Felejtsd el. Ennyit mondtam Burnhamnek, mikor megkérdezte elmegyek-e a munkahelyi karácsonyi ”partira”. Rendőrök vagyunk, nagyjából elképzelhető, hogy mennyire jó bulikat tud összehozni a testület, és miután hónapokig szívattak, úgy gondolom idén felesleges elmennem, hogy feltornázzam a munkahelyi zaklatási panaszokat, amiket rám tesznek. Többnyire megalapozatlanul. Burnham talán itt próbált volna megbékíteni, miután a felfüggesztésem alatt a feleségét választva inkább távolságot tartott tőlem, semmint segített volna. Kicsit még szenvedjen, én azt mondom. A karácsony viszont szinte majdnem egybeesett azzal, hogy visszakaptam a jelvényemet, úgyhogy mindenképp ünnepelnem kellett.
Ehhez pedig olyanra volt szükségem, aki legalább egy kicsivel felelősségteljesebb, mint én. Aprillel az esküvő óta kissé … nem is tudom, mi a jó szó erre, de egy amolyan feszült távolságot tartunk egymástól, amit előbb-utóbb úgy is meg fog törni valamelyikünk. Bár mit vetítek, egyértelműen ő fogja.
A maradék ember közül az új társam, Griffin szóba se jöhetett. A végén még azt hinné, hogy kedvelem, plusz semmi kedvem ahhoz, hogy az apjának nézzenek. Nem, mintha idősnek tűnnék, inkább ő olyan, mint egy szteroidon élő tizenöt éves. Mindezek után a képlet pedig meglehetősen egyszerűvé vált
-  Miért, attól tartasz, hogy kikezdek veled? Sose kezdek olyan nővel, aki megtudna ölni – mondtam neki a telefonba, miközben arról győzködtem, hogy jobb neki kicsípve egy buliban, mint otthon a tévé előtt valami tucatműsort nézni. Adódna a kérdés, hogy akkor Aprillel mi a helyzet, mert nincsenek kétségeim afelől, hogy April képes lenne rá, de neki vannak gyerekei. Menekülés közben csak bedobálom őket és azzal eléggé lelassíthatom, hogy elmenekülhessek. Ezért ilyen könnyűek a gyerekek, hogy könnyen bedobhatók legyenek csaliként.
 Fél óra múlva ott vagyok, ha addigra nem vagy kész, teszek róla, hogy soha ne tudj a szomszédjaid szemébe nézni. Később megköszönöd! – a telefont gyorsan le is tettem, mielőtt esetleg ellenkezni kezdene. Ismer már annyira, hogy tudja, nem vagyok túl szégyenlős, úgyhogy képes vagyok arra, hogy miattam esetleg költöznie kelljen.
Kicsit több, mint félóra múlva már a lakása előtt parkolok. Tekintettel az esetleges félelmeire, a lehető legostobább karácsonyi ingemet vettem a zakóm alá. Ebben egyedül egy rénszarvasnak tetszenék meg. – Elkészültél? Itt parkolok a ház előtt. Ha nem találtál a gyerekeknek börtönőrt, felhívom Griffint, kábé úgy is egyidősek. Vagy ott van Burnham, ő úgy is gyerekeket akar, hívd át – ezzel még szívességet is tenne neki, mert ráébredne a volt társam, hogy valójában nem akar gyereket.
-  Én már régóta mondom, hogy frissíteni kéne a ruházatra vonatkozó munkahelyi szabályokat – vigyorgok Ingridre, mikor kinyílik az ajtó és beszáll. Tulajdonképpen azóta mondom, hogy rendőr vagyok. Általában csak szúrós tekinteteket kapok, de én csak kimondom azt, amire mindenki gondol. Bizonyos értelemben én vagyok a nép hangja. – Tudod, bekaphatja a karácsony. Ilyenkor mindenki párban van, talán ez az egyetlen olyan ünnep, mikor mindenhonnan előbújnak. De nem hagyom, hogy kisajátítsák ezt is, így is az övék majdnem minden ünnep. Külön, de mégis együtt megyünk, ez így… szinte zseniális. Plusz, ha egyikünket letartóztatják, a másik kitudja hozni. Gyakrabban kéne ezt csinálni – vigyorogtam, miközben vezettem, vagyis: repültem az autóval. Mióta visszakaptam a jelvényemet ezt nyugodtan csinálhattam, mert mikor egy járőr megállított, elég volt annyit hazudnom, hogy nagyon sietek egy tetthelyre, vagy épp üldözésben vagyok. Azaz voltam, amit elrontott, majd bűntudattól gyötört arccal engedett az utamra.
Kissé nehezemre esik parkolóhelyet találni, úgyhogy végül egy rokkant helyet veszek igénybe. – Tudom, de úgy is egy rohadt taxis, vagy más seggfej állna ide, aki az anyósa rokkant kártyáját használja. Ezeket tulajdonképpen mindenkinek fenntartjuk, csak a rokkantaknak nem – fejtettem ki a véleményemet, miközben kiszálltam, hacsak Ingrid magával hozta a jelvényét, mert abban az esetben duzzogva ülök vissza és addig körözök az épület körül, míg találok valakit, akit felszólíthatok, hogy adja át a helyét nekünk, rendőrségi intézkedés miatt. Persze szigorúan úgy, hogy Ingrid semmit se halljon belőle.
A bejáratnál elég könnyen átjutunk, nem állok sorba, hanem egyből a sor elejére vezetem Ingridet, ahol a kidobó át is enged, miután lepacsiztunk. – Nem akarod tudni, hogy honnan ismerem – fordultam vigyorogva Ingridhez. Nem hinném, hogy értékelné. Segítettem Zacknek, hogy ne indítsanak ellene eljárást súlyos testi sértés miatt, miután kidobott valakit egy buliból… egy autóra. A fickó úgy nézett ki, mintha egy autóval ütötték volna le, szóval Zack kilátásai meglehetősen rosszak voltak, de én, mint az igazság bajnoka, segítettem. Elvégre, ő csak a dolgát végezte. A fickó meg egy fellengzős gyökér volt egyébként is.
-  Hallod ezt? – kiabáltam túl a zenét, Ingridhez beszélte már, átvágva az embereken. – Semmi gyerekhang, ha lenne is, a zenétől nem hallanád! A világ legjobb helye, ahol lehetsz! – talán ebből másra lehetne következtetni, de nincs bajom a kölykökkel. Amikor alszanak, kifejezetten szerethetők, de lássuk be: megőrjítik az ember. Egy szülő egyébként is őket hallgatja egész ünnepek alatt, ha egy estére elszabadulhat, akkor ezt szó szerint kell venni.
-  Két old fashioned lesz, meg, amit ő kér. A vendégem vagy, hadnagy – vigyorgok rá, a pultnak döntve a hátam, miután kicsit arrébb löktem a jobbomon lévő fickó kezét. – Szóval nem jött össze azzal az az autókereskedő fazonnal? – kérdeztem, miközben elégedetten kortyoltam a közben kiadott egyik italomból. Talán úgy fél hónapja lehetett, hogy az egyik ügyben egy autókölcsönzőhöz kellett elmennünk. A távollétemben Ingrid járhatott el pár dologban helyettem, mert elég csalódott volt a pasas, mikor én bukkantam fel helyette. Addig cseszegetett végül, míg megadtam Ingrid számát. A munkahelyi mobilját persze, csak ennyire vagyok elvetemült én is. Ellenben a fickóval, mert másnap, mikor bementem, virágba volt borulva Ingrid asztala.