Valentina & Milo

Vendég

Valentina & Milo

Az egyetem kezdete előtt egy héttel volt a beiratkozás. Bevallom az őszintét nagyon féltem. Féltem, mert egy új és ismeretlen környezetbe fogok kerülni, valamint attól is féltem, hogy találok-e egyáltalán barátokat. Nem igazán vagyok egy nyitott típus, inkább szeretem meghúzni magam.
A felvételi értesítőben leírták, hogy hol lesz majd a beiratkozás. Reménykedtem abban, hogy könnyen meg fogom találni.
A megfelelő terem keresése közben egy lány megszólított.
- Ne haragudj. Te is a beiratkozásra jöttél?
- Igen – válaszoltam.
- Ó, ez szuper! Esetleg tudod, hogy merre található?
- Én is épp azt keresem, de szerintem erre lesz, legalábbis a feliratokból ítélve.
A folyosón továbbmenve meg is találtuk. A terembe belépve nagy tömeggel találtuk szembe magunkat. Beálltunk abba a sorba, ahová a nevünk szerint be lettünk osztva. Kiderült, hogy ugyanarra a helyre várunk, így bemutatkoztunk egymásnak. Mint megtudtam Evelynnek hívják és nagyon jól elbeszélgettünk, míg sorra nem kerültünk. Nagyon szimpatikus volt számomra. A beszélgetés során kiderült, hogy sok dologban hasonlítunk vagy megegyezik az ízlésünk. Ennek köszönhetően elszállt minden félelmem azzal kapcsolatban, hogy találok-e barátokat. Úgy éreztem, hogy már az első perctől kezdve megtaláltuk a közös hangot és ez akár egy hosszú barátság kezdetét is jelentheti.
Miután sikeresen elintéztük a különböző papírokat úgy döntöttünk, hogy felfedezzük az egyetem környékét. A campust kacskaringós járdák vették körül, a köztük lévő területet gyönyörű zöld fű borította, virágágyásokkal tarkítva, valamint néhány fa is állt a zöld gyepen. A járdákon elszórtan asztalok voltak kihelyezve székekkel és napernyőkkel együtt. Természetesen az egyetem rendelkezett egy könyvtárral, de megtalálható volt még egy étterem és egy hangulatos kis kávézó is a campuson. Úgy döntöttünk, hogy a könyvtár megnézését a következő hétre hagyjuk, mivel mindenféleképpen mentünk volna. Egyikünk sem szeretett volna az utolsó pillanatban készülni a vizsgákra. Megbeszéltük, hogy ha nem is minden hétvégén, de összeülünk és együtt fogunk tanulni.
A campus feltérképezése után, elindultunk egy kisebb városnéző túrára. Átsétáltunk egy parkon, amiből kiérve egy végtelennek tűnő utcán találtuk magunkat. Volt ott mexikói és kínai étkezde, valamint egy bár és egy kávézó is. A kávézó felé vettük az irányt, hogy megigyunk egy kávét, és jobban megismerjük egymást. A hely egyszerű, fából készült asztalokkal és székekkel van berendezve, az egyik sarokban pedig raklapokból készült pihenő rész, avagy kanapé helyezkedik el. Rengeteg fajta kávé közül lehet választani, némelyikről még nem is hallottam. A kávék mellett a teákból is széles választék található az itallapon. Az italok mellett sütemények és szendvicsek közül is lehet válogatni. Az ínycsiklandozó pékáruk láttán mindkettőnknek megjött a kedve egy-egy fánkhoz. Kifizettük a rendelésünket, és a fánkokkal a kezünkben a raklapból készült kanapéhoz sétáltunk, majd helyet foglaltunk rajta. Amíg arra vártunk, hogy elkészüljön a kávénk és a pincér kihozza, elmeséltük egymásnak röviden az élettörténetünket. Megtudtam, hogy van egy húga, aki három évvel fiatalabb nála, és nagyon közel állnak egymáshoz. Ezt örömmel hallottam, mert az öcsémmel nekem is szoros a kapcsolatom. Annak ellenére, hogy fiú, mindent meg tudunk beszélni és mindig számíthatunk egymásra. Persze mi is összekapunk néha, de melyik testvérpár nem veszekszik? A harag nem tart sokáig, amilyen gyorsan jött szinte ugyanolyan gyorsan távozik.
Az idő gyorsan elrepült felettünk, de nagyon jól éreztem magam és örültem, hogy már most találtam egy barátot. Szerencsére sok közös óránk lesz, így kevésbé aggódom az új környezet miatt. Ahogy kiléptünk a kávézóból, a vállam felett hátrapillantottam Evelynre, miközben az ajtót tartottam neki. Amint visszafordultam valaki mellkasának ütköztem. Ahogy felnéztem egy gyönyörű zöld szempárral találtam szembe magam. Nagyon zavarba jöttem, de azért kipréseltem magamból egy bocsánatot.

Vendég

Túl vagyok már az első két évemen az egyetemen. Az eredményeim kifogástalanok, így a szüleim továbbra sem találhatnak rajtam kapaszkodót, hogy miért ne baszhatnék ki velük jobban. Nem hagyok számukra elérhető védtelen részt. Igazából nekem rohadtul mindegy lehet volna, hogy tovább tanulok-e. Leginkább nem akartam, bár a mostani állás alapján mégsem kerültem olyan szar helyzetbe. A srác aki mellettem csörtet Jason. Kócos szőke gyerek, aki még télen is úgy néz ki, mintha a parkolóban kiláncolta volna a szörfdeszkáját mielőtt órára menne. Nem vagyok benne biztos, hogy nem fulladna meg egy medencében, de mindenesezre a lányok odaáig vannak érte. Persze, én mindig kiröhögöm, amikor a világjáró dumájával eteti a csitriket, de végülis mindenki abból gazdálkodik, amilye van. Jó persze, nem kell őt sajnálni egy rövid ideig azt terjesztette, hogy csak kamuból van britt akcentusom. De kettőnk közül én tudom bizonyítani a legvonzóbb részem alapját. Ő... hagyjuk is.
Most is épp valami csajról papol, meg, hogy mennyire 'klafa' (ez az egyik kedvence), hogy ennyi új csaj jött. Véleménye szerint már éppen ideje volt a vérfrissítésnek. Nem mintha már mindegyiket látta volna meztelenül, de az arca leglább nagy... ezt el kell ismerni.
-Ugye tudod, hogy a tavalyi állás alapján még mindig le vagy maradva drága barátom.-pillantok rá türelmesen. Persze ő azonnal felkapja a vizet és a visszavágót emlegeti. A tavalyi iskolaév alatt néhány fasz haverunkkal versenyeztünk. Ki tud több csajt megfektetni az utolsó vizsga előtt. Nem nyertem utcahosszal, de stabilan tartottam az előnyömet. Új tűnik egy brit rosszfiú izgalmasabb, mint egy kamu ausztrál szörfösgyerek. Azért még nem akarom letörni a szarvát, hogy máris elveszem a kedvét a versenytől.
-Parker kiszáll...
-Mi?-csak ennyit tudok odaböfögni.
-Jaja... valaki csöcsös bige elkapta a tökét... és most neki barátnője van...-Jason megforgatja a szemét és megbotránkozó fejet vág, amikor kiejti a száján a barátnő szót. Mi nem járunk senkivel. Ez a szabály. Különben mi értelme lenne az egyetemi éveknek, ha nem dugnánk végig? Nem fogom szépíteni. Rohadtul csak unalomból szórakozunk ilyen faszságokkal.
-Kávé?
-Jaja.-nem mintha bármilyen szinten boldoggá tenne az itteni kávé, de végül elfogadom az ajánlatát. Legalább egy néhány másodpercre eltereli a figyelmét arról, hogy eddig Parkert szidta nekem, amiért összejött egy csajjal. Mondjuk emlékszem arra a dögre. Nem csodálom, hogy egy menet kevés volt neki. De ezt nem Jasonnel fogom megbeszélni.
Ekkor koppan le a mellkasomról valaki. Annyira lefoglalt ez a paraszt, hogy időm sem volt észrevenni a lányt, aki most nagy őzike szemekkel pillázik rám. Vajon sokkot kapott? Lassan rebeg nekem egy bocsánatkérést. Jason pedig már halkan röhög a hátam mögött. A szemeim lassan kezdenek sötétedni egy árnyalatot.
-Nincsen semmi gond.
-Milo vagyok.-mondom miközben a karjánál fogva egy lépéssel kijjebb húzom az ajtóból, hogy ne gyalogoljanak át rajta még néhányan. Finoman engedem el a kezét. Észre sem veszem Jason mikor lép le, de a lány feje fölött átpillantva már látom, hogy rendeli nekünk a kávét. Remélem nem valami agyontejezett szart hoz, mert akkor tényleg megütöm.
-Új vagy?

