New York egy álmodóznak a világ másik feléről valami csodahely, Álom luxuskivitelben, Keresztapa és Szellemirtók egyszerre, Szabadság-szobor és Empire State Building, Times Square és Times Square. Aztán vannak a látogatók: ők ugyanezt észlelik a városból, csak mellé néha ráeszmélnek, hogy mindegy, hogy délelőtt még verőfényes napsütés volt, estére megjöhet a hóvihar még márciusban is. Az ideiglenes lakosok némileg már megroppannak, idegesek, és csak haza akarnak jutni, bár néha még reménykednek benne, hogy találnak helyet a metrón. Ők már rájöttek bizonyos lifehackekre, amúgy meg a metrópatkányokkal meg is verekedhetsz a pizzádért, mert a hessegetésre nem fognak reagálni. Néha mégis van annyi lélekjelenlétük, hogy felháborodjanak, ha nekik mész az utcán.
New York nekem a kétezer dolláros bérleti díj, a lehányt kutyaszar ami odafagyott a járdára és amúgy csak reméled, hogy kutyaszar, a végtelen dugók, a Julliardra járt hajléktalanok és a bodegák végtelen világa. New York nekem egy kibaszott dologba sűrítve az a specifikus szendvics, amit épp kicsomagolok a fóliából a Mateo’s Deli előtt. A kemény műanyag lépcsőtető alól kémlelek ki a csöpögő esőre, ami kezd elállni ahhoz képest, mikor bementem.
Ja, az eső. Az is baszottul New York.
Az órámra pillantok, aminek mutatói közelednek az este nyolc felé. Hivatalosan négykor végeztem a műszakommal; a nem hivatalos túlórámmal is csak kettőt húztam rá. Már rég otthon kellett volna lennem, de nem volt kedvem hozzá. Roe megint ráállt az esküvő témára. Hogy nem szeretem. Hogy nem vagyok őszinte. Meg a többi marhaság. A nőknek miért borul meg néha teljesen váratlanul az agyuk? Az egyik pillanatban még te vagy a világ legjobb fogása, aztán pedig úgy sorolják a hibáidat, mintha a legnagyobb seggfeje lennél. Egyik ellen sem ágálok, csak döntse már el!
Csirkehús, pepper jack sajt, chipotle majonéz, vörös hagyma, banánpaprika. Fogalmam sincs, miért csirkehússal kértem, még csak íze sincs. Roe szekál folyton a koleszterinnel. Ennyire az agyamba férkőzött?
Mogorván rántom elő a dzsekim belső zsebében meglapuló piros dobozt. Nem szoktam vissza rá, csak néha. Ez a doboz például már két hete kitart. Az első Hudsonból kiemelet hulla után vettem, elég volt kétszáz métert sétálni egy bodegához. Egyébként arról is meg vagyok győződve, hogy indokolatlanul sok ilyen található a városban. Bár talán ha mindenki annyira kiégett, amilyennek tűnik, nem árt, ha bárhol kéznél van egy Marlboro meg egy kisfeles.
Felváltva ízlelem a mentolt meg a banánpaprikát. A telefonomon valami teljesen érdektelen cikket olvasok, sokadjára is elpörgetve a millió koronavírusos pánikkeltés meg a „semmi pánik, van Trump” viták között. Kíváncsi vagyok, a média felfigyelt-e már a vízihullákra, de meglepő módon most nem kap nagy visszhangot. Fontosabb kérdés, hogy mind meghalunk-e a pestisben vagy kanyaróban. Meg hogy ki tudod-e műteni a saját anyajegyed. (Ez egy trend, úgy tűnik. Amúgy mi az a TikTok…?)
Még nincs késő, de a kijárási korlátozás végett egészen gyér a forgalom, de nem halott. Ezért nem tűnik fel túlzottan, hogy valaki mellettem halad, mígnem túlzottan is összecseng a lépéseim laza üteme a kerék alatt sercegő aszfalttal.
– Kapd be – intek be neki fel sem pillantva. Fogalmam sincs, ki az, de ne akarjon se útmutatást kérni, se megpróbálni megtéríteni. Az istenemet Kuvaitban hagytam, azóta sem sikerült utánam postázniuk. Aztán felnézek, és bár az autó elég átlagos, mégsem ismerős, a sofőrülésen ülő alakot felismerem. Ez a rádöbbenés az arcomra is kiül, követve egy szinte már jókedélyű vigyorral. – Garrido! Szevasz! Kapd be!
És csak hogy biztosra menjek, átment az üzenet, a szendvicsemet a számba véve mutatok be neki mindkét, immár szabad kezemmel. Aztán tovább sétálok; vagy sétálnék. Akar valamit, különben nem festene úgy, mintha hat évesnek nézne és cukorkával akarna a furgonba gyömöszölni. – Bocs, de azt mondták, tartsak másfél méter távolságot tőled. Orvosi utasítás, én csak követem.
A rendőri munka előnye, hogy másokkal dolgozhatsz, csapatként. A rendőri munka hátránya, hogy másokkal kell dolgoznod. Például ezzel a modernkori Magnummal, akibe annyi etikai érzék szorult, mint egy argentin kőbe. Hogy elhittem-e róla, amit pusmogtak? Hogy a fenébe ne hittem volna. Elítéltem? Igen. Volt rá jó okom? Nem. Kellett rá jó ok? Lófaszt. Elég két percet eltölteni a társaságában.
És mindezen szivélyes fogadtatásnak van némi köze ahhoz, hogy mikor legutoljára találoztunk, egy hozzánk tartozó gyilkossági ügy kapcsán, közölte velem, hogy át fogja kéretni magához. Aztán átkérette. Nem hiszek az ilyesmiben, valahogy mégis felsőbb hatalom okán jött igazságszolgáltatásként éltem meg, mikor nem Ő, hanem Burnham jelent meg a csoportjukból pár hete az egyik helyszínen. Nem kellett túl sokat puhítani az ipsét, hogy elmondja, amit már amúgy is suttogtak. Nem ő az első nyomozó, akit felfüggesztenek, de különösen az egyenruhások szereti köszörülni rajtuk a nyelvüket. Én pedig valahogy elfelejtek kiállni Garrido mellett.
Igazából nem volt nagy célom a sétálással; csak nem akartam hazamenni. Annyira meg ismerem Garridot, hogy nem adja fel két nemleges válasz miatt. Úgyhogy egy utolsót szívok a cigarettából, mielőtt eltaposnám a betonon, a szendvicset pedig összébb csomagolom. Nem azért, hogy neki ne koszoljak össze dolgokat, csak szeretném megenni.
Nem túl szelíden csapom be magam után az ajtót, mikor beszállok az anyósülésre. – Mi az új melód? Nyolc gyerekes focianyu? – pillantok az egylégteres hatüléses csodára, ami nyilván nem az övé. Lehet, hogy lízingelt. – Hallottam, hogy felfüggesztettek. Szar ügy. Idegenvezetést szeretnél Brooklynban?

