A hétvége a legtöbb ember számára pihenést, kirándulást vagy egyéb szórakozást jelent. Nos, számomra a teljes ellenkezőjét. A bárban sohasem áll meg az élet, legyen az a hét bármelyik napja. Na nem mintha panaszkodni szeretnék, hiszen szükségem van erre a helyre, valahol tisztára kell mosnom a pénzt. Viszont a pihenés fogalmát lassan nem is ismerem... Kétlem, hogy nekem valaha is kijutott belőle, vagy a jövőben ki fog jutni. De erre esküdtem, ezt akartam és örülhetek, hogy végre megkaptam. Nem panaszkodom a sikerre, eszem ágában sincs ilyesmit tenni. - Igen? - Szólok bele a telefonomba. Nem telik el néhány másodperc sem és már az egekben van a szemöldököm. Ha valamit igazán gyűlölök az a megbízhatatlan munkaerő. Kate ismét nem jelent meg a munkahelyén, ez pedig nem először történt meg. Azt hittem érthető voltam a legutóbbi alkalommal, bár úgy tűnik nem. - Keresd meg, menj a lakására és ha kell a hajánál fogva cibáld be. Azt hiszem ideje lesz elbeszélgetnem vele. - Szakítom is meg a vonalat ezzel, hogy aztán a garázs felé vegyem az irányt. A liftben még magamra húzom a bőrkabátom, majd már úton is vagyok Brooklyn szórakozó negyede felé. A paripámat leparkolom a számomra kijelölt helyre, majd keresztül sétálva a báron az irodámban kötök ki, ahol Kate már vár rám. Tudja jól, hogy nagy bajban van, ellőtte az utolsó esélyét... Amiből már így is eggyel többet kapott mint kellett volna. -Szóval ezúttal mi a mentséged? - Nézek rá miközben a kabátomat elhelyezem az asztalomon. A nő elmormol valamit az orra alatt, de nem hajlandó még a szemembe sem nézni. Csak a földet pásztázza, sajnálkozik magán miközben én legszívesebben fejbe rúgnám. Akkor biztosan venné a fáradtságot, hogy rám pillantson. Sajnos a pár cipő ami a lábamon van valószínűleg többet ér mint ő maga. - Oké... - Veszek egy mély lélegzetet mielőtt még olyasmit tennék amit megbánnék. - Nem muszáj beszélgetnünk, már mehetsz is, de csakis azzal amivel ide besétáltál. Dobd ki és győződj meg arról, hogy a lakásból nem visz el semmit. - Szegezem az utolsó mondatot a biztonsági őrnek. Úgy hiszem, hogy igencsak jól megfizetem az összes munkásom... jóval többet kapnak az átlagnál, ráadásul lakhatást biztosítok nekik. Ha ez nem elég arra, hogy kicsivel jobban törjék magukat az már nem az én veszteségem. Mikor kilépek az irodámból a pult felé veszem az irányt ahol Anna épp szerencsétlenkedik. Amit valahol megértek elvégre nem egyszerű egyedül tartani a frontot. Az orra alatt káromkodik egy nagyot miután sikerült kidöntenie néhány pohárnyi italt a pultra, na meg az azzal szemben ülő fickóra. - Menj, ezt intézem. - Lépek oda mellé, mielőtt még az összes vendéget elijesztené a színes beszélőkéjével. - Nagyon sajnálom, hosszú éjszaka... - Pillantok a férfira miközben néhány törlőkendőt nyújtok felé amivel meg tudja magát törölni, majd én magam is hasznát veszem néhány kendőnek, hogy a pultot és letöröljem. - Szívesen felajánlanám a felsőm egy cserére, de kétlem, hogy a méret megfelelne. - Húzódik apró mosoly az arcomra, igyekszem menteni a menthetőt némi viccelődéssel mielőtt még képen vágna dühében. Mondjuk ha megtenné nagy valószínűséggel ő húzná a rövidebbet. - Természetesen az est további részében a ház áll mindent. - A férfit nem először látom itt, a törzsvendégekkel pedig jól kell bánni, hiszen ők hozzák a megélhetést.
- Lucas... Lucas, kérlek ne... Én megtudom magyarázni... - a tekintete a másik alakra kúszott míg beszélt, elszörnyedve nézve azt, reménykedve hogy minél hamarabb elhúzhatnak. Ugyanis a haverja nehezen lélegezve feküdt a sikátor mélyében, látszólag keresve a fényt mely az utcákból szűrődött be. Azt gondolták hogy majd ketten legyűrik a férfit, hiszen egyedül jött el értük. Ha esetleg lett volna egy fegyverük... De még csak egy pillangókés sem volt náluk, amiért akkor már századjára is elátkozta magát. Lucas fel volt készülve, a pillangókés mint egy tökékeny ám annál veszélyesebb illúzió, halványan csillant meg az árva fényforrásban mely az ajtó fölötti égő biztosított akkor számukra. Nem játszadozni jött és még csak a kifogásokra sem volt kíváncsi. A nagykutya azt akarta hogy egy emlékezetes leckét kapjanak. Ő pedig csak egy volt a zsoldosok közül akik teljesítik a kötelességüket a család felé mely befogadta mint egy kóbor ebet egykoron.