Vendég

Again

Még mindig megbabonázva néztem azokba a gyönyörű zöld szemekbe, de most már a hangja is elvarázsolt a brit akcentusával együtt. Nehezen, de a rózsaszín ködön áttört a hangja, és eljutott a tudatomig, hogy éppen hozzám beszél. Megráztam a fejem, hogy egy kicsit kitisztuljon, majd válaszoltam neki a feltett kérdésére.
- Igen, most kezdtem az egyetemet -néztem fel rá, de gyorsan le is sütöttem a szemem, mert nem bírtam állni azt az átható tekintetet, amivel engem fürkészett. Eszembe jutott, hogy megfogadtam még az egyetem előtt, hogy tiszta lappal indulok, és elhagyom a szürke kisegér énem, ezért nagy levegőt vettem, majd kifújtam. Felemeltem a fejem és úgy folytattam- Még egyszer bocsánat, hogy neked mentem. Az én hibám volt, mert nem figyeltem. De most már mennem kell, majd még biztos találkozunk -hadartam el gyorsan.
Megragadtam Evelyn karját, szinte húztam magam után, amikor eszembe jutott, hogy nem mutatkoztam be neki pedig ő megmondta a nevét. Megfordultam és odakiáltottam neki- Egyébként az én nevem Valentina -majd mentem tovább még mindig Evelyn karját szorongatva.
- Hú, hát ez elég vicces volt -szólalt meg Evelyn. Felhúztam a szemöldököm, és úgy néztem rá.
- Mi volt ebben olyan vicces? Csak én lehetek ilyen szerencsétlen, hogy neki megyek valakinek már az első napomon -feleltem a kelleténél kicsit ingerültebben. Láttam rajta, hogy egy kicsit megijedt a hevességemtől, így gyorsan hozzátettem- Bocsi, nem akartam így rád förmedni. Csak… nem így akartam elkezdeni az itt tartózkodásom első napját.
- Nyugi, semmi baj. Nincs miért aggódnod. Nem volt ez akkora ügy. Lehet nem is találkozol vele többet- próbált megnyugtatni, amiért nagyon hálás voltam neki.
- Igen, igazad van.
- De, azért el kell ismerned, hogy nagyon helyes pasi volt, bár a barátja sem volt semmi -mondta viccesen. Erre kénytelen voltam elmosolyodni, mert egyet kellett vele értenem.
- Igen, elismerem. Pont ezért volt kellemetlen az egész szitu. Persze, hogy egy jó pasi előtt kell beégnem… na, de mindegy. Már megtörtént, nem tudok rajta változtatni.
- Így van. Engedd el -felelte.
Közben visszaértünk a campusra. Elköszöntünk egymástól és megbeszéltük, hogy jövőhét hétfőn reggel itt találkozunk.

Eljött a hétfő és az egyetem előtt várakoztam Evelyn-re, ahogy előző héten megbeszéltük. Már messziről kiszúrtam, ahogy nagy mosollyal az arcán közelít felém.
- Szia! Na, felkészültél az egyetemi életünk első napjára? -kérdezte vigyorogva. Nem tudom, hogy miért volt ennyire bezsongva, de jókedve ragadós volt. Az izgatottságának hála az idegességem is elszállt.
- Szia! Azt hiszem igen.
- Remek! Akkor akár be is mehetnénk -mondta, majd elindult a bejárat felé. Én is mentem utána.
Ahogy beértünk kicsit tanácstalanok voltunk, hogy merre lehet az előadó, ahol az óránk lesz. Megkérdeztünk egy lányt, aki készségesen elmagyarázta nekünk, hogy merre találjuk. Megköszöntük neki, majd elindultunk abba az irányba, amit mondott. Az előadóba érve megálltunk és körbe néztünk hely után kutatva. Meglepődtem, hogy már ennyien bent vannak, hisz még egy negyedóra volt a kezdésig, de gondolom senki nem akart elkésni már az első napon.
- Hova szeretnél ülni? -kérdezte Evelyn.
- Nem tudom. Talán valahova középre, ha neked is jó - nem akartam nagyon előre ülni, de mivel a hátsó rész nagyjából már be volt telve, így nem maradt más választásunk. Na, meg az sem utolsó szempont, hogy szemüveget hordok, és nem igazán tesz jót, ha hátul ülök.
- Nekem tökéletes - felelte. Találtunk is két helyet, így megindultunk, hogy elfoglaljuk őket.
Nem sokkal később megérkezett az előadó is. Kíváncsi voltam, hogy milyen lesz, hogy fog zajlani az előadás. Az óra nagyon érdekes volt. Egy pillanatra sem lankadt a figyelmem. Mondjuk ehhez a tanár előadásmódja is hozzájárult. Olyan átéléssel magyarázott, hogy szinte csodáltam. Nem mellesleg remek humorérzéke is volt. E körülményeket figyelembe véve nem is csoda, hogy gyorsan elrepült az idő.
- Hát ez hihetetlenül jó volt -mondtam Evelyn-nek, miközben kifelé mentünk az előadóból.
- Igen, teljes mértékben egyetértek veled. Ha akartam volna sem tudta volna máshova figyelni annyira magával ragadott, ahogy beszélt. Szerintem élvezni fogjuk ezt a tárgyat.
- Én is így gondolom - válaszoltam neki nevetve - Neked sem lesz most órád?
- Nem, csak 2 óra múlva.
- Esetleg lenne kedved megint elmenni abba a kávézóba, ahol a múltkor voltunk? Szükségem van egy kis koffeinre.
- De, ez egy jó ötlet. Ma még én sem ittam.
- Utána akár kiülhetnénk abba a parkba, ami nem messze van innét.
- Rendben, én benne vagyok -felelte, majd elindultunk.
A kávézó felé menve megbeszéltük, hogy milyen óráink lesznek még a mai nap folyamán. Sajnos, ma már nem lesz több közös óránk, de holnap megint lesz egy. Amikor odaértünk beálltunk a sorba és elvitelre kikértük az italunkat. Kifizettük és az ajtó felé indultunk. Amint kinyitottam az ajtót már megint egy mellkasnak ütköztem. Hát ezt komolyan nem hiszem el. Ráadásul még a kávé is a felsőmre ömlött. Természetesen ez volt az egyik kedvencem. Felnéztem, és nem hittem el, amit látok. Ugyanaz a zöld szempár bámult rám, ami egy héttel ezelőtt is olyan áthatóan figyelt pontosan itt. Evelyn kuncogása ébresztett fel kábulatomból.
- Bocsánat. Már megint… -mondtam neki és éreztem, hogy az arcom kezdi felvenni egy paradicsom színét.

Vendég

Éppenhogy lekoppant rólam a szőkesbarna... inkább szőke... de van benne mindkettő. Áhh.. igazából miért foglalkozom ezzel? Amint lekoppant a mellkasomról a csaj máris éreztem, hogy szegény nem fogja megúszni ép bőrrel. Mármint nem ezt a koccanást most... hanem ezeket az egyetemi éveket. Az a fajta lány, szerintem, aki még nem botlot ilyen közeli helyzetbe egy olyan arccal, mint én. Hosszú másodperceken át csak kutatott szempillái alól. Megfejteni próbált? Az esküvőnket tervezte? Vagy csak ténylegesen zavarba jött, hogy konkrétan az arca a mellkasomon volt egy pillanatra, most pedig úgy magasodok fölé, akár egy óriás. Várok. Türelmesen. Mint a bozótosban megbúvó nagymacska... ami már ki is választotta az áldozatot. Jason persze a másik csaj seggét méregeti, most, hogy már kiröhögte magát a jeleneten... persze nem hangosan... éppenhogy kihallatszódott az idóta fejéből, hogy pontosan tudja, hogy részemről már kezdetét is vette a vadászat.
-Semmi gond... még egyszer... és biztos lehetsz benne, hogy még találkozunk.-a végét inkább már csak halkan mondtam, hiszen már úgyis sétál el tőlem. Még visszakiabál. Szóval Valentina. Azt hiszem ez a név egyenlőre stabil helyet kapott a fejemben. A két lány menekülőre fogja, így én belépek a kávézóba. Jason már egy ablak melletti asztalnál ül és lassan kortyolja a sajátját.
-Remélem nem köptél bele...-pillantok a sajátomba és megkeverem mielőtt leülök vele szembe.
-Sose derül ki...-mondja félig sóhajtva, közben akkorára nyúlik a nyaka, mint egy zsiráfnak, hogy bentről még egyszer megnézhesse az ütemesen elriszáló seggeket. A kelleténél talán egy kicsit nagyon ledülettel ejtem le a kezemet az asztalra. De szerencsére a kávé nem fröccsen ki.
-Szóval Valentina.-pillant rám mohó tekintettel... mire végigmondja már emeli is fel mindkét kezét magadóan.
-Álmodozz csak.-vonom meg a vállamat.
-Rólad koppant le... nem lenne fair lecsapni...
-Mintha izgulnom kellett volna...
-Este bebaszunk?
-Miért kérdezed?
A kávé szar. A társaság se tulságosan felemelő, meg egyébként is. Az eszem valahol le maradt a kékes, zöldes, szürkés szempárnál, ami még tudta őszinte rajongással tanulményozni az enyémet.

Jason úgy horkol, mint egy vaddisznó. Harom szobával odébb van az övé, de meg mernék rá esküdni, hogy miatta nem tudok aludni hajnali 4 óta. Nem azért, mert olyan partyn vagyunk túl, hogy félholtan értünk haza... és isteni csoda folytán valószínüleg dél körül még volt pulzusunk, amikor megérkeztünk a házhoz. Atya Úr Isten. Szét esik a rohadt fejem. A sok mocsok nem kicsit gyötörte szét a testemet, így önkényesen befoglaltam a fürdőszobát egy jó fél órára, hogy rendbe bírjam vakarni a pofámat. Nem akartam bemenni az óráimra, de őszintén szólva nincs kedvem egész nap Jasont pátyolgatni, így magam mögött hagyom a házzal együtt. Felébred, amikor felébred... remélem tényleg csak horkolt és nem éppen a nyelvétől fuldoklott... bár igazából szarok rá... csak ne nekem kelljen megtalálnom, mert három napot büdösödött.
Hátulra ülök. Kurvára nincs kedvem most aktívan részt venni az órán és, ha tehetném az egészet napszemüvegben ülném végig annyira zavar a neonnal megvilágított fehérre mázolt terem. Hilary persze kiszúr az óra felénél .. bájosan rám rebegteti a pilláit és félig bekapja a tollát mielőtt rohadt lassan kihúzza ajkai közül. Egy fél percig elgondolkozom, hogy megdugom óra után, de igazából megdöbbentően könnyű préda... így pedig nem is akkora a dicsőség.
Amint a tanár befejezi az előadást én már dobbantok is mielőtt a többiek felterpeszkedhetnének a székekből. Nem várom meg, hogy odérjen hozzám a szőke hajkorona. A folyosón akkora erővel csapódik nekem Jason, hogy szinte kirepülök a másik oldalt az ablakon.
-Mi van stéber?
-Bejöttem, mert olyan szagod volt, mintha megdöglöttél volna... nem akartam elvinni a balhét.
Röhögök egy jót, de szerencsére ő is. Nem egy érzékeny darab.
-Kávé?
-Ha tudnám miért csíped ennyire az itteni fost....
-Magas a koffein tartalma... este pediiiig. Folytatás.
-Ne már.. az előzőt is alig éltük túl..
-Ja.. pont ez lesz benne a szép.
Úton a kávézó felé persze be nem áll a pofája, de olyan mocsokmód másnapos vagyok, hogy lövésem sincs róla, hogy miről tud ennyit pofázni.
Szinte fellök Jason, amikor betorpanok az ajtóban, ami pont akkor kezdett el nyílni, amikor a kilincsért nyúltam. Időm, sőt lehetőségem sem volt hátrébb lépni, még egy centit sem, máris nekem koppan valaki. De nem Jason a hátamnak. Hanem valaki szemből. Kávé fröccsen. Én néhány cseppel megúszom, mellkasvadászom azonban már kevésbé szerencsés. Ugyanaz a szürkés szempár kutatja az arcomat, ami egy héttel ezelőtt. Talán vadászik rám, vagy az univerzum valamiért tényleg mindig az arcomba akarja lökni ezt a csajt.
-Tudod... egy 'szia' is elég lett volna.-eresztek meg felé egy mosolyt.
Jason persze azonnal kilép a hátam mögül.
-Ez így nem okés már lányok... már tényleg érik egy kárpótlás a drága barátomnak. Este lesz egy buli.. el kell jönnötök. Mindkettőtöknek.-itt pillant a másik lányra, de én még mindig a szürkés-zöldes-kékes szempárba vagyok gabalyodva.
-Meg egyébként is újak vagytok... valakinek illik bevezetnie téged.. titeket.-javítok gyorsan.
-Eljöttök?-kérdezem, de igazából még mindig nem emelem le a tekintetemet Valentináról. Nagyon régen volt már olyan, hogy egy lány elpurult csak attól, hogy összetalálkozott a szemünk. Na ő... ő már tényleg kihívás.

