Talán kívülről egy ártatlan angyalkának tűnik, valójában egyáltalán nem az. A velejéig romlott, csak erről drága ikertestvérén kívül senki nem tud a családban. Már kiskorában is előszeretettel mártotta be a bátyját még akkor is, ha az éppen ártatlan volt. Ám, ahogy cseperedett, úgy nőttek vele a gonoszságok tétje is. A gimiben is már több ellensége volt, mint barátja, és bár nem törekedett a Queen Bee posztra, nem volt egy cseppet sem jobb náluk. Akár szép, akár nem, ő is terrorizált már gyengébbeket. Ám különösebben sosem válogatott "rangban". Mindig az volt a célpont, aki nem tetszett neki. Így jól jegyezd meg, Jesie Yang bár egy törékeny porcelánnak tűnik, nem érdemes vele ujjat húzni!

Mint a legtöbb nő, úgy ő is vásárlás mániás. Az ő vásárlási szokásai viszont tovább mennek a drága ruhákon és kiegészítőkön, ugyanis az autókért is rajong. Bár nem egy szakember, azért szeme neki is van. Szereti követni az aktuális trendeket, így ami már nem illik bele az új trendbe az a kukában végzi. Igaz ez az autóira is, amit fél évente szokása cserélgetni, mindig a legújabbra és legdrágábbra. Nála ideje sincs arra, hogy valami tönkre menjen benne. Arra viszont gondosan figyel, hogy színben is passzoljon az aktuálisan kedvenc cipőjéhez, hiszen ez is egyfajta kiegészítő, nem? Jelenleg egy metálkék Cupra Formentor tulajdonosa, de lassan ideje lesz a váltásnak.

Bár a mozgás legtöbb fajtáját megveti -mivel egy úri hölgy még csak véletlenül sem izzadhat meg mások előtt!-egy bulira sosem mond nemet. Megy, ha hívják, ha nem. Utóbbin nagyobb meglepetésként szokta érni az embereket a megjelenése. Bár azt vallja, hogy őt nem érdekli mások véleménye, igyekszik mindig minden helyzetben tökéletes lenni. A pénzével is előszeretettel villog, ahogy az önvédelmi tudásával is. Ugyan nem szeret izzadni, már kiskorától kezdve jár judozni és a lövészet sem áll messze tőle. Előbbit azonban már egy ideje hanyagolnia kellett, ugyanis a szülei megtudták, hogy összeszűrte a levet az oktatójával.

És ha már a férfiakra került a szó, nem árt tudni, hogy ő nem az a fajta lány, aki azért randizik másokkal, mert bejönnek neki a jelöltek, hanem csupán azért, hogy mégis legyen egy jó képe, amit mutathatna a világ felé. Igazán szerelmes sosem volt, legtöbbször vagy érdekből választott partnert, vagy csupán első ránézésre, mikor olyan hangulatban volt. Ezek alapján már nem is olyan meglepő, hogy tartós kapcsolatai nem nagyon vannak. Szülei előtt csak azzal védekezik, hogy még keresi az igazit és feleslegesen nem szeretne sok időt tölteni az olyanokra, akik egyáltalán nem hozzá valóak.

A szüleitől mindent megkapott, mégsem elégszik meg a tőlük kapott figyelemmel. Feltűnési viszketegségben szenved, ezért mindig neki kell a központban lenni. Ő sosem téved, mindig neki van igaza, csak mások a szemetek, vele pedig nincs semmi baj. Igazából okos lánynak mondható, csak néha a keze meg a szája hamarabb eljár, mint azt ő végig gondolná. Nagyon könnyen megharagszik és elég nehezen lehet csak kiengesztelni. Bár elég sok szakmában tudná kamatoztatni a tudását, azért választotta pont a divattervezést, hogy ha más nem, a divat világában ő is egy neves "diktátor" lehessen. Nem szeretne birkaként a tömegbe olvadni, egy kiemelkedő egyéniség szeretne lenni. Ezért persze mindent megtesz, lehetőleg tiszta úton, de ha kell nem fél bepiszkolni a kezét sem. Mindig eléri a célját, bármibe is kerüljön.