Goodbye to my hopes and dreams

Stop flipping for my enemies

- Nem.
- Most mi bajod?
- Ez – mutattam az autóra. Úgy értem az ”autóra”. – Láttál már életedben autót? Ez itt úgy néz ki, mintha megette volna a kistesóját az anyaméhben.
- Az autók ilyet nem csinálnak.
- Na nem mondod? – néztem ingerülten a mellettem álló férfira. - Nem a hat gyerekem viszem edzésre, nekem rendes autó kell. Mint az ott! – mutattam a nagyjából tőlünk harminc méterre lévő autó felé.
- Bocs, de már foglalt.
- Nincsenek itt, ad nekem, kárpótollak érte.
- Na és hogyan? Pénzzel? Csak mert a foglalót abban tették le. Fizesd ki a dupláját és a tied – már vettem is elő a pénztárcámat, mikor újra megszólalt. – Mára.
- Kicsit sokat kérsz, még egy zsidóhoz képest is – jegyeztem meg morogva. Pontosan tudta, hogy nem tudnom kifizetni, ahogy azt is, hogy nem egy rohadt napra kell autó. – Ellen miatt van?
- Nem kellett volna felgyújtanod a múltkor azt a Toyotát.
- Mondtam, hogy felfogom! – feleltem ingerülten. A laborosok nem tudtak biztosat mondani a halál időpontjáról, pedig létfontosságú volt, így szereztem egy autót, amit egy félreeső helyen felgyújtottam nekik, hogy legyen miből dolgozniuk. Hősként kéne tisztelniük.
- De azt hittem viccelsz! Tudod mennyit kellett fizetnünk utána? Tízszer annyit, mint az autó ára, akkoriban nem ment jól, majdnem belebuktunk! Ellen kinyír, ha olyan autót adok neked, amin megint bukhatunk.
- Joseph, idefigyelj, esküszöm, hogy … -  nem tudtam befejezni a mondatot, mert ekkor kivágódott az iroda ajtaja és feltűnt Ellen.
- Mi a szar tart eddig?
- Ellen! Joseph éppen rólad mesélt…
- Magának én nem vagyok Ellen, hülye vadbarom! Fogja a kulcsot, üljön be az autóba, és húzzon a faszba!
- Ellen! Majd én intézem, menjél vissza és foglalkozz a többi ügyféllel! – kiabálta vissza Joseph, olyan hangosan, hogy a fülemhez kellett kapjak. – Ülj be az autóba, és … menj, oké? – kérte Joseph, újra felém fordulva, a kezembe nyomva a Fiat Multipla kulcsát.

Szerencsére nem voltak sokan se az utcán, se az utakon, így kevésbé éreztem megalázónak, hogy egy ilyen autóban láttak, de nem tehettem ellene semmit sem. Az autóm még mindig le volt foglalva, és mostanra biztos voltam benne, hogy direkt tartják vissza a kicsikét. April pedig nem volt hajlandó odaadni az autóját, mert … elkövettem azt a hibát, hogy elkértem. El kellett volna lopnom.
-  Jó látni téged is, Skyes – bólintok felé az ablakon kipillantva. Még szerencse, hogy az egységénél dolgozó titkárnő alighanem új lehet, elég volt annyit mondanom, hogy rendőr vagyok, és kiadta, hogy hol találom meg Coltont. – Szállj be leghátra, van az úgy három méter is – mutatok az utastér felé, majd lelassítok, és végül megállok, amíg beszáll.
- Vicces. Kösd be magad, ha én viszlek edzésre! – mosolyodtam el, ahogy elindítottam az autót. Könnyebb volt rábírni, hogy beszálljon, mint hittem. Tartottam tőle, hogy fizetnem kell neki valamit, hogy hajlandó legyen rá. – Valamit elcsesztek a mintákkal, majd javítják – vontam vállat. Nyilván nem fogja elhinni, ahogy én se hiszem el, de már mindenki családfáját felemlegettem, felesleges rajtuk kétszer végig menni. – Addig meg besegítek, nélkülem kész őrültek háza van – akkor is, ha se April, se Burnham nem hajlandók ezt beismerni. April egyébként is inkább vájná ki a szemét, minthogy beismerje, hiányzom neki. Burnhamtől viszont többet vártam.
- A titkárnőtök mondta, hogy erre talállak. Szerencséd, hogy én a jófiúk közé tartozom – jegyeztem meg, bár ezt sokan kétségbe vonnák. Az eredményeim azonban beszédesek. Jól dolgozom, ennek tükrében pedig mégis mit számít némi panasz? Főleg, hogy nem a munkámra, hanem általában rám vonatkoznak. Sose értettem azokat, akik ezzel nem tudnak együtt élni.
- Van egy ügyem. Kissé kényes, de beavatlak, ha megegyeztünk. Segíthetünk egymásnak. Favaroék neve biztos ismerősen cseng Régóta próbáljátok összekötni őket azzal a szarral, amit árulnak, igaz? Közvetve, elvégre ők nagyra becsült tagjai a városunknak. Van pár nevem, kezdetnek – ő is tudja, hogy az olyan ügyeknél, amik befolyásos, látszólag tisztes üzletemberekhez vezethetők vissza, akik ráadásul még a város vezetésében is ott vannak, alulról kell kezdeni. Ha ráolvasol a fejükre, nem mész semmire. De ha elkapod a töküket, mikor nem figyelnek, akkor a tieid.
- Én is elakarom őket kapni. Plusz, meg kell mentenem egy adósuk seggét, különben egy ilyen csodával hajtanak át rajtam – csóváltam meg a fejemet. Aprilt ismerve, ez kicsit sem túlzás. Bobby ugyan nem közvetlen nekik tartozott, de ha nem okozott volna nekik gondot, nem akarnák ennyire eltenni láb alól. – Ha azt nem eszed meg – pillantok a kezében tartott becsomagolt szendvicsre. – Én tudnék enni.