Vendég

Elkaptam tekintetem szemeiről és a mellkasát kezdtem el nézni. Bosszúsan vettem tudomásul, hogy ő megúszta az ütközést pár csepp kávéval a pólóján. Jellemző… Újra felnézek rá, amikor hallom, hogy megszólal.
- Tudod... egy 'szia' is elég lett volna. -mondta egy mosollyal az arcán.
Istenem, az a mosoly. Ha a mosolya ilyen elbűvölő milyen lehet, amikor tiszta szívből, őszintén nevet? Bár nem tűnik egy nevetős típusnak. Elmélkedésemből barátja hangja riaszt fel, de Milo tekintete még mindig fogva tart, ezért csak egy pillantást engedek meg felé.
- Ez így nem okés már lányok... már tényleg érik egy kárpótlás a drága barátomnak.
Kárpótlás? Ez most komoly? Nem is tudom, hogy melyikünk úszik a kávéban. Inkább engem kellene kárpótolni… hisz nem csak a felsőm lett oda, hanem a kávém is.
- Este lesz egy buli… el kell jönnötök. Mindkettőtöknek. -jelenti ki határozottan.
A szemem sarkából látom, ahogy rám, majd Evelyn-re pillant. Milo még mindig áthatóan tekint a szemeimbe. Úgy néz rám, mint egy ragadozó a prédájára. Mondjuk úgyis érzem magam.
- Meg egyébként is újak vagytok... valakinek illik bevezetnie téged… titeket. -javította ki gyorsan magát, de közben egy pillanatra sem vette le rólam a tekintetét- Eljöttök? -kérdezte.
A meglepődöttségtől nem is tudtam, hogy mit mondjak. Evelyn-re nézek, hogy lássam mit gondol a buli ötletéről. Csillogó szemekkel figyel és szinte hallom, ahogy azt mondja, hogy ’légyszi’, a szó végét elnyújtva. Felsóhajtok. Nem igazán járok bulikba. Kit áltatok? Még sosem voltam buliban. De megfogadtam, hogy az egyetemen minden más lesz és ez egy remek lehetőség arra, hogy kilépjek a komfortzónámból. Így hát belementem.
- Igen, elmegyünk. -látom, hogy Milo tekintete elsötétül a válaszom hallatán. Így még inkább a prédájának érzem magam. Lehet, hogy mégsem volt olyan jó ötlet beleegyezni? Közben a barátja elmondta a bulival kapcsolatos tudnivalókat.
- Akkor majd este ütközünk. -feleltem. - Mármint nem szó szerint… legalábbis remélem. -tettem hozzá gyorsan egy halvány mosollyal az arcomon, majd gondolatban hozzáfűztem, hogy azért nem bánnám, ha a szó szoros értelmében is megtörténne. Ó, te jó ég! Miket is beszélek?
Még vetettem egy utolsó pillantást Milora azután elsétáltunk Evelyn-nel.

Miután eltávolodtunk tőlük annyira, hogy biztosan nem hallanak már minket, Evelyn megszólalt.
- Hát úgy látszik a mestere vagy a látványos találkozásoknak. -mondta vigyorogva.
Erre csak megforgattam a szemem.
- Szóval akkor este buli? -próbált témát váltani, mert látta rajtam, hogy nem igazán szeretném, ha továbbra is a csodás üdvözlési szokásaimról társalognánk.
- Úgy tűnik, hogy igen.
- Nem vagy valami lelkes. -jegyezte meg.
- Mert nem is vagyok az. Tudod... még sosem voltam buliban. -vallottam be neki.
- Ne aggódj! Nem lesz semmi baj, majd én vigyázok rád! -kacsintott. - Ha pedig mégsem érzed jól magad akkor meg hazamegyünk.
- Jó, rendben. -bólintottam, így is megerősítve a válaszom. Felragyogott az arca.
- Akkor most beszéljük meg, hogy mit veszünk fel. -kezdett el izgatottan tervezgetni.
- Nem igazán vannak olyan ruháim, amik megfelelnének egy buliba.
- Majd adok kölcsön. Biztos találunk valamit a számodra.
- Oké, de nem veszek fel semmi rövidet.
- Ez még csak az eszembe sem jutott. -emelte fel kezeit védekezően, de azért egy ravasz vigyorra húzta a száját.
Mivel egy szép nagy kávéfolt díszítette a felsőmet elhalasztottuk a parkban való kávézást. A kollégium felé vettük az irányt, hogy átöltözhessek a hátralévő óráim előtt. Miközben átöltöztem Evelyn átnézte a szekrényemet és megerősítette azt, amit már korábban én is mondtam neki, hogy nem nagyon találni olyan ruhát, ami jó lenne egy buliba. Hihetetlen, hogy mennyire hasonló az ízlésünk könyvek vagy akár pasik terén, viszont a szociális életünk nagyon különböző. De az ellentétek vonzzák egymást szokták mondani. Ez ránk is igaz annak ellenére, hogy csak e téren van köztünk különbség. Visszamentünk az egyetemre és mielőtt elindultunk volna az óráinkra megbeszéltük, hogy este nála fogunk készülődni.

○○○

Miután elkészültünk elindultunk a buli helyszínére. Én egy testhez simuló fehér ujjatlan csipkeruhát vettem fel, aminek a háta nyitott volt. Elöl teljesen zárt volt és combközépig ért. Ez volt a legvisszafogottabb mind közül. A hajamat egy kicsit behullámosítottam és egy kis szempillaspirált tettem fel. Evelyn ragaszkodott hozzá, hogy ő sminkeljen ki, de nem engedtem. Épp elég volt a ruha nem akartam még nagyobb feltűnést kelteni. Csak szép lassan haladjunk a változás útján. A ruhát egy pezsgőszínű magassarkúval egészítettem ki. Nem sok esélyt láttam arra, hogy kibírom benne egész este, de Evelyn ebből nem engedett. Ő egy fekete szintén csipkés, hosszú ujjú, magasított nyakú egyberuhát viselt. Az ujjai is végig csipkések voltak, a mellrésze el volt választva a derékrésztől, így a hasát csak a csipke fedte. A ruha alja éppen csak takarta a fenekét. Hosszú barna haját, ami már majdnem feketébe ment át begöndörítette. Az ajkaira egy igen élénk vörös rúzst kent fel. A lábaira még az enyémnél is magasabb sarkú cipőt húzott. Ámulva néztem, hogy milyen könnyeden jár benne.
Már messziről lehetett hallani a zenét, ahogy közelebb értünk egyre csak erősödött. Nagyon sokan voltak kint a ház előtt. El sem tudtam képzelni, hogy mi lehet odabent. Megálltunk az ajtó előtt, majd Evelyn felém fordult.
- Készen állsz?
- Azt hiszem igen. -feleltem nem túl meggyőzően.
- Hát akkor menjünk be.
Amint beértünk szinte arcon csapott a forróság. Legszívesebben már most hazamentem volna. A zene olyan hangos volt, hogy éreztem, ahogy a basszus végigszáguld a testemen. Evelyn megfogta a kezem és a tömegen átverekedve magunkat a konyhába mentünk, ahol az italok voltak.
- Mit kérsz?
- Egy üdítőt. -mondtam.
Felhúzta az egyik szemöldökét és tudtam, hogy ezzel azt szeretné kifejezni, hogy nem igazán tetszett neki a válaszom.
- Jó, akkor egy vodkanarancsot.
Rögtön neki is állt elkészíteni. Miközben arra vártam, hogy ő is töltsön magának valamit, végig néztem a tömegen Milo-ék után kutatva. Hiába volt rajtam magassarkú még így sem tudtam átnézni a tömeg felett.
- Kit keresel? -kérdezte Evelyn.
- Senkit. -vágtam rá gyorsan.
- Na persze… Mindegy. Menjünk táncolni. -mondta és gyorsan lehajtotta az italát.
Én is így tettem, majd utána indultam, bármennyire is nem volt hozzá kedvem. Amint kiértem a konyhából majdnem neki mentem ismételten valakinek. Úgy látszik ez a védjegyem lesz… Felnéztem és megláttam, hogy már megint Milo lett volna az ütközésem áldozata. Ezen már én is kénytelen voltam elmosolyodni.
- Szia! -köszöntem neki félénken.

