Steve & Zach

 Hy, Dad

A legszarabb motelre esett a választásom, hogy ezzel is spóroljak a kiadásaimon. Penészes falak, ismeretlen eredetű foltok a lepedőn, és az asztal alatt mászkáló csótányok. Nagyjából ez jellemezte a szobámat, de egy-két éjszakát simán kibírok itt. Anya egyszer sem hívott, hogy mi van velem, de nem is vettem volna fel a telefont. Bekaphatja, hogy még pénzt se volt képes adni. Annyi szerencsém azért volt, hogy már az indulásom előtt tudtam, hogy kit kell keresnem, és hogy merre lakik az illető. Tőlem szokatlan módon már kora reggel talpon voltam. Alig vártam, hogy betörhessek apámhoz. Ha tényleg maffiózó, akkor igazán odaadhat pár száz dollárt. Sőt, nem is kell odaadnia, majd elveszem én. Mindent szükséges kelléket beszereztem még Kansas-ben. Fekete símaszk, zseblámpa és egy szürke hátizsák, amibe a lóvét fogom pakolni. Az egész délelőttöt és délutánt a motelben töltöttem, mert nem volt kedvem kimozdulni. Egy napja nem ettem, de majd zabálok, ha összeszedtem amit kell. Végül az éjszaka beálltával elindultam. Mint aki épp egy temetésre indul, teljesen feketébe voltam öltözve. A pulóverem kapucniját szorosan a fejembe húztam, de a símaszkot csak a ház kapujához érve vettem fel. Magába az épületbe való bejutás nem is okozott túl nagy gondot, és a harmadikra is simán felmentem. Csakhogy a lakásajtó zárjának feltörése nem volt olyan egyszerű. Percekig baszakodtam az ajtó előtt guggolva, és idegesen csikorgattam a fogaimat. Az volt a tervem, hogy halk leszek, de hamar meguntam a szerencsétlenkedést. Hangos csörömpöléssel kicsináltam a zárat, aztán óvatosan belopakodtam a lakásba. Bekapcsoltam a zseblámpám, hogy lássak is valamit. Asszem még életemben nem csalódtam ekkorát. Egy maffiózóhoz alapból legalább két villa illik, aminek a közepén ott virítanak a tigrisekből készült szőnyegek. De ez egyáltalán nem hasonlított egy bűnöző otthonára. Átlagosnak tűnt. Gyorsan körbenéztem, és úgy tűnt, hogy Lawrence nincs itthon. Reméltem, hogy van egy titkos széfje, és nem bankszámlákon őrzi az összes vagyonát. Mivel még egyszer sem törtem be senkihez, ezért eléggé bénán kezdtem bele a keresésbe. Többször nekimentem a bútoroknak, néhány tárgyat le is vertem. Tényleg úgy tűnt, hogy egyedül vagyok, de mégis túl könnyűnek éreztem ezt az egészet. Semmi riasztó, nincsenek kutyák, érdekes. Többször is bejártam a nappalit, benéztem a szekrényekbe és a fiókokba is, de pénznek még a nyomát se láttam.
- Hol tartod, te gyökér... - morogtam halkan, majd idegesen bebasztam az utolsó fiókot. Mérgesen lökdöstem arrébb a függönyt, amibe sikerült beleakadnom. A kapálózás miatt újabb tárgyak kerültek a földre, de a függöny fogságából pillanatok alatt kiszabadultam. Ezután minden értékesnek tűnő kacatot elkezdtem bevágni a táskámba, nem törődve azzal, hogy mekkora zajt csapok. Sietnem kell, nehogy visszaérjen. Minden bajom volt már, és még a símaszkba is belesültem. Egyik kezemben a távirányítót fogtam, hiszen az is érhet valamit, míg a másikkal a zseblámpát tartottam. Elvigyorodtam, mert ha pénzt nem is találtam, de akkor is itt vagyok.