A munkahely örökké egyenlő volt a börtönnel, ahová beestem pont időben és egy perccel a munkaidőm lejárta után már kint is voltam az ajtón. Most mégis a Han Solo pultjánál ücsörögtem, iszogattam a klasszikus limonádém, nyomkodtam a telefonomat és vártam, hogy leteljen Rosa munkaideje és csajoskodhassunk. A legtöbb munkahelyemen voltak kollégák, akikkel összehaverkodtam (már, ha elég időt eltöltöttem ahhoz, hogy egyáltalán tisztában legyen vele, kik is azok a kollégák), de neki sikerült ezek felé helyezni a lécet, rá már inkább barátnőmként tekintettem, mint munkatársra.
Egészen belemerültem a nagyvilág híreibe, megittam az utolsó kortyot a limonádémból, megfordult a fejemben, hogy újat kérjek, de igazából csak unalmamban iszom, így úgy döntök, megkímélem a hólyagomat. Még egy fél cikket sikerült elolvasnom, mikor az évszázad pincérnője kilibbent a pulthoz, civilben.
Lecsusszantam a székről és összeölelkeztünk, sietve távoztunk az utcára.
- Na, mesélj, ma is feldobták a napod? – vigyorogtam rá, ovis kislányként cukkolom a kávés fickóval, mióta egy közös műszak alatt kiszúrtam, mennyire megváltozik Rosa viselkedése, mikor a fazon leadja a rendelését és kifaggattam a dologról.
- Éhen halok – ragadtam meg a karját, mielőtt elsietnénk egy kínai előtt. Pár percen belül már sokkal tempósabban, a zöldséges tésztámat és az ő rendelését boldogan himbálva haladtunk a lakására; én túlzottan instabil emberekkel lakok együtt ahhoz, hogy nyugodt esténk legyen, bárhogyan matekozunk, az ő testvéreivel jobban járunk.
- El sem hiszem, hogy Owen engem is visszavett – az előszobába érve lekaptam a bakancsom, beljebb menet a táskám a kanapén landolt és már a konyhában kutakodtam evőeszközökért. Vagy két hónapja tűntem el a Han Solo életéből, aztán rájöttem, hogy a Subway szendvicsek készítésétől megőrülök, és Rosa tanácsára felhívtam ezt az aranyembert, hátha megkönyörül rajtam. Meg is tette. – Mondjuk, ha még téged sem küldött el a bús picsába… - vigyorogtam a kolléganőmre. Nem tudom, melyikünk okozott több fejfájást a férfinak.

  ★