sok mindenki van, ők meg úgyis dolgozni fognak. Szóval visszautasítottam és közöltem vele, hogy talán akkor felejtsük is el egymást. De mindenki tudja, hogy milyenek a nők, persze h ragaszkodott, még arról is próbált meggyőzni, hogy milyen jó koktélokat kevernek ott és milyen jó a DJ. ”Valami Levi…” Ezt mondta. Nekem pedig nem kellett több, hogy kikérdezzem a legapróbb részletekről is. Mikor lesz, hol lesz, hánytól… Talán még úgy tűnhetett, hogy beadtam a derekamat és ő elkönyvelte ezt egy sikernek. Nekem ellenben eszem ágába se volt vele menni. Egyedül fogok megjelenni pontosan azért, hogy mikor újra találkozok a rég nem látott ismerősömmel, akkor senki se zavarjon meg minket.
Végre valahára pedig elérkezett a buli napja is, ahová természetesen késve érkeztem. Na nem mintha nagyon lehetne innen késni, de nem pont a nyitásra voltam ott. Nem tehetek róla, Brooklyn olyan bonyolult egy hely, semmit sem lehet még térképpel sem megtalálni, persze hogy ötször el kellett tévednem, mire véletlen egy srác megmondta merre menjek. De szerencsére megérkeztem, bár már így is egy hering party volt inkább. Nekem pedig az első döntésem az volt, hogy innom kell, mert nem annyira biztos, hogy nem leszek ideges, mikor újra látom a srácot. – Egy Old Glory lesz! – kezdek is el kiabálni a túl hangos zene mellett, mikor én kerülök sorra. Valami erős kell most nekem. Nem akarok rögtön részeg lenni, de sosem árt, ha öntök magamban némi bátorságot. – Köszönöm! Még egy telefonszámot is kérhetnék? – teszem fel a kérdést az igen szép pultos lánynak, mert hát azért mégsem léphetek le anélkül, hogy legalább bepróbálkozok valakinél. Engem sosem raknak össze a lány pultosainkkal. Mindig csak a srácokat kapom meg, onnan is a legtöbbször a másik meleggel raknak össze. Bár tény, hogy a bárba járó hölgyek eléggé élvezik a mi kis jeleneteinket, de bevallom, néha nagyon tudom unni. De mára szabadnapot vettem ki, pont azért, hogy ide eljöhessek. Te jó ég, ha a srácok megtudják, hogy kiért is jöttem ide… Soha nem fogom bemagyarázni már nekik, hogy nem totál buzi vagyok, hanem pánszexuális. Pedig Levit még csak nem is szeretem úgy!
Inkább nem is foglalkozok ezzel tovább, helyette gyorsan megiszom a koktélom és már megyek is a DJ pult felé… ha tudnék, de ez elég nehéz. Miért van itt ennyi ember? Miért pont most kellett idejönniük? Egyáltalán miért pont a DJ-nél táncolnak? Tudom, hogy ezt így szokás, de legalább engednének egy kis utat. Én csak egy pillantást akarok vetni a srácra.
Na, nagy nehezen végre elég közel kerülök, hogy lássam ki is felelős ma a zenéért. Levi! Nem hiszem el tényleg ő az. Ez tényleg az én Levim. Bár sok ideig nem tudom rajta vizslatni a szemem, mert nagyon úgy fest, hogy lelép. Valószínű szünetet tart, így egyenesen a kijárat felé igyekszem, hogy el tudjam csípni. Bezzeg kifelé sokkal könnyebb volt közlekedni, mint befelé. Majd miután kiérek, elkezdem keresni a hátsó bejáratot, gondolom erre jöhetett ki, ha persze kijött. És nem is kellett csalódnom, hiszen valóban itt volt, így egy hatalmas mosollyal az arcomon indulok meg felé. – Levi! A franc essen beléd, hogy hozzád ilyen nehéz eljutni. Egyáltalán az mázli, hogy rád akadtam. Sok embert kellett levennem a lábáról, mire megkaptam az infót, hol is lehetsz. – kezdek is bele a beszélgetésbe, mert hát… attól, mert rég láttam még nem hiszem, hogy be kéne neki mutatkoznom, vagy valami.