Az autónak erőteljes tisztítószer- és friss illatosító (alighanem tisztítószer-aromás) illata van, ami vagy azt feltételezi, hogy megölt itt valakit, vagy azt, hogy bérelte. Mindkettőt előbb nézem ki belőle, mint azt, hogy magától kitakarított volna. De nem tudom visszafogni a vigyoromat az éles váltás végett; azok közé a douche-diplomások közé tartozik, akik sportkocsival járnak, ami New Yorkban a világ legnagyobb pazarlása. Hol és mikor tud itt az ember kilencvennél többel menni? Na ugye. Ráadásul van, hogy neked kell kivinned néhány kollégát a helyszínre. Egy olyan guruló haláldobozban legfeljebb utánfutóban tudsz bárkit és bármit vinni. Jellemző mondjuk, jó metaforája; baromi feltűnő, baromi hangos, de lényegében hasznavehetetlen.
Igen. Egy egészen kicsit irigyeltem érte. De most már a rendőrségi telephely galambjainak kedvenc céltáblájaként ácsorog.
– Aha. Ez mindig így van – bólogatok, az arcomra ülő grimaszon látszik, hogy mennyire mélységesen nevetségesnek tartom. Ezt pont nekem akarja beadni? Eddig az összes általam letartóztatott ártatlan volt, meg bűnbak-keresés áldozata. – Remélem, nem azt akarod kérni, hogy szóljak pár jó szót az érdekedben, mert aznap pont nem érek rá. Tudod, aki dolgozik, az elfoglalt ember. – Valami oka nyilván van, hogy megkeresett. Alighanem nem véletlenül furikázott erre egy bérelt tragaccsal.
– Ha bármi köze van hozzád és drogokhoz, akkor kösz, de kösz nem. Azért megható, hogy gondoltál rám – rázom meg a fejem, a kezem már az ajtónyitó felé suhan. Ha azt hiszi, hogy bármikor is segítenék neki jószándékból, hatalmasat téved. Mondjuk hogy abból mi hasznom lenne, nem tudom, de nem is érdekel. Persze, hogy nem erre gondolt. Akkor is tudom, hogy megfordult a fejében. Csak épp megemlíti Favaroék nevét, és a szememet forgatva huppanok vissza az ülésbe, a nyakamat valahogy kurvára kellemetlenül nyomja a fejtartó. Nem tudom, milyen hobbitokra tervezték ezt az autót, de a bőséges gyermekáldás opciója helyett hagyhattak volna benne több helyet mondjuk felfelé. – És mégis honnan? Nem dolgozol, fel vagy függesztve. Bármi, amit találsz, használhatatlan a bíróságon.
Márpedig az olyan seggfejek, mint Favaro és famíliája (akik, egyébként, magasságukat tekintve bőven elfértek volna ebben a Fiatban) nagyon szerettek a jogszerűtlenségeken lovagolni. Legutóbb, mikor majdnem elkaptuk Favaro idióta unokaöccsét, Frankie-t, azért engedték ki őket, mert az őket kihallgató két nyomozó állítólag túlzottan sugallta, hogy ne hívjon ügyvédet, és sértették a jogait. A kurva jogait. Ő is tudta, hogy feldugtam volna az egész alkotmányt a seggébe, mikor levették róla a bilincset, és szabadon sétálhatott ki a bíróságról. Olyan keményen markoltam az előttem lévő szék támláját, hogy megreccsent.
Biztos vagyok benne, hogy ezt azok is tudják, akik kénytelenek voltak együttdolgozni vele; és alighanem fellélegeznek nélküle. – Egy adósukét? – A szemöldököm jól láthatóan feljebb ugrik. – Felcsináltál valakit? – Más okot nem nagyon látok, hogy Garrido nekiállna Terézanyát játszani és segíteni, nos, bárkin. Családtagja meg amennyire tudom egy se akad. – Azzal, hogy éppenséggel tudsz pár nevet – bár kétlem, hogy olyat tudnál mondani, aki nincs már ott a radarunkon –, nem megyünk semmire. Olyanok, mint valami hidra. Lesittelsz egyet, és hárman ugranak a helyére. Te is tudod. – Meg mindenki más is. Megvolt a szervezett bűnözés nyomában járásának ez a marhára frusztráló oldala, hogy egyre csak kepesztesz, de ha meg is fogsz valamit, semmi nagyot, semmi jelentőset, és minden kezdődik elölről. Bár nagyjából a sima gyilkosokkal is hasonló a helyzet, ha egyet elkapsz, van tucatnyi másik. Sosincs vége. Itt legalább előre tudod, mit kapsz.
– Ha valaki Favaroéknak tartozik, a leghasznosabb dolog, amit tenni tudsz, az az, ha befizetsz egy részletet a koporsója árába. Szar ügy, de ha elég idióta volt velük kezdeni, eleve nem nagy veszteség – vonom meg a vállam. Ha Favaroéknak dolgozik, és Garrido engem keres meg, drogügyletről van szó. Feléjük pedig zéró toleranciával bírok. Esetleg úgy harminc százalékkal, ha elég sírós-csöpögős sztorit adnak elő a szar életükről, ami a drogokhoz hajszolta őket.
Azt nem teszem hozzá, hogy az sem nagy veszteség számomra, ha rajta meg áthajtanak. Úgyis tudja.
– Ennyire unatkozol a kényszerpihenőn, vagy csak megszállott vagy? Azt mondják, hasznos egy hobbi. Vagy kettő. – Ha én lennék a helyében… Hát, nem lennék. Ennél több eszem van. De biztos, hogy nagyon, nagyon jó ok nélkül nem keresném fel őt. Sőt, talán még azzal sem.
A kérdésére a szendvicsemre pillantok, amit úgy háromnegyedében meghagytam. Lassan kicsomagolom az alufólia zizegésének hangja által kísértve, beleharapok… Aztán lehúzom az ablakot, és kidobom rajta. Mindennemű lelkesedés nélkül nézek vissza rá, a húsgombóc felén rágódva. Gyerekes húzás volt, de baromira jól esett.
– Mégis, mi a szart akarsz tőlem, Garrido? – Már a szendvicsen kívül, aminek jelenleg alighanem inkább egy patkány örül. Vagy elvetemült hajléktalan. – Évek óta kergetőzöl Favaroékkal, pont, mint mi. Milyen kulcsinformációhoz juthattál a kirúgásod után, amitől hirtelen… mi? Együtt kéne működnöm veled? – Hitetlenkedő röhögéssel csóválom meg a fejem és inkább az utcai lámpára bámulok. – De tudod mit? Feltételezzük, hogy van bármid, amire szükségem lenne. Mit vársz tőlem?

