- Nem fogja megbánni főnök. - Már megbántam – sóhajtott a kapitány, majd a kezével legyezve jelezte, hogy leléphetek. Kicsit másfajta visszatérésre gondoltam. Valahogy úgy képzeltem, hogy tapsvihar tör ki és szétválnak szép lassan előttem, ahogy sétálok. Páran sírnak örömükben, tortákról kell elfújnom a gyertyákat, majd felállok az asztalra és mondok egy beszédet, amibe valahogy beleszövöm Burnham anyját. Ehelyett ki kellett töltenem vagy hatvan féle űrlapot, mire végül visszaadták a jelvényemet és a fegyveremet. Aztán még egy utolsó kör a kapitánynál, aki elmondta, hogy ezúttal lehetőleg ne csesszem el (bár én eszébe juttattam, hogy legutóbb is mások miatt szívtam), majd felvilágosított, hogy mi történt, amióta nem voltam itt. Bár nem mondta ki, de szinte láttam a szemén a kétségbeesést, ahogy azt üzeni: végre visszatértél, kapd össze őket! - Griffin? – szólítottam meg a nekem háttal ülő alakot, aki a bűnügyi adatbázisban nézett valamit. Nem vagyok benne biztos, hogy így hívják, de arra majdnem megesküdnék, hogy G-vel kezdődik a neve. – Griffith – javítom ki magam, ahogy megpillantom az asztalán lévő névtáblát. – Szóval már névtáblád is van. Az enyémet nem láttad? – kérdeztem, ahogy a vele szemben lévő asztalhoz sétáltam és a fiókokat túrtam át. Nem voltam hajlandó elvinni a cuccaimat, szóval itt kéne lenniük. A feltételes mód indokolt, mert szar sincs itt. – Biztos Burnham pakolt össze. Hé, Josie, szólnál Burnhamnek, hogy kérem vissza a cuccomat? Nem, én nem érek rá szólni neki, neked meg ez a munkád – kiabáltam át a helység egyik sarkából a másikba, míg végül Josie ugyan morogva, de úgy tűnt végzi a munkáját. Lemerem fogadni, hogy amíg nem voltam itt, nem is csinált semmit. Sokat panaszkodik, hogy személyi titkárnak használom, de … lényegében az. - Áh, ezt a címet ismerem – böktem Griffin képernyőjére, mikor mögötte álltam újfent. - Jó a csirkeszárnyuk, és a kiszolgálás se rossz. Tömény Amerika. Mutasd az aktát – ha ellenkezni is próbált, nem igazán vettem magamra, félrelöktem a kezét és lenyúltam előle a papírokat. Ha az én asztalszomszédom akar lenni, az a legegyszerűbb, ha együttműködik. – Petrelli… az a kis köcsög. Látom előző héten kihallgattátok. Látogassuk meg, általában arrafelé lóg abban az új edzőteremben. Tessék, fogd és gyere – nyomtam a kezébe az aktát, majd vállon veregettem és a kocsi kulcsot felkapva indultam meg a parkoló felé. Griffint persze nem vártam meg. Szoknia kell az iramot, ha itt akar lenni. A főnök szerint jó, de az igazi teszt én vagyok. - Szóval, mi a történeted? Dugod egy fejes lányát? – kérdeztem már az autóban ülve, véve egy éles jobb kanyart. A rendőrségi szirénát felcsaptam a Camaro tetejére, hogy gyorsabban tudjunk haladni. A rendőrség egyik nagy előnye. – Túl fiatal vagy, hogy egyből egy ilyen ügyön dolgozz. Szóval, valakinek a gyereke vagy, vagy valaki gyerekét keféled – fejtettem ki röviden és egyszerűen a gondolatmenetemet, miközben előztem. – A kapitány szerint van benned lehetőség, de … én csak most jöttem vissza. Amennyire látom, ideje is volt már. Kész káosz lehetett itt nélkülem – rázom meg a fejemet. Alighanem mindenki ellenkezne ezzel, de a szívük mélyén tudják, hogy igazam van. Kellek nekik. - Csak úgy kíváncsiságból, mit meséltek rólam? Csak őszintén – biztatom őt, bár főleg a kíváncsiságomat akartam kielégíteni. Nem, mintha ne tudnék arról, hogy milyen pletykák keringenek rólam. A nagyrészük azonban nem igaz. Nem voltam sosem házas. Csak törtem meg házasságot, de mivel nem tudtam róla, így az nem is számít. - Szóval Petrelli. Elég gyakori vendég nálunk, de semmi komolyabb miatt nem kaptuk még el. Tud dolgokat, szóval beszél és cserébe nem citáljuk bíróság elé azért, mert lélegzik – pedig a hozzá hasonló alakok esetében már ez is bűnnek számít. – Az akta szerint a megvert lány vele volt utoljára, igaz? Elkapjuk az edzőteremnél és bemegyünk vele a klubba. A gyanúsított a tett helyszínén. Amúgy is rohadt kajás vagyok. Te nem? – nyúltam a gyomrom felé, ami igenlően korgott. Eléggé felborult a napirendem, míg felfüggesztettek, szóval ideje visszaállni a normális kerékvágásba.
