Having a sister is probably the biggest love/hate relationship you’ll ever experience.
Borzalmasan hosszú utazáson vagyok túl, sosem hittem volna, hogy élőben fogom megtapasztalni a kontinenseket elválasztó óceánparti városok egyikét, többek között a sok szingli nő álmait megtestesítő New Yorkot. Az első gondolatom erről a metropoliszról a pezsgés. Mindenki siet valahová, megannyi ember érintkezik egyetlen másodperc leforgása alatt, hogy arra nincsenek szavak. Érzem a levegőben vibráló késztetést, hogy a magasba ugorjak és elkiáltsam magam, azonban a valóságban sokkal visszafogottabban landoltunk. Allegra szája be sem állt egész úton, azt hangoztatta nekem, hogy ezen a helyszínen fog szerelembe esni, meg férjhez is menni. Nem világosítottam fel róla, hogy nekem más terveim akadtak a költözéssel, de nem is baj, ha nem tudja még, hogy mibe vágtam a fejszémet. A polaroid fényképezőgép a kezemen pihent a taxi hátsó ülésén. Allie tekintete elveszett valahol a távolban, amikor kihúztam a belső zsebemből a féltve őrzött kis titkomat. A szüleimnek hála egészen messze ért el a kéz, ami a család jóvoltából adatott meg. Mr. Hamingway tapintatosan dolgozott és juttatta át nekem az információkat. Éheztem a tudást, amitől egész életemben megfosztottak, és minél többet szerettem volna a magaménak tudni, mielőtt eljövök ide. London és New York viszonylag egy sűrűn futó légifolyosó két ellenpólusa, mégis úgy érzem, hogy nekem egy óriási lépés a nagybetűs ismeretlen felé. Az atmoszféra, az itteni hangulat egészen mást sugall, mint az esős London. Sokkal szabadabban élnek az emberek, nem érzed azt a távolságot, ami az utcán közlekedőkből árad. A remény és a lehetséges szavak új értelmet nyernek, és igen belátom, hogy ezen a helyen nem esik nehezére senkinek sem, hogy nagyot álmodjon. A borítékban álló újságcikk nem mai darab, de nekem új dimenziókat nyitó dokumentum. A nővérem szavai kelnek életre, már annyiszor olvastam el a gépen, hogy szinte kívülről fújom a szöveget. Most is mosollyal az arcomon látok neki az olvasásnak, meseszép a mondatszerkesztése, a belőle áradó precizitás. Nem sok képet láttam róla, a világhálón rejtve maradt, még az is a lehetetlennel vetekedett, hogy információkat kaphassak. A szüleim megváltak tőle, és egy másik család nevelte fel, miközben akár velem is élhetett volna. Mennyivel könnyebben boldogultam volna az iskolában, vagy akár egy családi eseményen. Még most is felfoghatatlan, hogy anyu mindent megörökített vele kapcsolatban, és az egyetlen kép, amit őrzött róla…immár nálam volt. A kórházban készült, és úgy tűnt anya is nehéz döntést hozott, és mégis egy szívtelen embernek tartottam, amiért képes volt lemondani róla. Milyen késztetés vihette rá…mert hiába olvastam el a naplóját, nekem még mindig olyan, akár egy rémálom. A fiatalság és a karrier nem lehet fontosabb, mint egy új élet, vagy mégis? Az édesapám akkoriban fejezte be az egyetemet, anya meg arra tévedt Olaszországból. Két különböző személyiség, és mégis…valami összekötötte őket. Nem értettem a miérteket, és én magamnak kellett utána járnom, hogy megértsem a válaszokat. Az újságcikket és a képet még azelőtt tettem el, mielőtt kiszálltunk volna az új otthonunk előtt. Hiába vagyok egy külügyminiszter lánya, itt a farkastörvények uralkodnak, nekem pedig alkalmazkodnom kell az új körülményekhez. Az első pár nap maga volt a pokol. Szinte egymás hegyén és hátán aludtunk, a bőröndből táplálkoztunk, mert egy kisebb vagyonnal érkeztünk, de rájöttünk, hogy az itteni árak sokkal magasabbak, mint azt egy egyetemet félbehagyó diák sejtette volna. A nagybetűs életről nem mondták el, hogy szívás, és tele van kihívásokkal. A büfékocsira már régen félretettem a pénzt, és az volt a legfontosabb, hogy minél hamarabb munkába álljunk, különben a küszöböt fogjuk rágni, és az nem lesz finomabb. Allie most éppen azon törte a fejét, hogy hol tudnánk elintézni a hivatalos okiratokat a vállalkozásunkkal kapcsolatban. Nem voltam sokkal okosabb nála, de azért egy kis jog csodákra képes, és az a kevés tudás is, hogy egy igazán gyümölcsöző szerződés köttessen az eladóval. A néni már egy ideje meg akart válni a kocsijától, de nem sokan láttak benne lehetőséget, nekünk meg pont kapóra jött, és némi alkudozás árán, de megkapjuk a tulajdonunkat. Felajzott állapotban még azt is meg kellett terveznem, hogy miképpen fűzzem szorosabbra a viszonyt a kedves testvéremmel, de akárhány forgatókönyvet vezettem fel magamban, egyik sem bizonyult az igazinak. Mégsem ronthatok rá, hogy „Helló van egy húgod, aki történetesen én vagyok.” Audrey Rogers nekem maga volt a rejtély, és a kulcsot kerestem, hogy legalább az első zárat kinyissam hozzá. A legalapvetőbb információm már megvoltak, nem kellett sokat agyalnom azon, hogy merre keressem. Az otthona