A raktárban kora reggel jelenésem volt a többiekkel, hogy egy szállítmányt átvegyünk. Alig látok ki a fejemből, sosem keltem ilyen korán, legalábbis nem mostanában. Kezemben a bögre kávé és úgy állok a teherautó végében. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mi jött, illetve tudom, némi pia, de nem tudom felfogni jelenleg, hogy hova mennek a dobozok.
- Zachary, nem segítenél? Így soha sem végzünk! – Szólnak rám, mire kicsit megrázom a fejemet, hogy magamhoz térjek, mert a koffein még nem hatott. Felhörpintem a maradék kávét, majd leteszem a bögrém az egyik raklap tetejére. Felmászok a hátsó részre és felkapok egy dobozt. Kezd elegem lenni ezekből a korai átadásokból. Tudom, hogy így legalább kétszer tud egy nap fordulni a teherautónk, de akkor is ki kell valami más rendszert találni.
Lepakolok még pár dobozt, majd a többiekre bízom a maradékot, én addig a szállítmánnyal foglalkozok, hogy kinek merre kell szétosztani. Megint megy egy adag Brooklyn-ba, a többi az itteni helyi kocsmába megy. Fogva egy filctollat ráírom a megszokott számokat, amik alapján tudjuk, hogy mi hova megy. Sokkal egyszerűbb és gyorsabb, mint a helyszínen bohóckodni ezzel.
Pár óra után végzünk csak, a kiszállítással is, már jócskán délután van és őszintén szólva éhes vagyok, mikor visszaérünk a raktárunkba.
Elköszönve a többiektől, el is indulok az egyik hamburgereshez, és szerzek egy sajtosat. Van még pár óra az esti szállítmány érkezéséig, így az utolsó falat után kimegyek kiszellőztetni a fejemet, hogy legalább a friss levegő térítsen észhez. Ebben a pár napban már csak ez megy, reggel és este dolgozunk, hogy mindenki időben megkapja a piákat, amiket rendelt. Szeretem mikor pörög a lóvé, és most kezdünk el ezen a téren beindulni.
Észre se vettem és máris azon a helyen termek, ahol az egész életem megváltozott. Nosztalgiából el is indulok ahhoz a bokorhoz, ahol először rágyújtottam. Miközben a bokor felé tartok, a zsebemből előhúzom a dobozt és kiveszek belőle egy szálat. Visszacsúsztatom a dobozt a zsebembe, de meg is áll egyből a mozdulatom, ahogy odaérve a helyemre, valaki már ott van. Kicsit deja-vu érzés, valahogy én is így találkoztam Davis-sel.
- Elfoglaltad a törzshelyem. – Morgok rá a cigimmel a számban, miközben a zsebeimet tapogatom. Mindent sikerül kitapintanom csak az öngyújtómat nem. Csak sóhajtok egyet, mert nem ez az első eset, amikor nincs nálam. Gondolkozás nélkül veszem ki a számból és elkönyvelem, hogy ma nem fogom élvezni ennek a szálnak a gyönyörét.
- Basszus… - Megint nincs nálam gyújtó, csak tudnám, hova párolognak a zsebemből. Nem szórakozok ezzel, fogom a csaj kezéből kiszedem a cigijét, és az enyémhez tartom. Úgy gyújtom meg, szívok belőle párat, nagyjából meggyulladt, így vissza is adom neki a cigit.
- Kössz… - Dörmögöm oda, majd mélyen beleszívok a cigibe. Mennyivel jobb ez az érzés, amikor végig árad a testemben. Sokkal jobban lenyugszom, mintha csak szimplán meginnék egy felest.
- Amúgy mi járatban itt? – Fordulok felé, miután pár slukk lement és azon gondolkozok, hogy mennyivel egyszerűbb lenne, ha magamhoz ragasztanám azt a fránya öngyújtót. El is kalandozok ezzel, így szinte nem is figyelek arra, amit a nő mond. Igazság szerint nagyon is irritál, hogy az én helyemen itt gubbaszt.

A hosszú délelőttöt egy késői ebéd követi, de legszívesebben elmennék aludni, viszont azt most nem tehetem meg. Nyújtózkodva jutok el ahhoz a helyhez, ami megváltoztatta az életemet és már most kezd bosszantani, hogy van valaki itt. Annyira belemerült a bokorból való figyeléssel, hogy észre se vette, hogy idejöttem. Mivel az öngyújtómat nem találtam, így támadt egy ötletem. Könnyed mozdulattal kaptam ki a kezéből az ő cigijét, majd meggyújtottam. Háttal voltam a bokornak, csak azért, hogy a parkot lássam, ki jár errefelé, mint amikor még fiatalkorú voltam és néznem Kellett, hogy ne bukjak le. Pontosan így állok, amikor rám szól, hogy az öngyújtóját is elkérhettem volna. Milyen igaz, jegyzem is meg magamban, de akkor tuti, hogy észre se veszi, hogy itt vagyok.
