Zach & Tiger

Nice to meet you and thanks for the drinks.

Azt mondták szabadnap van, ami úgy hiányzott nekem, hogy nagyon, különösképpen azután, hogy Dominique tegnap brutálisan elvágta magát nálam azzal, hogy megtaláltam nála két és félhavi lakbért, holott azt hazudta, nincs pénze fizetni és hagyta, hogy az én zsebem ürüljön helyette. De nem ez akasztotta horogra a lelkem, hanem saját baromságom, amiért hagytam, hogy a farkammal vezessen meg. Mindegy, úgy teszek, mintha leszarnám, lazulni akarok könnyedén, egész nap semmit sem téve apám éttermének alagsorában, ahol a füstöt vágni lehet a levegőben.

- Szégyellsz, apa? - kérdezem tőle odafent lelki problémáimat elé tárva, meztelen gyerekeként apai szeretetért könyörögve, mire megérinti a vállamat, megfordít és meglök, hogy a lépcsők felé botladozzak.
- Menj vissza. - Parancsolja, de nincs él, vagy bármilyen erő a hangjában, nem ment ez neki sohasem.
- Apa, szégyellsz? - teszem fel újra a kérést, vakon remélve, hogy ezúttal már válaszol. - Szégyellsz engem?
- Nem - feleli, miután rájött, hogy nem fogom abbahagyni és talán ha válaszra méltat, akkor elfelejtem, miért jöttem fel az imént. Miért, miért... hát alkoholért!  

Ujjaim között szorongatom az indiai teát tartalmazó édespiros csészét, mert apám nem volt hajlandó több alkoholt adni idelentre a mai napra, hiába mondtam neki, hogy már mind elfogyott. Biztos tág pupilláimban vette észre a mennyei kokain hatását mert ilyenkor szokott ő ragaszkodni ahhoz, hogy ne igyak rá, pedig én makacs fiúként kétszer is felmentem hozzá kuncsorogni. Nem akart látni, vagy azt nem akarta, hogy a vendégek lássanak engem, talán mindkettő. Biztosan nagyon fáj a szíve, hogy csak akkor ülök le vele apja-fia beszélgetést folytatni, amikor éppen be vagyok tépve, míg máskor teljesen faképnél hagyom és leszarom bármely véleményét. Ő is tudja, hogy kisiklottam a kezéből, nem tud már nevelni és visszaterelni abba az irányba, amerre ő engem látni akar, így hát szemet huny a vétkem felett, mintha mi sem létezne.
Mangó és valami idegen halálsetudja fűszer aromája gőzölög orromig a teásbögréből, amitől nem tudom eldönteni, hogy hányjak, vagy mi legyen, de értem én, hogy józanít. Nem akarok józanodni, ahhoz drága ez a cucc. Már nem a tea, hanem a kokain. De amúgy a tea is.
Hosszú percek telnek el, miközben tekintetem a tea felszínének hullámzása és Chris cigarettatöltése között váltakozik, míg nem végre elszánom magam, hogy belekortyoljak a folyadékba. Ajkaimat a bögréhez érintem, a tea pedig telibe égeti a nyelvem össze ízlelőbimbóját.
- A kúrva élet! - mordulok fel fintorogva, mire Chris csak felröhög.
- Tegyél bele, attól jobb lesz - veszi ki zsebéből a fehér port, amit el kellene este adnia, de úgy van vele, hogy mindegy, majd addig szerez másik zacsit. Bizonytalan kezekkel kezdek turkálni zsebeimben, hogy valami vágóeszközt találjak, ám Chris megelőz és elém dob egy kézi szikét. Miért van nála ilyen? Elég csak ránézni...
Lyukat vágok a zacskón, melyben egy grammnyi kábítószer bújik meg, s annak felét a pohárba öntöm. Mutatóujjammal pár kört kavarok a még mindig forró löttyben, s újra ajkamhoz emelném, mikor... miez? Áh! Kibaszott telefon.
- Hallooooo - szólalok bele nyuggersznob hangon, a végén lefelé viszem a hangsúlyt, de a túlvégen annyira nem értékelik annyira, hogy szét vagyok esve. - Ahaa! - Halvány fogalmam sincs, hogy mire mondom azt, hogy aha. - Jóó, itt leszek. - Azzal kinyomom a hívást és hülye vigyor mászik az arcomra.
- Ki volt az? - kérdi Chris.
- Amara.
- És? Mit mondott?
- Fogalmam sincs, de hoznak ide alkoholt.
- Hogy mi van? - Én sem értem. Tele a raktár és kell ide a pia, valami ilyesmi, de nem vágom. Bonyolult ez most nekem.
- Mondom, hogy fogalmam sincs!! - emelem fel hangomat és újra kezeim közé veszem a teáscsészét, görnyedten a fotelben ülve megfújom és ajkaimhoz emelem, viszont az utolsó pillanatban még így is elkapom fejemet erős fintorgással. - Najó, én ezt nem... Ez büdös! - Chris persze csak nevet. A jó édes anyját.

