A szállítmányt kivittük a megfelelő kocsmákba, majd visszatérve a raktárba, már eléggé fáradt vagyok. Hosszú volt ez a nap lévén, hogy kora hajnalban már voltunk itt és kiszórtunk már egy teherautónyi raklapot. A nyakamat döntöm ide-oda, hogy kényelmesebben legyen a testemhez rögzítve, de azt hiszem ehhez, egy kiadós alvás segítene. Elbúcsúzok a többiektől, akik szintén haza felé indultak, miután a raktár ajtaját bezártuk magunk után. Séta közben előhúzom a cigimet és elszívok egy szálat. Délután óta beszereztem egy öngyújtót is és még azóta is megvan. Az utcákban egyedül vagyok, már elég késő van ahhoz, hogy tisztességes emberek az utcákon lézengjenek. Rossz arcú fickókkal találkoztam már útközben, de nem kötekedtem, sőt rájuk sem néztem, így megúsztam a szóváltásokat. Zsebre dugott kézzel sétálok tovább, miután eldobom a csikket és a földet pásztázom. Leragadnak a szemeim, így felemelem a fejem, hogy nagyjából lássam, mennyire vagyok még otthonról. Ekkor pillantok meg egy ismerős hátat, egy fehér mitsubishi lancer motorháztetőjének dőlve. Kaján mosollyal az arcomon, halk léptekkel sétálok mögé. - Nocsak, az FBI-osok fehér hollója. – Mondom a fülébe és elé sétálok. Én a helyében nem állnék így a kocsi előtt, háttal az utcán. Megfordul a fejemben, hogy talán nem ismeri ezt a környéket és ezért gondolja, hogy semmi gond sem lehet. Titkon remélem, hogy nem engem nyomozott le, mert gyanúsan közel van a lakásom. - Mi van, nem indul a kocsi? – Felvonom a szemöldökömet, de nem hagyom, hogy megszólaljon, már mondom is tovább az elképzelésemet. - Gondolom buta nőként égve felejtetted a lámpákat, mi? – Állapítom meg, amúgy meg feltűnt, hogy nagyon is szép autója van. Semmi nagyzolás, mint audi vagy BMW. Hm, és akkor elvárja, hogy ügynöknek nézzem. Elmegyek előtte, a vezető oldalra és közben megnézem alaposan az autót. Mivel zárva van – ezt a visszapillantó tükrök behajtott állapotáról feltételezem -, így a kezeimet a térdeimre helyezem és benézek az ablakon. Belül elég rendezett, de nem tudom elképzelni róla, hogy minden héten kívül-belül tisztítaná a kocsit. Végül kiegyenesedek és sóhajtok egyet, ahogy felé közeledek. - Na jól van, gyere velem. – Mondom neki, ahogy elhaladok előtte. Gondolom nem fog élni a lehetőséggel, hogy elvigyem számára egy ismeretlen helyre, így amikor újra a járdán vagyok, visszafordulok felé. - Vaagy itt is maradhatsz, de én a helyedben nem várnám meg, míg ők ideérnek... A kocsi zárja nem tartja őket vissza. – Bökök a fejemmel az utcában felénk közeledő 3-4 fős csapat irányába. Ismerem őket látásból, nem arról híresek, hogy egy ilyen nőt békén hagyjanak a kocsiban ülve. - Gyere! Majd holnap megnézem az autód. – Szólok neki még egyszer és azt is megígérem neki, hogy megnézem az autót. Az is lehet, hogy semmi köze nem volt a lámpák égve hagyásának. Nem vagyok autó szerelő, de azért valamennyire ismerem, és ha csak egy kis dologról van szó, akkor azt én is meg tudom neki csinálni. Remélem, hogy nem kell kétszer mondanom neki, hogy jöjjön, bár többször úgysem fogom megemlíteni. Maradhat és éjszakázhat a kocsiban, ha jól esik neki, de biztos vagyok benne, hogy nagyon fog fájni a nyaka, annak ellenére, hogy elég kényelmesnek látszik belülről. - Amúgy is, mit csinálsz itt még ilyenkor? Hol laksz? – Kérdezősködök továbbra is, bár remélem a délutáni két pofon után nem kapok többet. Elég volt, hogy folyamatosan üt, pedig én csak őszinte voltam minden alkalommal.
Volt egy olyan nagyon ronda gyanúm, hogy máról holnapra szinte alig fogok aludni. Otthon is hiába csináltam szinte bármit, mindig más dolgon járt az agyam. Pihenni is szerettem volna, de egyszerűen nem ment. Úgyhogy miután közöltem anyámmal - nehogy felhívja az összes kollégámat – holnap reggel érek haza, ő csak kacsintott egyet. Meg annyit mondott, szórakozzak jól. A kocsiban ülve a kormánynak döntöttem a fejem. Hogyne, ebből minden lesz szerintem, csak nem szórakozás. Viszont, reménykedtem, hogy a céltalan vezetés a városban valahogy megnyugtat majd. Aztán egyre inkább kezd az az érzésem lenni, ellenem összeesküdtek az égiek is. Állok a dugóban, az ujjaimmal a kormányon dobolok, de a rádiót be sem kapcsoltam, szimplán eszméletlen ideges vagyok és a rádió ilyenkor irritál. Na, meg az sem segít, amikor már feleszmélek, Queensben járok. Így, csak újra ismételni tudom magam, de baszki, miért pont Queens? Ráadásul megint. Most már, csak az lenne az égetően kellemetlen, ha lerobbanna az autó. Próbálok valahogy elhúzni innen, de az elkövetkező tíz percen belül a kocsim megadja magát. Az a… Ezt nem hiszem el! Legközelebb még csak gondolni se fogok semmire! Kiszállok az autóból, hátha valami csodát fogok tudni művelni vele, de esélytelen. A fegyverekhez jobban értek, mint az autókhoz. Csend van a környéken, ahol lerobbantam. Aztán egyszer csak azt érzem, mintha valaki közeledne felém. Ahogy meghallom a hangot a kezem lendül, behúztam a mögöttem állónak, aki… Baszd meg! - Jesszus! Ne haragudj! – mondom a kezeimet a szám elé kapva. – Nem tudtam, hogy te vagy az! Azt hittem valaki más van mögöttem. – és hirtelen a legkevésbé sem vagyok tisztában azzal, mit is kellene tennem. Ahogy felegyenesedik válaszolok neki. - Valami olyasmi. – húzom el a számat, miközben ég az arcom. Ha nem muszáj, nem jövök ide, amikor pedig viccnek szánná, hogy rám ijeszt, behúzok neki. Ez ennél kínosabb nem is lehetne. Megfogom a fejemet. – Ne haragudj, tényleg nem tudtam, hogy te vagy a hátam mögött. – azért a nála megszokott szemforgatós válasz sem marad el. - Nem. Csak azt hittem érek vele bármit is, de az autók nyavalyái nagyon nem az én asztalom. – vonom meg a vállam. Furcsállom, amit mond, viszont, amire felhívja a figyelmem annak a fele sem vicc. Lekapcsolom a lámpákat, lezárom a kocsit, majd követni kezdem. - Köszi, és tényleg sajnálom. – mondom, miközben a karomat dörzsölöm. Ez annyira kellemetlen. – Tulajdonképpen hova megyünk? – kérdezem tőle kíváncsian. Mármint, azért erre a kérdésre számíthat. - Igazából csak céltalanul vezettem. Néhány ügy után lehiggadok, ha megyek pár kört a városban. – vonom meg a vállam. – Gondoltam, most is beválik… - csak az igazság az, nagyon nem vált be. – Manhattan. – válaszolom tömören.
Hosszú volt a mai nap és alig várom, hogy otthon a lakásomban vegyek egy zuhanyt és dőljek be az ágyamba. Fáj a hátam is a folyamatos állástól és cipeléstől. Nagyon vágyok arra, hogy vízszintesben legyek. Viszont arra most várnom kell egy kicsit, mert egy ismerős lányt látok és kaján vigyorral az arcomon mögé lopózok. Az meglepetésként ért, hogy behúzott, még egy "au" is kicsúszott a számon. Az orromat fogom és be is görnyedek. Érzem, hogy eleredt az orrom vére is, nem gondoltam volna, hogy ilyen erő van benne, pedig délután még azzal szekáltam, hogy egyáltalán nem tudná megvédeni magát az alkata miatt. Egyik kezemmel a zsebembe nyúlok és kiveszek egy papírzsepit, amit az orromhoz teszek. A másik kezemet meg beletörlöm a farmeromba. - Ezzel most nyugtatni próbálsz? – Beszélek orrhangon, ahogy ránézek. Jobban örültem volna, ha megint megpofoz, mint a bokrok mögött. Nézek az autóra, tetszik, jó ízlése van ahhoz képest, hogy a rendőri pályát választotta. Körbe is járom és meg is nézem belülről is. Bocsánat kérésére, csak egy pillantásra nézek fel rá. - Felejtsük el! – Rántom meg a vállaimat és most elveszem a zsebkendőt, hogy még mindig vérzik-e az orrom, de már nem. Valószínűleg csak egy hajszél ér pattant el. Megtörlöm és a kezemet is, majd a következő kuka mellett elhaladva be is dobom azt. Most már tényleg jól esne az a zuhany. Ha még egyszer bocsánatot kér, én tényleg kiakadok. Utálom, ha tőlem kérnek bocsánatot, főleg nők, valahogy nem tudom lereagálni, így nem is mondok semmit, csak megköszörülöm a torkomat. Kérdésére felvont szemöldökkel fordítom felé a fejemet. Azt hittem ez egyértelmű lesz neki, hogy nem maradhat a kocsiban és gondolom szállodai szobát sem bérel sehol, mert ezen a környéken aligha akad egy. - Haza. Itt lakok néhány sarokra. – Előveszem a cigis dobozomat és kiveszek belőle egy szálat, majd felé nyújtom a dobozt, hogy kér-e. Öngyújtómat is előhalászom a zsebemből, és meggyújtom a cigit, most nagyon is szükségem van erre. - Manhattan? Mit keresel Queens-ben? Ugye nem megint a barátnődet követted? – Kezdek kiakadni, szerintem azért is, mert nagyon is fáradt vagyok és leragadnak a szemeim. Manhattan nem a szomszédban van, és mivel a barátnője miatt van itt, gondolom megint rajtuk lógott. Ezzel nem lenne semmi gond, hogyha nem akarná, hogy segítsek. Ha a srác kiszimatolja, hogy valaki követi megint nehéz lesz előkeríteni.