az tabunak számított, nem rontunk senkire sem rá abban a környezetben, ahol a legjobban érzi magát. Mi lenne, ha meglátogatnám a munkahelyén, vagy egy másik opció, ha közös boltban futunk össze és nekimegyek, vagy még egy…de ezt elvetettem. Mi lett volna, ha kirabolom? Az első pár napban sitten ülni annyit jelentett volna, hogy búcsút mondhatok a vízumomnak, és fordulhatok vissza az anyámékhoz. Nem kellene játszanom az új otthonommal, de végül a semlegest választottam. A jetlag még nem múlt el teljesen, és akkor aludtam volna el szívesen, amikor az egész város nyüzsgött, és naná, hogy éjszaka kukorékoltam, mint egy rosszul bekötött emberke. Allegra el volt foglalva a saját kis ügyeivel, ezért nem is figyelt rám, amikor ma reggel közöltem vele, hogy van egy kis elintéznivalóm a városban. Megszokott volt, hogy csak délután futottunk össze egy gyors ebédre, vagy az esti ötletelésre és tervezésre a hálónkban/ nappalinkban összezárva. A mai nap fontos, mert érzem, hogy a hónomból dől az izzadság, a szám száraz és a szívem a torkomban dobog, pedig én akartam ezt. A faszi totál rám kattant, úgy mustrált, amikor beléptem az irodájába, mintha egy szexistennő lennék. - Mit mondott mikor jön meg Ms. Rogers? Tudja csak neki fogom elmondani a sztorit, ehhez ragaszkodtam. – mérem végig a nővérem főnökét, aki nekem első blokkra inkább tűnik valami részeges karate mesternek, mintsem egy szerkesztőnek. - Nemsokára itt van, egy kis nyugalom. Mivel szolgálhatok addig? – a kiejtésemen érződik, hogy nem vagyok amerikai, de ekkora feneket keríteni a brit származásomnak. Mondjuk, ha nem hazudtam volna arról, hogy egy angol birtok várományosa vagyok… - Köszönöm nem. – húzom el a számat, és az ajtó felé pillantok most már nem is tudom hányadik alkalommal az elmúlt öt percben…
A szerkesztőséghez közeli kávézó mindig is egy menekülőpontot jelentett az idegesítő kollégák elől, akik naponta mutatták meg új oldalát az emberi logikátlan felfogásnak. Ahhoz képest, hogy alig öt perc távlatára volt a munkahelyemtől, mégis ritkán futottam össze itt ismerős arcokkal, azt az egyet leszámítva, aki most is a telefonon közli éppen merre tart. Mrs. Dawson másnéven Tamara Ross több, mint két éve az egyik visszatérő szereplője az életemnek, amióta lecsapott nekem arra a csinos kis lakásra a városban, mégpedig elég gyorsan. London után egyből egy lakótárssal gazdagodtam, de gyorsan rájöttem, hogy számomra nem való a másokkal történő osztozkodást igénylő élet. 3 évet húztam le Dottie mellett és ugyan nem haraggal váltunk el, sőt a mai napig az egyik legközelebbi ismeretségemnek tartom őt, mégis szükségem volt egy saját lakásra, ahol a nap végén nem várhatnak kellemetlen meglepetések azokon kívül melyeket saját magamnak köszönhettem. Charles után pedig egyszerűen egy életre elment a kedvem az osztozkodástól. Tamarat az egyik kollégám ajánlotta még akkoriban, azóta pedig olykor összefutunk egy kávéra vagy éppen az otthonukban, éppen hogy jön össze mindkettőnknek. Ma azzal hívott fel, hogy beszélni akar valamiről, ami nem telefontéma, ellenben sürgős, ezért a szünetemet úgy döntöttem beáldozom erre. Már csak azért is, mert így legalább kiszabadulhattam abból az őrületből, amit a szerkesztőség testesített meg a mai nap során. Ugyanakkor szerettem volna hinni, hogy valami cikkgyanús témát hoz magával, de az életében történő kavarodásokból következtetve bizonyára erre aligha akad esély, azokat pedig a lap hasábjaira nem hozhatom le, mert a pletykarovat nem az Intuition fő prioritásának számított. Meg valahol az én kíváncsiságomnak is több kellett, mint a házasság téma boncolgatása, amelyben személy szerint sose hittem. Egy idő után valójában a fejemet vennék, ha véleményemmel összetörném azt a boldogító buborékot, amit egyesek úgy hisznek a sírig tart majd. A statisztikák szerint viszont csak addig, amíg az egyik fél meg nem fordul valaki után az utcán, aki jobban izgatja a fantáziáját, mint a saját párja. Tamara percekkel később jelenik meg az ajtóban, arca megviselt, egyáltalán nem kipihent, ez viszont mostanában egyre gyakoribb jelenség nála. Milian a téma, ismételten a viselkedéséről esik szó, ezért lopva vetek csak pillantást a telefonom képernyőjén megjelenő üzenetre, aminek a tartalmából kiderül, hogy várnak a szerkesztőségben. Nem válaszolok, de mivel tudják hogy már-már félőrült módjára betartom a saját időkorlátaimat, ezért most sem fognak különösebben kételkedni az ellenkezőjében. Tamara csak úgy ontja magából a szavakat, az érzéseit taglaja, és kijelenti, hogy a válást fontolgatja férjével. Miliant a nyomozói pályafutásáról tudom csak megítélni, abból kikövetkeztetve pedig már az első megszólalása után elbúcsúztam volna tőle. Lehetetlen alak és közel sem együttműködő. Ha pedig mégis, az leginkább többet vet