Nem sok kedvem volt ehhez a bulihoz, de Lilah nem fogadott el nemleges választ. Állítása szerint nem lehet kihagyni egy columbiás házibulit, és mindenkinek legalább egyen részt kell venni az élete során. Nem tudom, hogy mitől másabb ez a buli a többinél, de eddig elég szokványosnak tűnik – legalábbis kint nem látok semmi feltűnőt. Nem mintha a szórakozás területén óriási tapasztalataim lennének, és amivel rendelkezem az is érdekes véget ért. Egy éjszakai club, ahol öltáncot kellett volna kapnom, de helyette beszélgettünk. Egy szórakozóhely, ahol sikerült annyit innom, hogy lefeküdtem az exbarátommal. Nem így terveztem, hogy elvesztem a szüzességem… Amikor bemegyünk a házba, először egy kicsit meglepődöm, hogy mennyien vannak, pedig még viszonylag korán van. Mi lesz később? Felsóhajtok, mert most tényleg nincs hangulatom az emberekhez. Természetesen, Lilah ezt a pillanatot választja arra, hogy megforduljon, így láthatja, hogy nem vagyok elragadtatva a helyzettől. Nem tudom, hogy azért fordult-e hátra, mert meghallotta a sóhajom, vagy csak remekül tud időzíteni, de ha az előbbi, akkor nagyon jó hallása van. Megforgatja a szemeit. - Jahjj, ne csináld már… Légy egy kicsit vidámabb! – mondja, miközben megáll előttem. A múltkori eset után megmondtam neki, hogy egy ideig nem szívesen megyek el bárhova is, és alkoholt sem nagyon szeretnék a közelemben látni. Felvonom az egyik szemöldököm, úgy nézek rá. Miért nem tudok nemet mondani az embereknek? Akkor most a csendes koliszobámban lehetnék egy jó könyv társaságában. - Na gyere, igyunk valamit, attól majd jobb kedved lesz – fogja meg a karomat, és húzni kezd. - A múltkor már mondtam, hogy soha többet nem iszok – ellenkezem, de vagy nem hallja, vagy úgy tesz, mint aki nem hallja. A tömegben utat törve, megérkezünk a konyhába. A pulton különféle italok sorakoznak – van miből választani. - Soha ne mondd, hogy soha – jelenti ki, de közben a kínálatot nézi. Szóval csak játszotta a süketet. – Mit kérsz? És ne mondd azt, hogy semmit – néz rám ellentmondást nem tűrő arckifejezéssel. Végignézem, hogy milyen lehetőségek vannak. Nem nagyon szeretem a sört, így, ha nem muszáj, akkor azt nem iszok. - Keverj valamit, amiben vodka van – felelem. – De ne legyen túl erős – teszem hozzá. Remélem, hogy megelégszik ezzel az egy pohárral, mert nem szándékozom többet inni, akármennyire is könyörög – ebből tényleg nem engedek. Amíg elkészíti az italom, addig körbenézek. Nagyon sokan vannak. Néhány lányhoz képest elég alulöltözöttnek érzem magam. Rajtam egy bordó, térdig érő ruha van, aminek csipkés ujja, a könyökömig ér. Mindehhez egy fekete lapostalpú cipőt vettem fel, a hajamat pedig lófarokba kötöttem. A sminkem egy kis alapozóból és szempillaspirálból áll. Megakad a szemem két srácon, akik mintha minket néznének. - Tessék – szólal meg Lilah. Elszakítom a tekintetem róluk, és elveszem a felém nyújtott poharat, majd megköszönöm. Belekortyolok, és várom, hogy ő is elkészítse az italát. Amikor végzett megfordulok, és akaratlanul is abba az irányba pillantok, ahol korábban a két pasit láttam, azonban nincsenek ott. - Gyere, üljünk le, aztán később majd táncolunk – közli, majd