Mondtam már, hogy Zachary tele van meglepetésekkel? Nem olyan régen, még azzal szekált, hogy nem tudnám megvédeni magam. Most pedig ott tartunk, hogy begörnyed, mintha egy „au”-t is hallottam volna. Egyébként egész jól kezeli, azt hiszem. Nem én vagyok a családban az ápolónő. - Nem tudom. – nézek rá kölyökkutya szemekkel. Az indok az az, hogy tényleg nem tudom. – Azt hiszem. – nézem őt, mennyire lesz rendben ez után. Amíg az autót tanulmányozza, én egyik lábamról állok a másikra, és gőzöm sincs mit csináljak. - Oké. – de azért arra figyelek, minden rendben lesz-e vele. Elég lett volna egy egyszerű szia is, vagy akármi. Tényleg. Vagy ha rám kiabál messziről. Nem vagyok járatos erre felé, de annyit tudok, nem a legjobb környék. Lehetett volna akár valami késes fazon is… Atyaég, annyira szégyellem magam. Most tényleg nem akartam bántani. Meghallom, hogy hova megyünk és lefagyok. Nem. Tuti nem. Kell lennie valami másnak, mondjuk busznak vagy bárminek. Inkább hazamegyek, de nem a lakására. Perpillanat még kiakadni se nagyon merek, főleg, mert így megütöttem. - Figyelj… - kezdem nagyon ártatlan hangon még a szememet is lesütve. – Inkább hazamegyek. Tuti van taxi vagy valami. – nem akarok felmenni a lakására. Egyszerűen nem megy. Még a cigit is inkább elutasítom egy egyszerű fejrázással. Esküszöm, bármit megtennék, hogy húzzam az időt. Alig ismerem, nem mehetek a lakására. A fejemben pedig csak káromkodok. Miért pont ide kellett jönnöm? Ezzel párhuzamosan érzem, hogy az arcom felforrósodik. Magamban imádkozom, remélem csak érzet. Elég kínos lenne, ha még el is vörösödnék lehajtott fejjel. Már csak az kéne, hogy ezek fejében nyüszíteni is kezdjek, akár egy árva kiskutya. Abba pedig csak később gondolok bele, ezért úgy szét fog szedni… - Dehogy kerestem. – nézek rá hülyén. – Mondtam már, a vezetés lenyugtat. Általában.– vonom meg a vállam. – Amikor rájöttem, hogy itt vagyok, vissza akartam menni Manhattanbe. Ha tudtam volna, hogy lerobbanok, el sem indulok. – viszont, nem vagyok jósnő, nem látom előre a jövőt. Esküszöm, ezentúl inkább sétálni fogok, akkor nem juthatok messzire. Pláne nem ennyire.
Értetlenül nézek rá, ahogy megáll, úgy én is azt teszem. A felvetése, hogy taxival menjen vagy valamivel – amit hozzáteszek, hogy a taxin kívül már nem jár ezen a környéken semmi -, legszívesebben leordítanám a fejét, de jelen pillanatban, még ahhoz is fáradt vagyok, hogy frappánsan beszóljak neki. - Jó drága lenne innen taxival Manhattan-be menni. – Fejben most nem vagyok a legépeszűbb, úgyhogy nem is próbálom meg kiszámolni az úti költséget. Tudom, hogy ügynöki fizetéséből valószínűleg futna rá, de holnap ugyanúgy vissza kéne jönnie az autójáért, már ha még megtalálja. Egy valami még így ködös elmével is átfut az agyamon. - Amúgy is mi bajod a lakásommal? – Összeráncolom a homlokomat és ezt tényleg tudni akarom. Van benne pihe puha ágy, amit valószínűleg ma nem fogok élvezni, meg meleg is van és ott biztos, hogy senki sem fogja a biztonságát veszélyeztetni. Figyelem, hogy mit csinál és azért próbálok az arcára nézni. Egyből feltűnt, hogy milyen vörös lett. - Elpirultál. – Vigyorgok, bár nem mondtam semmi olyat, ami miatt el kellett volna pirulnia, így csak feltételezni tudom, hogy Ada arra gondolt, hogy esetleg lesz köztünk valami, ha feljön. Ebben meg is tudnám erősíteni, hogy kizárt, ő mégis csak az ellenség csapatához tartozik és eszem ágában sincs egy rendőrrel lefeküdni. Szerintem ha ez megtörténne és kiderülne, a csapat tuti, hogy megölne. Ekkora árulást senki sem követhet el. - Lehet semmi különösebb baja nincs, majd holnap megtudjuk. – Rántom meg a vállaimat, nem akarok most ilyenekkel foglalkozni. Így agy halottan, nagyon is fárasztó az autó lerobbanásáról gondolkozni. A cigis dobozt visszacsúsztatom a zsebembe, ha már visszautasította. Én a sajátomat meggyújtom, majd megyek tovább és azt is elárulom neki, hogy hova megyünk. Lehunyom egy pillanatra a szemeimet és próbálok kitalálni valamit, hogy jöjjön, mert tényleg itt fogok összeesni. - Na, gyere már! Hulla fáradt vagyok. – Elnyomok egy ásítást, tényleg nem vágyok semmi másra, minthogy aludjak. Azt hiszem, hogy a kanapén fogom tölteni az éjszakámat, ha Ada is csatlakozik hozzám. Elnézek az utca végébe, az előbbi csapat megállt, de kétlem, hogy nem jönnének ide, szórakoztatni a lányt, ha én most itt hagynám. Őket elnézve nem is tudnám megtenni, hogy itt hagyom nekik. - Gyereeeeee. – Szinte könyörgök, ahogy megfogom a kezét és hátrálva elkezdem őt húzni. Tényleg nem lakok messze és csak pár méter választ el a lakás biztonságától, ez kicsit megnyugtat. Félni, nem félek, de azért nem szeretném, ha engem elkapnának. Pont ezért érzem úgy, hogy ezt Ada sem szeretné, és a testi épségét jobban félti, minthogy ellenkezzen velem.
Az az érzésem, hogy a legkevésbé sincs más választásom. Szóval, ha akarom, ha nem, nem lesz más választásom. Na, nem éppen így értettem, amikor azt mondtam, otthon ne várjanak haza. Tisztában vagyok azzal is, nem éppen a legolcsóbb kör lenne. Viszont, egy tulajdonképpen ismeretlen srác lakásán éjszakázni? Nekem az előbbi tűnik logikusabbnak, de ahogy nézem ez egyedül csak az én véleményem. Kifogytam az érvekből, az agyam lefagyott. Na, nem mintha eddig bármi konkrét érvet hoztam volna fel. Megrántom a vállam, és úgy döntök nem is szólalok meg. Végül még is. - Azzal van a problémám, hogy körülbelül, ha azt nézzük nem is ismerlek. – lassan már tényleg ott tartok, hogy nyüszítek. Ha meg most megszólalok, nem szoktam ismeretlen pasik lakásán éjszakázni… Na, ezt inkább nem akarom kipróbálni, ha már csak a délutáni esetre gondolok. Saját magamnak meg a legkevésbé sem szeretnék kegyelemdöfést adni. Nem szólok erre sem semmit, inkább csak oroszul motyogok valami olyat, mint a hagyjál békén. Vagy a valaki öljön meg, esetleg nyíljon meg alattam a föld. Erre már csak az tudna rápakolni egy lapáttal, ha közölné értett mindent. Esküszöm, ennyire még nemhogy nem imádkoztam… Nem könyörögtem semmiért ennyire, mint azért, ne tudjon oroszul. - Remélem. – mondom, aztán megrántanám a vállam, de ez még annak is, annyira gyenge. Körülbelül, mintha nem is csináltam volna semmit. Ásít egy hatalmasat, és kénytelen leszek megbarátkozni azzal a gondolattal, ma nála alszom. Ami megint ciki, mert nincs nálam semmi az alap dolgokon kívül. Mondhatnám, talán hajnalban elhúzom a csíkot, de ezt egy lerobbant kocsival nem kifejezetten tehetem meg. Megadom magam, és végre valahára elindulok. Követem azt merre néz, ezért csak magamban ismerem el, jobban járok, ha tényleg vele megyek. Azt meg a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy megfog és magával húz. A délutáni találkozásunk után? Még fogadni se. - Jó, értettem. Megyek már. – mondom megadóan, de most valahogy megszólalni sincsen kedvem. Inkább csendben sétálok mellette a lakásáig. Na, ez kellett még az én fejemre.
