Az ablak előtt áll és néz ki a lakásból az utcára, egyik kezében egy üveg sör, a másikkal pedig a párkányon támaszkodik. Megérdemli ezt a nyugodt pillanatot - már ha New York zajos utcáit ilyenkor nevezhetjük nyugodtak -, az egész napot barkácsolással töltötte, szerette volna meglepni a lakótársát azzal, hogy végre csinál valamit a rengeteg kacattal, amit felcipelt. Nem volt könnyű dolga, s tulajdonképpen csak három dolgot tudott megjavítani az ötből, mert kiderült, hogy kettőnek csak néhány alkatrészét, esetleg a vázát tudja használni, mert működésképtelenné váltak. Sebaj, megoldotta egyszerűen a problémát, olyan cuccokkal kezdte a munka hasznosabbik részét, amikhez volt ezekben jó alkatrész, s így amint tényleg használhatatlanná nyilváníthatta azt a mikrót és azt a kávéfőzőt, nagy nehezen lecipelte őket az épület melletti sikátorhoz, ahol a szemetesek vannak. Majd elviszik, mindig elszokták. Most pedig itt tartunk, délután hat óra körül járhat, mikor nyugodtan iszogatja az ablaknál a sörét és nézegeti a járókelőket onnan föntről. Harangokat hall, meg tapsot és sok nevetést, így hát kihajol, hogy hátha sikerül ellátnia a templom felé, nem szoktak ilyenkor szólni a harangok, szóval vagy esküvő volt vagy temetés. Bár temetésnél furcsa lenne a taps meg a nevetés, de lehet, hogy vannak ilyen társaságok, ahol ez szokás. A fehér ruhás nőt azonban gyorsan kiszúrja a tömegben, s így azt is könnyen megállapíthatja, hogy esküvő van és nem temetés. Az esküvőhöz meg tartozik lagzi, végtelen mennyiségű kajával meg piával, ő meg még nem is evett ma valami sokat csak a grillezett sajtos szendvicsét, annyira belemerült a munkába. Nem habozik sokat, gyorsan leszalad, hogy megnézze, merre is megy a násznép, a közelben ugyanis talán csak kettő puccosabb hely van, limuzint pedig nem látott, hogy felvegye az ifjú párt. A megérzése helyes volt, s az egyik ilyen étterembe vezette ez a kis titkos ügynök szerű akció. Nem először csinálna ilyent, ez járt a fejében közben, végül is, csak vár három, max négy órát, amíg mindenki iszik eleget a jó kedvhez, aztán ő besurranhat és ehet meg ihat teljesen ingyen. Bunkóság lenne? Néhányan úgy gondolják, de az igazság az, hogy a vendégekre úgyis előre kifizetik a pénzt és tök mindegy, mennyi lesz a fogyasztás, nem? Ő pedig mint plusz egy fő, senkinek sem tűnt föl még soha, biztos most is ellesz kellemesen, aztán majd ha végzett hazatipeg aludni. Gyorsan meghozza hát a döntését, visszamegy a lakásba és kikeresi a legcsinibb ruháját - általában ebben lóg be esküvőkre -, meg persze kisminkeli magát, meg a többi külsőleges vackot is elvégzi, amit ilyenkor szokás, hogy aztán három és fél óra múlva elinduljon az étterem felé. Könnyen bejut már, hiszen senki sem szokta a pincérek közül figyelemmel kísérni, hogy ki megy ki cigizni, vagy éppen a mosdóba, szóval nem tudták, hogy valójában egyáltalán nem ismeri az ifjú párt, így amint megérkezik, egyből megcélozza a svédasztalt, hiszen a hasa már kezdte széttépni belülről, hátha akkor észreveszi, hogy hahó, üres vagyok mint a bögréd reggel a kávézásod után, kérek kaját! Szóval ennek a jelzésnek eleget téve már fel is kap egy tányért, hogy nekikezdjen a válogatásnak, bár még nem döntötte el, hogy jobbról haladjon balra, vagy pont ellenkezőleg, hiszen baromi sok kaja van még, talán nemrég töltötték újra a tálakat, mert tudták, hogy jön... Na jó, tuti nem ezért, de azért vicces lenne, ha mégis. Bár biztos nem...
