Spotify

A lejátszási listája meglehetősen sokszínű, és gyakorta ellentmondásos, pont, mint ő maga. Csapongó, szinte kikövetkeztethetetlen, a széles skálán mozgó hangulatainak mindegyikéhez keres, és legtöbbször talál is ahhoz tökéletesen illő számot. Ízlésvilágában megfér egymás mellett a melankólia, az egy szál gitárral előadott, nyugalmas lefolyású mű, és a zajos, energikus, élettel teli rockzene. Érdeklődési köre kiterjedt, éppen emiatt nem kategorizál, hogy melyik műfaj a kedvence –mindet ugyanannyira szereti. Összességében elmondható, hogy nem skatulyáz, mindenkor és mindenben a legjobbat keresi, és ha azt megtalálja, teljes odaadással képes érte rajongani.

Kedvencek közé adva:
FINNEAS – Angel
LP – Lost on you
Arctic Monkeys – Do I Wanna Know?
The Rolling Stones – Paint It, Black
Imagine Dragons – Nothing Left To Say
Armin van Buuren – Blah Blah Blah
Stromae – quand c’est?


Szereti az egyszerű, könnyed szórakozást, a nem túl hosszú-nem túl rövid, egész estés filmeket. Az agya egész nap teljes fokozatszámon pörög, így a film-, illetőleg sorozatnézés jelenti számára a kikapcsolódást, ilyenkor szeret nem bonyolult lefolyású, figyelmének teljes egészét igénylő alkotást választani. Különösen kedveli a vígjátékokat, amik képesek mosolyt csalni az arcára, ugyanakkor sok férfitársával szemben nem dől a kardjába, ha romkomot, romantikus filmet kell néznie. Ettől függetlenül az akciófilmek, a horrorok, thrillerek és krimik világában is gond nélkül eligazodik, a sci-fi és a fantasy legalább ugyanannyira a kedvencei közé tartoznak.


Facebook

Ismerőseinek összessége egészen meghitt, családias 149-et számlál. Bár minden tekintetben a 21. század szülötte, a Z-generáció egy tagja, mégis meglehetősen visszafogott, és talán egy kissé maradi is. Nem a virtuális valóságban éli az életét, ezáltal nem fogadja el bárki ismerősfelkérését, csak, hogy magasabbra lépjen a népszerűségi ranglistán. Megválogatja a barátait, és szigorúan csak azokra hajlamos rábólintani, akikkel akárcsak egyszer is sikerült hosszabb beszélgetést folytatnia egy futtában egymásnak szegezett köszönésnél. A popularitása vitathatatlanul alacsony, de nem is vágyik senki olyan elismerésére, vagy maníros barátságára, aki nem ad hozzá a személyiségfejlődéséhez. Olyasfajta zárt világban él, aminek alappillére a magányos kávézás egy jó könyv társaságában.

Utolsó négy beszélgetés messengeren:
Dempseys
NYU Freshmen 2019/2020
Freddie
Scott


A jelenléte, bár nem mérvadó, mégis állandó, ezt pedig 1035 követője kíséri figyelemmel. Soha nem gondolta, hogy egy különösebben érdekes figura volna, így az általa közzétett posztokon csak ritkán jelenik meg az arca. Annál is inkább hirdeti az eszmeiségét, a művészi hajlamait. Imádattal van a színház, a drámák iránt, rajongásának legnagyobb tárgya viszont egyértelműen a könyvekben rejlik. Képeinek túlnyomó részén szerepelnek könyvborítók, a természet –főleg a Central Park-, és bármi, ami az utcán járva eléri az ingerküszöbét.


+1. Könyvespolc

A könyvek, az olvasás iránti szeretet már egészen kiskorában jelentkezett nála. Legjobb bevallása szerint a könyvgyűjteménye onnantól kezdve ugrásszerű növekedésnek indult, hogy a család barátja, Mr. Milton a hetedik születésnapjára A. A. Milne: Micimackóját ajándékozta neki. Legjobb, és egyetlen igaz kapcsolatának az igencsak jelentős kollekcióját tartja, mindig gonddal van iránta, és ha alkalma nyílik rá, gyarapítja azt. Fiatal kora ellenére kifejezetten olvasott, okos személynek mondható, aki legalább annyira szereti a ponyvaregényeket, mint a szépirodalmat. A vágy, miszerint felnőttkorára író lesz belőle, hamar fogalmazódott meg a fejében, és onnantól kezdve eltántoríthatatlan a céljai elérésében. Talán evégett gubózódott be a saját világába –de olyan világ ez neki, ahonnan egy tapodtad se mozdulna, és ahova nagyon megválogatja, kit is enged be, hogy meglássák az igaz arcát.