el is indul, én pedig követem. Ismételten átvágunk a tömegen, és a nappaliba megyünk, hátha van szabad ülőhely. Az egyik kanapén éppen nem ül senki, így helyet foglalunk ott. Csendben iszogatok tovább, miközben a táncolókat nézem. - Ne legyél már ilyen morcos – jegyzi meg egy kis idő után. Csodálom, hogy ennyi ideig megállta, hogy ne szóljon hozzám. Már épp válaszolnék neki, amikor a bal oldalamról köszönést hallok. Odafordulok, és a korábban látott két srác áll mellettem. - Sziasztok – köszön vissza Lilah az arcán széles mosollyal, és már helyezkedik is, hogy le tudjanak ülni. Persze nem úgy, hogy mi a kanapé egyik felén, ők meg a másikon. Középre csúszik, majd engem is odahúz, így, ha csatlakozni szeretnének hozzánk, akkor kénytelenek lesznek elszakadni egymástól. - Lilah! – mordulok rá, mert a hirtelen mozdulattól, majdnem kiöntöm a poharam tartalmát. Bocsánatkérő tekintettel néz rám, de utána figyelmét ismét a fiúknak szenteli. - Nem ültök le? – kérdez rá végül. Nem sokat teketóriázik, biztos vagyok benne, hogy az egyiküket már kinézte magának, én meg majd megint egyedül maradok.
Mindig is szerettem bulizni járni, viszont a tömött szórakozóhelyek sosem voltak a kedvenceim, ellenben az egyetemi házibulikkal, ahova mindig meghívást kaptam. Már jártunk úgy a haverjaimmal, hogy véletlenül egy középiskolás buliba estünk be, ahol azért már kicsit öregnek éreztük magunkat, pedig annyi korkülönbség nem is volt köztünk. Sőt, volt hogy velünk vetettek még piát, mert csak mi voltunk nagykorúak. Azóta csak egyetemi (főleg Columbiás) bulikba járunk vagy olyanba, ahol ismerjük a szervezőt, hogy véletlenül se kerüljünk babazsúrra. Ennek a bulinak személyesen nem ismertem a szervezőjét, viszont az egyik csapattársam igen. Állítólag nem hívott meg annyira sok embert, de mindenkivel közölte, hogy nyugodtan hozhat, akit csak akar, ezért elég valószínű, hogy lesznek egy páran, hiszen lefogadom, hogy sokan (én is) még akkor is hoznak plusz főket, amikor külön megkérik őket, hogy ne tegyék. A kérdés már csak az, hogy +1 főt vagy minden közelebbi ismerősének ír facebookon a bulival kapcsolatban. A csapattal beültünk az egyik kedvenc kocsmánkba iszogatni, hogy megadjuk a buli alaphangulatát. Sorra ittunk a töményeket, amiket sörrel kísértünk. Én nem akartam sokat inni, mert a másnapokat nagyon szarul bírom, kb mindig papot akarok hívatni Aaliyahval, ugyanis annyira a halálomon vagyok. Így még megittam az ötödik kör töményet, viszont a hatodiktól kezdve megmaradtam inkább a sörömnél. A kocsmától nem volt messze a lakás, ezért sétálva tettük meg a távot. Elég hűvös volt az este, a hideg levegő pedig nagy segítséggel volt a józanodást illetően. Igaz, hogy a buli kezdete előtt egyikőnk sem akart kijózanodni, viszont én sokkal jobban éreztem magam attól, hogy kicsit tisztult a fejem. Mivel én voltam a legjózanabb a srácok közül, ezért nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy vigyázzak rájuk, hogy egy autó elé se akarjanak kilépni, még oda nem érünk a buliba. Sikeresen terelgettem őket, ugyanis egyiket sem ütötték el, volt aki orra esett a saját lábában, de a balfaszságra nincs gyógyír. A legfigyelmesebb