Ő a család legfiatalabb tagja... Vagyis csak volt az, míg a semmiből felbukkant öcsikéjük el nem lopta ezt a címet tőle. Bár alapvetően, Brayt sosem ismerte el idősebbként - az a pár perc nem jogosítja fel arra, hogy annyira nagy testvért játsszon - és nem is hajlandó a bátyjának szólítani, előszeretettel játssza ki a családnál a legkisebb gyerek kártyát. Az esetek többségében ennek köszönheti azt, ha valami alól sikeresen kibújhat - legyen az csíny, vagy olyan feladat, amit nem szívesen végez -, ám mióta megjelent legújabb testvére, azóta zavart érez az erőben és már nem működik olyan egyszerűen, mint régen. Ez persze nem tetszik neki és nem is szeretné, hogy ez így maradjon, mert ő nem ehhez szokott. Amúgy sem kért ő soha még egy testvért, fiút meg végképp nem, így biztos, hogy egy jó darabig nem fog megbékélni az új felállással. Már csak azért sem, mert legszívesebben képen törölné az apját, amiért nem elég, hogy félre lépett, de képes volt az anyjuk elé hozni a bizonyítékot is. Ezen eset után erősen sztrájkolni kezdett az idősebb férfi ellen és most azon van, hogy kiderítse vajon hány nőről és gyerekről kell még tudnia, mielőtt mindenkit hazahord, mint valami kóbor kisállatot.



- Anyaaaa, Braylen már megint hülyeséget csinált. – ordítom is el magam, amint beérek a bejáratin, hogy még a ház legtávolabbi pontján is tisztán hallhassa. Most lehet engem szemétnek nevezni, de előbb-utóbb úgy is kiderült volna a dolog. Amúgy is, tiszta hülye azért amiért nem titokban végzi a csínyeit és hagyja, hogy mindig elkapják. Kicsit futhatna többre is tőle. A végén még szégyent hoz a családra. Esküszöm néha jobban örülnék annak, ha Mona ikre lennék és nem az övé. Mona legalább nem járatna le. Vagyis, akkor meg tuti az lenne, hogy ő az okosabb kettőnk közül és nekem már nem jutott semmi. Ah, egyáltalán miért kell osztozkodnom egy ilyen idiótával a szülinapomon? Legalább estem volna a következő napra már, akkor külön tarthatnánk. Amint levettem az előszobában a kabátomat és a cipőmet már boldogan ugrálnék is be, hogy mindent elmondhassak Bray tettéről, ám mikor a szokásos módon csak bedobnám a kanapéra a táskámat, hogy befordulhassak a konyhára, hirtelen a vér is belém fagy. Valaki ül a kanapén, pontosabban egy férfi, anyáék pedig vele szemben és rám nem éppen a legszebben tekintenek. Talán most szúrtam volna el valami beszélgetést? Közelebb lépve azonban az edzőmet ismerem fel az idegen férfiban, mire csak jobban lesápadok. -Mi-mit csináltok? – pislogok, hol a szülőkre, hol a férfira. - Nem szeretnél nekünk valamit elmondani? – von kérdőre apa, én pedig kezdek rájönni, hogy miről folyhatott itt az eszmecsere az imént. Csak beharapom az ajkamat és anyára pillantok. Nem szeretném, ha csalódna bennem, így jobb ötlet híján irányt váltok és szipogni kezdek. A könnyeim is szép lassan megjelennek és anyához bújom egy ölelésért. – Én, én…elakartam mondani, de féltem. Azt mondta, hogy erről nem beszélhetek senkinek, ha jót akarok… De, hogy is mondhattam volna el? Olyan megalázva éreztem magam. A mai napig félek az órájára menni, mert nem tudhatom mikor erőszakol meg újra. – adtam is elő az áldozatot, mire az oktatóm egyre jobban ráncolni kezdte a homlokát. -Mi, erőszak?! De hát én soha nem tennék olyat! Te kezdeményezted, ha nem rémlene. – mordul rám a férfi, mire apa egyből csendre is intette. Csak egy elégedett vigyort intézek felé, míg csak ő lát, majd mire újra rám kerül a figyelem egyből potyogtatom is tovább a könnyeimet. Ezek után nem tudom mi történhetett lent, ugyanis anya felkísért a szobámba „megnyugtatni”. Csak annyit tudok, hogy többet nem kellett a fickó órájára járnom. Se baj, már elég régóta benne voltam a judoban, a kellő tudásom már megvolt. Amúgy is igyekeztem megszabadulni ettől a felesleges és nem túl nőies időhúzástól, újat már úgy sem mutatnak nekem.

