Mióta Kaident ismerem, sosem volt gondom a pénzzel. Talán amolyan szerencse (vagyis inkább pénz) amulett a számomra, ezért sem mertem elhagyni mikor New Yorkba költöztünk. Mármint, mehettem volna, oda ahova akarok, de én inkább maradtam a nyakán, hogy még véletlenül se szökhessen meg előlem. De egyszer minden jónak vége szakad, és mondhatni ki lettem lakoltatva tőle. Jó, ez így talán túlzás, mert nem tette ki a szűröm, csak finoman jelezte, hogy inkább a húgára szeretne koncentrálni, engem pedig nem szívesen engedne a közelébe. Pff, hát úgy ismer engem, mint aki veszélyes lenne egy nőre? Már csak alapból azért sem mernék ránézni sem, mert kettőnk közül Kai van jobb kondiba, én meg azért annyira nem vagyok hülye, mint aminek mutatom is magam. Na meg, másrészről ő a főnököm, szóval, ha kell a munka, akkor viselkednem sem árt. Így jófiúhoz illően vettem a lapot és új lakótárs után kezdtem nézegetni. Találtam is egyet Manhattanben, közel a kiadóhoz, szóval talán még jobban is jártam vele. Jó, persze, várjuk még ki a végét, hiszen semmit nem tudok a srácról a nevén, a címén és a számán kívül, de reménykedem benne, hogy nem éppen egy zsaru mellett kötök ki, mert akkor lőttek nekem. Tudni illik, annyira nem vetem meg az illegális dolgokat, mivel azokban van az igazi élvezet, az izgalom, de annyira nem szeretném ezt egy rendőr orrára kötni. Az biztos, hogy fura lesz megszoknom a dolgot. Nem lesz, ki hazarángasson, ha nem talál otthon, mivel nem is fogja érdekelni az illetőt, hogy merre dobtam el magam éppen, meg nem is tudná, merre keressen, míg az öregfiúnak már van tapasztalata ebben. Aztán ott van a kaja probléma, ki tudja mennyire van otthon a konyhában a srác, meg úgy egyáltalán, mennyire rendetlen. Lehet, még megbánom ezt a költözést, de nem árt az új ismerős sem. Max, ha nem működik a dolog, akkor beköltözöm a stúdió kanapéjára vagy valamelyik pult alá, bánom is én. Mindegy nekem hol alszok, csak hagyjanak. Szerencsémre Kai vállalta azt, hogy segít elhozni a cuccom és felhozza velem a negyedikre… Aztán persze a húgának pont akkor akadt valami elintézhetetlenül fontos dolga, amiért faképnél hagyott engem a bejárat előtt a dobozaimmal. Szép, mondhatom… Most hogy a francba cipeljem fel? Egyszerre nem megy, de egyesével sem fogok lerohangálni érte, ráadásul meg sem lenne, mire leérnék. Tanácstalanul vakarom meg a fejem, majd tolva megpróbálom arrébb mozdítani a doboz tornyomat, hogy aztán a főbejárathoz közelebb legyen. Egyesével felpakolom őket a lépcsőre magam mellé, hogy még a kód beírása közben is szemmel tartsam őket, majd miután kitárult elém az ajtó, szépen betoltam a kupacomat a lépcsőházba. Első akadály pipa, na, most jöhet a többi… Hihetetlen, hogy lift nélküli házba kellett költöznöm. Hát normális voltam én, mikor belementem? A tarkómat vakargatva pislogok hol a cuccomra, hol a lépcsőre, hátha megjelenik a fejem fölött a villanykörte.
Kezdőlap
◌ 