- Nem érdekel. Volt három napotok, a kocsi pedig nincs sehol. A Kutya dühös. - törölte meg a kést a combja oldalán, újra megvillantva a késforgató művészetét melyet még az anyjától tanult annakidején. Fürdőzött a rémült fényben mely a másik barna lélektükreiben csillant meg a látványra. Olyan egyszerűen Lucas sem úszta meg a találkozást, az ajka felrepedt, a szeme alatt egy vörös, egyre jobban duzzadó folt mutatta, nem fog hamar elmúlni. Ez még jobban felbosszantotta, felélesztette a vörös démont mely minduntalan hajtotta a végezete felé. Ha némán elfogadták volna hogy kapnak egy verést akkor mindenki mehet a maga útjára, hiszen még sikerült egy olyan határon belül mozogniuk mely nem érdemelt halált. Akkor nem lett volna semmi baj. Ők azonban ellenkeztek, harcoltak ellene, azt gondolták hogy majd a sikátorban megmutatják mit tudnak. Mégsem gondolták egészen végig hogy mi lesz a következő lépés. Még ha le is gyűrték volna a srácot, mi lett volna utána? Elmenekülnek a városból és azt remélik hogy senki sem keresi meg majd őket? A kutyák nem voltak egyedül, más motoros bandákkal is jó kapcsolatot ápoltak, ha nagyon akarták akkor megmozgathatták a szálaikat. Főleg akkor ha a saját területükre hugyoznak és még vigyorogva belerúgnak az egyik kölyökbe is. Ha volt valami amit a nagyfőnök utált az a patkánykodás vagy ha valamelyik emberének mentek neki. Egyfelől nehéz volt hűséges tagokat találni, a másik... Ők egy falka voltak. Az ő tagjaihoz pedig senki sem nyúlhatott. Tudhatták volna hogyha tényleg megverik és a sorsára hagyják akkor abból semmi jó nem származhat.
- Csak egy kis idő... - próbált üzletelni vele, azt remélte hogy majd a beszélőkéje valahogy kihúzza a szarból. Összezárta a kést és a bőrkabátja zsebébe csúsztatta azt, látszólag fivéri mosollyal lépve közelebb a másikhoz.
- Igen, csak egy kis idő kellene még?
- Persze, haver... Meglesz... simán... Mi csak az előbb... - szeretett volna hátrálni de a fal megakadályozta hogy növelje a kettejük között lévő távolságot, mely egyre csak csökkent.
Lucas keze újra a magasba lendült és folytatta azt amit elkezdett, csak akkor már a másiknak nem volt annyi ereje hogy megtudja állítani. Ő pedig, valami újdonsült energiától túlfűtötten fejezte be a munkát amiért aznap oda küldték. Pontosabban... A kutya szeretett volna egy emléket is tőlük. Ami a bácsiknak nem okozott nehézséget általában, ő azonban ódzkodott a következő lépéstől mely a banda védjegye volt a környéken. Abban a percben azonban a démon átvette az irányítást a fejében és lelkében, már nem számítottak az elvek melyeket egykor az anyja próbált belé nevelni. Mikor a másik a földön hevert már, pár rúgás után, amikor már tényleg nem tudott már megmozdulni, újra előhúzta a kést.
- Gyors leszek. - magasodott vészjóslón fölötte, szemében üres sötétség csillant meg.
A gondolataiba merülve ült a pult mellett és fogott ujjai közé egy újabb jégkockát, halk szisszenéssel jelezve hogy azok a kibaszott seggfejek nem is ütnek annyira lányosan. Már egy-két órája a pultot támasztotta, valahogy nem volt kedve még visszamenni. Elvégezte a munkát és büszke lehetett magára, a düh végtelen istene elégedetten dőlhetett hátra az áldozatát követően. A srác kisujja azonban, mely szinte égette a kabát belső zsebét és mellkasát, visszahúzta. Lehúzta a hangulatát, még ha sejtette is, a többiek majd örvendezni fognak hogy végre ő is átlépte a kisujj szüzességet és megtette azt amit meg kell tenni a bandáért. Egy hiányzó kisujj és egy állat combcsontja az áldozatok mellett. Ez volt a megegyezett jelkép ha valaki a Pokol Kutyáival baszakodott, ezt mindenki tudta a városban, ha a megfelelő körökben mozgott. Többek között azért is kellett ezt így kiemelniük mert így a belsős zsarujaik eltüntették a nyomokat, büszkén szaladva vissza a gazdákhoz az újabb juti falatért. De akkor ki is a kutya és ki a gazda?
- Kösz édes... - túl hamar csúszott ki a száján, az ital már csorgott is le, ő kicsit lassított felvételben ugrott le a székről és lépett hátrébb, nem sikerült megakadályoznia hogy ne szennyezze be az ital. Nem mintha ez bármit is számított volna. Egy kis ital? Annál sokkal rosszabb dolgokkal volt dolga aznap este. Szerencsére a jégkockát sikerült megmentenie, újra visszarakta a fájó duzzanathoz. Az ital mellett ez volt a másik megmentője az éjszakában. A felkínált kendőt elfogadta, ahogy jobban felmérte a másikat már nem is nyalogatta a sebeit. Azt túl buzisnak vélte, egy férfi pedig... Az legyen férfias, nem? Így, még ha valahol vérzett is a szíve hogy visszadobta a jégkockát a pohárba, visszalépett a pulhoz. Megtámaszkodott rajta és egész közel hajolt a másik felé.
- Szívesen segítek átcserélni. - (ha a nőnek volt elegendő alvilági ismerete a bandákat illetően) Lucas nem volt az a fajta aki a bandára hivatkozva szerzett plussz érdemeket, vagy épp seggeket. Egyszerűen nem volt rá szüksége, az esetek nagy többségében. Még akkor is, amikor ott állt összeverve, látszólag a legtöbb tagjában éles fájdalommal, ott csillant valami kis bugyinedvesítő édes mosoly sértett ajkai szegletében melynek nehezen tudtak a legtöbben ellent állni. Viszont, a nagyobbra szabott bőrkabát mely súlyosan nehezedett a vállaira, már több volt mint elég indok a legtöbb nőnek hogy közelebb kerüljön hozzá. Védelem, veszély, bandák... A bulldog vidáman vigyorgott a szíve fölött, alatta ezüst szálakkal hímezték bele, a Pokol Kutyái.