Rengeteg virág, fehér szalagok, vidám zene és egy hatalmas mulatozó násznép. Ilyenek az esküvők… Az emberek szeretik a puccos partikat, ha engem kérdezel, szeretik eltúlozni ezt az eseményt. Nem mintha lenne okom panaszra, hiszen az ilyen mulatozó, gazdag tömeg tökéletes célpont egy tolvajnak. Pár kört iszol velük, aztán annyira elengedik magukat, hogy fel se fog nekik tűnni, ha a karórájuk vagy a karkötőjük már nincsen náluk. Vagy ha a pénztárcájukat könnyíted meg egy kicsit. - Láttátok a nászajándékokat? Valaki egy nagy kristálycsillárt ajándékozott nekik! – pletykálkodik mellettem az egyik lepcses szájú vénasszony. Remek. Amióta valamiért ennél a bizonyos tizenhármas számú asztalnál ülök, nem győzöm ennek a vénségnek a szavait hallgatni. Már ha lehet őket normális emberi hangon kiejtett normális szavaknak nevezni. Inkább valami károgás, amihez a nőnek nevezett lény megjelenése is hozzájárul, tisztára úgy néz ki, mint egy varjú. Számomra csak annyi értékes van benne, hogy az ékszerekkel díszített ráncos kezét megszabadítottam egy gyűrűtől a sokból. Úgyis annyi van neki, hogy észre se fogja venni, amúgy is fél órája azért panaszkodott, mert nem lát már rendesen, meg, hogy azt a kezét alig tudja érezni, mozgatni vagy mi. Hát most már egy ékszerrel könnyebb lesz neki mozgatnia. - Jaj, igen! A porcelán tányérkészletet is megnézted? Állítólag valamilyen közép-európai országból hozatták… - cseveg egy másik nő is, aki feleannyira volt öreg is és idegesítő is. - Áh, ezek semmiségek! Úgy hallottam a menyasszony apja egy kisebb kastélyt adott nekik valahol Európában – szólal meg egy férfi is. A két nőnek szerintem ennél a pontnál esett le az álla, ha eddig még nem. Ami meg is hozta a következményét rögtön, mert utána egy kisebb kérdéslavinát kezdenek rázúdítani szegény fickóra. Kérdezik többek között arról, hogy akkor az ifjú pár családjában vannak e még szingli férfiak, a férfi meg félénken dadogva válaszol, hogy szingli nők őt is érdekelnék… Ahá, szóval szinglik közé ültettek le. Minő meglepetés! De biztosan nem nyitom ki a számat, hogy elmondjam nekik, hogy mind egy csónakban evezünk. Mert határozottan nem vágyok még csak egy éjszakás kalandként se olyan nőre, mint ez a vénség vagy a fiatalabbik verziója… Értékelem az ifjú pár (akik nem olyan ifjak már, de mindegy) igyekezetét, hiszen ismerem mindkettőjüket, kicsit távolabbról, de ez azért már tényleg túlzás, hogy titkon kerítőt játszanak. Kezdem érezni, hogy én most már tényleg vagy megfulladok, vagy a gyűrűt lenyomom az öregasszony torkán, hogy most már aztán igazán hallgasson. Úgyhogy úgy döntök, hogy felállok ettől az asztaltól és inkább a svédasztalhoz sétálok. Hátha ott vannak értelmes emberek is akikkel lehet beszélgetni. - Kóstold meg valamelyik csirkét… Szerintem az nagyon jó, jobb, mint az sok tengeri étel, a rák meg a kaviár –mondom el hangosan a véleményemet a mellettem álló szőke csajnak miközben elveszek egy üres tányért és én is a kínálatot nézem. Igaz, én tudatosabban szemlélem az ételeket, mert már volt alkalmam nemrég enni ebből-abből. Rakok is a tányéromra egy kicsit a csirkéből. – De a linzer vagy a muffinok is finomak, ha édesszájú típus vagy – teszem hozzá rámosolyogva. Remélem, hogy ő normálisabb, mint az a kettő, akiket eddig kellett elviselnem. Jó lenne végre valakivel beszélgetni, egy kis igazi társaság.
Szószám: 513 ; Megjegyzés: Bocsi, hogy megvárakoztattalak :pls:
Vicces az, mikor valaki belóg egy esküvőre, pontosabban mondva, inkább csak a fogadásra. Nem ismer ott senkit, még az ifjú pár nevét sem tudja, de mégis elmegy, mert van ingyen kaja meg pia. Na mi ez, ha nem az ingyen élés lehetőségének kimaxolása? Régen Magda sem gondolta volna, hogy ilyen tettekre fog vetemedni a jövőben, de hát voltak furcsábbnál furcsább barátai és az egyiküknek ez volt mondhatni a hobbija. Na jó, azért annyira durván nem, de az a csaj mindenben azt nézte, hogy meg lehet-e szerezni olcsóbban vagy ingyen. Nem is csoda hát, hogy belerángatta Magdát ebbe a hülyeségbe párszor és így már oly sok esküvőn voltak közösen és oly sok emlékkel gazdagodtak mindig. De Cassie most ugyebár nincs vele, és amúgy is hirtelen ötletként jött neki az, hogy lemegy enni a lagzira, nem lett volna ideje szólni a barátnőjének, így hát egyedül megy. A bejutással könnyen megbirkózik, hiszen kicsípte magát úgy mint itt mindenki. A pincérek biztos elkönyvelik a tipikusan mindenhonnan késő vendégnek, de jó is lesz ez így, nem nagyon érdekli őt a dolog, mert ő csak a kajáért jött, a hasa ugyanis már merényletet tervezget ellene, ha nem ad neki valamit minél előbb. Remélhetőleg senkinek sem tűnt föl, hogy rögtön a svédasztal felé veszi az irányt, azonban alighogy felkap egy tányért és elkezdi nézegetni a telepakolt tálakat, valaki hozzászól. - A csirkét elrontani szerintem nem is lehet, a rák pedig itt finom szokott lenni, tuti megkóstoltad? A kaviárt egyszer kóstoltam meg, na abból az estéből azóta sem emlékszem semmire. A sütivel meg inkább nem sietem el a dolgot, tuti lesz torta is... Vagy... Vagy az volt már? - válaszol egyben a mellette álló fiú szavaira a végén eléggé összeszedetlenül mondván a dolgokat, hiszen ötlete sincs, hogy a híres nevezetes torta volt-e már vagy sem. Komolyan, ennél gyorsabban el sem árulhatta volna magát, bár ha mázlija van, akkor a srác simán csak elkönyveli, hogy annyira szétszórt mint mikor kiburul egy zacskónyi üveggolyó. - Ööö... Szerintem rákból ezt kóstold meg, mert ez tényleg eszméletlenül finom - utal a tálra, amelyikből épp a tányérjára zsonglőrködik néhányat a tengeri herkentyűkből a már korábban kiszedett és olyannyira dicsért csirke mellé. Nézelődik közben alaposan, a hasa meg már mondhatni sorolja neki a listát, hogy miket kell majd még szolgáltatnia számára, hogy lenyugodhassanak a kedélyek.
// Bocsánat a lassúságért, remélem azért tűrhető :pls:
Kezdőlap