- Minek? Itt volt a cigid. – Rántom meg a vállaimat, aztán baromira nem érdekel, hogy mivel gyújtom meg a cigimet, nem mellesleg nagyon úgy néz ki, mint aki el van foglalva. Gyanús nekem, így felé fordulok. Ez a két szavas válasz is, nagyon úgy fest, hogy kémkedik valaki után. Mivel kíváncsi vagyok a telefonjára pillantok. Remélem nem valami perverz kukkolok, bár így hogy itt guggol a bokorban és fényképeket készít… Azt meg nem veszem be, hogy a bokron lévő fel-alá futkorászó hangyákról csinál közeli fotókat.
- Ki után leskelődsz? – Vonom fel a szemöldökömet, ahogy megint beleszívok a cigimbe, de igazából egyszerűbb lenne, ha élőben nézném. Kicsit közelebb lépek a bokorhoz, elég magas vagyok ahhoz, hogy átlássak felette. Azt hiszem tudom miről lehet szó. Nem lennék se a mellettem ülő csaj helyében, sem pedig a srácéban. Igaz, hogy háttal van nekünk, így őt nem tudom ki lehet, de van egy tippem.
- Csak nem a pasid, aki épp most csal meg? – Egyből, ami a szívemen az a számon, így nem kertelek, kimondom, amire jutottam. A csajt jól meg tudom nézni, így elismerően bólogatok. Szemrevaló teremtés, főleg mellbőségben.
- Jó csaj… - Állapítom meg, és ekkor mozdulnak, de még mindig nem látom a srácot. Pedig most már érdekelne, hogy ki az, mert biztos vagyok benne, hogy csak a csávója lehet. Annyira nyújtózkodok és megyek is szinte közelebb a bokorhoz, mintha úgy jobban látnám a hátán keresztül az arcát, hogy már az ágak szúrását érzem a farmeromon keresztül. Ekkor kezd el mozdulni a srác, oldalról már jobban látom az arcát, milyen meglepő.
- Olyan… Ismerős… Az nem… Hehe, a kis mázlista. – Szűkítem össze a szemeimet, ahogy fókuszálok a srác arcára és közben hangosan kezdek el gondolkozni. Én ismerem azt a srácot és el is kuncogom magam, mikor rájövök, hogy ki az. Megint csak elismerően jegyzem meg, hogy egész jó nőt szedett össze. Legszívesebben rátámaszkodnék a bokor tetejére, ha nem szúrnának ennyire az ágak, így egy fél lépést teszek hátra, de továbbra is őket figyelem.

Szívom a cigit, ahogy hallgatom és feltűnt az, amit mond. Vajon miért követi a legjobb barátnőjét? Nem néz ki magánnyomozónak, se zsarunak, egyszerűen csak elkönyvelem ezt az egész leskelődést, féltékenységnek. Azt meg ne adja be nekem, hogy nem az esete, mert akkor nem egy bokor tövében kuksolna, és csinálna fotókat.
- Hm valaki nem bízik a másikban. Szép kis barátnő lehetsz. – Fintorgok, a hallottak után, nekem nem kéne ilyen legjobb barát, aki utánam kémkedik. Az a tény, hogy kémkedik utána, valahogy mégis csak kíváncsivá tesz. Az sem utolsó, hogy a csaj is dögös, szóval féltékenységből is követheti. De azt nem hiszem el, hogy nem az esete, mi más lenne az indok. Amit felhoz meg szimplán baromságnak ítélem meg.
- Miből gondolod, hogy a rosszba viszi? – Kíváncsi vagyok, hogy mi alapján jutott erre a következtetésre. Nekem könnyebb dolgom van, hisz ismerem a srácot, az igaz, hogy nem találkoztam vele túl sokszor, de az “én” körömből való. Eszem ágában sincs erről beavatnom a mellettem ülő csajt. Még mindig a bokorhoz simulok, hogy jobban lássam a srác arcát csak, hogy biztos legyek a feltételezésemben. A számból épp kiveszem a cigit, mikor a jobb csuklómon rántást érzék. A gravitáció és az, hogy ne számítottam erre, megteszi a hatását, lehuppanok a földre, viszont a cigim nem jön velem, se utánam. Ahogy rántott, úgy kiesett a kezemből és a bokor túlsó felére bukdácsolt. Ez nagyon nem volt szép a másiktól, de ezt nem tudom neki elmondani, mert egyből a számra teszi a kezét.
- Engedj el! – Húzom el a fejemet, hogy leszedje a számról a kezét. Nem szeretem, ha valaki megmondja, hogy mit tehetek vagy lekorlátoznak. Duzzogok és figyelem, hogy mit csinál. Csak kérdőn vonom fel az egyik szemöldökömet, úgy csinál, mintha itt sem lennék.
- Jössz egy cigivel… - Morgok, mert elhagytam, ahogy lehúzott és kb a fele még megvolt. Hallom és látom is, hogy mennyire fortyog a dühtől, bár az egész szituációt nem értem. Eszembe jut, hogy a zsebemben, nem csak rendes cigi van, hanem másféle. Az biztos, hogy fel tudná vidítani. A másik irányba elnézek csak, hogy biztos legyek abban, hogy senki sincs a láthatáron. Nem lenne jó lebukni azért, mert nyilvános helyen akarjuk jól érezni magunkat.