Goodbye to my hopes and dreams

Stop flipping for my enemies

Talán mégis a kávéjába kellett volna hugyoznom a legutóbb, fut át a gondolat a fejemen, mikor megszólal. Ami azt illeti, sokak kávéjába hugyoznék bele. Nem én vagyok a közkedvenc, aminek két oka van. Az első az, hogy jobb vagyok, mint mások, a második pedig ezzel összefüggésben az, hogy sikeresebb is. Ez utóbbinak azonban nem tesz túl jót az, hogy szórakoznak a drogtesztemmel.
- Ti narkó felügyelők rohadtul magas lovon ültök. Hogy is hívták azt a faszit, aki elhagyott két kiló kokaint? Veled dolgozott együtt, te biztos tudod – nem azt mondom, hogy ő is benne volt, bár nem különösebben érdekelne, ha így is volt. Csak azt, hogy nem olyan szentéletű a sok narkó osztályon dolgozó kolléga, amilyennek mutatni szeretik magukat. Főleg, hogy előszeretettel dugnak el ott olyan nyomozókat, akiket jobb parkolópályára tenni, mielőtt teljesen kikezdi őket a média.
- Éppen ezért van szükségem rád, a világ legelfoglaltabb emberére. Nem ez volna a történelem első olyan ügye, ahol elhazudják a bizonyítékszerzés módját – és nem is az első olyan eset volna, ahol ez senkit se érdekel. Leszámítva a védelmet, de ha elég jó a történet, nem fogják tudni úgy kikezdeni, hogy az egész kártyavárként dőljön össze. Favaroék esetében egy kurva jó történet kell majd, de mindent a maga idejében.
-  Bárcsak – sóhajtottam fel. Még azzal is jobban jártam volna, mint April életképtelen öccsével. Alighanem tartozik az Úrnak is, különben már rég kinyírta volna egy konnektorral is valahogy. Nem volna nehéz, az a hülye folyton beléjük nyúl. – Na és, ha hosszútávú a befektetés? Az egyenkénti lekapcsolás helyett elég bizonyítékot szerzünk az egész szervezet ellen, a kiscserkészektől a főnökökig. Időigényes, de mivel semmit használhatótok sincs, feltételezem, talán nem ártana, ha nem csak új nézőpontot, de új lehetőségeket is kézhez kapnál, igaz? Egyszer az életben segítenék neked, ne cseszd el, hogy jó fej legyek veled – mi baja lehet abból, ha meghallgat? Nemcsak ők nem mennek semmire Favaro-ék ellen, másoknak se jó a sikerrátája ellenük. Éppen ezért hiba lenne az együttműködést csak így elutasítani. Főleg, ha az olyan ritka holló, mint amilyen az én segítsem.
-  Ebben egyetértünk – adtam neki igazat, mikor Bobbynak a világhoz adott értékét említi. A baj csupán az, hogy April ezt nem osztja, és nem szeretném leélni a hátralévő éveimet úgy, hogy a golyóimon ugrál. – De segítenem kell neki – nem fűztem hozzá magyarázatot, de egyébként se érdekelte volna. Az csak az egyik része, hogy Aprillel megállapodtunk. Arról sem neki, sem másnak nem kell tudnia, hogy talán enélkül hajlandó lettem volna besegíteni neki.
- Profi vagyok – húztam el a szám, és tudom, hogy a jelen helyzetben ez a kijelentés eléggé komikus. Tudom, basszameg. – Hobbim, hogy segítek, ahol tudok. Mintha nem ismernél – feleltem a lehető legkomolyabb arccal, amire futotta tőlem. Ez azonban hamar megváltozott és csak egy lesújtó pillantással jutalmaztam Skykest, mikor visszahúzta az ablakot. Legközelebb egészen biztosan belehugyozok a kávéjába, ha kint hagyja az asztalán.
-  Tévedsz, Escobar – ráztam meg a fejemet mosolyogva. – Felajánlom neked, hogy együttműködhess velem. A helyzet az, hogy Favaro-nak köszönhetem a kényszerszabadságomat. Utána jártam, az ő anyagát találták a kocsimban, és mondanom sem kell, hogyha drogot akarok, valamelyik munkatársadtól kérnék, nem azt a rohadékot támogatnám az adófizetők pénzével – elég sok mindent csináltam már az adófizetők pénzén, és nem mondom, hogy ne éltem volna sohasem drogokkal. Én is voltam fiatal(abb), és nyomozóként a kapcsolatok kiépítése is igen fontos, aminek sajnos része időnként egy-egy botlás. Azonban, ha fű kell –[/color] ami nyilván nem kel - én a kisvállalkozókat támogatom, nem a Favaro fajtákat. – A lényeg, hogy az emberem nagyjából Favaro minden emberének tartozik. A világ összes más embere mellett – teszem hozzá, de ez csupán mellékes. Ahogy engem, úgy őt is csak Favaro érdekli. – Favaroékat csak a drogokkal esélytelen elkapni, azt kiszervezik, tudjuk. Megbundázott fogadások, beruházások, luxuskurvákkal teli parti az újonnan megválasztott tisztviselőknek, ez az, ami kell nekünk. Ahol prosti van, ott drog is van, igaz? – mosolyogtam Cole-ra. Így pedig máris van kompetenciája egy ilyen ügyben. A kérdés csak az, hogy akarja-e, hogy megkapja a kompetenciát, és ehhez most én fogok kelleni. – Nem dílereket akarok fogatni veletek, azt csináljátok szabadidőtökben. Több helyről származó bizonyítékok kellenek, hogy ne csak egy vádpontban lehessen kikezdeni a rohadékokat. A drog adott, csak meg kell találni. Hullából is jó pár van, csak tudni kell hol keressük. Ha megadom neked a neveket, megfogjuk találni azokat, akik elvezetnek oda. Ne letartóztasd őket, hadd higgyék, hogy átvertek, nekünk csak az kell, hogy nyomra vezessenek. Nem mindenki olyan egyszerűen helyettesítő, ezek kellenek nekünk. Ahhoz előbb viszont át kell rágni magunkat az első néhány szar rétegen, ehhez pedig kellesz, Skyes. És én is neked. A jelvény sokat segít, de hátráltat is. Gondolj csak bele! Én megszerzem, ahova nem ér el a kezed a törvény miatt. Ha ketten mondják, hogy hallottak valamit az ajtón túlról, akkor le se szarják majd, ha az egyedüli lakos azt mondja, hogy otthon se volt – főként abban az esetben, ha kapni fog akkora médiavisszhangot az ügy, amekkorát egy Favaro féle esetében kaphat. Márpedig fog, ez egészen biztos, csak el kell odáig jutni. Minden nyomozás így indul, csak hamar feladják.
-  Szóval kész vagy beszélgetni velem, vagy keressek meg valaki mást? – fordultam Colton felé. Játszhatja a mintapéldányt a rendőrök közt, ha szeretné, de azzal sosem fog egyről a kettőre jutni egy Favaro féle alakkal szemben. A legjobb bizonyíték az, amit nem törvényes úton szerzünk meg, ugyanis az a legigazibb, legőszintébb. Mindenki imádja. Az ügyész, az esküdtek, a bíró. Csak tudni kell jól adagolni és előadni.  

