A raktár előtt parkolok le, majd könnyed léptekkel megyek be. Betolom magam előtt az ajtót és a többieken nézek körbe, akik a nehéz dobozokat pakolják. Tetszik, hogy ezzel foglalkozunk és tényleg nagy ötlet volt, hogy ezt beindítsuk. Ahh, imádom az életem. - Meggazdagszunk ebből az üzletből. És a lebukás veszélye is minimális. Nagy ötlet volt Zack befűzni a csajt, hogy vegyen piát. – Lép közelebb hozzám az egyik társam, önelégült mosollyal az arcán. Na, igen, rádumáltam, hogy vegyen tőlünk minőségi árut, de azt is tudom, hogy nem szereti ha késünk. Egy percet sem, így fejemmel a dobozokra bökök, hogy menjen vissza és pakolja fel a kocsira. Én sem tétlenkedek, mert nem én vagyok a vezető, úgy, hogy neki állok én is pakolni. - Hogy tudtad meggyőzni? Én úgy hallottam, hogy ő a legkeményebb ebben a városrészben és nehéz vele üzletet kötni. Csak nem megdugtad? – Sejtelmesen figyel rám és látok egy kis kaján mosolyt is az arca szegletében. Megforgatom a szemeimet, csak nem hiszi, hogy elárulom neki, hogy mivel is győztem meg. Elég legyen annyi, hogy gyorsan felismerte a potenciát az üzletben. Okos nő, azt meg kell hagyni. - Na jó, ezeket még tegyük fel, aztán menjünk. Nagyon is szereti a pontosságot! – Kapjuk fel mindhárman a maradék dobozokat és felpakoljuk a kisteherautóra. Én az anyós ülésen foglalok helyet, Tony hátul a dobozok közt, biztosítja, hogy még véletlen se törjön el semmi, egy esetleges kanyarnál. Harmadikunk pedig a volán mögé ül be és szép lassan el is indulunk. Brooklyn a következő állomásunk. Az úton egész végig azon forognak azok a bizonyos fogaskerekek, hogy bővíteni kéne a profilunkat és nem csak a piákban utazni. Nekem nagyobb kihívás kell, mint ez. A következő gondolatmenetemnél érkezünk meg, így nem tudom tovább gondolni az üzleti stratégiámat. A szokásos helyre parkolunk le. Tökéletes, még van 5 percünk, de nem késlekedek, kipattanok a teherautóból és már megyek is Amara irodája felé. Szerintem ez plusz pont, hogy mindig előbb itt vagyunk. Az ajtó résnyire nyitva van, de mielőtt bekopognék, próbálok leskelődni, hogy valóban itt van-e. Esélyem sincs, se hallgatózni, se látni semmit, szóval nem is húzom tovább az időt. Kopogok, majd finoman belököm az ajtót és felveszem a szemkontaktust. Bízom benne, hogy nem zavarok. - Meghoztam az árut. A fiúk épp pakolják ki a megszokott helyre. – Jelentem, ahogy lépek beljebb. Magam mögött az ajtót becsuktam, mert igen is van egy fontos kérdésem tőle, csak még nem egészen fogalmazódott meg bennem. Ebben az esetben viszont nem kéne, hogy más is hallja, miről van szó.