hátra a cikk megírásában, mintsem eredményez előrelépést. Habár a zárt ajtók mögé nem látok csak azon a szűrőn keresztül, amit Tammy megoszt velem és talán jobb is. Mást sem szeretnék, mint szembe találni magamat Dawson nyomozóval azután, hogy a felesége előtte való nap az ágyban nyújtott teljesítményéről áradozott. Még a gondolattal is borzasztó eljátszani. Már jó pár éve ugyan, hogy Miliannal a felesége lévén munkán kívül is összefutunk néha, de eddig nem kerültem hozzá közelebb. Az esetek többségében olyan, mint egy jégszobor, amit ha próbálsz megkörnyékezni és feltörni, bekapcsol nála a védekező mechanizmus és csak még fagyosabbá válik. Tammy a kávéjának oldalán babrál és a könnyeivel küszködik, miközben értetlenül áll az egyre lejtősebb irányt vett házassága előtt. Nem érti hol mehetett tönkre, bár a hangja ezzel kapcsolatban mintha nem lenne túl őszinte, ez pedig egyszerű megérzés a részemről, noha nem vagyok nyomozó, de ha én felfigyeltem rá, Milian biztosan előbb rájött, elvégre jobban ki van éleződve erre. Teszek egy gyenge ígéretet, hogy megpróbálok beszélni a fejével, ez viszont annyira nonszensz, hiszen tudjuk mindketten mi lesz a vége és őrült nagy szerencsém lesz, ha nem juttat börtönbe a nap végén, miután megindulok ezen a házasság megmentő expedíción. Alfie jól ismert hangja szórakoztat a visszafelé vezető úton és bőven van mondanivalója ahhoz, hogy esélyem se legyen azon gondolkozni miképpen fogom szóra bírni Miliant. Néha egy idiótának érzem magamat, amiért ilyen ajánlatokat teszek, de ebben az esetben, ha Tamara nem is mondta ki nyíltan, valahol számított erre a végkifejletre. Mint a család barátja cím tisztességes viselője megvan az esélyem arra, hogy helyrehozzam ezt közöttük. Mennyivel egyszerűbb dolgom lenne, ha Tammy fel is fogná és nem csak elviccelné amikor azt mondom a férjével nincs valami jó kapcsolatom. Szerinte csak túlságosan egyformán szemléljük a valóságot és a büszkeségünk nem engedi, hogy bármelyikünk is vereséget szenvedjen. - Rogers, vonalban vagy még? - Alfie hangja olyan, mint egy hideg zuhany a valóság felé vezető úton, de mivel már félig bent vagyok a szerkesztőség ajtaján, ezért a válaszom olyanná formálódik, amire bizonyára nem számít most, tekintetbe véve, hogy reggel még én hangoztattam mennyire égető szükségem van egy hírre arról a hamisítási ügyről, mely David Toliver hadnagy körül kapott szárnyra. - Átküldenél minden információt inkább? Később átnézném őket jobban. - Alfie mélyeket hallgat, de azért csak kipréseli magából a kelletlen választ. - Tudod mennyire nem vagyok oda ezért a módszerért, de legyen. Aztán ne engem hibáztass, ha Anna Murphy elhappolja előled az ügyedet. - még a vonal végén is kihallatszik, hogy mennyire duzzog, ez viszont a legkisebb problémám jelen esetben. - Nem foglak, de le kell tennem. - meg se várom a választ, egyszerűen kinyomom a hívást és miután egy-két szót váltok a portán lévő Phillel, egyenesen Gregory irodája felé veszem az irányt. Az ajtó nyitva áll, ezért annak lapján kopogok, hogy felhívjam ezzel a figyelmüket jelenlétemre, Stevens arca viszont egyből derűsebb lesz, én pedig ezzel arányosan lombozódok le. - A tékozló lány megérkezett. Audrey, a hölgy csakis kizárólag veled szeretett volna beszélni. - futólag pillant a vele szemben ülő lányra, én pedig miközben megközelítem őket, át is helyezem a telefont a másik kezembe, hogy bemutatkozásra nyújtsam a másikat. - Maga bizonyára Ms. Thornton, ha nem tévedek. Audrey Rogers. - én is az illemet követve fedem fel kilétemet az ismeretlen lány előtt. Az ő nevét viszont csak azért tudom, mert Phil a portásunk mindenkiét elkéri, mielőtt egyáltalán tovább engedné őket. - Említették korábban is hogy keresett, szóval mit szólna ha ezt a beszélgetést az irodámba folytatnánk? - megvárom, amíg csatlakozik hozzám, hogy hátrahagyjuk Stevenst, útközben viszont egy szusszanással egybekötve nyomom ki Alfie újabb hívását. A főnököm már jól ismerte ezt a procedúrát, hiszen nem első alkalom, hogy valaki személyesen akar beszélni egyikünkkel. Elsőre zavarta őt, másodszorra viszont egyszerűen beletörődött, hogy a főnök kártya kijátszásával még nem fog megeredni mások nyelve. Az ajtót becsukom magunk mögött a kíváncsi fülek és tekintetek elől, majd csak ezt követően kerülöm meg az asztalt, hogy szembekerüljek látogatómmal. - Foglaljon helyet, ahol kényelmesnek találja. Remélem annyira sokat nem várattam, hogy Stevens társasága kellemetlenné váljon. - kérem meg időközben őt, de ezt követően egy kérdéssel is megtoldom érdeklődésemet. - Miben tudok én pontosan segíteni? - tudom bevezetőnek valami frappáns monológ emlékezetesebb lenne, de mivel személyesen keresett fel, ezért bizonyára amit mondani akar túl fontos ahhoz, hogy felesleges köröket kezdjünk el futni előtte.
