A félév során Evelynen kívül megismerkedtem még Lilah-val. Nem ugyanolyan a kapcsolatom vele, mint Evelynnel, de azért egész jóba lettünk. Nagyon szép hosszú, barna haja van, amihez homokóra alkat társul. Elég harsány személyiség, ezért a pasik könnyen felfigyelnek rá. Szingli, és élvezi az életet. Ez egyértelmű abból, amiket elmesélt minden egyes hétfőn. Szereti a figyelmet, amit a férfiaktól kap, és ezt ki is használja. Szívesen csábítja el őket, vagy hagyja magát elcsábítani. Teljesen az ellentétem. Viszont mindezek ellenére az egyetemen is jól teljesít. Nem tudom, hogy csinálja, de úgy ragad rá a tudás, mint a kosz. Az utóbbi napokban egy kicsit magam alatt voltam, mivel kihasználták a naivitásomat. Azt mondta a srác, hogy túl angyali vagyok a számára. Ennek köszönhetően tényleg rászántam magam a változásra, amit igazából az egyetem kezdete óta tervezek, de valahogy mégsem mertem kilépni a komfortzónámból. És hát ki más segíthetne ebben, ha nem a party királynő. Felhívtam Lilah-t, hogy megkérdezzem, nem megy-e a hétvégén valami buliba, mert akkor szívesen csatlakoznék hozzá. Először meglepődött, mert eddig bármikor hívott mindig nemet mondtam, ahogy a másik két barátnőmnek is. Még az első héten voltam egy buliban, de nem nagyon nyerte el tetszésem, így elengedtem a dolgot. Ismételten visszabújtam a csigaházamba, és nem próbálkoztam többet egészen mostanáig. Tudtam, hogy nem fogja bevenni azt a szöveget, hogy csak úgy kedvet kaptam hozzá, úgyhogy nem ért váratlanul, amikor megkérdezte, hogy miért döntöttem most úgy, hogy vele tartok. Az őszinteség híve vagyok, ezért röviden elmeséltem neki, hogy mi történt. Azt mondta, nagyon sajnálja, és hogy van számomra egy jó híre. Az egyik barátja Staten Island-en tanul, és meghívta Lilah-t, hogy bulizzanak együtt. Vonakodtam, mert nem akartam belerondítani a programjukba, de Lilah megnyugtatott, hogy nem fogok zavarni, és különben is pasit kell nekem keríteni, akivel elterelhetem a figyelmem arról a szemétről, aki átvert engem. Nem voltam biztos abban, hogy ez a legjobb módja a felejtésnek, de hát mit tudhatok én erről… Hát így kerültem Staten Island egyik szórakozó helyére. A megbeszéltek szerint, Lilah barátnőjével és az ő barátaival, a bejárat előtt találkoztunk. Miután bemutatkoztunk, bementünk a klubba. Amint beléptünk, már éreztem is, ahogy a zene végigdübörög a testemen. A hely elég nagy. A bejárati ajtótól nem messze található a bárpult. Rengeteg fajta ital áll a falra szerelt polcokon. Választékból van bőven. Követtem a többieket, amint átvágnak a tömegen. Egy lépcsőhöz értünk. Felnéztem, és láttam, hogy asztalok és fotelok helyezkednek el a galérián. A korlát mellett, volt egy szabad asztal, ahonnét jól lehetett látni a táncparkettet. Miután elhelyezkedtünk, Lilah barátnője megkérdezte, hogy ki mit szeretne inni. - Én egy pohár bort kérnék – válaszoltam. Nem igazán szoktam töményet inni, bort is csak ritkán. - Még mit nem! – csattant fel Lilah. – Val, felejteni jöttél, nem? Ide kevés lesz a bor – magyarázta úgy, mintha egy gyerekhez beszélne. - Hozz neki valami erőset! – adta ki barátnőjének a parancsot. Időm sem volt tiltakozni. - Lilah, tudod, hogy nem szoktam inni. Szerintem, ha megiszom azt a felest, fejre is állok. - Ugyan már, Val – mondta, miközben legyintett egyet a kezével. - Nem lesz semmi baj, majd én vigyázok rád! – kacsintott, majd ajkait huncut vigyorra húzta. Jajj, mibe keveredtem… Néhány itallal később már kezdtem jól érezni magam, és elég bátorságot gyűjtöttem ahhoz, hogy táncolni menjek. Levonszoltam magammal Lilah-t, bár nem is nagyon ellenkezett. Alkoholgőzös agyammal nem is volt olyan egyszerű lemenni a lépcsőn, a magassarkúmban. Amikor leértünk, bevetettük magunkat a táncolók közé. Egymással szemben álltunk, és úgy ringattuk a csípőnket a zene ritmusára. A fekete csipkés ruhám felcsúszott a combomon, és többet mutatott, mint szerettem volna, de egyáltalán nem zavart. Amikor felemeltem a hajamat a tarkómról, mert kezdtem kimelegedni, egy kéz simult a derekamra, ami finoman magához húzott. Egy kicsit ledermedtem. Hátranéztem a vállam felett, és egy férfit pillantottam meg. Szerettem volna elhúzódni, de nem engedte. Tekintetemmel Lilah-t kerestem, hogy segítséget kérjek tőle, de ő tőlem egy kicsit távolabb, egy pasival táncolt. Remek… Erről ennyit, hogy vigyáz rám… Próbáltam lefeszegetni a kezét a derekamról, de sajnos erősebb volt nálam. - Engedjen el! – kiáltottam rá, de nem sokat értem vele. - Nyugodj le, cicám! – mondta, és ha lehet, akkor még erősebben szorított magához. Kezdtem egy kicsit pánikba esni. A körülöttem levők nem vettek észre semmit abból, ami velem történik. Most komolyan… Hogy lehet ennyire elmerülni egy táncban? Aztán a következő pillanatban, a derekamat szorongató karok eltűntek...