- Ugyan már kislány… Inkább lazíts. Van is nálam valami, amitől jobb kedved lesz, csak adj egy öngyújtót. – Kicsit hátrébb dőlök, hogy a zsebemből ki tudjam szedni a füves cigit. Ettől biztos, hogy jobban fogja magát érezni. Nem is figyelek arra, hogy mit csinál, csak remélem, hogy nyújtsa az öngyújtót. Leszek annyira gáláns, hogy megfelezem vele, ha nem nyúl hozzám még egyszer.
- Amúgy ne aggódj, hogy nem vagy olyan jó csaj, mint a barátnőd. Biztos találsz magadnak mást. - Rántom meg a vállaimat, miközben a füves cigit a számba veszem és azt várom, hogy nyújtsa a gyújtót, addig a környéket vizslatom a másik irányba, hogy tiszta legyen a levegő.

Összeráncolom a homlokomat, amit említ. Nem is gondoltam rá, valahogy a nőkkel szembeni erőszakot mindig is elítéltem. Az megint más, hogyha egy bandatagot vagy egy másik férfit kell meggyőzni arról, hogy jobb ha velünk barátságban van.
- Nem… - Sóhajtok egyet, hallottam már erőszakos férfiakról, de szerencsére én nem mozgok ilyen körökben. Ugyanezt elmondhatom a csapatomról, hogy ők sem emelnének kezet nőre.
- Amúgy is ki az a gyökér, aki megüt egy nőt? – Akadok ki, ahogy felteszem a kérdésem. A börtönben is nagyon sokan utálják, akik nőket bántanak és gyerekeket. Sosem fért a fejemben, hogy milyen abberált barmok is sétálnak az utcákon. Ilyenkor lennék én nagyon jó vezér, tuti, hogy az ilyeneket kiirtatnám.
Hallgatom, amit mond a barátnőjéről és azt hiszem kezdem érteni, miről beszél. Mivel ezzel a sráccal találkozgat, és ezek a “tünetek”, biztos vagyok benne, hogy igaza van abban, hogy valami nem stimmel vele. Azért még valamit muszáj tudnom, mielőtt véglegesen levonom a következményeket.
- Furán viselkedik… Véletlen nem idegesebb mostanában és gyakran remeg a keze? – Sorolok fel még pár “tünetet”. Sejtem, hogy mi lehet a gond, de nem mondom meg neki, mert félő, hogy idehívja a zsarukat, én pedig szeretem őket messziről elkerülni.
A földre rántása nem volt a legjobb, mert elvesztettem a cigimet, amiért nagyon is bosszús vagyok. Ő viszont úgy éli meg, hogy hisztizek. Ettől csak még jobban idegesebb leszek, mert nem szoktam hisztizni, az a nők reszortja.
- Nem hisztizek! – Morgom az orrom alá és a bokrok ágai között tekintek az immáron üres utcára. Eltűntek, és még ennek is én iszom meg a levét. De van egy ötletem, amivel ezt nagyon is el tudjuk felejteni. Elő is húzom a kicsikét a zsebemből, már csak egy öngyújtó kell és akkor már élvezhetjük is a nyugalmat. Érzékelem, hogy kutat a zsebében, így már nyert ügyem van, hisz benne van. Sokkal jobb elfoglaltság, mint egy bokorból figyelni a másikat.
- Ja, csak add már… - Sürgetem és nyújtom a kezem – mivel szemem sarkából látom, hogy valami a kezében van -, de a fejem kissé lemarad a fordulásban, mert nagyon nézem, hogy ne jöjjön senki közelebb, amikor épp füvezni készülünk. Pár pillanattal később már fordul a fejem is és kiül az a meglepettség az arcomra, amikor az orrom előtt villogtatja az FBI-os jelvényét. Sóhajtok egyet és lehunyom a szemem.
- Baszki. – Mondom megadóan a felismeréstől. Ezt nem hiszem el. El is teszem a füves cigit, vissza a zsebembe, bár már igazából mindegy. Rájöhettem volna, hogy valamiben sántikál, ha már más után kémkedik és nekem nem esett le, hogy zsaru. Őszintén szólva ki se néztem volna belőle.
Gyorsan veszem ki a kezéből a jelvényt – mielőtt el tudná rakni -, és kicsit közelebbről is megvizsgálom, majd kuncogni kezdek.
- Ez hamis! Ilyet én is tudok csinálni… - Jegyzem meg, majd a kezemmel együtt a combomra teszem. Nem fog engem átverni, hogy ő FBI ügynök, na persze. Mivel elég komolyan beszél, lehet még a számlámhoz hozzáírja a dokumentum hamisítást is, ha már ilyen jól eldicsekedtem vele, hogy nem olyan nehéz csinálni egy ilyen jelvényt.
én is tudnék ilyet csinálni.