Having a sister is probably the biggest love/hate relationship you’ll ever experience.
Londonban nem így képzeltem el a szerkesztőséget, ahol a nővérem is dolgozik. A filmekből mindig az jött át, hogy mennyire szerencsések, akik a médiában helyezkedtek el, erre itt van ez a tömött open office, ahogyan a pontos megfogalmazás élne, és hegyén-hátán vannak az asztalok. A zsúfoltság jellemző lenne a városra, de akkor is egy kicsit lehangol, hogy a „soha életemben nem látott rokon” valami gödörben dolgozik, és alkot valamit a nagyvilág számára, de senki sem értékeli annyira, hogy egy saját irodát nyisson neki. Audrey nem éppen az a fajta lány, akit megtalálsz a közösségi oldalakon, az is nehezére esett a család magánnyomozójának, hogy képet szerezzen róla. Kialakult a fejemben egy kép róla, hogy milyen is lehet, de a személyiségét akkor sem fogja tükrözni egyetlen fotó, vagy írás sem. Egyetlen kis szeletet kaptam abból, ami az enyém lehetett volna, ha a szüleim nem titkolják el, hogy van egy testvérem, csak nem akarták megtartani. Egészen más színben látom az édesapámat és az édesanyámat is. A jó nevelésről és a család fontosságáról beszéltek állandóan, hogy akárhová is menjek, azt tudnom kell, hogy a Thornton név kötelez. A papa szakmájából kiindulva nem könnyű eset, hogy ne parádézzak, ha egyszerűen a fél nemzet ismeri. Felnéztem a politikai ambícióira, de nem kívántam követni a sorban. A megsavanyodott életvitel, ami ránk angolokra húzható, hogy is mondjam, de sosem alakult ki bennem teljesen. A mama olasz vére pezsdített és hajtott afelé, hogy megvalósítsam az álmaimat, és végre szakítsak a hagyományokkal. Csendesen keresztezem a lábaimat, és helyezkedem feljebb a széken. Kényelmetlen, hogy ennyire megbámul ez a szegény pára, mint aki soha életében nem látott nőt. Az italokkal úgy vagyok, hogy jobb nem élni a lehetőséggel, ha megkínálnak, mert ki tudja, hogy mit rejtenek belé. Az éjszakai hantázásoknak is meglett az eredménye, és legalább a testi épségemre vigyázok. A szerencsétlenség nem barátom, de olykor előfordul, hogy hülyét csinálok magamból, mint például tegnap a Central parkban. Nálunk odahaza nem szokás, hogy idegenekkel ölelkezz, de gondoltam egyet és az egyik árusnak miután megkóstoltam a hot dogját annyira magával ragadott a pillanat heve, hogy a nyakába borultam, és úgy háláltam meg a rögtönzött ebédet. A barátnőm csak jót mosolygott rajta, de a srác totál lefagyott és azzal jött, hogy neki van barátnője, meg nem annyira közvetlen, mint amilyennek látszik. Mondom, lehet, hogy én vagyok rosszul bekötve, de ez nem Amerika, ahol mindent szabad? Mindenesetre tanultam a hibámból, és ma már nem próbálkoztam be vele, de azért igyekeztem mosolyogni, és úgy tenni, mint akit baromira érdekel, hogy mikor nyitották meg a szerkesztőség kapuit, és milyen hírességek fordultak meg idebent. Az órára siklik a tekintetem és kezdem úgy érezni, hogy nem a legjobb megoldással álltam elő azzal tekintetben, hogy felkeressem a nővéremet. Audrey nyilván nem akar találkozni velem még úgysem, hogy konkréten semmit nem tud rólam, és álnév alatt kerestem fel. A pontosság híve vagyok, ha már más nem megy, akkor ebben legyek verhetetlen, mondjuk bevallom, hogy nem mindig jön össze, de már javítom a statisztikáimat. - Igazán nem akarok zavarni, de ha Ms. Rogers nem érkezik meg öt percen belül, akkor nekem mennem kell, és másnak adom el a sztorimat, ha megérti. – szerintem ez a nem túl kellemes mosoly meggyőzi róla, hogy kicsit pirítson rá a főnöke, habár nem áll módomban megbántani, vagy keresztbe tenni neki, de más módon is a közelébe tudok férkőzni. A faszi úgy tűnik, hogy veszi az adást, mert ismételten a kezébe emeli a telefonját, és ha nem is értek belőle minden szót, mert a szlenget még nem fogom, akkor kiderül belőle, hogy a drága testvérem meg lett sürgetve. – Elnézést Ms. Darcy, de ilyenek ezek a reggelek. – egy bólintással konstatálom a kifogást, és minő meglepetés, de végre kinyílik az ajtó. Könnyed magabiztossággal toppan be a férfi irodájába, eleinte észre sem vesz, de én iszom a látványát. A beszédstílusát, a viselkedését. Micsoda szépség lett, mármint látszik, hogy valamennyit örökölt apától, na és anya szemöldöke. Megilletődöm, mikor megszólít. - Nem Thornton, hanem Ms. Darcy, ez csak tévedés lehet. – esik le nekem is, hogy ideje átmennem némi hazugságba, amikor a kezét nyújtja felém. Megszorítom neki bátortalanul és felemelkedem a székemről. – Van irodája? – ez az első, amit eltévesztettem. Nem hiszem el, hogy ennyire sikeres, hogy saját kecója is van az Államokban. Meghalok, ha ezt elmesélem a naplómnak, és….