Meglep, amit mond, mert nem erre számítottam. Ezt az arcomról is leolvashatja és most először érzem azt, hogy az ügynökünk kiégett. De eszembe jut az is, hogy nem mondaná el, ha bármit is megtudott volna rólam. - Pedig azt hittem a délutáni találkozónk után az lesz az első, hogy lenyomoztatsz. – Nem akarok tippeket adni neki, jobb ha nem tudja a múltamat. Elég sok mindent csináltam, igaz kevéssel kaptak el, de azok mind ott szerepelnek az aktámban. Mivel újra kezdtem az egész bandázást, így könnyen kerülhetek nagyobb bajba, akárcsak egy füves cigivel. - Amúgy meg, nekem sokkal rosszabb híremet kelti, ha kiderül, hogy egy zsaru éjszakázik a lakásomon. – Jegyzem meg ezt, úgyhogy szerintem, akinek rosszul kéne éreznie magát, az én vagyok. Engem mégsem zavar, inkább az zavarna, ha itt hagynám lent az utcán és a kocsijában kéne éjszakáznia. Állok előtte és már készen vagyok, hogy menjek, mert álmos vagyok és tényleg alig állok a lábamon. - Mi? Mit mondtál? – Összeráncolt homlokkal nézek rá, nem angolul beszélt, ennyi eljutott az agyamig, de hogy miről volt szó, azt nem bírom megfejteni. Valahogy sejtem, hogy nem fogja nekem elárulni, mit is mondott. Azt sem értem, hogy miért kell más nyelven beszélni, vagy épp most küldött el melegebb éghajlatra? Na, mindegy, a nőket sosem fogom megérteni. - Azt hittem bevállalósabb vagy ügynök létedre. De elég nyámnyila vagy most. – Rántom meg a vállaimat, és egy cseppet sem lepődtem meg azon, hogy ennyire beszari feljönni a lakásomra. Pedig ha tudná, hogy nem vágyok semmi másra, csak arra, hogy aludjak, akkor lehet megváltozna a véleménye. A cigit eldobom, majd előveszem a kulcsom a zsebemből. Kinyitom az ajtót és előre engedem. Milyen gáláns vagyok, mi? Belépek én is utána, majd becsukom az ajtót magam mögött. Jobb a biztonság, hogy biztos csukva van, mint véletlen valaki besurranjon. Mutatok fel a lépcsőn, hogy menjen, megyek én is utána, szerencsére csak az elsőig megyünk, meg is halnék, ha tovább kéne lépcsőznöm. Kinyitom a bejárati ajtóm, és ugyanúgy előre engedem. Belépek és bezárom belülről az ajtót, benne hagyva a kulcsot a zárban. Leveszem a cipőmet és a pulcsimat is felakasztom. Kicsit beljebb tolom, hogy induljon meg a nappaliba és ne itt álljon, mert azért annyira nem nagy a lakásom, viszont egy magamnak elég. Úgyis nagyrészt csak aludni járok haza, arra meg nem kell palota. - Csüccs! – Mondom neki, ha belépett a nappaliba. Amúgy a kanapé az ajtóval háttal van, a szemközti falon a tv. Egy kis dohányzó asztal van a kanapé előtt, ahol a távirányító és más újságok foglalnak helyet. Ahhoz képest, hogy agglegény vagyok, nincs szétdobálva semmi, és rend van. Megjegyzem aludni járok haza. - Kérsz inni? Lehet egy kicsit ellazítana egy rövid. – Jegyzem meg neki, én kimegyek a konyhába. Remélhetőleg leült a kanapéra, bár úgy láttam a szemem sarkából. Megnyitom a csapot és megmosom az arcom. Bár Ada nem említette, hogy rászáradt vér maradt volna az orrom környékén, mégis megmosom. Megtörlöm az arcom a konyharuhával és körbe nézek. Találok egy üveg vörösbort, felkapom és alig hallhatóan bemegyek a nappaliba. - Találtam bort. – Hirtelen termek mögötte és mutatom a bontatlan boros üveget. Meg sem fordult a fejemben, hogy ezzel a húzással megint azt érem el, hogy orrba vág.
- Akadtak más dolgaim is. – nézek rá sután. Igazából, életem leghülyébb dolgát fogom gondolni, de nem volt szívem lenyomoztatni. Mármint, tud azért normálisan is viselkedni. Meg nagyrészt azt próbáltam megemészteni, amit ma láttam. Fáradtan pislogok rá, mert nem értem. Tehát, tényleg valami olyat csinál, amit nem kellene tudnom? Ha nem bukott le, akkor meg úgy se tudjuk meg. - Miért? Kiröhögnek a haverjaid, akiknek a rendőri egyenruhában mutogatnál? – ahhoz képest, hogy nem terveztem megszólalni… Ez még erősre is sikeredett. A legkevésbé van kedvem ehhez, amúgy is. Sikerült orrba vágnom pedig nem akartam, lerobbant az autóm, az egyik legjobb barátnőm nyakig van a szarban. Meséljek még, vagy elég? - Nem fontos. – közlöm erőtlenül. Persze, még valljam is be, hogy sikerült zavarba hoznia. Na, még mit nem. Azért mindennek van egy határa, ennyire könnyen meg nem adom meg magam. Akkor sem, ha nem éppen a legjobb passzban vagyok. Forgatom a szemeimet, és leginkább azt csodálom, miért nem fájdultak még meg. Azt hittem már lerendezte magában a délután óta. Úgy látszik, tévedtem. - Elvileg szabadnapos vagyok. Ha meg szolgálatban éjszakáznom kell újra, valahogy elérem, hogy a nyakadba boruljon egy vödör hideg víz. – morgom az orrom alatt, és erre is lesz valami riposztja. Akkor lepődnék meg, ha ezt szó nélkül hagyná. Előre enged az ajtóban, belépek, majd ránézek merre menjek. Elindulok, amikor a lépcső felé mutat, de az elsőn bevárom. Ahogy a lakásába érek, látom, ő is a kulcsot a zárban hagyja. Leveszem a cipőmet, a táskámat is a fogasra akasztom, aztán annyit érzek beljebb tol. Jól van, na megyek magamtól is. Ha tippelnem kellett volna, mit látnék itt, azt mondanám rendetlenséget, ezért lep meg, hogy minden van, csak az nincs. Oké, ezt nem mutatom ki. Csak halkan jegyzem meg magamban. Leülök a kanapéra, de valami megragadta a figyelmem. Ahogy megcéloztam a kanapét, időközben, mintha valami okleveles izé mellett haladtam volna el. - Lehet, jól esne. Köszi. – általában én szolgálok ki vendégeket nálunk, úgyhogy megpróbálok minél udvariasabb lenni. Bár, ahogy a konyhába lép, felpattanok és megnézem azt a valamit, ami annyira felkeltette a figyelmem. Elkezdem olvasni, az első, ami felkelti a figyelmem, az a közgazdász. Mármint, oké, rajt a neve, de mi? Az életben nem gondoltam volna. Azért sunyin elmosolyodom. Viszont, miért pont Észak-Dakota? Nem sokáig elmélkedhetek, mert mögém lép, aztán megugrok. - A frászt hoztad rám! – pislogok rá.
Gyanúsan nézek rá, biztos vagyok benne, hogy hazudik. Nem lehet hinni a zsaruknak, de én biztos, hogy nem fogok magamról és a múltamról beszélni neki. Kicsit azért megkönnyebbültem, hogy valóban nem nézett utánam. Lehet, akkor már rég rendőrök vártak volna a lakásom előtt, így kicsit kétséges, hogy valóban igazat mond-e. - Valahogy úgy. – Forgatom meg a szemeimet, nem akarom elmondani a valódi okát, de gondolom sejti, hogy nem csak legalábbis munkám akad. Inkább elindulok haza, nehogy eszébe jusson tovább kérdezgetni erről, de megszólal egy teljesen más nyelven, én elég idiótán érzem magam, hogy miről beszél. Mivel nem árulja el nekem, hogy mit mondott, így bár idegesít a tény, mégsem firtatom. Most egyedül az ágyam az, ami vonz. - Lehet azt a kocsid bánná. – Morgok, mert ha rám mer önteni egy vödör hideg vizet, akkor annak a következményeit nagyon is megérezné. Pont úgy, ahogy a rokonok. Szerintem a gyerekek még mindig elvonón vannak, de kit érdekel. Hamar otthon vagyunk, mivel tényleg nem lakok messze a kocsijától. Csak némán mutatom az utat, hogy merre menjen, én pedig már a lakásban gondosan bezárva az ajtót, lököm beljebb, hogy ne itt álljunk. A konyhában is eltűnök pár pillanatra és egy üveg vörösbort sikerül a szekrényből elővarázsolnom. Eléggé drága és minőségi, az egyik szállítmányunkból való. Remélhetőleg nem fog rákérdezni, hogy ugyan miért van nekem itthon egy ilyen drága bor és hogy miből szereztem. Bemegyek a nappaliba, de nincs már a kanapén, csak a diplomám előtt. Ez kicsit veszélyez, de semmit sem mondok, csak belépek mögé és elé tartom a bort. Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, ahogy megugrik, majd az eltűnik, mikor rám néz. - Az volt a cél. – Mosolygok, majd a kezébe nyomom az üveg bort és odamegyek a kanapéhoz. A szélén egy kisebb állvány van, aminek a tetején ott figyel a minőségi whiskey. Az egyik poharat magamhoz húzom közelebb, majd kinyitom a piát és töltök egy keveset. Hátradőlök és belekortyolok. Ha odajön hozzám, akkor közelebb csúszok hozzá és lerakom az előttünk lévő dohányzó asztalra a poharamat, majd kiveszem a kezéből az üveget. Elveszem a whiskey mellől a bornyitót és kinyitom neki. Mivel lusta vagyok borospoharat behozni, így elveszem a másik tiszta poharat a whiskey mellől, és töltök nekik. - Többet úgysem bírsz inni. – Nyújtom felé a poharat, kicsit provokálva, majd az üveget leteszem az asztalra és felkapom a whiskey-met. Iszok belőle megint és azt hiszem, ma nem fogok aludni. A szemeimből elszállt az álmosság, valószínűleg átestem a holtponton, így kicsit élénkebbnek érzem magam.
Ó, csak nem betaláltam? Még a végén elérem azt is, hogy én menjek az agyára, ne fordítva. Annak sem örül, amikor a hideg vizet emlegetem neki. Nem mondok rá kifejezetten semmit, ha gyerekkori rossz emléke van tőle, akkor is… Túléli. A lakásán vagyok, időközben meghallom, pityegett egyet a telefonom. Kimegyek a fogashoz, leveszem róla a táskát, ami így a hátamra kerül. Az értesítések között ott van Alice neve. Elolvasom az üzenetét, amiről ordít, valószínűleg jobban készen van, mint én. Megpróbálom megnyugtatni, miközben megkérdezem Zachary-t, hogy a nappalin belül hova tehetem le a táskámat. Amint válaszol, oda is teszem, ahova mondja, beleejtve a telefonomat. Na, de visszatérve arra, ami tényleg jobban leköti a figyelmemet a lakásán, az az, hogy hol végzett. Meg egyébként milyen szakmája van. Elmosolyodom, és azt gondolom magamban, nem tudnám kinézni belőle. Itt nem arra gondolok, hogy butának tartanám hozzá. Viszont, az öltönyt és a nyakkendőt valahogy nem tudom elképzelni rajta. Annyira képtelenségnek tűnik, még a vigyoromat sem tudom visszatartani. Ezt pedig elég gyorsan le is törli, amikor megijedek miatta. - Közgazdászok gyöngye. – nevetem el magam. – Szóval, neked a munkaköri leírásodba beletartozik az öltöny meg a nyakkendő? Akkor olyan vagy, mint egy pingvin? – kérdezem tőle boci szemekkel, amikor helyet foglalok a kanapén. Ezt a whiskey-t meg mikor szedte elő? Aztán előhozakodok a kérdéssel, ami nagyon fúrja az oldalam. – Hogyhogy Észak-Dakota? Mesélsz róla? – nem akarok erőszakoskodni, ha nem akarja elmesélni, nem fogom firtatni. Egyszerűen csak érdekel. Jó, én sem Washingtonban végeztem a sulit, de azért Észak-Dakota nem a szomszédban van. - Tényleg kipróbáljuk, hogy sikerül-e leinnom téged? – nézek rá sunyin. – Különben is, mi az, hogy úgy sem bírok többet inni? – durcáskodok vele. Igen is, tudok inni! Minden egyes kollégás bulinkon én tartom a rekordot! Belekortyolok a borba, aztán a poharat nézem. Van ízlése, meg kell hagyni, ez nagyon finom! Finomabb, mint, amiket mi szoktunk venni, akár egy csajos estére, akár csak otthonra, amolyan anya-lánya program céljából.