Egy kutya.
Nem volt egy kifinomult, szofisztikált banda. Bár melyiket lehetett annak nevezni abban a világban? Ők legalább nem voltak képmutatóak és nem próbálták másnak beállítani a létezésüket mint ami. Vér és mocsokból jött veszett állatok mik mindig megkapják a maguk jussák. Bronx egyik vezető bandája, még ha nem is tartoztak a nagyon menő és elit többség közé akik az Edge-ben szervezik a partijaikat és politikusokat kennek meg. Azért megvolt a maguk hatalma és befolyásuk hogy az adott területen gyakorolhassák azt. Kicsi kis csótányok amiket nehéz eltaposni és nem is érdemes nagyon próbálkozni, túl jók voltak a rejtőzködésben és újraszerveződésben ahhoz. Vajon ki lehetett a srác? Nehéz lett volna megmondani, ugyan egyforma kabátot hordtak de nem különböztették meg magukat egymástól mindenféle rangjelzéssel. Lehetett a Főkutya utódja vagy egy kis huszonharmadik senki aki épp ugatva védte a határokat. A barna lélektükrök pedig semmit sem árultak el, csak hamisan csillogtak, élvezettel futottak végig a másik idomain, mit sem törődve azzal hogy ez kényelmetlen-e a másiknak vagy sem. Ha nem akarták volna hogy megnézze őket akkor nem öltözködtek volna így, nem?
- Whiskey. Duplán. - tolta el egy kicsit magát a pulttól, lassan járatva körbe tekintetét a helyiségben. Vajon lett volna annyi idejük hogy gyorsan megejtsenek egy légyottot hátul? Az nem volt kérdés hogy van-e rá elég ereje. Csak akkor nem próbálkozott volna be a nőnél ha lábbal előre kell kitolni az ajtón.
Azt semmiképp sem mondanám, hogy egy szerencsés napom van, de azt már jó jelnek veszem, hogy nem kell egy idegbeteg barommal szembesülnöm. Az ember el sem tudná képzelni némely idióta, hogyan tud viselkedni egy apró kis baleset után. Nem egyszer történt már meg, hogy a kidobóknak kellett intézkednie egy-egy incidens után. Persze én sem ugrálok örömömben ha valaki leönt az italával, de a világ nem dől össze. Megszárad, kimosom és olyan mintha új lenne. Semmi nagy ördöngősség, nem kell tudósnak lenni hozzá. - Oh, milyen segítőkész úriemberrel állok szemben. - Pillantok fel az alig néhány centiméterre lévő férfira felvont szemöldökkel. Még szerencse, hogy már így is itallal áztatott a felsője, különben valószínűleg elgondolkoznék annak lehetőségén, hogy tőlem is kapjon egyet. Viszont jelen pillanatban jobbnak látom, csak jó fényben feltüntetni a helyet és segítőkész lenni. - Ha gondolod megnézhetem, hogy akad-e valahol hátul egy póló, a biztonsági őröknek a mérete valószínűleg jobban megfelelne, mint az enyém. - Váltom komolyra a szót, amit aztán nagyon remélem, hogy nem egy meghívásnak fog értelmezni. Na nem azért mert annyira ártatlan vagy szégyenlős lennék, éppen az ellenkezője. Egyszerűen csak nem hagyhatom, hogy a férfiak egy lyukként tekintsenek rám amit mindenáron be kell tömni. Nőként egy ilyen világban muszáj a sarkunkon állni és keménynek maradni, gyengeségnek nincs helye ha nem akarunk egy késsel a hátunkban kisemmizve elsétálni. Lassan pillantok végig a férfin, hogy szemügyre vegyem a zúzódásokat amik az arcán pihennek. Elég valószínű, hogy egy verekedésben volt része még mielőtt belépett a bárba, a nyomok még frissek. Az ilyesmiben bőven van tapasztalatom, nem egyszer kellett a saját sebeimet ellátnom, vagy éppen valamelyik emberemét. A férfi arca ismerős, nem egyszer járt már itt, de sohasem szenteltem neki nagyobb figyelmet, hogy észrevegyem a Pokol kutyái szimbólumát a mellkasán. Talán nem is olyan szerencsétlen ez az este. Még a végén nyélbe ütök egy üzletet is. Bár nem hinném, hogy okos döntés lenne egyből felfedni magam és az üzletről beszélni, de mindenképp jó döntés lehet a segítségemet ajánlani. - Tudod jégből van elég. Szívesen felajánlok néhányat amennyiben nem ragaszkodsz ahhoz, hogy az italodból halászd ki őket. - Húzódik ravasz mosolyra a szám széle, miközben felé nyújtom a kért italt. Nem kíváncsiskodom a zúzódásai iránt, jól tudom, hogy semmi közöm hozzá. Igazából bárki akinek csak egy kis köze is van az alvilághoz tudja, hogy soha nem szabad kérdezni. Választ úgysem kap, legfeljebb bajba kerül. Nekem pedig semmi szükségem még több balhéra körülöttem, sokkal inkább új ügyfelekre. - Abból az akármiből rám is folyt... Én nem kapok ingyen italt? - Kérdez rá felbőszülve a pult túlsó oldalán ücsörgő férfi, miközben a zakójára mutogat. Hihetetlen, hogy némely ember mire nem képes néhány ingyen italért, legfőképp részegen. - Az hányás. Azt hiszem jobban járnál ha inkább befejeznéd az ivást és szépen hazamennél. - Szögezem le komoly hangnemben, mire a férfi dühösen ugrik is fel a bárszékről, hogy erővel megszerezze magának azt az italt. Még szerencse, hogy nincs szükségem balhéra. Tekintetemmel szinte azonnal egy biztonsági őr után kutatok, hogy eltávolítsák innen a fickót.