áááá mindegy. Jó kislány módjára biccentek, és megigazítom a szoknyámat, mert félrecsúszott. Az irodában nagy a hangzavar, mire sikerül végigvonulni és abban a helyiségben megállapodni, ahol a saját területe van. Az ajtó becsukódása után csak nézelődöm, de nem foglalok még el az egyik széket sem. – Bárhol? – harapom be a szám szélét és egy rövid mondóka után már meg is hódítom a jobb oldali széket. A táskámat a másikra rakom, és úgy teszek, mint egy úri hölgy, holott semmi elegancia sincs bennem. A kérdése váratlanul ér, hiszen még szerettem volna körülnézni az irodájában. – Hol szerezte meg az újságírói diplomáját? – csúszik ki a számon a magánjellegű kérdés, de aztán úgy döntök, hogy helyesbítek. – Csak azért, hogy biztos legyek a dolgomban. Nagy csapásra készülök, mármint a sztori szempontjából és mindenképpen egy olyan emberre van szükségem, aki a végletekig menne el. – szegem fel az államat, és most megpróbálom összetenni fejben a legendás hazugságomat. – Tudja én Londonból érkeztem, pontosabban Brightonból. A szüleim arisztokraták, és hát… - közelebb hajolok, hogy ellenőrizzem senki sem hall-e bennünket. – A családom nagyon gazdag és kényes a hírnévre…de a fő cél, ami miatt magát kerestem fel. – játszadozom egy kicsit a kezeimmel. – A vőlegényem. A nyár végén férjhez kell mennem egy befolyásos emberhez, aki nem éppen tisztességes, és le akarom buktatni őt. Nem akarok még a kilétéről beszélni, ha nem gond, ahhoz tudnom kell, hogy megbízható Ms. Rogers. – karcossá válik a hangom, mert most már benne vagyok rendesen a sűrűjében. Honnan szerzek gyűrűt, egy hamis vőlegényt, meg egy olyan sztorit, ami érdekelni is fogja a nővéremet annyira, hogy a következő hetekben több időt töltsön velem. Mibe keveredtem?
Annyira távol álltak tőlem a normális párkapcsolatok építőkövei, hogy Milian és Tamara házasságára találni megoldást felért egy megoldhatatlan rejtvénnyel. A véletlen hozott össze minket akkoriban, de bármennyire is próbáltam tagadni ettől még valahogy az életem részévé váltak. Még ha Miliant úgy ahogy van, egy az egyben ismeretlennek könyvelném el. Már akkor sem értettem hogyan mondhatott igent egy olyan vidámsággal teli nő, mint Tam egy olyan férfinek, mint amilyen Dawson is. De úgy érzem nem is az én feladatom, hogy mindezekre választ találjak, hiszen én csak annyit látok a férfiből, amitől szívem szerint a falra tudnék mászni. A telefonomon megjelenő üzenet tökéletes kimenekítő lehetőséget nyújt, mert bármennyire is kedveljem Tamara társaságát, ez a világ valahogy sosem keresztezte az enyémet. Az életemben megjelenő férfiak többsége egy idióta volt. Egyik nős volt, másik meg ki akart rabolni az éjszaka közepén. A legtartósabb kapcsolatom is egy hétig tartott és akkor talált rám, amikor Eddie Rupertnek éppen válságidőszaka volt az életében. A srác hagyott egy bocsánatkérő cetlit vigaszdíjként, később pedig még egyet valami magyarázattal is mellé. Elvileg a csaj, akivel időközben szünetet tartottak ő tőle volt terhes, ezért kötelességének érezte visszamenni hozzá. Ezért bármennyire is próbálkoztam az a barátnő lenni, aki szinglisége ellenére hihetetlen jó párkapcsolati tanácsokat osztogat, egyszerűen nem ment. A tény pedig, hogy kettejük házasságát úgy kellene megmentenem, hogy egy percnél tovább beszélgetek Miliannal anélkül, hogy ne ugorna nekem a folytonos morális kérdéseivel pedig a lehetetlennel tűnt egyenlőnek. Alfie leköti figyelmemet a visszafelé vezető úton, bár megfordul a fejemben, hogy írok egy üzenetet Dawsonnak, de tudom jól úgyis mi lesz a végeredménye: nem jelenik meg. Szerinte minden egyes kérdésemben, mondatomban, még a puszta érdeklődésemben is ott van a bizonyos hátsószándék, melyet a munkám miatt nem tudok magamról levetkőzni. Azon sem csodálkoznék, ha a legvégén azzal vádolna, hogy rossz hatással voltam Tamarára és miattam ment félre a házassága. Persze, a kifogásolható személyiségéhez meg a makacsul berögzült elveihez bizonyára ennek köze sincs. Csak hiányos információkkal rendelkeztem arról a lányról, aki velem próbált meg találkozni, de ezek is hibásnak bizonyulnak, mihelyst a bemutatkozásnál kiderül a félreértés. - Ms. Darcy, ó, elnézést. Úgy tűnik ma is fejeket kell lecsavarnom. - elmosolyodok, Stevens azonban csak égnek emeli a