Sohasem voltam az az ember, aki a parkettre vonul táncolni, habár az anyám ragaszkodott hozzá, hogy ismerjem a társas táncokat, így sokan azt mondják, hogy nem tudok rosszul táncolni. Azonban ez nem jelenti azt, hogy minden áron meg is akarom mutatni. Főleg akkor nem, ha táncpartnerem már kellőképpen beivott, és már csak azért vagyok mellette, hogy ne történjen vele semmi. Barátok vagyunk. Mert igen, van olyan nő, akire egyszerűen azért nem mászok rá, mert túl régóta ismerem, és ő is túl régóta ismer ahhoz, hogy bedöljön nekem. Vagy éppen az a szitu áll fent, hogy a haver nője, akire akármilyen nehéz is, nem megyek rá. Ez a helyzet Janice-szel is. Janice 175 centi körüli, hosszú lábú, kerek fenekű, nagymellű... és a haverom volt csaja, aki valami oknál fogva az én karjaimban kötött ki. Nos, visszatérve a szituációra, Janice nem tűnt túl beszámíthatónak, és egyre inkább azt vettem észre, hogy hosszabb időre hátat fordít nekem, amivel nem is lenne probléma, de fenekét ágyékomhoz nyomta. Haver, ne haragudj...Te jó ég... ~Érzem, hogy fel vagyok pörögve az alkoholtól, így nem is igazán érdekel, hogy mit fog szólni. Csípőjét finoman tartom, így legalább támogatjuk egymást, hogy egyikünk se döljön ki, igaz, én nem táncolok, csak a szőkeség. -Hozok egy italt. Itt tudsz maradni egy percig, vagy visszamesz a többiekhez? -kérdezem füléhez hajolva, mire ő megfogja arcom, és lesmárol. Mikor szétválunk, beharapja az alsó ajkát. -Le kell ülnöm, ez a magassarkú nem szeret engem... Majd gyere vissza... Ott várlak a kanapén... -a mondat végén felkuncog, mire én rávigyorgok, és figyelem, ahogy távolodik. Hátratúrom a hajam, és a pult felé kerülgetem az embereket, ám ekkor észreveszem, hogy női alakok táncolnak valami színpad-szerű emelvényen, és mindenki táncol valakivel. Tovább megyek, és kikérek magamnak két abszintot. A kéket azonnal lehúzom, és a parketthez megyek a feketével. Érzem, hogy egyre jobban zsibbad az agyam, de azért még legyűröm a fekete színű abszintot. -Rohadtul nem ez a legerősebb abszint... Mindjárt visszakérem a pénzt, hogy csak vizet adnak... -jegyzem meg csak úgy magamnak, hiszen tudom, hogy úgy sem hall senki. Nem is értem, miért magyarázok. Kicsit feljebb emelem arcom, és ekkor szembe tűnik két csinos láb. A szoknyája nem sokat takar. Meg kéne mondanom neki, hogy le fogják csapni a kezemről, de azért még elnézegetem a lábakat. Ekkor veszem észre, hogy a csípőjére tekeredik egy kéz. Arcára emelem a tekintetem, és ekkor tudatosul bennem, hogy őt ismerem. Arca ijedten néz körbe, és közben próbálja lefejteni a vadbarom kezét magáról, de jóval erősebb nála. Nem is gondolkodtam, csak odafutott, és teljes erőmmel bevertem a képét. A fazon a földre került, engem azonban az alkohol olyan bátorrá tett, hogy nem volt elég ennyi. A következő ütéstől felrepedt a srác szemöldöke, de aztán a harmadik csapás után sietősen felpattantam, és magammal vittem a lányt is. A biztonsági őröket nem érdekli, hogy ez történt, ha nem kapnak el, így csak el kellett sietnünk onnan. Még láttam a tömegben, hogy a felrepedt szemöldökű srác gyilkos szemekkel méreget, ám a biztonságiak lefogják, és elviszik. -Kicsit jobban is vigyázhatnál magadra... -jegyzem meg a füléhez hajolva, és zsebre teszem a kezem.