és legjózanabb is én voltam, mert csak nekem jutott eszembe, hogy vinnünk kéne valamilyen alkoholt ajándékba a házigazdának. Elég trógerségnek tartok úgy buliba menni, hogy nem viszek semmit. Így hát beugrottunk az egyik éjjel-nappaliba, ahol vettünk egy rakat sört, meg egy üveg vodkát és whiskyt. A srácok a sörök felét útközben fel is bontották, ezért a ház elé érve még meg kellett várnunk, hogy mindenki megigya. A buli már javában zajlott, mire megérkeztünk. A lakás elég nagy volt, viszont így is szinte tele volt. Valaki éppen egy vázába hányt. Na, pontosan ezért nem rendezek én soha házibulit. Lehet, hogy mindenki imádni fog érte egy vagy két (ha jól sikerül a buli) hétig, viszont neked kell utána takarítani. És hát egy házibuli után elég érdekes dolgokkal tud találkozni az ember érdekes helyeken. Felbontottam magamnak egy üveg sört, aztán odamentem pár ismerős archoz, hogy váltsak velük pár szót. Aaron haverom azzal rángatott el, hogy meglátta élete szerelmét és segítsek már neki felszedni, tehát legyek a wingmanje. Mivel az egyik legjobb barátomról van szó (aki nagyon rendes srác, csak a csajozáshoz teljesen analfabéta), ezért természetesen segítettem neki. A konyhába mentünk, vagyis mentem volna, de Aaron az ajtóban visszarántott, hogy nehogy észrevegyenek a lányok. A pultnál éppen piát kitöltő csajszira mutatott, aki egy szőke barátnőjével volt. - Na azt kellene elintézned, hogy kettesben maradhassak a sötétebb hajúval. - Jó, de ahhoz oda is kell mennünk hozzájuk. - Rendben - bólintott Aaron, de amint léptem egyet megint elkapta a karom. - De még ne most. Előtte iszok még valamit - mondta azzal el is tűnt a tömegben. Én még vetettem egy utolsó pillantást a két lányra, aztán én is Aaron után mentem. Mikor megtaláltam a srácot, már a második töményet döntötte magába egymás után. - Ennyi elég lesz. Nem lenne jó első benyomás, ha a csaj ölébe hánynál - vettem ki a kezéből a whiskys üveget. - Menjünk mielőtt kimegy belőlem a pia - Persze sosem vallotta volna be, hogy kicsit fél ahhoz, hogy leszólítsa a csajt. Én tudtam, hogy így van, de jó barátként nem dörgöltem az orra alá. - Ettől nem kell tartanod - Hiszen mint ahogy azt már mondtam is, alaposan megalapoztuk az estét. A két lányt a nappaliban találtuk meg a kanapén üldögélve. - Sziasztok - köszöntem rájuk, aztán Aaront oldalba vágtam, hogy ő is mondjon már valamit. - Aaron vagyok és szerintem gyönyörű vagy - mondta és azzal a lendülettel le is vágódott a sötétebb hajú lány mellé, s önteni kezdte magából a szót. Én nem ültem le. A tekintetem röviden végigmérte a szőkeséget. - Megkérdezném, hogy nincs-e kedved inni valamit, ha nem lenne tele a poharad. Viszont én a helyedben még így is élnék ezzel a lehetőséggel, mert ezek ketten percek kérdése és egymásnak esnek.Gondolom nem szeretnél harmadik kerék lenni - Legalábbis én biztosan nem fogok ülni és csak pislogni, mint hal a szatyorban, miközben mellettem smárolnak. - Tehát ezek tudatában megkérdezem... van kedved inni valamit? - mosolyodtam el.