Vendég

Talán csak szerencsém volt, hogy a barátnője azonnal lelkesedést mutatott a kínálkozó lehetőségre. Láttam a szemeiben a kételyeket, de talán a kiváncsisága lehetett az, ami miatt végül igent kaptam. Vagy kaptunk. Nem tudom Jason mennyire lesz lelkes a kínálkozó alkalomra, igazából szarok is rá. Engem csak az a szürke szempár érdekelt, ami még mindig félősen próbált kutakodni az enyémben. Érzem, ahogyan vált a saját tekintetem, ahogyan még egy kicsit mélyebbre fúrom magam a lelkébe. Még nem akarok előre hugyozni a medve bőrére. De nem teljesen kiegyenlítettek az erőviszonyok.
Odébb léptem az útjából, hogy mehessenek a dolgukra. Én már megkaptam azt, amit akartam. Ott lesz este. Így tényleg több kedvem van visszatérni halottaimból és még egy estét végigcsinálni.
Rámosolygok, mielőtt távozna. Sosem voltam szégyenlős típus. Így most is arcátlanul nézem feszes fenekét miközben távozik.
-Kibámészkodtad magad?
Elgondolkoztam, hogy elöbb elküldjem-e a picsába, vagy egyszerűen verjem le a fejét, hogy mindig bele kell ugatnia a dolgaimba.
-Fogd be a pofád. Tudom, hogy este hálás leszel ezért.
-Ezért? Nagyon. De ide fogok hányni, ha tovább állunk itt kint. Kell az a kurva kávé.
-Ez nem kávé. Ez egy fos.
Megvonom a vállam és végül belépünk.

Egy ócska, nyúzott fos délután következett. Még szunyáltam is 2 órát mielőtt úgy ítéltem meg, hogy már képes leszek normálisan működni. Jason felajánlott valami szart, de nem bízok abban az idiótában, hogy nem valami kísérleti szintetikus szarral akar teletömni, amit még ő sem próbált ki.
Egy zuhany nagyjából rendbe tette a lelki világomat, bár azt nem merném kijelenteni, hogy most vagyok életem legjobb formájában. Majd az első vodka talán helyretesz. Vagy így, vagy úgy. Nem extrázom túl. Egy fekete póló, egy fekete farmer, és a fekete tornacipőm. Ez minden, amire hajlandó vagyok még az éjszaka előtt.
-Léphetünk?
-Jaja.. menjünk.-Jason persze be van zsongva, mint egy zűrös tinicsaj, de ezt most kivételesen elnézem neki.
Korán érkezünk. Aránylag.. vagy legalábbis azt hiszem. A zene már szól, de ótvar pangás uralkodik még a házban.
Jason persze szinte fut egy kört, hogy ismerős arcokat keressen.
-Haveeer. Itt lesz Hilary is.
-Egészségedre. Dugd meg, ha akarod.
-Neeem. Az a csaj súlyosan rád van állva.
-És?
-Haver. Másnak nincs esélye sem nála.
-Szegény. Koppanni fog.
-Miért? Ennyire rá vagy állva a kávézós bigédre.
-Hilarynek csettintek és ugrik. Unalmas.
-Hát nem tudom... olyan csöcsökkel felőlem lehetne unalmas.
Persze.Jasonnek rohadtul mindegy, amíg a farka vezeti. Talán ezért nem tudom igazából még csak a barátomnak sem nevezni. Ő haver. Ismerős. Nem.. talán a haver kategóriát már megüti. De nem kell megértenie egy pillanatig sem, hogy miért untat Hilary.
Lassan gyűlnek az emberek. Én pedig egyenlőre próbálok beolvadni. Jönnek ismerős arcok, akik hangosan köszönnek. Szinte üvöltik a nevemet. Töltenek. Iszunk. Töltenek. Iszunk. Hamar lesz csatak részeg mindenki, csak én nem. Valahogy nekem ez az este még nem fáj annyira. De kezdenek közökkenteni a nyugalmamból, úgyhogy úgy döntök, hogy ideje szellőzni egyet.
És szinte megint. Alig néhány centire áll meg tőlem. Szerintem nekünk ez már zsigerből megy. De most pont nem stukkol le.
Pici. Még magassarkúban is. A ruhája nem azért felntűnő, mint a többi lánynak. Mármint rajta legalább volt ruha. Nem mondom, hogy nem esett jól néhányszor körbenézni, de ez valahogy más.
-Szia.-a kezem azonnal a derekára siklik, hogy félre húzzam a folyosóról.
A barétnőjére pillantok.
-Menj csak.. Jason hamar meg fog találni.-eszméletlen a különbség a két lány között. Nem is tudom, hogy hogyan lehetnek ők barátnők. Anélkül, hogy megvárnám a válaszát visszafordulok Valentinahoz.
-Tényleg akartál táncolni vagy csak nem akartál neki nemet mondani?-kérdezem felhúzva a szemöldökömet.
Valahogy nincs a lelki szemeim előtt, hogy fehérneműre vetkőzve táncol valamelyik bútoron. Mármint de... csak a tömeg nem passzol.
A kezem még mindig a derekán pihen. Nem akarom elengedni. Olyannak tűnik, mint egy bárány, az áldozati oltáron. Ezek a kanibálok itt élve fel fogják falni. Bár nem vagyok még benne biztos, hogy a jelenlétemtől ő biztonságban lesz-e vagy most rajzoltam egy célkeresztet a homlokára. Mindenesetre egyenlőre nem keltettük fel senkinek sem az érdeklődését különösebben. Bár van egy olyan érzésem, hogy Hilary nincs olyan messze, mint ahogyan én azt gondolom.
-Ha gondolod hátrébb vannak kanapék. Ott le is tudunk ülni.

Vendég

A kezét a derekamra csúsztatta, hogy félrehúzzon az ajtóból. Meglepődtem a tettén, mert nem számítottam rá. A majdnem ütközésünk után szinte azonnal megragadott. Minden egyes alkalommal, amikor volt szerencsénk találkozni a keze a derekamra vándorolt. Olyan természetes volt a részéről. Zavarba jöttem attól, hogy már megint ilyen közel kerültünk egymáshoz. Éreztem, hogy kezdek elpirulni.
- Menj csak… Jason hamar meg fog találni - mondta Evelyn-nek.
Kétségbe esve néztem rá. Próbáltam üzenni a tekintetemmel, hogy ne merjen egyedül hagyni, de hiába… csak egy ravasz vigyorra húzta a száját. Tudtam, hogy elmegy. Esküszöm, hogy élvezi, ha kényelmetlenül érzem magam. Jó, nyilván nem rosszindulatból teszi csak nekem próbál segíteni, hogy nyissak a világ felé. Úgy viselkedik, mint egy tyúkanyó vagy inkább, mint egy madár, aki kilöki a fiókáját a fészekből, hogy megtanuljon repülni. Most én is egy fiókának érzem magam…
Egy héttel ezelőtt találkoztunk, de olyan mintha ezer éve ismernénk egymást. Tényleg nem tudom, minek köszönhető, hogy ilyen rövid idő alatt egy hullámhosszra kerültünk. A közös érdeklődési kört leszámítva, nem igazán van köztünk hasonlóság. Ő nyitott személyiség, életvidám, szeret bulizni. Hát, én ezek szöges ellentétje vagyok.
- Tényleg akartál táncolni, vagy csak nem akartál neki nemet mondani? - kérdezte Milo felém fordulva.
Evelyn ezt a pillanatot ragadta meg, hogy távozzon és kettesben hagyjon vele.
- Nos, srácok akkor én magatokra is hagylak titeket. Megkeresem Jason-t. Jó szórakozást! - kacsintott, majd elment, de néhány lépés után visszafordult és bátorításképp felmutatta a jobb hüvelykujját.
Szerencsére Milo ebből semmit nem vett észre. Amint ellépett tőlünk már újra rám szegezte tekintetét. Felhúzott szemöldökkel várta a válaszom. Éreztem, hogy egy kicsit kezd égni az arcom. Valószínűleg pillanatokon belül látszódni is fog és biztos vagyok benne, hogy észre fogja venni. Néha úgy érzem magam, mint valami tinilány, aki attól is elpirul és zavarba jön, ha csak ránéz és rámosolyog egy helyes srác. Jó lenne, ha kordában tudnám tartani az érzéseimet és nem ülne ki rögtön az arcomra…
A keze még mindig a derekamon volt és ez nem igazán segített abban, hogy ne vörösödjek el még jobban. Nem éreztem úgy, hogy el akarna engedni. Az ujjait szorosan a derekamra fonta, közben áthatóan nézett a szemeimbe. Szeretném tudni, hogy mi járhat a fejében. Vagy lehet inkább mégsem… az ilyen típusú srácok a hozzám hasonlókkal csak szórakozni akarnak. Tudom, hogy nem szabad első látásra ítélkezni. Mondjuk már nem először találkozunk, ráadásul mindig elég emlékezetesre sikerültek. Nem szolgált rá, hogy általánosítsak, de az emberek ilyenek. Ez egy ösztönös reakció. Lehet, hogy ez a kedves viselkedés a részéről csak valami álca és így próbálja becserkészni szerencsétlen áldozatait. Volt már dolgom egy ilyen sráccal… nem lett jó vége…
Vajon honnét tudta, hogy nem akarok táncolni? Hülye kérdés… szinte biztos, hogy az arcomra van írva, hogy semmi kedvem az egészhez. Gondolkoztam azon, hogy kamuzok neki, de rájöttem, semmi értelme nem lenne, úgyis kitalálná, hogy nem igaz. Hihetetlen, hogy ennyire átlát rajtam.
- Csak nem akartam nemet mondani.
- Ha gondolod hátrébb vannak kanapék. Ott le is tudunk ülni - mondta.
- Rendben - egyeztem bele. Sokkal jobb ötletnek tartottam, hogy vele legyek, minthogy egyedül ácsorogjak valamelyik sarokban és nézzem a táncoló tömeget.
Meg Evelyn kedvét sem akartam elrontani. Szeretném én is olyan fesztelennek érezni magam, mint ő. Ehhez pedig az kell, hogy megpróbáljak ellazulni és nem rágörcsölni az új dolgokra. Remélem idővel sikerül kitörnöm abból a szürkeségből, amiben most vagyok.
Elvette kezeit a derekamról, de csak egy rövid időre, mert a következő pillanatban már a tenyerét éreztem a hátamon. Óvatosan terelgetett a kanapék felé. Pont szabad volt egy, így leültünk rá. A kanapé egyik végébe húzódtam. A kezeimet összekulcsoltam és az ölembe helyeztem, majd a körmeimet kezdtem el piszkálni. Fogalmam sem volt, hogy most mit csináljak. Miről beszélgethetnék vele? Idegesen harapdáltam ajkaimat.
- Gyakran jársz ilyen bulikba? - kérdeztem. Nem tudom, hogy miért pont ez jutott eszembe, de úgy gondoltam, hogy a személyes kérdésekre sem a hely, sem az idő nem alkalmas.
- Én még sosem voltam buliban. Ez az első alkalom. - Fogalmam sincs, hogy miért mondom el neki mindezt.
Közben tekintetemmel Evelyn-t kerestem, ami elég nehéz feladatnak tűnt a nagy tömegben, de végül csak sikerült kiszúrnom. Jason-nal táncolt, de nem is akárhogy. Hátával szorosan Jason mellkasához simult, akinek ujjai Evelyn csípőjébe mélyedtek, és ha egyáltalán lehetséges még közelebb próbálta húzni magához. Látszott rajtuk, hogy jól érzik magukat. Jason is olyan típusnak tűnik, mint Milo. De úgy gondolom, hogy Evelyn-t nem kell félteni. Tudja, hogy mit csinál. Összetalálkozott a pillantásunk. Küldött egy mosolyt felém, bíztatva arra, hogy beszélgessek Milo-val.
Épp arra készültem, hogy újra minden figyelmem Milo-nak szentelem, amikor a semmiből előbukkant egy lány és megállt előttünk. Gyorsan végig futtattam rajta a tekintetem. A ruha, amit viselt nem sok mindent hagyott a képzelőerőre. Visszavezettem tekintetem az arcára és láttam, hogy szúrós szemekkel méreget. Ha szemmel ölni lehetne akkor már lehet, hogy nem élnék…