Időm sincs feldolgozni, hogy a derekamat satuba fogó kezek eltűntek, mert az elém táruló látványtól ledermedek. A néhány másodperccel ezelőtt engem tapizó pasas a földön terül el, rajta pedig egy eléggé zabos srác, aki nem kíméli a másik arcát. Ha lehet, akkor most még jobban meg vagyok rémülve. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak, de ha ez így folytatódik, még a végén megöli. Tény, hogy kényelmetlenül éreztem magam, de azért nem akarom, hogy valami baja essen. Nagy nehezen összeszedem magam, és szóra nyitom a számat. - Hé, hagyd abba! – kiabálom, és remélem, hogy a hangos zene ellenére meghallja. Nem merek hozzáérni, nehogy a végén még én is kapjak egyet a szemem alá. Amikor már úgy döntenék, hogy vállalom a kockázatot, és megpróbálom eltávolítani a férfiról, akkor hirtelen felpattan, megfogja a karomat, és magával rángat. Igyekszik átverekedni az időközben körénk gyűlt tömegen. A verekedés is olyan, mint például egy autóbaleset… vonzza a bámészkodókat, vagy ahogy szokták még őket hívni, a katasztrófaturistákat. Nem tudom, hogy miért jó nézni, ha beavatkozni meg nem akar. Fogalmam sincs, hogy ki a megmentőm, azt meg pláne nem tudom, hogy hová visz, de egy biztos, mára elég volt az ismeretlenekből. Szabadulni szeretnék a szorításából, ezért rángatni kezdem a karomat. Nem meglepő, hogy nem járok sikerrel. A sötétben is jól kivehető, hogy annak ellenére, hogy nem egy kigyúrt izomagy, rendelkezik némi muszklival. Ezt jól bizonyítja az, ahogy elbánt azzal a pasassal. - Eressz el! – szólok rá, de nem tudom, hogy meghallja-e. Nem szokás lentebb venni a zene hangerejét, ha bunyó tör ki a klubban? Vagy ez csak a filmekben van így? Nem tudok semmit a bulikról, de elég érdekesen alakul az első alkalom. - Hová viszel? – érdeklődöm, és minden erőmet összeszedve, megpróbálom megvetni a lábam a padlón, bár ebben a cipőben elég nehéz. Nem is sikerül, és a lendület következtében nekicsapódok, de nem a hátának, hanem a mellkasának. Mégis mikor fordult meg? Miután elhúzódik, végre lehetőségem van alaposan szemügyre venni. Végignézek rajta, majd a tekintetem megállapodik az arcán. Ezek a szőke fürtök nagyon ismerősek, az igéző szempárról nem is beszélve. Lehet, hogy még mindig részeg vagyok, de ezeket a szemeket bárhol felismerném. - TJ? – kérdezem döbbenten. – TJ Handerson? – ismétlem meg kérdésem, mert nem akarok hinni a szememnek. Jobban megnézem, és most már nincs kétségem afelől, hogy ő az. - Valentina vagyok. Valentina Delon - mutatkozom be, mert nem vagyok biztos abban, hogy emlékszik rám. Nem tudom eldönteni, hogy örüljek-e, hogy újra találkoztam vele. Egyrészt örülök, mert hála neki, kiszabadultam az idióta fickó karjaiból, másrészt régebben átejtett, ami rendkívüli mód fájt az önbecsülésemnek. Nagyon sokáig magam alatt voltam, és ostoroztam magam a naivitásom miatt. Végül megbékéltem a helyzettel, hogy bedőltem egy nálam idősebb pasinak. Ő volt az első barátom, mit tudhattam én tizenöt évesen a fiúkról. Olyan kedves és figyelmes volt, levett a lábamról. Akkoriban sem voltam túl magabiztos, úgyhogy nagyon jól esett, amikor egy olyan helyes fiú, mint ő, észrevett egy hozzám hasonló, szinte láthatatlan lányt. Elhittem minden szavát, de kiderült, hogy ő csak játszik velem. A szüzességemet szerette volna, de időnap előtt kiderült a terve. - Hogy vagy? – Nem tudom, hogy mit is kérdezhetnék tőle, mert a lelepleződése óta nem beszéltünk. Emiatt egy kicsit zavarban is vagyok, és nem igazán merek ránézni.