Lucas nem volt az az úriember típus, ez már egész könnyen levehető volt a nonverbális kommunikációjából is. Meg persze ő is nagyon szívesen erősítette meg az állításokat, csak egy seggfej. Egy kibaszott idióta aki csak a bugyikba szeretne bejutni. De azt mindenáron, így az ártatlan utalás számára csak egy felhívás volt keringőre.
- Mehetünk. - szélesedett a mosolya melyre rögtön fel is szisszent, mire újra csak felszakadt a seb az ajkán. Lehet ezt a dolgot nem kellett volna azon az estén erőltetnie, mégis csak nyomatta az idióta szövegét. Egyszerűen nem tudott lenyugodni, ahogy egy puncit szimatolt ki a közelben már fellázadtak a hormonjai. A nő pedig, még ha láthatóan volt is korbeli különbség kettejük között, tetszett neki. Volt benne valami amit nem tudott hirtelen a nevén nevezni. Talán egy magabiztosság, az érett nő, ki ha én nem típus, leszarom ki vagy magabiztossága és önállósága amit egy fiatal csitri sem tudott a magáénak tudni. Ez pedig mindennél jobban feltüzelte a vágyát. A nehéz esetek, az édes magasságok melyet érdemes megmászni mert a jutalam felejthetetlen a célnál. Kár hogy általában az ilyen nők nem álltak szóba vele, vagy épp a hozzá hasonló fajtákkal. Hiszen a rontás szagát hordozta magával, egy tisztességes, vagy csak minimális túlélési vággyal rendelkező nőnemű egyed nem kívánta túl közel tudni magához. Egy adott körben. Ahol ő volt... A törött lelket, az apucijukat kereső kislányok úgy vonzódtak hozzá mint lepke a lámpa fényében. Kár hogy a végén tényleg mindig a kárukra vált ez az Ikaroszi évődés.
- Meg sem éreztem. - könyökölt a pultra, könnyedén fonva ujjait a pohárra, próbálva megérinteni a nő kezét ujjbegyeivel. Akár sikerült vagy sem, ajkaihoz emelte az italt és belekortyolt, miközben próbált úgy tenni mintha nem égetné rohadt mód a sebét.
Amikor az alak megszólalt ő is odanézett, hiszen pont a kis játékába rondított bele. Normál esetben, ha úgy érezte volna hogy a másikhoz nem kellenek nagy erőfeszítések, mármint a megdöntéséhez, lehet nem reagált volna semmit sem. Főleg nem azokután hogy ő is megérezte a verést, hiszen legszívesebben csak elmerült volna egy kád forró vízben és megszabadul minden sötét gondolatától. Azonban Ama egész személye, a szituáció amibe keveredtek, teljesen átírta a játékszabályokat. Az izmai felsírtak az ötletre, agyában cicik tengere örvénylett, megint csak az alsóbb régiók vágyai győzedelmeskedtek az örök háborúban mely sosem nyugodhatott.
Így, ellökve magát a pulttól, már meg is indult a másik felé. Volt annyi előnye a biztonsági őrrel szmben hogy közelebb volt, amit ki is használt. Valahogy meg kellett mutatni hogy ki a főnök a kocsmában azon az estén. A másik megtorpant arra hogy felkelt, nem lehetett tudni hogy ismeri-e arrafelé a játékszabályokat de az 1,80 magas, félig összevert gyerek valahogy semmi jóval sem kecsegtetett számára. Mégis, az alkohol belé is újdonsült bátorságot öntött, csak egy pillanatra állt meg, ahogy visszaszerezte lelki jelenlétét már folytatta is útját. Lucas el sem tudta képzelni mi üthetett belé, csak egy kis nyurga 160 centis semmiség volt, még a nő is megverhette volna ha akarja. Ám ennek ellenére sem fordult meg a fejében hogy kíméletes lesz vele. Ahogy közelebb ért fellendült a lába és egyenesen a térdére célzott az acélbetetés bakanccsal, azt egy fájdalmas mozdulat kíséretében hátra rántva, gazdáját összegörnyesztve a fájdalomtól. Lucas nem volt egy harcművész, viszont épp elég kocsmai és egyéb verekedésekben részt vett ahhoz hogy tudja, mi fáj. Annyira elegáns viszont sosem volt hogy ne alkalmazzon minden kis olcsó, mocskos trükköt amit csak sikerült felvésnie abba a bizonyos könyvecskébe. Láthatóan a másik is inkább arra számított hogy majd a kezei fognak fellendülni, a váratlan támadás egész elvette a kedvét a továbbiaktól. Bár az arcát nem lehetett látni mert összeesett, kétségbeesetten tapogatva a sérült lábát.
Már lendült is volna keze hogy befejezze a megkezdett munkát, addigra viszont a biztonsági őr is megérkezett. Félrelökte, megragadta a pólójánál fogva és távol tartotta a másiktól míg felmérte a részeg állapotát fél szemmel. Még él, végülis... Ez nem is olyan rossz hír, nem igaz?
- Mind a kettőt tegyem ki? - pillantott Amara-ra amin persze Lucas látszólag teljesen felháborodott de nem ment neki az őrnek. Csak széttárta a karját, mintha csak egy ma született báránnyal hozta volna össze a jó sors.
- Én csak próbálok egy kibaszott úriember lenni... Egyébként is, magától esett el... - fordította fejét a nő felé, tekintetében játékos fények izzottak. - És még át sem öltöztünk... - biggyesztette volna le az ajkait de a sérülése miatt az nem ment olyan bájosan mint szerette volna, egy pillanatra megint csak egy fájdalmas grimaszba tortult az arca.