Az ember azt hinné, hogy a jól megfizetett munkáért kicsivel jobban törnék magukat az alkalmazottak. Viszont az igazság az, hogy a jó munkaerő ritka mint a fehér holló. Pedig nem tartom magam fukarnak... Egyáltalán nem. Mindig megfizetek mindenkit, nem is bánok velük úgy mintha senkik lennének, mégsem sikerül szerencsével járnom. Ha bármelyikük helyében is lehetnék, én boldogan megtennék bármit, nem pedig csak ellógnék a nap közepén, vagy rosszabbik esetben meg sem jelennék. Idegesen túrom át az asztalomon heverő jelentkezéseket. Nagyon igyekszem ezúttal jól váálasztani, nincs szükségem egy újabb Kate-re, aki arra sem méltatott, hogy megmondja miért nem jött be a munkahelyére. Hiába tudta, hogy allergiás vagyok erre, ahogyan a késésre is, őt nem igazán érdekelte. Szóval meg is kapta ami kijárt neki. - Zachary! - Pillantok fel a fiatal srácra miután belép az irodámba. Felvont szemöldökkel mérlegelem, hogy az ajtót csukja maga után, de nem érdeklődöm a miértek után, hiszen úgyis el fogja árulni. - Időben, mint mindig. - Húzódik halvány mosoly az arcomra, miközben már nyúlok is az asztalom fiókjában pihenő borítékért. Zachary időnként némi extra alkoholt szállít be nekem. Fiatal, de látok benne lehetőségeket. Ő legalább azt tudja, hogy mikor kell érkezni, egy percet sem késlekednek, amiért nagyonis hálás vagyok. Egyáltalán nem örülnék annak ha késnének, nem szeretem az ilyen üzleteket olyankor bonyolítani le, amikor már a bár tele van vendégekkel. Na nem mintha ők bármit is látnának abból ami történik hátul, de sohasem tudni... Számomra fő az elővigyázatosság. Annak pedig külön örülök, hogy a szállítmánnyal nincs gond, annak ellenére, hogy a vezetőjük már nincs a képben. Ez is csak azt bizonyítja, hogy meg tudnak állni a saját lábukon és nem vésznek el. - Minden rendben volt, ugye? - Kérdezek rá miközben végigpásztázom rajta a tekintetem. Zach kissé másnak tűnik a szokottnál, talán ideges? Magam sem tudom eldönteni, de van egy olyan érzésem, hogy hamarosan megtudom. Azt csak remélni tudom, hogy nem a szállítmánnyal lett valami probléma. - A megbeszélt. - Sétálok közelebb hozzá, hogy átnyújthassan a borítékot, amiben természetesen a fizetségük lapul meg. Kíváncsian állom a tekintetét, nem tudok megszabadulni az érzéstől, hogy valamit akar, valami gond van vagy fene sem tudja. - Ennyi lenne...? - Nem siettetni akarom, bár az időm is véges. Egyszerűen csak nem szeretem az időhúzást. Csak bökje ki mit akar, aztán majd meglátjuk mit tudok tenni az érdekében.
Hamar az iroda előtt termek, ahogy megérkeztünk, fontos kérésem/óhajom/sóhajom lenne és a fejemben már ezt meg is fogalmaztam. Már csak szépen fokozatosan kell neki beadnom. Mindezt a pár másodperces átgondolást az ajtója előtt pörgetem át, majd belépek és gondosan ügyelek arra, hogy az ajtót magam mögött becsukjam, hiszen nem lenne előnyös, ha illetéktelen fülek meghallanák, miről beszélgetünk. Félmosoly jelenik meg az arcomon, kevesen szoktak ennyire örülni nekem. Természetesen tudom, hogy leginkább a pontosság az, amit a nő kedvel, amit nagyon is szeretek betartani. Én is kifejezetten utálom, ha előre meg van beszélve egy fix időpont és késnek. - Ahogy megállapodtunk. – Hozom fel az egyezségem, alig titokzatos hangon. Figyelem, hogy merre tart és mit csinál és csak várok arra az alkalomra, amikor fel tudnám neki hozni a kérdésemet. Kérdésére csak bólintok, én csak megbízható emberekkel dolgozok, ez a kitételem, ha üzletről van szó. A borítékot meglátva felcsillannak a kis dollár jelecskék a szemeimben. Imádom a vaskos borítékok látványát és ezt nem is rejtem véka alá. Átveszem tőle és vetek egy pillantást rá. Hüvelykujjammal végig pörgetem, szeretem a pénz illatát és ezt a ropogós hangot, mintha most tolták volna ki a nyomdából. - Nem egészen... Ha lenne egy kis időd... – A borítékot a kabátom belső zsebébe csúsztatom, most jó helyen lesz ott. Mielőtt folytatnám karjaimat összefonom a mellkasom előtt és úgy kezdek bele. - Bár nem én vagyok a bandavezér, de szeretnék valami nagyobb kihívást magunknak. Van esetleg olyan üzleted, ami nekünk való lenne? – Elszánt vagyok és a határozott hangomból is ez hallatszódik ki. Ötletem lenne egy pár dologra és erről a többiekkel is beszéltünk, de könnyebb úgy, hogyha már valaki benne van ebben az egészben. Várom az ötletét, szerintem meg tudnánk egyezni egy pár dologban. - De ha most nem alkalmas neked, akkor lepakoljuk az árut és már itt sem vagyunk. A számom tudod. – Teszek egy lépést hátra, na nem azért mert félnék tőle, hanem mert nem akarok túl tolakodó lenni. Azzal még egyszer sem sikerült megpuhítani senkit, sőt csak felbosszantani. A taktikám pedig a hosszan tartó puhítás, hogy ő érezze úgy, hogy velünk akar dolgozni és megtiszteltetésnek érezze, ha mi ezt elfogadjuk.
