Felnőtt testbe zárt tinédzser, önelégült felszínes seggfej, akit az éltett, hogy másoknak gáncsot vethessen. Csak néhány az állandó jelzők közül, amik egészen biztos, hogy egyből megfordulnak az ember fejében, ha megjelenik.

Saúlnak rettentően sok idegesítő szokása és tulajdonsága van. Nagyképű, szeret nagyzolni, így nem szívesen osztozik a rivaldafényen másokkal, aminek az eredménye, hogy a munkatársai igen kis szeletet kapnak egy-egy nagyobb hírverést kapó ügy éljenezéséből, míg ő maga az elismerések tömkelegét vágja zsebre. Semmi sem ingathatja meg a saját zsenijébe vetett hitében. Ez a fajta magabiztosság akár pozitívan is lecsapódhatna, csakhogy Saúl mindemellett mániákusan szereti ezt bizonyítani is, ami miatt egyenesen kiállhatatlan tud lenni az én megmondtam hozzáállásával, amit az idők végezetéig felemleget újra és újra, az őrületbe kergetve vele az embereket. Nem ajánlatos vele tehát fogadni és versenyezni. Ha nagy ritkán le is gyűrik, Saúl mindent elkövet, hogy a lehető leggyerekesebb megoldásoktól kezdve nehezebbé tegye a másik életét. Ha egy harcot el is veszít, a háborút nem fogja.
Az éretlen hozzáállás jól jellemzi őt a kapcsolataiban is, majdnem mindenki biztos benne, hogyha lenne gyereke, akkor az nevelné őt és nem fordítva. Fáradhatatlanul képes csatározni az emberekkel, mindig mindenre van valami válasza, sértő és pofátlan megjegyzéseket tesz, rendre magához ragadva az utolsó szó jogát, folyamatos agyvérzést okozva ezzel mindenkinek a környezetében. Szeret flörtölni, messze őt kötelezték a legtöbb szexuális zaklatás elkerülése a munkahelyen néven meghirdetett képzésre a körzetében. Állandó kritikaként fogalmazzák meg vele szemben azt, hogy sokkal jobban érdekli őt a nők kinézete, mint a személyisége, amire mindig van egy olyan válasza, amivel egyszerre bókol és vérig sért. Nincs tekintettel magán kívül semmire és senkire, így gyakran kell túlórázni miatta, gyakran ünnepnapokon is. Ha tudná is, hogy ezzel a kollégáit a családjuktól szakítja el, nem különösebben hatná meg a dolog.
Mindezen tulajdonságok mellett az egyetlen oka, hogy még nem csapták ki, vagy döfték le egy villával az ebédlőben, az a kellemetlen tény, hogy mindezek ellenére Saúl nagyon jó a munkájában. Egyesek szerint pont emiatt a faék egyszerűségű férfi hozzáállása miatt, az azonban minden utálójának egyértelmű, hogy a testület egyik legjobbja. Remek megfigyelő, jó érzékkel köti össze a pontokat és jól viseli a megterhelő ügyeket is, jellemzően még jobban teljesít nyomás alatt, valódi rémálomként funkcionálva így annak, aki ehhez nincs hozzászokva. Ebből kifolyólag Saúl nem csak több társat fogyasztott már el, de a nyomozói csapatában is igen ritka az állandóság.
Nem alapított családot, nincsenek gyerekei, sem közelebbi rokonai, így Saúl magánélete az alkalmi kapcsolatokról és a barátokkal, ismerősökkel való szórakozásról szól, illetve időnként előbbi kombinálása a munkával. Saúl ugyanis rettentően sokat dolgozik. Részben azért, mert ideje, mint a tenger, másrészt pedig szereti a munkáját, amit másoktól nagylelkűen nem vár el, csupán azt, hogy a nap mind a huszonnégy órájában a rendelkezésére álljanak, ha haladni akar a sajátjával. Hogy a kettő között van átfedés? Nos, Saúl erre csupán a gonosz sosem alszik hangzatos, de nem túl logikus mantrával szokott felelni.


- Garrido nyomozó?
Az apró, öltönyös fickó hangját előbb hallottam meg, mintsem kiszállhattam volna a liftből. Ki se léptem, már a kezét nyújtotta felém, amit kissé kelletlenül megrázva léptem el mellette, de a kezét nem eresztettem, így magammal húzva őt. Nem ez az első hullám egy hotelben, fel voltam készülve arra, hogy valaki egyből az utamat fogja állni.