Vendég

Szorul a hurok. Cseszd meg nagyon szép az arca, amikor elpuril már csak attól, hogy tartania kell velem a szemkontaktust. Szorul hurok. Evelyn úgy tűnik nem az a tyúkanyó típusú barátnő. Gondolkodás nélkül meri velem kettesben hagyni barátnőjét. Szorul a hurok. Lassan hátat fordít, így én is neki, és már minden figyelmemet csak Valentinára irányítom. Szorul a hurok. Kiváncsi lennék, hogy most vajon fél-e.
Már nem pillantok Evelynre, amikor verbálisan is tudtunkra adja, hogy nem tölt velünk több időt. Valahogy sejtettem, hogy ha bedobom Jasont a lehetőségek tárházába, akkor már nem lesz kedve a mi... vagy legalábbis az én társaságomhoz. Komoly kételyeim vannak, hogy vajon a két lány ténylegesen is kedveli-e egymást, vagy egyenlőre nem volt jobb lehetőség a láthatáron. Bár ilyen szempontból a lányok elcseszettül furák. Sokszor kedvelik az olyanokat, akik szöges ellentéteik a személyiségüknek és ki nem állhatják a hozzájuk hasonlóakat. Mi fiúk szerintem sokkal egyszerűbbek vagyunk. Ha nem tetszik valami, akkor ütök. Ha tetszik valami, akkor dugok. Ennyi. Azt hiszem.
Még mindig nem kaptam választ, így csak szemeivel tartom a kontaktust és figyelem, ahogy az arca lassan árnyalatot vált. Először csak kipirul az orra két oldalán. Majd lassan pirosodik ki tovább, mintha csak túl melegnek találná a levegőt. Talán az is? Már fogalmam sincs róla. "Csak nem akartam nemet mondani". Sejtettem. Halvány mosoly jelenik meg az arcomon. Könnyűnek érzem, hogy olvassak benne, de van egy olyan érzésem, hogy most még csak a labirintus ajtaját találtam meg. Nem lesz olyan egyszerű dolgom, mint szeretném.
Dobok neki egy mentőövet. Hogy elkerülhesse az egymáshoz simuló tömeget. Szerintem csalódott lettem volna, ha ma este ott találom meg. Nem tudom miért. Talán csak eddig túl tiszta volt a kép, amit alkottam róla. Nem illett volna bele, hogy valakit le kelljen róla vakarnom, hogy a közelébe kerülhessek.
Bólintok és elindulok vele a kanapékhoz. Kezem a lapockái és a feneke között pihennek. Nem engedem el. Nem akarom magára hagyni, így, hogy láthatóan nehezen találja a helyét ebben a világban, ami leginkább az enyém. A kanapéknál magam elé engedem, hogy eldönthesse mi a legszimpatikusabb a számára.
A kanapé szélét választja, én pedig a közepét. Nem akarok szabad helyet hagyni kettőnk között. Nem kell, hogy bárki kapjon a lehetőségen. Ráadásul a retaldált haverjaim is itt vannak. Előbb vagy utóbb úgyis kapunk társaságot.
Kérdésére felhúzom a szemöldökömet, de elmosolyodok.
-Igen.. elég gyakran.-most nem akarom részletezni neki, hogy még az előzőt sem volt alkalmam kiheverni és már itt vagyok vele.
-Örülök, hogy eljöttél.-kicsit közelebb hajolok hozzá, hogy halljon, mert valami idióta teker egyet a hangerőn.
Követem tekintetét a táncoló emberekhez. Jason tényleg megtalálta Evelynt. Remélem tényleg nem felejti el majd megköszönni nekem az a pöcs, hogy ekkora lehetőséget dobtam.... szó szerint az ölébe.
Visszahúzom a tekintetemet Valentinára, aki még néhány másodpercig tanulmányozza a jelenetet. Ekkor érkezik meg a kénköves pokol. Hilary. Karbatett kézzel állt előttem, valószínüleg mérgesen szívogatta a nyelvpiercingjét miközben a tekintete összegabalyodott a mellettem ülő Valentináéval. Szerencsére érkezett a felmentősereg. Josh, aki egy igazi pöcs, szimplán félretolta Hilaryt a seggével miközben egy komplett kisasztalnyi alkoholt egyensúlyoztak közelebb Connorral. Érkeztek a lányok is. Tria, aki az arcán kívül mindenhol ki volt varrva, és Claire, aki Hilary egyik legjobb barátnőjeként volt számon tartva, de szerintem többször tépték meg egymást, mint ahányszor a kezeimen meg tudnám számolni. A sort persze Parker és a csaja zárja, aki még mindig tagadja, hogy járnának, de ez lassan több, mint egyértelmű. Még akkor is, ha nem akarok paraszt lenni. Közelebb forgatnak még két kanapét, hogy mindenkinek legyen helye. Engem gyakorlatilag Connor félretol, hogy Triaval le tudjanak ülni, így közelebb ülök Valentinához és nemes egyszerűséggel átkarolom a vállát.
-Ez ki?-már említettem, hogy Josh egy pöcs ugye? A hangja közönyös, de a tekintete már nem annyira.
-Banda ő itt Valentina. Valentina, ők Connor, Tria, Josh, Claire... az agresszív szőke pedig Hilary. Nem kell megjegyezned a nevüket.-pillantok rá. Tényleg lényegtelen, hogy emlékezni fog-e rájuk. Ha rajtam múlik nem sokszor fogja még látni őket ebben az életben.
-Igyunk.-jelenti be Claire és máris nekiáll italokat keverni. Hilary persze nem adja fel a szemmel verést.
Közelebb hajolok Valentinához. Ajkaim szinte hozzáérnek a füléhez.
-Iszol?-kérdezem. Így leglább nem kell kiabálnom. Persze pontosan tudom, hogy ez csak olaj a tűzre. De mit mondhatnék... tudom, hogy egy ujjal sem mer hozzáérni, amíg itt vagyok.
Most veszem csak észre mennyire furcsán mutat tetovált karom a válla körül. A ráomló szőke tincsek és a fehér ruha durva kontrasztot adnak a karommal.