Amint elveszi tőlem a fizetségüket tartalmazó borítékot, hátrálok tőle néhány lépést. Én sem szeretem ha mások a képembe másznak, főleg akkor nem ha valami mondanivalóm is van. Így aztán én is megtartom másoktól a tiszteletbeli távolságot. Nem áll szándékomban zavarba hozni senkit sem. - Időm az soha nincs, de azért nyugodtan foglalj helyet ha gondolod. - Mondom némi kíváncsisággal a hangomban, miközben az íróasztalommal szembeni székre intek. Nem vagyok benne biztos, hogy szándékában áll leülni, de jobb szeretem az üzleteket kényelemben lebonyolítani. Így aztán én a kávézóasztalhoz lépek, hogy töltsek magamnak egy pohár whiskyt. - Egy italt? - Kérdezem tőle, miközben az asztalnak támaszkodva ismét felé fordulok. Le sem tagadthatom, a kérdésével igencsak sikerül meglepnie. Sokmindenre számítottam tőle, de extra munkára semmiképp sem. Nem voltam felkészülve rá, ahogyan azt sem pontosan tudom mivel van tisztában velem kapcsolatban. Azt persze gondolhatja, hogy nem csak a bárral foglalatoskodom, de vajon mennyit tud? Oldalra billentett fejjel mérek végig a srácon, őszintén szólva fogalmam sincs mit is bízhatok rájuk. Fiatalok, még csak most kezdenek az üzletbe belejönni, nem igazán szeretnék semmi veszélyeset rájuk bízni. Nem is csak azért mert az számomra is bajt okozhat. Sokkal inkább mert ténylegesen fiatalok. Mindig is a gyerekek voltak a gyengepontjaim és nem szívesen küldöm őket nehezebb munkára, még akkor sem ha egyáltalán nem gyerekek már és teljes mértékben tisztában vannak azzal, hogy mit csinálnak. Nem nekem kell leülni velük és elbeszélgetni az alvilághoz tartózó veszélyekről, rizikókról. - Mégis milyen üzletre gondoltál? - Sokkal több információra van szükségem róluk ahhoz, hogy meg merjem bármivel is bízni. Elvégre azon kívül, hogy fiatalok, italt szállítanak be nekem és a tény, hogy mindig időben érkeznek... Semmi mást nem tudok róluk. Ráadásul azt sem ártana felmérnem, hogy valóban mennyit tud rólam, hiszen nem szeretném beavatni valamibe, amiről eddig esetlegesen fogalma sem volt. - Tudod, ez nem megy olyan gyorsan. Infomációra van szükségem. - Tartok egy hatásszünetet miközben már azon gondolkozom vajon milyen munkát is merhetek rábízni. - Hányan vagytok pontosan? Valamint hányan rendelkeztek jogsival? - Na nem mintha szükség lenne a jogsira, elvégre ha valaki megállítja őket onnantól kezdve vége a mesének. Viszont azt azért szeretném ha minden célba érne és nem egy autóbaleset során buknánk le.