- Ha szabadna egy szóra…
- Figyelek – feleltem, elengedve a kezét. Elém ugrani úgysem tudna, így marad az, hogy a hátam mögül próbál a szívemre beszélni.
- Nem állhatnánk inkább meg?
- Ez itt Manhattan, barátom – nevettem fel, balra fordulva a folyósok kereszteződésénél. Balszerencséjére, jártam már itt korábban, ismerem a szobák itt alkalmazott elrendezési elvét.
- Biztos értesítették arról, hogy …
- Hullaszagú lett az egyik szőnyegjük, igen – fejeztem be helyette, valószínűleg kevésbé elegánsan megfogalmazva, ahogy ő tervezte. – Értesítse a vendégeit, akik várólistán vannak a lakosztály miatt, hogy az Egészségügyi Minisztérium szerint nem túl jó ötlet ott pihenni, ahol alig negyvennyolc órája még egy holttest pihent.
- De hát…
- Bent van, aki megtalálta?
- Igen, de … - kezdett már sokadjára bele, bátorságot gyűjtve ugorva elém.
- Tudja mit jelent a nyomozás akadályozása?
- Én nem akadályozok semmit!
- Elállja az utam.
- Oh, elnézést, én nem is … -  szabadkozott, ahogy félre állt, előre engedve engem, de az éppen kifelé igyekvő járőr kezének ütközött, mikor jött volna utánam.
- Maradjon, szólok, ha szükségem van magára – pillantottam hátra a férfira, mielőtt beléptem volna a lakosztályba.
Kényelmesen hordoztam volna végig a tekintetem a nappaliként funkcionáló temérdek helyen, ha nem szúrok ki egy nem éppen túl szemrevaló nőt, amint az maga előtt tart egy fiatal fiút, akinek láthatóan nem volt ínyére a helyzet. Alighanem anya és fia, az áldozat hozzátartozói.
Jeleztem az őket kérdezgető rendőrnek, hogy még tartsa őket szóval, előbb a hálószobában lévő hullához indultam.
- Üdv emberek, jó reggelt! – köszöntöttem a helyszínelő csapatot, akikből kettő a hulla körül legyeskedett, míg a másik kettő az ágy körül szaglászott. – Mondjatok valami szépet.
- Az áldozat este kilenc és tizenegy között halhatott meg. Megfojtották, a nyomok alapján valami vékony kötéllel, csúnya sebeket hagyott a nyakán. Látod? – mutatott az említett testrészre, megemelve a férfi fejét. – Biztosat még nem tudok mondani, de valószínűleg drogozott is. Találtunk az éjjeli szekrényen pár tablettásdobozt, de címke nem volt rajtuk.  Ha tippelnem kéne…
- Randidrog - tippeltem helyette. A fickó még így holtában is illatozott a kölnitől. - És alighanem viagra – bólintottam, ahogy felálltam a hulla mellől és nagyot kortyoltam a kávémba. – A viagra még érthető is lenne. Láttátok kint a nőt?
- Ez elég tiszteletlen.
- Én csak azt mondom, hogy ronda – vontam meg a vállam, majd a hulla felé böktem. – Ő csalta meg. Mindjárt mondom – emeltem a kezemet, jelezve, hogy várjanak egy kicsit a magyarázatra még. A gadróbszobába léptem és kutatni kezdtem a holmik között. A férfiak sosem túl kreatívak, ha a titkaik őrzéséről van szó. – Egy cipő tele óvszerrel – mutattam fel a lábbelit, átnyújtva a mögöttem leskelődő helyszínelőnek. - És itt … a francba. Hívjátok ide a kölyköt.
- De itt van a holttest is.
- Tudja már, hogy meghalt, nem? Jöjjön csukott szemmel – vontam meg a vállamat, nem igazán foglalkozva a rosszalló morgással, amit a válaszom váltott ki. Anya és fia találták rá a hullára, tehát egyszer már kellett, hogy lássa a testet. Kibírja még egyszer.
- A neve Patrick – tájékoztatott a helyszínelő, mielőtt pár lépést hátrálva hagyott volna nekünk némi szabadteret.