---

A tanulók már nem tudják merről támasszák a fejüket, mire a csengő végre megszólal. Nehéz szülés volt ez az óra, de ezt is túléltük. Bár a történelem sosem volt a szívem csücske mindig is osztály első voltam belőle. Vagyis lehettem volna, ha a tanár nem rontja le a jegyeimet. Nem, ezt nem én találtam ki magamnak, csupán elég feltűnő, ha ugyanannyi pontra más jegy jár nekem, mint másnak. Éppen ezért terveztem egy kis elbeszélgetést a tanárral, hogy tisztázzuk a helyzetet. Megvárom, míg mindenki kimegy, majd elindítom a telefonomon a hangrögzítőt és a cuccomat felkapva a tanári asztalhoz indulok. A tanárúr már sejt valamit, így egy nagy vigyorral csukja is az ajtót, míg én az első padra lepakolok. – Miben segíthetek Miss Yang? – közelít felém, hogy ne kelljen olyan hangosan beszélnünk, mire én csak felhorkantva forgatom meg a szemeimet. – Ugyan már tanár úr, ezt még kérdezni kell? Tudja nagyon jól, mit akarok kérdezni, de azért, ha nem lenne világos: miért van az, hogy nekem még a hibátlan dolgozatra is egy négyes jár, míg másnak a hármasra is megadja a jelest? Ennyire nem szimpatizál velem? –billentem meg a fejem és a tanári asztal szélének támaszkodva várom is a választ. Ő meg csak jön közelebb és még közelebb. Már egészen benne is van az aurámba, így teljesen egyértelmű mi itt a dörgés. Kellek neki, mi? Hogy lehet valaki ennyire undorító?! -Tudod… épp ellenkezőleg. Te egy nagyon szép lány vagy és okos is…- kezdi magyarázni, miközben a csupasz combomon megérzem a kezét és ahogy az egyre feljebb vándorol rajtam. -Talán, kitudunk egyezni valamiben, hogy tényleg megérdemeld azt az ötöst. – hajol közel a nyakamhoz, mire én igyekszem hátrébb húzódni. Ennek sincs sok esze. Most komolyan egy kamerákkal felszerelt terembe szeretne engem az asztalra fektetni? Adok neki még egy választási lehetőséget, aztán ha tovább próbálkozik, esküszöm eltöröm a gerincét. – Értem már, hogy lett hirtelen ilyen jó tanuló Emma… Vele is a terembe szokta csinálni? Tudja ez egy picit morbid. Ennyire izgató lenne az egyenruha? Mert akkor elég szar ízlése lehet. Már így is elég messze ment tanár úr, álljon le! Ha ennyire kanos keresse fel Emmát, gondolom úgy is ő itt a főkedvenc. – pillantok rá kissé unott arccal, mire ő, mint aki meg sem hallotta volna, hogy nem vagyok kíváncsi rá, úgy markol a fenekembe, s közben a fülemhez hajol. -Felejtsd el Emmát…Itt csak te számítasz. – most ezt vegyem bóknak? Inkább nem, így is hányingerem támadt. Inkább mielőtt hozzám merne érni más szentebb helyen, egy erőltetett mosollyal simítok is a karjára, majd ahogy azt a judo órákon megtanultam, egy szép mozdulattal kibillentem az egyensúlyából és az asztalra vágom, mire ő csak nyekken egyet. Gondolom ilyen durván még senki sem cselezte ki. -Tisztázzunk valamit: nem azért akarok jó jegyet, hogy magán segítsek, hanem azért, mert jár nekem, megdolgozom érte. Két napja van, hogy minden susmákolását átírja a megfelelő érdemjegyre, ha nem akarja, hogy felnyomjam az igazgatóságon. Ja és még valami: ha még egyszer hozzám, vagy bármelyik diákhoz is az akarata nélkül hozzáér… Nem leszek ilyen kegyes önnel! – pillantok rá villámokat szóró szemekkel, majd miután megigazítottam magam, felkapom a cuccom és a következő órára indulok, mivel a szünet nagy részéről, valakinek köszönhetően lemaradtam.