tekintetét erre, de nem véleményezi a dolgot. Tudja nagyon jól, hogy nem érné meg neki most vitába kezdeni velem. Sem máskor. Amúgy is tudja, hogy én nem így járok el. Személyesen meg főleg nem. - Világos és jól megérdemelt. És nem is igazán értem miért nem kísérték már át előbb magát ide. - válaszolok az irodámhoz vezető úton a feltett kérdésemre, de mihelyst kettesben maradunk egyből a lényegre térek. Ha személyesen keresett fel, bizonyára fontos és már eleget ücsörgött Stevens irodájában ahhoz, hogy meglegyen az érzelmi terrorra hajazó előjáték is. Ilyenkor már kibuknak azok, akik csak az időmet szeretnék rabolni. A kapott kérdése azonban magasba szökteti szemöldökömet, hiszen egyáltalán nem azt hallom, amit vártam volna, de ahelyett, hogy elutasító válasszal élnék irányába, helyet foglalok a gurulós székem kényelmébe és csak ezt követően vezetem tekintetemet a lányra. - Londonban a Goldsmiths egyetemen. Az eredményeimre is kíváncsi? De ha onnan érkezett bizonyára már hallott arról a helyről. - még mindig enyhe gyanakvással fürkészem őt, de ahelyett, hogy ennek bármilyen jól látható jelét is mutatnám, egyszerűen csak hátamat a szék támlájának vetem. - Az a sztori minőségétől és megbízhatóságától is függ, Ms. Darcy. Egyikünk sem viszi olyanért vásárra a bőrét, amiben nincs elegendő potenciál vagy megdönthetetlen bizonyíték. A diploma ebből a nézetből csak egy papír, a gyakorlatban mérettetik meg a tudás. És nem egy évfolyamtársamról tudok, aki a kényelmes határokra esküszik. - foglalom össze számára a saját meglátásomat vagy inkább jó tanácsomat inkább. - Afelől viszont megnyugtathatom, hogy én nem tartozom közéjük. Mi a szórakoztató abban, hogyha csak a szakadék szélén állunk, ha egyenesen fejest is ugorhatunk bele? Értse ezt úgy, hogy egyetlen cikk sem fog az ölünkbe esni, ezért olykor alaposabban is utána kell járnunk. - teszem még hozzá, hátha ezzel tisztább képet kap rólam. Vagy épp félreértelmezi, ez az ő szíve joga. Ugyanakkor ha a későbbiekben próbál egy ügy végére járni, akkor szerencsésebb más indítókérdést megfogalmaznia. Habár ennél többet nem mondok, hiszen nem azért jelent meg, hogy kioktassam őt, de egy külsős vélemény olykor életmentő is tud lenni. Nem mellesleg, kezd egyre érdekesebbé válni a sztori, amit körvonalazva ugyan, de előadott nekem. Gregory bizonyára már kézzel-lábbal tiltakozna, rám húzná, hogy a személyes érintettségem a jelenleg is az életemet beárnyékoló cikkemmel kapcsolatban befolyásol majd Ms.Darcy esetében, de épp ellenkezőleg. Engem ez nem visszavet, hanem ösztönöz. - Nincs is szükségünk első körben arra, hogy neveket mondjon, inkább dolgozzunk meg azért a bizalomért. - elmosolyodok és a kis noteszemet szedem elő jegyzetelés szempontjából. - Meséljen nekem a vőlegényéről és az állítólagos ügyeiről. Miből gondolja, hogy nem tisztességes, amit művel? - teszem fel irányába bevezető kérdésemet, de gyorsan hozzáfűzök valamit. - Mielőtt válaszolna, jól gondolja meg azt, amit szeretne megosztani velem. Ugyanis kell egy kiindulópont. Egy bizonyíték, egy pontos forrás-kapcsolat, akivel kezdhetünk. Tudatában van ilyennek vagy a nulláról kell indulnunk? - újabb kérdés, de már az utolsó, mert ezt követően én elhallgatok, hogy átadva a szót Ms.Darcynak meghallgassam őt a vőlegényéről.
Having a sister is probably the biggest love/hate relationship you’ll ever experience.
New York szenzációs. Valamiért be vagyok zsongva, és az sem szomorít el, hogy a lakásunk egy kevésbé jobb környéken van. Allegrával nagyot álmodtunk, és elszakadva a szülői pénztárcától tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, sőt eszünk ágában sem volt azt feltételezni, hogy azonnal minden klappolni fog, ellenben ez a környezet, az állandó nyüzsgés energiákkal tölt fel. Az eredeti célomról még nem meséltem senkinek, túlságosan újszerű volt a tudat, hogy van egy nővérem ebben a városban, és nem sok választ el attól, hogy megismerjem. A szüleim felfogása, a szigorú neveltetés alatt nem is egyszer tettem fel a kérdést magamnak és nekik is, hogy miért nem született egy húgom, vagy öcsém. Mindig azt felelték, hogy én is nehezen jöttem össze, és több gyermekre már nem lett volna idejük, holott anya nem is dolgozik, mert azt nem nevezném munkának, amit ő művel. A jótékonysági bálok megszervezése, apa karrierjének a támogatása nem lehet hivatás, de anya szentül hitte, hogy neki ez jutott a nevelésen kívül. Magániskolákba jártam, nem gyakran