Gyűjteményének legolvasottabb darabjai:
A. A. Milne: Micimackó
Complete Tales and Poems of Edgar Allan Poe
Guillaume Musso: Central Park
Carlos Ruiz Zafón: Marina
Ernest Hemingway: A Kilimandzsáró hava

Alacsony szögben esett be a város felett épp csak felülmagasló nap sugara, mikor a kulcsot másodszori próbálkozásra a zárba szuszakolta. A vaskos kulcstartókkal gyarapított csomó hangosan csörgött, majd kattant az ajtó nyelve, mikor a rámért parancsnak megfelelően engedelmeskedett. Résnyire nyitotta a piszkos üveggel ellátott nyílászárót, mikor orrába kúszott a friss könyvek és az öreg, dohos irományok félreismerhetetlen illata, ami számára meghatározó volt, és feltehetőleg minden kellemes illat közül a legkedveltebb aromája. Elmosolyodott, egy pillanatig lehunyta a szemét, míg beleszagolt a kissé poros levegőbe, majd beljebb lépett, a bejáratit pedig betette maga mögött. Vállán magatehetetlenül fityegett a laptopját és egy rakat olvasmányt cipelő kopott bőr oldaltáskája, amit még annak idején egy antikváros öregúrtól vásárolt fel. Az már nem tartott rá igényt, hiszen boldogan újságolta el neki, hogy a feleségétől a hetvennyolcadik születésnapjára kapott egy újat, ellenben a most már nála trónoló darabnak semmi baja nem volt azon túl, hogy kicsit kikoptatták az évek, és a sok, szabadban töltött idő. Nem adta drágán, örült, hogy megszabadulhatott tőle, Trent-nél pedig épp volt pont annyi elkallódott dollár, hogy engedményt tehetett magának. Másnap egyel kevesebb kávét ivott, amit meg is sínylett a szervezete, ami a napi minimum háromhoz volt szokva, de végérvényesen úgy döntött, hogy jó beruházás volt, elvégre, mint ahogy arról az idős férfi is biztosította, „túlélne ez bármelyikünket!”. Éppen ezért nem kímélte, és, ha tehette, kis híján az egész életét magával cipelte, amit természetesen a könyvgyűjteményében mért.
A bolt mélyéről érkező halk kotorászásra felkapta a fejét, mikor az eladóknak létesített zugban az asztal egyetlen szabad négyzetcentijére lehelyezte a terhét, válláról pedig lekanyarította a bőrkabátját. Nyakát nyújtogatta az üvegen túleső rész irányába, ahonnan végül a bolt tulaja, Mr. Milton barangolt elő, köpcösen, némileg hajlott háttal, de mégis délcegen, mint egy igazi angol úr. Arcán megrezgett egy mosoly, ahogy figyelte, miként kotor elő az öreg a polcok közül.
- Jó reggelt, Mr. Milton! –szólt neki le nem lankadó jókedvvel, majd lezseren temetve kezét a zsebébe, nekidőlt a galériát tartó fa pillérnek. A férfi arca először bizonytalannak hatott, végül, mikor felmérte, hogy ki köszönti ilyen jó kedélyűen, kivillantotta foga fehérét.
- Neked is hasonló jókat, Trent! –üdvözölte mikor közelebb ért hozzá. Mr. Milton mindig is egy, az 1930-as évek divatját idéző, egy abból a korból hátramaradt magazin címlapjáról kipattant igazi gentleman képében élt a szemében. Mikor először volt szerencséje hozzá, nem volt több hat évesnél. Bár akkoriban furcsállta a stílusát, a modorosságot és a szofisztikált szókészletet, a hetyke bajuszát, és, hogy soha nem látta másban, csak öltönyben –legtöbbször szürkében-, és gondosan suvickolt makkos cipőben. Idővel azonban kinőtte ezt az előítéletét, talán egy kicsit még meg is tetszett neki a könyvbolt-tulajdonos New York-hoz legkevésbé se illő fizimiskája, amivel kirítt az átlag tömegből. Persze, sokan megnevették, és összesúgtak a háta mögött, de Mr. Milton mindig csak egy óvatos félmosolyra vonta ajkait gondosan vágott bajusza alatt, és ugyanolyan egyenes gerinccel haladt tovább, sose hajtott fejet a 21. század által rárótt konvencióknak.