Majdnem bedőltem neki, de elég komolyan beszél, hogy feldob a zsaruknál, ami más különben nem érdekelne, de már volt velük dolgom, amiért száműztek is és nem kéne megint a radarjuk alá kerülni.
Elnézek abba az irányba, amerre biccent, valóban ott van egy járőr kocsi. Vajon az mikor érkezhetett, mert eddig nem volt ott.
- Honnan tudjam, hogy igazat mondasz? – Fordulok vissza felé, nem bízok benne egyáltalán. Ha valóban ügynök, akkor nem hihetek a szavában. Nekik ugyanis tök mindegy, hogy feldobnak-e vagy sem. Főleg, ha kiadom nekik a kért információt.
- Mi van, ha kiadom neked a srácot, te pedig feldobsz, csak úgy szórakozásból? – Szűkítem össze a szemeimet, gyanúsan nézek rá. Őszintén szólva ki is nézem belőle. A földön ülök továbbra is, mert nem kéne, hogy a zsaruknak feltűnjön, hogy itt vagyok.

Megkönnyebbülést érzek afelől, hogy valamiben egyetértünk, de ezzel még nem leszünk örök barátok. Nagyon is ellenszenves ez a nő ezzel a folyamatos kötözködésével és nagyon úgy érzem, hogy ez csak folytatódni fog. Viszont bosszantani nagyon is jó, mert elég gyorsan felmegy a pumpa nála és jó látni az idegességét.
Azon nem gondolkoztam, hogy a barátnőjét miért félti, nekem a féltékenység ugrott be elsőnek és meg is mondom a véleményemet, amikor kiderül az oka.
- Az ilyenek úgyis megkapják a börtönben a magukét. – Rántom meg a vállaimat, amiket Davis mesélt, nem kímélik egymást. Főleg a nő és gyermek bántalmazók/gyilkosok vannak nagyon középpontban. Ha bent lennék, én is rájuk szállnék elsőnek, hogy akkor rajtam mutassák meg, hogy mit tudnak, ne a gyengébbik nemen.
Hiába sokáig pörög az agyam a nők bántalmazásán, most sokkal jobban leköt a gondolat, hogy mire fel van neki ez a megérzése, amit halkan megjegyzek, hogy nem tévedett nagyot. Egy pár jelet még elmondok neki, ahogy meghallom az ő tapasztalatait. Egy pillanatra eszembe jut, hogy minek is lehet a mellékhatása és nem gyerekjátékról van szó. Főleg, ha a barátnője komolyan nyomja.
- Ráhibáztam. – Rántottam meg a vállaimat, már láttam elég drogost ahhoz, hogy felismerjem a jeleket. Ha ezzel a sráccal lóg a barátnője, akkor meg különösen egyszerű volt rájönnöm.
- De ha az, amire gondolok, akkor jók a megérzéseid. – Alátámasztom az állításait, bár megijeszteni nem akarom, mégsem akarom a szőnyeg alá söpörni.
A szívem kihagyott egy dobbanást, amikor megláttam a jelvényt a kezében és magamban szidtam a hülye fejem, hogy erre nem is gondoltam. Ki nézné ki belőle, hogy rendőr? Az arcomról először lehet leolvasni úgy igazán, hogy mi is játszódott le bennem. A meglepettség még mindig ott van az arcomon, még akkor is amikor kikapom a kezéből a jelvényt, hogy közelebbről is megnézzem.
- Mindjárt, csak megnézem. Tuti hamisítottad. – Vádolom meg vele és nem érdekel, hogy miket parancsol nekem, egyáltalán nem szeretem ha parancsolgatnak, pláne ha egy nő teszi.
Miután alaposan megnéztem, leteszem a combomra, de azt nem hittem volna, hogy ennyire erőszakosan veszi el. Felszisszenek és megrázom a kéz fejemet.
- Aú! Levághatnád a körmeid néha… – Fel is háborodok egyből. Érzem azt az égető érzést, ahogy a körmei végig szántották a bőröm. Piros csíkok is megjelentek rajta. Muszáj minden nőnek, hogy karmai legyenek? Ez merőben rádob a kedvemre, és csak még morcosabb leszek.
- Jól van, akkor hidd el, hogy ügynök vagy… - Pufogok még mindig, mert csak rá kell nézni a csajra. Senki sem gondolná róla, hogy ügynök.
- Pff, te mint ügynök… Jó vicc. Vasággyal vagy 30 kiló. Fél kézzel felemellek. Igazából csodálkozok, hogy a szél még nem fújt el. – Hitetlenkedek, pedig mélyen belül tudom, hogy zsaru és nagy bajban vagyok. Most már nincs itt apám, aki kihúz a szarból, a nővérem meg… Hát ő azt hiszi, hogy megváltoztam és jó útra tértem a rokonoknál. Igazából mindezt az orrom alatt morgom, mert magamban csalódtam, hogy egy ilyen miatt lebuktam.
- Kösz, de a szexjátékaidat tartsd meg a pasidnak! – Legyintek egyet, hogy csak kellékek és ezzel akar megijeszteni. A rendőrautót vizslatom, jó lenne ha elmenne, legalábbis a szívem kicsit alább hagyna a heves dobogásban.