Mellette állok és nézem én is a diplomámat, miközben átnyújtom a boros üveget. Nem is tudom, hogy minek tettem ki, mert egyáltalán nem vagyok büszke rá. Sőt, nagyon is utálok visszagondolni arra az időre, amikor ott kellett lennem. Azt viszont a hangjából is leszűrtem, hogy nem épp a közgazdász szakmát nézte ki belőlem. - A zakó nem mindig, de mondhatjuk, hogy igen. – Sóhajtok egyet, mert nem a legkényelmesebb viselés, de muszáj a látszatot fenn tartanom, elvégre még csak egy pályakezdő vagyok, aki nem ugrálhat sokat, ha nem akarom elveszíteni az állásomat. Ami nem is érdekel túlzottan, de muszáj, hogy valamivel láthatáron kívül maradjak, ami a zsarukat illeti. Pont jó, hogy ezt gondolom magamban, amikor itt van előttem egy. - Hé! Nem vagyok olyan mint egy pingvin. Ez normális öltöny, nem pedig frakkos ruha. – Morgok a megjegyzésére, kikérem magamnak, hogy pingvinnek tituláljon. Egyáltalán nem úgy nézek ki az öltönyben, mint egy pingvin, hanem inkább mint egy üzletember, amitől hányingerem van. Már a kanapén ülve, félre rakom Ada táskáját, tulajdonképpen a másik oldalamra, ahogy közelebb csúsztam hozzá, ne legyen az köztünk. Már épp mondtam volna neki valamit, amikor felhozza Észak-Dakotát. Elkomorult arccal iszok bele a whiskey-be és most kivételesen, nem tudom hova tenni a kérdését. - Tényleg nem néztél utánam? Vagy csak most jön, hogy tudsz rólam mindent és le akarod ellenőrizni, hogy igazat mondok-e, úgy mint a nevemmel? – Vonom fel a szemöldökömet és gyanúsan kezdem el méregetni őt. Szerintem nem véletlen, hogy a lakásom közelében akadtam rá, biztos vagyok benne, hogy utánam jött. A szívem kicsit hevesebb ritmusban kezd el verni, ha csak arra gondolok, hogy azért van itt, hogy rajtam üssön. Körbe nézek a lakásomon, de túl sok mindent nem találna, maximum egy pár üveg minőségibb, drágább piát, de az még nem bűn. - A csajommal költöztünk oda, mert odavették fel egyetemre. – Egy egyszerű hazugsággal kezdek, tesztelem. Ha nem vág közbe, akkor tudni fogom, hogy igazat mondott arról, hogy nem nézett utánam. Amúgy is úgy gondolom, hogy nem kéne neki megtudnia, hogy mibe keveredtem. Elég ha annyit tud, amit a haverja mondott a telefonba délután, de azt is elferdítve. Átfutott az agyamon, hogy mi van, ha tényleg az van az aktáimban, hogy fegyveres rablás, amikor ennek köze nem volt ehhez. Vajon ezt is apám intézte el, hogy észhez térítsen, vagy valóban tévesek voltak az infók? Azt hiszem ezt már sosem tudom meg apámtól. Provokálom és gonoszkás mosoly jelenik meg ajkam szegletében. Elég kicsit húzni még és inni fog ő magától, nem mintha az lenne a tervem, hogy leitassam. Mivel az álmosság kiszállt a szemeimből, így legalább legyen már társaságom a továbbiakban. - Úgysem bírsz nálam többet inni. – Mondom egy vállrándítással, ahogy hátradőlök a kanapén. Lehúzom a maradék whiskey-t, miközben a hozzá közelebb eső könyökömet felrakom a kanapé háttámlájára. Kényelmes így ülni. Az üres poharamat pedig a combomra helyezve fogom. - Hát azt, amit értesz. Azt az üveget például egyedül meg se bírod inni, 100%-ig biztos vagyok benne. – Amelyik karom a háttámlán van, azzal az ujjammal mutatok a bontott boros üvegre, ami előttük foglal helyet a dohányzó asztalon. Ha azt meg tudja egyedül inni, akkor képes vagyok elhinni, hogy többet képes inni mint én. De a hangomból is hallatja, hogy egyáltalán nem hiszem, hogy képes rá.
Rápislogok, és még mindig próbálom elképzelni a munkaruhájában, de nem igazán akar összejönni. Mondjuk, az is egy érdekes kérdés, milyen munkát néztem volna ki belőle. Programozót? Talán? Erről inkább hallgatok, mert még a végén elkezdi nekem, hogy kockának nézem. - Akkor se megy. – közlöm megadóan. – Nem tudom elképzelni. Azt meg pláne, hogyan viseled el. – nem azért mondom ezt, mert lenne más választása. Ha ez az előírás, akkor ez az előírás. Csak szerintem egész nap szenvedhet, és alig várja, mikor öltözhet már át. Elgondolkodom, milyen lehetne összefutni vele, mondjuk a metróban. Elsőre le se esne, ha ő állna mellettem, na. Elnevetem magam, amikor morogva kikéri magának, ő nem pingvin. Be kell valljam, nem is tudom abbahagyni a nevetést. Újra ránézek, és megint csak elnevetem magam. Pingvin. - Szóval, akkor nem vágysz haza az Antarktisz-re? – bukik ki belőlem a kérdés. Van egy olyan érzésem, nem fogja díjazni a humoromat. Félreteszi a táskámat, amit a szememmel követek merre. Ahogyan az sem kerüli el a figyelmem, elkomorodik. - Akkor már inkább régen egy bárban ülnék Manhattanben. – vonom meg a vállam. – Meg egy ehhez hasonló égést nem követtem volna el. – aztán elhiszed, nem hiszed. A te dolgod, nem az enyém. Viszont, komolyan nem tudtam, hogy itt lakik. Az meg a másik, tényleg el sem indultam volna, ha tudom, nem messze a lakásától fogok lerobbanni. Végig hallgatom, amit mond, és körbe nézek a lakásban. Ha barátnője is van, akkor tuti nem itt lakik, mármint nincsenek a lakásban nőre utaló jelek. Meg, akkor annyira nem méltatta volna Izzy-t, és közös képeik is lennének. Szóval gondolom szakítottak. Na, ebbe inkább nem szeretnék kifejezetten belemélyedni. Még a végén az én szakításomra rákérdezne, aztán mesélhetnék, holott nem akarok. Viszont, valamit valamiért ugyebár – és ezzel én sem vitatkozhatnék. Felháborodottan nézek rá, ne szórakozzunk már! Az ügynökösdi miatt is szekált, erre, amikor orrba vágtam az bezzeg fájt neki. - Szabályok? – megiszom a poharamban lévő maradékot. – Vagy nem kell egy húzóra meginnom, megelégszel azzal is, ha csak elfogy? – kérdezem tőle, amolyan, „ha harc, hát legyen harc” hangnemben.
Alapvetően egy nyugodt ember vagyok, de ha olyan témát hoznak fel, amiről nem szívesen beszélek, vagy emlékszek vissza, akkor eléggé elkomorulok. Pont ugyanez történik most, amikor Ada olyanról kérdez, amiről nem szeretnék mesélni. Lenyelem a békát, de az, hogy kinevet a munkaruhámat illetően, csak megforgatom a szemeimet. - Haha. – Morgom az orrom alatt, elég gázul érzem magam az öltönyben, anélkül is, hogy emlékeztetne rá. Azt nem mondanám, hogy úgy nézek ki benne, mint egy pingvin, sőt nagyszerű álca számomra, mert ahogy a mellettem ülő, úgy senki sem ismerne fel öltönyben. Akkor teljesen máshogy nézek ki, a rosszfiús kinézetemet is a lakásban hagyom és úgy nézek ki, mint egy unalmas irodista. Remek álca, így belegondolva. - Pedig a nevemet azt leellenőrizted. – Nézek rá, ott voltam, és hallottam. Van abban igazság, amit mond, nagy valószínűséggel kommandósokkal jött volna értem, ha utánam néz. Még mindig nem tudom túl tenni magam azon, ami délután történt. Szerencsére a haveroknak semmi sem tűnt fel, pedig elég idegesen mentem vissza a raktárba. Nem szól semmit Észak-Dakotához, kicsit furcsállom, de nem is akarok róla többet beszélni, így ejtem a témát és azt figyelem, hogy mit csinál. Pár pillanattal később eszembe jut valami sokkal mókásabb dolog, ha már ennyire a szívén viseli, hogy nem hiszek neki az alkoholt illetően. - Legyen mondjuk fél órád ahhoz, hogy megidd az egész üveget. – Mondom neki, majd kicsúszok a kanapé szélére - ezzel a mozdulattal a táskát is tolom még messzebb -, és töltök magamnak még whiskey-t. Azt is kitaláltam, hogy mi motiválhatja, így amint megvan az ital, vissza is csúszok hozzá. - A jutalmad, hogy aludhatsz az ágyban a kanapé helyett. – Mondom azt először, mi történik, ha ő nyer, bár ez kétséges, és pont ezért fűzöm hozzá a másik opciót. - Viszont ha én nyerek, akkor te alszol a kanapén, én meg a saját ágyamban. – Magabiztos vagyok, bár azt sosem vallanám be, de hiába veszítene, akkor sem hagynám, hogy a kanapémon aludjon, de ezt a pókerarcomról nem tudja leolvasni. Ránézek az órámra, majd megszólalok. - Induljon most az óra! Van 30 perced, hogy megidd. – Nézem az időt, ha minden igaz, akkor 5 perccel egész előttig van ideje. Én viszont élvezem a whiskey-t, bár lehet jobb lett volna, ha eszek a meló után, mert csak a reggeli szállítás után ettem egy hamburgert, az pedig nem most volt. Nekem amint elfogy az italom töltök újra és folyamatosan figyelem az időt. Kíváncsi vagyok, hogy kicsúszik-e belőle vagy sem, bár egész jól halad az a baj. - Na és miért pont az FBI? - Kérdezem, az nincs megtiltva, hogy nem beszélgethetnénk közben. Amúgy is érdekel, hogy egy ilyen törékeny virágszál, miért pont ezt a szakmát választotta.