Dave-et, az alagsori pipázóshely biztonsági őrét - nyilván nekem dolgozik - ráállítottam, hogy szóljon, ha odafent jön valami beszállítóféleség és a szörfös csávó tette is a dolgát. Már valamivel jobb elmeállapotban megyek fel a lépcsőn apámhoz, a jóleső ellazultság ural már csak.
- Hozzám tartozik - lépek apám mellé, szinte kilököm őt a beszélgetésből, amit a piafutárral - vagy kivel - folytatott eddig, látszólag értetlenkedett, hiszen ő nem rendelt alkoholt. Oké, ez most hatalmas karmának tűnik, mert az előbb ő nem volt hajlandó adni nekem többet és biztosan azt feltételezi, hogy akkor - ezek szerint - rendeltem magamnak... hú baszki, nem is keveset. - Amara, mi a fasz? - suttogom magamban.
- Üdvözletem! Erre tessék - fogom meg az emberke vállát és megmutatom az irányt, hogy hol a lépcső, amin le kell menni és ott lesz a bár lent. - Szólíts csak Tignek

5PM | ⚶

Zach & Tiger

Nice to meet you and thanks for the drinks.

Odalent úgy telik az idő, mintha csapból folyna ki és senki sem tart alá poharat, pedig értékes az a szutyok, ami kijön. Tény, hogy az elmúlt órákban egy kicsit rémesebb állapotba kerültem, mint ahogy én arra számítottam volna és ha nem a részegségből próbálok kijózanodni alkohollal - amit apám nem ad többet saját testi épségem érdekében -, akkor a kiélesedő érzékeimet próbálom visszakergetni a tompaság és kábultság bugyrába. A kettő meg... jah, üti egymást, de én jól érzem most magam így, s még jobb lenne, ha a büdös és gusztustalanul hányás ízű fűszer maradványa eltűnne a leégett nyelvem még tán épen maradt részeiről. Szenvedek, de azt úgy teszem, hogy se más, sem pedig én magam nem érzem, ami fasza!
Ritka az amikor egész nap az alagsorban rohadok, ma viszont ez történik, Amara hívása is a tettek helyszínén jön, úgyhogy a lábamat sem kell mozdítanom, hogy véghezvigyem kívánságát, csak jelzem Dave-nek, hogy riasszon, ha jön egy beszállító, mely az étterem esetében talán nem annyira meglepő jelenség, főleg,h ogy idelent egy jó bár is működik, ahol a pia kötelező jelenség... csak amúgy éppenséggel el is fogyott. Nem csoda, hogy Dave hangjára úgy pattanok fel, mintha életem megváltása következne be, felkocogok - nem kocogok, mert nem is tudok jelenleg én most olyan, de gyors tempónak érzem - a lépcsőn és átveszem az értetlen apámtól a frontot.
Oh, szóval Zachary. Micsoda meglepetés ez, eszembe jut, hogy susmusoltak már róla a srácok és Amara is mondott róla egy-két dolgot. Én személyesen még nem találkoztam vele, de épp itt volt az alkalom rá. Elvigyorodok a nevét hallva, csakis a szerencsés találkozás miatt.
- Örülök, hogy végre találkozunk! - felelem, a részleteket igazából nem kell tudnia, mutatom is már, hova kell menniük, igaz előbb újra kell kódolnom magamban az irányokat, mert a forgolódás közepette kicsit elvesztem.
- Lent van a bár, a lépcsőn le, majd balra az első ajtó a hozzátartózó raktár, oda tegyétek - irányítom őket, de azért én megyek előre, biztos ami biztos, így legalább nyitom nekik a lépcső alján található ajtót, ami megakadályozza, hogy kéretlenek is belépjenek, ha mi úgy akarjuk, hogy ne legyen nyitva a vízipipás hely. Odalent kinyitom nekik a raktár ajtaját is, alapvetően nincs benne semmi fura, egy sima raktárhelyiség, ami bármelyik bárhoz tartozhatna. Nem pereg sehonnan a fehér por.
A falnak dőlök a raktár mellett, túl sokat mozogtam az elmúlt percekben és erre nem volt felkészülve a kissé kábult szervezetem. Összefonom karjaimat mellkasom előtt és megvárom a pillanatot, hogy Zachary tekintetével találkozzak.
- Kifizették már? - Lehet mondta Amara, csak nem jutott el az agyamig. De amúgy nem ezt akartam tőle kérdezni, csak hirtelen eszembe jutott.
- Hallom, eléggé jóban letettek a főnökasszonnyal... - ami amúgy nem igaz, de miért ne mondjak neki olyat, amit szívesebben hall? -  Egy kávét esetleg a cipekedésért? - Ha okos, érti. Marhára nem a cipekedésért akarok nekik - inkább csak neki - kávét adni, hanem egy beszélgetésre invitálom, ami ilyen berkekben néha sorsdöntő tud lenni. Úgy érzem, megismerném őt egy kicsit jobban, ha már kezdenek körülötte legyeskedni, de ha nem akar, én nem erőltetem, nekem aztán mindegy.