Amikor megfordulok, amár előttem álló lány a mellkasomnak ütközik, és felsóhajtok, amikor felismer. Valentina Delon. Talán nem mondok újat senkinek azzal, hogy az iskolában nagyon sokan lettek volna vele még a haveri körömből is, de olyan volt, mintha ő ezt nem is akarta volna észrevenni. Ha egy fiú közeledett hozzá,szinte taszítani is akarta magától egy-egy megszólalásával vagy tettével. -Igen, TJ vagyok. -válaszolom, ám amikor bemutatkozik, csak elvigyorodom. -Jól tudom, ki vagy. -szólalok meg ismét, majd megforgatom a szemeimet. Tudom, nem én vagyok az, akit az édesanyák elképzelnek a lányaik mellé, de azért általánosságban elmondhatom, hogy tudom,kivel bújok ágyba... Többé kevésbé... Vannak olyan partnerek, akikkel csak azért fekszem le, mert jó teste van, de ha valaki olyan ostoba, hogy ennek bedöljön, hát legyen. Azonban Val-lal teljesen más volt a helyzet. Ugyan vele is csak szexet képzeltem, azért szerintem egészen jóba lettünk egymással. Aranyosnak találtam, ahogy elcsavartam a fejét, és csak az én kegyetlenségemnek köszönhető, hogy nem lett végül ebből a kapcsolatból semmi. -Most? Éppen nem valami jól. Túl józannak érzem magam egy bulihoz. -kicsit elmosolyodok, miközben ránézek. -És te hogy vagy? Ne érts félre, de nem voltál sosem egy bulizó típus. Hogyhogy mégis itt találkozunk? Ráadásul ilyen szituban? Elég jól nyomtad? -a mosolyom csak még szélesebb lesz a kérdés sorozatom végére, de közben végigfuttatom a tekintetem rajta. -Közben ihatnánk valamit... Már ha nem várnak a barátaid... -teszem hozzá, fejemmel a pult felé nézve, ahol éppen elég kevesen voltak. Ilyen esetekben szeretek italt kérni. Utálom, ha megkell küzdenem a piáért, de ha minden kötél szakad, mindent megteszek az ügy érdekében.
Meglep, hogy emlékszik a nevemre. Jó, talán annyira mégsem meglepő, hiszen három hónapig voltunk együtt, de azóta már eltelt vagy öt év. Nem gondoltam volna, hogy ennyi idő után is tudja, hogy ki vagyok. Igazából nem bánt velem rosszul azalatt az idő alatt, sőt nagyon kedves volt, de hát másképp nem is sikerült volna magába bolondítania. Fájt, amikor rájöttem, hogy mire készül, és lehet, hogy akkor úgy gondoltam, hogy bárcsak ne ismertem volna meg, azért nagyon jól megvoltunk egymással. - Én meg azt hiszem, hogy egy kicsit becsíptem – vallom be kissé szégyenlősen. Nem csodálom, hogy meglepődött azon, hogy egy szórakozóhelyen találkozunk újra. Nem is lehetnék itt, hiszen még nem töltöttem be a huszonegyet. Fogalmam sincs, és nem is szeretném tudni, hogy honnét sikerült Lilah-nak hamis személyit szerezni. Ahogy Gregory House mondta: A tudatlanság néha áldás. Másrészről pedig, tényleg nem voltam oda régebben a bulikért, és most sem a túlzott kíváncsiságom miatt vagyok itt, hanem mert le akarom vetkőzni a jó kislány szerepét. Amikor feltűnik az arcán a jól ismert mosoly, mintha a gyomromba is pillangók költöztek volna. Nem tudom, hogy a mosoly, vagy inkább az elfogyasztott alkohol mennyisége ébresztette fel őket, de inkább az utóbbinak tulajdonítanám be. Bár az tény, hogy ellenálhatatlan mosolya van, hiszen engem is sikerült levennie a lábamról vele – vagy csak én voltam túl gyenge. Alig észrevehetően megrázom a fejem, mielőtt válaszolnék. - Gondoltam kipróbálok valami újat, hátha így sikerül feldobni az unalmas életem – magyarázom fanyar mosollyal az arcomon. – Ha figyelembe vesszük az előbb történteket, akkor határozottan sikerült – kuncogok a kialakult helyzeten. A tánctér felé pillantok, az összegyűlt tömeg már szétszéledt, és mindenki visszatért ahhoz, amit a verekedés kirobbanása előtt csinált. Nem látom Lilah-t, ezért egy kicsit hezitálok. Mi van, ha keresni kezd, és nem talál. Aztán eszembe jut, hogy a táskám nálam van, amiben a telefonom is benne van, így el tud érni, ha esetleg feltűnne neki, hogy nem vagyok a közelében. Visszafordulok TJ felé. - Szerintem meglesznek nélkülem egy ideig – mosolyodom el. Ha Lilah meglátja, hogy egy pasival beszélgetek, még vállon is vereget és megdicsér.
Kezdőlap