Nincs ínyére, az a tény, hogy én ilyen jól szórakozom a munkáján. Ha egyszer elképzelhetetlennek tartom? Hiába erőlködők, előbb jut eszembe egy nagyon nagyra nőtt pingvin. Valahol gondoltam, nem fogja díjazni a kérdésemet, de ha egyszer ez az igazság? - Soroljam el, hogy mit csináltam, amint hazamentem? Akkor végre elhiszed, vagy mondjak neked hihető alibit is? – kérdezem tőle érdeklődve. Néha kezd az, az érzésem lenni, mintha megfordultak volna a szerepek. Egy jobb hangulatú kihallgató, ahol a gyanúsított kérdez és nem a rendőr. Elég röhejesen festene, még jó, civilben vagyok. Vajon, amúgy, akkor is a vitrinbe rakott volna, ha egy FBI feliratú golyóálló mellény lett volna rajtam? Jó, ezt szerintem már sosem tudom meg. Vagy majd idővel? Egy pillanatra csendben ülünk egymás mellett, és az ellentétes irányba kezdek el nézelődni. Nem arra, ahol ül. Milyen szép fal! Életemben nem gondoltam még ekkora baromságra. Aztán felé fordulok az ötletére. - Csak aztán meg ne lepődj! – rákacsintok, aztán meghúzom az üveget, amint azt mondja, innentől számolja az időt. Most mi az? Szomjas vagyok! Ez volt előttem, finom is, olyan, mintha üdítőt innék bor helyett. Befejezem az ivást, és akkor látom meg, már nincs is olyan sok. Ez a fél óra piskóta lesz! Bár, nem szívesen túrnám ki az ágyából, az autó üléséhez képest egy kanapé is maga a Four Seasons. Egy újabb korty után, lecsekkolom mennyi van még hátra, és egy olyan kérdést tesz fel, amire elhúzom a számat. Kérdőn nézek rá. - Előre szólok, nem lesz szép történet. – rántom meg a vállam. – Amikor középsulis voltam nem is akartam a rendfenntartásban dolgozni. Gyógyszerész szerettem volna lenni. Viszont, amikor másodikos voltam elhívtak egy házibuliba az osztálytársaim. Hazafelé menet pedig az akkor végzős srácok követni kezdtek, de nem tulajdonítottam a dolognak jelentőséget. – meredtem a falra, mert erről, úgy sokkal könnyebb beszélni, ha nem nézel a másik szemébe. – Akkor esett le a tantusz, amikor hallottam mit csinálnának velem és hogyan. – baszki, innom kell! Úgyhogy, újra meghúzom az üveget, talán gördülékenyebben fogok beszélni róla így. – Mivel ütni nem tudtam, gondoltam elfutok… Elkaptak, és ha az egyik ott lakó nem hívja rájuk a környékben járőröző rendőrt, nem csak szakadt ruhával úsztam volna meg. Utána döntöttem el, hogy nem akarok félni, és tenni akarok az ilyen rohadékok ellen. – mielőtt ránéznék egy húzásra iszom meg a maradék bort. Más különben van az az érzésem, hogy elsírom magam, az meg megint nem hiányzik. Kicsit elemelkedtem a helyemről, hogy az asztalra tegyem az üres üveget. Egyből azt éreztem megfordult velem a világ. Egy cseppet. Vagy nagyon? Teljesen mindegy, megittam. Nyertem, de én el nem mozdulok a helyemről, még a végén rájön, hogy berúgtam.
Hagyom, hogy elvesszen az éterben a munkámmal kapcsolatos téveszméi. Muszáj csinálnom, legalább legálisan is sikerül embereket megkopasztanom. Azzal pedig nyugtatom magam, hogy sosem fog engem öltönyben látni. Nekem nagyon is kényelmesek a ruháim, mint ami most is rajtam van, egy egyszerű sötétkék farmer és egy szürke póló. Jobb csuklómon pedig ott virít az órám, amit mindig minden alkalommal hordok. - Rendőrnek elég nehéz hinni, de veled kivételt teszek most. – Rántom meg a vállaimat, valóban úgy néz ki, hogy igazat mond. Bizonytalan vagyok vele kapcsolatban, de nem feszegetem tovább ezt a témát. Túlságosan is magabiztosnak hangzik, hogy megbírja inni a bort. Más esetben, nem engedném, mert ez nem az a fajta kategória, amit az ember húzóra megiszik. Most sokkal inkább érdekel, hogy csak a szája nagy, vagy meg is bírja-e csinálni. Elmosolyodok, és indítom az órát. Egyből felszaladnak a szemöldökeim a homlokomra, az elég merész így meghúzni az üveget. Figyelem az órát, még mindig benne van a 30 percben. Jól csinálja, már várom a végét. Én is közben megiszom a whiskey-t, majd leteszem a poharat az asztalra. Akarom tudni, hogy miért lett rendőr, ha már tőlem megkérdezte Észak-Dakotát. Nem tudom mi van ebben a nőben, de elég érdekes stílusa van és bánom, hogy rendőr lett és nem bűnöző. Közelebb csúszok hozzá, ahogy elkezd mesélni és az arcát fürkészem. Kis remegést hallok a hangjában, mint aki épp a sírást akarja visszafogni. Meg tudom érteni, nekem is egyből megfeszülnek az izmaim, ezek hallatán. - De remélem nem hagytad ezt annyiban. – Hangomból hallhatja, hogy ideges lettem. Utálom az ilyen sztorikat és lássuk be, hogy Ada-t még most is el lehetne kapni, hiába ügynök. Érzem a whiskey-t, de nem lehet elmondani rólam, hogy részeg lennék, inkább kezdem érezni a hatását. Közelebb csúszok hozzá egy ilyen sztori miatt, és a közelebb eső kezem, ami alapból a háttámlán van, ujjaimmal a füle mögé simítom a haját. Látom rajta, hogy megviseli ez még most is, pedig én biztosíthatom róla, hogy eszem ágában sincs semmi olyat tenni, amit ő nem akarna. Pont erről is beszéltünk a délután folyamán. Szerintem nekem ez a gyengém, mert úgy megfeszültek az izmaim, hogy legszívesebben most felkeresném a srácokat és “elbeszélgetnék” velük. Még jó, hogy semmi komoly nem történt az ijedtségen kívül. A gondolataimból a csörgő mobil az, ami kirángat, így eltekintek magam mögé, ahol a táskája van. A kezemet is elhúzom tőle, ha eddig még nem lökte el.
Durcás, kislányos fejjel nézek rá, amikor azt mondja, rendőrnek nehéz hinni. Mert nektek aztán olyan könnyű, tényleg! Az egyik mond valamit, a másik értelemszerűen totál az ellenkezőjét állítja. Aztán ott vagy te, a nagy francos semmivel, amit állhatsz neki kibogozni. Nem esik ám le az állam, amikor azt mondja, velem kivételt tesz. Dehogy is… - Azért majd eszembe jut, hogy nagylelkű is tudsz lenni. – vigyorgok rá, ötletem sincs miért. Hűha, ennyire a fejembe szállt volna az alkohol? Hiszen ez csak bor! Furán nézek rá, amikor felvonja a szemöldökeit. Nem nagy ügy meginni, tényleg. Attól, amit ő iszik, lehet, lehidalnék. Azért egy whiskey nagyon nem az én műfajom. Ahogy ráhúztam az üvegre, nem telt bele pár perc, elkezdtem érezni a hatását. Mert bevallom nem zavar, hogy sokkal közelebb van hozzám, mint volt. Jó, az egy kicsit igen, miért néz. Kérdezzek rá? Jesszusom, dehogy! Még csak az hiányozna! Látom, és hallom is, nem érinti valami jól, amit meséltem neki. Egyszerre szégyellem magam, és válnék köddé. Végül felé fordulok. Túl közel van, közelebb, mint délután, amikor elkérte a számomat. A hideg végigfut a hátamon, abból sem a rosszabb fajta, hanem a kellemes. A fülem mögé simítja a hajamat, ami olyan jó érzés volt. Várjunk, csak én ezt most teljesen komolyan gondoltam? - Ejtették a vádat. – nevettem el magam. – Aztán a tesómnak majdnem priusza lett, amiért megverte mind a hármat. – ha jól emlékszem ott az egyik patkánynak az apja indított feljelentést a bátyám ellen. Lapozni próbálnék magamban, de nem megy, inkább a hajamba túrok egy sóhajtás kíséretében. A csörgő telefonra én is felfigyelek, amilyen gyorsan pedig felállok, olyan lendülettel huppanok vissza. Hoppá, azt hiszem berúgtam! Így hogyan vegyem fel? Meglátom a táskámat Zack mellett. Ácsi! Mióta becézem?! Na, nem ez a lényeg, hanem rajta keresztül átmászva kotrom ki a telefont a táskámból. Aztán visszahuppanok az eredeti helyemre. A kijelzőn látott név hatására, falfehér leszek, meg, mert megjelenik egy kép a bátyámról. Ez nem is lenne gond, ha a képen, a mellkasán nem az virítana, mint LAPD és SWAT. Tudom, fel kellene vennem. Nem magam miatt, hanem miatta. - Bocsi, ez fontos. – mondom elkínzottan. - Derek! Nem érek rá! – veszem fel végül. - Na, ne mondd beszéltem anyával. – hirtelen elhalkul. – Alina, drága húgom te berúgtál? – én pedig a szabad kezemmel a kezembe temetem az arcom. – Hol a halálban vagy, amúgy is? - Nem rúgtam be! – morgom. – Nem otthon! – durcáskodok, hiszen tudom, most a tesóm akar az agyamra menni. – Nincs jobb dolgod, mint a kevlárban döglés a pálmafák alatt Los Angelesben? – erre egy öblös nevetés a válasza, majd a lelkemre köti, hogy délután visszahív, és addigra menjen le rólam a hiszti is. A telefont a hívás után meg kijelzővel lefelé leraktam az asztalra. A térdemre hajtom a homlokomat, bár ez inkább ront a helyzeten, mint segít.