láttam odahaza, aztán az egyetemmel megváltozott minden. Egyre jobban lázadtam az otthoni szabályok ellen, és éppen jókor jött a professzorjelölt, mert ennyi idősen még nem nevezném annak, de hiába tagadjuk meg, akkor is a tanárom volt, én meg lefeküdtem vele. Még most élénken él a kobakomban az az emlék, ahogyan apáék fogadták a hírt. Szégyent hoztam Thornton névre, ennek meg sem kellett volna történnie, ha figyelnék a viselkedésemre, elkanászodtam. Mindent bevetettek, hogy vakon tartsanak, de addigra már megtaláltam a naplót, és senki nem foghatott vissza abban, hogy az Államokba költözzek. Az új élet reménye csak egy fedősztori volt, holott azért igyekeztem valamilyen képet összetenni a fejemben arról, hogy mi leszek, ha nagy leszek. A főzéssel szerettem volna elhelyezkedni, emiatt megvásároltunk egy büfé kocsit, és azt szerettük volna kicsinosítani. Minden készen állt, kivéve azt, hogy most egy szerkesztőségben ülök, és egy idegen nőre várok, akivel azonos a DNS-ünk. A főnöke elviselhetetlen, egyetlen perc alatt legalább háromszor meredt a kebleimre, és azzal szórakoztatja magát, hogy akcentussal kommunikálok. Nem tanultam meg az efféle szlenget, mint amit ő is beszél, de idővel ki fog alakulni, és akkor nem fogom az arcomba kapni a csodabogár jelzőt. A legjobb ruhámat vettem fel erre a találkozóra, hogy ne hozzak szégyent a nővéremre, ugyan nem fogom elmondani neki, hogy ki vagyok, már az is sokként fogja érni szerintem, ha velem kell dolgoznia. A kitalált történetemet csakis neki vagyok hajlandó megadni, ezt hazudtam a felettesének, és nem sokkal később bemasíroz a várt fél is. Eleinte nem tudok megszólalni, megfigyelem őt, úgy vésem minden porcikáját az agyamba, mintha soha többet nem láthatnám. Nálunk zaklatásnak minősül, ha sokáig bámulok valakit, de úgy tűnik, hogy erre megszokott magatartási forma. A saját irodán meglepődök, odakint hegyén-hátán ülnek az emberek, valahogy én arra következtettem, hogy neki is ott a helye. Hűséges kutyaként követem a folyosón, mintha az árnyéka lennék, és bármikor lebukhatok, de csak arra koncentrálok, hogy ne essek el a saját lábamban, amíg beérünk a kis birodalmába. Azonnal elkap az a fura érzés, hogy nézzek körbe, de visszatartom magamat, csakis a lényegre szorítkozom, de majd megöl a kíváncsiság. A falon lógó képek helyett poszterekkel nézek farkasszemet, egyik sem az, amire számítottam. Vajon mivel üti el az idejét, ha nem itt van, hanem a lakásában, vagy mondjuk egy kávézóban? A hellyel való kínálás úton lehuppanok, és egyből kicsúszik a számon egy kérdés. Szabadkoznom kellene, hogy bocsánatot kérjek, de most rajtam van a döbbenet sora. – Londonban végzett, és erről én…szóval meglepődtem, hogy nem itt járta ki az egyetemet, hanem közel az én lakhelyemhez. – szorítom össze az ajkaimat, és megjegyzem, hogy ennek a sulinak majd utána kell néznem, hátha találok valami évkönyvet, vagy szólhatok az otthon maradt barátaimnak, hogy menjenek be, és szerezzék meg nekem. Allegra sem tudja még, hogy éppen merre járok, de ma megígértem magamnak, hogy fel fogom világosítani őt is. – Hallottam már róla, csak tudja Ms. Rogers…a brit angol egy egészen más világ. – mosolyodom el zavarodottan, és a cipőm orrát lesve számolok el magamban háromig. – Öhm ennek örülök, hogy maga szeret kockáztatni, mert én is ilyen vagyok, de ez most komolyabb téma annál, hogy poént gyártsak belőle. – hallgatok el, mert még én magam se tudom, hogy mi a sztori, de sürgősen ki kell találnom, hogy bekapja a horgot. – Most megnyugtat….igen a vőlegényem. – húzom ki magam, és kínosan ügyelek arra, hogy ne izzadjam át a rajtam lévő anyagot, de folyik rólam a víz. – Találtam néhány érdekes iratot, és hallottam beszélgetéseket is. Sikkasztott az apám cégétől, mégsem mehetek hozzá egy olyan férfihoz, aki meglopta a családomat, és az örökségemre pályázik, párdon… - kapom a szám elé a kezemet. – Ezt nem illett volna így kifejezni, de van benne igazság. – pillantok át a szemeibe, és beharapom az alsó ajkamat. – Én vagyok a forrása Ms. Rogers ebben az ügyben. Nekem kell hinnie, mert én vagyok az, aki kockára tesz mindent. – akadok ki, talán rá is játszom egy kicsit, amikor felállok, és indulásra készen fordulok az ajtó felé. Mindent annak érdekében, hogy ne kérdezzen sokat az első találkozás alkalmával. – Lehet hiba volt eljönnöm. Felejtse el… - mosolyogva fordítok neki hátat, és ragadom meg a kilincset, bízva abban, hogy utánam szól.