I get no satisfaction from your very recent sightings Cover your breath, polish your speech
Mit ne mondjak, nem voltam elragadtatva a gondolattól, mikor meghallottam, hogy pontosan ki is lesz a társam. Hallottam már Garridoról, elég vegyeseket. Persze a tény mellett nem lehet elmenni, hogy a szakmájában baromira jó, de előre látom, érzem, minden porcikámban érzem, hogy folyamatosan oltogatni fog. Ráadásul fogalmam sincs, hogy mégis mivel fogok tudni majd annyira előrukkolni, amivel minden előzetes gondolatot, ami a fejében megfogalmazódik velem szemben, azt majd megcáfolok. Elég magabiztos vagyok, hogy jó helyen vagyok, nem vagyok véletlenül nyomozó már, legyek bármennyire is fiatal. Ezen mondjuk nem sok meglepő van, sok kollégám lesz hasonló életkorban nyomozó már, de valljuk be, nem mindegyik ilyen fontos csapat tagja lesz. De azt hiszem, hogy Garrido pont az az ember, akinek mutogathatom a korábbi megoldott ügyeket, attól még nem lesz jobb semmi sem… Inkább csak kiröhög, hogy oké, ezt mutassam meg a gyakorlatban is. A jelentésekbe szépítés megy, minden olyannak tűnik, mintha olajozott lenne, pedig a valóság nem mindig ilyen szép. Nyílik az ajtó, én meg szinte érzem, hogy ő érkezett meg, még fordulnom sem kell hozzá. Aztán meghallom a hangot, és szeretnék éppen belekötni abba, hogy nem Griffin a nevem, hanem Griffith, amikor pontosít. Ekkor már megfordulok. – Fogalmam sincs, őszintén… – vonom meg a vállam, de közben felállok, és nyújtom a kezem, hogy be tudjak mutatkozni, amivel vagy foglalkozik, vagy nem, rá bízom. Engem megneveltek a szüleim, és azt mondták, egy első találkozás a bemutatkozással kezdődik, ha azt elszúrja az ember, máris kész a negatív első benyomás. Ezt minden új helyen amúgy nagyon jó tudni. Nem mintha neki ez új hely lenne, csak újra új, de mivel az újfiú akkor is én vagyok, akkor kezdeményezek. – Jacob Griffith. Gondolom azt már tudod, meg mondták, hogy az újonc… – mosolygok kínosan a végén. Nos, azt hiszem, hogy az első benyomásomhoz nem tesz túl sokat hozzá, hogy egy bárgyú vigyort eresztek itt meg, mint valami zavarban lévő iskolás az első napján, de francba vele, végül is, olyan ez, mintha majdnem az első napom lenne a munkahelyemen. Átnyújtom a papírokat, amiket kér, én már lassan kívülről tudom úgyis… - Mi… de hát már múlt héten kihallgattuk, nem tudott semmi információval sem szolgálni… – ellenkeznék, de közben elindul, én meg elgondolkozom rajta, hogy mi lenne, ha fognám magam, és ülnék itt tovább, mert oké, végül is majdnem a felettesem, de egyben társam is, szóval nem tudom, mit mondjak erre. Végül inkább csak fogom magam, és felállok a helyemről, majd elindulok utána. Csak az első napon ilyen, és utána majd egyeztetünk, meg minden… igen. Vagy ha olyan dolog lesz, jobban kiállok magamért. - Dugom? Mi? Ugye nem pletykálja ezt senki sem? – kérdezem meg, amint beülök én is a kocsiba. Szerencsére elég magas vagyok, nagyok a lépteim, hamar beértem, de attól még elég sebesen tud közlekedni, nem foglalkozva vele, ha véletlenül fellök valakit. Ezt a benyomást kelti legalábbis, szerencsére utóbbira most nem volt panasz. – Miért érzem úgy, hogy csak ez a két opció létezik a fejedben? Nem lehet, hogy szimplán igaza van a kapitánynak, és van bennem potenciál, ami miatt alkalmas vagyok erre a pozícióra? – kérdezek vissza, amire azt hiszem, hogy pontosan tudom már előre a választ. Nem létezik más opció. És gyűlölném bevallani, hogy ja, apám egy fejes, mert azzal csak őt igazolnám, de mivel idővel úgyis kiderülne, azt hiszem, muszáj lesz majd vallanom, csak előtte azért még szeretném meghallgatni a válaszát. Kíváncsi vagyok… - Hát… nem sokat. De annyira én magam sem érdeklődtem a dolog miatt, nem akartam, hogy befolyásoljon más véleménye arról, milyen is lesz a társam… – hangsúlyozom ki a végét, mert igen, a társam, nem teljesen a felettesem, csak mégis valamennyire, a korából, tapasztaltságából adódóan, és mivel ő van itt régebben, meg mert… mindegy, most nem akarok a hierarchián pörögni. – Aki nyilatkozott… nos, te akartad őszintén. Nem sok jóval kecsegtettek, csak azzal kapcsolatban, hogy amúgy jó vagy, amit eddig is tudtam, szóval legalább a mélyvízbe lökés meglesz, amiből csak jobb lehet az ember. De nem szeretek tényleg ezek alapján ítélni, szóval nekem igazából édes mindegy, mit gondoltak mások… – vonok vállat. Majd kiderül, milyen lesz, ténylegesen a gyakorlatban. A gyakorlat épp az, hogy az ötlet maga nem rossz, amit mond. - Igen, vele volt. No, és milyen a kapcsolatod vele? Azon felül, hogy elég sokszor becitáltad már. Gyanítom, hogy nem a két szép szemedért ment veled mindenhová… – érdeklődöm, csakhogy mire is készüljek pontosan. Le kell teríteni, hogy aztán kapjam a fenyegetőzést, hogy beperel, amiért az új öltönye kurva koszos lett az utcai mocsoktól, vagy elég együttműködő, hogy a gyanú elterelődjön róla. Vannak, akik ezzel a taktikával élnek, de általában elbasszák… - Tudnék enni, rég volt már a reggeli.
Elmondom, hogy hol rontják el a legtöbben. Az emberek valamiért azt hiszik, hogy képesek az első alkalomkor olyat tenni, ami befolyásolja a róluk kialakuló vélemény. Csakhogy ilyenkor már van egy vélemény róluk, amit kőkemény munka megváltoztatni. Például, hogy az anyós, após utál. Tehetsz bármit, legszívesebben a kert végében lévő fa alatt látnának szívesen, hat méter mélyen elásva. Épp ez a helyzet az újoncokkal is. Tepernek, próbálkoznak, mintha lenne ráhatásuk, hogy mit gondol az ember róluk. Pedig nincs. Minden újonc egy idegesítő pattanás az ember seggén eleinte. A kérdés csak az, hogy elmúlik-e, mielőtt még elkaparnánk. - Említették. De nem is nehéz kitalálni. A nyakkendő – böktem az állammal az említett ruhadarab felé, ami a nyakában lógott. De megráztam a kezét. Csak azok hordanak, akik nem tudják még, hogy milyen kurva idegesítő, mikor folyton leeszi az ember. Jó tanács: hagyd a fenébe, nem jól kell kinézned. Azt majd én – veregettem meg a vállát vigyorogva. Bár néhányan biztos próbálnának ellenkezni, de tény, hogy nekem minden jól áll. Nem véletlen, hogy én vagyok az egyetlen itt, aki színes-mintás ingekben is beállít dolgozni. Van, aki felveszi, és