Tetszik a borítéknak a vastagsága, ami most már a dzsekim belső zsebében foglal helyet. Nem szeretem húzni az időt és ezt a másik szemeiben is látom, főleg, hogy elég célirányosan említi, hogy nincs sose ideje. Kihúzom a széket úgy, hogy felé forduljon, majd helyet foglalok. Egyik bokám a másik térdén helyezem el, így mindjárt kényelmesebb. Csak őt figyelem, ahogy odamegy az asztalhoz és az italhoz nyúl. Szóval ízlik neki az árunk, mert bizton észrevettem, hogy azaz üveg a mi szállítmányunkból van. - Nem köszi, még jelenésem van máshol. – Utasítom vissza, üzletelés közben szeretem ha az agyam tiszta és nem ködösíti el az alkohol. Persze nem vetem meg, de azt akkor tudnom kell, hogy már semmi dolgom nem lesz aznapra, amit most egyáltalán nem mondhatok el. Még le kell szállítanunk egy szállítmányt máshova és ott is muszáj leszek tiszta tudattal megjelenni. Szívesen rágyújtanék, de gondolom ezt nem díjazná, így fel sem teszem a kérdést, helyette rátérek a lényegre, amiért valóban itt „ragadtam”. Az államhoz nyúlok és elkezdem simogatni ujjaimmal a borostámat, gondolkozást imitálva. Őszintén szólva nem igazán van ötletem, mégis csak neki kéne tudnia, hogy miben tudna minket használni, de talán tudok neki valamit ajánlani, amiben valóban jók vagyunk. - Nem is tudom... Elég jó szállítók vagyunk. Ha esetleg lenne egy szállítmányod, amit be kéne hozni, mi vállalnánk. Biztosítjuk az utat, a zsaruk kizárva. Szerintem dolgozunk már annyi ideje együtt, hogy tudd mi pontosak és megbízhatóak vagyunk. Elég nehéz ilyen embereket találni a mai világban. – Vetek fel neki egy ötletet, csak amolyan puhatolózásképp, hogy elárulja-e mivel is foglalkozik valójában. Természetesen elfogadom, hogy nem bízik még bennem, de nem tettem semmit, amivel az ellenkezőjét sugároznám. Pont ezért vagyok magabiztos és bízom benne, hogy ez kicsit előny ránk nézve. Tetszik a nőnek a hozzáállása, ezért is vagyok biztos benne, hogy a felhozott érveim kicsit megpuhítják a döntésében. És bingo... Máris el kezd kérdezősködni, ami jó jelnek számít. - Négyen, de szándékozunk bővíteni a csapatot. – Határozottság hallatszik a hangomban, ez amit biztosan tudok, de amint említettem neki is, elég nehéz megbízható és jó embereket találni. Magabiztos vagyok, mégis egy kicsit kilengek a következő kérdésére. Először nem nagyon értem, hogy miért olyan fontos a jogsi, de készségesen válaszolok. A bizalom nekem kulcsfontosságú, és ugyanezt elvárom a másiktól is. - Jogsi?! Számít az? Amúgy mindannyiunknak van, kettőnek még kamionra is van engedélye. – Rántom meg a vállaimat, ahogy könnyedén mondom, van egy kis tapasztalatunk a szállítmányozásból. Ha nem akarunk lebukni a zsaruk előtt, akkor kénytelenek vagyunk néha mi is „jó” útra térni pár hónapra. Lábamat lerakom és egy kicsit előre dőlve támasztom meg az alkarjaimat a combjaimon. - Szóval a kölcsönös megbízhatóság fejében. Te is elárulhatnád, hogy miből telik a drága italokra? Egy apró információ, egy másikért cserébe. Így fair. – Vonom fel az egyik szemöldökömet, nem hiszem, hogy ez a bár kitermelne ennyit, heti rendszerességgel. Ha igen, akkor én is meggondolom, hogy nyitok egy bárt, de természetesen ahhoz még sokat kell dolgozni, hogy összegyűjtsem a kezdő tőkét. Szemeimmel a nőt pásztázom, nem veszem le róla a tekintetemet, hiszen látni akarom a reakcióit. Davis mondott róla egy-két dolgot mielőtt megkötöttük volna a mi kis üzletünket, de a nő szájából akarom mindezt hallani.