Habár sokszor úgy tűnhet, és alighanem legtöbb esetben maga a húgom is ennek a pártján állna, egyáltalán nem ragaszkodom olyan mereven a szabálykönyvekhez, mint elsőre tűnik. Persze, be kell őket tartani, de a törvény az csak törvény, ugyanolyan emberek írták, mint mi, hibákat és kiskapukat hagyva hátra, amiket kihasználni nem bűn, hanem fifika. A gondom inkább ott kezdődik, mikor fejjel rontanak a falnak, avagy az írott szónak; tetszik vagy sem, egy társadalomban élünk, annak előnyeit és hátrányait élvezzük, ezért cserébe pedig el kell viselni a szabályokat. Addig a pontig nem szokott érdekelni a dolog, amíg olyasvalaki szegi meg őket, aki ezzel a végén pusztán matematikai szempontból több jót csinál, mint rosszat.
Például, ezért nem igyekszünk lebuktatni a saját csapattársainkat. Lehet, hogy kokainozik néha, de cserébe az egyik legjobb rátával rendelkező nyomozó, akinek a külsős személy általi szidása legfeljebb egy grimaszt válthat ki belőlem. Ha túlzásba van víve, akkor pedig egy öklöt, talán. Mondjuk Garridot éppenséggel sok másért is szívesen megütném.
Épp ezért nem értem, hogy mi a fenéért keresett meg, mint valami CIA drónoktól félő összeesküvés-hívő. Pont olyan feje is van, mint akinek ilyen táblái vannak a pincében.
– Időigényes. Ezt tartod a legnagyobb problémának ezzel kapcsolatban? – nevettem fel hitetlenül. Időigényes. A világbéke is az, lényegében. De van egy olyan érzésem, hogy Favarot még a világbékénél is nehezebb elérni. Ahhoz túlzottan jól szőtte bele magát New York hálójába. Sokan tartanak attól, hogy ha valaki megpiszkálná és kivenné őt a helyéről, azzal a jól felépített struktúra felbomlana, millió elvarratlan szálat hagyva, ami bár bizonyosan számszerűsíthető, olyan beláthatatlan problémákat okozna, ami miatt jobban megéri nekik inkább falazni neki.
De ezt Garrido is tudja. Szóval vagy valóban van valamije, vagy egyszerűen megbomlott már az agya a kényszerszabadság alatt. Inkább utóbbi felé hajlok, ha már bárkinek is segítenie kellene, akihez történetesen nem köti valami… gyerektartási díj. Vannak, akik szeretnek felelőséget vállalni másokért, vagy épp az erkölcsi-morális jóérzékük vezeti erre a pályára. Garrido egyik sem. Ő csak szeret fontoskodni és irányítani. Ezért is tölt el olyan zsigeri undor a gondolatra, hogy együttdolgozzak vele.
– Egy zseni lehet a fickó. – De nem ő lenne az első, aki annyira mélyre ásta már maga alatt a sírgödröt, hogy Favaronak lényegében semmit sem kell csinálnia, egyszerűen éhen hal majd odalent. Ha pedig véletlen mégis ki tudna mászni, akkor igazán könnyű találni néhány jóarcú fegyverest, aki szíves-örömest visszatessékeli a helyére. Már ha épp nem elég szerencsés ahhoz, hogy megfelelő barátai legyenek. Bár a gondolat, hogy Garridonak bárki is a barátja elég nevetségesnek tűnik. – Szóval ha jól értem… a fene nagy altruista filantróp indíttatások mellett ott van az az apró tény, hogy azt hiszed, ha sikerülne elkapni Favarot és a bandáját, akkor leveszik a vérdíjat a fejedről, hogy visszakapd a jelvényed? – vonom fel a szemöldököm a monológja végén. Nem vagyok lenyűgözve. – Hát megmondom őszintén, ez a legkevésbé sem vonz. De elismerem, hogy Favaro egyre nagyobb gond.
Amíg nagyrészt tisztább cuccokkal seftelt, nem volt olyan nagy gond; a heroin, a kokain, meg az efféle drogok áramlását képtelenek vagyunk megállítani, túl nagy összegek vannak benne ahhoz, hogy ne legyen legalább pár száz szerencsétlen, aki az élete árán is, de átjuttatja a határokon. A cél inkább a tudatosság, az, hogy a drog körül a lehető legkevesebb szar legyen. Francnak se hiányzik, hogy a USA legyen az új Kolumbia.
Mostanában viszont vérszemet kapott; vagy ő, vagy valamelyik közeli cimborája, de egyre több dizájner drogról is szó esik, a csempészett fegyverek mellett, ami már több, mint amit a sok helyen monopolizálásra hasonlatos jelenlétének tudata pozitív oldalra tudott billenteni. Aki végett ennyi ostoba, de nem bűnös életű suhanc hal meg, mert LSD-t vagy ecstasyt híve saját magukat mérgezik halálra, mint valami öngyilkos patkányok, annál nem számít, hogy egyébként milyen rendet tart a háza táján.
Úgyhogy az együttműködéssel önmagában semmi gondom nem volt. Inkább a személlyel.
– Ez igaz, de azt is nézik, ki az, aki ilyet állít. Már akkor sem voltál a leghihetőbb tanú, mikor nem voltál felfüggesztve. – Ha pedig igaza van abban, hogy valóban Favaro áll a háttérben, akkor nyilván azt is két másodperc alatt megtudja, hogy Én vele dolgozom. Nem hiszem, hogy ki tudna rúgatni olyanért, mint Garridot, de ha akarsz, bárkiről találsz piszkot. Vagy olyat, amit annak tudsz feltűntetni. Végül mégis megadóan sóhajtok fel. – Nem mondom azt, hogy benne vagyok. De meghallgatlak. A megfelelő diszkrécióval.
Értse úgy, hogy ha nem végül nem is megyek bele a dologba, tőlem senki nem fog hallani róla. Ezt a személytől függetlenül tudom ígérni.
– Szóval, mid van? Ki ez az alak, akit védesz? Ha szerinted kulcs lehet Favaroék berkeibe, akkor nem csak tartozott, de nekik is dolgozott, és nem csak cipőt pucolt. Mi volt? Aláírásokat hamisított? Terjesztett? – Lehet sejteni, melyikkel lenne kedveltebb a szememben. – És honnan veszed, hogy biztosan segítséged kért tőled, nem pedig átvág?