A srácok sosem értik, hogy honnan van ennyi energiám, hiszen a főállásom mellett számtalan más mellékállásom is van, de persze ennek jó, ha a feléről tudnak. Mindenesetre a gép és autó bütykölgetés mellett a DJ szerep is fel van előttük fedve, és ez okoz számukra nagy kérdést a leginkább. Mármint, azt persze tudják, hogy nincs olyan parti, ahol én ne lennék ott, akár csak vendégként is – nem is igazi parti az, ahol én nem vagyok jelen -, de nem értik, hogy bírom még hajnalban is az iramot. De lényegében a titok abban rejlik, hogy Kai nem fáraszt le eléggé reggel, szóval este még marad egy csomó felesleges, fel nem használt energiám, amit valahol kénytelen vagyok levezetni. És bár az egész esti bulizás rendesen kiveszi az ember lábából a macskát is, én valahogy sosem fáradok el benne. De lehet, hogy csak energia vámpírkodok a tudtomon kívül, így azért szeretem ennyire a tömeges rendezvényeket is. Végül is, elvagyok én mindenféle alkohol, meg tudatmódosító szer nélkül is egy ilyen helyen, de ha már ezek a velejárójuk, akkor miért hagyjam ki? Ezekből lesznek a legnagyobb kalandok, hiszen sosem tudhatod, hogy reggelre hol kötsz ki. Nálam ez általában előbb-utóbb a kórházat jelenti, de nem éppen a túladagolás miatt. Szimplán csak elég balhés tudok lenni részegen és rendszerint össze kell varrni. Szerintem már nincs olyan hely a testemen, ami ne látott volna valamilyen formában már tűt és cérnát. Jae persze eléggé aggódik is emiatt, hogy ha így folytatom, hamar kipurcanok. De hát ez csupán pár karcolás a számomra, ettől még nem dobom fel a pacskert. Azért nem szeretném, ha kárba vészne az a sok pénz, amit több oldalról harácsoltam össze, előbb kell valaki, akinek a nevén tudhatom vész esetén. Nem a semmiért dolgozok ennyit, na!
A bulira visszatérve, ma is megkaptam az a megtiszteltetést, hogy én keverhetem a zenét a jelenlévőknek. Vicces, hogy azt mondaná az ember, hogy szórakozóhely és szórakozóhely között nincs semmi különbség, bárhol is legyen a világban. De nekem valahogy az otthoni, ausztrál klubbok jobban átadták azt az érzést, amit itt sehol sem találok úgy igazán. Jól érezni jól érzem magam, de úgy mintha valami hiányozna az egészből. Még sosem jöttem rá, hogy mi lehete a különbség, amiért nem kerek ez az egész, de őszintén nagyon nem is szoktam ezen törni a fejem, csak akkor mikor nincs időm rá. Olyankor meg persze félre kell rakni későbbre. Alapvetően nem bántam meg, hogy a srácaim után jöttem New Yorkba, de lehet, hogy egy Vegasnak jobban tudtam volna örülni. Mennyi barmot verhetnék át ott is… S akkor csodálkozom, hogy Jae nem mer velem kettesben lógni a kórházon kívül.
Néha azért kezdem már érezni, hogy a kiégés határán vagyok, de őszintén, már magam sem tudom mit tudnék kezdeni magammal, ami kicsit felélénkítene. Most is egészen elvagyok magam a buli elején, de aztán úgy a semmiből rám tőrt a kedvetlenség is. Pedig olyan számokat játszok, amiket én is szeretek és még piát is kaptam, meg rajongói tábort, szóval egy szavam sem lehetne. Mégis, valahogy alig várom, hogy eljöjjön a kiérdemelt szünetem, hogy végre kimenjek a friss levegőre kiszellőztetni magam és rágyújtsak egy kicsit. Szinte terminátorként töröm magam előtt az utat, hogy mihamarabb kint lehessek, aztán már guggolok is le a fal tövébe, hogy rágyújtsak. Fintorogva veszem tudomásul, hogy már az utolsó szálakat nyűvöm, majd amint kikaptam egyet a dobozból már túrom is át a zsebeimet a gyújtót keresve. Általában minimum kettő van nálam, most viszont csak egyet lelek meg, az is éppen fogyóban van, így aligha akar lángra kapni. Szitkozódásom közepette dobom is a földre inkább az el nem használt szálat, majd csak előveszem a telefonomat, hogy megnézzem miről maradtam le. Figyelmemet azonban egy ismeretlen hang vonja el, aki a nevemet kiáltja. Kérdőn pillantok is, fel, majd a mondandóját hallva egyre inkább ráncolom össze a homlokomat. Nem tűnik ismerősnek, szóval gondolom valahonnan hallotta a hírem, onnan keres. – Segíthetek? – pillantok is fel rá, jelezvén, hogy térjen a tárgyra, mert rövid a szünetem a kódfejtéshez.