Jó szállítók. De vajon elég jók ahhoz, hogy rájuk merjek bízni egy szállítmányt? Ha valamit elszúrnak, nagyon sokat bukhatok, na meg ők is. Vagy mi van akkor ha valaki lecsap rájuk, ha nem is a drogosztály, de egy ellenséges kartell. Van egy olyan megérzésem, hogy ők még túl fiatalok és tapasztalatlanok ehhez, fogalmuk sem lenne mitévők legyenek. Egy italszállítmány fel sem érhet a kokainnal, fegyverekkel, akármivel. Sokkal veszélyesebb és ha valaki erre adja a fejét, tisztán kell gondolkoznia és gyorsan cselekednie ha valami probléma merül fel. Nem lesz ideje arra, hogy felhívjon telefonon, hogy megkérdezze mégis mit tegyenek. Nem lesz idejük semmire, csakis fegyvert rántani és ellenállni. Egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy ezek a srácok készen állnak hidegvérrel gyilkolni, vagy éppen börtönbe menni. A drogosztály semmi idő alatt elrendezné őket, a nyakamat merem rá tenni, hogy talán még információt is sikerülne kicsalni belőlük. Éppen ezért sem bízhatok rájuk akármit, a bizalmam egyáltalán nem száz százalékos. Ők túlságosan tapasztalatlanok az én szememben. Ilyen munkák előtt pedig az embereim kiképzésen vesznek részt, teszteken, amiket ha nem tudnak megoldani már mennek is a kukába. - Még szép, hogy számít. Nem szívesen bízok senkire semmi fontosat, ha nem vagyok biztos abban, hogy nem tud eljutni a célig egy baleset nélkül. - Lassan körvonalazódik bennem egy ötlet, amit még ha el is szúrnak, kimoshatom belőle magam. Az asztalomhoz sétálok, hogy egy cetlit és tollat vegyek elő. A papírra egy címet írok le, ami egy külvárosi raktárhoz vezet, majd azt átnyújtom Zach számára. - Hétfő reggel nyolcra legyen ott az első embered, majd óránként a többiek. Mindannyian egy lányt fogtok a reptérre szállítani, akivel ti nem beszélhettek, nem kérdezhettek, nem állhattok meg egy légyottra vagy tehettek kitérőket. Nagyon fontos, hogy egy percet sem késhettek, egyikőtök sem és a lehető leggyorsabb útvonalon célba érjetek. Ha bármi fennakadás van, a lány meghalhat, szóval a te kezedben lesz a sorsa. - Szögezem le a szabályokat, amiket remélhetőleg sikerül megjegyeznie, hiszen nem fogja újra hallani őket. Nem áll szándékomban elárulni neki a részleteket, eszembe sem jutna elmagyarázni neki, hogy a nők gyomra kokainnal lesz megtöltve és éppen ezért kell minden egyes szabályt betartani. Ezek a nők saját életüket kockáztatva szállítanak a repülőtérre, ha nem érnek be időben, megeshet, hogy nem lesz idejük megszabadulni a zacskóktól és hát azt mindenki tudhatja, hogy mi történik ilyen esetben. - Ha egy lány meghal, neked kell eltakarítani magad után. Szóval meglássuk milyen jó szállítók vagytok. - Vonom fel szemöldököm kissé cinikusan. - A kocsikat a raktárnál megkapjátok a lányokkal együtt, aztán az akció után ugyanerre a címre vissza is viszitek őket. Valószínűleg ott megtaláljátok majd néhány emberem, ha lesz bármi kérdésetek tőlük érdeklődhettek. - Zárom is ezzel le a témát, megkapta amiért ide jött, innentől kezdve csakis magára számíthat. Hamarosan meglátjuk, hogy sikerül-e bizonyítani valamit, vagy sem. A következő kérdése hallatán csak fejetrázva nevetek fel. - A tény, hogy ilyesmit meg mersz kérdezni csak azt bizonyítja, hogy tapasztalatlan vagy. - Indulok meg ezzel az ajtó fel. - Egy jó tipp a jövőre: Soha semmilyen körülmények között ne tedd fel ezt a kérdést senkinek. Sokan nem fogadnák annyira jól, mint ahogyan azt én teszem most. - Ha nem tudnám, hogy mennyire fiatal még, most a nyelvét vágnám ki a kíváncsiságáért. Szerencséjére én szeretem a szárnyaim alá venni a fiatalokat és esélyt adni számukra. Amit remélhetőleg ő nem fog elszúrni. - Azt hiszem mi végeztünk is. Sok szerencsét, Zach. Bizonyíts, aztán majd tárgyalhatunk. - Végszóra már nyitom is az ajtót Zach számára, amit miután kisétál már zárok is, hogy aztán visszatérhessek a papírmunkába.