van, akire ráöntik. - Azóta eltelt egy hét, talán annyival okosabb lett – vontam meg a vállam már a menet közben, lerázva magamról Griffin ellenkezését. A rendőri munkába ez is beletartozik. Néha hatszor kell ugyanarról beszélnünk egy emberrel, hogy eszébe jusson valami fontos. Vagy, hogy hazugságon kapjuk. Az emberek, ha nem hazudnak, általában csak feledékenyek és hülyék. Sajnos hozott anyagból dolgozunk. - Még nem. De, hogy ez így is maradjon, halljam az igazat – mosolyogtam rá elégedetten. Hogy pletykálkodnék? Persze. Pár évvel ezelőtt én voltam az, aki elhintette azt is, hogy Burnham Hawaiira készül nászútra. Valahogy megtudta a felesége és végül tényleg oda kellett menniük. – Nézd – fordultam felé, mint, aki valami nagyon fontosat készül mondani. – A Nash féle Phoenix Suns-ban volt potenciál, hogy bajnoki címeket nyerjen. Benned… talán chippendale-ként van potenciál, majd a klubban megmondják – vigyorogtam rá, mielőtt előre fordultam volna, elindítva az autót. Még, hogy van potenciál benne… kis túlzással még csak most jött ki a futószalagról. Társ. Vicces szó. A többség úgy használja, mint leírását egy olyan kapcsolatnak, ahol a két fél egyenlő. Ha azonban hallotta már az ember, hogy a férfi a ”társaként” hivatkozik a feleségére, rosszabb esetben az anyjára, akkor pontosan tudja, hogy ez a szó arra szolgál, hogy a látszata megmaradjon annak, hogy ebben a kapcsolatban egyenlők a felek. Mindig van egy alfa. – Na és te elhiszed nekik azt a sok rosszat, amit mondtak rólam? A rendőrök pletykás népség, ez az első lecke – nem azt mondom, hogy elvárnám, kapjon elő egy jegyzettömböt és úgy írja a szavaim, ahogy Mózes véste azokat a kőtáblákat, miközben Isten osztotta az észt, de … talán nem ártana. Felőlem a tenyerére is írhatja. - Amúgy a legtöbb még igaz is lehet. De nem feküdtem le a kerületi ügyész feleségével. A lányával igen, de gyakori vezetéknevük van, szóval bárkivel előfordulhat. És csak nagyon ritkán vettem öltáncot az adófizetők pénzén, hangsúlyozom, csak a nyomozás sikerességének érdekében – és végül a nyomozás sikerrel le is zárult, tehát nekem volt igazam. Amit valamiért mindenki nagyon nehezen tud belátni, de nehéz lehet az árnyékomban. - Semmilyen, de nehéz őket megismerni az arcukról – vontam vállat, majd elnevettem magam, ha nem esett le volna neki egyből a dolog. – Csak viccelek. Mármint nem, ha az arcukat nézed baj van veled. De a csajt nem ismerem. Petrelli meg olyan, mint a legtöbb utcai suttyó. Elkapod, keménykedik, aztán hajlandó beszélni, hogy elenged. Szimbiózisban kell velük élni. Ők az a mocsok, amik nem olyan büdösek, hogy zavarják az embereket. Nőket verni viszont más tészta, főleg egy sztriptíz klubban – aki oda megy balhézni, az megérdemli, hogy megruházzák. Vannak határok és intézmények, amelyeket tiszteletben kell tartani. – Főleg csirkeszárny van, a kedvemért biztos összedobnak nekünk egy keveset majd – tekintve, hogy kvázi törzsvendég vagyok arra és segítettem nekik egy-két engedély megszerzését megsürgetni, ez a legkevesebb. A terem a közelben volt, így gyorsan oda is értünk. Griffinnek még szóltam, hogy hozza az aktát, ha esetleg Petrelli-nek szüksége lenne egy kis memória frissítésre, hadd legyen neki mit mutogatni. - Üdv, Garrido nyomozó, ő meg Griffin – mutattam magam mögé, miután a recepciós orra alá toltam a jelvényemet. Általában nem szeretem, ha sokáig nézegetik, de most kaptam vissza, szóval hadd villogjak vele. – Thomas Petrelli itt van? Százhetven magas, menyétképű, teljesítményfokozókkal házal. Nyugi, nem ezért vagyunk itt – mondtam egyből, mikor megláttam, hogy a nő arca elváltozik. Ő aligha tud erről, de nem is dolga. Viszont, ha nem is sejtette, akkor nem túl eszes. Minden teremben van egy Petrelli. – Ismerős? – mutattam a róla készült képet a Griffin kezéből tartott mappából elvéve, amit egy korábbi ügy apropóján készítettünk róla. Miután útbaigazítottak minket, két emeletet kellett lépcsőznünk. Ezen a szinten minden tele volt gépekkel és súlyokkal. Már éppen mondani akartam Griffinnek, hogy két oldalról járjuk körbe a helyet, mikor kiszúrtam egy borzalmasan ronda, legalább húsz éves Nike sporttáskát az egyik fekve nyomó padnál. – Hé, ott lesz – intettem Griffinek, akivel magam mellett meg is kerültünk pár gépet és embert, mire Petrellinél kötöttünk ki. Pontosabban a fickó mögött, aki segített neki. Megkocogtattam a vállát, majd mosolyogva mutattam a jelvényem és intettem, hogy álljon félre. Griffinnek pedig, hogy vegye át a fickó helyét, mielőtt Petrellinek eltörik a nyaka. - Szia Tommy, régen beszéltünk – léptem mellé, és megvártam, míg Petrelli hunyorogva mért végig. Annyira izzadt volt, hogy már az is kész csoda volt, hogy ennyire látott tőle. – Ne pattogj, a kollégámnak még megcsúszik a keze – szóltam rá, mielőtt még felpattant volna. A súly miatt, amit éppen kinyomni próbált, nem lett volna könnyű mutatvány. Főleg, hogy annyira meglepődött, hogyha nincs Griffin, minden bizonnyal magára ejti. Remélem nem túl etikátlan ez még neki, mert elég hülyén venni ki magát, ha itt szállna ki. Az együttműködés fontos a társak között, ha nem is értenek egyet az alkalmazott módszerben. Főleg, ha az én módszeremről van szó. – Egyébként előző héten vele beszéltél. De én mondtam neki, hogy neked mindig utólag ugranak be a dolgok. Nagyon nehéznek tűnik, bírod? – valamit morgott, de nem tudtam kivenni. Griffinre pillantottam, hogy mennyire van edzésben, de úgy tűnt, hogy bírja. Fiatalság. - Akkor jó, beszélgessünk. Ezt a lányt itt megverték. Elég alávaló dolog, és ő a kinézetével keresi a kenyerét, úgyhogy duplán fájhat ez most neki. Azt mondták, hogy te voltál az utolsó vendég, akivel volt. Emlékszel még, hogy nézett ki, mikor elmentél? Meséld el Griffinnek, addig keresek egy törülközőt a táskádban – erre persze egyből nyöszörögni kezdet tiltakozásképpen, de mivel a súly, illetve Griffin miatt nem tudott felállni, probléma nélkül nézhettem bele a táskájába. Alig kellett beletúrnom, hogy már a kezembe akadjon egy Erithropoetin-es doboz. - Ez itt nem olyan, mint a Tic Tac. A helyedben együttműködnék, mielőtt átkutatjuk az egész mozgó gyógyszertáradat.