Látom rajta, hogy egyáltalán nem tetszik, amit mondtam a zsarukról, de ez az igazság. Megígérnek fűt-fát, aztán mintha mi sem történt volna, megszegik. Gondolatok cikáznak a fejemben, hogy felhozzak egy apró példát, de semmi sem jut az eszembe. Sokfélét lehet hallani és hiába kezdem elfogadni, hogy Ada FBI ügynök, valahogy róla is el tudom képzelni, hogyha az ő érdeke úgy kívánja, akkor simán felrúgja az alkut. Pont ez miatt félek is egy kicsit, de ezt tökéletesen tudom leplezni. Bólintok egyet, és még nem is tudja, hogy nem csak nagylelkű tudok lenni. Jól áll neki a vigyor, valahogy más színben tünteti fel az arcát. Tetszik nekem… Illetve, dehogy tetszik. Gondolatban fejbe vágom magam, hogy ezt verjem ki a fejemből. Rendőrökkel szigorúan tilos kezdeni. Ahogy neki a bor betett, úgy nekem is a whiskey, bár annyit nem ittam, mégis érzem. Ujjaim bizseregnek és most először kezdem bánni, hogy nem ettem semmit, mielőtt haza indultam. Történetét hallva, még így is fel tud bosszantani a hasonló esetek és ezt szerintem ő is érzi rajtam. Kicsit elégedetten nézek rá, ahogy a bátyáról beszél. Legalább jó testvér és megvédi. Ilyenkor eszembe jut az én nővérem és mindjárt más lesz az arc kifejezésem. Szerencsére nem rám néz, így ezt nem láthatja és mivel elkezd nevetni, így könnyedén meg tudom változtatni az arcmimikámat. - Jól tette a bátyád! – Egyetértek a testvére döntésében, valószínűleg én is ugyanezt tettem volna. Megkönnyebbülök annak ellenére, hogy ejtették a vádat, de megkapták azok a patkányok a büntetésüket és ez elég. Közel vagyok hozzá, az arcát nézem, nem tudok távolságot tartani, pedig nem is ittam annyit. Becsíptem, viszont így is érintésem gyengéd, ahogy a haját a füle mögé bújtatom. Egyik ujjammal végig simítok az arcán, de a telefon csörgés megzavar. Hirtelenjében veszem el tőle a kezemet és nézek a táskájára, ahonnan a csörgés jön. Csak mosolygok, ahogy felállt és vissza is huppant. Részeg! Le se tudná tagadni, pedig azt hittem jobban bírja az italt. Vicces, ahogy átmászik rajtam, de nem is tétovázok. Valamiért nekem ez a helyzet nem tetszik, másnak jobban örülnék. Így könnyed mozdulattal húzom magamhoz közel, majd fogom meg a fenekét és teszem az ölembe. Most ha minden igaz, akkor velem szemben ül, nekem pedig a fenekéről a combjára csúsznak a tenyereim. - Itt jobb helyen vagy. – Kezeim a combjain vannak, most már tényleg nagyon közel vagyunk egymáshoz. Eléggé elködösült a szemem a whiskey-től, de valahogy nem bánom ezt a helyzetet. Fel-le járnak a kezeim a combján, de az nem kerülte el a figyelmemet, amit a telefonban hallok. Valaki nagyon aggódik érte, ő pedig valamiért nem mondja meg az igazságot. Miután letette felpillantok rá. - Nem szép dolog hazudni. – Kaján vigyorral az arcomon nézek a szemeibe. Annyira fura, hogy részeg, már-már jól néz ki. Miről beszélek? Ő egy zsaru, bár azt meg kell hagyni, hogy nagyon is tetszik, és bármennyire próbálom ezt tagadni, a testem valahogy teljesen máshogy viselkedik, ahogy én azt akarom. Egyik kezemmel hozzáérek finoman az arcához, hátra simítom megint a haját, így sokkal jobb, hogy tisztán látom a pofiját.
Össze-vissza cikáznak a gondolataim, és nem tudom őket helyre rakni. Még, akkor sem, ha le tudnám lassítani a saját agyamat, viszont erre képtelen vagyok. A mellettem ülő srácra pillantva pedig, úgy érzem nagyon nem vagyok egyedül ezzel a helyzettel. Fura, mindketten milyen csendben vagyunk, holott folyamatosan az jár az eszemben, hogyan öltük egymást a délután. Most meg a lakásán vagyok, berúgtam, igazából még megmozdulni sem merek. Vajon kit akarok hülyíteni magamat vagy őt? Végig gondolom, és rá kell jönnöm, saját magamnak hazudtam végig. Mint például, nincsen semmi bajom, én nem is vagyok berúgva. Ehhez képest nagyon nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan én azt elképzeltem. Hülye lennék letagadni magamnak, hogy egy cseppet sem bánom. Ezek után már nem. Magam elé nézek, és igyekszem ezt sürgősen kiverni a fejemből. Azért megnyugtat, nem én vagyok itt az egyetlen, akinek az alkohol elvette az eszét. Legalább is, a józan eszét biztosan. A szeméből süt az elégedettség, én meg abban reménykedek, nem gondolja azt, hogy találkozniuk kellene. Őszintén mondhatom, egyiket sem vinném szívesen a kórházba, a másik miatt meg aztán főleg! Halványan rámosolygok, mert ez nem az érdemem, és én már tényleg ejteném a dolgot. A legésszerűbb döntés, az lenne, ha eltolnám magamtól, de… Nem akarom. Ahogy felé fordulok, őt nézem, és hirtelen az villan be, hogy milyen helyes. A parkban nem volt lehetőségem megnézni magamnak, ám jelen körülmények között egészen más a szitu. Ó, azt meg bizonyára el is felejtettem említeni, hogy majdnem lebuktattam magunkat a tesóm előtt. Előbb vártam volna tőle, valami kiakadást. Olyasmit, mint „elment az eszed kislány”? Ehelyett magához húzott, amivel én már így is kiegyeztem volna. Ahogy a kezét érzem, a fenekemen libabőrös leszek, olyan régen volt… Már el is felejtettem, hogy ennyire apró érintés is milyen jól tud esni. A szabad kezemet a vállára helyezem, mert amilyen állapotban vagyok… Nem gondolnám azt, itt az ideje hősködni, még a végén vagy rá vagy leesek. Sunyin rámosolygok, miközben a bátyámmal beszélek. Igazából, késztetést érzek arra, hogy szájon csókoljam, de még volt annyi eszem, hogy megálljt parancsoltam magamnak. Ez az egész helyzet annyira fura. A combomat simogatja, én meg akaratlanul is a nyakát cirógatom. Nekem, elment az eszem! Valahára lerázom a tesómat, amikor is megragadja az alkalmat, és kiokít. Meglátom, hogy így vigyorog, és nekem is muszáj újra elmosolyodnom. Ez a fajta vigyora véletlenül délután még nem idegesített? Kit érdekel?! Egyszerűen imádom, ahogyan hozzám ér, és ez látszik is rajtam. - Csak egy kicsit fogd be! – mondtam ki, és azzal a lendülettel csókoltam szájon.
A pár pohár whiskey után elég közel kerülök hozzá, de nem vettem észre, hogy ez Ada-t nagyon zavarná. Sőt, a szemeiből azt veszem le, hogy tetszik neki a közelségem. Persze, sosem vallanám be, hogy én sem bánom, hogy itt van velem. Bár nem ez volt a tervem az estét illetően, de érzem, hogy kezd nagyon jóba átmenni. A szemeit nézem, fel sem tűnt, hogy ennyire szépek, de ezt mind magamban jegyzem meg, és semmilyen körülmények közt nem vallanám be neki. A bor elfogy, én pedig az órámra nézve konstatálom, hogy teljesítette a kihívást, szóval nekem kell majd a kanapén aludnom. Nem bánom, meg kell mondjam az őszintét. A haját és az arcát piszkálom mindaddig, amíg meg nem szólal a telefon. Ki is használom a helyzetet és a fenekére tapadva húzom közelebb magamhoz. Sokkal jobb helyen van az ölemben és élvezem, hogy a comját simogatom. Jól esik, ahogy a tarkómat simogatja, libabőrös is leszek tőle. Voltak egyéjszakás kalandjaim, de ott nem az érzékiségről szólt a dolog. Most viszont nem szólok semmit, csak nézem a combját, meg a hasát és olyan gondolatok keringnek a fejemben, amit szégyen lenne kimondani. Amíg telefonál, nem szólok semmit, szerintem nem véletlen, hogy így reagál a telefon túlsó végén lévő Derek-nek. Egyik kezem viszont becsúszik a felsője alá, majd ki is húzom és csak a hüvelykujjammal simogatom az oldalát. Azt nem tudom, hogy mennyire csikis vagy élvezi-e, de majd a teste reakcióiból tudni fogom, hogy folytassam vagy csináljam máshogy. Hüvelykujjammal is nagyon gyengéden, szinte alig hozzáérve simogatom, miközben szemeimmel a felső alatt eltűnő kezemet pásztázom. Mikor végre letette, csak ekkor pillantok fel rá és még mindig úgy érzem, hogy törékeny, pedig nem. Szívem kicsit jobban kezd el dobogni a mellkasomban, én pedig egyre inkább úgy érzem, hogy meg akarom csókolni. Az ajkaira esnek a szemeim, és szinte látom a bennünk pulzáló hajszálereket. Most először érzem úgy, hogy valóban elködösült a szemem és semmi másra nem vágyok, mint megkóstolni őt. Minden formában. Teljesen elvesztettem, hogy ő rendőr és nekem semmiképp sem kéne ilyen helyzetben lennem vele. Csak vigyorogni vagyok képes, mikor beszólok neki. A válaszát máskor nem hagynám szó nélkül, de mivel látom, hogy közelít felém, így nem bánom. Belemosolygok a csókba, és folytatom. Kezeim mindeközben feljebb csúsznak a felsője alá és most már tenyeremen érzem forró bőrét. Csók közben egyre feljebb tolom a kezeimet, már a melltartójánál vagyok, de az aprócska ruha darab, ami eltakarja azt, nagyon is zavar. Csak annyira válok el tőle, hogy felsőjét lehúzzam róla, így ha hagyja akkor már melltartóban ül előttem. A csipkés része csak még jobban beindít és még jobban vágyok rá. Közelebb hajolok hozzá megint, hogy újabb csókot lopjak tőle. Annyira mézédes a csókja, ilyet még nem éreztem, de nagyon is tetszik. Egyik kezem az oldalát simogatja, míg a másik azért a melltartójára csúszik. Imádom a formás kebleket, még akkor is, ha most jelenleg egy újabb akadály áll közénk. Mindkét kezemet lehúzom a derekára, majd kicsit megemelve a csípőmet, elfektetem Adat a kanapén, úgy, hogy a fejénél lévő díszpárnát lesöpröm a földre, mielőtt még leraknám. A nyakát kezdem el finom és lágy puszikkal behinteni, miközben egyik kezem végig simít a testén.