Goodbye to my hopes and dreams

Stop flipping for my enemies

‑ Az idő pénz, és gondolom te se mostanában kaptál fizetésemelést, ugye? – pillantok rá sokatmondón. A komplikáltabb ügyek többsége nagyobb eséllyel lehetne megoldható, ha több időt, és ezzel együtt több pénzt is kapnánk rá. Mivel azonban utóbbiból nincs sok, előbbiből is hiányt szenvedünk. Nem lehet egy jól felépített vádhoz kikezdhetetlen bizonyítékokat szerezni ilyen rövid idő alatt. Főként, ha a másik oldalon nincsenek ilyesfajta anyagi gondok. – Nagyban gondolkozz! – mintha kifogásokat keresne az ellen, hogy dolgozzon. Persze, nem túl népszerű a juttatás nélküli túlórázás, de ez szükséges ahhoz, hogy az ember végezze a dolgát. Én pedig végzem, méghozzá piszok jól. Pont ezért idegesít, hogy mindezt nem tehetem a saját nevemben, hanem Skyes-nál kell kopogtatnom. Aki bármit mondok, egyből kétkedve kérdez vissza. Hol hagyta a tökeit?
‑ A jelvényem, az kell – bólintok. Habár nem látom, hogy Favaro feje lenne az, ami visszaadhatná. Elég csak bizonyítanom a csalás tényét a teszttel és máris napirendre kerülhet a szolgálatba helyezésem. ‑ A vérdíj csak a hab a tortán, amiért ilyen jó vagyok a munkámban – bizonyos környékeken pénzt adnak a lelőtt zsarukért, de a Favaro fajták ennél okosabbak, tudják, hogy a hullák előbb-utóbb előkerülnek és nem kívánt kérdéseket vetnek fel. Egyszerűbb úgy elbánni valakivel, ha életben tartod.
‑ A vád megállt? Megállt, tehát a dolog működött. Ha hihető tanút akarsz, keresd meg a Főnök fiát, Skyes – mutattam az égre, pontosabban az autó plafonjára. Az emberek mind hazudnak, a hihető tanú kifejezés csupán logikailag állja meg a helyét a jogban, egyébként nem jelent semmit. Csak az számít, hogy mennyire vagy hihető. Nekem pedig igen sokszor hittek.
‑ Nem vág át, a fickó… nehéz szavakba önteni, látni kell. Képzelj el egy heroinsita koalát, körülbelül olyan. A nővére pedig garantáltan megöli, ha trükközni támadna kedve – vonom meg a vállamat, majd a pirosnál előkotrom a cigarettásdobozt magam mellől, a fogaim közé csípve egy szálat, majd felé nyújtottam a dobozt. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy kidobjam az ablakon, ha utánanyúlna, de a jelenlegi helyzetben megbánnám. – Terjesztett. Futárkodott. Meglopta őket, majd elhagyta a pénzüket. Aztán kölcsönkért tőlük közvetve, majd eljátszotta azt is. Érted már mire céloztam az előbb? – fordultam Skyes felé, miután megtaláltam az öngyújtómat és leengedtem az ablakot, hogy kifújjam a füstöt. Ha megállít egy rendőr, nos… én is azzal vagyok. Hiányzik a rohadt jelvény
‑ Bizonyítanom kell, hogy a tesztem eredményét meghamisították, akkor nagyobb segítség tudok lenni. Favaro-val régóta problémáim vannak és nem tesz nekem így keresztbe, ha rossz nyomon lettem volna. Van pár jól fizetett barátja a rendőrségen belül, az egyikük baszott ki velem – valahogy meg kell szereznem a mintákat és csináltatnom egy újat, valaki függetlennel. Az újravizsgálási kérelmem azért nincs még mindig elbírálva, mert kiderülne a probléma. Ezek a vizsgálatok egyszerűen zajlanak. Egy pohárra rá van írva a nevem, akárki belehugyozhatott.
‑ A nevét majd megtudod, ha találkozol vele. Amennyiben benne vagy. Értékelem a diszkréciód, de … tudod, hogy megy ez. Ha nem segítesz, akkor kapd be – vonom meg a vállamat mosolyogva. Eszem ágában sincs kiadni a legjobb nyomomat Skyes-nak, hogy aztán nélkülem támadjon kedve dolgozni és learatni a babérokat. – A fickót megakarják ölni. Bedrótozzuk, kap némi készpénzt egy táskában, aztán követjük a vesztőhelyre. A legjobb tetten érni a bűnt. Egy-két csontváz előkerül és már van annyink, hogy a kivégzéssel fenyegetőzhessünk. Kötnek vele egy vádalkut, az elvezet még egyhez és így tovább, tudod, hogy megy ez – közben a szabad kezemmel folyamatosan köröket írtam le, szimbolizálva a mondanivalóm lényegét. Kicsit olyan ez, mint a horgászat. Kár, hogy rohadtul nem értek hozzá.
‑ Te is tudod, hogy Favaro a szokásos módszerekkel érinthetetlen, Skyes. Ha mindenben a szabályok szerint játszunk, végünk. Mintha nyitott lapokkal pókereznél – magyaráztam a kormányom dobálva, kikönyökölve a lehúzott ablakon, hogy az útra hamuzzak. – Hány bíró van a zsebében? Hány ügyész, ügyvéd, vagy rendőr? Honnan tudod, hogy nem pont egy ilyen bíró fogja majd vezetni a tárgyalást? Ha rájuk hagyod, már vesztettél is – ráztam meg a fejemet. Akármit hisz, nekem se tetszik ez az egész, én nem kockáztatok kevesebbet, mint ő. Ugyanúgy kirúghatnak végleg, mint őt. Ha nem akarja, kiszállhat. Legfeljebb elütöm. Ennyi minimum járna nekem ezek után. Ha azonban benne van, itt az ideje, hogy a törvények mögé lásson. Lényegében, a törvényekkel készülünk küzdeni. Az ő szabályaik szerint az lefutott meccs volna.