- Üdv, Patrick. Saúl Garrido nyomozó – nyújtottam a kezemet, amit bizonytalanul rázott meg a srác. – Ismered a prostit, akivel az apád volt?
A fiú arca mindent elárult. A meglepettség nem tudta palástolni az arcára kiülő felismerést, hogy lebukott. A fiataloknál ez mindig működőképes, nem tudnak jól hazudni, sem eléggé előre gondolkodni. Alighanem először lát rendőröket is az életében úgy, hogy azok ráfigyelnek. Megszeppent, könnyű préda.
- Mi… nem, dehogyis, az apám nem csinált ilyet! Azonnal… kérjen bocsánatot!
- Ez rendben van, ugye tudod? Az apád jól keresett, egy luxuslakosztályt bérelt, túl volt az ötvenen és közel a hatvanhoz, de még mindig inkább élvezni akarta az életet. Nem egyedi eset, senki se ítéli el, kölyök.
- Ezért … rohadtul befogjuk perelni magát, ugye tudja?
- Rendben, akkor egyértelműbb leszek. Vagy idehozod nekem, amit elvettél apád kis titkos fiókjából, vagy egy helyszínelő csapattal fogom szétszedetni a szobádat az anyád szeme láttára és meglátjuk mit találunk. Van … úgy egy perced. Gyerünk, tűnés! – hessegettem ki a kölyköt a szobából, morogva ürítve ki a fiókot közben.
- Honnan tudtad? – lépett mellém az egyik helyszínelő.
- Ha ennyi nulla van a fizetésed végén, akkor statisztikailag nagyobb eséllyel kurvázol. Ha majdnem hatvan vagy, a feleséged pedig egy bányarém, akit csak a családja vagyona miatt vettél el, akkor ez nem esély, hanem tény - az áldozat és családjának vagyoni helyzetéről gyorsan értesítettek, kimondatlanul ösztökélve, hogy gyors és eredményes munkát várnak odafentről. -  A nő családja előtt azonban meg kell őrizd a jó hírneved, így titkolod a dolgot. Ha ennyi óvszert rejtegetsz – mondtam, miközben kiszórtam a cipőkbe rejtett tasakokat. - Akkor vagy nem tudod hogyan kell használni, vagy rohadt sokat szexelsz. Kétlem, hogy a feleségével közös estéire rejtegette volna. Lehet bármennyire drága és igényes a lány, gumi nélkül egy lépést se. Na és mi a legegyszerűbb módja, hogy titokban beszélhess egy prostival?
- Egy másik telefon.
- Bingó! Alighanem azt hazudta a nőnek, hogy céges, de az kétlem, hogy előkerült volna, igaz? – a helyszínelő bólintott. Mielőtt azonban bármi mást beszélhettünk volna még, visszatért a fiú, kezében egy telefonnal és borzasztó bűnbánó képet vágott.
- Mit meg nem találunk, ha egy kicsit jobban körbenézünk, mi?
- Csak… azt akartam, hogy ne tudja többet megcsalni anyát.
- A kívánságod teljesült – tudattam vele, és mutattam, hogy próbálja meg feloldani a telefont.
- A születési évem – magyarázta a srác, miután feloldotta második próbálkozásra. Nem kevés önerő kellett, hogy ne mondjam ki hangosan, mennyire ostobának gondolom a pár méterrel odébb fekvő hullánkat.
- Coco, Bunny, Scarlett, Angel … ismerős valamelyik? – soroltam a neveket a híváslistából a srácnak.
- Bunny. Egyszer itt találtam, mikor hazajöttem. Kérem, ne mondják el anyának. Összetörne.
- Az apád most hagyott rátok egy rakat pénzt, ennél jobbat aligha tehetett az anyáddal. Vigyétek ki! – kértem a helyszínelőket, akik két oldalról fogva vitték ki a srácot, aki közben a felmenőimet emlegette. A család már csak ilyen. Védjük, bármennyire is elcseszett az.
- Ez kissé durva volt – tért aztán vissza az egyikük. – Szóval úgy gondolod, hogy … ez a Bunny nevű prosti ölte meg?
- A vékony kötél, amivel megölték, lehetett… cipőfűző? – pillantottam a férfira, a kezemben tartott cipőt nézve.
- Ami azt illeti… nagyon is. Ha bedrogozta, akkor nem igazán tudott ellenkezni, mikor megfojtotta. De nem találtunk egyetlen fűző nélküli cipőt sem.
