Idegesen pillantgatok az órára. Tizenkilenc óra negyvenkilenc, tizenkilenc óra ötven. Ez az egy perc is egy évnek tűnt. Az idő szörnyen lassan telik, mikor az ember egy dög unalmas tudományos előadáson ül éppen, ami a legújabb forradalmasított műholdtechnikájáról szól. Az előadó egy alacsony, köpcös ember, két órával ezelőtt, mikor elkezdte az előadást bemutatkozott, de a neve is olyan semmit mondó mint a ábrázata. Egyhangúan, mindenféle hangszínváltoztatás darálja az előre betanult szöveget. Az elején még őszintén figyeltem, de ilyen előadásmód melett a figyelmemet a legnagyobb erőbefektetés mellett is csak 20 percig tudta lekötni a pasas. Azóta szenvedek, a szemem csak csukódik le és messze még a vége. Az egyetem kutatócsoportjai éves szinten rendeznek egy konferenciát, ahol minden terület prezentálhatja a munkáját. Az idei évben a mai napra esett választásuk, ezzel mind semmi gond nem lenne, ha Jack barátom bátyja nem most kapott volna melót egy nagyon puccos klubba. Egy igazán elit hely, a tesómtól, már sok jót hallottam róla, van amikor ott héderel egy keveset munkaügyben. A lényeg, hogy a hely nagyon privát, csak meghívó fejében lehet bemenni a partikra, de Jack bátyja ma este 10-ig lesz kidobó, így mi be tudunk jutni, mindenféle gond nélkül. Már ha odaérünk, hisz az előttem pingvinnek öltöző pasas nem veszi rövidre a figurát. Tegnap este a srácokkal beszabadultunk a Wallmart-ba, vettünk 2 üveg töményet, 1 whisky, 1 vodka. 6 főnek csak elég az alapozásra. Nos, ezek az italok a kocsim hátsó ülésén pihennek és mindenki rám vár, hogy elinduljon a party. De én még itt vagyok, a University of NY, Lincoln előadótermében és két tudós kozmikus szemetelésről folytatott vitáját hallgatom. Húsz óra tizenegy perc. A telefonom megállíthatatlanul rezeg, a barátaim felváltva keresnek, hogy merre járok. Hivatalosan fél nyolcra mentünk volna Greghez iszogatni. Meginni pár sört és aztán benyakalni azokat az italokat. „Sietek” válaszolok üzenetben a hívásokra. Végül 10 óra előtt pár perccel értünk a helyszínre, fél 10-kor estem be Gregékhez, akik nagyobb hisztit vágtak le a késésem miatt, mint amit Liv szokott, mikor szó nélkül lenyúlom a kocsiját. Egymás után húztuk le a feleseket, hogy még időben elfogyasszunk minden előre megvett alkoholt, amit ugye nem lehet bevinni a szórakozóhelyre. A klubba már kicsit spicces hangulatban érkeztünk, Jack bátyja tartotta a szavát, a kígyózó sor legelejére vágtattunk és pillanatokon belül már az épületben is voltunk. Az első kört én álltam a srácoknak a késésem miatt. A pultnál lehúztunk még egy vodka kört, aztán egy-egy whisky kólával a kezünkben vetettük bele magunkat az éjszakai klub rejtelmeibe. A DJ iszonyatosan jó volt. Mi, mint hat részeg idióta verekedtük be magunkat a táncparkett közepére. Egy órán keresztül 90’ majd 2000-es évek zenéit nyomta, majd átváltott egy kicsit technósabb stílusba, ami annyira nem volt az ínyemre, de mivel a barátaim nagyon élték, így egyedül céloztam meg a bárpultot, hogy a táncolás során kiizzad folyadékmennyiséget pótolni tudjam tömény alkohollal. Meg kellett kapaszkodnom a bárpultba, hisz az egyensúly érzékemet pár vodka körrel ez előtt elveszítettem. Türelmesen vártam a soromra, míg a pultos