– Ha csak a jelvényed kéne, egyszerűbb volna csak az eljárást kritizálnod, nem? – emelkedik meg a szemöldököm. – Tudod, ez az a rész, ahol könnyen kijátszhatnád a rassz kártyát. New York népe, főleg a médiája, elég vevő az ilyesmire. Mint a Tumblr. – Nyilván nem segíteni akarok neki, inkább az én nyakamból venni le, mint terhet. A Favaro utáni nyomozás állandó, majdnem olyan, mintha azt mondanád: meg akarod szűntetni a szervezett bűnözést. Melyiket? Az összeset. Ez az, amire az apám azt mondta volna, széllel szemben hugyozni is több értelme van. Ezzel tehát nincs kérdés, de ha mondjuk Garrido visszakapja a jelvényét, meg azzal együtt a fizetését, feltételezem, akkor úgyis lesz millió jobb dolga, például válogatott sztriptízbárok látogatása, minthogy engem csesztessen.
Természetesen egyébként sincs semmi humorom osztozni a nyomozásban. Legalábbis a vezetésében biztos nem. Talán most épp nála van egy potenciális adu, de amint az felhasználásra került, ha van már jelvénye, ha nincs, ő visszamehet az észak-manhattani gyilkosságokhoz, kezdjen velük, amit akar. A drogot meg hagyja ránk.
De Garrido nem egy muslica, amit lepöckölsz. Olyan, mint egy különösen irritáló nátha, ami mindig visszajön. A csótányok is megirigyelnék. – Nem tudtam, hogy ennyire vallásos vagy – jegyzem meg egy vicsornak is beillő vigyorral. Ha bárki a családomat kérdezi, természetesen jó református vagyok, mint minden valamire való déli. Ha pedig onnan jöttél el, akkor három dologról nem mondhatsz rosszat: Isten, a Haza, és anyád casseroléja. – De azért remélem, érted a problémát.
Seggfej.
– Szóval arra alapozod a bizalmad, hogy a tag istenverte idióta, akit terrorban tart egy nő? – vonom fel a szemöldököm. Nyilván ennél ostobábbaktól érkező nyomoknak is utána kell járnia az embernek, ha épp szárazság van tipp-fronton, de azért nem engedném el a lehetőséget, hogy belekössek. Mondjuk a felkínált dobozból majdnem nem veszek, elnézve a helyzetet, de aztán rájövök, hogy csak az ő pénze megy. Úgyhogy végül mégis kikapok egy szálat, és kicsit lehúzom az ablakot, hogy ki tudjak hamuzni rajta. Viszont előbb meghalok, minthogy ő egy meztelen nős dolláros öngyújtót nyújtson felém, szóval előhúzom inkább a sajátom. Egy marék apró között meg is találom a kabátom zsebébe. – Értem. Egy életképtelen balfasz.
Hogy hagysz el lopott pénzt? És miért kérsz tőlük megint kölcsön? Talán el kéne gondolkoznom azon, hogy a fazon nem is létezik, csak Garrido haluzta be. – Egyáltalán hogy maradt életben idáig?
Aki elég nagykutyák pénzét tapsolja el, azt ritkán veregetik buksin; helyette nagyjából negyvennyolc órás szavatosságuk marad. Ízlés és szerencse alapján talán kevesebb is. Garrido viszont nem úgy tűnik, mintha azon aggódna, hogy a pasast előbb megölik, minthogy információval szolgálna. – Ez szomorú sztori – bólintok abszolút minden átélés nélkül. – Mit kezdjek vele? Nincs kapcsolatom a belügyesekkel. Az is lehet, hogy Favaronak semmi köze hozzá, csak a rossz emberek feleségével kezdtél. Ez nem jutott eszedbe?
Mintha az egyikük a rendőrfőnök rokona lett volna, nem? Bár ezeket mind csak pletykaként hallja az ember. A rendőri berkek elég összezáróak, ha külső fenyegetésről van szó, de esküszöm, a nagyanyám bridzs-klubjában sem terjednek gyorsabban a pletykák, mint itt.
– Próbálkozhatsz a szakszervezettel is. Erre vannak, nem? Nem csak a nyugdíjalap elszerencsejátékozására.
A kérésemre adott válaszára megvetően horkantok. – És mégis mire gondoltál? Vérszerződésre? Megszeghetetlen Esküre? Feleségül ne vegyelek? – Nehéz megmondani, melyikőjük lenne elviselhetetlenebb, ő vagy Roe. Mindkettő primadonna a maga nemében. – Még ha én azt is mondom, hogy benne vagyok, ha el akarjuk kapni Favarot, azt muszáj legalább úgy alakítani, hogy bíróság elé kerülhessen. Ha nem történik meg, akkor semmi értelme az egésznek. Ha pedig bíróság előtt is bemutatható anyagot akarunk szerezni, ahhoz nem csak én kellek. Vagy a ti egységetek, vagy a miénk. – Ha az övét meg tudta volna győzni bármiről, nem hozzám jött volna. Innen tudom, hogy ők se akarnak tőle semmit. – Ők pedig nem mennek bele, ha tudják, hogy te állsz az egész mögött. Veszett ügynek gondolnák. – És miért ne tennék? Az utcai dílereket elkapni talán nem túl izgalmas, lényegében ugyanaz a robotikus meló újra meg újra meg újra, de legalább biztos. Az, hogy egy ilyen akcióba belevágjon az ember… Az finoman szólva is rizikós. Főleg, ha Garrido-szerű nevek fémjelzik. – És mi van, ha nem kapod vissza a jelvényed? Nem örökre – bárcsak úgy lenne! – , de mondjuk hónapokig. Nem lehet közöd nyomozáshoz felfüggesztve.
Ezek a hipotetikus kérdések persze inkább jelzői annak, hogy tudom, mit akarok a magam részéről. – Te a jelvényedet akarod. Favarot, mondjuk, bosszúból. Oké. De kettőnk közül én vagyok az, akinek tartania kell miattad a hátát. Úgyhogy te megkapod, amit te akarsz… Én pedig az ügy vezetését. Akkor is, ha közben váratlan csodaként ismét jelvényt szerzel. – Megvonom a vállam, aztán kipöckölöm a hamut az ablakon. – Természetesen ha bármi lesz belőle, szót ejtünk hathatós segítségetekről a task force-szal, ami nélkül nem oldottuk volna meg az ügyet. – Elvigyorodom. Nyilván nem fog tetszeni neki, de ez az ár. Nem elég valami leleksítő beszéd arról, hogy „ez az ok, amiért nyomozó lettél, tegyél érte!” meg a többi sületlenség. Hasonló baromságok miatt lettem katona. Azzal is mit értem el?
Örülnék annak, ha megszabadulnánk Favarótól, hogy a picsába ne tenném? De nem fogom azért kockáztatni a munkámat – mert ez is a pakliban van - , hogy aztán ő a saját felemelkedésének élje meg a sztorit. Nincs szükségem dicsőitő cikkekre; csak arra, hogy ne az én munkámmal érjék ezt el mások. Együtt működök vele a háttérben, de a jelentésen az én nevemnek kell szerepelnie elől. Kettőnk közül Ő az, akinek nincs sok választása. Én lehetek az utolsó ember, akit megkeresne az együttműködés reményében, azaz senki más nem akar tőle semmit. Ha az én összeköttetéseimet is elszalasztja a büszkeség miatt, akkor próbálhat „Csináld magad” otthoni, gyerekeknek való kémia-készletekkel eredményekhez jutni. Meglátjuk, hogy sikerül.

Goodbye to my hopes and dreams

Stop flipping for my enemies

‑ Talán agyvérzést kaptál? – pislogok rá kissé értetlenül, mikor a tumblr-t emlegeti. Nincs köztünk túl sok, de halvány fingom sincs, hogy mi a francról beszél. Ha nem lennék kortalan, és nem tudnám, hogy jobban nézek ki még így is nála, akkor még talán öregnek is érezném magam. – Szerinted mi volt az első dolgom? De ehhez nem vagyok elég fekete. Szomorú, hogy csak a fekákat veszik elég komolyan ilyen téren – minket latinókat, mintha dísz fehérként kezelnének. Még azoknak a ferde szemű szerencsétleneknek is több terük van ilyen téren, pedig azok aztán minden kő alatt ott vannak most már. Mostanra már egymást gyártják.
‑ Kit nem tart terrorban egy nő? Ez a definíciójuk, lényegében – bár persze meglehet, hogy Colton ilyen téren még meglehetősen tapasztalatlan. Nem lepne meg, ha a problémái mögött csupán annyi állna, hogy kénytelen minden második nap egy laptop előtt rejszolni. – Egyetértek – bólintok a megállapítására. Lényegében ez a definíciója Bobby-nak is. – A szerencse? Meg a nővére. Nővérei – javítom ki magamat, mikor beugrik, hogy van még egy Wilkins. Háromból egy nyomorult, ez nem is rossz arány, a szüleik még örülhetnek.
‑ Megfordult a fejemben, de a pletykákkal ellentétben, nem kefélek rendőrfőnökök feleségeivel. Józanul nem – tehát ez egy erős talán, mondjuk. De mivel nem hencegek ilyennel, és a feleség sem verné nagydobra, így kétlem, hogy ez állna az egész mögött. És már jóval előbb elkaptak volna miatta. – Már folyamatban van. De az ügyemet visszatartják mindenféle szar indokkal. Rohadt bürokrácia – meg talán rendőrfőnökök és az ő feleségeik, de szinte biztos vagyok abban, hogy az egész mögött nem az áll, hogy kivel feküdtem össze. Akkor nem droggal buktatnak le, hanem egyszerűbben kapnak el.
‑ De, úgy talán leszophatnál – feleltem morogva, úgy pillantva felé, hogy ne különösebben maradjon kétség. Az érzés kölcsönös. Én is egy pöcsnek tartom. – Micsoda mintafiú, anyád biztos még most is mos rád – mérgelődtem, az ablakon könyökölve, a halántékomat masszírozva. Igaza van, és ez kurvára idegesítő. Erre jön rá, hogy ő milyen idegesítő. Isten biztos elhagyott. – Nem, a rohadt hiteleik miatt aggódnak. Favaro nem egy utcán seftelő gengszter. Skyes, te hányszor kezdesz úgy ügybe, hogy nem muszáj? Senki nem akar dolgozni, az első, amit megnézel, hogyan tudod tovább passzolni az ügyet. Csak úgy maguktól nem kezdenek keresztes hadjáratba – és ez az, ami miatt Burnham nem fog tudni a nyomomba érni. Mert kettőnk közül én vagyok az, aki vezet. Ő az én Péterem, ha úgy tetszik, én meg az ő Jézusa. – Ne fesd az ördögöt a falra. Addig nem húzhatják, hivatalosan semmiképpen sem. És hivatalosan nem lehet közöm a nyomozáshoz. A szabálykönyvvel is aludsz? – nem tudom eldönteni, hogy simán ilyen, vagy csak még nem jutott el arra a bizonyos pontra. Oda, ahova előbb-utóbb mindenkinek el kéne. Hogy rájöjjön, bizonyos mértékig ő is tudja alakítani a szabályokat. Nem túl etikus, de időnként szükségszerű.
‑ Hm – felelem elsőre a feltételeit hallva, elfordítva róla a tekintetem, kipillantva az ablakon. Nem tetszenek, de ezek, vagy a semmi. Szóval… a nyúl baszhatja, hogy egy klasszikust idézzek. – Pedig szinte már majdnem megkedveltelek – sóhajtottam fel, nyilvánvalóan hazudva, de talán elnézi nekem. – Oké, legyen így, nagyfiú. Tiéd az ügy vezetése, követlek, mint a kicseszett pápát – pillantottam felé biztosítandó, amolyan eskü gyanánt, ha már az előbb olyan rohadtul emlegette. – Szóval, most, hogy legjobb haverok lettünk… szállj ki – kértem, magamhoz képest meglehetősen kedvesen kérve őt. Még, ha esetleg nem akarna. De most épp állunk, ha elindulok, úgy ugrania kell. A jelen helyzetben, meg is érdemelné. Rohadt életbe. – Komolyan mondom. Meg kell látogassam az életképtelen balfaszunkat, tájékoztatni élete szerencséjéről. Neked pedig biztos … nem is tudom, de nem is érdekel – és ezt most a lehető legőszintébben mondom. – Hívlak, ha összehoztam a találkádat vele, a nővére se árt, ha ott van. Aki amúgy az egységemben van – jegyzem meg, kissé szúrós pillantást vetve rá. Őszintén szólva, nem hittem volna, hogy majd April lesz az, aki végül mellém áll. Bár, Bobby volt a katalizátor, szóval … jézusom, az kéne még, hogy annak a baromnak is hálálkodnom kelljen. – Szóval viszlát legközelebb. Főnök – intettem neki még búcsút az ablakon keresztül, ha már kiszállt, mielőtt a gázra léptem volna. Sajna nem olyan a kilépőm így, mintha a Camaroban tenném ugyanezt, de … azt kell szeretni, ami van. Most pedig ez van.