Őszintén megvallva, igenis van valami vonzó a férfiban. Hülye is lennék ha ezt nem így gondolnám. Igazából magam sem tudom pontosan mi lenne az, talán a fiatalsága és az ezzel járó játékossága. Már réges rég nem volt ilyesmiben részem, nem is túlzottan érdekelt a dolog, ugyanakkor most valahol jó mélyen ez vonz. És hát mindentől eltekintve mégiscsak nő vagyok. Persze eszem ágába sem jutna megemlíteni neki, már így is az egekben az önbizalma. Semmiképp sem szeretnék olajat önteni a tűzre, valószínűleg megbánnám utána. Nem áll szándékomban bíztatni semmire sem. Mondjuk nem is igazán lenne rá szüksége. Ugyanakkor okosabbnak találom inkább nem válaszolni a kijelentésére, csak egy "álmodj királylány" tekintetet vetek rá, ami minden bizonnyal mindent elárul. Még ha esélye is lenne nálam, kétlem, hogy hátravinném egy kis akcióra, abból a korszakomból már bőven kinőttem. Mondjuk az irodám még mindig ott van, de nem kell neki mindenről tudnia. Csupán egy pillanat erejéig hagyom, hogy megérinthesse a kézfejem, aztán elhúzom azt előle, mintha csak a mézes mázos madzagot húznám el az orra alatt. Korban ugyan jóval a férfi felett járok, de ez még nem jelenti azt, hogy én nem tudok játszani. Sőt, talán nekem sokkal jobban is menne ha igazán odatenném magam. A tűzzel viszont még mindig nem áll szándékomban szórakozni. - Persze, valószínűleg ezért rezzensz össze minden apró mozdulat után. - Széles mosoly terül el az arcomon. Nem tagadom, kissé mókásnak találom ahogyan igyekszik az erős férfit előadni itt nekem. Arról fogalma sincs, hogy számomra a férfi akkor is férfi ha fájdalmai vannak. A sebek és a fájdalom nem gyengeséget mutat be számomra, sokkal inkább az ellenkezőjét, győzelmet. Hiszen biztos vagyok abban, hogy az a valaki aki szembe ment vele, most sokkal rosszabb formában van. Másképp nem itt inná a győzelemköreit, sokkal inkább otthon nyalogatná a sebeit, vagy legrosszabb esetben már rég a föld alatt lenne valahol az erdő közepén. A férfi még sokmindent nem tud rólam, fogalma sincs arról, hogy ki is vagyok. Meg merem kockáztatni, hogy még abban sem biztos, hogy kinek a bárjában iszogat éppen. Egy kis szerencsével fényt deríthet mindenre és még az is elképzelhető, hogy tudunk majd együtt dolgozni is. Tudom, tudom... Túl sokat gondolok a munkára, mindenből hasznot akarok kihúzni ahelyett, hogy csak élvezném a pillanatot és egy jó éjszakát teremtenék magamnak. De hát ez vagyok én. Mire sikerül elkapnom az egyik biztonsági őr tekintetét és jelezni neki, az emberem már cselekszik is. Úgy indul meg a részeg fickó felé, mint egy terminátor. Szinte látni a félelmet átszaladni a fickó tekintetén, de csak egy pillanat erejéig. Aztán újra az alkohol kerül hatalomra benne. Egy újabb mosoly kerül az arcomra a kis jelenet láttán. Na nem mintha élvezném látni ahogyan emberek verik péppé egymást, de értékelek egy férfit aki tudja hová kell ütni. Aki nem csak csapkod össze vissza mint egy fejetlen csirke remélve, hogy célbatalál. Ha nem tudnám, hogy a férfinak már van családja, talán még fel is ajánlanék számára egy munkát magam mellett. Ám ha egy dolgot megtanultam az évek során, soha nem szabad elcsalogatni senkit. Legfőképp akkor nem ha azzal a bizonyos bandával békében vagyok. Hiszen az ilyesmi könnyen fordíthat a kockán. Holott erőviszonyban jóval felettük vagyok, akkor sem veszélyeztethetek semmit és senkit. A szabályokat be kell tartani az alvilágban, különben senki sem fog tisztelni és hiába lehetek erősebb náluk, ha aztán mások könnyen eltiporhatnak. - Hallottad az urat, magától esett el. Túl sokat ivott, éppen ideje annak, hogy hazamenjen pihenni egyet. - Jelentem ki, miközben megkerülve a bárt a férfi jobbján kötök ki. - Gondolom kérdeznem is felesleges, még mindig nem érzel semmit? - Vonom fel a szemöldököm, majd végignézem ahogyan az őr kicipeli a részeg barátunkat. - Szóval ezt a mozdulatot a kutyáknál tanultad? - Kérdezek rá miközben pillantásom óvatosan újra rá emelem. Nem akarok kotnyeleskedni, ez csak egy ártatlan kérdés. Valamint, valamilyen szinten tudatni akarom vele, hogy tisztában vagyok azzal honnan is jött, és bizony egyáltalán nem félek. De mindez csak felvezetés a következőkre. - Köszönöm az iménti közreműködést. Amara... - Nyújtom felé jobb kezem. A vezetéknevemet nem véletlenül tartom meg magamnak. Nem vagyok benne biztos, hogy rájönne ki vagyok, de egyenlőre semmiképp sem akarom ezt megkockáztatni. Mindenkinek jobb ameddig azt hiszi, hogy csak egy egyszerű pultos vagyok... vagy legrosszabb esetben is egy bártulajdonos.