Vendég

A lány még mindig szúrós szemekkel nézett rám, amikor egy kisebb csapat követte őt. Amint ideértek máris átrendezték a kanapékat, hogy csatlakozni tudjanak hozzánk. Teljesen ledöbbentem attól, hogy milyen komfortosan érezték magukat. Meg sem kérdezték, hogy leülhetnek-e, vagy valami… Mondjuk miért is kérdezték volna meg? Nyilvánvaló, hogy Milo barátai, és valószínűleg észre sem vették, hogy ott ülök… Amikor az egyik fiú és lány leült Milo mellé a kanapéra, kénytelen volt közelebb húzódni hozzám. Ideges lettem ettől, de még idegesebb lettem, amikor megéreztem a karját a vállamon. Miért karol át? Kikészülök attól, hogy állandóan, amikor találkozunk, hozzámér. Biztos vagyok benne, hogy tudja, ez milyen hatással van rám. Többek közt azért is, mert a testem aljas áruló, és elég világosan a tudtára adja, hogy mit vált ki belőlem az érintése.
Amikor leültek akkor tűnt fel nekik, hogy én is jelen vagyok. Az egyik srác, akit – mint később megtudtam – Josh-nak hívnak nem túl udvariasan megkérdezte, hogy ki is vagyok. Milo bemutatott a bandának, – az ő szavaival élve – majd mindenkinek elmondta a nevét. Ha akarnám, sem tudnám őket elfelejteni…
A szőke még mindig úgy figyel, mint aki bármelyik pillanatban rám vethetné magát. Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ezt ki. Már akkor sem értettem, amikor megjelent, hisz nem csináltam semmit azon kívül, hogy itt ültem és beszélgettem Milo-val, vagy legalábbis próbáltam… Lehet ez a baja? Talán tetszik neki? Ha így van, akkor sem kell tartania attól, hogy bármiféle fenyegetést jelentenék a számára. Nem mondhatnám, hogy egy súlycsoport vagyunk…
Milo olyan közel hajolt hozzám, hogy éreztem a szájából kiáramló meleg levegőt. Egész testemben megborzongtam, és azt is éreztem, hogy a tarkómon a kis pihék az égnek merednek. Erőt vettem magamon, és felé fordultam. Hát… ez nem volt valami jó ötlet, mert így nagyon közel kerültünk egymáshoz. A szemeibe néztem. Azokba a gyönyörű zöld szemekbe, amik minden alkalommal elvarázsoltak. Amik talán nem is tiszta zöld színűek voltak, hanem egy kis kék és szürke is vegyült bennük. Önkéntelenül is lepillantottam a szájára. Az ajkaink majdnem összeértek. Ettől annyira megrémültem, hogy gyorsan hátrébb húzódtam tőle.
- Nem, köszi -válaszoltam neki még az előbb feltett kérdésére. -Inkább megkeresem Evelyn-t -mondtam, majd felpattantam a kanapéról, és szinte elrohantam tőlük.
Az sem érdekelt, hogy ha bolondnak gondolnak csak az volt a fontos, hogy elmenjek onnét.
Nem tudom, hogy mi volt, ami menekülésre késztetett. Talán Milo közelsége, vagy a barátai, akik teljesen mások, mint én, vagy maga a buli, vagy ez a három mind egyszerre. Megálltam egy sarokban, és a tömeget pásztáztam. Evelyn még mindig ugyanott táncolt Jason-nel, ahol legutóbb láttam őket. Nem tudtam, hogy mit csináljak… Menjek oda, és rondítsak bele a képbe? Nagyon szánalmasnak éreztem magam. Miért is rohantam el Milo-tól… Nem állíthatok csak úgy oda vissza, hogy „Helló, srácok! Ne haragudjatok, hogy az előbb olyan hirtelen elrohantam, de még sosem voltam buliban, és nem is ittam, valamint nem vagyok túlságosan nyitott sem az új emberek felé.” Nem-nem. Ez nem történhet meg.
Miután ezt megvitattam magammal, elindultam a konyha felé. Nagy nehezen sikerült átverekednem magam az embereken. Elegem volt, hogy ilyen nevetségesen, vagy szánalmasan, vagy nevetségesen szánalmasan viselkedek. Fogtam egy üveget, amiben aranyszínű folyadék volt. Meg sem néztem, hogy mi az csak egy jó nagyot kortyoltam belőle. Jól akartam magam érezni. El akartam engedni magam. Már szinte görcsösen vágytam a lazaságra… Tudtam, hogy nem szabadna innom. Két okból is. Az egyik, hogy nem vagyok hozzászokva a töményhez, a másik pedig a betegségem. De ezek valahogy abban a pillanatban nem számítottak.
Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telt el és hány pohárral is fogyasztottam, de a hangulatom nem változott. Sőt, ha lehet mondani még rosszabb lett. Közben a táncoló tömeget figyeltem. Felszabadultnak tűntek. Nem értettem, hogy miért nem sikerül még így sem feloldódnom…
Úgy gondoltam, hogy jó lenne kiszellőztetni a fejemet. Abban bíztam, hogy ez majd egy kicsit kijózanít, és nem leszek ilyen melankolikus hangulatban. A fejemet leszegve haladtam az ajtó felé. Kénytelen voltam lefelé nézni, mert a járás egy picit nehézkesen ment. Alapból alig bírtam a magassarkúban közlekedni, de most, hogy ittam… kész kihívás.
Amikor kiléptem az ajtón neki mentem valakinek. Úgy tűnik, ez a jó szokásom nem akar elhagyni…
- Azt hiszem a mellkasod és én nagyon vonzódunk egymáshoz… -mondtam neki, miután felnéztem rá.
Ahogy a ködfátylon keresztül eljutott az agyamig, hogy mit is mondtam, a szemeim nagyra nyíltak, és elsápadtam.
- Ugye, ezt nem mondtam ki hangosan? -kérdeztem.

Vendég

Menekülőre fogja. Hát persze. Ezeknek a barmoknak egyébként semmi dolguk nem lenne itt. Iszok egyet. Nem fogok utána szaladgálni, mint egy kiskutya, bármennyire is bejövős a csaj. Még néhány masáodpercig villog a fejemben a kép ahogyan tartja velem a szemkontaktust, majd lejjebb csúszik a tekintete a számra. Kicsit talán csalódott lettem volna, ha ennyire könnyű lett volna a közelébe férkőznöm, de hamar kihűlt a helye mellettem. A többiek talán észre sem vették. Mármint addig, amíg nem került mindenki kezébe egy-egy piros műanyag pohár.
-Mi van megpattant? A frászt hoztad a kis szüzikére nem?
-Fogd be a pofád.-kicsit összeszűkül a szemem, miközben tartom Josh tekintetét.
-Ember mit szórakozol egy ilyen kislánnyal?-itt lépett be Tria a beszélgetésbe.
-Azt hittem itt helyben szívrohamot kap, amikor megjelentünk...-ennyit még azért hozzátesz.
-Tulajdonképpen... ki a faszom kérdezett titeket?
-Hagyjátok... most éppen egy prűd kurvához van kedve.-Hát... ja. Hilary csak addig szép, amíg ki nem nyitja a száját.
-Vagy téged már meguntalak.-vonom meg a vállamat és lehajtom az italomat. Tria félig visszaköpi a piáját a pohárba úgy nevet, Josh félig megfullad a cigarettafüstben, Connor már szerintem elaludt, Claira pedig fotózza. Hilary pedig csak mérgesen fujtat egyet mielőtt hátravetné magát a háttámlának. Megveregetem Josh hátát, hogy meg ne fulladjon, bár egyébként megérdemelné, de ha már úgyis felkelek ennyit megteszek érte. Nincs most hozzájuk különösebb kedvem.
-Hogy szalad utána..-Hilary.
-Buuuuu. Partykiller vagy Hills. Majd megdug ha megakar.-Tria. Egy tündér ez a lány.
Még felekadtam néhány emberen. Jöttek a vállveregetések, a hangos köszönések, pedig kifejezetten undorodom az ilyen jellegű érintkezéstől. Meg az emberektől. Mégis valahogy betegesen kényszeresen hozzámérnek, mintha ettől jobbá változna a kapcsolatunk. Lófaszt. Csak még egy rublikába jelölöm a fejemben, hogy ez meg az is egy ratardált nyomi. Végre szabadulok egy kicsit és Valentina helyett inkább kimegyek a levegőre.
Rágyújtok. Mert persze levegőért jöttem ki. Nem szoktam egyébként dohányozni. Mármint rendszeresen nem. Csak akkor, amikor már túl zsúfoltnak érzem a fejemet és valahogyan meg kell szabadulnom a béklyóktól. Nem kedvelem az ízét, meg a szagot sem, amit hagy maga után. Most valahogy mégis jól esik.
Miután elszívtam egy szálát úgy döntök, hogy sétálok bent egy kört. Ha megtalálom a csajt, akkor megtalálom... ha nem, akkor istenesen szétkenem magam a bandával. Aztán meglátjuk majd, hogy mit dob a sors.
Belépek az ajtón... mármint csak belépnék, de megint vissza kell, hogy koppanjak valakiről. Ez lassan szándékos emberölési kísérletnek számít, ráadásul ez már a sokadik próbálkozás. Már éppen szóvá tenném, valószínüleg mérhetetlenül undorító módon, hogy máshogy is megkaphatja az érintkezést, de megszólal, én pedig visszanyelem a parasztabbik énemet mielőtt kimutatná a foga fehérjét.
Résnyire nyílnak ajkaim attól, amit mond és érzem, hogy a tekintetem máris másik árnyalatba borul. Aztán lassan felfogja, hogy mit is mondott nekem és visszamenekül a csigaházba. Lassan mosolyba húzódnak az ajkaim.
-Alig hangosan. Ha ez vígasztal szerintem csak én hallottam.-Kicsit felhúzom a szemöldökömet miközben kijjebb lépek az ajtóból. Nem akarok részegek útjában állni, illetve azt sem szeretném, hogy valaki az ő hátába csapódjon.
-Az előbb bent... megijesztettelek? Vagy ők?-én nem fogok köntörfalazni. úgy tűnik az univerzum is úgy akarja, hogy úton-útfélen egymásba akadjunk, így talán ha akar sem fog tudni elkerülni.
-Vagy csak a mellkasomat kedveled és engem már nem...-teszem hozzá kiváncsian. Szeretem feszegetni egy kicsit az emberek komfortzónáját... még akkor is ha az övét már nagyon régen átléptük.

