Valentina & Arnaud

Miután sikerült minden vizsgám az első félévben, úgy döntöttem, hogy keresek egy gyakorlati helyet, ahol el tudom mélyíteni a tudásom. Az egyetemen különféle plakátok hívják fel a hallgatók figyelmét a gyakornoki pozíciókra – én is így értesültem a Mazars gyakornoki programjáról. Először nem is akartam jelentkezni, mert úgy gondoltam, hogy elsőévesként, úgy sem vennének fel, de utána végiggondoltam, és rájöttem, hogy veszíteni valóm nincs, ezért beadtam a jelentkezésem.
Meglepődtem, amikor behívtak egy tesztírásra. Tudom, hogy ez még nem jelenti azt, hogy fel is fognak venni, de ezek szerint látnak bennem fantáziát. Egy kicsit ideges voltam a héten, pedig nincs miért, hiszen ez csak egy teszt, aminek az eredménye nem befolyásol semmit – azon kívül, hogy bekerülök-e a programba vagy sem. Nem dől össze a világ, ha mégsem vesznek fel, de azért örülnék neki, ha egy ilyen nívós helyen dolgozhatnék.
Miután kikapcsoltam az ébresztőmet, még egy kicsit az ágyban feküdtem, de végül felkeltem, hogy reggelizzek valamit. Felvettem a köntösöm és a mamuszom, majd a konyhába mentem. Készítettem egy pirítóst, ami mellé egy pohár narancslevet ittam. Közben megnéztem a telefonomon a híreket. Ezután a fürdőszoba felé vettem az irányt, hogy megmossam az arcom és a fogam. Miután ezzel is végeztem, visszamentem a szobámba, hogy felöltözzek. Még tegnap este kikészítettem a ruhámat, amit fel szerettem volna venni. Igaz, hogy csak egy tesztírás, mégis fontosnak tartom a jó megjelenést. Egy kék-fehér csíkos blúzra és egy szürke elegánsabb nadrágra esett a választásom, amihez egy fekete magassarkút társítottam. Feltettem egy kevés sminket, a hajam végét pedig egy kicsit begöndörítettem.
Ránézek az órára, és megállapítom, hogy ideje elindulnom, ha nem szeretnék elkésni. A New York-i közlekedés borzalmas. Általában mindig a fontos találkozók előtt történik valami az úton, ezért nem kockáztatok. Egyébként is utálok késni, ezért mindenhova legalább öt perccel hamarabb érkezek, de most még ennél is korábban szeretnék. Beleraktam a táskámba a telefonom és egy könyvet – mert könyv nélkül nem megyek sehova -, majd a vállamra vettem, és elindultam. Felszálltam a megfelelő metróra, majd miután találtam egy szabad helyet, ahová leülhetek, elővettem a könyvet, és olvasni kezdtem.
A leszállás előtt nem sokkal összepakoltam, majd, amikor kinyíltak az ajtók, a lépcső felé indultam. Ahogy felértem, körbepillantottam, hogy merre is kell mennem. Hamar rájöttem, mivel otthon már megnéztem.  Az út során azon gondolkoztam, hogy milyen teszt várhat rám, mert erről nem adtak tájékoztatást.
Amikor odaértem, megnéztem, hogy mennyi az idő, és láttam, hogy még van negyedórám a kezdésig. Mielőtt beléptem volna az épületbe, vettem egy nagy levegőt és kifújtam. Bementem, majd a recepciós utasításait követve, elindultam a megfelelő irányba, azonban nem találtam az irodát. Kezdtem egy kicsit ideges lenni, ám ekkor valaki megszólított. A hang irányába fordítottam a fejem, és első ránézésre egy nálam nem sokkal idősebb srác állt előttem.
- Igen, a HR-es irodát keresem. A gyakornoki program tesztírására jöttem, és a recepción azt mondták, hogy erre kell jönnöm, de lehet, hogy valamit félreértettem – feleltem. – Esetleg meg tudnád mutatni, hogy hol van? – néztem rá kérlelőn. - Már nem bízom a tájékozódási képességemben, miután megint cserben hagyott – tettem hozzá egy zavart mosoly kíséretében.

Valentina & Arnaud

Reménykedtem benne, hogy a mai napot megúszom mindenféle probléma nélkül, de sajnos ez nem így lett. Tisztában vagyok vele, hogy rémesen tájékozódom, de hogy már egy épületben sem tudok kiigazodni, az már szinte nevetséges. Amikor közli velem, hogy jó helyen járok – vagy legalábbis majdnem -, akkor megnyugszom. Tehát mégsem hagyott cserben a tájékozódási képességem, vagyis nem annyira, mint szokott.
Fogalmam sincs, hogy mitől lett szélesebb a mosoly az arcán, de ettől csak még kedvesebbnek tűnik. Már az is rendes dolog volt tőle, hogy megkérdezte tud-e valamiben segíteni, de hogy hajlandó megmutatni is, az igazán nagylelkű a részéről.
- Nagyon köszönöm – mosolygok rá. – Remélem nem tartalak fel – fűzöm hozzá. Nem tudom, hogy mennyivel van arrébb az iroda, de lehet, hogy a kis kitérőnk miatt elkésik egy értekezletről, azt igazán nem szeretném.
Felnevetek azon, amit mond, és ezzel egy időben szinte érzem, ahogy a felgyülemlett feszültség távozik a testemből. A nevetés tényleg gyógyír.
- Ebben lehet, hogy igazad van, de hidd el, hogy a tájékozódási képességemmel is baj van – vigyorgok rá. – Képes vagyok gps-szel is eltévedni – tudatom vele az igazságot, magam sem tudom, hogy miért. Bizonyára nem érdekli, hogy milyen ügyetlen tudok lenni, hiszen alig két perce ismerjük egymást. – Úgyhogy nem lepődtem volna meg, ha félreértettem volna valamit – teszem hozzá. Sokkal nyugodtabbnak érzem magam az iménti kis viccelődéstől.
- Valentina – mutatkozom be én is, miközben kezet fogok vele. Egyre szimpatikusabb a számomra. Ha bekerülök a gyakornoki programba, akkor szívesen megismerném jobban is. Nem hátrány, ha van legalább egy ember a munkahelyeden, akivel jó kapcsolatot ápolsz, akivel a hét végén beültök valahova és kipanaszkodjátok magatokat egymásnak.
- Ó, persze, csak nyugodtan – mosolygok rá. Amíg várom, hogy megigya a kávéját, lepillantok az órámra. Szerencsére még mindig időben vagyok. Ezért szeretek korábban ott lenni a megbeszélt időpontnál, mert bármi közbejöhet – jelen esetben, hogy egy kicsit eltévedtem.
- A könyvelő gyakornoki állásra jelentkeztem. Számvitelt tanulok – válaszolom, miközben elindulunk a folyosón. Nem tudom, hogy általában is ennyire beszédes-e, vagy csak látja rajtam, hogy feszült vagyok, és megpróbálja elterelni a figyelmem a tesztről. Bármelyik is legyen, hálás vagyok érte, mert működik.
- Te is gyakornok vagy? Vagy pályakezdő? – érdeklődöm. Nem sokkal lehet idősebb nálam, ezért csak ezt a két lehetőséget tartom elképzelhetőnek. – Milyen területen dolgozol? – Nem tűnik olyannak, aki szívesen veszik bele a számok tengerébe, de mint tudjuk, a látszat néha csal.