I get no satisfaction from your very recent sightings Cover your breath, polish your speech
Azt meg kell hagyni, hogy arca az van. Alapvetően úgy vagyok vele, hogy legalább őszinte, így első benyomásra. Nincsen nagy bajom a nyers, de őszinte emberekkel. Valahogy jobban rezonál amúgy is annál, mintha csak megjátszaná magát, bólogatna mindenre, meg nyájasan előadna dolgokat, miközben amúgy baromira nem az jár a fejében. A nyilvánvalóan megjátszós emberekkel nehéz kijönni, nehéz bennük megbízni. Garrido olyan embernek tűnik első blikkre, meg az elmondások alapján, akitől pontosan tudhatom, hogy mire számíthatok, nem kell aggódnom feleslegesen ilyeneken: a véleményét hallani fogom, az egyszer biztos, nem fog semmit sem szépíteni rajta. Lepillantok a nyakkendőmre, és nem tudom, persze, előfordult már, hogy leettem. A hamburgerből kicsöpögő húslé és szósz keveréke előszeretettel keresi a nyakkendőmet landolási felületnek, mint a tányért, amivel szeretném ezt a malőrt kivédeni, de attól még nem esett meg olyan sokszor, hogy idegeskedjek miatta. Elég sok elegáns éttermes ebédet-vacsorát ejtettem már meg a családommal ahhoz, hogy ezeket sikerüljön kikerülni. Na meg, jól áll, alapvetően, mondjon bármit. – Elég sok emberen láttam, nekik nem esett még bajuk ezzel ennyi után sem? – kérdezem végül, mert ahogyan körbenéztem az épületben, elég sok nyomozótárson volt nyakkendő. Persze, lehet ezt anélkül is csinálni, nem egy olyan szakma, amihez feltétlenül kell, és biztos lesznek napok, amikor majd én is leveszem, de most elfér, nem? Veszek egy mély levegőt. Véleményem szerint elég jól kihallgattuk, és nem volt semmi gyanús abban, amit mondott. Persze, nem tökéletesen klappol minden, de úgy érzem, hogy annál az embernél ezt a stádiumot körülbelül lehetetlen elérni, mivel mindentől függetlenül baromira gyanús, feltehetőleg a sok kétes üzlet miatt, amihez közvetlen bizonyíték nincs, de tudjuk, hogy van. Ez egy elég szar pontja a munkának, amikor biztos vagy benne, de hát a jog az nem így működik… No, de tulajdonképpen abba még nem fog belehalni senki sem, ha esetleg elmegyek vele is kihallgatni. Lehet a régóta tartó ismertség kicsit jobban megoldja a nyelvét. Legalábbis, nagyon remélem, nem fog senki sem belehalni. Ugye nem? – Minden nyomozó álma azt hallani, hogy chippendaleként van benne potenciál. Nem úgy volt az előbb amúgy, hogy neked hagyjam meg, hogy jól nézz ki, nem kell erőltetnem? – kérdezem meg felvont szemöldökkel, mert a kettő nem idomul épp annyira egymáshoz, mint azt szerintem szeretné. Vannak olyan chippendale fiúk, akik nem néznek ki jól, de hát, kinek mi ez a kategória. – Apám nyomozó, szintén, ha ennyire szeretnéd tudni. De merem remélni, hogy ez nem befolyásolótényező abban, hogy megkaptam a munkám, csak minimálisan, és ha nem lennék jó, nem is szereztem volna meg az állást – próbálom szépíteni a dolgot, mert jelenleg úgy érzem, nagyon védekeznem kell ezügyben, mielőtt még elkönyvelne itt teljesen, amihez semmi kedvem, őszintén. Megvonom a vállaimat, miközben oldalra pillantok kicsit, végül vissza az útra. – Nem szeretek a pletykákra hallgatni. Az emberek imádják a másikban meglátni a legrosszabbat. Majd kiderül, hogy igaz-e – válaszolok végül. Eddigi benyomásom alapján az azt boncolgató pletykák, miszerint elég szókimondó, néhol sértő éppenséggel elég igaznak bizonyul, de ez van, majd valahogyan túlélem. – Gyanítom mindegyik nyomozás sikerrel zárult, és nagy hasznot vetted az így kapott élménynek – forgatom a szemem, de közben vigyorgok a dolgon, amit mondjuk előtte nem szívesen mutatnék, szóval inkább bámulok ki az ablakon. Még a végén azt hinné, hogy támogatom az adófizetők pénzét öltáncra elverni üzletet, ami nagyon nincs így, de mit ne mondjak, amennyi faszságot csinált már a kormány hasonlóan, szerintem néha akár igenis megérdemelné a jónép. Kétlem, hogy fájna az az összeg bárkinek. Mit ne mondjak, az én lelkemnek mondjuk eléggé fáj, és az orromnak is kellően büdösek, és elég nehéz kikapcsolni egyik pillanatról a másikra az igazságérzetet, még akkor is, ha az eszemmel felfogom, hogy ez sajnos a munkával jár, na meg persze, alkalmazom is a gyakorlatban. Szép utópia egy olyan világ, ahol senki sem bűnözik, akik mégis, azoknak kijár a megfelelő büntetés egyből. Kár, hogy nem egy ilyen világban élünk, de ezen kár is most filozofálni. – Vagy inkább maradjunk annyiban, hogy nemcsak a sztriptízbárokban, hanem amúgy is elég gáz nőket verni. Akár nézed az arcukat közben, akár nem – teszem hozzá. Ebben nem igazán ismerek határt. Gyanítom ő sem annyira, de hát, ki tudja, ennyire nem ismertem még meg, de ha ilyen elveket vall, csak nem úgy van vele, hogy amúgy a rúdon kívül nyugodtan lehet verni őket. Remélem. Alapvetően tényleg nincs egyelőre vele semmi gondom, de nem tudom, azt hogyan dolgoznám fel, ha kiderülne, szabadidejében ilyesmivel üti el az időt. Szó szerint. - Griffith – pontosítok gyorsan. Attól, hogy Garrido nem képes megjegyezni a nevem pontosan, vagy szimplán csak nem hajlandó rá, másnak nem kell eltanulnia a hülyeséget, és úgy szólítania. Nem mintha olyan sokat akarnék a továbbiakban csevegni a portással, vagy mi is akar ő lenni. Nem nézem le a munkáját, félreértés ne essék, de hát, most jelenleg fontosabb dolgunk van, minthogy gyakran szólongassuk egymást. Hála égnek hamar túllépünk ezeken a körökön, és megyünk is a dolgunkra. Még szerencse, hogy ennyire „jóban” van Garrido meg Petrelli, és egyből megismeri. Ha az előbb nem láttam volna a képét… az arcmemóriámon még javítanom kell. Jelenleg nem tudom, hogyan érezzek amiatt, hogy most a beszéd részét át kell adnom, és lehetek az erőember, mint valami kibaszott kidobó, de benyelem inkább, és akkor… csinálom ezt a részét a dolognak, még ha amúgy nem igazán fűlik hozzá a fogam. Nem tudom, én nem szívesen örülnék neki, ha hirtelen a mellkasomra esne nem is tudom, mennyi, olyan kilencven-száz kiló körül? Nem látom a feliratokat, szóval csak tippelhetek a súlyok méretéből. Beállok a súly mögé, majd határozott mozdulattal fogom meg, és hálát adok az égnek az edzésekért, mert azért próbálna ő ellennyomni, hogy letehesse végre, de hát, fekve mindig sokkal nehezebb, mint nekem lefelé nyomni. – Vagy ha más nem is, nyomás alatt az embernek jobban megered a nyelve, mint amúgy tenné – teszem hozzá, kitartóan ellentartva, éppcsak annyira nem lenyomva, hogy az előbbi vízió be ne következzen, de aztán engedek rajta, hogy legalább beszélni tudjon, ne csak undorítóvá izzadja össze a fekpadot. - Elmondtam már a kollégádnak is, hogy nem tudok semmit – nyekereg valamit, mire ránézek Garridora, és úgy ítélem, hogy további memóriafrissítésre van szükség. Azért eltátogok egy „muszáj ezt így” tartalmú szöveget. Megvan ennek a maga protokollja. Játszhatunk itt rossz zsarut, és értem, hogy ezeknek sokszor ez válik be, de lehet tényleg igazat mond, akkor meg ezt a szart sose mossuk le magunkról. Garridonak minden bizonnyal nem okoz már álmatlan éjszakát, nekem még igen. - Anyámnak viszem, veseelégtelen, kell neki. Vagy ez is baj? – Mit ne mondjak, azért egy kis EPO-ba még szerintem senki sem halt bele, ha nem versenyszerűen akar sportolni. Bár gyanítom marha illegális. Hacsak nem derül ki róla, hogy Jehova, de szerintem istent sem ismer ez az ember, nemhogy bármilyen vallási formát.