Mélyen a szemeibe nézek, és nem tetszik, amit ott látok. Nagyon úgy fest, hogy azért mert fiatalok vagyunk, lenéz és gyerekként kezel. Mióta visszatértem a városba, nem egyszer volt részünk utcai versenyzésben csak, hogy fejlesszük a vezetői reflexünk, technikánkat. - Biztosíthatlak róla, hogy nagyon jól vezetünk. Gondolom Mt. Kisco-ról még nem hallottál. – Önelégült mosoly jelenik meg a szám egyik szegletében. Biztos vagyok benne, hogy még nem hallott róla, nem úgy tűnik, mint akit ez érdekel. Viszont a vezetési stílusunkra ez nagyon is rányomta a bélyegét. Magabiztos vagyok és ezt nem tudja lemosni rólam. Figyelmesen figyelek és a papírt is elrakom a zsebembe. Nem tűnik túl nehéz munkának, de arra valóban jó, hogy lássa nem a levegőbe beszélek, és van tudásunk egy-két dologhoz. - Világos. Egyszerű sofőr munka. – Rántom meg a vállaimat, engem tényleg nem érdekel, hogy miért kell nőket a reptérre fuvaroznunk, de majd a többiekkel megbeszélem mindazt, amit hallok. Komolyabb tervezést nem igényel, de nem fogjuk félvállról venni. - Szóval te elvárod, hogy mindent tudj az üzletfeleidről, de te semmit sem árulsz el. – Jegyzem meg, egyáltalán nem tartom fair-nek ezt. Még akkor sem, ha nem tekint engem valódi üzletfélnek, annak ellenére, hogy már pár hónapja szállítjuk az italt neki. Felállok én is, ahogy odasétál az ajtóhoz, nekem ennyi bőven elég volt. - Ha nem tőled, mástól megtudom, amit akarok rólad. – Pimasz vagyok, de Davis biztos tud róla egy-két dolgot, például, hogy mivel is foglalatoskodik. Ő egészen benne van ebben a “szakmában”, mondhatni mindenkit ismer, ha nem is személyesen, de névről biztosan. Kifele sétálva azért még előtte megállok és ránézek. - Viszlát hétfő este. – Kacsintok egyet, majd kilépek az irodájából. Nem semmi ez a nő, eléggé felhúzta az agyamat ezzel az én jobb vagyok nálad stílussal, de majd úgyis meglátja, hogy tévedett. Csatlakozok a haverokhoz, akik már lepakoltak csak rám vártak a teherautóban ülve. - Na, mi van? Akadékoskodott a fizetéssel? – Kapom az első kérdést Tony-tól, amint behuppanok az anyós ülésre. Ideges vagyok és ezt nagyon is látni rajtam, mert kapom is a következő feszült mondatot. - Ha alkudozni próbált, akkor ez volt az utolsó szállítmányunk ennek a k*vának. – Csap bele az ülésbe a mellettem ülő. Ezzel igazából nem segítenek, hogy ne legyek ideges, így elég hirtelen fordulok feléjük. - Elég! Megkaptuk a pénzt, ahogy megállapodtunk. Viszont kaptunk más munkát is. Menjünk vissza, majd a raktárban elmondom a részleteket. – Veszem elő a belső zsebemből a borítékot és hozzájuk dobom. Egy cseppet sem érdekel most a pénzt. Az egyetlen dolog, ami idegesít, hogy gyakorlatilag letaknyosodott, azért mert én nem évek óta vagyok ebben, hanem épp a létra aljáról indulok. A fejemet támasztom az ablakhoz és azon gondolkozok nála miért nem vált be, amit mondtam. Majd arra jutok, hogy mással volt elfoglalva és nem is figyelt rám.
Kezdőlap