A mi világunkat sokan egészen mocskos közegnek tartják, olyannak, ami egyszerre húzhat fel valakit a semmiből, majd ha kedve tartja küldheti őt padlóra egy pár sor leírása után. Nem sok helyre mondhatnám azt, hogy szívesen látott vendégek lennénk, hiszen a prioritásunk sok esetben abban merül ki, hogy minél botrányosabb, figyelemfelkeltőbb történetet tegyünk közzé az újságjaink hasábjain, de bennfentesként ez ennél sokkal de komplikáltabb. Igaz, nem bánunk sokszor jól a kiszemeltünkkel, de rossz randevúk márpedig léteznek még a világon és van, hogy az általunk áhított párkapcsolat úgymond nem jön össze. Rengeteg olyan ember, vállalat működőképes még most is, amik nem törvényes kereteken belül végzik munkájukat, mi pedig csak egyszerűen reflektorfénybe helyezzük a hiányosságaikat. Az igazság fontos és persze, keringenek olyan pletykák az emberek között, hogy kiforgatjuk egy-egy alanyunk szavait, én azonban mindig is jobban értékeltem a valóság alapú sztorikat. Azokat, amik miatt nem merül fel minden második percben egy elbizonytalanító kérdés vagy olyan személyeket tesz tönkre, akik nem szolgáltak rá. Valóban időigényes körüljárni egy-egy témát, de kifizetődő, elvégre minden, amit a munkánk során végzünk tönkreteheti az újság hirnevét. Egy lehozott hamis sztori a jövőnkbe kerülhet, ahogyan azokéba is, akik az áldozatai lettek megfogalmazásainknak. Az ilyen esetekben célszerű félretenni a személyes bosszúnkat, mert bár én magam is jó párszor majdnem elcsábultam, hogy egy általam aligha kedvelt személyről írjak, mégsem tehettem. Nyomós indok vagy ok nélkül kizárt. Az pedig nem sokat nyom a latba, hogy beletiport az én lelkivilágomba. Olympia aranyos lánynak tűnik. Annak a típusnak, aki a légynek se tudna ártani, de a felvázolt története érdekessége ellenére még sok megválaszolatlan kérdést hagy maga után. A vőlegényének kiléte az egyik, a többi pedig ennek a vonzata. És persze, első körben megegyeztünk, hogy nem kérek még neveket, mindazonáltal reménykedem benne, hogyha rábólintok az együtt történő munkára, akkor nem gondolja majd úgy, hogy efelett állandóan majd átsiklunk. Sok kérdéssel indítottak már felém, többnyire az alvási szokásaimról érdeklődtek - szerintük ramaty lehet az engem felemésztő bűntudat miatt, amit másoknak okozok; de köszönöm, kitűnően és kipihentetően töltöm el az éjszakáimat. Aztán ott vannak azok, akik a párkapcsolati státuszomról érdeklődnek meg az a külön faj - személyes kedvenceim - akik szeretnék, hogyha valami cikket írnánk róluk, mellyel a béka feneke alatt lévő népszerűségüket feljebb emelhetnénk. Ms. Darcy azonban belecsapott a közepébe és bár az iskolai végzettségem egy olyan adat, amit nem reklámozok, mindazonáltal nem is titkolok, így nem is tagadom meg tőle a válaszadást, amely jól láthatóan meglepődést vált ki belőle. - Egyszer nekem is az volt a lakhelyem. - összefoglalóan magyarázom meg neki miért történhetett mindez és ennek semmi köze a kimerítő ingázásokhoz, amely a két város közötti távolságot jelenti. New York a nagybetűs váltás volt az életemben és garancia arra, hogy megszabadulok a bátyámtól. Elnézve azt a listát, amit én hétköznapi nevén csak az idegem ellenségeinek nevezek egészen jól sikerült. Charles Samuel Rogers büszkén ott feszít az első helyen és amilyen tapló, bizonyára még büszke is lenne rá. Olympia történetével kapcsolatban akaratlanul is sikerül párhuzamot húznom a jelenlegi problémáimmal. Ő maga is egy tisztességtelen alakot akar méltó büntetéssel illetni, ahogyan én magam is. Mindezt azonban muszáj lesz félretennem, ha azt akarom, hogy a folytatásnak is részese legyek. Felhívom a lány figyelmét az alapvető követelményekre, pontosabban azokra a hozzávalókra, amik elengedhetetlenek ahhoz, hogy a közös munka jól működjön és még időt is hagyok neki a válaszának átgondolására. Nem könnyű, ha egy szerettünk nevét próbáljuk besározni. Még szerencse, hogy Charles és én köztem ilyen gond sosem akadt. A mi kapcsolatunkban minden volt, de szeretet biztosan nem. - Nem fogom elítélni a szóhasználata miatt. Olykor egyszerűbb a nyíltabb megfogalmazás, legfőképpen akkor ha azt a harag mondatja velünk. - ujjaimat összekulcsolom két tenyerem összesimítása után, de úgy tűnik azzal, hogy megkérdőjeleztem szavait egy olyan folyamatot indítottam el benne, amit mi erre felénk sértettségnek neveznek. Távozási kísérletét nem véleményezem, helyette felállok eddig kényelmet nyújtó helyemről, majd a táskámat és a telefonomat magamhoz véve tárom szélesebbre az ajtót, hogy vele tartsak. - Jöjjön, sétáljunk egyet. - számomra is fontos lenne egy jó kis botrányos alappal ellátott sztori, de őt ugyanakkor jobban érinti, mint engem, ezért reményeim szerint mindezt figyelembe véve nem áll ellen az ajánlatom kapcsán. Mégiscsak élete hátralévő részéről van szó. Magassarkúm visszhangot ver a járda felületén ahogyan kilépünk az épület elé és lépteimet most a park irányához igazítom. - Tudja odabent olykor még a falnak is füle van. Jobb lesz távol tőlük megbeszélni ezt. - vallom be miért is döntöttem a szerkesztőség elhagyása mellett. - Félreértett engem Ms. Darcy, én bízom abban, hogy nem akar átverni engem és a feltett kérdésem a forrásával kapcsolatban sem ezt cáfolta meg. Egyszerűen csak tudnom kellett, hogy egyedül vág neki ennek a kalandnak vagy segíti más is ebben. - magyarázom el a korábbiak miértjét, majd barna tincseimet a fülem mögé helyezem. - Azt állította, hogy talált iratokat is ezzel kapcsolatban. Megoldható lenne, hogy ezeket esetleg valamilyen formában eljuttassa hozzám a későbbiekben? - a jóhiszeműségem sem tart a végtelenségig és ha még bízom is a szavaiban, bizonyíték nélkül nem megyünk majd semmire.
Kezdőlap
| 
