Itthon lenni egyszerre jó és rossz. Egyrészt hiányzik a pörgés, a turné, az emberek, akiket ott megismertem, másrészt viszont itt van minden, amit régen szerettem, a családom, a barátaim. Szóval egyszerre élvezem, hogy itt vagyok, és mennék tovább. Kicsit úgy érzem, nem tudok megmaradni a seggemen. Szerencsére New York elég nagy, és vannak itt is elég sokan, akik el tudnak szórakoztatni, nem is kell nyugisan megülnöm a fenekemen. Egyrészt ott vannak a srácok, akikkel már megbeszéltük, hogy ugyanezt érzik, másrészt meg elég sok helyre van most belépőnk, ahová előtte annyira nem, és ki is használjuk a helyzetet. Helyek, ahol fő a diszkréció, és nem fogom viszontlátni az újságokban másnap, mekkora buli is volt az este. Áldás. Kvázi az egyetlen alkalom, mikor józan próbálok maradni, az az, amikor tudom, hogy a családommal találkozom. Mit mond el rólam, hogy ezért aztán… annyira nem is erőltetem, hogy találkozzunk, most hogy lecsengett az első aggodalom velem kapcsolatban? Valószínűleg sok mindent. Na de semmi olyat, amin egy vodka ne segítene, szóval nem töprengek rajta sokat.
Ma Raphaellel találkozom, már két hete megbeszéltük, csak egyszer le kellett mondanom, mert… hát, kurva másnapos voltam, bár Raph úgy tudja, a stúdióban ragadtam a bandával. Ha, jó vicc, mintha bármire is képesek lettünk volna a stúdióban parttalan vitákon kívül, mióta hazajöttünk. Kicsit ki vagyunk égve, vagy mi a fene. Szóval album felvétel helyett bulizunk… Már este hat van, de még csak vagy két órája keltem, akkor is csak azért, mert rendbe kellett magam szednem. Szerintem hiába mostam hajat, még most is cigiszagom van. Pedig azt nem is szívok. De az is lehet, hogy a ruháim vették már át totál ezt a kocsmaszagot, nem tudom. Mindenesetre a taxi hátsó ülésén ülve próbálom észrevétlenül szaglászni magam, hogy rájöjjek, honnan ered ez a szag. Nem tudom eldönteni, hogy belőlem, a ruhámból, vagy a taxiból. Fenébe. Hát mindegy, ez már ilyen.
Kifizetem a fuvart, aztán felcsattogok Raphék lakásához, rátenyerelek a kapucsengőre. – Itt a hangosabbik húúúgood – éneklem bele a kaputelefonba, mikor Raph beleszól, mire felberreg. Biztos tetszett neki az előadás. A kutyasétáltató pasi nem tudom, miért nézett rám úgy, mint egy hülyére. Anyád neked is. Mire az ajtajukhoz érek, már ott vár a drága bátyám, én meg vigyorogva vetem magam a nyakába. – Hahóóó – mondom közben lelkesen, majd elengedem, és a kezébe nyomom a szatyrot, amit eddig szorongattam. – Hoztam sört. Neked, mert én azt annyira nem szeretem. Meg bort magamnak, mert azt meg szeretem. Az asszonykád tényleg nincs itthon? – nézek szét, bedugva a fejem az ajtón, nem igazán várva arra, hogy beinvitáljon. Elvégre azért hívott, hogy bejöjjek, nem azért, hogy a küszöbön örömködjünk egymásnak.