- Az csak az alkohol. - utalt itt mosolyogva az összerezzenésekre, gyorsan letörölve a kis vércseppet mely lassan lefolyt volna az állán. Annyira gyerek tudott lenni, még ha a sötétség országából is érkezett. Tette a nagymenőt mert szeretett volna megfelelni azoknak a képeknek melyek a fejében éltek. Ő sosem látta a bácsikat sírni egy bunyó után, inkább még egyszer megütötték a másikat ha arról volt szó. Amikor hátra kellett menni hogy bevarrjanak egy-két sebet vagy kiszedjenek egy golyót, csak ittak még egyet rá és tűrtek. Némán, erősen, mint egy szikla. Még ha nem is szerette bevallani, tisztelte őket és felnézett az idősebb tagokra. Fél füllel mindig lelkesen hallgatta a sztorikat, még ha a testbeszéde akkor másról is árulkodott. Ők voltak az ő bástyái, az apai figurák melyet hiányolt és mégsem, hiszen egy igazi helyett kapott húsz másikat! Akik jobbak voltak, erősebbek. Ők ismerték a dörgést és senki sem baszakodhatott velük. És mégis, ott rejtőzött a félelem, undor, távolság érzése is benne. Testrészeket szerezni, állatok csontjával telehinteni az üzleteket, véresre verni szerencsétleneket akik nem tudtak fizetni időben. Megtette mert meg akart felelni az elvárásoknak ám még annyira nem fásult el mint a többi, nem tudott mindenféle érzelem nélkül tekinteni azokra a szerencsétlenekre. Ugyan bosszantották ezek az érzések valahol mégis a valóság talaján tudták tartani. Addig. Addig a pontig míg olyanná nem vált ténylegesen mint ők. Nyugodtan iszogat egy kibaszott bárban míg a véres ujj lassan megrohad a belső zsebében, míg a két srác vére lemoshatatlanul rászárad az éjsötét pengére, ezzel örökre beírva magukat a fegyver történetébe. Egyedül az érintés hozott neki némi nyugodalmat, nem eresztette a nő pillantását míg elvette a felkínált italt. A mozdulatai határozottak voltak ám mégis hordoztak magukban egy fajta finomságot. Érződött rajta hogy nem ez az első köre. A nő csak azon gondolkozhatott el hogy vajon a lányok közül hányat sikerült addigra már meghúznia. Sötétbarna szemei, melyek oly sok titkot rejtettek, vonzhatták a másikat. Még ha a megfelelő élettapasztalata miatt nem dőlt be a kis trükköknek amiket alkalmazott. Csak egy gyerek. Egy ügyes, nagy gyerek.
Amikor a biztonsági őr szorítása lazult és elengedte a pólóját elégedetten elvigyorodott. A másik szemében látszott, vannak kétségei arról hogy Lucas-nak ott kellene lennie-e vagy sem, viszont nem mondott ellent a főnökének, csak egy apró biccentés kíséretében felkanalazta a hangosan szenvedő alakot, nem épp finom mozdulatok kíséretében hajítva ki az utcára. Színpadias mozdulattal simította el a pólót, aminek azon az estén már annyira mindegy is volt, míg a nő felé fordult aki végre teljes életnagyságában előtte állt.
~ Cuki. ~ - ötlött fel benne az első gondolat, élvezte hogy ilyan kis alacsony. Olyan volt mint egy baba, legszívesebben felkapta volna és felrakja a pultra, azt viszont lehet az újdonsült biztiőr barátja nem épp értékelte volna. Annyira szerencsére pedig nem volt hülye hogy még azzal is elkezdjen baszakodni. Fegyverek ide vagy oda, ebben az állapotban nem bírt volna el vele és nem is volt az ő stílusa. Mármint a nemi erőszak. El sem tudta képzelni mi élvezetes van abban ha a másik sírva könyörög az életéért míg berakná a lompost. Érthetetlennek is tartotta az ilyen eseteket. Nagyon szívesen összevert bármilyen pasit aki megerőszakolt egy nőt. Egyfelől volt egy jó indoka hogy verekedjen, másodjára pedig a nők olyan hálásak tudtak lenni mindeen szarságért, hát attól?!
- Nem, semmiség. De ha csak a kis testem szeretnéd ápolni... Én benne vagyok. - magasodott a másik fölé, szemtelenül közel kerülve a nőhöz. Le sem moshatta magáról a vigyort, nagyon elégedett volt magával. Egyedül a nő megjegyzése árnyékolta be végtelen jó kedvét. Akkor most jön az üzlet?
- Lucas. - nyújtotta a kezét és szorította meg határozottan, ám nem bántó jelleggel. Bár a fém gyűrűk miatt lehet nem volt épp kellemes a kézszorítás. Ha a nő rápillantott a kezére akkor láthatta, a kis mélyedésekben még vér nyomai fedezhetőek fel. Valami olyan dologban lehetett nemrég része ami nem puszta játék és mese, még ha egy fél pillanatig sem akarta a világ orrára kötni mit is csinál és merre kóborol az utcákon.
Ez nem a kutyák területe volt, itt nem nagypofáskodhatott. Többek között azért szeretett ide járni mert azt gondolta hogy inkognítóba burkolózhat, nem kell állandóan a testvérei hülye képét figyelni és aggódni hogy a menyasszonya mikor ront be, hogy egy újabb egyéjszakás kaland életét akarja venni. Ez volt számára a béke szigete, mert őszintén szólva halvány lila dunsztja sem volt róla ki a nő vagy épp melyik bandához tartozik a bár. Annyit mondtak neki hogy brooklyn ezen részébe lehet járni, hát kihasználta a lehetőséget. Épp elég kerület volt new york-ban amit a bandák nézeteltérései miatt nem közelíthetett meg. Lehet egy kicsit naiv volt, hiszen annyira nem folyt bele a mindenféle politikai ügyekbe, ám határozottan megdöbbentette hogy az egyszerű pultos csaj csak úgy felismeri a banda jelzését. Hátrébb lépett, könyökével megtámaszkodott a pulton míg végigmérte a másikat, immár egészen más fényben látva az ismeretlent. Azon gondolkozott mi a fasz köze lehet a bandákhoz, esetleg ez is valahova tartozik? Ha olyan helyre vizel amit nem lehet akkor jól össze is verik, attól függően épp mekkora faszságot csinált. Mit volt, mit tenni, a megjegyzés igen faroklohasztóvá vált számára. Nem sűrűn kereste partnereit a nőit bandatagok közül, túlzottan összekuszálta volna a szálakat. Bár ha csak egy csapos... Hirtelen elbizonytalanodott. Olyan sem történt sokszor vele. Viszont jó lehetett látni hogy igen jól nevelt kiskutya, tudja hogyan kell viselkedni, még akkor is amikor távol van az óltól.