srác végre felém fordult. -Egy whisky kólát kérek – adtam le a rendelést, amit egy bólintással jelzett, hogy megértette. Az italommal a kezemben boldogan vettem az irányt vissza a barátaim felé, amikor megakadt a szemem a kettővel mellettem lévő lányon. Nagyon kellett fókuszálnom, de így a sötétben is jól kitudtam venni Kendra alakját. Utoljára 2 hónapja találkoztunk, amikor „megleptem” a munkahelyén. Ez nem az a fajta jófajta meglepetés, amire az ember vágyik, hanem inkább az a fajta lehetett neki amit sose akart. Megbeszéltük a dolgokat, a magunk sajátos módján végleg lezártunk mindent. De most itt van két méterre tőlem. És kibaszott gyönyörű. A részeg agyam csak ennyi információt tud befogadni. Józanul biztos vagyok benne, hogy megfordultam volna és úgy tettem volna, mint ha nem is láttam volna. De így kicsit sem szomjasan rögtön megindultam felé, nem foglalkoztatott a tény, hogy barátja van, vagy mije, azt se tudtam, hogy mit fogok mondani, de már ott voltam mellette és a kezemmel megérintettem a vállát, hogy felém forduljon. -Szia – nyújtottam a kezem felé egy kézfogásra – Dom vagyok, nem hinném hogy találkoztunk volna már valaha, de gyönyörű vagy. Esetleg iszol egyet velem? – A szavak csak úgy maguktól hagyták el a számat, át se gondolva, hogy milyen mondatot alkotnak. Nem is tudom, honnan jött ez az ötlet. Csak azt éreztem, hogy ezt szeretném. Újra egy első találkozást.
Olyan nehéz visszautasítani valakit, mikor minden vágyunk, hogy igent mondjunk!
Viszonylag egészen sok idő eltelt azóta, hoigy Dom megtudta hogy itt vagyok és én elhitettem vele, hogy van valaki. Hihetetlenül könnyű volt, ami sok mindent elmond arról, hogy hányadán is állnak mostanában a dolgaink. Ez is egy újabb indok arra, hogy jó döntésnek találjam a végleges szakítást. Persze ahogyan az lenni szokott egy folyamatosan pörgő városban, nekem sem volt megállásom. Folyamatosan dolgoztam, ha pedig mégsem akkor vagy edzettem, vagy a bátyámmal töltöttem egy kis időt. A klubban is igencsak kevés alkalommal fordultam meg, ami miatt Grace és az unokatesója is folyamatosan nyaggattak. Ezért úgy döntöttem itt az idő engedni a "gyengéd" nyomásnak és lazítani egy kicsit. Igazából meg se tudnám mondani, hogy mikor rúgtam ki úgy isten igazából a hámból, de azt hiszem már éppen itt az ideje. Úgyhogy a külsőmet illetően is kitettem magamért. Indulás előtt éppen a szobámban lévő talamas egészalakos tükör előtt álltam és bámultam a tükörképem amikor Grace félig felhúzott zipzárral küszködve sétált be hozzám. - Ejha kisanyám! Te aztán odatetted ma este magad. – vigyorgott rám a lakótársam. Amióta a városban lakom és együtt járunk bulizni a klubba, még soha nem rittyentettem ki így magam. Most viszont megérett bennem a változás gondolata. A tükörképemet tanulmányozva olyan volt mintha egy nyamvadt időutazáson vettem volna részt és ismét a tizenéves önmagamat látnám. A hosszú sötétbarna, laza hullámokban végződő frizurám, a füstös szem, a feketére lakkozott körmök és a mélyvörös rúzs az ajkaimon. Ez a négyes egy hozzá illő ruhával minden alkalommal tuti siker volt egy-egy buli alkalmával egészen addig ameddig… Na szóval mindenki tudja meddig. De most már nincs miért visszafognom magam. - Ezután a zsúfolt