Hosszú évek teltek el ezóta, hogy nem láttam őt. Még kölyök voltam, mikor elment és azóta nem csak a személyiségem változott. Bár szerintem az az, amit a legkevésbé lehet felismerni. Régebben is mosolygós voltam, de az teljesen másmilyen volt. Ott olyan kis aranyos, és ártatlan volt még. Kedvességet árasztott és azt sugallta, hogy mindenkihez bizalommal állok hozzá és mindenkiben a jó embert látom. Utána volt az a bizonyos esett, amikor az addigi életem összetört és megrendült az emberekben a hitem. Na akkor nem mosolyogtam egy hosszabb ideig. Teljesen eltűnt a vigyor a képemről, amikor pedig visszatért, akkor is inkább gúnyos volt. Most már inkább másokon nevetek és sokkal negatívabban állok az emberekhez. Nem hiszek nekik és nem is bízok meg másokban. Jó, Levi kivétel.
Ezért is kerestem meg. Ő az, akit a valódi családomon kívül még annak hívhatok, és akire támaszkodhatok. Néha már komolyan úgy érzem, hogy őt jobban szeretem, mint a valódi szüleimet vagy bátyámat. Ez így elég szomorúan hangzik, és eléggé hálátlanságnak tűnhet a részemről, pedig pusztán arról van szó, hogy meguntam a nyaggatásukat. Hogy menjek olyan egyetemre, ahol az eszemet is használhatom majd, hogy olyan munkám legyen, amire büszke lehet az ember és még sorolhatnám, de nincs kedvem és nem is akarom órákig húzni senki idejét. Én ellenben pultos lettem és mégsem szégyellem. Sőt, nagyon is szeretem, mert itt azt csinálhatom, amit szeretnék, van szabadságom és másokat is könnyen felszedek. Utóbbi rendkívül fontos.
Most azonban még a munkánál is fontosabbnak tartottam, hogy eljöjjek egyet bulizni. Persze azon túl, hogy valakit felszedjek az elsődleges indokom a srác volt, amiért szabadságot kértem. Már hallom is, ahogyan a bárban a fiúk majd nevetni fognak rajtam és megint megmondják, hogy mennyire meleg vagyok. Én esküszöm, hogy nem csak a pasik vonzanak! Bezzeg, ha a csajokkal vagyok, akkor sose figyelnek…De mindegy is, nem számít ők mit gondolnak.
Nagy nehezen végre elverekedem magamat a DJ-hez, ahol csakugyan az én régi ismerősöm volt. Ezek szerint nem hazudott a csaj, talán még a végén hálám jeléül elhívom még egy randira. Ennyit azért még ő is megérdemel. Megvan egyáltalán a száma? Mindegy úgyis itt van, majd ha beszéltem Levivel, akkor megkeresem.
A srác végre elmegy szünetre, mire én is megindulok, hogy végül a hátsó bejáratnál megtaláljam guggolva. Egyből üdvözlöm is őt, persze nem mutatkozok be neki, mert nem érzem szükségét. Mikor azonban látszik rajta, hogy halvány lövése sincs, hogy ki vagyok, az állam is leesik. Ugyan mosolyogva, de tátott szájjal nézek rá, de nem tart sokáig, mert ismét összezárom az ajkaimat és úgy veszek egy nagy levegőt, amit némileg idegesen fújok ki. – A kék haj az oka igaz? Vagy a magasság? – kezdem el kérdezgetni, hogy mégis mi olyan lehet a külsőmben, ami miatt nem ismer fel. – Nem is! Csak szimplán meglep, hogy ilyen helyes lettem! – majd ezzel együtt egy csábos pillantást is kap tőlem. De aztán csak nevetek, hiszen én sem gondolom komolyan, hogy pont nála próbálkozzak be. – Jeason… Jeason Jensen. – mondom meg végül a nevemet. Valóban nem gondoltam volna, hogy nem fog felismerni. Tudom, hogy sok idő telt el, mióta utoljára találkoztunk, de valóban ennyi minden más lenne rajtam? Én magamat nem látom kívülről, így lehetséges, hogy az aranyos kissrác, akinek ismert tényleg annyira eltűnt volna, hogy akár egy új ember is lehetnék.
Miközben várok a reakciójára és arra, hogy kitombolja magát, vagy éppen itt helyben kicsattanjon a boldogságtól, előveszem a cigimet, hogy rágyújtsak. Bár nem régen szívtam el a másik szálat, mielőtt még ideértem volna, de én is azért izgatott vagyok, így jól esne még egy. – Ugye nem zavar? – teszem fel a kérdést, mielőtt még meggyújtanám. Ennyire nem vagyok tahó. Ha valaki nem bírja, akkor természetesen nem is fogom zavarni a füsttel. Kivéve, ha élvezem nézni az arcát, ahogyan elkezd köhögni tőle.