- A többségüknek van felesége. Ha szerencsétlenek, még gyerek is akad. Ilyenkor elvárják, hogy komolyodjon az ember, tűnjön fontosnak. A nyakkendő ehhez asszisztál. Ha mindenképp hordani akarod, a csiptetőset javaslom – adok egy kéretlen jó tanácsot. Nem az utolsót, de könnyen meglehet, hogy a többit már nem ingyen fogom osztogatni. - Gondold meg, jobban fizet. Ráadásul elfogadhatsz anélkül pénzt, hogy a Belső Ügyosztály rád szálljon – minden rendőr fogad el pénzt. Többet-kevesebbet, igazából mindegy. Fizetés kiegészítés. Arra kell csak odafigyelni, hogy a törvényeket csak éppen lépje át az ember. Azzal még nincs baj, elvégre, senki sem tökéletes. Ma már Jézus sem tehetné csak úgy meg azokat a dolgokat, amikkel régen hülyítette az embereket. – És honnan veszed, hogy nem vetkőzöm pénzért? – pillantottam rá először komolyan, de aztán elnevettem magam. - Fenntartásokkal merd remélni, én azt mondom – vonom meg a vállamat. – Nézd, nem te vagy az egyetlen a rendőrség történetében, aki lép kettőt egy helyet, csak mert ismer valakit, aki valakinek a valakije, esetleg dugja azt a valakit, vagy a valakinek a valakijét. Tudsz még követni? – a világ így működik, nem lehet csak úgy önszorgalomból és tehetségből előre lépni. Időnként kell valami plusz, amit úgy hívnak, hogy szerencse és gátlástalanság. – Engem nem zavar. Szívatni foglak vele, ez biztos, de ha nem akadályozod a munkánk, akkor részemről rendben vagy – elvégre, ez egyébként sem az óvoda. Volt már olyannal dolgom, akinek betegesen szüksége volt arra, hogy visszaigazolást nyerjen minden, amit csinált. Nincs időm, sem kedvem ahhoz, hogy dicsérgessek mindenkit, csak mert betudják kötni a cipőjüket. Egy bizonyos fokú önállóság és önbizalom elengedhetetlen ehhez a munkához. - Pontosan! Érted te ezt! – veregettem meg a vállát oldalra nyúlva. Az őrmester(nő)nek elég nehéz volt ezt úgy előadnom, hogy ne akarjon megint feleslegesen kötelezni mindenféle munkahelyi oktatásra. Én csak a munkámat végzem, a lehető legjobban az adott körülmények közt. Mindenkinek tudnia kéne, hogy egy sztriptíz táncos úgy a legbeszédesebb, ha épp magántáncot ad. Az információkat pedig ugyebár nem árt bizalmasan kezelni. - Nézd, az ilyen lányokkal sajnos ez van. Mindegyiküket nem lehet megmenteni. Időnként, ha látod is a jeleket, jobb nem tenni semmit a hosszabb távú siker érdekében. Egyébként is, a többségük nem szívleli, ha megakarják őket menteni – ellentétben azzal, amit sokan hisznek, ezek a lányok tudnak magukra vigyázni. Nyilván megvannak a határaik, de egyáltalán nem olyanok, amilyennek képzelné őket az ember. – Úgyhogy ne nagyon zúgj beléjük. Tragikusan romantikus lenne, az csak a filmekben jó. - Én is ezt mondtam – nézek értetlenül az újdonsült társamra, mikor otthagyjuk a recepcióst. Vagy lehet csak szükségét érezte annak, hogy ő is külön bemutatkozzon. Elvégre, azt mondták róla, hogy szorgalmas. Őszintén nem értem, hogy akkor miként került mellém. - Bizony. Te mennyit szoktál nyomni? – pillantok Griffinre kíváncsian. Amíg ez a szerencsétlen erőlködik és testben-lélekben lenullázza magát, addig akár beszélhetünk is, alighanem ez csak még demoralizálóbban hat majd a barátunkra. Griffin kelletlen arckifejezésére csak bólintok néhányat. Persze, bevihetnék az öltözőbe, megvárhatnánk, hogy felöltözzön, aztán irány a kapitányság. De ez idő és benzin, ha itt helyben is meglehet oldani, miért is ne élnénk a lehetőséggel. Arról nem is szólva, hogy a rendőrségen a kamerák nem csak díszek, ellenben az itteniekkel. - Neki egészen biztosan. De mit fog szólni a drága mama, ha meghugyoztatunk és az eredmény nem lesz túl hízelgő rád nézve? A bingó esten magyarázkodhat, hogy a fia dílerkedik. Bár az egy aranybánya lehet a sok múmiával, miért nem ott csinálod ezt az egészet? Jól vagy? Kezd vörösödni a fejed – jegyeztem meg, ahogy közelebb hajolva megbökdöstem a homlokát, amit láthatóan igencsak rosszul viselt. - Hagyjon már! Ez rendőri erőszak, hallja?! – kiabált volna, de már ahhoz sem igen volt ereje. Nem mondom, nem túl elegáns elkezdeni pöckölgetni egy gyanúsított homlokát, de láthatóan bejön. Kis erőbefektetéssel elért eredmény, ez vagyok én. – Oké! Hagyjon már, beszélek! Csak … Segítenél neki? – kértem meg Griffint, mikor Petrelli végleg feladta. Így Griffin is helyre rázhatja a lelkiismeretét. – Hallgatunk. - Talán … megütöttem egyszer. De csak egyszer! Az nem is látszódhatna rajta, csak … meglegyintettem. Leakart nyúlni, mit csináltam volna? [/color]– nézett előbb Griffinre, majd rám. Alighanem őt találta a barátságosabbnak, ami fájt. - Mondjuk csak annyi pénzzel kérj öltáncot, amennyibe fáj. Amatőr – horkantam fel, majd mutattam Griffinnek, hogy jöjjön egy kicsit arrébb velem, hogy ne haljon minket Tommy. – Ha futni próbálsz, lelőlek. Csendben fújd ki magad – javasoltam neki, majd kicsit arrébb mentem. - Na mit gondolsz? Ha ő veri meg a lányt, az már ott kiderült volna. Szerintem igazat mond. De tudod, lehet pár kuncsaftja a lányok között is. Ha árult annak, akit megvertek, talán tud róla valamit. Nemcsak egy helyen táncolnak, mellékesbe sokan bevállalnak privát partikat is. Tudod mit? Szedd ki belőle, hogy árult-e a lánynak, ismeri-e jobban, jártak-e, dugtak-e, tökmindegy, a lényeg, hogyha tud valamit a lányról azon kívül, hogy milyen a rúdon, azt tudnunk kell. Én addig dobok egy sárgát, és a kocsiban várlak – veregettem meg bátorítóan Griffin vállát, majd hátat fordítva nekik indultam visszafelé az autóhoz, de előbb még útba ejtettem a mosdót. - Hallottál valami érdekeset? – pillantottam Griffinre, mikor beszállt az autóba, majd elindítottam a motort és a klub felé indultam. A lány öltözője még megér egy próbát, esetleg beszélhetünk a többi táncossal, hátha láttak, vagy hallottak valamit. Eléggé össze szoktak zárni az ilyen eseteknél, de most, hogy visszatértem, úgy érzem, hogy bármi sikerülhet.