- Mert Bunny okos. Nézzétek át a gadróbot, lesz egy páratlan cipő – adtam ki az utasítást, miközben félredobtam a cipőt, majd a kezembe az áldozat ”céges” és a saját telefonomat vettem.
- Te mihez kezdesz?
- Találkozom Bunnyval – mosolyogtam a férfira, átnyújtva neki az áldozat mobilját, miután a számot elmentettem a sajátomra.
Kifelé indultam a lakosztályból, a bejáratnál azonban megtorpantam, mikor kiszúrtam a fontoskodó öltönyös alakot, aki nem kis meglepetésemre, de szót fogadott és itt maradt. Általában egyik se várja meg, míg kijövök.
- Az este nyolc és tizenkettő között kamerafelvételeket, amik a lifttől a szobáig készültek, szolgáltassa át a technikusoknak.
- Rendben, de... maga hova megy? – kérdezte, ahogy megszaporázta a lépteit.
- Találkozom egy prostival - feleltem őszintén, a földszint gombját megnyomva a liftben, majd mosolyogva búcsúztam a férfitől, míg nem végre megszabadított tőle az összecsukódó ajtó.


-  Oh, mogyoró! – köpte ki James a muffint a mobil asztalra. - Ez … komolyan? Egyetlen egy dologra vagyok allergiás, és képes vagy pont azt hozni nekem? Te egyáltalán nem figyelsz rám, mi?
-  Sejtettem, hogy van valami közted meg a mogyoró között.
-  Igen, az út innen a kórházba – morogta James, egy szalvétába köpködve a további darabokat, és bár azt hitte nem látom, de bánatos képet vágva dobta ki a muffin maradékát a szemetesbe. – Látod már?
-  Most érkezett meg. Hűha, Caine odatette magát. Jó választás volt ez a ruha – dicsértem meg Burnham ízlését, majd feltettem a fejhallgatót, ellenőrizve a rendszert kétszer, mielőtt Caine-hez szóltam volna. – Gyakrabban kéne ezt csinálnod. Jól van, fordítsd a táskád kissé balra, hogy tiszta legyen a kamera képe. Így, jó lesz.
-  Lennél most ott helyette, mi? – kérdezte mellettem ülve Burnham.
Ha nem lenne házas, akkor ő is eljárt volna velem a szabad estéimen kártyázni.
-  Nekem nincs ilyen jó seggem kisestélyiben – feleltem vigyorogva, a monitorokat pásztázva.
Nem kis munkánkba került, hogy a megfigyelést a kaszinó területén belül végezhessük. Több dobásunk pedig aligha lesz. A férfi, akinek az oldalán Caine nyomozó végig sétált, csak a kisebbik hal volt, a belépőnk. A célpont az a fickó volt, aki a tizennégyes asztalnál éppen bedobta a lapjait. És aki éppen kedélyesen üdvözölte Caine nyomozót és a társát.
- Láttad?
- Átadott neki valamit – bólintottam. Kétkezes kézfogás, gyakori módja a lefizetésnek is. – Caine, ereszd lejjebb a táskát. Francba… nem elég jó a fényviszony, nem láttam mit rakott a zsebébe.
- Megpróbálhatja kizsebelni – tanácsolta Burnham. - Ebben a ruhában senki se a kezére figyel.
- Kockázatos. Egyelőre tegyük félre. A hangot veszi?
- Igen, minden … mi a franc? Hogy kerül ez ide? – értetlenkedett James, közelebb hajolva a monitorhoz, a fejhallgató jobb oldalát a füléhez szorítva. – Elcseszi az egészet. Ismeri Cainet!
- Mi van? Ki a franc az?
- Azt hiszem… April öccse. Akiről mondta, hogy eltűnt. Ezt nem hiszem el.
- Francokat, most fog eltűnni. Bemegyek, te legyél kész kimenteni Cainet!
Kisiettem a vezérlőszobából, kettesével szedve a lépcsőfokokat, miközben megigazítottam az öltönyömet, hogy a kaszinó játékterébe érve már többé-kevésbé egy biztonsági őr benyomását tudjam kelteni. Könnyedén találtam meg a tizennégyes asztalt és léptem a fiatal férfi mögé.
- Uram, kérjem álljon fel.