- Ha feladsz, sosem tudod meg ki ő. Ugyanis profi és biztos vagyok benne, hogy sehol sem fogsz róla semmit sem találni. – Hintek el egy apró információt sejtelmesen. Hiába jók a nyomozói, vagy akár ő. Ez a srác, ha akar akkor láthatatlan tud lenni éveken keresztül. Elég nehéz rátalálni és inkább ő az, aki keres, pont ezért nem fér a fejembe, hogy hogyan is találkozott ezzel a csajjal.
- Mellesleg dalolhatnál a kis barátnődről. Honnan a fenéből ismeri ezt a srácot? – Kérdőn nézek rá és még az egyik szemöldökömet is felhúzom. Tudni akarok mindent, talán akkor eldöntöm, hogy segítek, vagy átgondolom. Mint említettem neki is, elég nehéz a srác közelébe férkőzni és bár van tippem merre mehettek, ez nem azt jelenti, hogy ott is vannak.

Mondhatnék neki kliséket, de gondolom jobban tudja nálam a jogrendszert, ha már egyszer ügynök. Engem is egyszer kaptak csak el, de neki erről nem kell tudnia. Akkor is csak a rendszernek köszönhettem, hogy segített kiszabadulni a hurokból egy kis pénzbírsággal.
- A remek jogrendszerünk. A bűnözőt védi mindig. – Jegyzem meg mellékesen, mindig van valami kiskapu, amit az ügyvédek ki tudnak használni és kijuttatják a társadalomba ezeket a patkányokat. Legszívesebben megmondanám nekik, hogy akkor ezt az embert engedje a családja közelébe. Utána mindjárt változni fog a véleménye az ilyen emberek ártatlanságáról.
- De ez már az ő bajuk. Én biztos, hogy szólnék. – Rántom meg a vállaimat, az igaz, hogy ezt nem tudom, hogy milyen mert nem tapasztaltam és hát nő sem vagyok. Sokáig nem szeretnék ezen rugózni, már attól ideges leszek, hogy ezt meghallom, hogy megtörtént. Főként mert más kezdte el ellepni az elmémet. Sejtelmesen rápillantok Adaline-ra, ebből már tudhatja, hogy nem szándékozom elmondani, amit tudok. Még.
- Hm, nem. Egyelőre megtartom, amíg nem vagyok 100%-ig biztos benne. – Feleslegesen nem is akarom őt belevonni ebbe az ügybe. Azzal, hogy tiszta maradjak továbbra is, és ne hívjam fel magamra a figyelmet, kénytelen vagyok neki segíteni. Ezt is úgy próbálom intézni, hogy ne kényszer segítség legyen, hanem úgy látszódjon, mintha én akarnék segíteni neki. Az kicsit jobb szituációba hoz engem, mintha szimplán zsarolásból tenném.
Abban teljesen biztos vagyok már most, hogy ezt nem mondom el senkinek. Még csak az kéne, hogy a bandatagjai megtudják, hogy sikeresen belefutottam egy ügynökbe. A nagy elmélkedésemből az ő szavai hoznak vissza, ami kikerekedett szemeket eredményezett.
- Mi?! Dehogy van priuszom! De ha valóban ügynök vagy, ezt nagyon hamar ki tudod deríteni… Már ha nem hazudtál. – Kaján mosoly jelenik meg a szám szegletében, most viszont be tudja bizonyítani, hogy mennyire is ügynök. A szívem hevesebben dobog, ha csak arra gondolok, hogy egy ügynökkel ülök itt a fűben, a kedvenc helyemen.
Végig nézek rajta még egyszer, de újfent azon vagyok, hogy nem lehet ügynök. Annyira vékony, hogy nem bírnám elképzelni, hogy engem le tudna-e teríteni. Hamarabb emelném fel a fejem felé és dobnám ki a világűrbe, minthogy ő elkapjon engem.
- Mert ez az igazság. Erre még nem gondoltál? – Böktem meg a térdét és ennyivel ezt le is zártam. Többet nem akarok az üggyel foglalkozni, egy ne bánts virágot fújt elém a szél. A szám továbbra is jár, és újból meglep, hogy felpofoz. Szintén meglepett fejjel nézek felé, feldolgozni nem tudtam, ami történt.
- Ezt most miért kaptam? – Simítok végig az arcomon, nem volt nagy, igazából pont akkora volt, amennyit kinéztem belőle. Mégis meglepett és nem értem, hogy miért kaptam, azért annyira durvát nem szóltam be neki.
- Nektek ügynököknek, nem is lenne szabad erőszakot alkalmaznotok. – Kezdem úgy érezni, hogy kvittek vagyunk, ha feldob a fű miatt, én feldobom, mert megütött. Nem szabadulok tőle egy könnyen, ha nem megyek bele a játékába, ami engem is érdekel. A barátnőjéről kérdezek, de olyan sebesen válaszol, hogy nem engedem végig mondani.
