Azt hittem, sokkal könnyebb lesz itt élni, és itt barátokat szerezni. A helyzet viszont az, hogy a korombeliek különösebben nem látnak lehetőséget egy spanyolajkú, munkanélküli lányban. Igyekszem, tényleg, de még a nyelvvel is akadnak gondjaim, hát még az amerikaiakkal. Ma már mondhatom, hogy van munkám, kettő is, hogy ki tudjuk fizetni a lakás bérleti díját, és akad néhány ismerős, akikkel összefutok a szabadnapjaimon, ha csak egy sörözésre is. Őszintén szólva nem volt túl nagy kedvem eljönni ma este a Solasba, csak Marcos erősködött. Azt mondta, ideje megtáncoltatnia valakinek, máskülönben be fogok rozsdásodni, és olyan leszek, mint Bádogember az Ózból. Talán igaza van. Talán valahol félúton Havanna és New York között elvesztettem magam és azóta is keresem a széthagyott darabjaimat. Persze ő azonnal megtalálja a helyét, összebarátkozott néhány munkatársával, akikkel most többet foglalkozik, mint velem. Na de nem baj, feltalálom magam, egyszer még az egyik barátjával is elmegyek táncolni, de annyira nem érzi a ritmust, hogy inkább szomjúságra hivatkozva kihúzom magam a tánctérről, és sorba állok a pultnál. Alapvetően nincs szükségem sok alkoholra ahhoz, hogy jó kedvem legyen és táncoljak, most viszont úgy érzem, le kell foglalnom magam egy koktéllal, mielőtt ez a fura fiú újra felkér. Jól kellene éreznem magam, hisz mondhatni a sajátjaim között vagyok, valami mégis visszatart. Honvágyam egy percig sem volt, még mindig örülök annak, hogy ezt megléptük, és Dario már itt kezdheti meg a tanulmányait. Hisz ez a lényeg, hármunk közül legalább valakinek biztosítva van a jövője, ha már mi ketten ilyen elbaszottak vagyunk. Most komolyan, melyik latin-amerikai lány ácsorog a pultnál a koktélját szürcsölve...?
New Yorkban nőttem fel, viszont nem töltöttem el itt elég időt a felnőtté válásomat követően, hogy kiismerjem a helyi bárokat, pubokat, szórakozóhelyeket. Ezt a Solast is az egyik kedves barátném ajánlotta, mondván, ha esetleg táncolni nem lenne kedvem, még valószínűleg akkor is jól fogom érezni magam, ha másért nem, legalább a látványért. Nem tévedett nagyot. Nemrég érkeztem csak ide, egyelőre csupán egy whiskykólán vagyok túl, és még így is rettentően fiatal az este. A hangulat ennek ellenére már most a fellegekben van, és nem is bírom ki sokáig, hogy egy helyben üldögéljek, és csak a látványt dicsőítsem. Nem vagyok a világ legjobb táncosa, de úgy gondolom, ahhoz kellő magabiztossággal, és ritmusérzékkel rendelkezek, hogy hamar fel tudjam venni a fonalat, és bele tudjak merülni az éjszakába. Először még csak egy lánnyal foglalkozok, de aztán kettőt, végül már háromnak is odaszentelem a figyelmem. Nem nyomulok egyikükre sem - a másik rész pedig jelenleg nem izgat -, egyszerűen csak próbálom jól érezni magam. Egy valamiben már most biztos vagyok: ha legközelebb táncolni támad kedvem, akkor ez a hely lesz a legelső választásom. Ezt még biztos meg fogom köszönni Mirandának, ha találkozok vele. De aztán sorra kihullanak mellőlem az emberek, kifulladásra panaszkodván. Én bennem még mindig ott teng az adrenalin, az energia, és kész lennék a végkimerülésig folytatni, de a józan eszemre hagyatkozva inkább kikecmergek a tömegből, vissza a pult felé, hogy legalább egy kis frissítővel felüdítsem magamat. Mosolyogva kérem ki a következő adag whiskykólámat, és míg arra várok, megszólítom a mellettem ácsorgó lányt. - Ritka egy látvány vagy, mondhatom. Egyedüli lányként iszogatod itt kint a koktélodat, ahelyett, hogy a táncparkett felé vennéd az irányt, ismerkednél, jól éreznéd magát. Hogy van ez? - kérdezem tőle kedvesen, és miután megkapom az italomat, belekortyolok egyet. - Szükségem volt egy üdítőre, mert a végén még teljesen kiszáradtam volna. Tudod mit? Van egy ajánlatom: ha én iszom meg hamarabb az italomat, beviszlek, és jobb kedvre derítelek. Ha te iszod meg hamarabb, akkor pedig megengeded nekem, hogy bevigyelek, és jobb kedvre derítselek - pechjére vagy szerencséjére, nem nagyon szeretek az italom fölött ülni, ha ilyen energikus hangulat sugárzik az adott helyből.
Kezdőlap