Ha valaki azt mondta volna, ez lesz a napom vége, cinikusan pofán röhögtem volna. Főleg, amilyen délutánom volt. Egyszerűen imádom, ahogy a hajamhoz vagy az arcomhoz nyúl. Kérlelhetném, csinálja még, mert jó, de nem kell. Mondanom sem kell, hiszen, ahogy viselkedem az több az árulkodónál is. Nem számolom, mióta nem éreztem magam ilyen jól. Nem akarok ezen agyalni, jobban leköt az, amilyen módon hozzám ér. Mindig is klisésnek éreztem, amikor többektől is azt hallottam, úgy értek hozzájuk ismeretlen férfiak, mintha ezer éve ismernék az illetőt. Hülyeségnek tartottam, egészen idáig. Az ajkamat harapdálom, mert, ha hangot adok ennek abból csak a baj lesz. Na, nem Zack lenne itt a probléma, hanem a telefon túlsó vonalán lévő személy. Ha a bátyám szagot fogna arról mi a fene folyik itt, mindkettőnknek vége lenne. Ezért is akartam minél előbb lerázni. Amikor pedig végre már nem vagyok ellenőrzés alatt, elengedek egy jól eső sóhajt, de nem érem be ennyivel. Megőrjít, hogy várakoztat. Perpillanat, annyira nem férek az ő felsőjéhez, hogy bele kell, törődjek. Ezért a pólóján keresztül cirógatom. Egyelőre. Rohadt életbe, megőrülök! Érzem, hogy mosolyog, amikor megcsókolom, és végem van. Annyira elveszi az eszemet, hogy egyre többet és többet akarok. Elhúzódik, de azért, mert meg akar szabadítani a felsőmtől, én meg engedek neki. Annyira használom ki a helyzetet, hogy feljebb húzom az ő felsőjét, így már sokkal könnyebb. Bár, azt nem gondoltam volna, ennyire vágyom rá, hogy újra megcsókoljon. Ahogy ez megfogalmazódik bennem, már érzem is, a szája az enyémre tapad. Belesóhajtok a csókba, mert tetszik, amit csinál, miközben a saját kezem is most már a pólója alatt kalandozik. Nevetnem kellene, a saját agyszüleményeimen, még egy közgazdász srác nem kisportolt… Meglepően kidolgozott a felső teste, már amennyire azt felismerheti az ember lánya csak a tapintásra hagyatkozva. Kihasználom, amint a kezei a derekamra csúsznak, és ahogy elfektet igyekszem minél gyorsabban megszabadítani attól a szürke pólótól. Felnyögök, amint a nyakamhoz ér, és csak átkozni tudnám magamat, miért itt vagyok az egyik legérzékenyebb. Bár, kit érdekel? Inkább úgy helyezkedem alatta, hogy minél jobban hozzáférjen a nyakamhoz. Én pedig újra visszatérek a tarkója cirógatására, de nem állok meg itt, a hátán is ugyanez csinálom, már amennyire hozzá tudok férni. A szabad kezemmel csak beakasztom a hüvelykujjam a farmerja alá. Imádom, amit csinál velem, és azzal a kezemmel, amivel a hátát simogattam a hajába túrok. Annyira elengedtem magam, mert élvezem, amit csinál, hogy egy halk ne hagyd abba is kicsúszik a számon. Amibe természetesen sikerült bele pirulnom.
Elvesztem az eszem, ahogy az ajkai az enyémekhez ér, egyszerűen ez már nem elég nekem. Így lehúzom róla a felsőt és mivel engedi, így nem is habozok, hogy tovább mehetek. A testét érzem a tenyerem alatt, nagyon is élvezi, ahogy hozzáérek, a reakciójából erre tudok következtetni. Hagyom magam és nem zavar, ahogy feljebb húzza a felsőm, de annyira nem adok neki időt, hogy le is vegye rólam, pedig már sírva könyörögnék, hogy tegye meg. Viszont az ajkai sokkalta jobban lefoglalnak, úgy csinálok, mint aki évek óta nem volt nővel és most az első alkalom azóta. Csak újból mosolyra húzódnak az ajkaim, ahogy megint egymáséit érintjük. Puha és mégis mézédes. Libabőrös leszek, ahogy a hasamat kezdi el cirógatni a pólóm alatt. Annyira jól esik, de nekem ez már nem elég. Lejjebb csúsznak a kezeim, hogy készüljek elfektetni a kanapén és már a díszpárna sincs útban. Egyik térdem a lábai közt van, de csak addig amíg le nem veszem a pólómat, ahogy némán erre utasít. Ezután már közelebb is hajolok hozzá és hol az ajkait kóstolom, hol a nyakát. Kezeim sem tétlenek, fel-le vándorolnak a testén, néha megállva a mellén. Zavar ez az anyag és ahogy hallom őt is. A nyakát puszilgatva halvány mosoly jelenik meg az ajkamon, ahogy hallom, hogy arra kér ne hagyjam abba. Hülye is lennék abbahagyni, viszont a melltartóra nincs szüksége. Fura jóleső érzés fut végig a gerincemen, ahogy hol a nyakamat, hol pedig a hátamat cirógatja. Egyáltalán nem volt már rég ilyen gyengéd érintésben részem nagyon hosszú ideje óta és az igazat megvallva ezt sokkal jobban élvezem, mint a gyors essünk túl rajta dugásokat. Egyik kezem becsúszik a hátához, és egy gyakorlott mozdulattal kapcsolom ki azt. Ahogy enged az anyag, már szedem is le róla és a földre dobom a felesleges ruhadarabot. Most már a tenyeremben érzem megkeményedett mellbimbóját, ami csak még jobban feltüzel. Jólesően nyögök egyet, ahogy beletúr a hajamba, eddig fel sem tűnt, hogy mennyire imádom, ha ezt csinálják. Ajkammal a nyakától megyek lejjebb puszikat adva, egészen a melléhez, ahol kicsit elidőzök. Puszilgatom a formás keblét, nyelvemmel játszok a mellbimbóján. Közben kezem megy lejjebb és már a nadrágja gombján van. Akarom, de még mennyire, hogy akarom, itt és most. Kigombolom a farmerját, majd a sliccét is lehúzom, de annyira kényelmetlen és lehetetlen pózban vagyunk, hogy sehogy se bírok a nadrágja alá férkőzni. Viszont ajkaimmal annyira el vagyok a melle kényeztetésével, hogy eszembe sem jut most elszakadni tőle. A kezemmel a farmeren végig simítok, le a combján, majd a belső combján húzom végig a tenyerem. Apró puszikkal indulok le a testén, szinte alig hozzáérintve az ajkaimat a bőréhez. Teljesen felforrósodott, ami engem is még jobban feltüzel. A köldökéhez leérve, finom és apró harapdálásokkal maradok a területen, de csak pár pillanatig. Felegyenesedek megint, amennyire csak tudok, ahogy térdelek a kanapén, majd a két kezemen lévő ujjaimat beleakasztom a farmere szélébe és lefelé kezdem el húzni. Ha megemeli a csípőjét, akkor le is szedem róla és ez a ruhadarab is a földön landol.
A légzésem gyorsul, és egyre inkább azon jár az agyam, hogy muszáj lesz emelnem a tétet. Vagy tényleg az őrületbe fog kergetni. Azt az örömöt meg nem akarom neki megadni, hogy még egyszer könyörögni halljon. Érzem, ahogy libabőrös lesz, amikor hozzáérek, és mosolyodra húzódik a szám. Amint elfektet a kanapén simogatni kezdem a tarkóját, és a hátát. Bár, egyre inkább azon jár az eszem, hogy kezdenem kellene valamit a másik kezemmel is. Miközben hol megcsókol, hol pedig a nyakamra tapad szája, elsőre még bátortalanul, de a farmerja körül járnak az ujjaim. Úgy érzem, adrenalin árad szét bennem, ahogy a másik kezem lejjebb csúszik a nadrágján. Nem sokkal később már sikerül derék alatt is kitapintanom őt, és masszírozni kezdem. Felnyögök, amikor a melleimhez ér újra és újra. Majd egy ötlettől vezérelve, elveszem a másik kezemet is, és kigombolom a farmerját. A szívem egyszerűen csak dübörög, de a sliccét is lehúzom. Az egyik kezemmel masszírozni kezdem őt odalent, amíg a másikkal visszatérek a nyaka és a háta simogatásához. Nem éppen olyan helyen vagyunk, ami sok mozgásteret engedne, így muszáj abbahagynom, amit a nadrágja körül csinálok. Máskülönben nehezen férne a hátamhoz, de el kell ismernem, nagyon ügyes. Egy kézzel kikapcsolja a melltartómat, és a földre dobja. Magamhoz húznám, viszont erre nincs is szükség. Egy újabb sóhaj szakad ki belőlem, amikor a kezét a mellemen érzem. Tetszik neki, ahogy a hajába túrok, így mivel lejjebb most még nem férek hozzá, inkább tovább simogatom. Már nem csak a kezével ér a mellemhez, hanem a szájával is, elönt a forróság és egyre szaporábban veszem a levegőt. Túl jó! A nyelvével a mellbimbómmal játszadozik, bírom egy darabig, majd zihálni kezdek, aztán újra felnyögtem. Türelmetlen leszek, amikor érzem az ő keze most ért el a nadrágomig. Nem sürgetem, nem tolom el a kezét, engedem, csinálja úgy, ahogy akarja. Bevallom, azért titkon örülök neki, hogy ezen a ponton már megelőztem. Hiszen én előbb gomboltam ki a farmerját, mint ő az enyémet. Csak a hely miatt kénytelen voltam abbahagyni. Sajnos. Kezdem azt érezni, sok ez az agyamnak, mert a mellem kényeztetése mellett a kezei a combjaimnál járnak. Beharapom az ajkamat, de nem bírom sokáig, egy halkabb nyögést is ki kellett engednem magamból. Közel jár már, és megőrülök, hogy ki kell várnom a végét. Végem van attól, hogy hozzám is ér meg nem is. Egyedül a köldökömnél időzik el, de egyszerre szeretném is, meg azt is, hogy tovább menjen. Megemelem a csípőmet, segítve ezzel neki. Megpróbálok felülni, ha hagyja, hogy legalább egy kicsit lejjebb tudjam csúsztatni róla azt a rohadt farmert.