5AM | ⚶

Zach & Tiger

Nice to meet you and thanks for the drinks.

Életemben nem láttam még ezeket a fickókat, de Zackary neve nagyon is ismerős, meg ami azt illeti, tudom, hogy mondott róla valamit Amara, csak baromira nem jutott eszembe, hogy ugyan mit miért is emelte őt ki nekem nagyon. Mindegy is, örülök, hogy nem leteszik a csomagokat a küszöböm, aztán sarkon fordulva elhagyják a terepet, mert én most ezeket a biszbaszokat biztosan nem lennék képes lecipelni azon a keskeny lépcsőn, örülök, ha a kábszer áztatta testemet le tudom cipelni, majd fel. Mondanám, hogy nem értek az áruszállításhoz, de amúgy van benne valamennyi tapasztalatom, csak én kézből kézbe adom és nem cipekedek azzal a néhány grammal, így nem igazán tudom eldönteni, hogy ez is benne van-e az árban, meg ha már itt tartunk, egyáltalán Amara kifizette vajon, vagy ez is az én pénztárcámat terheli.
- Állati... - Jó, mivel kibaszott üvegekről van szó, ezért nyilván nincs miért nem előre kifizetni az összeget, bár ránk inkább az utánvétel a jellemező. Szeretjük látni, hogy megérkezett a csomag, mert a semmire meg az kicseszésre nem költünk pénzt. Ha már Amaránál tartunk, jó tudni, hogy ez a csávó a szíve csücske, s jelenleg nem vagyok olyan értelmi állapotban, hogy felfogjam, ha erősen túlozna, netán hazudna, úgyhogy én ezt egy őrült mosollyal nyugtázom is.
Ha már a szerencse meghozta nekünk a találkozást, egy kicsit élek a lehetőséggel és ezzel meghozom a mai nap első rossz öntését, amit egyben az első döntésem is: milyen király lenne a többiektől kissé elszeparáltan beszélgetnünk. Bólintására intek, hogy akkor jöjjön velem. Bemegyünk abba a helyiségbe, ahol az imént a teát ittam, melynek illata - bűze - már az ajtóban megcsap, pedig elvileg nem ördögtől való cucc. Lehet kicsit be vagyok lassulva, meg érzéstelenítve, de próbálok nem úgy viselkedni, mit Jack Sparrow (kapitány), nem is veszem zokon, hogy a lényegre tér. A baj csak az, hogy neki a lényeg, az nem nekem is a lényeg, ugyanis elsődleges célom megitatni vele ezt a szar löttyöt és csak aztán következik az, hogy kellene valaki a megüresedett posztra.
- Tudod hogy megy ez nálunk... Túl sűrűn veszítjük el az árusainkat, ha úgy tetszik, kiszállítóinkat, vagy hogy mondjam szépen. - Nem akarom kimondani, hogy marhára dílert keresünk, mert az előző a sittre került.
- Haver, ez elég sok pénz és időben nem nagy munka. Csak jársz amerre amúgy is mennél, közben meg szétszórsz egy-két helyen pár holmit, ennyi lenne az egész, és a havi keresetedhez máris hozzátennél még egy nullát. - Mi ez, ha nem éri meg? Tudom, hogy nem szegény ember, épp ezért sok nulla után még egy nulla az marha sok money. Megfordulok és elveszem az asztalról azt a teát, ami természetesen azóta érintetlen, pedig mondtam Chrisnek, hogy igya meg. Túlságosan szófogadó és betartja, hogy ami az enyém, ahhoz neki nem nyúlka piszka.
- Teát esetleg? - tartom az orra alá, szája elé. Hátha neki bejön, de ha nem, akkor is utána jól fogja magát garantáltan érezni. 