Ránézek az újonnan érkezőre, azután Lilah felé fordulok, aki már nem is törődik velem, minden figyelmét Aaronnak szenteli. Csak tudnám, hogy miért mondok igent a meghívásaira, hiszen előbb-utóbb mindig egyedül maradok – jelen esetben előbb, mint gondoltam. Valószínűleg igaza van, és hamarosan elég közel fognak kerülni egymáshoz, viszont Aaron nem tűnik kimondottan szoknyavadásznak, ami természetesen nem baj – szerintem Lilah-nak pont egy ilyen pasira lenne szüksége. - Persze, hogy van kedve inni – mosolyog a másik srácra, akinek még a nevét sem tudjuk. Úgy látszik, hogy még nem teljesen került Aaron bűvkörébe, mivel meghallotta a kérdést. – Ugye, Valentina? – néz rám jelentőségteljesen. Felsóhajtok, aztán a poharamra szegezem a tekintetem. Nem terveztem, hogy ezen az egy pohár italon kívül bármi mást is iszok, de nem szeretnék gyertyatartó sem lenni, ezért megfontolandó. Ugyanakkor nem feltétlen kell innom, az a lényeg, hogy ne legyek itt – még véletlen sem szeretném megzavarni a kialakulóban levő románcot. - Igen, persze – válaszolom, majd felállok, de mielőtt elindulnék még Lilah felé sandítok, és látom, hogy önelégülten vigyorog rám. Alig észrevehetően megcsóválom a fejem, mert tudom, hogy mire megy ki a játék – egy potenciális barátjelöltet lát a srác személyében, bár szerintem ő mindegyikükben azt lát, aki meghív egy italra. – Menjünk – nézek fel a fiúra. Elindulok a konyha felé, de vigyázok, hogy nehogy magamra öntsem a poharam tartalmát – amilyen figyelmetlen vagyok néha, még a végén nekimegyek valakinek. Amikor beérünk, a pulthoz megyek és megállok mellette. Miközben várom, hogy töltsön magának valamit, azon gondolkozom, hogy miről beszélgessünk. Nem vagyok túl nyitott személyiség, ezért az ismerkedés is nehezebben megy, de igyekszem ezen a téren egy kicsit változni. Beleiszom a poharamba, utána pedig minden bátorságom összeszedve, felnézek rá – a százhatvannyolc centimmel szinte mindenkire fel kell, hogy nézzek. - Feltenném a kérdést, hogy melyik egyetemre jársz, de mivel egy columbiás házibuliban vagyunk, azt hiszem már tudom is a választ – jelentem ki a számomra nyilvánvalót. Elég kevés esélyt látok rá, hogy más egyetem hallgatója legyen, de nincs kizárva, mivel Lilah-val mi sem columbiás diákok vagyunk. - Szóval te vagy a barátod szárnysegédje? – kérdezem, miközben fejemmel feléjük biccentek. Egyértelmű, hogy Aaron kérte meg őt, hogy foglaljon le engem, míg ő a barátnőm meghódítására törekszik. – Lilah-val emberére akadt – jegyzem meg mosolyogva, majd ismét belekortyolok az italomba. Ő egyáltalán nem szégyenlős, pont az ellentétem, ennek ellenére egész jó barátság alakult ki köztünk. Nemcsak a személyiségünkben térünk el, hanem a külsőnkben is. Neki hosszú sötétbarna haja van, nekem pedig váll alá érő szőke. Ő a feltűnőbb ruhákat, én a visszafogottabb darabokat kedvelem. Olyanok vagyunk, mint a tűz és a víz. Valószínűleg ezért is vagyunk jóban, meg azért is, mert nagyon okos, csak úgy szívja magába a tudást. - Ne haragudj, de nem tudom nem meghallani az akcentusod – jegyzem meg pironkodva. – Ha tippelnem kellene, akkor azt mondanám, hogy brit vagy – mosolygok rá halványan. Remélem nem veszi tolakodásnak a kíváncsiskodásom, de nem tudtam megállni, hogy ne tegyem szóvá. Angol vagyok, így könnyen felismerem a brit akcentust. Az évek alatt sajnos megkopott, de néha még nálam is hallható – leginkább akkor, amikor a nagyiékkal beszélünk az interneten -, de nem olyan erőteljesen, mint nála. – Kérlek, mondd, hogy eltaláltam – kérem tőle jókedvűen. Azt hiszem, hogy kezdek ellazulni a Lilah által kevert piától.