Ahogy végig csókolom a testét, egyre jobban érzem, hogy kezd szűkülni a helyzet lent délen. Imádom a női testet, mindig is szerettem kiélvezni, az pedig hogy alattam jól esően sóhajtozik és néha egy-egy nyögés kijön a száján, csak még jobban felbátorít, hogy folytassam. Ha tudnám, hogy nem először fogjuk csinálni, akkor egyáltalán nem is érdekelne, hogy minél hamarabb a lábai közé jussak, hanem őt kényeztetném. Most viszont annyira be vagyok rá indulva, hogy szinte sírni tudnék, hogy szabadítson meg a nadrágomtól és üljön az ölembe. Érzem bátortalan érintését a nadrágomnál, de nem szólok semmit. Sokkal inkább el vagyok foglalva a mellével és azzal, hogy újra és újra ajkaimon érezzem forró bőrét. Jól eső nyögés jön ki a számon, ahogy megérzem a kezét a nadrágomon, bár rettentően zavar, hogy még mindig rajtam van. Sokkal jobban érezném magam, ha nem lenne köztünk semmi. Kicsit megállok, ahogy betér a nadrágomba, nagyon is élvezem és ő is érezheti, hogy már mennyire vágyok rá. Mivel a pozíció nem engedi meg, hogy bármi mást tegyek, így a belső combján a nadrágján keresztül simogatom. Milyen ironikus, hogy tőle meg azt várom, hogy minél hamarabb szabadítson meg tőle. Viszont ahogy ez beugrik – bár nem is értem, miért gondolkozok ilyeneken -, feltápászkodok és lehúzom róla a nadrágot a bugyijával együtt. A nadrágot és a falatnyi alsót is ledobom a földre, baromira nincs szükségünk most ilyen felesleges darabokra. Most, hogy meztelenül fekszik előttem, végig vizslatom a testét és tetszik nagyon a látvány. Nem tudom, hogy mindezt mennyire veszi észre, miközben a nadrágommal szórakozik. Szemeimben ott a vágy és a tűz, ami kitörni vágynak. Letekintek a nadrágomra, és nagyon is tetszik, hogy próbál megszabadítani tőle. Nem sürgetem, csak kiélvezem, hogy bénázik vele. Mivel annyira akarom már, hogy inkább fogom és lejjebb tolom én magam, és láthatja, hogy kezdek nagyon is abban az állapotban lenni, hogy tovább menjünk az előjátéknál. Kicsit visszahajolok hozzá, hogy egy csókot lopjak, majd kezemmel nem is tétlenkedek, benyúlok a lába közé, ahol ujjaim tevékenykednek. Érzem mennyire forró és nedves és ez csak még jobban felizgat. Akarom őt és most már semmi sem állíthat meg. Hagyom még őt, hogy tevékenykedjen rajtam, miközben a nyakát érintőlegesen puszilgatni kezdem. Ujjaim azóta is szorgosan ki-be járnak benne.
Hallom, ahogy őt sem hagyja hidegen, amikor a nadrágja körül matatok. Becsúsztatom a kezem a ruha és a boxere közé, valahogy ekkor jövök rá valamire. Legalább annyira akarjuk ugyanazt, és több mint valószínű, hogy már ő is szabadulni akar a még rajta lévő ruhadaraboktól. Beharapom az alsó ajkamat, amikor megérzem mennyire kemény öv alatt. Igyekszem megszabadítani a nadrágjától, amit ő már megtett velem. Kicsit sem aggódom azon, hogy ruha nélkül lát. Vele valahogy másnak hat ez az egész. Összetalálkozik a tekintetünk, és azt csodálom még nem estünk egymásnak. Mármint, rajta is látszik már, hogy nem elégszik már meg azzal, amit éppen művelünk. Ő is többet akar, és én is. Egy idő után ő maga szabadul meg a farmerjától. Magamban, csak azt gondolom, végre! Látom, hogy közelít, a szánk a másikéra tapad. Az egyik kezemmel átkarolom a nyakát, érzem, ahogyan becsúszik a keze a lábam közé. Ekkor veszem észre saját magamon is, hogy mennyire szűk lettem, amióta nem volt dolgom férfival. Basszus! Nem adok ennek hangot, hiszen hamar megszokom, és ismét a hideg fut végig a hátamon, ahogy már bennem járnak az ujjai. Enyhén hátra döntöm a fejemet, élvezem, ahogyan a nyakamat csókolja. A másik kezemet a hasára helyezem, és kiakasztóan lassan csúsztatom egyre lejjebb, egészen amíg a boxerének a szegélyét nem érzem. Nem nyúlok be, csak beakasztom két ujjam. Majd azzal a kezemmel, amivel eddig a nyakát karoltam át, rásegítek, és egy pillanat alatt lehúzom róla. Nyilván csak a térdéig, de egy kanapéból kiindulva korlátozottak a lehetőségeink. Újra átkarolom a nyakát, míg a most már teljesen szabaddá vált másik kezemmel kezdem el a férfiasságát kényeztetni. Az ujjai egyre ütemesebben járnak bennem, amelyre a légzésem egyre csak gyorsul. Szabályosan zihálni kezdek, és egy pillanatra a belőlem feltörő nyöszörgések is szabályosabbá válnak. Képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni azt, amit velem tesz. Gyengéd, de még is határozott, és bár nem nagyon volt ilyenben még részem, egyszerűen imádom. Azzal a kezemmel, amelyikkel eddig átkaroltam a nyakát, újra a hajába túrok, aztán hirtelen eszembe jut egy apró technikai probléma. - Figyelj... Nem kellene védekeznünk? - kérdem tőle halkan, elpirulva. Természetesen, ha elsőre nem koppan le neki, akkor elismétlem úgy, hogy kellene egy óvszer, de azért még is. Így is zavarban vagyok...
Az egész testem beleborzong, ahogy a nadrágomnál bénázik. El is mosolygok és szívem szerint feltenném azt a kérdést, hogy még szűz-e, mert eddig nem mutatott semmi olyat, amit tapasztalt lányoknál megszoktam. Viszont pont jókor talál rá a férfiasságomra és ezt egy halk nyögéssel is jelzem neki, hogy jó helyen jár. Ujjaim is közben betaláltak a megfelelő helyre és ki-bejárkálnak, hol gyorsabban, hol lassabban, csak még jobban fokozva a vágyát. Az enyém az már nagyon is a tetőfokon van, de azért érzem, hogy játszadozik velem és a határaimmal. Rettentő meleg lett hirtelen a nappalimban, olyan mintha felvettem volna a fűtést. Apró izzadtság cseppek kezdenek el megjelenni a homlokomon. Egyszerűen nem bírom ki, annyira jól esik, ahogy a hajamat túrja. Azért azt érezheti, hogy hajvégeim enyhén vizes lett. - Mi?! – Rekedtes hangon szólalok meg, miközben a szemeibe nézek. Pillanatra fel sem fogom, hogy mit mondott, majd csak leesik. Nem szed gyógyszert, vagy nem bízza a véletlenre az egyéjszakás kalandot. De ezt nem teszem szóvá, engem nem zavar. Igaz, sokkal jobb óvszer nélkül, de nem derogál a kérésének eleget tenni. - Oh, ja de. – Nézek el a szobám felé, tudom, hogy van valahol óvszer. Felkelek róla és bemegyek a szobámba, majd az éjjeli szekrény összes fiókját kinyitom, végül a legalsóban találok egy párat. Kiveszek egyet, visszacsukom a fiókot, majd visszamegyek hozzá. A kezébe adom, én pedig leülök a kanapéra. Remélem nem kell mondanom, hogy mit várok tőle. Ha felhúzta rám az óvszert, akkor visszafektetem a kanapéra és mielőtt még belé hatolnék, próbálok a kanapén elhelyezkedni, de ezt a bútordarabot nem erre tervezték, így a lábammal a kanapé másik végében lévő díszpárnát lerúgom a táskájával együtt véletlenül. Mivel a táska a díszpárnára esett, így fel se tűnhet, hogy már a földön van és a lendülettől kicsúszott belőle Ada fegyvere, ami a dohányzó asztal alá csúszott, amit nem lehet látni, se ülve, se állva. Mit sem törődve semmivel csak, hogy már végre magamévá tegyem, így belé is hatolok. Jól eső nyögés hagyja el a számat, ahogy forróság ölel körbe. Imádom ezt az érzést, de nem is tétlenkedek, elkezdek benne lassan mozogni. Ajkaim visszatérnek az ajkaira, egy-egy csókot lopok tőle, majd a nyakára, picit finoman megharapott, ahogy testünk együtt ring. Egyik kezemmel, elkapom az ő kezét és az ujjainkat összefűzve a feje fölé teszem. Fejemet immáron a váll hajlatába helyezem, és ott veszem szaporábban a levegőt. Szívem úgy dörömböl a mellkasomban, hogy csodálom, ő nem érzi. Másik kezem lecsúszik a derekára, így kezdek egyre gyorsabb tempóba. Ezt egészen addig csinálom, amíg azt nem érzem, hogy közeledek a csúcs felé. Jól eső hideg borzongás fut végig a gerincemen, ahogy elérem a csúcsot, úgy feszül meg a hátam. Egy pillanatra így maradok, majd ahogy a levegővételem is nyugodtabb lesz, úgy nézek a szemeibe, mikor felismerem, hogy mit csináltunk. - Bassza meg… Mit csináltunk?! – Kelek fel róla, lehúzom az óvszert – visszadugom a csomagolásba -, és veszem vissza az alsómat és a nadrágomat. A díszpárnát és a táskáját is meg fogva teszem vissza a kanapéra, majd kiviharzok az erkélyre. Ez borzalom, ő egy ügynök. Hogy tehettem ekkora felelőtlenséget. Morgolódok kint a friss levegőn, de attól független nagyon is jól esett. A zsebemből is előkerül a füves cigi, amit délután akartam elszívni. Az öngyújtó a kezemben, meggyújtom és beleszívok csukott szemmel, miközben a hátamat a korlátnak döntöm. Sokkal jobb így. Ezt nem tudhatja meg senki!
Kezdőlap