---

- Mikor tanulsz már meg végre főzni? – hangzik a kérdés anyámtól, amiért én csak kérdőn pislogok rá, hogy ez honnan jött neki. Miért kéne nekem ehhez értenem? Hát nem azért van ő itthon, hogy főzzön a családra? -Majd, ha értelmét is látom. – vonom meg a vállam, hiszen most semmi szükség nincs rá. Vagy itthon eszem, vagy étteremben, minek kínlódjak még én is? -Értelmét? Hát az nem elég, hogy eltudnád látni magad egyedül? – pillant rám kérdőn, hiszen számára az a normális, ha egy lány helyt áll a konyhában. Pontosabban, hogy egy lány oda való. Persze, majd én is olyan leszek, mint anya vagy Mona és hagyom, hogy engem csak a konyhában lássanak szívesen. -Így, hogy fogsz gondoskodni a férjedről? – témánál vagyunk. A legértelmetlenebb és leghasználhatatlanabb szó – vagyis inkább élőlény -, amit kitaláltak a nők mellé. Minek kéne nekem olyan? Hogy én is elnyomásban legyek? – Mivel nem lesz ezért nincs ilyennel gondom. – mosolyodom el, mire anyám inkább csak aggódva néz rám. – Jaj, ne csináld már! Mintha a házaság lenne a minden a mai világban. Képzeld, a 21. században, már férfi nélkül is lehet boldogulni. Na meg, annyira már nem is divat a házasságkötés. Szerintem is felesleges, mert majd, ha akarok akkor együtt élek valakivel anélkül is. Manapság már nem néznek meg érte, akkor sem, ha már van egy gyerek. Mit számít az a papír? Csak drágább a szétválás, ha meggondolom magam. – ugyan a pénz nálunk nem számít, de a híre már annál inkább. Nem egyszerűbb akkor csendben együtt lenni, majd csendben elválni, ha úgy van? Az a vacak papír semmire sem biztosíték. Persze, mondhatom is anyának, ő ebből úgy sem ért semmit és ez az arcára is van írva.– Édes lányom, tudod te miket beszélsz? Hát nem szeretnél egy olyan napot az elétedbe, ahol minden rólad szól és hercegnőnek érezheted magad abban a gyönyörű ruhában? –konkrétan ezzel a mindennapjaimat sikerült leírnia, de mielőtt ezt megemlíteném neki, inkább csak megrázom a fejem. Most komolyan eltudja rajtam képzelni azt a fehér és habos micsodát? Mind valami habcsók úgy néznék ki benne. Mert hát én tuti valami testhez simuló, mély kivágású és váll nélkülit vennék fel valami normálisabb mintával, de anyám azt tuti nem engedné, mert nem találná helyen valónak. Ő biztos valami nagy uszályos hercegnős ruhát erőltetne rám. Pirosban nem mehetnék férjhez? Az úgy is a szerencse színe, jobban jönne nekem, mint valami olyan, ami nem illik rám. Még kocsiban sem választok fehéret, mert túl tiszta és nem illene hozzám. -Jesie, tudod jól, hogy egy napon férjhez kell menned! Inkább örülj, hogy apád hagy választani még és nem ő választja a jelöltet. – simizi meg a térdem egy bátorító mosoly kíséretében, de én ezt a témát már nem bírom tovább. Még csak 21 leszek és már ilyenekről beszélünk. Ráadásul pont azok után, hogy fény derült apa titkára. -Azért menjek férjhez, hogy legyen egy boldog napom, miközben az oltárhoz vonulok, aztán meg azon rágódjak végig, hogy mikor leszek megcsalva? – vonom fel a szemöldököm, mert ha tényleg erről fog szólni az egész akkor inkább ne költsünk rá felesleges időt meg pénzt. - Jessabell Yang! – néz rám mérgesen anya. Úgy látom, hogy ezt személyes támadásként érte, pedig nem annak szántam, de ha már itt tartunk, legyen. -Anya, térj már észhez! Én nem akarok olyan sorsra jutni, mint te vagy a nővérem. Ha erről szól a házasság, akkor inkább nem kérek belőle! Én már a helyedben apát is rég felpofoztam volna, amiért nem elég, hogy megcsalt, de még haza is hozza róla a bizonyítékot. Hogy lehetsz ezek után is ilyen kedves vele?! Mondhatod, hogy csak egy botlás volt az életében és rég volt már, de ki tudja hány ilyen volt már amiről ugyanúgy nem tudunk? Eddig azt hittem, hogy te egy erős nő vagy, és tiszteltelek a fáradozásodért, de most… Most csalódtam benned! Ha elválni nem is tudsz vagy akarsz tőle, legalább büntesd meg, ne hagyd már, hogy semmibe vegyen! – emelem meg egy kicsit a hangomat és nem érdekel, ha az egész ház tőlem zeng most és voltaképp most megbántom azt az egyetlen személyt, akit igazán szeretek és akiben eddig egyedül megbíztam. Ki kell mondanom, hogy mi van a fejemben, mert már így is megőrülök ettől a családtól. Itt csak nekem nem ment el az eszem teljesen?  -De jól van, legyen… Megmutatom apának, hogy kivel kezdett ki, ha már te nem teszel semmit. A játék megkezdődött, most már nem egyedül játszik.