Ügyet sem vetettem Lilah Valentina nevében tett kijelentéseire. A szőkeségtől szerettem volna hallani, hogy ő mit akar csinálni. - Mindig azt csinálod, amit a barátnőd mond neked? - Egyből szemet szúrt, hogy melyik lány lehet a dominánsabb ebben a barátságban. Nyilván nem ismerem egyikőjüket sem, ezért nem vonok le komoly következtetéseket, viszont az első benyomásom az az volt, hogy a szőkeség kissé talán báb vagy baba szerepbe szorulhatott, amiért Lilah a szájába adja a szavakat, illetve megmondja, hogy mit csináljon. Nem azt mondom, hogy ez egy kényes szituáció lenne, viszont az ilyen manipulatív barátságok könnyedén toxikussá tudnak válni. Nem mintha rám tartozna. Végül úgy döntött Valentina, hogy ma este nem lesz gyertyatartó, ezért magára hagytuk a párocskát, mi pedig a konyhába mentünk. Remek időzítés volt, ugyanis már elfogyott a poharam tartalma. Nem akartam töményet inni, ugyanis abból sosem csak néhány kör felest, most pedig semmi kedvem sem volt a másnaphoz. Nem mintha máskor lenne, viszont most főleg nem volt, hiszen holnap este volt egy edzőmérkőzésem. Ezért egy nagyon gyenge whisky-kólát kevertem magamnak, amiben éppen csak annyi alkohol volt, hogy a kólán kívül mást is lehessen érezni rajta. Miután elkészültem vele, nekidőltem háttal a pultnak. - Ez egy remek következtetés volt. Valóban a Columbiára járok - mosolyodtam el, miközben az ajkaimhoz emeltem a poharat, s belekortyoltam az italomba. Önmagában az, hogy Columbiás buliban vagyunk még nem jelenti azt, hogy arra az egyetemre is járok, hiszen lehetnék bárki plusz egy fője. Bár, az hogy a suli jéghoki csapatának vagyok a csapatkapitánya eléggé árulkodó, viszont ha az illető nem követi a sporteseményeket, akkor ez a segítség kiesik. - Te melyik egyetemre jársz? - A Columbiáról rengeteg embert ismerek, nem csak az egyetemi bulikból, hanem a HÖK rendezvények által is, viszont Valentina még csak látásból sem volt ismerős, ezért arra tippelnénk, hogy ő nem a mi egyetemünk hallgatója. Feleslegesnek tartottam elkezdeni találgatni, mivel rengeteg felsőoktatási intézmény van a városban. Egyszerűbb megkérdezni. - Másodállásban igen - Igazából Aaronnak semmi panasza sem lehet rám ilyen téren, mivel eddig minden egyes alkalommal segítettem neki összeszedni azt a lányt, akit kinézett magának. Az már más, hogy általában mikor már magára volt utalva el is szúrta az egészet. De ezzel már nem tudok mit csinálni. Ahhoz, hogy ilyen segítőkész voltam mindig vele, azért nagyban hozzátartozott, hogy nekem még csak eszembe sem jutott csajozni Aaliyah miatt. Hogyha én is találkoztam volna egy csinos és szimpatikus lánnyal, akkor már lehet más lett volna a helyzet. - Főállásban pedig örülök annak, hogy Lilahnak ilyen szép barátnője van - Így azért sokkal jobban tetszett ez az egész helyzet, mintha egy olyan lányt kellene lefoglalnom, aki egyáltalán nem tetszik. Nem