I get no satisfaction from your very recent sightings Cover your breath, polish your speech
Legyintek egyet. Úgy érzem, így is sokkal több szót pazaroltunk arra, hogy milyen nyakkendőt is hordok egészen pontosan és miért. Pláne, hogy még véletlenül sem ragaszkodom hozzá, egyszerűen csak, mint oly sok ember, én is mintákból tanulok. Apám hordja, bár teljesen más beosztásban, valahogy adott volt, hogy én is hordjak. – Majd kiderül, hogy hordom-e tartósan, nem mondhatni, hogy bele fogok halni, ha le kell vennem. Amint túlesek az első mustárfolton, újraértékelek – vagy szimplán holnap már fel sem veszem. A csiptetős megoldás amúgy sem tetszik, mert minek vennék fel azt, amikor tudok nyakkendőt kötni? Olyan olcsó megoldás lenne, feleslegesen, nem érek el vele se többet, se kevesebbet. Nem hiszem el, hogy komolyan itt tartunk. Miért? – A belső ügyosztály épp nem fog rámszállni, mindenki más minden bizonnyal igen, ha illegális a dolog. Nem mintha ez éppenséggel az lenne, de kétlem, hogy sokak adóznának az extrából, ami meg már nem tiszteli különösebben az adóval kapcsolatos törvényeket – vonok vállat. Felfogom, hogy viccel, de azért mit ne mondjak, nem mondhatni, hogy olyan hízelgő a gondolat, hogy előbb nézi ki belőlem a chippendale fiút, mint azt, hogy komoly rendőr, nyomozó lennék. De mindegy, majd megszokom ezt is. Már nem ezt a részét, konkrétan, sokkal inkább azt, hogy pár ilyen hülye viccet még el kell viselnem, ami mögött nem sok hízelgés van. – Úgy sejtem, ha így lenne, már régen kiderült volna, és felvilágosítottak volna erről is. Vagy nagyon jól csinálod sunyiban – mondom, miközben én is mosolygok kicsit. Nem mondom, hogy megnézném, mert mért érdekelne, de azért szóljon, ha tényleg így van, hagy nevessek rajta. - Ja, tisztában vagyok vele, de nem szeretek vele dicsekedni – vonom meg a vállam. – Azért jó lenne amúgy is kitűnni, ne csak azért, mert apám… érted, gondolom – szép ideák, amikkel mindenki indul, aztán vagy lesz belőle valami, vagy nem. Valaki megragad ott, hogy csak azért jut előre, mert vannak kapcsolatai, és azok nyomják előre, valakinek bejön. Őszintén remélem, hogy azért nekem bejön majd a dolog, és tudok magamtól is olyan teljesítményt hozni, amit elvárnak, és amiért fizetnek engem, ténylegesen. – Azzal együtt tudok élni, asszem – vonok vállat. Mikor megtudtam, hogy kivel is leszek, akkor már lélekben felkészültem, hogy szopatva úgyis leszek, de amíg ez nem megy át valami olyanba, aminek semmi értelme, felesleges piszkálódás és a többi, addig engem nem zavar különösebben. - Ne aggódj, még ha gyanítom nem is aggódsz érte különösebben, de nem terveztem, hogy megmenteném őket, mindet meg különösen nem. Csak ami az ügyet szolgálja – húzom el a számat. Arra elég hamar rá kellett jönnöm, hogy mindenki nem megmenthető, és hát, ezzel sajnos együtt kell tudni élni. Valahol ilyen szempontból hasonló a szakma, mint egy orvosnak, pszichológusnak. Az ilyen emberek oda úgysem jutnak el, mert vagy nincs pénzük, vagy nincs megfelelő motivációjuk, így aztán… maradunk mi, akikkel azért sajnos életvitelük miatt gyakrabban találkoznak. - Változó. Jobb napokon 120 kilóig fel tudok menni párat, rosszabb napokon megragadok 110-nél – osztom meg, bár nem tudom, miért is releváns információ, de minden bizonnyal csak ki akarja fárasztani a faszit, annak meg éppenséggel elég jó módszer. Így is látható, hogy nem tetszik neki, amit csinálunk, mit ne mondjak, ha két rendőr kezdene megdolgozni, minden bizonnyal én sem repesnék az örömtől. Szerencsére minden bizonnyal sosem fogok hasonló helyzetben kikötni, a törvénynek eléggé más pólusán állunk, ezen pedig a közeljövőben nem tervezek változtatni. Meg a hosszútávú jövőben sem, tegyük hozzá, és nem is vagyok jó bűnözőalapanyag, szóval azt hiszem, a teljes kiégés sem fog odavezetni, hogy hasonló ambíciókkal kezdjek szemezgetni. Bólintok egyet, miközben felhelyezem a súlyt. Azért rajta tartom a kezem, mert ha véletlenül szokni próbálna… szerencsére kétlem, hogy jelenleg könnyen fel tudna állni. Kapaszkodni biztos nem fog tudni, eléggé kifárasztottam a karját, meg hát, előtte ő maga. Megkönnyíti a dolgunkat, ezt mondjuk épp tudom benne tisztelni. Vagy valami ahhoz kísértetiesen hasonló érzést kiváltani. – A suhintásnál nagyobb épp szerintem sem történhetett, ha nem csal a megérzésem. Könnyen elveszíti a fejét, nem olyan szinten, mint aki akkor hirtelen ingyen plasztikai műtétet vállalna az öklével… – állapítom meg. Ha a Garrido által megadott személyleírás igaz, akkor minden bizonnyal Petrelli tipikusan az a bűnöző, aki meghúzza magát, és egy bizonyos határt nem lép át. Épp csak megkarcolja a kocsit, hogy látszódjon, basztatta, de nem veri rommá. – Ha úgy jövök ki, hogy az arcomba dobott egy súlyt, legalább választ kapunk minden kérdésre – válunk el, majd visszamegyek. Petrelli még mindig alig kap levegőt, és még mindig alig beszél értelmes, kerek egész mondatokban. Hála égnek nem azt várom tőle, hogy felolvassa nekem a Bűn és bűnhődést, szóval ez most épp megteszi, elegendő egynek. Bepattanok vissza a kocsiba, miközben érzem, hogy egyre éhesebb vagyok. Nem mintha szeretném az ilyen klubok kajáját, de most az egyszer megteszi, hogy ne haljak éhen, míg rendes szénhidrátforráshoz jutok. – Nem sok mindent, de annyit éppen, ami elég lehet, hogy tudjunk haladni. Gyakran fellépő a klubon kívül más helyeken is, mint ahogy sejtetted is, de hogy pontosan hol, azt nem tudja megmondani. Szerinte tuti tolt pár egyéb szert is, a nyilvánvalókon kívül. Hátha a lányok a klubban beszédesebbek és tudják, esetleg kitől szerezte ezeket az anyagokat – nem sok reményem van ezt illetően, de muszáj ebbe a szalmaszálba kapaszkodni. Simán lehet, hogy nem tudott fizetni. Vagy egy féltékeny ex is lehetett. Csakhogy a sablonokban gondolkozzunk, és sajnos, nem véletlen sablon valami. Azért az, mert a legtöbbször ez történik pontosan.