- Hogy mi van? Haver, éppen játsz… oké, nyugi van, megy magamtól is! Jesszus, mi baja? – pislogott felém értetlenül, ahogy felállt.
- Elnézést a zavarásért, folytassák. Ön kérem fáradjon velem.
- Épp nyerésben volt… akadjon már le rólam, jól van megyek! – emelte fel a hangját ingerülten, miután kissé nyomatékosabban léptem fel. – Mi ez az egész? Nem csináltam semmit!
- Pofa be és menj tovább – utasítottam, majd miután a lépcsőkhöz értünk és az ajtó is bezáródott mögöttünk, a falnak löktem és a kezemet a vállán hagyva éreztettem vele, hogy szeretném, ha ott is maradna.
-  Mindezt azért, mert bókoltam a bigének? Ember, én csak azt mondtam, hogy ismerős valahonnan…
-  New Yorki rendőrség – akasztottam meg, a képébe tolva a jelvényem. -  Hogy hívnak?
-  Bobby – felelte egyből, de az arcomat meglátva egyből korrigálta magát. – Robert Rafferty Wilkins. Köröznek vagy mi a franc?
-  Most velem jössz.
-  Mi? Azt már nem, nyerésben voltam és …
-  Le vagy tartóztatva – sóhajtottam fel, ahogy a vállánál fogva megfordítottam őt és gyakorlott mozdulattal illesztettem a csuklójára a bilincset.
-  Miért? Mert épp megkopasztottam volna azt a sok seggfejt?
-  Mert majdnem elcseszett nekem másfél hónapnyi munkát. Kis híján lebuktatta az emberünket.
-  Azt a dögös szőkét? Honnan a faszból tudtam volna, hogy dolgozik? Hé, ne már, most komolyan, értse meg, vissza kell mennem, tartozok egy csomó embernek!
-  Szar lehet – nyilvánítottam együttérzést, ahogy felfelé lökdöstem a lépcsőn, és a telefonomat elővéve tárcsáztam. – Wilkins, képzeld csak ki tette tönkre az akciónkat a nagy pofájával. Úgy emlékszem, azt mondtad, hogy az öcséd eltűnt, de mégis itt van. Sajnos.
- April az? – fordult hátra Bobby, de mikor megcsavartam a csuklóját, inkább fájdalmas nyögések közepette lépcsőzött tovább. - Hé, mondd meg ennek a baromnak, hogy ártatlan vagyok, oké?
-  Nem taxisofőr vagyok, nem viszem el hozzád – beszéltem a telefonba, oda se figyelve Bobbyra, továbbra is lökdösve őt felfelé, ahányszor csak megállt. - Letartóztattam, szóval a fogdán láthatod majd őt. Mi az, hogy miért? Majdnem elcseszte az estémet!
-  Ne higgy neki, épp nyerésben voltam!
-  Hé, ne gyere ezzel, nem érdekel a …  - ökölbe szorított kézzel vágtam rá a korlátra, lenyelve a kikívánkozó szavakat, hogy egy sokkal érettebb megoldást válasszak. – Mit mondtál? Nem ért-ettem, szaka-dozik a vo-nal!
-  Utálja, ha kinyomják – fordult felém Bobby, már a vezérlőterem ajtaja előtt.
-  Tudom – bólintottam, majd kinyitottam előtte az ajtót és intettem, hogy tegye le magát az egyik székre a sarokban. – Caine hogy van?
-  Kimentette magát. Nem sokon múlt, de jók vagyunk – tájékoztatott Burnham, egy pillanatra szakadva csak el a monitoroktól, a tekintete azonban megakadt Bobbyn. – Letartóztattad? Ennek nem fog örülni.
- Szerintem se – bólogatott Bobby.
Nagyot sóhajtva dobtam le magam a székre, visszatérve a munkához, de még előtte a vállam felett Bobby pillantottam. - Legközelebb inkább tényleg tűnj el.


- Üljön le! – fogadott köszönés gyanánt a kapitány, miközben ő a redőket leeresztve kizárta a kíváncsi külvilágot. Az senkinek sem meglepetés, hogy a kapitányi irodában voltam újfent, de mindig reménykedtek benne, hogy egy nap majd a jelvényem és fegyverem nélkül sétálok ki az ajtón. A parasztok már csak ilyenek, várják a király bukását.
 Ha nem ismerném, azt hinném, hogy akar tőlem valamit. Elég pletykások azok odakint.