akartam, hogy Valentina úgy érezze, hogy csak azért álltam le vele beszélgetni, mert Aaron megkért rá, hogy kezdjek már vele valamit, hogy ne legyen útban még a barátnőjét fűzögeti. - Amúgy Connor vagyok - most ért a felismerés, hogy még csak be sem mutatkoztam. - A barátnőd gyakran magadra hagy, hogyha valami srác kerül a képbe? - Pontosan ezt néztem ki a barátnőjéből. Elrángatja azért, hogy mégse egyedül kelljen mennie, mert az milyen gáz, ha nem ismer senkit, aztán pedig amint már zavaró tényezőnek minősíti lerázza egy srác kedvéért. - Legalább tudja bontogatni mellette a szárnyait - Aaron alapjáraton nem az a flörtölős srác, viszont hogyha eleget iszik és ellazul a csajszi társaságában, akkor nagyon tud ám nyomulni, főleg ha ez még kölcsönös is. - Nem gondoltál még arra, hogy lottózz? - mosolyodtam el. Persze tudom, hogy most itt nem sok keresnivalója volt a vakszerencsének, mivel az akcentusokat nem olyan nehéz felismerni, főleg nem a britet. És nem azért, mert annál nincs szebb (dehogynem azért). - Kiskoromban költöztünk át az USA-ba - A sok itt töltött év után még mindig elég markánsan jelen van az akcentusom, tehát szerencsére nem váltottam le az amerikaira. - Te mikor költöztél az Államokba? - Nem kerülte el a figyelmemet az ő akcentusa sem. Ehhez elég jó fülem volt, ezért nem okozott gondot kihallani a szavai közül.
Lesütöm a tekintetem, és érzem, hogy kezd az arcom felforrósodni a szégyentől. Ha jobban belegondolok, akkor tényleg azt csinálom, amit ő mond. Nemcsak arra értem, hogy beleegyeztem, iszom egy idegennel, hanem arra is, hogy erre a bulira sem tudtam nemet mondani. Nem lesz ez így jó. Azt hiszem, ha még ennél is határozatlanabb leszek, akkor olyanná válok, mint egy bólogató kutya, azt pedig nagyon nem szeretném. - Nem – felelem kurtán, miközben felpillantok rá, majd szinte rögtön ezután indulásra szólítom fel. Jobb, ha itt hagyjuk Lilah-t és a „minden lében kanál” természetét. Még a végén ennél is kellemetlenebb helyzetbe kerülök. A konyha felé menve igyekszem összeszedni magam. Nem tölt el jó érzéssel, hogy esetleg azt gondolja rólam, hogy egy szófogadó kislány vagyok, aki mindig azt csinálja, amit mondanak neki, és akinek nincs saját véleménye. Figyelem, ahogy italt tölt magának. Nem sok alkoholt öntött a poharába, amiből arra következtetek, hogy nem szeretne berúgni. Ennek nagyon örülök, mert én sem terveztem, hogy túlzásba viszem az italozást. A múltkor történtek után meg pláne nem. - A Long Island-i Egyetemre – válaszolom. Szerintem, ha a Columbiára járnék, akkor sem emlékezne rám, mert nem vagyok egy feltűnő személyiség. Nincs rajtam semmi, amin bárkinek is megakadhatna a szeme. Versenyeken sem vettem részt, amivel esetleg felhívhattam volna magamra a figyelmet. Még mindig ugyanolyan szürke kisegér vagyok, mint a szemeszter elején, csak annyi különbséggel, hogy volt részem néhány kalandban. - És mit tanulsz? – érdeklődöm. Rémesen sablonos kérdés, de nem jutott jobb eszembe. Elég sportosnak látszik, ebből következően el tudom képzelni, hogy valamilyen sporttal kapcsolatos szakon van. Sok sportoló viszont teljesen más irányba indul el. Felvonom az egyik szemöldököm, és