- Hogy ityeg, fiam? –kérdezte az öreg beállva a pult mögé, miután megpaskolta a vállát. – Neked nem csak délutánra kellett volna jönnöd? –érdeklődte szeme sarkából felé pillantva, mutatóujjával lezseren tolta fel görbe orrán a leesett szemüvegét, ami, mikor lehajtotta a fejét, újból visszacsúszott annak azt megelőző helyére.
- Papíron de, de tudja… -ellökte magát támaszától, és felmarkolt az egyik komódról egy porrongyot. - … szeretem itt kezdeni a napot. Kicsit feltöltődni, mielőtt be kéne mennem az egyetemre. És különben is –rántotta meg a vállát, mikor közelebb lépett az egyik könyvespolchoz, és a halványan lerakódott szürke porrétegen keresztülhúzta a törlőt. – Elkél ez ahhoz, hogy ne jöjjek ki a béketűrésemből a szükségtelenül zajos, és nem különbül barom hallgatók társaságában. Ez az én kis birodalmam –szája szélén felsejlett egy mosoly, míg körbehordozta tekintetét a megannyi könyvtől rogyadozó polcokon, a különféle, össze nem illő fotelokból összetákolt olvasósarkon, a némely szekrénysorok között elhelyezett asztalokon, székeken. A lábuk alatt futó szőnyegeken, a fa berendezéseken, a falra szögelt fekete-fehér képeken, amik nem csak a régi kor Angliáját idézték meg, de azokon a Miltonok családi története, és a generációk közti átfedés is szerepelt.
Egyszer, mikor az anyja végső elkeseredésében nem tudta kire bízni Trentont, mikor sürgősen el kellett mennie otthonról, Mr. Milton volt az, aki utolsó mentsvárként az eszébe jutott. A férfi nem vonakodott egy pillanatig se, hogy milyen választ adjon a nőnek, örömmel vállalta a fiú feletti felügyeletet pár óra erejéig –azzal a feltétellel, hogy félúton vigye be a boltba. Akkor lépte át először annak az ajtónak a küszöbét, ami mögött a mai napig az igaz otthonát találja. Olyan volt számára, mint egy titkos sziget. Lenyűgözve járatta végig hatalmas, csillogó szemeit az elé táruló látványon, a tulaj pedig nem győzte mosollyal követni, ahogy Trent felfedezte New York egy piciny ékkövét. Aznap délután, mikor az anyja nagy hálálkodva érte ment, hosszas könyörgés árán sikerült csak kirobbantani a sarokból, ahol Don Quijote történetét olvasta Cervantes tollából.
- Lehetnél egy kicsit nyitottabb a korosztályod felé –fejtette ki saját véleményét a boltos. A fiú csak összeráncolta a szemöldökét, egy pillanatig megállt a keze a ténykedésben, majd pár másodperccel később újrakezdte a könyvek rendezgetését. Mindig talált más módot, hogy miként lehetne őket tökéletes sorrendbe állítani.
- Én jól megvagyok nélkülük –dünnyögte orra alatt, majd átállt egy másik szekrényhez, hogy munkáját ott folytassa.
- Tudom, de mégis… –folytatta a férfi, egy kis hatásszünetet tartva, amivel talán a folytatáshoz kívánt időt nyerni. – Fiatal vagy, élned kéne egy kicsit. Kiszakadni a komfortzónából, feszegetni a határokat. Író akarsz lenni, nem? –szögezte neki a kérdést, kezével még kérdőn felé is intett egyet. – Ahhoz, hogy igazán jó író legyél, ismerned kell a világ dolgait. Hogyha folyvást csak begubózva ülsz a „kis birodalmadban”, mid marad, amit át akarsz adni az írásaidban? Statikus lesz, unott és érdektelen, ahogy, majd idővel rájössz, te is azzá válsz. Nincsenek rád hatással lévő ingerek, és idővel nem lesz ihlet. Nem lesz semmi… Vedd fontolóra, Trent –biztatta a férfi, és keze alatt halk csilingeléssel kipattant a kassza nyelve. Trenton hallotta a kettejük közt beállt csönd közepette, ahogy felmarja a dollárokat az elszeparált helyükről, és a bankókat elkezdi forgatni ujjai közt.