- Nézze meg – kérdezte, ahogy a fiókja aljáról egy mappát fektetett elém.
Szót fogadóan vettem az ölembe, de a könnyed mozdulatok, ahogy lapoztam a képek között, hamar súlyossá váltak.
- Az ott Karl Hagen, de ezt maga is tudta, mert láthatólag nagyon jóban vannak.
- Szakmai kapcsolat. Tudja, hogy megy ez – vontam meg a vállamat, az asztalra dobva a képet. A következőn láthatóan nem voltam már szomjas, de a problémásabb részlet a nő volt az ölemben. – Munka volt. Információ kellett.
- Jó látni, hogy élvezi a munkáját.
Ismertem már annyira a kapitányt, hogy erre ne akarjak semmit se válaszolni. Helyette inkább tovább nézelődtem a képek között, amikben egyetlen egy volt közös: nem vetíteném le őket egy kapitányi meetingen.
- Ez itt a drogtesztje. Túl jól sikerült a munka?
Kissé értetlenül vettem kezemben a teszteredményt. Sose vettem, vagy szívtam fel semmit se úgy, hogy azt esélye legyen kimutatni a drogtesztnek. Sok ismerősöm van, a laborosok közt is akad pár, akik némi szívesség ellenében előre szólnak, ha számítani kell vizsgálatra. A munkámat még sose befolyásolta, csupán csak … olykor nem árt, ha szórakozás közben ellazul az ember.
- Ez valami tévedés lesz.
- Háromszor is leellenőriztettem. Én se örülök neki.
- Maga is tudja, hogy ez baromság. Sose volt pozitív a drogtesztem – pedig nem jártam sokkal kevesebbet már akkor sem szórakozóhelyekre. Ezt inkább nem osztottam meg a kapitánnyal, de alighanem sejtette. – A képek honnan vannak?
- A kerületi ügyésztől. Hogy ő kitől kapta, fogalmam sincs, nem kötötte az orrunkra.
- Az a szemétláda sose bírt engem.
- Talán köze van ahhoz, hogy lefeküdt a nejével.
- A lányával – javítottam ki a kapitányt, aki halk morgással jelezte, hogy így sem elfogadhatóbb számára az eset. – Tisztelem a házasság intézményét.
- Caine nyomozó férje ezt cáfolna.
- Caine nyomozó férje egy karót nyelt farok – vagy egy farkat nyelt karó, az öltözködéséből ítélve. De ebben az esetben érthető a problémája. Tisztelem a házasságot, ha tudni akarok róla. Tehát, amennyiben a nő ronda, éljenek boldogan. Az pedig normális, hogy bizonyos méretek értéktelenné teszik számomra a szóban forgó papírt. Ha egy házasságot megtudok törni, az a házasság egyébként se volt jó, nem igaz? Tulajdonképpen a közjót szolgálom ezzel is.
-  Új tesztet akarok – tértem vissza az eredeti témánkra, az asztalra téve a teszteredményt.
-  Kimerítettük a lehetőségeinket. Vizsgálat indul az ügyben, de ez idő alatt kénytelen vagyok elkérni a fegyverét és a jelvényét. Fel van függesztve.


- James Burnham nyomozó telefonja, jelenleg épp nem érek rá, kérem hagyjon üzenetet a síp…
- Baszd meg! – dobtam félre a telefont dühösen, ledobva magamat a kanapéra, ami fájdalmasan nyögött fel. Amennyi mindent látott, az se lenne meglepő, ha sírna minden percben.
A falat bámultam, amit majdnem teljes egészébe beborítottak az újságcikk kivágások, jelentések és egyéb hivatalos iratok, amiket hazahoztam, de vissza sose vittem. Az irodám és a jelvényem hiányában kénytelen voltam az otthoni eszközökre hagyatkozni, de így is egész szép kis esettáblátfalat hoztam össze, és csak úgy öt méter fonálba került, amit a kettővel feljebb lakó szomszéd öregasszonytól loptam.