Vendég

Felnevetek, mert azért be kell vallani, hogy ez vicces volt. Bár lehet csak az elfogyasztott alkoholmennyiségnek köszönhetően találom humorosnak a kijelentését.
- Mivel eddig csak a mellkasoddal ismerkedtem meg közelebbről, nem is egyszer, ráadásul elég mély benyomást tett rám minden egyes alkalommal, így őt biztosan kedvelem. Valamilyen különös oknál fogva, azt hiszem téged is…
A szemeim ismételten nagyra nyílnak a felismeréstől, hogy mit mondtam.
- El sem hiszem, hogy ez elhagyta a számat. Soha többet nem iszom – adok hangot gondolataimnak. – Mit is kérdeztél?
Megpróbálok rendet tenni a fejemben, miután megint sikeresen beégtem előtte. Biztos flúgosnak tart, és jót szórakozik rajtam. Nem tudom, hogy mit követtem el, amivel kiérdemeltem, hogy állandóan összeütközünk, én meg totális idiótát csinálok magamból. Ez valami büntetés lehet, vagy a sors csúnya játékot űz velem, esetleg az univerzum akar üzenni valamit. De mégis mit? Igazából lenne egy tippem. Ki szeretnék törni a szürke kis egér szerepből, és Milo tipikusan olyan pasinak tűnik, aki ki tudna rángatni belőle. De félek közel engedni, mert attól tartok, hogy vele is csak megégetném magam. Lehet az lenne az üzenet, hogy ne hagyjam, hogy egy rossz élmény vagy tapasztalat befolyásolja az életemet.
- Á, igen. Már emlékszem – úgy jelentem ezt ki, mintha egy igazán nagy felfedezésre tettem volna szert. - Nem ijesztettél meg és a barátaid sem csak… Na jó, bevallom egy kicsit tényleg megijedtem tőlük. Eléggé harsány személyiségnek tűnnek. Meg az a szőke hajú lány, ha jól emlékszem Hilary, úgy meresztette rám a szemeit, mintha megöltem volna a macskáját - bököm ki végül. - Te nem csináltál semmi rosszat. Nekem kell elnézést kérnem a viselkedésemért. Nem volt túl elegáns, hogy csak úgy elrohantam. Ha az ember meg van rémülve csinál butaságokat, nem igaz? – Ezt nem hiszem el… Miért nem tudom befogni? Úgy látszik, ha iszom akkor túlságosan is megered a nyelvem, ami nem lenne probléma csak ne hülyeség jönne ki a számon. De valószínűleg az sem könnyíti meg a helyzetem, hogy zavarban vagyok előtte. - Épp ki akartam menni, hogy szívjak egy kis friss levegőt, de gondolom erre magadtól is rájöttél – mondom, majd gondolatban megint szidom magam az elmés megjegyzésem miatt.
A szemem sarkából látom, hogy Evelyn közelít felénk. Megkönnyebbülést érzek. Talán, ha csatlakozik hozzánk, akkor eltűnik a feszültségem, amit mindig érzek, ha Milo-val kettesben vagyok.
- Sziasztok!
- Szia! – köszönök neki, a kelleténél talán egy kicsit magasabb hangon.
- Minden rendben? – kérdezi felhúzott szemöldökkel, és tekintetét Milo és köztem jártatja. – Láttam, hogy kirohantál a konyhából, azt hittem, hogy valami baj van.
- Nem, semmi gond. Csak egy kicsit szédültem, ezért ki akartam menni, de az ajtóban belebotlottam Milo-ba – válaszolom, és közben elpirulva felpillantok a srácra. Nem kell Evelynnek tudnia arról, hogy gyáván elmenekültem Milo és a barátai elől. Kétlem, hogy megdicsérne a megfutamodásom végett.
- Akkor szokásotokhoz híven, stílusosan futottatok egymásba – mondja, és arcára huncut mosoly ül ki. Ennyit arról, hogy majd megnyugszom a társaságában.
- Hát… igen – nevetek fel erőltetetten.
- Kimenjek veled? – kérdezi hirtelen témát váltva, amiért hálás vagyok.
- Nem, nem kell. Menj csak vissza nyugodtan.
- Biztos?
- Igen, biztos.
- Hát jó, de ha még később is rosszul érzed magad, akkor szólj, és hazamegyünk.
- Rendben – felelem, és magamra erőltetek egy mosolyt.
Mielőtt még elment volna, ránézett Milo-ra. Volt valami Evelyn tekintetében, mintha üzenni akart volna neki, de nem tudom, hogy mit. Esetleg, hogy vigyázzon rám? Mindegy is. Nem fogok most ezen agyalni. Nem is lenne értelme.
- Nincs kedved csatlakozni hozzám? – nézek fel rá félve. - Persze, ha nincs azt is megértem. Nem vagyok egy szórakoztató társaság. Csak arra gondoltam, hogy… - lehajtom fejem, majd veszek egy nagy levegőt, ha már belekezdtem akkor befejezem. Ideje kézbe venni a sorsom. Nem hagyhatom, hogy a múltam határozzon meg. - Szóval arra gondoltam, hogy beszélgethetnénk, hogy téged is jobban megismerjelek, és ne csak a mellkasodhoz vonzódjak – hadarom el egy szuszra, és elpirultan belenézek a szemeibe.

Vendég

Megmosolyogtat. Nem hiszem, hogy egy normális szombat estén is elhagyná ez a száját. Az enyhe bőrpír pedig a gyenge alkohol alatti hatást is jelentheti, nem csak az én zavarbaejtő közelségemet.
Következő mondata be is igazolja a gyanúmat. Szóval tényleg csak az alkohol miatt sikerült egy ilyen vagány választ rámböfögnie.
Várok. Mert látom, hogy ez most sok neki egyszerre.
Válaszára kicsit felhúzom a szemöldökömet, majd egy vigyor jelenik meg szám szegletében.
-Hilary.. vele nem igazán érdemes foglalkoznod... a fél világot úgy kezeli, mintha rálépett volna az új cipőjére...-vonom meg a vállamat és nem kötöm az orrára, hogy igazából megfektettem párszor, de részemről csak játék volt az egész, ő azonban reménykedett a folytatásban. Inkább elengedjük ezt a témát. Azt hiszem...
Szóra nyitom a számat, de a barátnője már közelít is, mint egy raptor, örző védő üzemmódrí kapcsolva. Nem mintha nem Valentina csapódna nekem minden egyes alkalommal. Kicsit hátrébb lépek és összefonom a karomat a mellkasom előtt, amíg a lányok csevegnek.
Szemem sarkából Jasont veszem észre, aki hanyagul támasztja az egyik falat, hátha visszakapja a ma estére szánt prédáját.
Visszahúzom a tekintetemet a két lányra. Akik gyorsan lezörgetik, hogy kell-e bákinek bármilyen jellegű felügyelet.
Jason persze megkönnyebbül, mint a szar, amikor Evelyn megfordul (miután megkaptam AZT a bizonyos tekintetet) és felé veszi az irányt. A lányok sajnos azt gondolják, hogy a férfiak értik ezt a fajta telepátiát, de gondolom még senkinek sem volt szíve elszomorítani őket, hogy fingunk sincs, hogy mit jelent egy ilyen tekintet. Szerintem rám lett volna mérges Jason, még akkor is ha nem miattam lépett volna le a csaj. Könnyebb lett volna nekem szájalnia, mint bárki másnak. Igazából ötletem sincs, hogy mi a szarnak bajlódok én ennyit.. más csajról már régen letettem volna, vagy éppen meg se mozdítottam volna a kisujjamat. Talán elpuhítottak a könnyű évek és már nem ez jelent izgalmat. Vagy csak az időt akarom elcsapni. A franc se tudja.
Türelmesen várom végig, ahogyan ismét megered a nyelve és kivárom azt is, hogy a mondókája végére érjen. Mosolyom szélesebb lesz, majd egy lezser mozdulattal átkarolom a vállát.
-Gyere, menjünk!-közben már magam mellé is húzom és kivezetem a tömegen keresztül. Így talán még könnyebb, mintha lemaradna valahol és kezdhetném megint a keresését.
Még félszemmel elkapom ahogyan Hilary a ribanc gyűrűjéből méreget. Valahogy szórakoztat, hogy ennyire ki tudtam őt borítani. Sosem érdekelt különösebben az a lány, de most legalább jól szórakozom a mérgén.
Ekkor engedem magam elé Valentinát, hogy előttem lépjen ki az ajtón és őt csapja meg először a friss, de kissé dohányfüstös levegő.
Kicsit odébb vonulunk a kint dohányzó emberektől a kőkerítéshez, ami körülbelül a derekamig ér.
Könnyed mozdulattal kapom el a kezét és pörgetem meg vigyázva nehogy elessen majd megfogom a derekánál és felültetem magam elé. Miután meggyőzödtem róla, hogy nem fog leesni onnan mellé lépek és nekitámaszkodok a kerítésnek.
-Nos... mit szeretnél tudni?

Vendég

A hirtelen jött magabiztosságom és elhatározásom abban a pillanatban megingott, amikor rátette karját a vállamra, majd kivezetett a házból. Aztán amikor a kőkerítés felé indult, egyre idegesebb lettem, hogy ismételten kettesben kell lennem vele.
A hirtelen ért friss levegőnek köszönhetően, kezdtem kijózanodni. Mondjuk nem annyira, hogy amikor elkapta a kezem, és megpörgetett, ne szédüljek bele. Már ez a mozdulat is meglepett, de az, hogy felültetett a kerítésre még inkább. Egy kisebb sikoly hagyta el számat, amikor felemelt. Miután elengedett, megpróbáltam lentebb húzni a ruhám, mert felcsúszott, és jobban kilátszott a combom, mint szerettem volna. Ettől egy kicsit zavarba jöttem. Viszont, amikor a derekamat megfogta, ugyanaz a jóleső bizsergés járta át testem, mint korábban akárhányszor hozzám ért. Teljesen megbabonázott az érintése. Nem tudom, hogy miért van ez. Nem hiszek az első látásra szerelemben, és ez az elsöprő erejű vonzódás is furcsa számomra. De mégis valami láthatatlan erő vonz felé.
Gondolataimból kérdése ránt ki. Nos, az ismerkedés nem az erősségem. Még sosem kezdeményeztem pasiknál. De, mint ahogy a mondás is tartja: Egyszer mindent el kell kezdeni!
Na igen… De hol kezdjem? A „Mi a kedvenc színed és kajád” kérdés túl elcsépelt. Valami eredetibbre van szükség, hogy ne tűnjek még ennél is bénábbnak.
- Te is a Long Island-i egyetemre jársz?
Biztos, hogy nem ez a legeredetibb kérdés, de tudnom kell, hogy van-e esély arra, hogy összefutunk az egyetemen. Igazából nem tudom, hogy örülnék-e, ha ő is odajárna, ahova én, mert akkor elég nagy a valószínűsége, hogy előbb vagy utóbb – de inkább előbb – összetalálkozunk. Amivel nem is lenne baj, de a találkozásaink, nem épp a megszokott módon zajlanak. Eddig mindig szó szerint összefutottunk. Amilyen szerencsés vagyok, nem hiszem, hogy ez változna… És valljuk be, azért ez már kezd kicsit kínossá válni. Viszont, ha nem odajár, akkor ki tudja, hogy mikor látjuk újra egymást. A lehetőségtől, hogy nem találkozunk többet, kicsit kétségbe esek. Egyszerre akarok a közelében lenni, de egyben minél távolabb is. Utálom, hogy ambivalens érzéseim vannak vele kapcsolatban.
- Úgy vettem észre, sokan ismernek itt téged. Ebből arra következtetek, hogy nem elsőéves vagy.
Ha gólya lenne, nem hiszem, hogy tudna arról, hogy hol tartanak bulit. De lehet, tévedek, és vannak kapcsolatai felsőbb évesekkel.
- És milyen szakon tanulsz?
Igazából még tippem sincs. Egy biztos, nem tűnik egy íróasztal mögött görnyedő típusnak.
- És… van valami közted és Hilary között? – kérdezem egy kicsit félve, de utána elszántan nézek szemeibe.
Még én sem tudom, hogy miért kérdeztem meg, de egyszerűen késztetést éreztem rá. Bár, ha van vagy volt is köztük valami, akkor az igencsak egyoldalú. De az biztos, hogy nem Milo érzései viszonzatlanok.