5AM | ⚶

Zach & Tiger

Nice to meet you and thanks for the drinks.

- Olyanokat, jah - helyeslek, mert tényleg csempészáruról lenne szó az esetünkben. Na ne már... biztosan kitalálta már, pláne, hogy ismeri Amarat. A nő mondjuk eléggé tisztán tudja tartani magát, ez tény, de nem kell lángésznek lenni, hogy kitalálja, mire akarom őt rávezetni. Ahogy elnézem, érdekli a dolog, ez egészen jó, mert ha szent lélek lenne, már most sarkon fordult volna. Azt speciel nem értem, hogy mire gondolom, mit kellene tenni, mikor az imént mondtam el a fizikai és érdemi munka részét, de megdörzsölöm növekedő borostámat és újra nekifutok az egésznek.
- Időnként kapnál telefonhívást, leegyeztetsz velem, vagy akivel aktuális lesz egy helyet és egy időpontot, majd pontosan akkor megjelensz a találkozóhelyen, átveszed azt, ami a kezedbe nyomnak. Aztán hazaviszed, kisebb adagokba méred és egységáron eladod azoknak, akiknek mi megadjuk az elérhetőségét. - Ennél részletesebben már nem akarom magyarázni, mert az túl szájbarágós lenne, neki okos feje van, egyáltalán nem néz ki hülyegyereknek.
Megpróbálom rátukmálni a teámat, hátha neki ízlik, de diszkréten visszautasítja. Szomorúan biggyesztem le szám sarkait, mire Chris felnevet a kis szoba túloldalán. Nincs mit tenni, visszahelyezem az asztalra a csészét. Majd beleöntöm a lefolyóba úgy ahogy van.
Ah, szóval nem tetszik neki a modorom. Semmi gond, toleráns vagyok, elfogadom mindenki véleményét, bár én pont, hogy azokkal szeretek tárgyalni, akik nem józanok. Nem véletlenül kezdődik minden komolyabb és feketébb szerződéskötés pár pohár borral. Ha a másik részeg, jobban meg tudok vele etetni dolgok, netán jobban a saját malmomra tudom hajtani a vizet. De... ki hogy játszik.
- Miért, úgy gondolod, hogy befolyásol bármit az, hogy nem teljesen vagyok józan? - Nincs probléma, ura vagyok a helyzetnek. Ha nem akarja elvállalni a feladatot, akkor sem vállalná el, ha józan lennék és egy kicsit azt érzem, hogy kezd kihátrálni a felkínált meló alól. Vállat vonok.
- A te döntésed, hogy elvállalod vagy sem, mi nem erőltetjük. - Szép duma, általában nem arról vagyunk híresek, hogy engedjük nemet mondani a kiszemelteinket, de ez most nem erőszak. Zacharynak tényleg lehet választása. - Ha nemet mondasz, majd elvállalja boldogan más, hisz sokaknak jól jön a plusz pénz. - Méghozzá mennyi pénz! Pszichológiai hadviselés? Naná! Egészen jól tolom még így félig becsípve is, pedig nem az én reszortom elsősorban új dílereket toborozni.

5AM | ⚶