- Csak a természetes bájom. - utalt itt a kérdésre míg a másik lélektükreit kereste, a titkaira volt kíváncsi.
Kissé meglepve mérlegelem, hogy még magassarkúban sem tudok elég magas lenni ahhoz, hogy ne tudjon ilyen könnyen fölém magasodni. Holott ez egyáltalán nem akadályoz meg abban, hogy tartsam vele a szemkontaktust innen lentről. Nem ijedek el tőle, nem hátrálok el, nem teszek egy lépést sem. Csak magabiztosan nézek fel rá miközben lassan megemelem egyik szépen rendezett szemöldököm... Már vagy ötödszörre az est folyamán. Szeret pimaszkodni az már egyszer biztos. Magam sem tudom pontosan eldönteni, hogy mit is szeretne elérni. Azt várja, hogy majd elpirulva szégyenlősen elhúzódom, esetleg lesütöm szemeimet? Nos, nem valószínű, hogy bármi ilyesmit elérhet nálam, bár próbálkozni lehet. Nem vagyok már kispályás, ahogyan kislány sem. Megtanultam hogyan kell egy férfival szemben állni, még akkor is ha az a férfi tulajdonképpen felettem van és pimaszul közel áll hozzám. - Köszönöm az ajánlatot, de nem ápolónő vagyok. A legtöbb amivel szolgálhatok az egy újabb ital lenne. - Ártatlanul vonom meg a vállam, bár arcomon igencsak kitűnik a nyereség jele, egy az övéhez hasonló szemtelen vigyor kíséretében. Sokat kell még tanulnia, ahhoz, hogy igazán le tudjon venni a lábamról, de igenis értékelem a próbálkozásait, nem adja fel könnyen az már egyszer biztos. Látom a tekintetében, hogy nem tudja hová tenni a kérdésemet. Biztos vagyok benne, hogy azon agyal vajon ki vagyok én. Vajon honnan tudhatok bármit is a bandájáról? Kíváncsiság csillan fel a szemében. Nekem pedig eszem ágában sincs bármit is elárulni... Legalábbis egyenlőre. Őszintén szólva még talán egy egészen picikét élvezem is látni ahogyan próbál rájönni mégis ki a jó fene lehetek én. Próbál valamit kideríteni a tekintetemből, de nem sok sikerrel járhat, hiszen a szempár amiben keresgél, még mindig győzelemittasan villog egy halvány mosollyal párosulva. - Örvendek Lucas. - Mondom miután elfogadja üdvözlésem jelét. A kézfogása férfias, erős, de ugyanakkor nem fájdalmas még akkor sem ha érezhetően rászorít a kezemre, amit aztán viszonzok is, bár nem valószínű, hogy sokat érzékel az én szorításomból. Nem vagyok egy gyenge teremtés de még mindig nem tudnék felérni egy férfi erejével. Eddzhetek én akármennyit, aligha tudnám legyűrni az előttem álló férfit még ha célomban állna sem. Ám azért azt tegyük hozzá, hogyha nagy szükség lenne önvédelemre, szerencsémre még a férfiaknak is van egy igencsak nagy gyengepontjuk, amit ki tudok használni végszükség esetén. Mondjuk nem mindig okos, elvégre még ha gyengepont is, nagy eséllyel csak jobban felbőszítem vele az illetőt. - Szóval... Gondolom azokat a zúzódásokat egyáltalán nem egy verekedés során szerezted, aminek következtében két rendőr sétálhat be a bárba, esetlegesen utánad keresve? - Pillantok a bejárat felé némi idegességgel a szememben. Gondolom azt mondanom sem kell, hogy egyáltalán nem örülök a zsaruknak. Legfőképpen nem az én területemen. Azt kétlem, hogy értem jönnének, arról már értesültem volna a beépített emberemtől. Ráadásul ha én lennék a célkeresztben, nagy valószínűséggel nem csak két ember jönne be, sokkal inkább egy egész hadsereg. A nagy halakra egyáltalán nem küldenek rá egyszerű rendőröket. Viszont abban biztos vagyok, hogy a mellettem álló férfi nem a játszótéren szerezte a sebeit és nekem semmi kedvem a balhéhoz. Nincs szükségem rendőri intézkedésre a báromban, ahogyan Lucas-al sem végeztem még. Így aztán a legokosabbnak találom figyelmeztetni őt a közelgő bajról. - A helyedben most nem a férfiasságod bizonygatnám, hanem az őszinteséged. Ha bármi esélye is lenne rá, hogy téged keresnek csak áruld el és talán még időben elrejthetlek valahol. Aztán pedig kvittek leszünk. - A hangom átvált játékosról komolyra, ahogyan a tekintetem is újra rajta telepszik meg. Nem arra vagyok kíváncsi, hogy mit tett, csakis arra, hogy tett-e valamit. Mondjuk azt remélem nem gondolja, hogy én vagy éppen mi hívtuk rá a zsarukat. Ilyesmi eszembe sem jutna, bár mivel ő egyáltalán nem ismer, így nem zárom ki ennek a lehetőségét sem. Nagy valószínűséggel csak nyomokat követhetnek és mivel néhány perccel ezelőtt lett kidobva valaki összeverve, így aztán ez nem titok miért tértek be.