Vendég

Igazából nem is tudom, hogy miért bajlódok ennyit egy lánnyal. A figyelmem igencsak ingatag szokott lenni, kifejezetten nehezen köt le egy dolog. Még én sem kifejezetten tudom beazonosítani az indítékaimat. Ő nem az a fajta lány, aki eldobja magát egy olyan sráctól, mint én. Mármint persze... vannak olyan lányok akik apácának öltözve várják az olyanokat, mint én és már vetközik is le a ruhájukkal együtt az összes álcaként használt erkölcsüket. Mindent képesek félredobni. Családot, elveket, barátokat. De igazából ez nem az én hibám nem igaz? Soha nem kértem senkitől ilyesmit, de cserébe nem is ígértem nekik az örökkét. Minek is tettem volna? Igazából az is egy fél csoda, hogy még élek és nem nyírtam ki saját magamat, vagy éppen valaki más engem.
Felültetem a kerítésre, mert így talán könnyebb, mintha az egyensúlyát keresné tovább. Nem biztos, hogy életem ötlete volt... legalábbis a halk sikolyból ítélve. Aztán gyorsan rendezi a vonásait én pedig csendesen várok, hogy mi lehet az, amit vajon meg akar tudni rólam. Nem nagyon szoktam titkolózni, de nem is szívesen beszélek a személyes dolgaimról. Nem mintha bármi rejtegetnivalóm lenne... egyszerűen még soha nem éreztem azt, hogy bárkinek is köze lenne a múltamhoz rajtam kívül.
-A Pratt Institute-ba járok.-pillantok rá. Kérdéséből ítélve ő a Long Island-i egyetemen tanul. A szakot meg ilyen hülyeségeket egyenlőre nem részletezem neki. Nem is kérdezte, így nem válaszolok olyanra, ami nem is érdekli. Legalábbi egyenlőre. Másokkal könnyebb lenne. Mármint könnyebb lányokkal. Jason már megkérdőjelezte egy párszor a józan eszemet, hogy mi a frászt művelek. De mivel a vállvonogatás nem volt neki elég, így meg kellett fenyegetnem, hogy laposra verem... na akkor hagyott békén.
Rövid csend után neki kell ismét megszólalnia. Nem tagadom, soha nem voltam a szavak embere. Nehezen tudom így kifejezni magam, talán pontosan azért, mert soha nem volt rá szükségem. Otthon pedig a legtöbbször kifizetődőbb volt kussolni, mint a pofámat jártatni.
-Ez a második évem it.. kellett egy kis idő, mire el bírtak rúgdosni egyetemre a szüleim.-igazából soha nem akartam továbbtanulni. Előbb utóbb valahogy beszálltam volna a családi vállalatba és kész. Vagy nem... igazából.. soha nem terveztem előre.
-Média szakon vagyok. Filmek, videók, animált grafika... ilyesmi.-vonom meg a vállamat. Igazából talán az elektronikus grafikát kedvelem a legjobban. Nem tudom, hogy honnan a szarból örökölhettem bármilyen jellegű kézügyességet, de az a kevés ember aki látta a munkáimat mind dícsért. Aztán, hogy ebből lesz-e valami, vagy átveszem apám trónját azt már tényleg csak a franc tudja.
-Te mit tanulsz?-érdeklődök én is egy kicsit. Nem akarok paraszt lenni persze. Mármint nem kell, hogy ezt ilyen hamar tudja.
-Hilary?-Nevetek egyet. Ez elég erős témaváltás volt. De igazából kifejezetten örülök, hogy már nem kell a tanulmányaimról hablatyolnom neki.
-Volt.. de meguntam.-vonom meg a vállamat és egy mosollyá szelidítem a nevetésemet. Igazából lehet, hogy baráti szinten meg is kellene tartani ezt az egészet. Szimpatikus ez a csaj és nem árt ha az embernek vannak olyan barátai, akikkel normálisan is lehet beszélni... nem csak alkoholban úszva.

Vendég

Kicsit csalódott vagyok, hogy ő nem a Long Island-i egyetemre jár. Bár lehet, hogy jobb is így. Illetve mégsem… Mert meg akarom ismerni, és mivel ezután, ki tudja, mikor fogunk találkozni, mindent bele kell adnom. Persze tudom, hogy egy este semmire sem elég, de abban bízom, hogy talán én is felkeltem majd az érdeklődését. A figyelmetlenségemmel már sikerült, de szeretném, ha jobban megismerne. Talán akkor a buli után is lenne kedve ahhoz, hogy találkozzunk. De sajnos erre nem sok esélyt látok… Illetve csak úgy, ha kézbe veszem az irányítást.
- És mivel tudtak mégis rávenni arra, hogy egyetemre jelentkezz? – kérdezem tőle egy kicsit félve. Nem vagyok benne biztos, hogy válaszol. Lehet, hogy ezt túl személyes kérdésnek tartja.
- Az én szüleim azt szerették volna, hogy ha a könyveléssel foglalkozom. Így kötöttem ki a számvitel szakon – mondom, majd a távolba réved a tekintetem. – Igazából már a középiskola elejétől kezdve, ezt az utat jelölték ki nekem – vallom be neki.
Nem tűnik olyannak, mint aki könnyen megnyílik másoknak, inkább olyan magának való. Ha valakiben megbízunk, annak könnyebben is mesélünk, nem? Többek közt, ezért is döntöttem úgy, hogy megemlítem én is a szüleimet. Tapasztalataim szerint, ha valaki bizalmas dolgot oszt meg mással, akkor a másik személy is szívesebben árul el magáról személyes dolgokat. De azzal is tisztában vagyok, hogy nem vagyunk egyformák. Valakinek sokkal több idő kell, hogy kiépüljön a bizalom, ha egyáltalán kiépül… Nem tudom, hogy miért tartom fontosnak, hogy bízzon bennem, de nagyon szeretném, ha így lenne.
Abban a pillanatban, ahogy elkezdett nevetni a Hilaryvel kapcsolatos kérdésemen, már meg is bántam, hogy feltettem. Az elszántságom a porba hullott, és elszégyelltem magam. Éreztem, ahogy az arcom felforrósodik. Lehajtottam a fejem, mert úgy gondoltam, hogy a lángoló arcom, a sötétség ellenére is észrevehető. Legszívesebben elrohantam volna, de egyszer már elszaladtam előle, még egyszer nem fogok. Meneküléssel nem lehet semmit sem megoldani. Előbb vagy utóbb szembe kell nézni a problémákkal. Most éppen a nagy számmal…
- Ne haragudj, hogy megkérdeztem. Egyáltalán nem tartozik rám. Nem is értem, hogy mi ütött belém… - A reakciója miatt, jobbnak láttam bocsánatot kérni. – Illetve de, tudom… Ha ideges vagyok hajlamos vagyok sokat és ostobaságokat fecsegni, vagy jelen esetben kérdezni…
Elég kellemetlenül érzem magam, így inkább visszatérek a biztonságos témához… a tanulmányokhoz.
- Szóval média szak. Ez elég érdekesen hangzik – jegyzem meg, és közben megpróbálok rámosolyogni. – Honnan jött az ötlet, hogy ezt tanuld? – Tényleg érdekelt, nem gondoltam volna, hogy egy művészlélek.
- Engem is érdekel a szerkesztés világa. Bár azt nem mondanám, hogy nagy tehetség vagyok – jelentem ki nevetve, ezzel is megpróbálva oldani a kialakult kínos helyzetet, meg a bennem felgyűlt feszültséget. – De nagyon élvezem, amikor alkotok – közben idézőjelet formázok az ujjaimmal.
- Nagyon szeretek fényképezni is – mondom, abban reménykedve, hogy ha én megnyílok neki, akkor ő is. - Akárhol is vagyok, ha van egy kis szabadidőm, akkor szívesen fedezem fel a környéket, valami szép hely után kutatva – teszem hozzá. – Te már tavaly óta ide jársz. Nem ismersz valami jó helyet, ahová elmehetnék? – kérdezem. - Vagy esetleg, ha van kedved, akkor akár mehetnénk együtt is… - teszem hozzá félénken.
- Egyébként te szeretsz fényképezni? Vagy egyáltalán érdekel? – Nagyon remélem, hogy igent mond, mert akkor lenne egy közös érdeklődési körünk. Valamiért szeretném, ha lenne bennünk valami hasonlóság. – Bár ez lehet, hogy hülye kérdés, hisz média szakon vagy…

Ajánlott tartalom

» A megmentő - Valentina&TJ
» Valentina & Arnaud
» Valentina & Connor
» Valentina & Trenton
» Valentina Delon