- Jó, elég! – Szólok rá erélyesebben, mielőtt jobban belemerült volna a meséjébe. Nem értek semmit, annyira hadar és összevissza kezdte ezt az egészet. Azt látom, hogy valahogy nagyon megviseli ez az egész dolog.
- És most kezd az elejéről úgy, hogy nem hadarsz. – Nyugodtabb hangon szólalok meg most már, remélhetőleg ő is abbahagyja és értelmesen kezd el beszélni. Végig hallgatom, amit mond és meg is jegyzem, de különösebben nem fűzök hozzá semmit. Úgy tűnhetek kívülről, hogy gondolkozok, amit mondott, de helyette egy másik fajta kérdést teszek fel.
- Milyen név az Adaline? – Teszem fel kíváncsi szemekkel nézve rá. Hogy honnan tudom a nevét? Egyszerűen leolvastam az igazolványáról.

Sóhajtok egyet, ahogy felkerül a családom. Jobb is lenne nem beszélni róluk, mert még mindig haragszok rájuk azok után, amit tettek. Elkomorul a nézésem, és hűvösen szólalok meg.
- Van. Apám az volt és a nővérem is az. – Nem fejtem ki bővebben, a hangomból hallhatja, hogy nem akarok tóluk beszélni. Erre a legjobb tématerelő a nőket bántalmazók. Csak felvonom egyik szemöldökömet, amikor felhozza a gyerekkel való fenyegetést. A gyomrom összeszorul és bármennyire is nem tisztelem a törvényt, azért a gyerekek nekem nagyon is a szív ügyeim, főleg mióta megtudtam, hogy van egy unokaöcsém.
- Akkor meg pláne. Összecsomagolni és fogni a gyereket. Amikor alszik az a vadbarom, akkor kiszökni a helyi rendőrőrsre. – Hangom érdes, és kivehető belőle, hogy akár egy csavarhúzót is beledöfnék az alvó seggfejbe. De mint említettem neki, remek jogrendszerünk van, így még a nőt büntetnék meg azzal, hogy esetleg a gyerek visszakerül az apához, őt meg még jól meg is hurcolják és börtönbe küldik. Ugye ez azaz eset, amikor nem önvédelemről van szó.
Homlokomat összeráncolom és egyáltalán nem nézek rá kedvesen. Igaza van, amit mond, de nem fogok rá reagálni, nem fogom neki elmondani az igazságot, hisz zsaru és nem is ismerjük egymást.
- Túl sok krimit nézel. – Rántom meg a vállaimat ezzel az egyszerű válasszal. Nem érdekel különösebben, hogy mit gondol rólam, nyugodtan fogok aludni, csak ne jöjjön a közelembe.
Benne van sajnos az anyagomba, hogy már voltam bíróság előtt, de ezt nyilván fogja tudni, ha lenyomoz.
Teljesen meglep az, amit mond rám. Egyáltalán nem értek vele egyet és ezt szóvá is teszem, hátha eljut az agyáig, hogy miért mondtam.
- Nem vagyok soviniszta. De azért azt te is beláthatnád, hogy egyáltalán nincs ügynökhöz való alkatod. – Újból végig futtatom rajta a tekintetem, és végezhetett akármilyen jó kiképzést, még mindig úgy tartom, hogy fél kézzel fel tudom emelni és a nyakamba tudom venni. Azon elgondolkozok, hogy vajon mit kezdenek négy megtermett fickóval fegyver nélkül. Most kanyarodok vissza oda, ahonnan kiindultam, hogy nincs ügynök testalkata.
A pofon hideg zuhanyként ért, nem számítottam rá, hogy kapni fogok.
- Jaj, meg ne sértődj, mert a lelkedbe tiportam... – Forgatom meg a szemeimet, ha elkezd nekem itt hisztizni, akkor feladom és tovább sétálok. Hallgatom, amit mond, de mielőbb folytathatná, belé fojtom a szót, hogy hozzá tudjak szólni.
- Te se gondoltál volna mást. Egy smároló pár után leskelődsz a bokorból és képeket csinálsz róluk. – Mondom a szemeimbe, szerintem egyezzünk meg abban, hogy ő sem épp arra gondolt volna, hogy a haveromat csekkolom. Tovább folytatva, csak sóhajtok egyet. Tudtam én, hogy ott van valami.
- És mindez a szexjátékoktól jött fel. Hmm, mit csináltatok ti a pasiddal? – Kaján vigyor jelenik meg az arcomon, sejtelmes nézéssel és már egy egész szexvideó lepörgött a szemem előtt, ahogy a bilinccsel játszadoznak.
Sokáig nem tartanak ezek a képsorok, mert egy olyan valamit hoz fel, amire köpni-nyelni nem tudok. Kell is pár másodperc, mire magamhoz térek.
- Szexuális zaklatás?! Nem is zaklattalak szexuálisan. – Akadok ki ezen, hogy olyat állítana rólam, ami nem igaz, és ahogy felhozza, hogy nincsenek itt térfigyelő kamerák, körbe nézek. Miért lenne egy parkban? Gondolom és még ha lennének is, ez a hely nagyon eldugott, ezért is jártam ide a srácokkal cigizni és füvet szívni.