Már több, mint három hete függesztettek fel. A vizsgálat lassan haladt, és az egységből senki sem volt hajlandó velem semmilyen részletet közölni, ha tudtak is valamit. Volt, aki nem lepett meg,de ennek ellenére is nyaggattam. Nyomás alatt egyszer mindenki megtörik. Egy szép nagyon elég fáradtak lesznek ahhoz, hogy mondjanak valamit a folyamatos ellenkezés helyett. Ez a nap azonban még nem érkezett el, én pedig egyre türelmetlenebbé váltam. Akadályoztak a munkában, ráadásul elérték, hogy teljesen elszigeteljenek tőle. Véletlenek pedig nincsenek, ez az egyik első dolog, amit megtanul az ember. A probléma csak az, hogy a bolygó népessége fele feltud mutatni jó okot arra, hogy kibasszon velem. Szerencsére azonban a nagy részüknek nincs meg hozzá sem az ideje, sem a kapcsolati tőkéje. Ez pedig egy falra redukálta a lehetőségeket.
Egy kabátot magamra aggatva mentem volna ki az ajtón, csakhogy a kocsi kulcs nem volt a helyén. Dühösen káromkodva csaptam be magam mögött az ajtót. A szolgálati autómhoz nem férek hozzá a jelvény nélkül, de még a sajátomat is elvették, miután átvilágították. Az nem igazán lepett meg, hogy tele volt DNS nyomokkal. A lakásom is UV lámpa alatt olyan lenne, mint egy komplett bűnügyi helyszín, mindenhol DNS nyomok. Az ópiumszármazékok se tudtak meglepni. Az ember a saját kocsijában csinál dolgokat, amiket máshol nem csinálna. Nem vett rám valami jó fényt. Az még kevésbé, hogy gyalogolnom kell a kocsmába.
Egy átlagos rendőrnek azt mondanák mikor belép, hogy biztosan rossz passzban van, amiért ilyen gyakran látják. Az én esetemben azonban, ha nem jelennék meg, azt kérdeznék, hogy meghaltam-e? És, hogy kin hajthatják be azt a pár száz dolláros tartozást, amit még mindig nem adtam vissza Jimmy-nek.
- Négy szokásosat – mutattam, a pulthoz érve, mire egyből töltötték is ki a tequilát a poharakba.
- Rossz nap?
- Csak, ha nincs itt a lányod – feleltem rögtön az első pohár után, mire mellettem csak egyetértőn bólogattak és röhögtek. Nem azért jártunk ide, mert itt a legjobb a pia, vagy a társaság. Az ok festőien egyszerű volt, és ezt jól tudta John is. Nem véletlen fogta munkára a lányát.
- Ötven lesz. Az egész üvegért.
- Ötven? Hol van a kedvezmény, ese?
- Ahol a jelvényed. Hallottuk, hogy parkolópályán vagy, szóval addig fizess is, te perverz szarházi.
- A rabló anyádat! Inkább megyek Tylerhez, ott kajálhatok is ötvenért, miközben a szemem is jól lakik, te pénzéhes szarkupac!
- Ott is kedvezményt kaptál, te barom! – kiabált még utánam John, de már az ajtón túl voltam.
Ingerülten rúgtam bele a postaboxba, majd a kabátzsebemből egy gyűrött cigarettás dobozt bányásztam elő, amiben szerencsére még akadt pár szál. Ezt a szart is biztos jó áron vettem a jelvény miatt.
Elővettem a telefont és újra tárcsáztam.
- Burnham.
- Találkozzunk Tylernél, éhes vagyok.
- Saúl? Fél egy van. Ittál? – még biztosan nem tért magához álmából, azért kérdez ilyen baromságokat.
- Próbáltam. Na mi van, jössz?
- Persze, nincs jobb dolgom fél egykor, mint veled kajálni egy sztriptíz bárban. Feleségem van, rémlik?
- Hozd őt is akkor, te papucs!
- Most leteszlek.
Hé, várj! Legalább a jelvényed add oda.
- Mégis mi a francért?
- Drága ez a kicseszett város – morogtam, ahogy a kocsmával szembe fordulva mutogattam John-nak a középső ujjamat.
- Én … tudod mit? Jó éjszakát!
- Ne tedd le te … hijo de puta – káromkodtam spanyolul, és kedvem támadt volna mérgemben eldobni a cigarettát, de spórolnom kellett. Még csak nem is tudok spanyolul. Csak káromkodni és bókolni, amire minden más nyelv is való.
Elővettem a pénztárcám, hogy lássam mennyi van nálam, de csak készpénz volt benne. Negyvenkilenc dollár.
- Puta madre…