időszak után, muszáj kitennem magamért. Meg amúgy is kinéztem magamnak egy helyes srácot. – jegyeztem meg sokat sejtetően. Grace nagyon szeretné ha összejönnék az unokatesójával, de nem tudom, hogy ez mennyire lenne jó ötlet ránk nézve. Tény, hogy jóképű a srác, meg minden. Viszont nem igazán van meg köztünk az a szikra amitől, egy szuper barátságon kívül más is lehetne ebből. - Ha így megjelensz a klubban biztos vagyok benne, hogy nem csak a kiszemelted, de az összes pasi utánad fogja csorgatni a nyálát. – vigyorgott továbbra is, mint a vadalma, miközben oda sétált hozzám, hogy segítsek neki felhúzni a ruháján lévő zipzárat. - Azért rád sem panaszkodhatnak. Eszméletlenül áll rajtad ez a ruha. - jegyeztem meg én is, miközben végig futtattam a tekintetem a vörös csipkeruhán. - Ugye milyen ki csini? Most szereztem be abban a kis butikban a park túloldalán. - csicseregte lelkesen, miközben Ő is szemrevételezte a külsejét a tükörben. - Olyanok vagyunk, mint Charlie angyalai. - pillantott rám, de alighanem az arcom tükrözhette, hogy fogalmam sincs miről beszél. Úgyhogy gyorsan folytatta. - Szexik és veszélyesek, Te butus. - nevette el magát és ezúttal én is vele nevettem. A klub bejárata előtt ismételten nagy sor tolongott, de VIP vendégekként nekünk egy percet sem kellett kint ácsorognunk a bulizni vágyók között. A parti már egész régóta tartott ahhoz, hogy a Dj beizzítsa a hangulatot és a helységbe lépve már érezni lehessen a lüktető energiát amely a táncoló tömegből áradt. A zene lüktető ritmusára mozgó testek között szlalomoztunk át egészen a pultig ahol ott várt minket a pult mögött dolgozva Grace unokatesója Justin. Állítása szerint imád a pultban dolgozni egy-egy ilyen buli alkalmával. Hiszen Ő nem azért hozta létre ezt a klubbot, hogy ne csinálja azt amit szeret. Neki is az élete a pörgés és a felszolgálás, amit részben meg tudok érteni. Főleg, hogy így első kézből értesülhet a klubban történtekről. - Már kezdtem azt hinni, hogy ma is cserben hagytok. - futtatta végig a tekintetét rajtunk olyan igazán pasis módon. - Téged soha, drágám. - adott egy nagy cuppanós puszit Justin arcára Grace. - A szokásosat Candy? - kérdezte rutinból, miközben már nyúlt is az üveg után, hogy teletöltse a poharam egy jó kis Tequilával. Ekkor azonban a semmiből meghallottam egy hangot amire egyáltalán nem voltam felkészülve. Ott állt mellettem, a kicsit becsiccsentett Dominic Bennings, akinek alighanem vagy amnéziája van, vagy csak szimplán egy újabb próbát tesz azért, hogy még egyszer bejuthasson a bugyimba és az életembe. - Igen, de inkább duplát. - szóltam oda Justinnak, majd végül Dom felé fordítottam minden figyelmem. - Dom? Micsoda véletlen. A volt pasimat is így hívták. - forgattam meg a szemeimet, miközben belementem a kis játékába, jelentsen is ez bármit. - Kár, hogy már nem működött a dolog. - tűztem még oda a végére, majd az időközben elém letett italomért nyúltam. - Ha Dom marad akkor még egyet ebből és Ő fizet. - intettem Dominic felé a fejemmel, miközben Justin már nyúlt is az üvegért. Azt hiszem kell egy kis nyugtató, békés kábulat az elmémnek ahhoz, hogy ezt az estét úgy vészeljem át, hogy közben nem égetem meg magam és nem is halok bele egészen.
Kezdőlap
• 770