- Nos, ha ezt megtennéd, akkor te se lennél jobb ember azoknál, akik nőket bántalmaznak. – Visszafordulok hozzá és nagyon együgyűen kezdek el beszélni, minden érzelem nélkül. De még nem fejeztem be, így még valamit hozzá fűzök.
- Az a legaljasabb dolog, ha valaki ráaggasztod, hogy szexuális zaklató, mikor nem is. Soha a büdös életben nem lehetne azt kimagyarázni. – Ez a véleményem, elég nehéz valakiről lemosni, hogy nem zaklató, ha már egyszer ráaggatták. Amúgy is nemrég mondta, hogy mennyire nem bírom az ilyesmi, ezért nagyon is szíven ütött, hogy ezzel vádolna meg.
Tovább hallgatom, amit mond és elég érdekesnek vélem a történteket.
- Mióta? – Teszem fel az első kérdésemet kíváncsian, ha nem olyan régóta, akkor talán nincs akkora baj. Ha valóban az a srác, akit felismertem, akkor vigyázni kell vele, nem kispályás.
- Zsarolhatja a srác valamivel? – Két kezemmel a hátam mögött megtámaszkodok és úgy nézek a nőre. Nekem csak egy valamin jár az eszem, hogy honnan ismeri és vajon mivel tartja sakkban. Az utóbbira talán Adaline tudja a választ.
- Amúgy nem lep meg, ez a módszere. Jobb csendben maradni, mint meghalni. – Bevett szokás az ilyen körökben az a mondat. Szinte ez nekik a mottójuk, nem egy esetről hallottam, amikor nem élőként és főként nem egyben találták meg az áldozatokat.
- Mutasd meg a képeket, amiket csináltál! – Nyújtom a kezemet, akarom látni, hogy biztosan ő-e, mert akkor más oldalról kell megközelítenünk az ügyet. Legalább megint bosszanthatom, hogy kiveszek még valamit a kezéből.
Tetszik a neve, olyan különlegesen hangzik. Csak kuncogok, hogy milyen cselesen rákérdez az én nevemre. Na nem gondolja, hogy majd a saját nevemet fogom neki elárulni, azok után amiket a fejemhez vágott.
- Simon. De nem fogok veled kezet, még a végén tényleg szexuális zaklatónak állítasz be. – Döntöm oldalra a fejemet és ártatlanul nézek rá. Eltekintek a másik irányba és észreveszem, hogy a járőr autó elment. Kicsit megkönnyebbültem, így felállok.
- Nos, izgalmas volt ez a beszélgetés, de nekem dolgom van. – Kacsintok rá és igen, most le fogok lépni. Vissza kell érnem a raktárba, hogy az esti szállítmányt átvegyük és felcímkézzem, hogy mi hova megy, aztán meg ki is kell vinni őket a kocsmákba.

Szeretném elfelejteni azt, ami a múltban történt, mert még mindig neheztelek a halott apámra és a család többi tagjára, hogy engedték, hogy elküldjenek innen. A rokonoknál töltött évek alatt pedig csak még jobban éreztem, hogy nekem ez a „jófiús” szerep nem való.
- Nem, nincs igazad! – Förmedek rá és ezzel le is zárom. Még csak az kéne, hogy a múltamban vájkáljon. Feszült és ideges leszek, mert jó lenne ha a látszatot fenn tudnám tartani, hogy már jó útra tértem. Főleg egy zsaru előtt, de az, hogy azóta nem követtem el semmit, kicsit alátámasztja a sztorimat, hogy fiatalság bolondság.
- Akkor ne csodálkozz, ha valaki nem hiszi el elsőre, hogy zsaru vagy. Ráadásul FBI ügynök... Amúgy meg előbb néznélek sztriptíztáncosnak, mint ügynöknek. – Rántom meg a vállaimat, ahogy a véleményemet mondom el neki. Az igazság tényleg az, hogy hamarabb néznék ki belőle bármilyen más szakmát, mint az ügynököt. Csak apró mosoly jelenik meg az arcomon, ahogy felhozza az egyenruhás korszakát.
- Szimplán kiröhögtelek volna. Bár lehet a vitrinemben elfértél volna, mert tuti, hogy mutogattalak volna a haveroknak. Kis cukiság egyenruhában. – Döntöm oldalra a fejemet és nézek rá ártatlanul. Elég aranyosan nézhetett ki egyenruhában, de ez a ruha jobban áll neki. Szerencséje van, hogy a baba arca miatt, senkinek se tűnne fel, hogy valójában civil ruhás zsaru.
- Na persze... – Forgatom meg a szemeimet, mert nem hiszek neki. Ugyan miért mondta volna el egy totál idegen srácnak, hogy épp mit csinál a bokorban, ha nem így jövök rá.
Feszítem a húrt nála és nem tudom, hova tenni ezt a felháborodást és felcsattanást a pasiját, illetve a volt pasiját illetően.