kíváncsian várom, hogy kiderüljön, mi a főállása. Azonban nem számítottam erre a válaszra. Zavarba is jövök, ezért lehajtom egy kicsit a fejem. Nem vagyok hozzászokva, hogy a külsőmet dicsérik, főleg nem fiúk. - Köszönöm – rebegem, miközben felpillantok, majd a kezemben levő pohárra szegezem a tekintetem. Amikor bemutatkozik, akkor ránézek. Nekem már nem is lenne szükséges, mert Lilah-nak köszönhetően tudja a nevem, de az nem volt valódi bemutatkozás. - Valentina, bár nem hiszem, hogy ezzel újat mondtam – nyújtom felé a kezem, egy félénk mosollyal az arcomon. Biztos vagyok benne, hogy nem az a célja, hogy kényelmetlen helyzetbe hozzon, de megint sikerült elérnie, hogy zavarban érezzem magam. Úgy tűnik, Connor az "ami a szívén az a száján" típus, amivel semmi baj nincs. Számomra nagyon fontos az őszinteség, mivel már kétszer is becsaptak, mert túl naiv voltam. - Addig nem, míg nem talál nekem valakit – nevetek fel. Azt hiszem, hogy nincs túl jó véleménye Lilah-ról, ezért próbálom egy kicsit elviccelni. Annak ellenére, hogy lehet nem is fogunk többet találkozni Connorral, mégsem szeretném, ha tévesen ítélné meg őt. Hiába világított rá két problémára is a kérdéseivel, Lilah egyáltalán nem olyan rossz, mint amilyennek gondolja. Csak segíteni próbál nekem a maga módján. Azt nem mondom, hogy ez a legjobb módszer, sőt most már határozottan állítom, hogy nem az. Elsőre sem tűnt jó ötletnek, de a harag táplált, ezért belementem. - Ebben biztos lehetsz. – Ha Aaron el tudja csábítani Lilah-t, akkor utána bárkit sikerül. Nem adja egykönnyen magát. Olyan ez számára, mint a macska-egér játék, amiben természetesen ő a macska. - De, gondoltam rá – mosolygok. - Viszont elég kicsi az esélye, hogy nyerek. Úgyis mondhatnám, hogy szinte lehetetlen, ezért inkább nem játszom – közlöm vele. A tényeknek köszönhetően jöttem rá, hogy melyik egyetemre jár, és hogy angol. A lottóban a véletlen játszik főszerepet. Mosolygásra késztet, hogy lebuktam. Nem mintha titkolnám, hogy nem Amerikában születtem. Egyszerűen csak úgy gondoltam, hogy már nem lehet észrevenni az akcentusom. - Én is kiskoromban. Négy- vagy ötéves lehettem – emlékezem vissza. – Anglián belül hol laktatok? – Akkor lenne igazán kicsi a világ, ha kiderülne, hogy ő is londoni.
- Politológia - válaszoltam két korty között. - De nem ezzel akarok foglalkozni, csak azért csinálom, mert sportösztöndíjam van. Az a célom, hogy hivatásos jéghokis legyek - Efelé pedig elég jó úton haladok, mivel nagyon jó a teljesítményem, illetve a csapatkapitány is én vagyok. Ez élvezi nálam a prioritást, ezért nem tennék olyat, amivel ezt veszélyeztethetem. Ez az egyetlen indok arra, hogy miért nem szoktam füvezni. Semmi bajom sincs ezzel az anyaggal vagy néhány társával, viszont annyit egyik sem ér, hogy kirúgjanak miatta a csapatból. Más teljesítménynövelő szereket sem használok, ugyanis nem vagyok lusta keményen edzeni. Sosem kerestem könnyebb vagy kerülőutat, mindig megküzdöttem a céljaimért. Nem érdemes beérni egy könnyebb megoldással, hiszen hiába érhetjük el hamarabb azt, amit akarok, viszont mindig van egy DE. Az a de pedig elég lehet ahhoz, hogy összetörje az álmainkat. Amúgy