- Szívesen megmutatom amit tudok a témában. - szélesedett a vigyora, mintha tényleg akkora tehetség lett volna. Oh, ha az anyja látta volna a viselkedését, biztos egy tockossal jutalmazta volna hogy már megint ilyen seggfej mód tud viselkedni. A második kör arra vonatkozott volna hogy nem végezte el a háziját és nem járta körbe a témát, pontosabban a helyet. Amilyen kis hülye akár egy olyan helyszínre is sétálhatott volna be ahol olyan alakok jelennek meg akik könnyeden a kés rossz oldalára állítják. A vigyor, a látszólagos siker nem tántorította el egy pillanatra sem. Ő volt a fiú, a kis kedvenc, a lányok előbb vagy utóbb mindig beengedték az ágyukba. Csak elég kitartóan kellett próbálkozni, ez teljesen egyértelmű volt. Kár hogy az egész kis közjátékuk hamar végetért a banda említésével. Nem félelem támadt benne, inkább értetlenség és némi harag, hiszen azon az estén még arról nem akart beszélni. Olykor gyűlölni tudta hogy a kutyák csaholása sosem múlik el a háttérben. Szaladhat akármerre a városban, mindig megtalálják, ő mindig emlékezni fog. Egy-egy graffiti ami a területeket hivatott jelezni, néhány arc akit ismert is, a motorok édes dorombolásának el nem téveszthető hangja. Mind-mind a jelenbe rángatták vissza és szembesítették a valósággal melyet olykor csak nehezen akart elfogadni. Egyre idősebb, a lassan kialakuló pozíciója miatt több munkát fognak rá sózni. Ha tényleg egyszer a nagykutya lányának lesz a férje, ezzel mintegy névlegesen vezetve a kóbor ebeket, akkor nem ténfereghet csak a garázsban vagy a lányok szoknyái körül. Valamit le kell raknia az asztalra, a végtelenségig még ők sem lesznek türelmesek vele, mindegy milyen régóta ismerik már. Az már eltöltötte félelemmel. A bácsik alakja a rossz kedvükben. Velük nem szívesen packázott volna, még csak játékból sem. Míg nem derült ki hogy mi történt Johnny-val épp eleget látott a csúnya arcukból.
Egy pillanatra elgondolkozott amikor megemlítette a rendőröket. Úgy tűnik annyira mégsem ismerte a bandát, a helyet ahonnan jött. Köpni? Persze elég ostobán viselkedett, így nem volt egy téves következtetés hogy akár annyira idióta volt hogy nyílt helyen verte össze a szerencsétleneket. Ám meglepő mód volt annyira körültekintő hogy a kerület egy félreeső részébe invitálja meg a két alakot, még jobban csökkentve a veszélyét hogy meglássák. De még ha így is lett volna, ha túl korán akadnak a két vérző alakra... Mi lett volna? Bármelyik is elpofázza ki tette? Annyira talán még ők sem lehettek ostobák. S még ha adtak volna is róla személyleírást, először a kerületben keresik. Mindazon idő alatt valamelyik belsős emberük szólt volna, itt az ideje lelépni. Eltűnni pár napra hogy a többiek meggyőzzék a patkányt, nem kellene beszélni. S ugyan mogorva motorosoknak tűntek akik híján vannak a kreatív hobbiknak de ebben az egy dologban igen találékonynak bizonyultak. Meggyőzés. Kezdték először a közeli családtagokkal majd jöttek a barátok, senkit sem hagyva ki a buliból. Talán csak a gyerekeket kímélve. Ennyire ők sem voltak seggfejek. Ami egész egyértelmű volt hogy következményei vannak annak ha pofáznak. Mégpedig súlyosak. Nem csak egy-két elosztott pofon vagy elnéző fejcsóválás. Amit, csak hogy megtartsák a tekintélyüket, rendszeresen demonstráltak a kerület lakosainak, így erősítve meg a több évtizednyi hatalmukat az utcákon.
- Ne aggódj miattam cukorpofa. - nyúlt ki a pohárért amit gyorsan meg is húzott, nem törődve a fájdalommal mely újra megtalálta. A legnagyobb szívesség amit jelen esetben tehetett a csaposért hogy nem kérte számon rajta a kérdést. Először is nem a saját területén volt, ilyen állapotban nem akart felesleges bonyodalmakat magának, másodszor pedig a biztiőr árgus szemekkel figyelte. Nem is nagyon juthatott volna túl messzire, még ha sikeresen is csinál akármit. Nade minek sértette volna meg, mármint fizikailag? Nem volt rá semmi oka. Kapott egy ingyen italt és egy kicsit elflörtölgethettek egymással, ez valamennyire feldobta az estéjét, még ha a végső jutalmat nem is sikerült elnyernie. A poharat visszatette a pultra, haloványan biccentett a nő felé míg ellépett mellette. Nem úgy tűnt hogy szeretne tovább maradni vagy szüksége lenne a másik védelmére. Azért aranyosnak gondlta hogy szeretné megvédeni. Ezt a fajta bajtársiasságot szerette ebben a körökben, valahol melengette belül a mellkasát.
- Majd még látjuk egymást. - köszönt el míg visszapillantott a válla fölött a másikra, egy halovány mosollyal jelezve hogy nem adta fel a küzdelmet. Lehet a csatát a nő nyerte, viszont a háborúnak közel sem volt vége.
Így, hacsak nem akadályozta meg bárki is, kilépett a kocsma ajtaján és elveszett az éjszakában, visszatért bronx kétes negyedébe hogy kielégítse a főnöke óhaját és megszabaduljon a relikviától.
Kezdőlap