- Húha, ezek szerint nem barátságban váltatok el. – Tartom fel mindkét kezemet, amolyan védekezés céljából. Nem firtatom tovább, inkább ugrok a következő témára, ami a szexuális zaklatást illet.
- De azért ez aljas húzás. – Fújtatok, bár nem ismerem a teljes történetet, de ha úgy húzták rá, mint rám akarta most Ada, akkor azt nem tartom korrektnek. Hallom, hogy mit mond a főnökéről és erről is más véleményen vagyunk szerintem.
- Ha egyáltalán igaz, mert ugye ilyenkor is állandóan a nőknek hisznek. – Mint általában majdnem mindenben. Nagyon sokszor hallani olyat, hogy a férj húzta a rövidebbet, mert a nőknek hittek a bíróságon. Visszatérve a mi kis „ügyünkre” tovább kérdezgetem, hogy mindent mondjon el, de úgy érzem magam, mint egy kihallgató teremben, ahol én teszek fel kérdéseket.
- Az még nem annyira vészes. Mindennap találkozott a sráccal? – Újabb kérdés követi az előzőt, elég nehéz úgy bármit is megtudni, hogy mindent harapófogóval kell kiszedni belőle. Ügynökként csak tudná, hogy minden egyes, mások szerint unalmas, semmit mondó részletben is lehet valami. A nevetését nem tudom hova tenni, így kérdőn vonom fel a szemöldököm.
- Honnan tudjam? Te ismered őt. Biztos van valami a múltjában, amivel sakkban lehet tartani. – Tanácstalanul nézek rá, én nekem nem kéne tudnom, hogy mivel zsarolhatja a srác, mivel nem ismerem. Ada-nak több információja lehet erről, ha már megemlítette nekem, hogy többet tudnak róla, mint a szülei.
Megvárom, míg az üzenetet elintézi és odaadja. Na, de nem, viszont így nem látom úgy a srác képét, mint ahogy én azt akarom.
- Add már ide! – Kapom ki a kezéből a telefont és mit sem törődve a nővel, két ujjammal ráközelítek a srác arcára. Ezen a képen annyira nem látszódik, így elhúzom a következő képre, és ez így megy amíg végre egy olyat nem találok, amin oldalra néz és így nagyítom ki. Kicsit közelebb teszem, nem a legjobb, de talán.
- Hm, szerintem ez ő lesz. – Nézem meg jobban a kinagyított képet, bár így sem a legjobb a felbontás, elég szemcsés, messze van és még sorolhatnám, hogy miért vagyok benne még mindig csak 80%-ig biztos, hogy tudom ki ez a fickó.
Visszaadom neki a telefont és várom, hogy rám figyeljen, de nagyon el van foglalva vele. Teljesen meglepődök, hogy kimondja a nevemet, mire csak a homlokomat megtámasztom a kezemben, úgy hogy az arcomat eltemessem a tenyeremben. Ezt nem hiszem el.
Hallom, amit mond és ebben a pozícióban összeráncolom a homlokomat. Fegyveres rablás? Na itt valami nem stimmel, így felnézek Ada-ra, miután leteszi.
- Kicsit hibásak az információid. Nem fegyveres rablás volt és amúgy is gyerek voltam. Azóta már megjavultam, de ennek ugyanúgy utána tudsz nézni. Nem volt semmi balhém azóta. – Rántom meg a vállaimat, ha akarja úgy is utána néz, hisz már tudja a nevemet. Pont ezért kerülöm a feltűnést, és az, hogy elszívok egy füves cigit, még nem érzem magam bűnözőnek. Vannak nálam sokkal rosszabbak, akik az utcán futkároznak. Egy lépést hátra teszek, hogy megyek, de nem bírom csak így itt hagyni. A fene jó nagy szívem.
- Ahh, jó... Add meg a számod. – Sóhajtok egyet, elnézve őt, valahogy olyat olvasok ki a szeméből, ami tényleg aggaszt. Tényleg félti a barátnőjét, így közelebb lépek hozzá, miközben a mobilomat előveszem a zsebemből. Feloldom és a telefonkönyvben rámegyek az új névjegyre. Beírom a nevet „Ügynökök Gyöngye”, majd odaadom Ada-nak a telefont. Beállok mögé, hogy lássam mit csinál, még csak az kéne, hogy elkezdjen kutatni benne. Ha készen van, akkor elveszem tőle, elmentem és visszacsúsztatom a zsebembe.
- Majd hívlak, ha megtudok valamit. De ne délutánra várd. A srác nagyon óvatos a kilétét és hollétté illetően. – Tájékoztatom erről, majd a zsebeimbe csúsztatom a kezeimet és elsétálok, a parkon át. Direkt más irányba megyek, mert nem bízok benne, így pár utca sarok után, megállok és körbe nézek. Bemegyek a mellék utcába és várok, hátha felbukkan. Miután nem jön senki, így elkönyvelem magamban, hogy tiszta az út, és átvágva a sikátoron, megyek a raktárba.