Trent, ahogy arra Mr. Milton kérte, fontolóra vette. Elgondolkozott a szavain, azok jelentéstartalmán, és az életére előrevetítően kibontakozó hatásán. Látta magát egy csapat tagjaként, figyelte a saját reakcióit –ő az a személy, az egyetlen alak, aki nem nevet a vicceken. Aki némán hallgatja a beszélgetést, de nem szól közbe. Aki nem akarja a saját gondolatait érvényesíteni a barátainak nevezett személyek között, félve, hogy azt kínos csönd követné. Aki jelentéktelen kis foltja a társaságnak, miközben tudja, hogy színek kavalkádja van benne.
Nem tetszett neki a kép, és megrázta a fejét. Az ajtó halkan nyikordult meg, mikor kinyílt, beeresztve New York hangos zaját.
- Reggelt! –Scott erőteljes hangja süvített át a fejük felett, megtörve a fojtogató pillanatokat, amiket Mr. Milton szavai idéztek. Trenton kisvártatva felé fordította a fejét, és biccentett neki, elismételve ugyanazt a köszönést, amit a munkatársa intézett feléjük.
- Szép jó reggelt neked is, Scott! –a tulaj hangja vidám volt, pont olyan, mintha meg se történt volna a percekkel korábbi beszélgetése a fiatal munkásával. Visszajátszotta a pénzt a kasszába, elégedetlenül horkantott. – Valami nem jó… Nem egyezik az általatok lejelentett összeg, és az, ami a kasszában van. Kevesebb… -végignézett a két dolgozóján, akik először egymás szemében keresték a választ, majd munkaadójuk felé sandítottak.
- Biztos elnéztünk valamit a tegnapi záráskor. Majd ha délután visszajövök, egyeztetem a raktárt a tegnapi forgalommal –ajánlkozott rögvest Trent, amire Mr. Milton csak bólintott, Scott pedig szemmel láthatóan fellélegzett, hiszen, ha valamihez, a számokhoz soha nem értett. Trenton se különösebben volt odáig értük, viszont tudta, hogy hol van az a pár kósza dollár –a saját pénztárcájában.
A kávé illata a boltba toppanó cipőkopogással együtt érkezett. Mindhárman kíváncsian fordultak a zár kattanását hallva, az ellenfényben pedig a szomszédos kávézó egyik fiatal baristája mosolygott vissza rájuk. A nap fénye körbefogta, és még élettel telibbé varázsolta a füléig vont vigyorát. Trent szíve nagyot dobbant…
- Az urak kérnek egy kis kávét? Még friss, Mrs. Foley küldött át vele. Látta, hogy már itt vannak, gondolta, elkélhet az energia –a pohártartót markolva lépett beljebb a könyvekkel szegélyezett kis folyosón. Mrs. Foley megközelítőleg akkor nyitotta a kávézóját, mikor Mr. Milton a könyvesboltot. Az azóta már özveggyé lett asszony mindig jó kapcsolatot ápolt a szomszédjaival, attól fogva pedig különösen kedves, mióta Mrs. Milton tragikus hirtelenséggel elhunyt.
- Add át kérlek Mrs. Foley-nak, hogy ezzel életet mentett! –vigyorgott rá az öregúr, mikor kilépett a pult mögül, és eltulajdonított egyet a kávék közül. – Hálásan köszönjük –és hörpintett egyet az erős, házi pörkölésű feketéből.
A lány másodszor Scottnak osztotta ki az italát, utána lépett csak Trent elé. Zavart mosollyal tűrte füle mögé kósza tincseit. Trenton hasonló görbülettel ajkain nézte a bájos arcot, mielőtt felmarkolta az elviteles poharat, és megköszönte. Figyelte, ahogy távolodik, majd még egyszer találkozott a tekintetük a kirakaton keresztül.
- Szóval mikor hívod el randira? –érdeklődött pimasz mosollyal a munkatársa, ki mellé lépve még oldalba is bökte. A fiú bordáira simította a kezét, arrogáns szemforgatással indult a táskájáért.
- Dugulj el, Scott… -fűzte hozzá, mikor kabátja után belebújtatta a táskája vállpántjába is a karját, majd határozottan lódult meg a kijárat felé. – Délután jövök –azzal pedig ki is lépett az útra. Zsebéből előhalászta fülhallgatóját, fülében az énekes egy angyalról énekelt –előtte pedig meg is jelent egy, aki épp akkor állt vissza a darálóhoz, mikor Trent a kávézó elé ért. Elnézte pár kósza pillanatig, majd útnak indult.