a politológia is érdekel valamennyire, viszont nem annyira, hogy később ezzel is foglalkozzak. Arra azonban tökéletes, hogy legyen egy diplomám. Nem apám kedvéért csinálom, mivel teljesen hidegen hagy az egész ember. Anyukám kívánsága volt, hogy végezzem el az egyetemet. Érte pedig bármit megteszek, még ha ezt már csak az emlékéért tehetem. - Te? - Ha tippelnem kellene, akkor valamilyen humán tárgyat néznék ki belőle. Tényleg érdekelt, hogy vajon mennyire érné meg lottóznom. Halvány mosoly suhant át az arcomon, mikor már másodjára pirult fülig egy kijelentésem hallatán. Nem az volt a célom, hogy zavarba hozzam, viszont nem kellett neki sok, mire teljesen elvörösödött. Nem mintha emiatt megválogatnám a szavaimat, mivel azon semmi sem tud változtatni, hogy nagyon szókimondó típus vagyok. - Nem, de a azért jobb tőled hallani - A mindenlében kanál barátnője biztosan szeret a nevében beszélni, viszont engem Valentina érdekel, nem pedig Lilah, aki nem bírja ki, hogy ne szóljon bele a barátnője dolgába. Nem kétlem, hogy jót akart neki ezzel, viszont az is egyértelmű volt, hogy Tina nem kérte, hogy játssza neki a kerítőt. Tehát nem összehasonlítható a helyzet azzal a wingmankedéssel, amit én csináltam Aaron kérésére. Ha nem kér meg, hogy segítsek neki becsajozni, akkor biztosan nem avatkoztam volna be a szerelmi életébe. Már ha csórinak van egyáltalán olyanja. Nem mintha ne irigyelném az ő helyzetét, mikor éppen a semmi miatt ordítozik velem Aaliyah. - Hát ezt erősen kétlem - Igaz, hogy én nem ismertem a barátnőjét, viszont emiatt nem is voltam elfogult vele szemben. Én azt a kimenetelt tartottam volna valószínűnek, hogy szemrebbenés nélkül magára hagyja Tinát, ha nem vagyok itt. Egyszerűen csak jól jött ki neki, hogy a srácnak, akit kinézett magának, volt egy haverja is, akire rápasszolhatja a barátnőjét, hogy ne tűnjön annyira önzőnek. Én nem éreztem lepasszolásnak a helyzetet, Valentina aranyos lánynak tűnt, viszont most nem is ezen volt a hangsúly. Nem akartam tovább ragozni ezt a témát, mert nem szerettem volna Tinát megbántani a barátnőjéről alkotott véleményemmel. Csak bólintottam a lottóval kapcsolatos véleményére. Teljesen egyet értettem vele, én sem pazarolnám erre a pénzemet. Nem is tudom hol olvastam már, hogy több esélye van annak, hogy lezuhanjon veled a repülő, mint hogy megnyert a főnyereményt. Arról nem beszélve, hogy nem is olyan rég volt egy olyan balhé, hogy a számot hamarabb írták ki, mint hogy kihúzták volna. Afelől pedig kétségem sincs, hogy nem tűznek ki ilyen nagy összegeket, ha azokat bárki megnyerhetné. - Londonban. Csak nem te is? - Akkor tényleg mondhatnánk, hogy milyen kicsi a világ. Az utolsó kortyot is megittam közben, ezért a pulthoz lépve újra töltöttem a poharamat. - Te kérsz még? - fordultam a lány felé. Ha kért, akkor öntöttem neki is egy újabb kört. - És mik a hobbijaid? Mivel töltöd a szabadidődet? - kérdeztem, miközben nekidőltem mellette a pultnak. - A bulizást gondolom kizárhatjuk - mosolyodtam el. Nem tűnt annak a bulizós típusnak, amivel az égvilágon semmi probléma sem volt. Nem vagyunk egyformák, mindenki másban találja meg a kikapcsolódást.
Kezdőlap