- Az adóval kapcsolatos törvények se különösebben tisztelik a kereseted. Legalábbis ezt mondják – vonom meg a vállamat, mielőtt esetleg megvádolna azzal, hogy én nem fizetem. Sajnos muszáj, az én adóbevallásomat kicsit komolyabban nézik, mint a sarki boltosét. De őszintén szólva, megtudom érteni azt, aki úgy van vele, hogy minek adjon a pénzéből az államnak. Az persze egy elég erős fegyvertény, hogy én is ebből kapom a fizetésem. Ha azonban olyan rohadt sok pénzt szeretnék keresni, inkább magánkopóként dolgoznék. Az viszont annyira nem vonz, egyelőre. Bár a felfüggesztésem alatt csináltam ezt-azt némi plusz pénzért. – Erről jut eszembe. Vannak ezek a … munkahelyi szexuális zaklatásról szóló faszságok. Párra el kéne majd menned helyettem. Csak alá kell írni egy papírt, igazából formaság az egész. Ki a francnak van ideje ilyenekre járni még munka mellett, igaz? Ezért van az embernek társa! – vigyorogtam rá. Biztosan imádni fogja. Én már kívülről fújom az egészet, úgyhogy sok újat nem tudnak már mondani, de Griffin legalább tanulhat pár dolgot. - Hány éves is vagy? Tizenhat? – néztem rá komolyan, de valójában csak szivattam persze. Kábé tizenegy-két év lehet köztünk, csak míg engem egy félisten arcával áldott meg a jóisten, addig ő leginkább olyan, mint egy kölyökkutya, akit kint hagytak az esőben. – Ha kiakarsz tűnni, ahhoz idő kell. És jó érzék, hogy a megfelelő seggeket nyald. Az igazság az, hogyha karriert akarsz csinálni, jól kell segget nyalni. Könnyen lehet, hogy megragadsz itt, nyomozóként. De legalább olyat csinálsz, ami ér is valamit – persze, nem azt mondom, hogy mások munkája kevesebbet ér, csupán csak azt, hogy… ez az igazi rendőri munka, bárki bármit is mond. Nekem aligha adnának esélyt feljebb, de nem is mennék. Itt vagyok jól, itt működöm. Fentebb már főleg logisztikai dolgokkal foglalkoznak, ami ráadásul még párosul egy halom felelősséggel az pedig nem nekem való. - Huh, ettől kirázott a hideg – sóhajtottam a volán mögött. – Először is, aki, nem ami. Ezt jobb, ha megjegyzed, mert harapnak a szóhasználatra a HR-nél. Volt egy kisebb balhé abból, mikor valaki állathoz hasonlított egy ügyben pár prostit, szóval… vigyázni kell. De ha megmenteni nem is akarod őket, meg kell tanulni velük együttműködni. Ők a jó barátaink, csak tudni kell őket kezelni – én pedig a kapcsolatépítés ezen területén meglehetősen jó érzékkel rendelkezem. Van egy kimondatlan szövetség rendőr és prosti között, ez pedig igaz a táncosokra is. A legfontosabb, hogy ez megköttessen, a bizalom. Illetve, sokat segít az is, ha nem nyilvánosság előtt intézi a dolgokat az ember. - Ugyan, a jelen állapotában, szerintem a farkát se tudná megemelni – ráztam meg a fejemet, ahogy arrébb hajolva végigmértem Petert, aki úgy szedte a levegőt, mint aki éppen a maratont fejezte volna be. Nem hinném, hogy különösebb veszélyt jelentene Griffinnek, így nem is igazán fáj otthagyni vele, míg én követem a természet hívó szavát. Annyit még mondtam neki, hogy a gyógyszerekkel teli táskát hagyja a francba. Ha elvesszük és legközelebb kell a segítsége, szart se fog mondani. Ezt a szívességet legalább így behajthatjuk majd legközelebb. Plusz, senkit se érdekelne. Kapna pár napot visszaesőként, majd kezdődne az egész elölről. A klubba vezető utat akár bekötött szemmel is megtudta volna tenni, és maga az út sem tart különösebben sokáig, főleg, hogy a biztonság kedvéért a szirénát is kitettem. Ezért is jó többek között rendőrnek lenni. Tekintve, hogy főleg az éjszakai életből élnek, napközben könnyen találunk parkolóhelyet. A nagydarab fickón akadunk először fent, aki valamiféle reggeli őrszem lehet, de miután megmutatjuk a jelvényünket, végül beszól a főnökének, majd kinyitja nekünk az ajtót A klubban magában nem volt semmi különös, akárcsak az összes többi. A zene halkabban szólt, a lányok közül néhányan gyakoroltak, a többiek beszélgettek, de láthatóan nem volt teljes a létszám. Sose az. Hamar rájuk unnának az emberek. Ebből is látszik micsoda mocsok az ember. Hogy lehet erre ráunni? - Már megint ki halt meg? – tárta szét a kezét Jimmy, mikor meglátott minket. - Még senki – ráztam meg a fejemet, majd a társamra mutattam. – Griffin, ő itt Jimmy. Jimmy, ő itt Griffin, az új társam. Nem zavarunk, ígérem! - A múltkor is megígérted. - De most komolyan gondolom. Oké, komolyabban. - Rohadtul ajánlom! – emelte fel az ujját Jimmy. Kissé indulatos fickó, de egyébként ártalmatlan. Hivatalosan persze nem strici, de a munkáját tekintve az. De bárcsak ileyn lenne minden strici. - Csak pár kérdés, az összevert lányodról van szó. És közben kajálnánk is. - Basszátok meg! – vetette oda még nekünk mikor hátat fordított. Csak legyintettem, mikor Griffin rám nézett. A basszátok meg Jimmy szájából annyit jelent, hogy: oké. A pulthoz sétáltam, intve Griffinnek, hogy kövessen. Korgó gyomorral nem megyünk semmire, plusz a lányok se szaladnak sehova, míg mi megkapjuk, amiért jöttünk. - Van barátnőd? – fordultam Griffin felé, helyet foglalva az egyik bárszéken. – A többségüknek van barátja. Fura, mi? Mármint, te hagynád ezt? – ha egyáltalán tudna róla. Sok dologban elég… lazán kezelem az erkölcsi gátakat, de az ilyet sose értettem. Igaz, nem is volt még különösebben jól működő párkapcsolatom, úgyhogy talán nem is nekem kéne ezt megítélnem. Griffin ellenben úgy néz ki, mint aki a gimis szerelmével él együtt boldogan. A válásig. - Előbb átnézzük a lány szekrényét majd, hátha akad valami használható. Esetleg a biztonsági kamerák felvételeit. Az a legjobb része a munkának – vigyorodom el, miközben rágyújtok egy szál cigire, megkínálva Griffint is. Őszintén remélem, hogy dohányzik, egyszerűbb lenne mindig tőle lejmolni. – Kiszokták adni, ha elég rámenősek vagyunk. A működésük folyamatossága nagyban függ tőlünk is, szóval … nem érdekük baszakodni, inkább kelletlenül együttműködünk. Legalábbis én – mástól nem hinném, hogy ilyet hallana, akkor sem, ha mindenki tudja, hogy a gyakorlatban ez így működik. Anno nekem is azt tanították, hogy mindenre figyeljek oda, semmit ne engedjek. Az igazság azonban az, hogy ez semmilyen téren sem működik, mindegy mit csinál az ember. Kompromisszumokat kell kötni, időnként tűrni kell, hogy később üthess.