Garrido tipikus esete azoknak a félbarmoknak, akiken elég világosan látszik, hogy sosem volt gyerekszobájuk, ezért még ennyi idősen is – fogalmam sincs, pontosan mennyi, de nálam több, az biztos, és elég haragosa van, hogy akár hatvan is lehessen – úgy viselkednek, mint a kölykök. Hallottam pletykát arról, hogy volt katona, és ez, valamiért, a legkevésbé sem lep meg; én vagyok az első, aki alapvetően az amerikai hadsereg védelmére kel, ha ekézik, de én vagyok az is, aki elsőre húzza el a száját sok katonatársát látva. A tengerészgyalogosok a legrosszabbak – mint egy csapat folyton bekokainozott gorilla.
Nem mondom azt, hogy nekem nincsenek hibáim, de megvan annak az oka, hogy nekem van még munkám, ellene pedig eljárás folyik.
– Ne vedd ennyire magadra. Egyesek előbb basszák el, mások meg később. – Nem sok megnyugvásom akad ebben a beszélgetésben, az, hogy már titkolni se nagyon tudja, hogy a bőre alá jutottam, épp az. A legkevesebb azért, hogy felbasz, hogy én is felbaszom őt. Egy tökéltesen elbaszott és halálra ítélt munkakapcsolat méltó kezdete. A gond csak az, hogy épp fogalmam sincs még, hogy tud működni. – Sykes – javítom ki összehúzott szemekkel. – A nevem Sykes, nem Skyes. – Azt mondtam, faszt mondtad. Nem tudom eldönteni, vajon ez valami újabb infantilis húzás-e, amivel bosszantani akar, úgyhogy nem fecsérelek rá több időt. Ez legyen a legnagyobb gondom; akkor majd legfeljebb lebokszoljuk. – Szóval szerinted túlzottan ragaszkodom a szabályokhoz, ugyanakkor azt hiszed, majd Ők fognak? – Érdekes gondolatmenet. Abszolút baromság. De azt hisz, amit akar; nekem elég kárörvendő vigyorral néznem ki az ablakon. Lehet, hogy jogszerűen minél hamarabb le kéne zavarniuk a procedúrát, de még ha Favaro nem is kavar be az eredményekbe vagy folyik bele a nyomozásba, akkor is biztos vagyok benne, hogy rengeteg kéne kell átmennie, akik közül elég sokan akarhatnak ha nem is sok, de legalább egy kevés tolódást okozni benne. Pont annyit, ami még nem tűnik fel túlzottan, épp csak a sor végére csúsztatni, a sok kicsi pedig összeadódik. Könnyű a laborok leterheltségére fogni.
Ha úgy adódik, és végül mondjuk félúton kiderül, hogy nem csak időszakosan veszítette el a jelvényét, én nem fogok panaszkodni. Sőt, talán még iszok is egyet a nap emlékére. És folytatom az ügyet egyedül. Addig pedig talán valahogy túléljük egymást.
Bár tudom, hogy nem is volt más lehetősége, azért bólintok, mikor elfogadja a feltételeimet. – Az út közepén vagyunk – jegyzem meg. Lehet, hogy este van, de két sáv van köztünk és a járda között. Nem mintha annyira maradni akarnék vele egy légtérben, de mégse szeretném magam elüttetni. Ahhoz mondjuk egyelőre még kevesebb kedvem van, hogy találkoznom kelljen az üdvöskével. – Életnek hívják, Garrido – jegyzem meg, kikapcsolva az övet, hogy aztán a kilincs után nyúljak. – Meg családnak. Kipróbálhatnád, a végén még észhez térnél.
Úgy ötven méterrel odébb egy taxi sárga sziluettje rajzolódik ki a fényszórók mögül. Eszemben van, hogy talán le kéne intenem, de végül mégis inkább ellene döntök, és bevágva magam mögött az egyterű ajtaját, átsietek a járdáig. – Te is bekaphaphatod – morgom az orrom alatt a köszönésnek szánt, de nem fennhangon megjegyzett szavakat. Úgyis tudja, mit gondolok, és én is, hogy mennyire gondolja komolyan, hogy hagy vezető nyomozó szerepet vállalni. A papíron talán nem szól bele, de hogy a terepen adott esetben nem teszi könnyebbé a dolgom, abban szinte biztos vagyok.
Továbbra sem vagyok messze otthonról, bőven ráérek sétálni. Ezzel az előre be nem számolt találkozással együtt mire visszaérek, szinte biztos, hogy Monroe már alszik majd. Főleg, hogy még előtte szereznem kell valami kaját – a szendvicsem elég csúfondáros véget ért.

Goodbye to my hopes and dreams

Stop flipping for my enemies