I get no satisfaction from your very recent sightings Cover your breath, polish your speech
- Legalábbis ezt mondják? – kérdezem, bár nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget azon kívül, hogy megkérdezem. Gyanítom adózik, megcsinálja a rendőrőrs a javát, maximum az extrát nem, mert arról nem tud. Sajnos, azért az extra nem mindig jut, nem mindenki olyan hálás, hogy ilyesmiket adogasson nekünk. Valaki eleve jól jár azzal, ha intézkedünk, valaki meg pont, hogy nem, utóbbiak szerintem inkább csak még többet lopnának tőlünk, de hát, ez a munkánk, ezt végezzük. Az mondjuk szerintem határozottan nem tartozik a munkaköri leírásomba, amit mond. Elképedve nézek rá, és próbálom megfejteni, hogy most csak szopat, vagy pedig komolyan gondolja. Szerintem mindkettő. Komolyan szopatni akar. – És ezen nem név szerint neked szólnak tök véletlenül? Mert nekem nem rémlik még véletlenül sem, hogy esetleg csak érintőlegesen is, de zaklattam volna bárkit… – csóválom a fejem. Aztán pedig úgy döntök, konkrétabb leszek. – Ugyanúgy dolgozom én is, nincs időm ilyenekre. Szóval azt hiszem, ha zaklatni akarsz valakit, akkor neked kell menned utána megsínyleni. Miért is kell neked ezekre ennyiszer menni? – kérdezem, mintha nem lenne elég egyértelmű. De most már kíváncsi vagyok. Gyanítom, elég sokszor megesett már, hogy hasonlót művelt. - Ja, sok tizenhat éves dolgozik a rendőrségen. Én is nyári gyakorlaton vagyok csak – vonom meg a vállam. – Nem is arra gondolok feltétlenül, hogy most akkor folyamatosan haladjak előre a ranglétrán, mármint, amennyire lehet, persze. Már az is nagy cucc, hogy nemcsak egy szimpla járőr legyek, hanem nyomozó. Leginkább ilyesmikre. Minél több dolgot merjenek rám bízni, ne csak a parkolócédulákat osztogassam az embereknek, akik szar helyre parkoltak – magyarázom. Nem olyan óriási dolgokat akarok én, hogy a végén még itt én parancsoljak, én mondjam meg mindenkinek a tutit. Szimplán csak, hogy elismerjenek, és ne csak az a fiú legyek, akinek az apja is egy parancsnok, és akkor majd biztos sokkal könnyebb dolga van. Elsőre nem értem, amit mond, de igazából másodjára sem, mert fogalmam sem volt, hogy így mondtam. – Ettől azért elég távol álltam, valljuk be. Fel sem tűnt, hogy ezt mondtam, lehet nem is úgy értettem, nem tudom… – gondolom végig. Sejtem, hogy ő is ezt fogja tenni, és arra a következtetésre jut, hogy persze, nem téved, ezt már kezdem teljesen megszokni tőle. Nem is zavar, gondol, amit gondol, nem zaklat fel cseppet sem. Ő ilyen. Én meg olyan, hogy nem tudom pontosan felidézni, mit is mondtam, de egy tuti: nem vagyok én rosszindulatú, és nem vagyok olyan, aki tiszteletlenül beszélne másokkal, szóval szerintem kizárhatjuk, hogy ez szándékos lett volna, avagy degradálni akarnám őket. Emberek ők is, még ha amúgy sajátságos pénzkeresési módszert is választottak. Vagy annyira nem sajátságos, mert vannak sokan így még. Szétnézek a klubban. Be kell vallanom, nemhogy ebben, de szerintem másik hasonló jellegű klubban sem igen voltam még. Azt hiszem, hogy ideje ehhez is hozzászoktatnom magam, mivel abban éppenséggel igaza van Garridonak, hogy ezek a kapcsolatok elég sokat számítanak. Meg amúgy elég sok mindenben, de ezt hangosan azért nem fogom bevallani, még a végén teljesen elbízza magát, és azt hiszi, hogy majd innentől kezdve inni fogom minden szavát. Így is túlságosan is nagy az egója, nem kell, hogy még rátegyek, és még nagyobb legyen, akkor fogalmam sincs, hogy férnénk el majd a kocsiban. Meg később akár itt a klubban. - Griffith – mondom, bár már bemutattak, de egyrészt megint rosszul, másrészt meg az illem ezt kívánja. Az illem azt is kívánná, hogy közben még kezet is rázzunk, de Jimmy nem tűnik annak a figurának, aki kezet akarna velem rázni, inkább csak fel van háborodva, hogy itt vagyunk, és rontjuk a levegőt. Nem mintha amúgy szórakozásból lennénk, de hát, szerintem Saúlnak ez részben szórakozás is, meg hát, én is szeretem a munkát, de most a hely nyújtotta egyéb szolgáltatásokkal nem igazán lehet élni. Kivéve a szárny. Valóban éhes vagyok, és bár nem tudom, milyen is lesz itt a kaja, de attól még… szerencsére nem vagyok válogatós. - Nincs – rázom meg a fejem, miközben leülök. Igyekszem nem nagyon nézni a lányokat, több okból sem. Egyrészt, mert tényleg szeretnék a munkára koncentrálni, másrészt meg szerintem azzal csak elijeszteném a lányokat. Nem szokott mondjuk belőlük ilyen hatást kiváltani a jelenlétem, azért nem vagyok csúnya gyerek, de attól még, elég egyértelmű, mivel is foglalkozom, és hát, nem ad túl sok jó kedvet az egy ilyesmivel foglalkozó lány esetében, ha egy zsaru van a közelében. Ha ráadásul kettő, végképp nincs. – Hát nem tudom… nem hiszem? Mármint, nem érzem, hogy sok beleszólásom lenne, ha ezt akarná csinálni, de minden bizonnyal elég hamar végetérne a kapcsolat. Vagy bele sem kezdenék – gondolom végig. Az egész olyan nem tudom… elég, ha az utcán megnézik a barátnőm. Az, ha még mellette vetkőzne is, és erre más gerjed, nos, azt nem tudom, mennyire tudnám tolerálni. Elég halva született, szerintem, kétlem, hogy nagyon tartósak lennének a kapcsolataik, ezt szerintem senki sem viselné el jó szívvel. - És ezt hagyni fogják? Már a szekrényes részt – kérdezem meg. Persze, lehet, hogy neki igen, meg ja, lehet, hogy inkább hagyják, de nem tudom, mennyire lesznek utána beszédes kedvükben. Én nem lennék. Előbb lehet egyszerűbb beszélni, utána pedig kutakodni tovább, hátha lelünk még valamit. De én már csak ilyen diplomatikus srác vagyok, aki szereti szóval megoldani a dolgokat, amíg lehet. – Itt lehet dohányozni? – kérdő tekintettel nézek rá, majd a dobozra. Elveszek egy szálat, de megvárom, amíg ő meggyújtja, csak utána halászom elő a saját gyújtom, nem akarom, hogy ez is valami szopatás legyen. – Mit szólnál, ha előbb dumálnánk velük? Kezdeti bizalom kiépítése, és ki tudja, lehet, hogy elhalkulnak, ha lelünk valami olyat, ami nem kapcsolódik az ügyhöz, de azért nem tünteti fel őket jó fényben. Még a végén idegesek lennének, hogy rákérdezünk – kérdezem meg. Lassan végre megjön a szárny is, és végigmérem. Oké, nagyon szarnak nem tűnik, bár elég nehezen lehet ezt szerintem elrontani.
Kezdőlap
